Sziasztok!
Kicsit eltűntem az ünnepekben, és a tervezettel ellentétben nem volt sem karácsonyos, sem újévi posztom se.
Most pedig már úgy gondolom felesleges lenne.
Inkább elhoztam a következő fejezet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket, és tiszta szívből szeretném megköszönni azt, hogy még mindig velem vagytok, és itt vagytok. Olvastok, és hozzászólást írtok. Nagyon sokat jelent nekem.
2022. január 9., vasárnap
⚽ Resta con me: V. Évad V. rész! ⚽
2021. december 14., kedd
Resta con me: V. Évad IV. rész!
A kanapén ültem és
olvasás helyett Pepe ajánlatán gondolkoztam. Annyira belemerültem, hogy észre
sem vettem, amint Zlatan mellém huppan.
- Nagyon belefeledkeztél ebbe a könyvbe. – viccelődött, hiszen ő is látta, hogy
egy oldalt sem olvastam még el. – Min jár az eszed?
- Azon az ajánlaton, amit a volt főnököm mondott. Nem tudom, hogy mit tegyek. Szerinted?
- Én úgy gondolom, hogy jól érezted magad ott, és a munkában is kiemelkedő
voltál. Erre a műsorra pályáztál, és most megkapod feltételek nélkül.
- Azért ott van, hogy Dilettával kéne együtt dolgoznom, amit nem akarok.
2021. december 3., péntek
Resta con me: V. Évad III. rész!
– Szeretlek, de őszintén már attól féltem,
hogy el akarsz válni. – Fordultam Zlatan felé, akivel az ágyban pihentünk, és
valami idióta filmet néztünk a tévében. Az óra már bőven elütötte az éjfélt, de
mi még cseppen sem voltunk álmosak. Beszélgettünk, filmeztünk, csókolóztunk és
szeretkeztünk. Olyan volt, mintha nem lenne semmi, és az idő megállt volna ezen
az estén. Csak ő és én, végre újra kettesben, és újra veszekedések és
konfliktusok nélkül.
– Ez sosem fordult meg a fejemben, hiszen te vagy életem szerelme és a fiam
anyja, aki remélem, már édesen alszik.
–
Biztos jól elvannak. Szeret Helénánál lenni, mert Vincenttel tud játszani.
– Azért jól összehoztátok ezt a ma estét. – ismerte el.
– Én csak a végrehajtó voltam, de az ötletet
húgod adta.
–
Nem is hiszed el, mennyit rágta a fülem, hogy beszéljük át a történteket. Remek
testvér, aki imád téged, és néha úgy érzem, komolyabb, mint én. Pedig régebben
annyira szeleburdi volt. Mióta egyedül álló anya lett, sokkal megfontoltabb
döntéseket hoz.
- Az a szemét El Shaarawy! – mérgelődött, és be kellett látnom, hogy igaza van.
– A barátoddal mi a helyzet?
–
Azóta nem beszéltünk, mióta összejött Ludovica Paganival, és a húgommal szakítottak.
Pedig jobban tenné, ha a focira koncentrálna, mert így sosem lesz válogatott. Nemsokára
kihirdetik a keretet.
–
Szerintem ő megelégszik ezzel a szinttel, és nem is akar több erőt belevinni a
teljesítmény növelésébe.
–Igazad van, de fáj látni, hogy újra kikerült a válogatottból.
– Most a szerelem a legfontosabb számára. Mondjuk, ezt megértem, de az a jó,
hogy engem ez mindig sokkal jobban doppingol, és nem hagyom el magam, sőt. Arra
törekszek, hogy büszke legyél rám, ha játszani látsz.
–
Én mindig büszke vagyok rád, Zlatan. – mosolyogtam. – Számomra már az is
hihetetlen, hogy mindjárt negyven éves vagy, és még mindig ennyire magas
szinten focizol klub szinten.
– Szeretnék a válogatottba is visszatérni. Te örülnél neki? – sandított felém,
és tudtam, tudja, hogy mit gondolok erről.
–
Tedd, amit jónak látsz, de miért nem elég neked az Ac Milan?
– Mert szeretnék részt venni a quatari világbajnokságon, és képviselni a
hazámat.
– De akkor már negyvenegy éves leszel, és ki tudja, mi történik veled? Ráadásul
olyan messze van Quatar és decemberben világbajnokság! Még viccnek is rossz. –
osztottam meg vele a véleményem.
– A FIFA egyre több idióta döntést hoz, de ebbe sajnos mi nem szólhatunk bele,
bár én nem is akarok. Sosem volt a politika az erősségem, és inkább azt teszem,
amihez értek, termelem a csapatom számára a gólokat, és hozom a győzelmeket.
– Imádom ezt az elszántságot, és ha szeretnéd, legyél újra válogatott. –
öleltem át, ő pedig szenvedélyesen megcsókolt, és újra maga alá gyűrt.
Reggel közös tusolás, és reggeli után kint ültem a kertben, míg Zlatan a
dolgait pakolta vissza. Heléna visszahozta Alexandert, Alexandra pedig elhozta
Maxit. Megkértem őket, hogy maradjanak ebédre, de sajnos siettek vissza
Párizsba, hiszen férjének szülinapja van, amit szeretnének kettesben megünnepelni.
A másik fiúk férje családjánál volt addig. Heléna kapott az ötleten, és újra
előhozakodott Zlatan meglepetés bulijával, amit jó ötletnek tartottam, bár
azért szerettem volna, ha ő is tud róla. Imádtam, hogy sógornőm ennyire kreatív.
Összeírta a helyszínt, a vendégeket és a zenére is volt gondja. Nekem már csak
az ételt és a dekorációt kellett megbeszélnem. Minden fantasztikusan alakult, a
három fiú is jól elvolt az apjukkal, így Heléna hazament, hogy lerendezze a
dolgait. Minden tökéletesen megfelelt egy vasárnapi naphoz. Míg a fiúk kint
játszottak a kertben, én az infulencer és a fotós munkáimat néztem át. Boldog
voltam, hogy a jövő hét teljesen telve van. Épp a húgommal beszéltem pár szót,
amikor csöngettek. Mivel szerelmem még mindig a fiúkkal és a kutyával
foglalkozott, én nyitottam ajtót, ám a meglepetés hidegzuhanyként ért.
2021. november 14., vasárnap
Resta con me: V. Évad I. rész!
A Milánóban töltött idő új lehetőségeket, munkákat és kapcsolatokat hozott. Zlatan kiválóan játszott a csapatban. Megbecsülték és számítottak rá, ő pedig sorra termelte a gólokat, szemeiben megint megjelent az a csillogás, amit annyira szerettem. A fotós munkám jól ment, emellett egy milánói tv- társaságnál is dolgozni kezdtem, mint sporthír szerkesztő. Ez lényegében olyan volt, mint az előző munkahelyemen, de itt a focin kívül sokkal szerteágazóbb volt a merítési paletta, és a csapatjátékosokon kívül egyéni sportolókkal is dolgozhattam. Ez azért is volt jó, mert többet kerestem, és míg Alexander óvodába járt, elfoglalhattam magam. Nagyon élveztem, és az első perctől kezdve minden munkatársammal megtaláltam a közös hangot. Szakmailag nagyon sokat tanultam és olyan ismertségekre tettem szert, amiket további munkáim során kamatoztathattam. Házasságunk Zlatannal szárnyalt, újra összhangba kerültünk. Sok volt a közös program és mindketten örömmel fogadtunk el olyan felkéréseket, amikre régebben sosem, így sok közös cikk, interjú és fotósorozat készült a családunkról.
2021. július 3., szombat
⚽Ötéves blog szülinap: Sose felejtelek I. ⚽
Sziasztok!
Szinte még nekem is hihetetlen, hogy már öt éve megy a blog. Ez alatt pedig elég sok minden történt velem. Volt jó és rossz egyaránt, és bár néha elhanyagoltam az oldalt, azért időről időre mindig visszatértem ide, hogy írjak. Itt úgy érzem mindig őszintén magamat tudom adni, és minden egyes bejegyzéssel közelebb kerülök Hozzátok, és persze Ti is jobban megismertek engem. Még mindig szeretek történeteket írni, vagy csak megosztani az életem egy-egy momentumát.Az öt év alatt sokszor volt a menedékem ez az oldal, és sokszor éreztem sokkal jobban magam miután kiírtam magamból azt ami a szívemet nyomta. Az írás terápia mindig működött, és ha már nem ehetek annyit legalább ez megmaradt. 😁
Köszönöm, hogy itt vagytok velem, kommenteltek és ha nem is mindig, de figyelemmel kíséritek a munkásságomat. 💖
Pár hónapja már a fejembe van egy történet amit szerettem volna megírni és megosztani Veletek. Előljáróban annyit írnék csak, hogy pár fejezetnél nem tervezek ebből többet, de ha esetleg tetszik Nektek tovább írom.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget Eszternek.
Most pedig lássuk a storyt:
2021. február 24., szerda
⚽ Megismerni és megszeretni 23.⚽
Chiara: Borzasztóan éreztem magam miután olyan csúnyán összevesztem a legjobb barátnőmmel. Hatalmas lelkiismeret furdalásom volt, és egy szemét idiótának éreztem magam, aki ok nélkül gázolt bele a legjobb barátnője lelki világába. Az orvos után Nellával töltöttem az egész napot, viszont képtelen voltam elvonatkoztatni attól, ami délelőtt történt. Lányom vasárnap délután egyik barátnőjéhez ment tanulni, és mivel nem akartam bámulni a falat - és Giulia továbbra sem vette fel - kocsiba pattantam és meg sem álltam a lány lakásáig. Annyit tudtam, hogy Manuel nincs otthon, aminek örültem, mert így kettesben átbeszélhetjük a történteket. Ürügynek pedig az ultrahang fotót és a papírokat hozhatom fel, ami nála maradt. Viszonylag gyorsan odaértem, ám a ház előtt megtorpantam, és újra csak hezitálni kezdtem. Stephan kocsija a bejáróba állt, és bármennyire is szerettem volna látni, most semmi esetre sem találkozhattam vele. Bíztam benne hamar elmegy, de ez még egy óra várakozás után sem történt meg, így nagy nehezen becsöngettem, meghallottam Stephan hangját az ajtó túl oldaláról, és kisvártatva őt is.
2021. február 12., péntek
⚽ Megismerni és megszeretni 22.⚽
Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, és egy újabb kinézetet, amit nagyon köszönök, a Design Garage szerkesztőjének, Ninának. Bízom benne, hogy Nektek is annyira tetszik, mint nekem. Úgy gondolom ez a kicsit csajosabb dizájn illik hozzám, és a blogomhoz is, amibe megmaradt az alap. Az új képeket pedig nagyon szeretem.
Stephan: A Február nagyon gyorsan elmúlt, a
csapat pedig minden mérkőzését megnyerte, és a Bajnokok Ligájába is oda-vissza
vertük a Porto együttesét. Én is sokat edzettem, és igyekeztem kiváló munkát
nyújtani a pályán és azon kívül is. Szerettem a csapatot, de már egyre
frusztráltabb voltam, és rosszul esett, hogy nem játszhatok végig mérkőzéseket,
hiszen sokszor lecserélnek. A sárga lapjaim száma is egyre jobban gyarapodott,
ami nem volt rám jellemző. Mikor ezeket bátyámnak meséltem előjött egy Kínai csapattal,
akik szeretnék, ha náluk játszanék. Az ajánlat jól hangzott, anyagiakban pedig
sokkal jövedelmezőbb volt, mint a jelenlegi klubom, viszont a távolság és a nyelvismeret
visszahúzott. Egyedül Chiaratól való távolság volt az, amiért elfogadtam volna.
2021. február 9., kedd
⚽ Megismerni és megszeretni 21.⚽
Chiara: Illedelmesen engedélyt kértem a lányoktól, és az első emberhez indultam, aki ilyen helyzetben segíteni tud. Felszaladtam a kőlépcsőn, és rátenyereltem a csengőre, ami hangos visításba kezdett. Szememet marták a sós könnyek, és egy pillanat alatt megváltozott az életem. A csengő hangja még mindig belehasított az éjszakába, és arra eszméltem, hogy Manuel dühös fejjel állt előttem fehér pólóba és kockás pizsama nadrágba.
2021. február 7., vasárnap
⚽ Szülinapi külön rész! ⚽
Sziasztok!!
A héten volt a születésnapom, és úgy gondoltam egy olyan posztot írok amibe
örömömet lelem, és remélem Nektek is tetszeni fog majd.
Ehhez természetesen kedvenc karaktereimet hoztam el.
Lili: Lassan egy éve élünk Milánóba, ahol egész jól berendezkedtünk. A régi
lakásomból szuper műtermet alakítottam ki, és bár Paolonak is szállítok néha
cikkeket, de a fő állásom jelenleg olyan beteg, vagy sérült nők és gyerekek
fotózása akiknek ez minden vágya, de a családjuk szűkösebb anyagi kerettel
rendelkeznek. Elég nehézkesen indult be
a dolog, hiszen az emberek nem nagyon szeretik felvállalni a problémáikat,
viszont örömet szerezni annál jobban. Így a szűk nyolc hónap alatt a
fotóstúdiónk már egész szép hírnévnek örvend a városba. Sőt már egy sminkes és
stylist is dolgozik a csapatomban, de a jövőben egy pszichológussal is terezem
bővíteni a kört. Az alapkoncepció mindig
is a fejembe volt, viszont a hátrányos emberek fotózása egy parkban jutott eszembe,
mikor Alexanderrel sétálgattunk ahol egy édesanya tolta kerekesszékes
kislányát. Az arca nagyon megfogott, hiszen nagyon szép volt, de szemeibe mégis
látni lehetett az a sok- sok odaadást és fáradozást amivel a lányát gondozza
minden nap. Leszólítottam és beszédbe elegyedtünk, majd megkértem, hogy álljon
modellt nekem, amit szívesen elfogadott.
A kész képeket mutatva örömkönnyekben tört ki, én pedig eldöntöttem,
hogy ez lesz az én utam. A hely már
alapból adott volt, de mellé még beszereztem pár dolgot, és feltöltöttem a
fotókat a nyilvános Instagram oldalamra. Műveim nagyon sok pozitív kritikát
kaptak követőimtől. Zlatan akkor reklámozta a parfüm termékei új illatát, így
közösen kitaláltunk egy nyereményjátékot ahol fotózást, és Zlatan dolgait
lehetett megnyerni. A feladat adott volt: ha volt hátrányos helyzetű vagy
bármilyen problémával küzdő a családba, azt megjelölték a felhívás alatt. Egy
kedves huszonéves lányra esett a választás aki sokáig étkezési zavarokkal
küszködött, és az édesanyja nevezte be. Tiszta szívből örültem, hogy egy olyan
lány győzött aki csupa szív, és nagy küzdelmen van túl. Az arca és az alakja is
tökéletes volt a képek pedig fantasztikusan sikerültek. Egy kisebb visszhangot is kapott a munkám, de igazán akkor robbantottam nagyot mikor az újságtól, és
szerelmem csapatából is a lencsém elé álltak páran. Kicsit rosszul esett, hogy
Zlatan azonban nem akart szerepelni, mert szerinte a munkát és a magánéletet
nem kell összekeverni, és bármennyire is
győzködtem ez idáig nemleges választ kaptam. Mindenki mondott pár dolgot
az életéről, és, hogy miért fontos az elfogadás. Azóta pedig heti szinten
nagyon sok a munkám, és már alig győzőm a felkéréseket, hiszen senkit sem
akarok elutasítani, vagy megbántani.
Alexanderrel éppen a szobájába játszottunk, közben pedig az ovis élményeket
mesélte, ahova fájó szívvel adtam be év elején, de tudtam szüksége van arra,
hogy saját korosztálya között legyen, és barátokat szerezzen. Ez kicsit
megkavart minket, hiszen több nyelvű család lévén néha észre sem vesszük hogy
szólunk éppen egymáshoz. Ám az óvónő tanácsára eldöntöttük innentől a hivatalos
nyelvünk az angol lesz, és közösségben használhatjuk az olaszt, ahogy Alex
óvodájában is. Persze azért néha- néha belecsempészek egy-egy magyar szót a
játékba, míg mikor az apjával játszik ugyanez a helyzet a svéd nyelvvel. De a
világért sem akarom összezavarni, így mindenben betartom a szakemberek és az
óvónők utasítását. Alex nagyon szeret óvodába járni, és viszonylag jól nevelt
kisfiú, aki csak akkor akad ki, ha éppen aludni kéne, vagy ha megjön Maja,
akivel mindenféle kreatív játékot kitalálnak. Mivel ismert gyerek igyekszek
játékosan, de mégis szigorúan nevelni, mert a világért sem akarom szégyenbe
hozni az apját. Nem mondanám csendes gyereknek, de ha építőjátékról van szó,
órákig eltud üldögélni. Szeret a szabadba is játszani, ahol Zlatannal rugdossák a labdát. Maja egy héten kétszer jár
hozzánk, vagy ha sürgős munkánk van. Esetleg randi est van, amit sajnos a vírus
miatt már inkább hármasba töltünk. Zlatan újra sokat edz, és újra fantasztikus
teljesítményt nyújt a pályán, a kapcsolatunk pedig tökéletes. Szeretjük és
támogatjuk egymást a munkába. Nagyon büszke vagyok rá, és az egész csapatra,
hogy vezetik a bajnokságot. Néha hiányzik a San Siro hangulata, de bízom benne,
hogy minden nap közelebb kerülünk a normális élethez való visszatéréshez. Az
építőkockák nagy zajjal dőltek le az éppen aktuális toronyról, amit kisfiam
kicsit morcosan fogadott el.
- Aj már megint ledőlt, gyere segítek, de mi lenne ha most csak a kék és zöld
kockákból raknánk ki. Tudod melyikek azok?
- Persze, ezek. – vette el a kupacból a színes játékokat. – nézd anya
megtaláltam őket.
- Nagyon ügyes vagy kicsim. – simogattam meg fejecskéjét. – szerintem rakjunk
le az alapját több kockából, és akkor könnyebb lesz a tornyot is felépíteni rá.
- Jó, és ide meg építhetünk másikat mellé. - ötletelt édes kis hangján.
- Ahogy csak szeretnéd. – mosolyogtam rá, mikor lentről a kapucsengő dallamos
hangja törte meg a csendet.
- Megjött apa!! – kiáltott fel, és már szalad is a lépcső felé.
- Ez biztos nem apa, de ne szaladj Alexander, mert még elbotlasz a lépcsőn.
- NEM!! – kiáltott vissza, mire én csak a fejemet ingatva siettem utána. – Nem
apa jött. – vette tudomásul szomorúan és ahogy az órára néztem tudtam, hogy
arra még legalább egy órát kell várni. Az ajtó felé azonban hatalmas meglepetés
fogadott, így kapkodva nyitottam ki.
- Jó ég te meg mit keresel itt?! – öleltem magamhoz szorosan rég nem látott
barátomat, szemem pedig azonnal könnybe lábadt. – Istenem Stephan!! Te tényleg
itt vagy?!! Úr Isten!!
- Úgy gondoltam meglepem a szülinapost.
– mosolygott rám Stephan. – bejöhetek vagy itt kell állnom a hidegbe végig?
- Persze, hogy be, de mégis hogy, és…- kérdezgettem, és még mindig alig tértem
magamhoz a meglepetésből. – Nem láttalak már nyár óta. – mértem végig a férfit
aki fekete farmerba, és egy sötétkék pulóverbe állt előttem. – Ülj le! Kérsz
valamit?
- Köszönöm, de max csak egy pohár vizet. Hello Alexander emlékszem rám? –
guggolt le kisfiamhoz, és felé nyújtotta a két csomag közül az egyiket.
Alexander először furcsán nézett rá, de utána felismerte és boldogan örült a
legújabb plüss kutyusának. – ezt pedig a születésnapos kapja. – lépett hozzám,
és nekem is adott egy csomagot, amibe egy angyalszárnyas karkötő lapult. –
boldog szülinapot Lili.
- Köszönöm, de már az nagy meglepetés, hogy itt vagy. – tettem elé a vizet, és
míg kisfiam a nappali szőnyegén ismerkedett legújabb játékával mi a kanapén
foglaltunk helyet.
- Talán elkerülte a figyelmedet, hogy újra visszaigazoltam? – érdeklődött vicces hangon.
- Dehogy is, csak annyi minden történik most, hogy alig volt időm a híreket böngészni.
De ha már visszajöttél lehet csinálok veled egy interjút, és pár képet. –
mosolyogtam. – már ha Paolo is benne van, és te is.
- Felőlem mehet. Merre van Zlatan?
- Edzésen, a héten szinte minden nap a központban van. Nekem úgy alakult, hogy
pár napig a legújabb cikkemmel foglalkozok, ami abból jó, hogy nem kell
elrángatni Maját és Alexanderrel is többet tudok együtt lenni.
- Nagyon sokat nőtt mióta nem láttam. – fordult felé, és elgondolkodva nézte.
- Igen, már nyáron négy éves lesz. Jót tesz neki az óvoda és a sok gyerek
akivel kezd összebarátkozni.
- Azt hittem úgy volt, hogy nem akarjátok oviba küldeni.
- Igen, én szerettem volna, de a fotóstúdióm nagyon bejött, és nem bízhatom
mindig Majára. Emellett az ottani fejlesztő foglalkozások jó hatással vannak
rá, és mivel ez egy magán óvoda a kis létszám miatt több idő jut rá. De ha
tudom akkor magammal viszem mindenhova. – magyaráztam.
- Jó újra látni titeket. Hiányoztál Lili.
- Te is nekem! – ültem közelebb. – meddig maradsz a városba?
- Még nem tudom. Lehet beugrok megnézni a másik unokaöcsémet, és már este
visszamegyek Rómába. Holnap lesz az első közös edzésem a csapattal. Furcsa,
hogy izgatott vagyok, pedig már ismerem az ottani járást, és a legtöbb sráccal
már játszottam együtt, még Kína előtt. Amúgy Heléna hogy van?
- Már jobban, de azért a tesód eléggé elbánt vele. Már ha érted mire gondolok. –
váltottam komolyabb hangnemre.
- Ha ez megnyugtat már nincs együtt azzal a nővel, és a munkára koncentrál.
- Jól teszi, de szerinte már teljesen mindegy, mert a sógornőm beadta a
válókeresetet.
- Hallottam, és megértem. A tesóm egy szemét volt, de túl sokat voltak külön.
- Igen, tudom ez milyen, de én nem is akarok ítélkezni már. Nekem Heléna
továbbra is a legjobb barátnőm, és sokszor találkozunk. Segítjük egymást, de
azt ne várjátok, hogy Zlatan már olyan jól elbeszélget majd a bátyáddal a
családi összejöveteleken.
- Megértem, ez nyilván való.
- De beszéljünk valami vidámabb témáról. Kittivel minden rendben?
- Igen, és sokkal jobb a kapcsolatunk mióta tudja, hogy hazajövök. Szerencsére
nekünk jól működött a távkapcsolat.
- Igen, ennek örülök, és annak is, hogy jól megy a cukrászdája. Néha ha jön hoz
pár süteményt amik isteni finomak. Alexanderrel is jól kijön, és gyakorolja a
babázást.
- Bízom benne, hogy összejön nekünk is a kicsi.
- Tuti, hogy így lesz elvégre most már több időt lesztek együtt, mint eddig.
- Nem jött be ez a Kínai túra. - hajtotta le búsan fejét.
- Nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam.
- Igazad volt. – nevetett fel, és ekkor autó hangot hallottunk kintről.
- Megjött Zlatan! – pattantam fel. – nyugi rád nem haragszik. Elvégre nem te
bántottad meg a testvérét. Kimegyek elé.
- Én meg eljátszok ezzel a nagyfiúval. – ült Alexander mellé a szőnyegre.
Gyorsan leszaladtam a garázsba, és nagyot dobbant a szívem mikor megláttam
Zlatant akinek egy nagyobb doboz volt a kezébe. Még ennyi év után is színtiszta
szerelmet érzek iránta.
- Lili te meg? Ki van Alexanderrel?–
kérdezte és üdvözlésként egy apró csókot lehelt ajkamra.
- Vendégünk van! – mosolyogtam izgatottan.
- Kicsoda, a tesóm, vagy a szülei?
- Neeemm..sokkal jobb. Mi az a doboz?
- Ezt majd csak este kapod meg, és még van valami amit nem láthatnál szóval
menj fel kérlek.
- De még nem is tudod ki a vendég.
- Egy perc és felmegyek, csak még van egy kis dolgom hátul.
- Mi dolgod van hátul? Hiszen nincs fűtve a hátsó rész. – húztam vissza
magamhoz. hogy a szemébe nézzek.
- Kicsim, mindent megoldok, de ne tarts fent, mert azt szeretném ha minden úgy
lenne ahogy szeretném.
- Nagyon titokzatos vagy, de bejön.
- Akkor felmész? – sürgetett.
- Persze menj csak, de siess fel, mert nem tudom meddig marad még Stephan.
- Stephan?! El Shaarawy? - döbbent meg.
- Igen. Meglepett szülinapom alkalmából, és most ő van Alexanderrel. Ugye nem
fogsz kiakadni, és…
- Lili, Stephan nem tehet róla, hogy a testvére egy utolsó szemét disznó. Meg
hát ő a barátod, akivel rég találkoztál, és én is, szóval ne engedd el amíg nem
találkoztam én is vele.
- Köszönöm, hogy nem akadsz ki. – adtam egy puszit arcára, és
visszasiettem barátomhoz, aki éppen kisfiammal játszott hason fekve a
szőnyegen.
Zlatan úgy fél óra múlva jött fel. Hálás voltam neki amiért igyekezett nem
érinteni Manuel és húga gallyra ment kapcsolatát, és Stephannal is jókedvűen
elbeszélgetett. Az olasz fiú rengeteg érdekes dolgot mesélt Kínáról, de míg
engem a kultúra és az emberek Zlatant természetesen a foci színvonala érdekelte.
Közben felívtak a szüleim, Kitti, Heléna és pár munkatársam is, hogy átadják jókívánságaikat.
Hét óra felé már Maja is csatlakozott
hozzánk, ám mikor a vacsorával jöttem elő Stephan jobbnak látta ha inkább
Helénáékhoz megy.
- Akkor mikor találkozunk a pályán? – tudakolta Zlatan mikor már az ajtóban
köszöntünk el az olasz fiútól.
- A hónap végén, huszonnyolcadikán, Rómába. Nagyon szeretnék akkor már pályára
lépni.
- Én meg szeretnék tiszta szívemből a helyszínen szurkolni.
- Megoldható szerintem, ha mint újságíró bejössz. Majd meglátom mi tehetek az
érdekedbe.
- Nem akarok szabályt szegni.
- Kicsim, ha lehet miért ne? Te újságíró vagy, ráadásul a feleségem, és én is
ott leszek. Szóval ha segítenél Stephan az jó lenne. Majd vigyázunk nagyon az
előírások betartására.
- Oké, megpróbálok mindent megtenni, és bízom benne, hogy győzelmet
ünnepelhetek.
- Azért ahhoz nekünk is lesz pár szavunk. – kontrázott Zlatan.
- Szerintem meg a lényeg, hogy újra Olaszországba vagy Stephan, és tiszta
szívből kívánom, hogy hasznos tagja legyél a csapatnak, és focizz kiemelkedően.
– öleltem át búcsúzásképpen.
- Köszi Lili. Akkor a hamarabb nem a hónap végén látjuk egymást. Sziasztok.
- Vigyázz magadra- szóltam még utána és becsuktam az ajtót. Felsiettem az
emeletre ahol Maja már kisfiamat vetkőztette az esti fürdéshez. Szerettem volna
magam csinálni, de nem engedte és mielőtt ellenkeztem volna megcsörrent a
telefonom amin Zlatan hívott.
- Miért hív Ibra? – néztem zavartan Majára. – tudja, hogy itt vagyok fent.
- Fogalmam sincs, de vedd fel! Lehet valami baj van.
- Gondolod? – vettem a fülemhez a készüléket de Maja furcsán mosolygó arca
teljesen mást tükrözött.
- Lili kérlek gyere hátra, van egy kis baj. – szólt bele Zlatan.
- Mi a baj?
- Áll a víz mindenhol. Valami elromolhatott, a jakuzzival, és nem tudom... - hallottam focistám kétségbe esett hangját.
- Hogy érted ezt?
- Áll a víz mindenhol! Nem is tudom, hogy megyek ki innen, mert folyamatosan
ömlik, és nem tudom elzárni és…
- Megyek! – csaptam le, és már siettem is hátra, miközben azon törtem az agyam
mi a jó eget rontott el rajta, és egyáltalán miért kellett megvenni mikor
alapból ott van a medence. Felesleges rongyrázásnak tartottam, még akkor is ha
anyagilag jól állunk. Én továbbra is szerettem fogni a pénzt. Félve mentem az
ajtó felé, és reméltem nem fog a nyakamba zúdulni a tömérdek víz mint valami idióta filmben, de a meglepetés még annál is nagyobb volt, mint hittem. Bent sötét volt, és csak pár hangulat fény világított szerelmem pedig a
Jakuzziba ült aminek vize éppen világoskék színben játszott. Mellette egy nagy
doboz.
- Boldog szülinapot kicsim! – Kiáltott mikor meglátott. – csak nem
hogy megijedtél. – nevetett fel zavart arcom látva, én pedig nem tudtam örüljek
vagy mérgelődjek, így inkább az előbbi mellett döntöttem. – Gyere be egész jó a
víz, és van pezsgő is, sőt még valami. – szállt ki, és széles mosollyal egy
nagy csokrot hozott elő nekem.
- Zlatan de hát miért mondtál ilyen hülyeségeket a telefonba?
- Mert nem volt más ötletem amivel idecsaltalak volna. Boldog szülinapot
kicsim. Imádlak.
- Köszönöm. Nagyon szép ez a virág, én pedig szeretlek, még akkor is ha rám
hozod a frászt.
- Van itt még valami, ami igazából Alexanderhez köthető, de remélem örömet
szerez ez is. – lépett a dobozhoz, amit miután kinyitottam egy hatalmas
játékvár tárult a szemem elé, amiben apró figurák sorakoztak. – Ezt Alexandernek szánom, és neked azért, mert ha elvinnéd a stúdióba ne kelljen mindig minden
játékot magaddal vinni. Emellett a te régi szobádba kialakítottam egy játszó
sarkot, ahol még sok minden van. Nézd. – mutatta a szobáról készült képeket
mobilján. – remélem tetszik.
- Imádom ahogy téged is! Köszönöm. Ennyi év után is megtudsz lepni. – öleltem át, és forrón megcsókoltam.
- Bejössz velem a jakuzziba, és megiszol velem egy pezsgőt?
- Persze, hogy bemegyek, de még nem öltöztem át.
- Nem is kell, nézd. – dobta ki alsóját és a gondolattól arcom vörösbe váltott.
– gyere be ruha nélkül.
- Mi van ha Maja benyit, vagy mi van ha Alexanderrel lesz valami? Nem is ma van
Maja napja.
- Tudom, de ma van a születésnapod. Ne kéresd már magad!
- Oké, legyen. – sóhajtottam és én is meztelen szálltam be mellé ami egyszerre
volt furcsa de izgató is. Zlatan megtöltött két poharat és az egyiket nekem
adta.
- Boldog szülinapot kicsim. Szeretlek.
- Én is szeretlek. – csókoltam meg, és mire az üveg kifogyott a hangulat is
egyre forróbb lett köztünk, és már nem is zavart hogy nincs rajtam a fürdő
ruhám.
2021. január 31., vasárnap
⚽ Megismerni és megszeretni 20.⚽
Sziasztok!
Pár napja ígértem Nektek a következő részt, amit végre elhoztam nektek. Fogadjátok sok szeretettel!
- Mondd már mi lett! - kíváncsiskodott Emma és úgy láttam sokkal izgatottabb,
mint jelen pillanatban én.
- Negatív - mutattam meg a pálcikát. - nincs baba. - válaszoltam és furcsa mód
rosszul esett ezt kimondani, de próbáltam jó képet vágni hozzá.
- Sajnálom. Én biztos voltam benne, hogy állapotos vagy. De még sok lehetőséged
lesz rá, és...
- Hidd el Emma ez egy jel volt, hogy nekem és Stephannak nincs közös jövője.
Mondjuk, otthon lehet, még elmegyek orvoshoz, mert továbbra is rémesen érzem
magam.
- Dőlj le egy kicsit, én hozok fel valami kaját.
- Köszönöm Emma. - suttogtam, de ahogy a fejem a párnához ért azonnal álomba
merültem.
Másnap nagy kapkodásba indultunk el a reptérre és mivel Emma Hollandiáig
utazott így közös gépen ültünk. Ennek örültem, hiszen legalább nem éreztem
annyira elveszettnek magam, és a lány társasága is jó hatással volt rám. Sokat
beszélgettünk az elmúlt napokról és reménykedtünk, hogy mindkettőnk karrierébe
pozitív változást hoz ez a pár nap. Elég későn értem vissza Rómába, ezért úgy
gondoltam leghamarabb holnap iskola előtt találkozok kislányommal. Telefonon
értesítettem Giuliát a hazaérkezésemről, és megköszöntem a segítséget. A pár
nap ellenére hálás voltam a sorsnak, hogy megadta nekem ezt az utazást, hiszen
hatalmas élményekkel és kapcsolatokkal gazdagodtam. Egy jóleső fürdőt vettem,
majd bekapcsoltam a gépemet, és megnéztem a felgyülemlett leveleimet. Úgy
voltam vele, hogy holnap benézek a lányokra, de a hétre nagyobb érdemi munkákat
nem vállaltam el. Másnap reggel korán pattantam ki az ágyból, de újra elfogott
a rosszullét, ami már inkább nyugtalanított, mint dühített, de nem akartam
elszalasztani, hogy lányomat én vigyem az iskolába. Felkaptam a ruháimat, és
Giulia házához hajtottam. Mikor azonban megérkeztem forgott velem a világ, és
csak nehezen bírtam kiszállni az autóból. Tudtam, nem mutathatom ki, mennyire
szarul vagyok, így igyekeztem mosolyt erőltetni arcomra.
- Anya!!! De jó, hogy itt vagy!! - szaladt felém Nella, én pedig boldogan
öleltem át. - de jó, hogy itt vagy!!!
- Édesem én is örülök neked. Csak nem, hogy nőttél?! - viccelődtem, és szívem
teli lett boldogsággal, ahogy okos szemeibe néztem.
- Jól volt tartva. - hallottam szöszi barátnőm hangját a konyha felől. -
gyertek ide, még van egy kis idő.
- Hali te meg mit csinálsz? - kukkantottam be, míg Nella a cipőjét húzta.
- Csak reggelit csinálok a pár napja fogadott lányomnak. - nevetett fel, és
mikor megéreztem a bacon, tojás illatát már nem tudtam tovább tartani magam.
Azonnal a mosdóba siettem és kiadtam a gyomrom tartalmát.
- Mondd jól vagy? - tudakolta Giulia az ajtón túlról.
- Persze, csak összeszedhettem valami ételmérgezés félét Kínába.
- Elég szarul nézel ki! Nem kéne pihenned?
- Nem, elviszem Nellat a suliba. Készen vagy kicsim? – fordultam felé és
láttam, hogy már magára vette nagy télikabátját.
- Igen, persze már bepakoltam mindent. Köszönöm a sok mindent Giulia. Nagyon
jól éreztem magam, és köszönöm Stephannak a hamburgerezést.
- Mindenképpen megmondom neki, és én is köszönöm, hogy ennyire jól elvoltunk,
és nem volt probléma. – adott egy puszit neki a szöszi lány, és ez a látvány
jól esett szívemnek.
- Milyen hamburgerezésre vitt el Stephan? - kaptam a mondaton.
- Elmentünk hamburgerezni és képzeld pár ember is ott volt a csapatból. Nagyon
menő volt, és megettem egy olyat, amibe extrán volt a hús, meg...
- Bocsi, de megint ki kell mennem. - álltam fel. - de utána mehetünk azonnal. -
néztem az órára.
- Mi lenne, ha én vinném el Nellat, te pedig pihennél még egy kicsit?
- Nem, én ....már jobban vagyok, - vettem egy mély levegőt.
- De elmehetek busszal is, és akkor nem maradnál egyedül anya. - lépett
közelebb és láttam rajta, hogy aggódik.
- Kicsim jól vagyok, csak elcsaptam a hasam. Lehet a hosszú utazás sem tett
jót, és az időeltolódás is még közre játszik. Nem tudtam annyira ott sem
átszokni és mire sikerült volna, már itthon vagyok.
- Én tényleg elmegyek busszal, és ha végeztem majd hívlak. Nagyon szeretlek és
örülök, hogy végre itthon vagy.
- Hidd el én is. - vágtam rá őszintén, és lelkiismeret furdalásom volt, amiért
nem én vittem el reggel. Barátnőm készített egy teát és hozott egy puha
takarót. Betelefonáltam a szalonba, és elintéztem pár telefont. A forró ital
jót tett és miközben kedvenc sorozatunk random részét néztük mesélni kezdtem
neki Kínáról.
- Jobban érzed maga? – fordult felém csillogó kék szemekkel, miközben
megigazította takarómat. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kislány akinek
Giulia az édesanyja.
- Egy kicsit jobban. Köszönöm, és bocsánat, hogy itt csövelek. Ennyi erővel
haza is mehetnék, vagy dolgozni.
- Vagy esetleg elmehetnél orvoshoz. - vetette fel az ötletet, de én csak
nemlegesen megráztam fejem.
- Majd elmúlik. Szerintem az út miatt van. - dőltem hátra a
kényelmes kanapén, de újra eszembe jutott egy kérdés, amire eléggé kíváncsi
voltam. - Mellesleg hogy került a lányom a volt pasimmal össze?
- Úgy, hogy eljött ide beszélgetni és találkozott Nellaval és nagyon jól
eljátszottak az Xboxon. Közben Stephan Manuellel beszélgetett, hogy este megy
majd pár fiúval hamburgerezni mire Nella megkérdezte, hogy Zaniolo is ott lesz?
Mondta Stephan, hogy igen, és rákérdezett, hogy volna- e kedve vele tartani, és
...
- A lányom természetesen azt felelte, hogy ige. - sóhajtottam. - lehet nem
kellett volna elengedni.
- Ugyan már annyira jól érezte magát, és Stephan vigyázott rá, és időben
hazahozta.
- Nem azon volt a hangsúly, hogy elvitte, hanem, hogy vele volt! Összevesztünk
mielőtt Kínába indultam, mert csak azért akart kibékülni velem, hogy reklámot
csináljon magának.
- Dehogy is! - kelt a fiú védelmére Giulia - Csupán csak a közeledbe akart
kerülni, és idiótán fogalmazott. Melles a kedves testvére állt elő az ötlettel,
amit itt beszéltek meg.
- Te tudtál erről és nem szóltál nekem?
- Igen, de azt hittem nem áll elő majd vele, mert Stephan sem tartotta jó
ötletnek, de lehet bepánikolt, és ezzel állt elő, csakhogy ne haragudj
rá.
- Ezzel pont az ellenkezőjét érte el. - túrtam bele hajamba. - mellesleg mi van
ha Nellat is azért vitte magával, hogy meglássa valami firkász és újra valami
légből kapott történetet kreáljon kettőnkről?
- Te komolyan ennyire számítónak ismered Stephant? A lányod odáig van Zanioloért,
Stephan pedig csak örömet akart neki okozni. Nyugodj meg nem akart kihasználni
senkit. Most pedig ha megbocsátasz, az ebéd nem főzi meg magát, és még Nella
dolgit is összekell készítenem. - állt fel és mérgesen felcsattogott a lépcsőn
ahova én is követtem.
- Majd én összeszedem, te csak menj le főzni. - léptem be a vendégszobába,
amibe tudtam lányom remekül érezte magát ebben a pár napba. A tapéta
megnyugtatót színe és a bútorok harmóniája remek hangulatot árasztott. - amúgy
is én vagyok az anyja.
- Már mindjárt kész vagyok, és már viheted is. - vágott vissza hűvösen, és
ekkor újra az ágyra kellett, hogy üljek, mert úgy éreztem elszédülök. Giulia
arca azonnal ijedtté változott. - Jól vagy?
- Persze, én csak megszédültem. - ismertem be.
- Már megint rosszul festesz.. Hozok egy pohár vizet és elmegyünk a
dokihoz!
- Köszi, de csak elcsaptam a hasam. - ismételtem meg neki, amit még lent
mondtam Nellanak.
- Lehet terhes vagy. - mosolygott.
- Biztos nem. Csináltam tesztet, és negatív lett.
- Ugye tudod, hogy az első teszt nem mindig hoz megbízható eredményt? Lehet az
vagy, csak nem tudsz róla, hiszen az olcsó Kínai teszt lószart sem
mutatott.
- Jó minőségű volt.... legalábbis Emma azt mondta, hogy megvette a
legdrágábbat.
- Nem akarsz egy másikat csinálni? - hozott elő egyet a fiókból.
- Felesleges hidd el. Biztos érezném, ha az vagyok. - álltam fel.
- Azért jobb lenne, ha beraknád a táskádba. - tanácsolta, én pedig így tettem,
és miután megköszöntem a pesztrálást hazamentem.
A következő napokban szerencsére elmúltak a rosszulléteim, és visszatérhettem a
munkába. Imádtam az új rajzokat, és boldog voltam, hogy a Kínában mutatott
technikákat is beépíthetem műveimbe. Szerettem az újfajta irányt, és büszke
voltam a lányokra is, hogy olyan jól elvoltam nélkülem. Március második
hétvégéjén úgy gondoltuk, hogy nőnap alkalmából elmegyünk egy csajos vacsorára,
ahol Mónica kolleganőm születésnapját is megtartjuk. A lányok egész héten
készültek rá, ami engem is magával ragadott így úgy gondoltam, hogy pénteken
mindjármunknak jár egy szabadnap, hogy estére teljes pompánkkal tudjunk hódítani.
Ezzel Michelle és Mónica is egyetértett, és hálásak voltak a tervemért. Miután
Nella iskolába ment leszerveztem estére anyámat, és belefogtam egy nagy csajos
szépítkezésbe. Elmentem fodrászhoz, csináltattam egy új manikűrt, és még egy
masszázsra is benéztem. Imádtam, hogy egész nap csak kényeztetnek, és nekem
csak az estére kell koncentrálnom. Szinte mindenhova gyalog mentem, hiszen a
márciusi napsütés fantasztikus hangulatot adott a napomnak, amit egy pár új
ruhával is megkoronáztam. Beszereztem egy nagyobb méretű susi boxot is, amit
otthon fogyasztottam el. Három óra körül Nella is befutott anyámmal. Igaz vele
továbbra sem volt felhőtlen a viszonyunk, de úgy gondoltam neki is jár, hogy
végre kettesbe legyen unokájával. Már a tus alatt készülődtem mikor újra
elfogott a rosszul lét és a szédülés, amit sehova sem tudtam tenni. A jókedvem
azonnal elmúlt, és bíztam benne, hogy a bevett gyógyszer hatására elmúlik a rosszullét.
- Jól vagy? Olyan fehér az arcod. - lépett hozzám anyám a konyhába. Őszes haját
most kontyba tűzte, ami kiemelte zöldes szemeit.
- Persze, minden rendben, csak fáj a fejem. - nyugtattam meg, de ő nem
tágított.
- Túlságosan sokat dolgozol, és túlhajtod magad.
- Ma is szabadnapom volt, és egyáltalán nem dogozok sokat, csak amennyi ahhoz
kell, hogy a szalon jól menjen és eltudjam tartani Nellat.
- Ugye tudod, hogy segítünk, és...
- Anya, ezt ne! - állítottam le azonnal. - ezzel úgy jó tíz évet elkéstél, és
köszönöm, hogy itt vagy, de ez csak egy ritka alkalom.
- Kislányom, légy szíves ne legyél velem ilyen ellenséges. Most is itt vagyok,
és segítek, tudod, és már mondtam, hogy jóvá szeretném tenni a dolgokat.
- Az a vonat már elment. Most pedig ha nem haragszol - kerültem ki, és inkább a
fürdőbe vonultam. A kedvenc csipkés mélyen dekoltált felsőmet vettem fel, és
tőlem szokatlan módon egy neon zöld színű miniszoknyát. A sminkem is jóval
erősebbre készítettem, hajamat pedig hullámokba rendeztem. Az orvosság hamar
hatott, és mire a cipőmet húztam már újra elöntött az izgalommal vegyes jókedv.
Nellanak meghagytam, hogy illik viselkedni anyámnak pedig elmagyaráztam pár
dolgot. Kicsit megdöbbenve mérte végig öltözékem, de szerencsére nem szólta
meg. A taxi pontosan hét órakor jött értem, és egyenesen Roma egyik
legfelkapottabb mediterrán éttermébe mentünk.
- Baromi jól nézel ki! - dicsért meg Mónica és én is ezen a véleményen voltam.
Ő egy hajához illő vöröses ruhába, míg a fekete lány, Michelle egy pezsgőszínű csillogó ruhába
díszelegtek.
- Még nem is voltam itt. - tűnődött el Michelle.
- Ha ez megnyugtat akkor én se, de itt az alkalom, hogy bemenjünk. Nyolcra
foglaltam asztalt.
- Akkor pont időben érkeztünk. Alig várom, hogy igyak egy kis pezsgőt, és
elfelejtsem mennyi idős lettem.
- Ó te szegény őskövület. - nevettem fel, és kedvesen átkaroltam vörös
hajú barátnőmet.. Mónica egy üveg pezsgőt rendelt, és helyet foglaltunk a
számunkra kijelölt asztalhoz. Az étteremben lágy zene szólt, hangulatát pedig a
vajszínű és barna bútorok tették egyedivé. A falon apró fényfüzérek sorakoztak,
amiket néha egy- egy híres ember fotója váltott fel, akik között helyet kapott
pár énekes, teniszcsillag, de természetesen az As. Roma csapatának pár tagja
is. Magamba elrebegtem egy köszönömöt, hogy Stephan arca sehonnan nem mosolyog
vissza rám. Hamarosan megérkezett a jégbe hűtött pezsgő én pedig tósztot
mondtam a szülinaposra és megköszöntem nekik, hogy ennyire jól vitték a
távollétembe a szalont. Amíg az étel megérkezett felhőtlenül beszélgettünk, ám
apró görcsöket éreztem hasamba, amit betudtam annak, hogy hamarosan megjön a
havi ciklusom. Ám amint ezen méláztam, eszembe jutott, hogy január eleje óta
nem jött meg. Hirtelen szédülni kezdtem és úgy éreztem elsötétül a világ. Engedélyt
kértem a csajoktól és kitámolyogtam a mosdóba. Hidegvízzel megmostam arcom, és
a táskámba kotorászva a kezembe akadt a Giuliától kapott teszt. Egy darabig
tétováztam, és remegő kézzel bontottam fel a csomagolást. A teszt végeztével
egy örökké valóságnak tűnő idő után az eredmény is megjelent.
- Istenem én terhes vagyok! – néztem a pálcikát, és kétségbeesett
támolyogtam vissza az asztalhoz.
2020. december 29., kedd
⚽ Megismerni és megszeretni 19.⚽
Sziasztok! A következő résszel szeretnék köszönetet mondani annak, hogy itt voltatok velem egész évben, és néha kommenteltetek. Higgyétek el már pár szavas hozzászólással is feldobtátok a napomat. Köszönöm a követőimnek is, hogy még mindig nem iratkoztak le.
Fogadjátok sok szeretettel a legújabb fejezetet, és Boldog Új Évet Kívánok Nektek! 💗😚
Ha pedig szeretnétek bárkiről történetet írjatok nyugodtan. 💗
Chiara: - Te meg mit keresel itt? -
kérdeztem nem kis meglepetéssel a hangomba, és végignéztem az előttem álló férfin,
kinek bőrkabátján apró vízcseppek csillogtak, barna szemei pedig félénken
néztek rám.
- Bejöhetek, vagy nem állsz szóba velem? – kérdezte csendesen, mire egy aprót
bólintottam Stephan pedig követett a konyhába.
- Ugye nincs valami baj Nellava?
- Dehogyis, mikor eljöttem éppen alváshoz készülődtek. - ült le velem szembe és
egy pár perc csönd után ő törte meg a csendet. - Nem akartam, hogy úgy menj el,
hogy nem tisztáztuk a dolgokat.
- Én se szerettem volna, de te nem akartál velem értelmesen beszélgetni. -
néztem rá és tekintetem megakadt tökéletes ajkaink, amit már nagyon szerettem
volna megcsókolni.
- Tudom, de tényleg sok minden összejött, és úgy gondoltam pár percért
felesleges feljönnöm.
- Ó értem, szóval felesleges! Tényleg semmi tétje nincs csak a kapcsolatunk! -
vetettem oda gúnyosan és inkább felálltam, de ő visszahúzott.
- Ülj vissza, és hallgass meg!
- Miért? Te sem hallgattál meg engem.
- Chiara nem veszekedni jöttem el. - fogta meg kezem. - Nekem is hiányzol, és
én is szeretlek még mindig. Bocsáss meg, hogy ennyi ideig haragudtam rád, és,
hogy olyanokat gondoltam rólad, ami nem volt igaz, de te is megértheted, hogy
mennyire szarul esett, hogy a saját házamba a nőmre rámászik egy féreg. Felment
bennem a pumpa, és úgy éreztem, hogy igaza volt anyámnak, és te is olyan vagy,
aki csak kihasznál. Meg kellett emésztenem a dolgokat, és tisztán kellett
látnom, és akármennyire is hihetetlen nekem is időre volt szükségem, és arra,
hogy rájöjjek, nem akarok nélküled, lenni. Esetleg adhatnánk még egy esélyt a
kapcsolatunknak és folytathatnánk tiszta lappal? - nézett mélyen
szemembe, és olyan kétségbe esettnek tűnt.
- Stephan én holnap elutazom, és most a munkára kell koncentrálnom, és az, hogy
ennyi ideig bizonytalan voltál abba amit mondtam neked, engem is megingatott.
Úgy gondoltam a kapcsolatunk a kölcsönös bizalmon alapszik, és amit én mondok
neked, azt biztosra veszed, de kiderült ez nem így van.
- Ezentúl másképpen lesz. Ígérem Chiara!
- Napokig sírtam miattad Stephan - álltam fel - és mikor már úgy gondolom
túljutok az érzelmi válságomon, idejössz és tények elé állítasz, én pedig újra
össze vagyok zavarodva.
- Nem kell, hogy így érezd! - lépett közel hozzám, és óvatosan a pultnak
döntött. Közelségétől remegni kezdett a lábam, parfümje illata beindította
fantáziámat. - Sose fogok kételkedni benned. - emelte fel fejem, és
megsimogatta arcom.
- Jobb lenne, ha most elmennél. - kezdtem egy erőtlen tiltakozásba, amit
eleresztett a füle mellett.
- Annyira szexi voltál a meccsen. Nagyon jól állt rajtad az a ruha. - Nagyon
hiányoztál Chiara.
- Stephan, kérlek, ne csináld ezt! - suttogtam, de már túl régóta vágytam
érintéseire. Focistám óvatosan levette rólam köntösöm és lágyan a nyakamba
csókolt, amitől megborzongtam a szívverésem pedig azonnal felgyorsult.
Próbáltam lenyugtatni magam, és miután gyengéden eltoltam tüzes tekintetébe
néztem. - Lehet ezt nem kéne ma este. Korán kelek, és amúgy sem beszéltük át a
dolgokat.
- Szerintem mindent megbeszéltünk! - mosolygott rám édesen, majd vadul megcsókolt,
én pedig talán engedtem is volna neki, de bevillant Ludovica arca.
- Stephan állj le! - húzódtam el, és mérgesen a szemébe néztem. - te nem is
azért jöttél, hogy megoldjuk ezt a dolgot, hanem, hogy lefeküdj velem.
- Nem értem mi a gond azzal? Elvégre így is megoldhatjuk, és legalább
mindketten élvezzük is a dolgokat. - kacsintott, ám én inkább méregbe gurultam.
- Az, hogy nem akarok úgy elmenni, hogy megdugsz, és azt gondolod majd minden
rendbe lesz. Semmi nem jön helyre pár menettől. - tártam szét karom.
- De Chiara mondtam, hogy hiányzol, és szeretlek, és hogy nem fogok kételkedni
benned soha. Mi kell még több? - kérdezte és mérgesen a hajába túrt. -
Elolvastam az interjúdat is, ami nemrég jött ki, és tudom, hogy szeretsz.
Tetszett a nyilatkozatod, és nagyon örültem minden szavadnak, ami velem
kapcsolatos. A képek is menőek, és...
- Miért beszélsz most nekem erről? - húztam össze szemöldököm és nem értettem
miért vált ilyen gyorsan témát.
- Mert a napokba kaptam egy szuper felkérést, és ha kibékülnénk, mehetnénk
együtt a fotózásra. Nagyon jó reklám lenne neked és a szalonodnak, és végre
újra együtt lehetnénk. Úgy, mint régen, mert szeretlek.
- Szóval te így akarod megoldani? - nevettem fel gúnyosan. - eredetileg is az
volt a terved, hogy idejössz, megfektetsz, és azonnal rábólintok?
- Dehogy is Chiara. Ne gondolj ilyet, csak eszembe jutott, hogy talán menő lenne,
és Kínába pedig nem kéne a kapcsolatunkon agyalni.
- Istenem Stephan! - sóhajtottam fel szemem pedig megtelt könnyel. - csak az
üzleti dolgaid miatt akarsz velem, lenni mikor én tiszta szívből szeretlek. Én
nem jutok szóhoz, de komolyan....
- Félre érted a helyzetet kicsim. Te is szeretsz és én is szeretlek téged. Ez
pedig csak egy kiváló lehetőség. Ami még anyagilag is megéri mindkettőnknek.
Gondolom egy út Pekingbe nem olcsó dolog.
- A meghívottak költségeit fizetik a szervezők.
- Ó én nem tudtam. - lepődött meg, és gyorsan folytatta - de a pénz bármikor
jól jön, és én csak segíteni szeretnék neked.
- Kérlek, most menj el. - töröltem meg szemem, és a szívem majd belesajdult a
fájdalomba.
- Chiara nem úgy van, ahogy gondolod. - mentegetőzött.
- Stephan menj el!!! - emeltem fel a hangom, és mikor már az ajtóba volt még
utána szóltam. - és fotózkodj inkább Ludovicával!! - csaptam be nagy hanggal az
ajtót, és sírva aludtam el.
Taxival mentem ki a repülőtérre és a két átszállás után próbáltam ellazulni a
hosszú útra, ami eseménytelenül telt. Mikor leszálltam a gépről egy teljesen
más világba csöppentem. Szinte alig beszélt valaki angolul, ám nagy nehezen
sikerült eljutnom a szállodámba. Izgatottan vártam a másnapot, és ügyeltem
arra, hogy figyeljek az időeltolódásra. A szobámat a modern egyszerűség
képviselte, és szép látványt nyújtott a magasból a városra. Újra térképet
ragadtam, és miközben ettem pár falatot igyekeztem megnézni, hogy jutok el a
holnapi konferenciára. Igaz, hogy még világos volt, de túlfáradtnak éreztem
magam a városnézéshez, így inkább elaludtam. Kopogásra ébredtem fel, és mikor
kinyitottam az ajtót egy ismeretlen dús szőke hajú lány állt az ajtóba.
- Hello te vagy Chiara? - érdeklődött és akkor vettem észre, hogy egy nagy
bőröndöt húz maga után.
- Igen én, te pedig?
- Emma Jones. Hollandiából, és nekem is ez a szobám. Csak a hülye gépem, meg az
itteniek nulla segítsége miatt később értem ide. - magyarázta és kék
szemeibe bizonytalanságot láttam.
- Nem tudtam, hogy nem egyedül leszek, de akkor gyere be nyilván. - mosolyogtam
kedvesen, és próbáltam nem kiakadni a változás miatt. Emma lerakta csomagjait
és ezután próbáltuk megismerni egymást. Kiderült, hogy még csak huszonkét éves,
és csak nemrég óta tetovál. A szülei miatt vállalta el az utat, akik eléggé
elvannak eresztve anyagilag. Megmutatta a tetoválásait, amik kimondottan
tetszettek, és a történetük is. Örültem, hogy ő is így vélekedik az én
munkáimról.
- Mivel az apám üzletember sokat jártunk Kínába, így nagyjából ismerem a
nyelvet, de azért nem beszélek tökéletesen.
- Azt gondoltam tudnak angolul a helyiek. - ismertem el, mire ő csak
felhorkantott.
- Sajnos csak pár ember, de azok is néha olyan görények, hogy még te kérsz bocsánatot,
ha segítség kell. Ha gondolod én szívesen segítek neked addig míg itt
vagyunk.
- Az nagyon jó lenne, mert nekem ez iszonyat ismeretlen és ijesztő is.
- Ne félj, és ha kérdésed van, csak szólj, de most elmegyek, lefürdök és
rendelek valami kaját. Inkább itt együnk, mint valami étterembe ahol nem tudod
milyen csirkének álcázott húst eszel.
- Köszi, a tanácsot. - mosolyogtam rá, és úgy gondoltam a sors igazán a
segítségemre sietett Emma képébe.
Vacsora után még beszélgettünk Emma pedig újabb tanácsokkal igyekezett ellátni,
amiket felírtam a papíromba. Megbeszéltük, hogy mindketten ugyanazokon az
előadásokon veszünk részt, így mindenhova próbálunk ketten menni. Másnap már
tűkön ültem, és idegességembe a mosdónál kezdtem meg a reggelem.
- Jól vagy? Mennünk kéne. - állt a fürdőszoba ajtóba a lány, fekete pólóba és fekete
szaggatott farmerjébe.
- Persze, lehet ez a tegnapi vacsora.
- Európai gyomornak furcsa lehet az itteni koszt. Ha kérsz gyógyszert, van
nálam.
- Már sokkal jobb. Elkészülök és indulhatunk is. - nyugtatta meg. Egy bőr
leggingset és egy hosszabb tunikát vettem magamra, és egy kényelmes csizmát,
ami elnyerte szobatársam tetszését is. Az első dolgunk a pénzváltó volt, majd
próbáltuk elérni a szervezőt is, akit csak többszöri hívásra sikerült. Végül
Emma úgy döntött a térkép alapján menjünk metróval, hiszen itt elég nagyok a
távolságok. Hatalmas volt a tömeg, és iszonyatosan sok volt az épület. A
különböző stílusok egymást érték, de nagyobb nézelődésre sajnos nem volt időnk,
mert semmi esetre sem akartunk elkésni. Egy kisebb csarnokba voltak az előadások
ahonnan a világ minden tájáról érkeztek tetováló művészek. Voltak nagyon profik
és kezdők is. Az előadások nagyon érdekesnek bizonyultak, és örültem, hogy egy
nagy kivetítőn a technikai videók mellett még angol feliratú szövegek is
mentek. Este felé küldtem Nellanak egy üzenetet, majd Emma azt tanácsolta
menjünk vissza a szállodába inni párat. Ahogy egyre jobban megismertem úgy
kedveltem meg őt. Elég bőbeszédű és talpra esett csajnak tűnt. Imádta a
művészetet, és a különleges dolgokat. Én is meséltem neki a lányomról, a
szalonomról és kicsit az életemről. Csodálkozott, hogy ilyen fiatalon lettem
anyuka, és tiltakozott, hogy ő még biztos nem akarna gyereket. Jó volt
valakivel beszélgetni, aki csak annyit lát belőlem amennyit én mondok neki, és
mégsem ítél el. Vacsora után újra elkapott a rosszul lét, és ez egész másnap is
végigkísért. Próbáltam figyelni, de rengetegszer kellett kijárnom a mosdóba.
Emma kezdett aggódni, de én továbbra is az ételekre fogtam. Igyekeztem új
emberekkel megismerkedni, és végre elkezdődött a saját munkák bemutatása is.
Erre önkénteseket hívtak, akikkel egy hatalmas csarnokba kellett dolgozni.
Elmondták mit akarnak én pedig megcsináltam. Néha adódtak vicces szituációk a
nyelv hiány miatt, de viszonylag hamar megértettük egymást. Én is körbe járta
másokat, és figyelmet, azokat, akik tőlem teljesen más technikákkal dolgoznak.
Ha nem lettem volna szarul talán még élveztem volna a szombati napot. Vasárnap
több híres művész tartott előadást, és bemutatták mikre lehet számítani az
ágazatba. Mik az újdonságok, vagy mi az, amiket nem ajánlatos már használni,
vagy a vendégnek már nem illő ajánlani. Különféle minták és technikák
sorakoztak fel, mi pedig igyekeztünk mindent ledokumentálni. Emma még videózott
is. Gyűjtöttem a névjegykártyákat és jó érzés volt, hogy én is sok pozitív
kritikát kaptam. Sőt az egyik amatőr kategória versenyébe még a legjobb háromba
is bekerültem, amire iszonyat büszke voltam.
- Totál kidőltem ma is. - rúgta le cipőjét Emma mikor már újra a szállodába
voltunk. Szokás szerint újra a mosdó felé vettem az irányt, hogy kiadjam a
gyomrom tartalmát. - Szerintem jobban tennéd, ha Rómába elmennél egy
dokihoz.
- Ugyan semmi bajom sincs. - vontam vállat, és a hányáson kívül tényleg így
éreztem.
- Kérdezhetek egy magánjellegű kérdést? - ült az ágya szélére, és mikor
bólintottam belekezdett egy igen furcsa elméletbe. - Mikor volt meg utoljára a
menstruációd? Csak mert nem lehetséges, hogy babát vársz?
- Ugyan Emma dehogyis. - tiltakoztam, de ahogy számoltam az időt rájöttem, hogy
eléggé késik, és a fogamzásgátlót sem vettem be azon az estén mikor Stephannal
utoljára együtt voltunk.
- Lehet, csinálni kéne egy terhességi tesztet.
- Ó Istenem nem lehetek terhes. - pánikoltam. - Jelenleg a volt pasimmal eléggé
szarba vagyunk, és egy gyerek semmi képen nem lenne jó.
- Lehet ez fog újra összehozni benneteket. Ilyen jó pasit én nem hagynék
veszni. - mosolygott és igazat kellett adnom neki. Stephan valóban jóképű
férfi.
- Szerinted mit csináljak?
- Mi lenne, ha elmennénk gyógyszertárba és vennénk egy tesztet. Holnap úgyis
laza nap lesz, és már a hazaútra készül mindenki. Lesz időnk elugrani
terhességi tesztért.
- Ott tudnak angolul?
- Nem valószínű, de majd én beszélek vagy mutogatunk. Ne aggódj Chiara, buli
lesz. De most aludjunk, mert ez a mai nap volt a csúcs.
- Ezzel egyet értek. - bújtam én is ágyba, és azonnal álomba merültem. A
következő nap tényleg nagyon laza volt. Szinte csak beszélgettünk a többi
művésszel. Egy darabig nem is láttam Emmát se, de voltam már annyira magabiztos,
hogy a lány nélkül is elboldogultam. Kicsit még sajnáltam is, hogy holnap vége
lesz. Emma segítségével megvettük a tesztet, amit a szobánkba akartam
megcsinálni.
- Mi lesz már?!! Mikor végzed el? - türelmetlenkedett, de én még nem éreztem
késznek magam rá.
- Mi van, ha pozitív? - pillantottam rá, mire kézen ragadott és betessékelt a
fürdőbe.
- Most pedig láss hozzá!! Gyerünk, told le a bugyid és csináld! –
pattogtatott kemény hangon.
- Értettem. - nevettem fel, és idegesen elvégeztem a tesztet, míg végül enyhe
sokkban jöttem ki a fürdőszobából.
2020. december 25., péntek
⚽ Megismerni és megszeretni 18.⚽
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Nektek! 💗💖
Tudom, hogy illő lett volna hamarabb hozni a folytatást, és azon kívül, hogy nem volt kedvem, és lelki erőm megírni nincs más mentségem. Esetleg ha szeretnétek elolvasni az előző részt bátran kattintsatok Ide.
Most pedig hozom a következő részt, amit fogadjatok sok- sok szeretettel!
Ha pedig szeretnétek bárkiről történetet írjatok nyugodtan. 💗
Chiara: A napok szaladtak egymás után,
de Stephan a látogatás követően már nem jelentkezett, én pedig jobbnak láttam,
ha nem keresem. Akármennyire fájt, és akármennyire is hiányzott megpróbáltam
erős maradni, és a munkába temetni magam. Nella is egyre kevesebbet kérdezett
már róla, így a napjaim lassanként visszatértek a Stephan előtti időkbe. Az
újság hatalmas sikert aratott így egyre többször csörgött idegen újságírók
miatt a telefonom, akik vagy interjút, vagy fotózást kértek tőlem. Ezeket semmi
esetre sem vállaltam, hiszen tudtam, hogy belekérdeznének magánéletembe is.
Ehhez pedig semmi közük nem volt. A Kínai utam egyre közelebb került, és egyre
izgatottabb voltam miatta. Az utazásra való felkészülés, és tervezgetés tette
ki inkább időmet, és igyekeztem annyit Nella mellett lenni amennyit lehetett.
Mivel Giulianak is sok elintézni valója lett így vele is keveset találkoztam,
de hálás voltam, hogy Nella pesztrálásáról Kínai utazásom alatt továbbra sem
mondott le. Carlo is újra munkába állt Amerikába és megtudtam, hogy kibékültek
Leonaval. Ennek örültem a legjobban, és annak, hogy így is volt ideje többször
felhívni lányomat. Az egyik nap éppen hazafelé sétáltam és igyekeztem
kigondolni a vacsorát, mikor barátnőm lépett ki az egyik üzletből, kezébe nagy
csomagokkal, és mikor észrevett hangosan szólongatott. Egy öleléssel
üdvözöltem, majd segítettem neki bepakolni autójába.
- Nem is gondoltam volna, hogy az utazás előtt még találkozunk. - néztem
rá mosolyogva.
- Én azért reménykedtem. Hogy vagy? Nem akarod, hogy elvigyelek?
- Köszi, de nem lakok messze és jól esik egy kis séta a nagy nyüzsgés után. -
Hárítottam, de barátnőm nem engedett nekem így már azon kaptam magam, hogy a
lakásom előtti parkolóba beszélgetünk.
- Jó látni, hogy újra jobban vagy. - állította le az autót.
- Azt azért nem mondanám, de már elfogadtam a helyzetet. - hajtottam le búsan
fejem.
- Chiara nem kéne elfogadnod ezt így. Stephannak se jó ez a magány. Melletted
boldog és kiegyensúlyozott volt. Te pedig sokkal lazább lettél.
- Mégis mit tegyek, mikor felém se néz? Mikor beteg voltam egyszer eljött és
ennyi. Én nem fogok akaratoskodni akármennyire is szeretem. Már elégszer
bocsánatot kértem olyan miatt, amit nem csináltam.
- Igazad van, de ő is fél, hogy mi lesz akkor, ha lép.
- Jövő héten úgyis Kínába megyek, és most majdnem mindegy, hogy találkozunk
vagy nem, és lehet ha elhívnám egy kávéra akkor is nemet mondana.
- De lehet, hogy nem. - vágott vissza. - Hidd el, hogy szeret téged. Viszont
most mennem kell. Vigyázz magadra, és várom Nellat majd jövő héten, bár addig
összefuthatnánk.
- Meglátom majd, mert eléggé sok a meló. - tűnődtem el, mire Giulia szeme
felcsillant, amiből tudtam valami őrült ötlet következik.
- Mondjuk hétfőn egy mérkőzésen az Olimpicoba? Mi ott leszünk, és esetleg te is
meglátogathatnád, és talán...
- Ezt most fejezd be! Sok a dolgom, és nem valószínű, hogy elmegyek. Hétköznap
lesz és későn, és Nellanak másnap iskola.
- Hozd el ő is.
- Mondom, hogy másnap iskola! - vágtam oda mérgesen, amin még magam is
meglepődtem. Sosem beszéltem ilyen hangon barátnőmmel. - bocsi, én nem akartam.
- Nem baj, én csak segíteni akartam, de nem fogok beleszólni az életedbe. -
ölelt át, de ez inkább fagyos volt, mint baráti, és míg felértem a lakásba
végig korholtam magam a kirohanásom miatt, így írtam egy bocsánat kérő
üzenetet, de választ nem kaptam vissza, ami kicsit rosszul esett. Az egész
hétvégét vásárlással töltöttük és a saját ruháim mellett Nellanak is
beszereztünk pár tuti darabot, amitől teljesen elvolt ragadtatva. Megbeszéltük,
hogy beülünk egy forró csokira a stadion közelébe.
- Én foglalom a helyet, te pedig kérd ki! - vette le sapkáját Nella miközben
körbe nézett a barátságos helyen, ami szerencsére nem volt túl zsúfolt.
- Rendben kicsim, ülj le, mondjuk - kerestem a megfelelő helyet - az ablak
mellé. - kezdtem Nella pedig már ott sem volt. Nyugodtan iszogattunk és az
iskoláról beszélgettünk mikor majdnem félrenyeltem a kávém. Az ajtóba ugyanis
volt barátom jelent meg egy ismeretlen szőke lány társaságába, aki feltűnően
csinos volt. Barackvirág színű szövet kabátja kiemelte alakját lábán pedig a
legújabb divat szerinti téli csizma volt. Élénken beszélgettek egymással, és
szerencsére egy tőlünk távol eső asztalhoz foglaltak helyet.
- Anya itt van Stephan. Nem megyünk oda hozzá köszönni? - vette észre lányom
is.
- Nem, dehogy is. Látod, hogy nincs egyedül.
- Ki ez a lány? Ismered? - érdeklődött Nella, de én csak a fejem
ingattam.
- Nem, de valószínű csak egy barát. - nyugtattam inkább magam, mint Nellat, és
borzalmasan rosszul esett látni Stephant egy másik lánnyal. Próbáltam róluk
tudomást sem venni, ám mindig rájuk tévedt tekintetem. A lány ült velem szembe,
és csak úgy csillogott a szeme amint a csatárra nézett. Stephan arcát nem
láttam, de bíztam benne ő nincs ennyire elolvadta tőle. Őrületes féltékenység
lett úrrá rajtam, és hazaérve azonnal felhívtam Giuliat aki sokadik csörgés
után vette csak fel.
- Igen? Mit szeretnél?
- Először is tényleg sajnálom a kocsiban történteket, másodszor pedig szeretnék
mégis elmenni a holnapi mérkőzésre.
- Olyan hülye vagy! Egy percig sem haragudtam, csak nem volt időm
visszaválaszolni. - hallottam megnyugtató hangját. - De mi ez a nagy
felbuzdulás? Csak nem történt valami?
- De igen, és elhatároztam, hogy bevetem magam, és megpróbálok beszélni
vele.
- Ennek őszintén örülök, mert hidd el neki is nagyon hiányzol. - bizonygatta és
erre gúnyosan nevetnem kellett. A szöszke lány nem értette a reakciómat ezért
inkább elmagyaráztam neki a kávézóba történteket.
- Az a lány csak egy munka miatt van vele! Nyugi nem kell tartani tőle.
- Biztos vagy benne?
- Tudnék róla, ha több lenne köztük. Manuel biztos mondta volna, én pedig nem
titkolóznék előtted.
- Nem tudom Giulia. Ha láttad volna őket együtt, nem biztos, hogy te is így
gondolnád.
- Mellesleg ha már ennyire kiakadtál miért nem mentél oda köszönni neki?
- Elég hülyén jött volna ki a lépés. Így is szinte vonszolnom kellett Nellat,
hogy feltűnés nélkül jussunk ki.
- De dinka vagy! - nevetett fel. - Holnap Manuel elvisz a mérkőzésre én meg
vigyázok a lányodra, ha neked így megfelel.
- Eredetileg az egyik szomszédlányt kértem volna meg, de...
- Figyelj, úgyis összekell szoknunk, amíg nem leszel itthon. Ne aggódj. Majd
főzők neki valami finomat. Mellesleg a lányt valami Ludovicanak hívják.
Influencer és van egy saját Youtube csatornája is. Azt hiszem, a héten a csapat
körül sündörög, mert valami videót készít róluk. Ne aggódj, a többiekkel is
beszélget nem csak Stephannal.
- Rendben, de te akkor sem láttad azt, amit én, és..
- Chiara állítsd le magad! Holnap elmegyünk hozzád fél nyolcra, majd Manuel
elvisz a meccsre.
- Köszönöm. - hálálkodtam. - Most viszont lerakom. Holnap majd találkozunk.
- Jó, én is megyek. Kérlek, ne agyald túl a dolgokat, mert semmi értelme.
- Ezt nem tudom megígérni, de köszi. Holnap várlak benneteket. Szia. -
köszöntem el, majd miután leraktuk a kagylót már csak lányommal töltöttem a nap
további részét. Hétfőn nagy volt a pörgés, így kevés időm volt az estére
gondolni, ám munka után már eléggé ideges voltam. Tudtam sokkal jobban kell
kinéznem, mint bármikor máskor. Nellanak kézilabda edzése volt, így bőven volt
időm készülődni a saját csendességembe. Megmostam a hajam, és egy apró vékony
kék szálat raktam bele, ami csak annyira volt feltűnő amennyire kellett majd
miután magasra felkötöttem szorosan befontam. A sminkem is visszafogottabb lett
eltekintve a vörös ajkaimtól. Bíztam benne, hogy Stephan a beszélgetésünk után
megcsókol és eljön velem valamerre. Ha ma nem is, de holnap és újra
megbeszéljük a történteket. Kivettem egy mélyen dekoltált fekete fűzős felsőt,
amit apró csipke minták díszítettek mellrésznél alulra pedig a fekete
bőrnadrágomat kaptam. Lábamra egy magas sarkú piros csizmát húztam, és színben
hozzá illő kabátot. Befújtam magam egy leheletnyi parfümmel, és mire Nella
hazaért már én is teljesen felöltözve nézegettem magam a tükör előtt.
- Hú de csinos vagy. - mért végig.
- Köszönöm kicsim. Ugye ellesztek Giuliával?
- Persze, hogy el. Majd nézünk valami jó filmet, vagy valami.
- Jó, akkor most csináld meg a leckét, hogy mire itt vannak már ne keljen azzal
foglalkozni.
- Okés! - pattant fel a székből majd besietett a szobájába. A telefonomon a
Stephannal közös képeinket nézegettem mikor csöngettek, és nagy hanggal
barátnőm és Manuel léptek be.
- Wow nem mondták, hogy nem a kuplerájba mész? - csipkelődött azonnal a szöszi
lány.
- De hülye vagy! Nem is nézek ki kurvásan.
- Inkább figyelemfelkeltőnek mondanám. - Védett meg Manuel.
- Persze pasi szemmel más nyilván, de akkor is. Merre van Nella? - nézett körbe
a lány.
- A szobájába tanul, de mi nem megyünk? - fordultam Manuelhez és úrrá lett
rajtam az izgalom. - A meccs előtt vagy utána megyünk oda hozzá? Szerintetek
melyik időpont lenne jó a beszélgetésre?
- Előtte ne, mert akkor azon fog pörögni, és nem tud majd koncentrálni. -
magyarázta Manuel és igazat kellett adnom neki. Elköszöntem Nellatol, és már
azon kaptam magam, hogy a stadionban ülök, és drukkolok a fiúknak. Stephan
sajnos nem volt a kezdőbe, és az eredmény is döntetlenre állt még a második
félidő kezdetén is.
- Most cserélik be Stephant! - mutatott a kivetítőre Manuel.
- De jó, remélem jól játszik majd! - kulcsoltam össze kezem.
- Ideges vagy? - pillantott felém, és sapkáját kicsit fentebb tolta
fején.
- Igen, mert nem tudom, mit kéne mondjak. Mikor beteg voltam eljött és azt
mondta másnap meglátogat, de nem jött, és nem is hívott.
- Elég sűrű a programjuk most. Minden héten vagy bajnoki, vagy Bajnokok Ligája
mérkőzést játszanak, és ott van a heti két kötelező edzés, és a csapattal való
kötelezettségek is. Interjúk, fotózások, ilyesmik. Nem fért bele neki most,
hogy hozzád szaladgáljon. Sajnálom, de fontosabb neki a munka.
- Érdekes azért kávézgatni csak ráér mással. - fintorogtam, de mivel Manuel nem
értette miről van szó így elmeséltem neki, hogy láttam Stephant tegnap. Manuel
persze csak a fejét ingatta, de egy szóval sem mondta, hogy nincs köztük semmi,
így újabb kétségek között maradtam. A mérkőzést végül 2-1-re hozta a Róma így
újabb három ponttal lett gazdagabb a csapat.
- Akkor lemegyünk végre? - türelmetlenkedtem.
- Menjünk, de kérlek, ne idegesíts fel, és...
- Hé, én csak beszélgetni akarok vele! - vágtam mérgesen szavába.
- Rendben, de éppen kezdi kiheverni a történteket, és nem akarom, hogy újra
odajusson. Te nem láttad mennyire kibukott és milyen szarul festett miattad
Chiara! Ő a testvérem, aki bízott benned, és szeretett. Elhiszem, hogy sajnálod
és talán nem a te hibád volt, de akkor is fájt neki. - magyarázott miközben az
öltözők felé igyekeztünk.
- Én is rémesen éreztem magam, ha ez megnyugtat.
- Jó nyilván. - nézett mélyen a szemembe és már kedvesebb hangon folytatta. -
de ő akkor is az öcsém és szeretném, ha boldog lenne. Az sem érdekel, ha veled,
mert melletted nyugodtabb.
- Köszi, ez kedves volt. - fintorogtam.
- Tudod, hogy hogy értettem. Szeret téged, ezt én is tudom, de nála hosszú
folyamat ez a megbocsájtás dolog. Á ott is van. - vidult fel arca nekem pedig
nagyot dobbant a szívem, ahogy megláttam. Nagyon jóképű volt még félig mezben
félig pedig már egy fehér- fekete mintás pólóba. Először észre sem vett, mert csak Manuellel
beszélgetett, én pedig nem akartam őket megzavarni.
- Most beszaladok átöltözni, és.. - nézett rám és tekintetéből meglepetést
olvastam ki. - Szia Chiara. Nem is láttam, hogy itt vagy. Nagyon csinos vagy!
Kivel jöttél?
- A tesóddal. - léptem közelebb hozzá. - Gratulálok az eredményhez.
- Köszi, bár nem tettem hozzá sok mindent.
- Ugyan ne szerénykedj. Tudnánk beszélgetni kicsit? - húztam arrébb, de ő
elengedte kezem.
- Annyi, hogy beszaladok és rendesen átöltözök. - nézett ránk, és már ott sem
volt. Igyekeztem nem túlagyalni a dolgokat, és magamba újra átgondoltam mit
fogok mondani. Miközben Stephan átöltözött én Manuellel beszélgettem. Bár
barátnőm által ismertem meg, de az évek alatt egyre jobb lett viszonyunk, amit
elmélyített Stephannal való kapcsolatom. Igazat adtam neki abban, hogy a
testvére mellett áll. Éppen Kínáról beszélgettünk mikor újra megjelent Stephan
immáron felöltözve, és egy nagy táskával a kezébe.
- Nem mész a többiekkel? - érdeklődtem.
- Nem, hazamegyek. Holnapután úgyis találkozunk. - osztotta meg és kisimította
még nyirkos haját arcából. Manuel finoman arrébb vonult, hogy másokkal
társalogjon, így ketten maradtunk.
- Remélem nem baj, hogy én is kijöttem.
- Nem, csak nem számítottam rád, mert tudod én..
- Csütörtökön Kínába megyek, és előtte mindenképpen beszélni szerettem volna
veled.
- Miért mész Kínába? - lepődött meg, és végre rám emelte szép szemeit.
- Egy tetováló konferenciára vagyok hivatalos, aminek nagyon örülök. Csak pár
nap az egész.
- Ki vigyáz addig Nellara?
- Giulia felajánlotta, hogy addig náluk lehet. Tényleg csak pár napról van szó.
Csütörtökön megyek, és talán már hétfőn itthon vagyok. Attól függ, hogy nézzük
az eltolódást. - mosolyogtam, de ő csak bólogatott, így egy nagy levegő után
belekezdtem az igazi mondandómba. - Igazából azért jöttem ki, mert hiányoztál,
és látni akartalak. Nem jöttél el másnap mikor ígérted, és nem is kerestél
sehogy.
- Elég sok volt a dolgom, és sűrű a program.
- Stephan én nem szeretnék úgy elmenni, hogy nem tudom mi lesz velünk, és nem
akarok egy olyan dolog miatt vezekelni tovább, amiről nem is tehetek.
Legalábbis nem szándékosan.
- Nézd én...
- Még nem fejeztem be! - állítottam le gyorsan, mert mindent leakartam darálni,
ami még az eszembe és a szívembe volt. - Szeretlek, és veled akarok lenni. Ez a
pár hét nagyon rossz volt, mert nem tudtam semmit csinálni, és minden rád emlékeztetett.
Mondd meg, mit kéne még tegyek, hogy megbocsáss nekem Stephan? Talán én nem
hiányoztam neked? Nem jutott eszedbe, hogy felhívj, vagy el gyere a szalonba,
és megbeszéljük a dolgokat?
- Chiara ezt nem itt kéne megbeszélni!
- Akkor menjünk el valahova most, vagy gyere el hozzám! Ott nyugodtabb
környezetbe leszünk.
- Most nem mehetek. - pillantgatott ide- oda. - de talán..
- Szia Stephan! - ölelte át az ismeretlen szőke lány.
- Ludovica te meg? - jött azonnal zavarba focistám, mire Ludovica felnevetett
és rájöttem, hogy ő az akivel Stephan a kávézóban találkozott. - Azt hittem,
hogy a bárba találkozunk.
- Úgy volt, de minek várjak ennyit? - játszott a hajával és egy értetlen
pillantást küldött felém mire kinyújtotta kezét, hogy bemutatkozzon. -
Ludovica.
- Chiara, és...
- Ő a volt barátnőm és a sógornőm legjobb barátnője. - magyarázkodott Stephan
és szíven szúrt a volt barátnő megnevezés.
- Örülök, hogy találkoztunk. Én pedig egy interjú sorozatot készítek a
csapattal, de Stephanról sokkal több anyag kell, hiszen a női nézőim odáig
vannak érte. Mondjuk, ezt megtudom érteni. - pajkoskodott én pedig legszívesebben
arcon csaptam volna, vagy megráncigálom vörös ruhájánál fogva. A tervezett
nagybeszédemből szar se lett miatta és mivel Manuel visszaért így muszáj volt
indulnunk. Az úton, nem sokon múlt, hogy ne sírjam el magam csalódottságom
miatt, amit miután barátnőmet megláttam kitört belőlem. Szerencsére Nella már
aludt így könnyebben önthettem ki szívem szöszi barátnőmnek. Giulia persze
továbbra is nyugtatott, hogy nincs köztük semmi, de én már nem voltam ebben
ennyire biztos.
A héten már nem mentem be dolgozni, mert az utazással kapcsolatos papír és
egyéb ügyeket intéztem. Kineveztem helyettesemmé a legrégebb óta velem dolgozó
lányt, és bíztam benne, hogy pár nap alatt nem teszi tönkre. Igyekeztem olyan
dolgokat beszerezni, amik hasznosak lehetnek az utazás, és az ottani
tájékozódásba. A hotel ahol megszálltam nem volt messze a kiállítás
helyszínétől, de úgy tudtam nem sok minden van kiírva angolul, olaszul meg
pláne. A nyelvi nehézségek miatt is tartottam, de úgy voltam vele, ha baj van,
majd felhívom Carlot. Egy röpke ötletnél még az is megfordult a fejembe, hogy
tolmácsként elhívom magammal, de inkább elvetettem az ötletet, mert nem akartam
újra érzelmi hullámvasutat egyikünknek sem.
Szerdán Nella nem ment iskolába és edzésre sem, mert úgy éreztük mindkettőnknek
szüksége van egy anya- lánya nagy beszélgetős napra. Jó sokáig aludtunk, ételt
rendeltünk és pizsamába meséket és nagyon romantikus filmeket néztünk. Szépen
befontam a haját, és mindent újra átvettem vele többször. Bepakoltam
bőröndjébe.
- Mikor indul a géped anya? - huppant mellém mikor az indulást és az
átszállásokat jegyzeteltem.
- Holnap reggel hétóra előtt egy kicsivel, és nagyon késő este érek oda.
- Végig egy repülőn ülsz majd?
- Nem kicsim kétszer átfogok szállni. Egyszer itt, és itt. - mutattam a
térképen az utat.
- Nagyon messze leszel. - szomorodott el. - nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem, de már kedden újra találkozunk. Egy hét sem fog eltelni, és már
újra együtt leszünk. Megígérem, hogy hozok valami tuti eredeti ajándékot is.
Viszont most mennünk kéne. Nem lenne jó későn beállítani Giuliáékhoz.
- Jó rendben. - egyezett bele, de szemei még mindig könnyesek voltak, így
közelebb húztam magamhoz.
- Nella nem lesz semmi baj. Tudom, hogy még sosem voltunk ennyire és ilyen
sokáig távol egymástól, de amint tudok telefonálok, vagy üzenetet küldök.
Tudom, hogy jól fogsz viselkedni, és büszke lehetek rád ugye?
- Igen anya. - törölte meg szemeit, és egy édes mosolyt küldött felém.
Barátnőmék kedvesen fogadták kislányomat, ami nagyon jól esett. A szívem
hatalmasat dobbant mikor Stephan jött le a lépcsőn. Nella azonnal hozzászaladt
és átölelte. Igyekeztem tudomást sem venni róla, és csak a szöszi lánnyal
foglalkoztam.
- Nyugi ne izgulj! - fogta meg kezem. - minden rendben lesz. Te most menj haza
és pihend ki magad a nagy utazás előtt.
- Ne is mondd! Majdnem egy nap az út, és attól félek, valamelyik gép késik és
nem érem el a csatlakozásokat.
- Erre ne gondolj! Élvezd ki, hogy egyedül leszel most egy kicsit, és azzal
foglalkozol, amit szeretsz. Ügyeskedj és járj nyitott szemmel. Fejleszd magad,
hiszen ez a legfontosabb. Ja és a kapcsolatok. Mindenkinek add oda a
névjegykártyád.
- Úgy lesz. Köszönöm Giulia neked is Manuel. - öleltem át őket. - Minden jót
Stephan. - léptem ki tőlük. Már majdnem a kocsimhoz értem mikor Stephan hangját
hallottam a hátam mögül.
- Chiara várj, kérlek! Beszélnünk kéne! - ért utol.
- Stephan nekem mennem kell. Ezer a dolgom.
- Én csak megakarom magyarázni, ami a stadionba történt. – állt az ajtóm elé.
- Nem kell magyarázkodnod. Ludovica nyilván megértette, hogy én a volt barátnőd
vagyok. - nyomtam meg a volt szót.
- Nem így akartalak bemutatni, csak így jött ki.
- Én mindent elmondta neked Stephan! Ezerszer bocsánatot kértem, de te még
mindig nem tudod, mi van, én pedig belefáradtam a bizonygatásba. Szeretlek, és
még mindig hiányzol, de ez a tökölés nekem nem jön be. Vigyázz magadra. - ültem
be kocsimba, és könnyes szemmel vezettem haza. Otthon egy forró fürdőt engedtem
és kinyitottam egy üveg bort. Furcsa volt ez a magány, de jól is esett kicsit.
Bekapcsoltam egy filmet, és bekuckóztam a televízió elé. Talán
elbóbiskolhattam, mert egyre erősödő kopogásra lettem figyelmes. Azonnal Nella
jutott eszembe, és sietve szaladtam a bejárathoz, ám az ajtóba olyan személy
állt, akire nem számítottam.
2020. november 30., hétfő
⚽ Egy álom tovább gondolva ⚽
Kedves Lia!