Újra Velük!!

Sziasztok!   Újra Velük.  A Veterán bloggerek kérdőívében már írtam, hogy hozok egy olyan bejegyzést, ami még a régi blogomba volt. Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogadjátok. Azért is hozakodtam pont most elő ezzel, mert úgy érzem megint - mint már olyan sokszor- elbizonytalanodtam, a történettel kapcsolatban. Talán Zlatan sérülése miatt lehet ez az állapot, vagy talán megint félek, hogy unalmassá válok számotokra. Minden bizonnyal nem fogom abbahagyni ezt a blogot, hiszen a lezárásig már nem sok van hátra, de mivel próbálok előre tekinteni a további lehetőségeken agyalok, és úgy gondoltam megkérdezem ti hogyan vélekedtek erről a történetről! Van benne fantázia? Nektek tetszene, és ha egy új blog ként hoznám, velem tartanátok? Írjátok meg kérlek, mert sokat segítene a véleményetek.  

 A történetről annyit kell tudni, hogy Győrbe és egy vidéki kisvárosban játszódik, és nagyon mozog a realitás és a fantázia között.... és, hogy ennek a résznek melyik fele valóság? Azt döntsétek el magatok. 😄 

Meleg júniusi délután volt, ahogy Győr egyik főterén sétálgattam, és magamba mérgelődtem, hogy barátnőm mért nem veszi fel a telefont. Már vagy negyedszerre hívom, de a sok csörgést követően a rögzítő sípolása kapcsol be. Nagyon rég jártam a városban, mégis annyira ismerős volt ez a környék, hogy talán csukott szemmel is eltaláltam volna az étterembe, ami előtt elhaladtam. A fagyizó részlegen szokás szerint hatalmas fogalom volt. Pincérek szaladgáltak keresztül-kasul az asztalok között, hogy inni, enni valót, vagy a számlát osszák ki. Az ingük még mindig zölden csillogott a napfényben. Mivel Zsebi továbbra sem volt hajlandó telefon közelbe kerülni ezért elhatároztam, hogy odamegyek egy sötétzöld inges felszolgálóhoz, hátha útba igazít. Kicsit félve léptem oda hozzá, mert úgy láttam eléggé lefoglalta a papírmunka, amivel foglalatoskodott, de nagy levegőt vettem és így szóltam:

- Elnézést, megtudná, nekem mondani merre van a… – de a mondani valómat nem bírtam befejezni, mert hang nem jött ki a torkomon, csak az ajkam mozgott tovább némán.  Ahogy a pincér felnézett és tekintetünk találkozott azonnal elöntött az a nyugalom, amit csak egy ember váltott ki belőlem. 

- Dávid? 

- Igen, miben segíthetek? – nézett rám értetlenül, mintha nem ismerne meg, majd egy pár másodperc után ezt mondta: - Niki? 

- Igen, én vagyok….

- Szinte meg sem ismertelek. Mennyit változtál. – állt fel az asztaltól és meglepetésemre adott két puszit. – Hogy vagy? Mi járatban erre? Meddig maradsz? – A kérdései olyan gyorsan záporoztak felém, hogy szinte alig bírtam követni. - Gyere, ülj le ide, mindjárt hozatok neked egy italt – majd mielőtt válaszolhattam volna kezével egy fehér ruhás tanonchoz intett, és rendelt két narancslevet. 

-  Mióta vagy fő pincér? – kérdeztem, amikor már javában beszélgettünk. 

-  Ez évtől, de nagyon élvezem, csak rengeteg a munka és sajnos a családomra nem sok idő jut.

- Látom, van feleséged – néztem rá a jegygyűrűjére, majd az arcára.  Olyan furcsa volt ennyi év után újra látni, és csodálatos mogyorókrém szemeibe nézni, amiből elég volt egyetlen pillantás is, hogy megnyugodjak. Hallani a hangját nézni a fekete haját, amibe már pár ősz hajszál is vegyült és egyszerűen érezni az illatát, amit nagyon szerettem.

- Igen, már lassan hat éve. 

- Akkor biztos már édes kis gyerekeitek lehetnek.  – mosolyodtam rá, de amint az arcára kiült szomorúságból láttam éreztem gyenge pontra tapintottam.

-  Nem, mert… a feleségemnek nem lehet… és én is keveset vagyok otthon. Tudod a sok munka. Egyszerűen minden rám szakad, mert Erika nem csinál semmit csak ugráltat ide-oda mindenkit.

 - Erika ? – csodálkoztam el. – Ő volt a főnököm lánya, amikor itt dolgoztunk és rettentően utáltam és féltem is tőle egyszerre.  Mindig olyan szigorú pillantással nézett mindenkire, hogy a jelenlétében azt hittem elrontok valamit.

 -  Igen, övé az étterem, mert az apja visszavonult  – osztotta meg velem Dávid. – Te meg még mindig szabad vagy?

 - Neeem - mosolyodtam el – ,van egy férjem és plusz mínusz négy gyerekem. 

- Plusz- mínusz? Ezt meg hogy érted?

-  A férjemnek az előző házasságából már van három lánya, és nekünk pedig van egy angyalarcú kisfiunk. 

- Gratulálok, de mért nem hordod a jegygyűrűt? – tudakolta, és nem akartam elé tárni, hogy jelen pillanatban a házasságom romokban hever, mert a férjem megcsal, ezért ennyit mondtam:

 - Elfelejtettem felvenni. 

- Annyira más vagy mégis olyan ….  – a mondatot nem tudta befejezni, mert Erika kiabálása félbeszakította a csevegésünket.

 - Ne haragudj, de mennem kell, viszont nagyon örültem.

 -  Én is – válaszoltam és átöleltük egymást és én újra beszívhattam a finom férfias illatát.

 - Ugye találkozunk még? – szóltam utána.

- Persze, csak gyere ide, én általában itt vagyok – válaszolt futtába, majd besietett az ajtón.  Elindultam az utcán és eszembe jutott minden akkoriban történt dolog. Ahogy egymásba szerettünk. A titkolózás, és az, hogy mennyit nevetgéltünk és segítettünk egymáson. Na és persze, az a sok- sok titkos légyott, amit az étterem egyik – másik mosdójában, vagy tusolójába rendeztünk le. A kapcsolatunk először csak barátságnak indult, de én kezdtem többet érezni iránta, és egy esős napon fordult komolyra, amikor annyira szakadt az eső odakint, hogy még a konyha részlegét is elöntötte a víz. Mivel takarító voltam én mostam fel, Dávid pedig akkor jött kintről, hiszen természetesen a tanoncokat ugráltatták a kint maradt tányérokért és terítőkért, amiket gyorsan össze kellett kapkodni.  Ránéztem és láttam, hogy a pólója csupa víz, így hát mondtam neki vegye le, mert meghűl, de ő csak a fejét rázta.

- Ezt nem csinálhatod, mert megfázol! – toltam le, aggódó hangon. – Légy szíves öltözz át.

- Na jó, rendben van. Tudod, hol vannak a tiszta pólók? Jelen pillanatban egyet sem hoztam.

- Persze, gyere – majd a pince felé vezettem őt. A személyzetinél volt egy nagy szekrény, amibe az itt hagyott, vagy pótruhákat tárolták.  Kivettem egyet Dávidnak, és felé nyújtottam. Ő már levette a vizes ruhát, de a bőre még mindig csillogott egy kicsit. A fejemmel próbáltam máshova nézni, de annyira vonzó volt a huszonhárom esztendős felső teste, hogy elfogott a borzongás.  Amikor átnyújtottam neki hirtelen elment az áram.

- Te jó ég! – sikítottam fel – elment az áram.

- Nyugi, ne félj, itt vagyok – szólt Dávid hangja nem messze tőlem és éreztem, hogy egy puha kéz megfogja az enyémet.  – Ez csak az eső miatt van. Biztos mindjárt elmúlik.

 - Menjünk fel, nem bírom a sötétséget  – válaszoltam félős hangon

- Nem lesz semmi baj, csak ne félj. Veled vagyok, és nem hiszem, hogy fent jobb a helyzet szóval addig…. – majd közelebb jött és magához húzott. A sötétbe csak az orromra és a fülemre hagyatkozhattam. Dávidnak annyira mámorító illata volt, hogy nem ellenkeztem és magamhoz szorítottam.  Arra nem emlékszem, hogy hogyan, de egyik pillanatról a másikra a tusoló kabinban kötöttünk ki és vadul csókolóztunk miközben én megszabadítottam őt a többi vizes holmitól.

 -  Mi van, ha meghallják?  - suttogtam bele a sötétbe. Tizenhét éves voltam és még sosem voltam fiúval. Tudtam mi fog következni, és tudtam ezt csak azzal szabad, először akit nagyon szeretünk. Úgy voltam vele, én nagyon szeretem, de nem vagyok benne biztos, hogy ezután is olyan lesz a viszonyunk, mint eddig volt. Hiszen ő is csak egy a több millió pasi közül, akiknek csak a szex kell. Nyilván megérezte a gondolat menetemet, amikor eltoltam picit magamtól, mert így szólt.

- Vigyázok rád, és nem lesz semmi baj, csak bízz bennem. Nagyon régóta erre vártam már, és szeretném, ha a barátnőm lennél.  

 - Komolyan? – csodálkoztam, mire nyomatékosan megcsókolt, majd gyengéden a blúzom alá nyúlt, hogy kikapcsolja a melltartómat. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy féltem kiugrik a helyéből. Minden csókjától jobban feltüzelődtem és már én is őrültem kívántam.  Ahogy mondta nagyon gyengéd és óvatos volt. Csak pici fájdalmat éreztem, de összességben csodálatos érzés kerített hatalmába. Ez a kapcsolat három hónapon keresztül tartott és annyira jól éreztem magam vele. Nagyon tetszett, hogy ilyen intelligens és mégis közvetlen fiú volt. Mesélt az álmairól, hogy szeretne egyszer egy nagy étterem igazgató lenni, de beérné azzal is, hogy ahogyan mindig fogalmazott: „fő- fő akárki” lenne. Elmosolyodtam, hiszen sikerült neki.  Álmodozásomból a telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba.

 - Szia.  Bocsi, csak annyi vendégem volt, hogy nem igaz. – szabadkozott a telefonban Zsebi.

- Semmi baj, úgyis van mesélni valóm. Nem fogod elhinni kivel találkoztam.

- A hangodból ítélve különleges személy lehet. – Szólt a vonal végéről, majd elmagyarázta az utat, és én oda siettem, de még előtte megnéztem magam egy helyi kirakat tükrébe. Egy huszonkilenc éves nőt pillantottam meg. A hajam szőke volt a szemem pedig barna. Az alakom átlagos volt, aminek örültem, hogy egy gyerek után is ilyen maradt.  Ahogy barátnőmet megláttam annyira megörültem neki, hiszen már négy éve nem találkoztunk. Szinte semmit sem változott.  Ugyanaz a mindig mosolygós lány volt, ami bármi bajom is volt jókedvre derített. Kiállása magabiztosságról árulkodott, ami nagyon jellemző volt rá, hiszen Zsebi mindig kiállt az igazáért, ami miatt kicsit irigyeltem.

- De jól nézel ki – mondtam neki.  Haja barnán simult a vállára, és természetesen szög egyenes volt, amit gondolom a hajvasaló használata tett.

- Köszönöm, te is. De jó téged látni. Gyere be a szalonba– majd betessékelt a munkahelyére. A falakon különböző fodrász naptárak és képek voltak. A polcon összevissza fésű, kefe és miegymás.

 - Ő itt a munkatársam, Orsi.

 - Szia – köszöntem rá barátságosan. – Orsi nagy kék szemekkel meredt rám.  – Te is fodrász vagy?

  -  Nem én kozmetikus, de manikűrt és pedikűr is csinálok – újságolta, amit alátámasztott a tökéletes francia műkörme és hibátlan arca, amit hosszú hullámos szőke haj keretezett. 

 - Ő a társam, mert nagyon nehéz lenne egyedül kifizetnem ezt a nagy helyet – mesélte Zsebi.

 -Ó remek, és hol van Zoli?

  -   Továbbképzésen.  – Zoli Zsebi barátja és élettársa, ha lehet így fogalmaznom, hiszen már több mint öt éve együtt vannak és együtt is élnek.

- Erről jut eszembe. Tudod kivel találkoztam? 

- Remélem nem azzal, akire most gondolok, mert ha igen akkor inkább gyere be a kávézóba. - Nem kérsz inni?  - hallatszott barátnőm hangja valahonnan az ajtó mögül.

-  Egy kávé jól esne, bár ittam egy narancslevet a főtéri cukiba. 

 - Ott dolgozik a férjem is - nézett fel Orsi az újságból, amibe éppen aktuális műköröm divat volt.

  - Komolyan? Nem is tudtam… és mi? Szakács vagy…

- Főpincér – húzta ki magát büszkén mintha ez az ő érdeme lenne, és mikor ezt meghallottam köhögnöm kellett, és ekkor Zsebi lépett be kezében egy nagy tejszínhabos tubussal. Megfogta a csuklóm és bevezetett egy kisebb „szobába” ami a kávézó nevet kapta. 

-  Láttad ugye?  - kérdezte komoly hangon. Felesleges volt a „kit” kérdés hozzátennem, hiszen mindketten tudjuk, itt csakis Dávidról lehet szó.  Bólintással jeleztem, hogy igen, majd szemrehányó hangon ezt mondtam:

- Igazán mesélhetted volna, hogy hazajött – ugyanis a kapcsolatunk ott szakadt meg végleg, hogy Dávid elment Németországba nyelvet tanulni és kipróbálni az ottani életet.

 - Én is csak akkor tudtam meg, amikor Orsit felvettem és a magánéletről kezdtünk beszélgetni.

 - Az mikor volt? Mert azt mondta, hogy már ez évtől…

 - Te beszéltél vele? – csodálkozott – azt gondoltam, hogy csak láttad.

 - Igen beszéltünk, mert nem tudtam merre van a boltod és a pincérek általában minden helyet ismernek és odamentem hozzá, hogy merre találom a szalont.  Amikor pedig felnézett azonnal megismertem. Azok a szemek  – sóhajtottam.

 - Neked férjed van és gyereked! – szólt rám Zsebi azon a jól ismert hangon, amikor valami olyat csináltam, ami nem volt helyes - nem rémlik? Kérsz tejszínhabot?

- Igen kösz – válaszoltam, majd miközben barátnőm nagy adag habot nyomott a pici csészébe.  - Mi van Tomival, és a kicsivel?

  - Semmi, szarul állunk, és ezért kellett eljönnöm.  Szegény gyereket meg elküldtem anyámhoz egy teljes hónapra, de hidd el, hogy már annyira nehéz volt ez az otthoni légkör. Hiányzott a kikapcsolódás.

 - Megértelek, de Tominak mi a bűne? Nem úgy volt, hogy ő a Mr. Tökéletes?

 - De… csak… megcsalt – ,meséltem és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomról.

4/7 ⚽️ Hiányérzet ⚽️

Már tartott a második félidő mikor visszaértünk a helyünkre, én pedig nem tudtam eltitkolni boldogságomat, amit Stephan és Heléna is észrevett. Zlatan visszaült Maxihoz, Manuel pedig Heléna mellé ült, így a második félidőt olasz barátom mellett nézhettem.

- Mi ez a nagy öröm? - nézett rám Stephan. 

- Semmi - vágtam rá gyorsan, és igyekeztem komolyabb arcot vágni.

- Na persze. Azért mosolyogsz, mint valami vadalma. Mi történt veled? 

- Mondtam, hogy semmi... 

- Mi történt köztetek? Tudtatok beszélni, kibékültetek? 

- Stephan, hagyj már békén! Nem volt semmi. - szóltam, de mivel láttam, hogy ennyivel nem fogom meggyőzni, egy nagy levegő után belekezdtem. - Mondjuk úgy, hogy nem kellettek szavak, csak tettek, amik után elszakadt a harisnyám - pirultam el, és ekkor Stephannak is leesett, hogy miről beszélek.

- Ti dugtatok a mosdóban? - háborodott fel.

- Stephan, halkabban már!! Jó, hogy nem a hangosbemondón kérdezed meg!! 

- Éreztem, hogy ez lesz! - röhögött fel, én pedig finoman fejbe kólintottam - Akkor rendben vagytok? 

- Nem tudom, mi lesz, de ez már eléggé hiányzott. Főleg az, ahogy közben nézett, csókolt, és....

- Jó, jó, jó!! Nem vagyok kíváncsi a piszkos részletekre. - állított le - De akkor is tudtam, hogy nem tudsz ellenállni neki. 

- Nem is akartam. Ó, már megint ez a pasi! - néztem telefonomra, ahol újra a modellem neve jelent meg.

- Ki ez? - nézett érdeklődve telefonomra Stephan, én pedig elmeséltem neki, hogy honnan ismerem, és mi történt majdnem köztünk.

- ... azóta pedig Messengeren írogat, és munkát ajánlott, amit elfogadtam. 

- Miért fogadtad el? 

- Mert sokat kereshetek rajta. A galériában bemutatott képeim is nagyon szépen elmentek, de egy fotózás az más. Ott tényleg én szabhatom meg az árat, és mivel Johnnyról látom, hogy van mit a tejbe aprítania, bátran kérhetek tőle több pénzt, mint egy rendes fotózásért. 

- Mi van, ha el akar csábítani?

- Nem fog, de ha akar is, le tudom építeni.

- Na persze. - horkantott fel. - Ahogy elnézem a képeit, eléggé meg van magával elégedve.

- Az biztos. Tudja, hogy jól néz ki, és ezért is volt magabiztos.

- Neked bejönnek az ilyen férfiak. Legalábbis egy. - bökött fejével az előttem lévő sorba.

- Zlatan teljesen más, mert..

- Más?! - nevetett fel édesen. - Ő is ugyanolyan egoista, mint ez a modell, csak a rózsaszín ködtől nem látod.

- Sokat változott, Stephan! Ahogy te is. - mondtam komolyan. - Sokkal férfiasabb, és magabiztosabb vagy. Ami persze nem baj, sőt nálad még előny is. Többet kéne mosolyognod, és többet kéne foglalkozni a magánéleteddel is.

- Első a játék, de amúgy, köszi. - mosolyodott el. - Úgy érzem, jó helyen vagyok most. Jönnek a gólok, és jönnek a nyertes mérkőzések. Próbálok odafigyelni magamra, és ebbe most nem fér bele egy kapcsolat.

- Kittivel nem beszéltél?

- Nem. - hajtotta le búsan a fejét. - Írtam rá nem rég, de nem válaszolt, így inkább hagyom. Én toltam el, és ez már így marad. Nem is kell nekem csaj.

- Ez hülyeség, te egy baromi jóképű pasi vagy, aki kedves, figyelmes, és olyan... édes. Többet kéne bulizni járnod.

- Járok!

- Mikor?

- A csapattal, van, hogy elmegyünk vacsorázni, és...

- Nyugdíjas programokat szervez az As. Roma?

- Hülye vagy! Ezek csapatösszerázók.

- Akkor is jót tenne neked egy buli. Hidd el, a csajok tapadnának rád. Elmehetnénk ma este.

- Mi lesz Alexanderral és Zlatannal?

- Ha nyer a csapat, akkor Zlatan velük lesz. Alexanderra Maya vigyáz, és még pár órát kibír nélkülem.

- De a tesómék holnap korán indulnak haza.

- Akkor majd keveset iszol, én pedig figyelek rád. - fogtam meg a kezét.

-  Nem tudom, hogy jó ötlet- e. - szólt bizonytalanul, és ekkor hatalmas üdvrivalgás hallatszott a stadionban, ugyanis Svédország Jakob Johansson jóvoltából megszerezte a vezetést. Heléna helyéről felugrálva kiabált, míg Manuel inkább csak rosszallóan elhúzta a száját. Zlatan pedig Maxival örömködött.

- Na, basszus! - morgolódtam. - Ugye ezt még ki lehet javítani?

- Persze, hogy ki. - nyugtatott Stephan. - Kicsit oda kéne figyelni a fiúknak, és akkor bármi lehet.

- Remélem, igazad lesz, de akkor eljössz velem este valamerre?

- Legyen. - sóhajtott fel, én pedig örömmel nyugtáztam szavait, és egy puszit adtam arcára, amitől édesen elpirult. A mérkőzés eredménye sajnos nem változott, de reménykedtem, hogy odahaza az olaszok tudnak majd fordítani. Már a hotelszobában foglalatoskodtam babámmal, mikor Zlatan lépett be, elégedett mosollyal az arcán.

- Ne szomorkodj szívem! Sajnos papírforma volt. - huppant le mellém az ágyra, majd megsimogatta Alexander fejecskéjét.

- Azért remélem, nem marad így.

- Nem hát! Otthoni környezetben szarrá alázzuk őket.

- Nem örülnék neki, mert mégis csak Stephan csapata, és milyen már egy Világbajnokság olasz válogatott nélkül. Akkor talán örülnék neki, ha pályára lépnél, de így nem tudok a válogatottadnak örülni Zlatan. Nem tudnál mégis visszatérni? - ültem kicsit közelebb hozzá, és mélyen belenéztem mogyoró szemeibe.

- Lili, egész végig azon pattogsz, hogy mikor vonulok már vissza, most meg erre kérsz?

- Nem, csak szerettem mikor magadra húztad a 10-es mezt és te voltál a kapitány. Nagyon jól állt rajtad a sárga-kék mez, főleg mikor mérkőzés végén levetted, és... - húzódtam egyre közelebb hozzá, miközben combjára tettem kezem. - Imádtam, hogy te vagy a csapat szíve- lelke. Aki megmondja, mi legyen. - suttogtam, ő pedig közelebb jött és forrón megcsókolt, amit a szobába belépő Maya szakított félbe.

- Bocsi, én.. nem tudtam, hogy... - nézett ránk zavartan.

- Semmi baj, gyere nyugodtan. Hogy viselkedtek a gyerekek?

- Jól. Mikor akarsz indulni?

- Olyan félóra múlva. - osztottam meg vele, mire Zlatan kérdőn nézett rám.

- Hova mész?

- Stephannal megyek bulizni. Kicsit kimozdítom őt a komfortzónájából, és szerzek neki valami jó csajt.

- Jó csajt? Miért nem ő keres magának, és miért pont itt??

- Egy próbát megér nem? - vontam meg a vállam. - Te úgyis a csapattal ünnepelsz, nem?

- De igen, de nem terveztem, hogy sokáig leszek, mert veled akartam volna vacsorázni.

- Sajnálom édes, de mivel az utóbbi időben nem mi voltunk az elsők számodra, úgy gondoltam, sokáig maradsz. Nem mondhatom már le Stephant, szóval Maya akkor vigyázol Alexra? Én elmegyek tusolni, és készülődök.

- Menj. Én itt leszek egész este. - nyugtatott meg, majd egy sötétkék tunikával, és egy fekete csőfarmerral a kezembe besiettem a fürdőbe. Élveztem, hogy a meleg víz beborít, gondolataim pedig az estén jártak. Szerettem volna Stephannak örömet okozni, hiszen a mérkőzés is rátett egy lapáttal rosszkedvére. Gondolataim eléggé lekötöttek, és csak akkor riadtam fel, mikor erős kart éreztem a derekam körül, és forró csókot a nyakamnál.

- Mit csinálsz? - fordultam Zlatan felé.

- Úgy gondoltam, én is csatlakozhatnék.

- Sietnem kell! Stephan mindjárt itt lesz, én pedig még el sem készültem.

- Felőlem akár mehetnél így. Vagy maradhatnál velem is. - suttogta, és egyre közelebb jött hozzám. - Stephannak leesne az álla, ha így látna téged.

- Vicces vagy, de nem gondolnám, hogy ruha nélkül kéne megjelennem. - toltam el egy picit magamtól, és végigmértem izmos testét.

- Akkor maradj velem! Én sem megyek el, és te se. Mayanak kimenőt adunk, és hármasban töltjük az estét.

- Örülnék neki, de te sem hagyhatod cserben a barátaidat és én sem. Nagyon régen voltam már csak Stephannal, és mivel én ajánlottam fel, nem mondhatom le. Tudod, néha nagyon hiányzik.

- Stephan? - kérdezte kicsit mérges arccal.

- Igen, mert régebben mindent tudtam róla, most meg szinte semmit, és ez zavar.

- Kicsim, mi lenne, ha nem Stephanra gondolnál, hanem rám? - nyomott gyengéden a kabin falának, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy nem tudtam ellenkezni. A csodálatos tusolás után pedig gyorsan készülődni kezdem, és még pont időben etettem meg kisfiamat, mikor Stephan lépett be az ajtón. Fekete farmerban, sötét pulóverben, és bőrkabátban. Haja milliméter pontossággal beállítva állt feje tetején, szép szemei pedig izgatottan csillogtak felém.

- Kész vagy?

- Igen. Merre menjünk?

- Azt hittem, te ismered a várost.

- Nem ismerek semmit, de felőlem egy sétálás is belefér. A lényeg, hogy együtt legyünk, nem igaz?

- Zlatan tudja, hogy velem leszel?

- Persze, hogy tudja. - bólogattam, majd elköszönve kisfiamtól és Mayatól elindultunk Stephannal az éjszakába.

- Néztem a neten egy szórakozóhelyet. Ha gondolod, benézhetnénk oda. - mesélte útközben.

- Jó, menjünk, még sehol sem voltam úgyse bulizni.

- Azt gondoltam, már mindent ismersz itt, elvégre ez az ország a második otthonod.

- Szerencsére olyan sokat nem vagyok itt, és tévedés, hogy ez lenne a második otthonom, Stephan.

- Mi van akkor, ha Zlatan ide akar majd költözni, mikor szögre akasztja a cipőt?

. Nem szeretnék itt élni. Nem az én világom, és senkit nem ismerek itt.

- Olaszországban sem ismertél senkit.

- Igen, de az más. Az a kedvenc országom, és tudtam, hogy jó lesz. Bíztam benne, és jó is lett. Akkor bemegyünk? - álltam meg a szórakozóhely előtt, ahol már javában álldogáltak az emberek. Belépve pedig hangos zene, és eléggé nagy tömeg fogadott. Leültünk az egyik asztalhoz, majd én egy alkoholmentes koktélt, Stephan pedig egy sört rendelt, amit az este folyamán még több követett.

- Akarsz velem táncolni? - nézett rám, és láttam, hogy egyre jobb kedve lesz.

- Nem tudom, én nem igazán tudok.

- Gyere már! - fogott kézen és a parkettre indultunk, ahol a zene ütemére mozogtunk hosszú percekig, míg kiszúrtam, hogy egy csapat lány barátomat méregeti. 

- Nézd, az a négy lány téged néz! Nem akarsz odamenni hozzájuk?

- Mit kezdjek velük?

- Szerintem csinosak, és... melyik jönne be? 

- Egyik se. - rázta meg nemlegesen a fejét, és inkább a pult felé húzott - Inkább igyunk. - mondta és újra rendelt egy kört. Az este folyamán viszont addig noszogattam, amíg végre erőt vett magán, odament a lányokhoz, és felkérte egyikőjüket táncolni. Nagyon örültem, és reméltem, hogy a dús barna hajú lány végre elveszi a rossz kedvét. Mosolyogva néztem őket, miközben Zlatannal egyre forróbb üzeneteket váltottunk.

- Még egy kör? - jött oda váratlanul Stephan. 

- Miért nem a barnát hívod meg? – zártam le gyorsan a telefonomat, amin éppen azt ecseteltem mit tennék szerelmemmel, ha most velem lenne.

- Barbarának hívják, de annyira nem érdekel. Inkább menjünk haza. 

- Stephan, mi a baj? Az a lány nagyon csinos volt, és úgy láttam, majd kicsattant a boldogságtól, hogy veled táncolhat. Szerintem megismerhetnéd.

- Lili, hagyj már! Csak a fociról akart velem beszélni, és kikérdezett a csapattársaimról, meg hogy milyen híres focistának lenni.

- Mégis miről beszélgessen veled először? - csodálkoztam.

- De nem is engem akart megismerni, hanem a híres focistát. 

- Stephan, azért ennyire ne legyél el magadtól. - nevettem fel, és mikor vette a kabátját én is így tettem, majd követtem őt az utcára. 

- Veled szinte sosem beszéltünk a fociról. 

- Mert mikor megismerkedtünk, nem szerettem, és annyit tudtam róla, mint egy halott madár. 

- Igen, de te meg akartál ismerni ENGEM. Nem azt az embert, akivé váltam. Érted a különbséget? 

- Azt hiszem igen. Merre tartunk? 

- Vissza a hotelba! - szólt és lépései egyre sietősebbé váltak. - Nem akarok olyan lányt, aki a hírnevem miatt akar velem lenni. 

- Ezt sajnos nem tudod kiaknázni, de kérlek, ne siess ennyire, nem tudom tartani a tempót. 

- Bocsi, csak egy hülye idióta vagyok. 

- Miért mondasz ilyet? - néztem mélyen a lámpafényben csillogó szép szemébe.

- Mert ez az igazság. Azt hiszem, egy vallomással tartozom neked Lili. 

- Stephan, nagyon kérlek, most fejezd be, mielőtt elkezdenéd! - állítottam le sietve, és hangomból jól kihallatszott az ijedség. - Azt hittem már túl vagyunk ezen. 

- Most nem rólad van szó, hanem Kittiről. - mondta, amitől egy hatalmas kő esett le a szívemről. - Tudod amióta csak megismertelek, semmi más nem lebegett a szemem előtt, csak az, hogy újra visszakapjalak. Senki nem érdekelt, csak te, és te is tudod mennyire sokat küzdöttem érted. 

- Stephan, ne..

- Hallgass végig! - fogta meg a kezem, a szívem pedig egyre gyorsabban vert, és féltem, hogy valami olyan dolog sül ki belőle, amitől újra veszélybe kerül a barátságunk. - Szóval, csak téged néztelek minden lányban, viszont ez megváltozott, mióta megismerkedtem a húgoddal. Vele minden olyan könnyen ment. Szerettem, hogy hülyéskedtünk, és azt, ha komoly dolgokról folyt a téma. Jó volt vele az ágyban, és azon kívül is. Én pedig elszúrtam. - törölte meg szép szemét, én pedig annyira megsajnáltam. - Mindent elszúrok Lili, amit csak lehet, és bármit teszek, vagy bárhol vagyok, ez nem fog változni. Szeretem a tesód és hiányzik, de már nem fogok üzeneteket küldeni neki. Soha többé nem fogok teperni egy lány után se, mert nincs értelme. Ha közel kerül hozzám valaki, rövid időn belül elbaszom, és vége.

- Stephan, ne mondd már ezt! - suttogtam és az én szemem is bekönnyesedett. 

- Nem kellett volna akkor kisétálnom az ajtón. - hajolt közel hozzám, én pedig átöleltem és engedtem, hogy elárasszák az érzelmek. - De akkor annyira mérges voltam rá, pedig az én bűnöm sokkal nagyobb volt. 

- Nyugodj meg, drágám! - simogattam meg a hátát. - Nem vagy hibás semmiért. 

- Tiszta gáz vagyok, hogy itt bőgök, mint egy óvodás, de olyan rég nyomta már ez a lelkem. 

- Stephan, nézz rám. - fordítottam felém arcát - Ígérem, hogy helyre jönnek a dolgaid Kittivel, rendben? 

- Hívtam a szülinapomra, ami a hónap végén lesz, de nem válaszolt, szóval úgy gondolom, egyedül és magányosan fogok ünnepelni. Vagy szervezek egy nyugdíjas vacsoraprogramot a csapattársaimmal. 

- Vagy majd Lilike megszervezi neked. - mosolyogtam rá. 

- Dehogy is. Mindig te szervezed a szülinapom. Már tiszta gáz, és kiszámítható is. 

- Nem is igaz! - nyújtottam ki felé nyelvem, de örültem, hogy újra vidámabb. 

- Vacsora, buli, ivászat, és BOLDOG SZÜLINAPOT! – kiabálta, én pedig a hasamat fogtam a nevetéstől, mikor az arra járó emberek ijedt arcára pillantottam. - Most én fogom szervezni, és szeretném, ha te is ott lennél. Ugye eljössz?

- Szerintem meghívás nélkül is mentem volna, de így még jobb. 

- Köszönöm, hogy próbáltál segíteni Lili. Nagyon szeretlek. 

- Én is szeretlek, Stephan! - öleltem át, és ekkor kikapta pittyegő telefonom kezemből, majd röhögve olvasni kezdte az üzeneteket.

- Add oda, ez nem tartozik rád!!! – Kapálóztam a készülékem után, sikertelenül.

- Levenném rólad a ruhát és….

- Hú de aljas vagy!! Én se olvasok bele a telefonodba. – Dorgáltam meg, és jó mélyre süllyesztettem telefonomat, miközben ő még mindig jót derült üzeneteimen.

- Lehet nekem is ilyet kellene írnom Kittinek.

- Próbáld meg!

- Vicces lenne, de akkor eljössz a szülinapomra? Hozhatnál valami nagy ajándékot.

- Álmodba! – nyújtottam ki a nyelvem. – majd meglepődsz, ha nem viszek semmit.

- A lényeg, hogy ott legyél! – Szólt komoly képpel én pedig elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy egy olyan meglepetéssel álljak elő, amitől Stephannak egy életre eltűnik a rossz kedve.

Remélem tetszett a rész! Ne felejtsetek el bekukkantani és esetleg kedvelni a Scripts nevű oldalunkat, amit Eszterrel vezetünk.  😏 

4/6 ⚽️ Harag és szenvedély ⚽️

Sziasztok!! Eszterrel megnyitottuk a Scripts nevű Facebook oldalt, ahol a saját blogjainkat olvashatjátok. Kérlek csatlakozzatok, és így nem maradtok le a legújabb részekről. Előre is köszönöm, az új részhez pedig jó olvasást kívánok!! 😉💖 

Korán reggel keltem fel babámhoz, majd miután tisztába tettem és megetettem, úgy gondoltam jobb, ha magam mellé fektetem, hogy egy kicsit közel érezzem magamhoz. Csak néztem gyönyörű arcát, és a tegnapi napon gondolkoztam. Eszembe jutott Johnny, és az a pillanat mikor megpróbált megcsókolni. Akaratlanul is mosolyognom kellett ezen, hiszen legbelül jól esett, hogy egy ilyen férfi vonzónak talált, mint ő. Másrészről tudtam, hogy ez veszélyes is lehet, főleg ha hamarosan velem akar dolgozni. Mélázásomból ajtókopogás rángatott ki, majd miután kiszóltam, szöszi barátnőm kócos fejét pillantottam meg.

- Szia, nem alszol? 

- Nem, már több mint fél órája ébren vagyok. - suttogtam, és megpróbáltam óvatosan visszatenni Alexet a kiságyába. 

- Visszaalszol? Nem akarlak zavarni, csak annyira kíváncsi vagyok, mi volt tegnap.

- Már nem gondolnám. - szóltam, és a ruháim után kutattam. - Beszélgettünk, és hazahozott. Képzeld, saját sofőrje van.

- Akkor eléggé pénzes lehet.

- Én is úgy gondolom. Kedves volt és jó fej. - meséltem tovább. - A végén pedig megpróbált megcsókolni.

- Tessék? - csodálkozott Heléna. - Mit csinált? 

- Meg akart csókolni, de én nem hagytam. 

- Mondtam, hogy bejössz neki! Szinte láttam az arcát, ahogy rád nézett.

- Ez eléggé nyilvánvalóan adta a tudtomra, de bármilyen vonzó pasi, nekem akkor sem kéne, és soha nem akarnék butaságot csinálni. Az, hogy most fasírtban vagyunk Zlatannal még nem jelenti azt, hogy egyből más ágyában akarok kikötni. 

- Örülök neki. - ült le mellém, és izgatott hangon folytatta. - Mellesleg van egy szuper meglepetésem, ami lehet először nem fog tetszeni, de kérlek, ne haragudj, hogy a hátad mögött szervezkedtem. 

- Miről van szó? - húztam össze szemöldököm kérdőn.

- Ugye tudod, hogy este Svédország- Olaszország mérkőzős lesz Stockholmban.

- Igen, tudom, Zlatan azért ment haza.

- Igen, és úgy gondoltam, hogy mivel Manuel is szeretne elmenni, ezért mi is csatlakozhatnánk. Felhívtam Sarat, és megkérdeztem tőle, hogy Zlatan használja-e a gépét ma. Azt mondta, nem, mert marad Svédországban, szóval megkértem, hogy repüljenek ide értünk. Mi pedig elmegyünk Mayáért, és úgy megyünk haza. Nem szuper?

- Zlatan tud róla, hogy csak úgy használod a repülőt? – kérdeztem, mire eléggé zavarba jött.

- Majd megtudja, és amúgy is nehogy már ne használjam ki legalább egyszer, hogy a tesómnak van egy magángépe.

- Nem akarom, hogy balhé legyen belőle Heléna.

- Nem lesz, de akkor benne vagy? Sara azt mondta, hogy tízre van itt a gép. Kimennénk taxival a reptérre, majd utána indulnánk. Mayat pedig Manchesterben vesszük fel.

- Honnan van meg a száma?

- Elkértem anyámtól. - vonta meg a vállát. - Akkor készülődj! – szólt, majd kiment a szobából.

⚽️ Valentin - napi szerelmes kérdések- és válaszok ⚽️

Sziasztok! Eszter oldalán találtam egy Valentin napi kérdéssort, ami (bár nem vagyok egy nagy Valentin nap fan) nagyon megtetszett. Úgy gondoltam ideje kitölteni, hiszen jövőhéten Valentin nap van. 

Név: Andrea

Párod neve: Róbert

Mióta vagytok együtt?  2011. 10. 16.

1. Mit jelent számotokra a szerelem? Feltétel nélküli szeretet.

2. Mit jelent számotokra a Ti szerelmetek? Elfogadni egymás agymenéseit, mindig kiállni a másik mellett, megbocsájtani, és akkor is maradni, ha legszívesebben elfutnál. 

3. Mely három szóval jellemeznéd a kapcsolatotokat? Vicces, hangos, érzelmes

4. Jellemezd a párod és magad 3-3 szóval. Robi: csendes, visszahúzódó, imádni való. Én: hangos, túlérzelmez, álmodozó

5. Mikor érezted/tudtad, hogy Igen Ő lesz az!? 

Mikor a megismerkedésünk utáni hetekben nem tudtam hazamenni hétvégén, megkértem, hogy jöjjön el hozzám Szegedre. Szegény eléggé megvolt fázva, és a buszokat sem nagyon szereti, de ő mégis eljött hozzám, hogy ne legyek egyedül a lakásba. Emlékszem még egy karkötőt és egy virágot is hozott nekem.

6. Milyen érzésekkel emlékeztek vissza az első találkozásotokra? Meséljetek róla! 

Csak pozitívan tudom jellemezni, pedig nem is akartam elmenni a buliba, hiszen eléggé magam alatt voltam. De szerencsére a barátnőim elrágattak magukkal és nem hagyták, hogy szomorkodjak. Már bőven tartott az este, mikor egy cuki kockás inges, nagyon kék szemű fiú jött oda és felkért táncolni. Utána pedig beszélgettünk, és én végig azt gondoltam, hogy nem létezik, hogy egy ilyen pasival ismerkedek. Annyira összevágott az egyéniségünk, és rengeteg közös dolgot felfedeztünk a másikba. Utána hétvégén pedig újra találkoztunk, azóta pedig egy pár vagyunk. Azt hiszem életem legjobb döntése volt, hogy elmentem vele táncolni.

7.  Mi az a program, amit a legjobban szerettek együtt csinálni? 

Mivel a munkánk eléggé stresszes és fárasztó a hétköznapokban így hétvégén szeretünk csak itthon lenni. Ilyenkor berakunk egy filmet, vagy megnézünk egy jó meccset. Én főzök, Robi meg besegít a házimunkába. 

8. Miben változtatok a kapcsolatotok eleje óta? (persze, csak ha történt változás 😊 ) 

Úgy gondolom sokkal komolyabbak lettünk az évek alatt. Jobban megismertük egymást, és elfogadóbbak lettünk a másikkal szembe. Már egy nézéséből is sokszor tudom, hogy mi jár a fejében, vagy milyen hangulatban van.

9. Melyik a közös dalotok? Miért? Milyen emlék fűződik hozzá?

Nincs közös dalunk, de arra a zenére, amire először táncoltunk szívesen emlékszünk vissza. Ez pedig a Kelemen Kabátba Nyári dallam. 

10. Van e kedvenc helyetek, ahova szívesen jártok?

A városban van egy pizzázó, ahova alkalomadtán elmegyünk. Szeretem, mert közel van, és nagyon jó a hangulata.

11. Kinek milyen szerepe van egy-egy veszekedésben? Hamar kibékültök?

Ezt úgy fejezném ki, hogy én veszekedek a Robi meg csendben hallgat. Mivel elég hirtelen csattanok, sok apróságon tudom felkapni a vizet, majd mikor jól kikiabáltam magam akkor lenyugszok. A Robi inkább nem szól semmit, (nagyon ki kell hozni a sodrából, hogy ő is felemelje a hangját) csak kimegy a teraszra és rágyújt. Aztán bejön, megkérdezi: Befejezted? Én meg mondok rá valamit, és ezzel el is felejtjük. Általában butaságokon folyik a vita, és szerintem nagyobb veszekedésünk nem is volt mióta együtt vagyunk.  

12. Szerintetek mi egy jó kapcsolat alapja? 

Elfogadni a másikat minden hibájával együtt.

13. Milyen számotokra egy átlagos hétvége?

Sokáig vagyunk fent este, másnap sokáig alszunk, meccset nézünk, főzünk,  takarítunk és élvezzük, hogy kettesbe lehetünk.

14. Vannak beceneveitek? (eláruljátok? 😊) 

Eleinte furcsa volt, hogy a Robi is Andreának hív, hiszen a családomon kívül mindenkinek Andi vagyok. Néha szokott még Szívemnek hívni. Őt már kezdetek óta Manónak hívom, mert olyan kis cuki, és imádni való, mint egy manócska. Persze társaságba marad a Robi. 

15. Mi a kedvenc évszakotok? 

Nekem a tavasz, neki pedig a nyár.

16.  Kedvenc étterem? (Persze ha van. Miért?)

Nem messze van itt egy hely, ahova nagyon ritkán szoktunk járni. Ott ünnepeltünk az első évfordulónkat is, és bármikor megyünk, jó emlékeket ébreszt bennünk.

 17.  Mi lenne számotokra az álomnyaralás?

Ahol kitudunk kapcsolódni, sokat fürödni, sok programba részt venni, és egy jó meccsre is eljuthatnánk.

 18. Elköltöznétek máshova? Ha igen melyik város/falu lenne számotokra a legmegfelelőbb? 

Nem! Szerencsére ősszel lett kész a lakásunk, amit már nagyon megszoktunk, és szerintem nem is költöznénk el. Igaz kisvárosba lakunk, de sokat járunk falura is (szüleimhez).  Így megvan az egyensúly. 

19.Tó vagy az óceán mellett éreznétek jól magatokat?

Igazából mindegy lenne, csak kitudjuk magunkat pihenni.

 20. Mi az, amin változtatni szeretnétek? 

Szerintem tökéletesen működünk együtt, így azt gondolom, nem változtatnék semmit.

21. Melyik az a nap, amelyikre a legboldogabban gondolsz/tok?

Nekem az, amikor megkérte a kezem, neki pedig az esküvőnk.

22. Tudjátok egymás legféltettebb titkait?

Én mindent elmondok neki, ami velem történt/történik. Ő kicsit magába fordulóbb, de a fontosabb dolgokat tudom róla.

23. Van e közös zenei érdeklődésetek?

Nem igazán, de van olyan zene, amiket mindketten szívesen hallgatunk.

 24. Mi volt az eddigi legnagyobb dolog, amit megtettetek a másikért?

Igazából én minden nap azon vagyok, hogy örömet tudjak szerezni neki. Legyen akár egy jó vacsora, vagy csak egy kedves üzenet. Neki pedig az, hogy eladta a házát, hogy együtt tudjunk közös életbe kezdeni.

25. Hogyan képzelitek el magatokat 15 év múlva?

Remélem, akkorra már hárman leszünk a családba, és akkor is ugyanilyen boldogok leszünk, mint most.

 26. Ki melyik területen érzi jobban magát? (pl barkácsolás, házimunka stb)

Mióta együtt lakunk egyre jobban szeretek főzni, és próbálom ellátni a házimunkát. De úgy gondolom, szerencsés vagyok, hiszen a férjem is szeret főzni (és nagyon jól tud) és ha látja rajtam, hogy munka után fáradt vagyok, ugyanúgy kitereget, vagy elmosogat.

27. Milyen kapcsolatban vagytok a párotok barátaival?

Úgy gondolom elég jóba. Ő is elfogadta, hogy sokszor vannak nálam a barátnőim, és én is elnézem, ha elmegy néha sörözni a haverokkal.

 28. Hogy álltok egymás családjával? Jóban vagytok?

Robi már kezdetek óta úgy áll a szüleimhez, mintha a sajátjai lennének, és szerencsére anyumék is azonnal elfogadták őt. Van, hogy hamarabb hívja  fel apukámat, mint engem, és sokszor kikéri az ő tanácsukat is.

 29. Terveztek e esküvőt? Hogy álltok ehhez a kérdéshez?

Lassan három éve túl vagyunk rajta, és bár az elején hallani sem akartam róla, mégis úgy gondolom jó döntést hoztam. Sokszor mondják, hogy a házassággal nem változik semmi, és csak egy papír, de szerintem ez nem igaz. Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, és örülök, hogy ha bemutatom őt, akkor azt tudom mondani: Ő a férjem.

 30. Ha írnod kellene most egy levelet a párodnak/párodhoz, mi állna benne?

Kedves Robi! Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz, és köszönöm azt, hogy ennyi év után a hülyeségeimmel együtt is szeretsz. 

 +1 . Végezetül pedig: Mi a véleményetek a Valentin-napról?

Nem szoktuk ünnepelni. Valahogy sosem volt nálunk divat, és én sem várom el, hogy vegyen valamit, de persze nem ítélem el azokat sem, akik szeretik és ünneplik.