Sziasztok!
Kicsit elcsúszva bár, de végre megérkezett a kért rész, ami Stephan El
Shaarawy-ról szól. Örültem mikor kértek tőlem róla, mert őt is nagyon
szeretem, és szeretek róla írni. A történetben megpróbáltam igény szerint
gondolkozni, egyedül csak egy helyen, a kisgyerek korát változtattam meg, mert
úgy gondolom, ha idősebb, sokkal jobban lehet vele kommunikálni, és jobban
megkeverheti a történéseket. Az ötleten, amit kaptam elég sokat gondolkoztam.
Múlt héten megírtam a szülinapos részt, amibe beleírtam Liliéket is, és
rájöttem nagyon hiányzik a régi szál. Szóval arra gondoltam, hogy megkérdezlek
Titeket, szeretnétek-e egy olyat, amibe újra beleírom Lilit, Zlatant, Stephant,
és a többieket?
Vagy megírom ezt a részt, és ennek legyen
folytatása? Kérlek, írjátok meg, mit szeretnétek, mert ebben az ötletben is
látok annyi fantáziát, hogy akár egy pár részes rövidebb story is kijönne
belőle, Stephannal és Chiaraval. Itt már nem lenne Lili, csak Stephan köré
építeném a dolgokat.
Chiara: Már éppen végeztem a szalonban, és egy
fárasztó nap után bezárni készültem. Elpakoltam a kellékeimet, és megnéztem a jövő
heti rendeléseimet. Szerencsére megint telve volt a naptáram, és jobbnál jobb
motívumok és vázlatok sorakoztak a tervasztalon, arra várva, hogy felvigyem
őket a megrendelő bőrére. Az üzletem nem volt nagy, de imádtam minden
részletét, hiszen a saját stílusomat tükrözte vissza. Extrém, és nőies. A
lányom születése után a szüleim kidobtak, és bár a gyerekem apja támogatott,
többségben mégis egyedül építettem fel a vállalkozásomat. A lányom kilenc éves,
és sajnos túlságosan is hasonlít az apjára, aki sikeres üzletember, de mivel
Amerikában újranősült nem sokszor találkozom vele, bár a viszonyunk az utóbbi
években sokat javult. Sosem gondoltam arra, hogy tizenhét évesen esek teherbe,
és sosem hittem volna, hogy tetoválni fogok, mégsem változtatnék semmin, és már
visszagondolva tudom, mindennek úgy kellett lenni, ahogy lett. A mosdó felé
menet belenéztem a tükörbe és megcsodáltam magam. Viszonylag telt alakom van,
amit sosem szégyelltem, hiszen az öltözködésemmel mindig ki tudtam hangsúlyozni
az előnyösebb részeimet. Tetováló művészként alap, hogy rajtam is díszeleg pár
minta, amit a lányom és az elért sikereim motiváltak. Ezek általában dátumok,
vagy nevek, és a karomat, hátamat díszítik. A hajam eredetileg fekete, ami
sötétkék árnyalattal keveredik. Egyszerűen imádom ezt a színt, hiszen akármerre
megyek, felfigyelnek rám az emberek, én pedig szeretek a középpontban lenni. Az
öltözködésem sem mindig szokványos, és sosem követem az adott divatot, és nem
is érdekel. Inkább egyedi stílusom van, amibe tényleg minden belefér, és csak
akkor választok visszafogott darabokat, ha a lányom iskolájába kell mennem, és akkor
tényleg igyekszek úgy viselkedni, mint egy normális édesanya. Hálát adhatok az
égnek, hogy Nella nem olyan, mint én voltam ilyen idős korban. Kitűnő tanuló,
és nagyon jólelkű kislány, aki imád kézilabdázni, és jól is csinálja.
Rendszeresen jár versenyekre, és csapatavával együtt már sok ifjúsági, és
korosztályos díjat bezsebelhettek. Az óra lassan hatot mutatott, mikor egy
magas, szőke lány jelent meg a szalonban. Nagy télikabátja csinosan állt rajta,
hatalmas sála szinte eltakarta arcát.
- Hello, már azt hittem nem vagy itt. -
köszöntött nagy hanggal, és nagy mosollyal.
- Szia, már éppen zárok. Hogy vagy? - léptem
közelebb hozzá, és üdvözlésként adtam két puszit a szőke hajú lány arcára, aki
az egyik legjobb barátnőm volt már kicsi korunk óta. Giulia Benedetti, aki a játékos
ügynök Manuel El Shaarawy felesége.
- Jól, és te? Merre van Nella? – kérdezte,
miközben helyet foglalt az egyik széken.
- Edzésen, de nemsokára jön, és együtt megyünk
haza. Mi járatban vagy erre? - tudakoltam, és reménykedtem nem megint egy újabb
randi ötlettel állt elő, hiszen Giulia a fejébe vette, hogy mindenképpen pasit
kell szereznie nekem. - Ugye nem megint valami pasi ügy?
- Jaj, ugyan már! - tagadott azonnal, de hófehér
arca azonnal piros lett. - nyugi nem fogok többé kerítőnőt játszani, bár ha nem
lennél ennyire finnyás a jelöltjeim közül bármelyikkel lehetett volna
folytatás.
- Na persze, és melyikkel? Aki megállás nélkül
magát fényezte, vagy aki folyamatosan meg akart fektetni? Jaj, nem is, azzal
lett volna a legjobb, aki egész vacsora alatt olyan ideges volt, hogy
folyamatosan ivott, aztán úgy berúgott, hogy nekem kellett hazavinnem miközben
telehányta a taxit.
- Oké, volt egy pár melléfogásom. - ismerte el
barátnőm. - De akkor is kéne már valaki melléd.
- Nézd, imádlak, és köszönöm, de magam is el
tudom dönteni. Egyelőre elég nekem a munka, és a lányom. Ezek a dolgok
bármilyen pasitól többet érnek.
- Lehet, de nem takarnak be este, és nem
mondják, hogy jó éjt, és persze nem elégítenek ki úgy se....
- Édesem, már nem is érdekel a szex. - mondtam
elszántan.
- Jó, te tudod. Amúgy ha érdekel azért jöttem,
mert eljöhetnél hozzánk valamelyik nap vacsorázni. Nellara vigyázhatna
valamelyik barátnőd, vagy még anyám is.
- Köszi, még átgondolom, de egész hétre be
vagyok táblázva.
- Jó, akkor nem kell, hogy hozzánk gyere, csak
elmegyünk vacsorázni, valamelyik étterembe. Nem lenne kedved?
- De persze jó lenne. Már rég voltam bárhol is.
- egyeztem bele. - De nem akarok gyertyatartó sem lenni.
- Chiara, hiszen ismered Manuelt.
- Igen, ismerem. Jól megtaláltátok egymást.
- Pontosan, és neked is lehetne egy ilyen párod,
és....
- Giulia kérlek! - Állítottam le mikor kislányom
lépett be a szalonba. Táskáját ledobta a székre, majd egy nagy öleléssel
üdvözölt minket. Barna szemeiben és mosolygós arcában újra megláttam Carlot.
- Szia, kicsim milyen volt az edzés?
- Nagyon jó. A jövőhétvégén egy mérkőzés lesz
Torinóban és szeretnék elmenni. Ugye elmehetek?
- Mi ez pontosan? - Húztam össze szemem. - még
nem hallottam róla.
- Egy korosztályos torna ahol a legnagyobb
iskolák kézi csapata verseng, és engem is beválogattak a keretbe. Csütörtökön
mennénk, az iskola leigazolja a pénteki napot, meg a hétfőit is, mert akkor
jönnénk. Ugyanis szombaton felkészülések, tájékoztatók, ismerkedések, edzés.
Vasárnap pedig a mérkőzés. Kérlek, anya engedj el!! - Nézett rám esdeklően, én
pedig nem tudtam mit kéne mondani, hiszen féltettem, de ismertem már az edzőjét
és biztos voltam benne, hogy megbízható.
- Anyádnak is menni kell? - Érdeklődött
barátnőm, és biztos voltam benne, azért kérdezi, mert programot akar szervezni.
- Nem, nem kell! Senkinek nem jönnek a szülei.
- De nem is szeretnéd, hogy elmenjek, és
drukkoljak neked?
- Nem akarom, hogy beégess! - Magyarázta, ezután
a mosdó felé vette az irányt.
- Már a lányom számára is égő vagyok, éljen! -
Néztem Giuliára, aki csillogó szemekkel kezdte.
- Akkor nem lesz szükséged senkikre, hogy
vigyázzon rá. Ez pont kapóra jött. Ugye eljössz akkor?
- Még meglátom.
- Amúgy, meg, ha már a drukkolásnál tartunk,
volna egy felesleges As Roma jegyem, és eljöhetnél velem.
- Mérkőzésre?
- Igen. Régebben imádtál meccsre járni, és
imádod a csapatot.
- Nem az én kedvencem volt, hanem Carloé, és már
nem voltam jó pár éve.
- Akkor itt az idő. Manuel tesója is játszik,
aki nagyon kedves, és rendes srác. Sőt még tehetséges is, és jóképű, és...
- Akkor miért nem hozzá mentél? - Állítottam le.
- Most miért vagy ilyen? Akár vele is
megismerkedhetnél. - Tárta szét karját.
- Felejtős. Nem akarok olyanokkal összejönni,
aki el van szállva magától.
- Stephan nem ilyen, és ha megismernéd te is
másképpen viszonyulnál hozzá. Kérlek csak egy estére.
- Jó, elmegyek veled a meccsre, de csak, mert a
legjobb barátnőm vagy és tudom, hogy addig úgysem hagynál békén. Meg Manuelt
sem akarom megbántani.
- A tesója is jó fej, tényleg. Csak pár szót
beszélj akkor vele. Esetleg lehetne egy vacsora négyesbe.
- Meglátom.
- Oké fogadjunk! - Állt fel és nagyon elszántnak
tűnt.
- Mégis mibe?
- Ha Stephan jövő héten betalál, eljössz egy
négyes vacsorára.
- Mennyi ennek az esélye? - Érdeklődtem,
miközben lányom az asztalon nekiállt rajzolgatni.
- Még az sem biztos, hogy kezdő lesz, és...
- Rendben akkor benne vagyok. Hátha nem kezd, és
akkor nem kell mennem. Na, gyere kicsim, megyünk haza.
- Ugye tudod mennyire gonosz vagy?! - vette a
kabátját a lány is. - pedig én csak a legjobbat akarom neked.
- Képzelem. - Nevettem. - Akkor majd még beszélünk.
Jó éjt, és üdvözlöm Manuelt.
- Átadom. Sziasztok. - Köszönt el, mi pedig
kézen fogva kislányommal elindultunk haza, és a jövő hétvégi útjáról
beszélgettünk.
Stephan: Éppen az XBOX előtt ültem mikor
kopogást, majd a tesóm hangját hallottam. Lassan elindultam az ajtó felé, és
beengedtem Manuelt.
- Szia, öcsi mit csinálsz?
- Csak játszok. nemrég jöttem haza, és holnap
laza napom lesz. Csak egyedül jöttél?
- Igen, Giulia egyik barátnőjénél van.
- Értem, kérsz valamit enni, inni?
- Nem, csak azt akartam megkérdezni mi van azzal
a csajjal, akivel a bárba találkoztál.
- Semmi, már nem találkozom vele. - mondtam, és
közben kitöltöttem két pohár narancslevet.
- De miért nem?
- Mert nem jött be a stílusa.
- Kár, pedig azt gondoltam sínen vagy.
- Ez így alakult. - vontam meg a vállam. - de
annyira nem izgat. Majd lesz más, és ennyi.
- Mi lenne, ha eljönnél velünk egy vacsorára?
- Hármasban?
- Nem, dehogy. Giulia pont egy barátnőjénél van,
és őt is elhívja és...
- Össze akartok vele hozni? Ki az a lány?
- Biztos láttad már. Kék haja van, és egy nap
motívum a lapockáján, meg a karjain számok.
- Neki van gyereke nem?
- Igen, de már nincsenek együtt a gyerek apjával
jó rég, és nagyon jó fej lány. Kicsit extrém, de rendes....
- Nem hinném, hogy össze akarok jönni egy olyan
nővel, akinek gyereke van, és teli van varratva.
- Stephan nem is ismered, és úgy ítélkezel.
- Még a haja sem szokványos. - szóltam, mire
Manuel csak megforgatta a szemeit.
- Öcsi ne már. Tök rendes lány, és mindent maga alakított
ki. Az üzletet, és a vevőkörét is.
- Gondolom, milyen alakok fordulhatnak meg abba
az üzletbe.
- Stephan olyan rég nincs már barátnőd. Nem
szeretnél valakit, akivel ellehetnél, és talán komolyabbra is fordulhatna a
dolog?
- Nem akarok egy televarrt, kék hajú,
meggondolatlan nővel együtt lenni.
- Miből gondolod, hogy meggondolatlan?
- Aki fiatalon gyereket csináltatott magának...
- Mindenki hibázhat. Ha eljönne az egyik
mérkőzésedre te is megismerhetnéd. Nem lenne kedved hozzá?
- Meglátom, de nem akarom, hogy a hátam mögött
szervezkedj! - Figyelmeztettem.
- Rendben, de akkor beszélnél vele?
- Nyilván kénytelen lennék. Melyikre akarod
elhozni?
- A mostanira.
- Oké, lehet nem is játszok, szóval...felőlem.
- Figyelj, ha nyer a csapat, utána eljössz
velünk és vele vacsorázni. Négyesbe. Ha nem akkor nem.
- Miért olyan fontos ez neked?
- Mert azt szeretném, ha boldog lennél, és te is
találnál egy olyan lányt, mint én Giuliát.
- Nektek tökéletes a kapcsolatotok.
- A tiéd is lehetne ilyen, és nem kell feltétlen
Chiaraval. Lehetne, mással is,csak lenne valaki. A szerelem szuper érzés.
- Oké, ha győz a csapat elmegyek veletek.
- Köszi, a feleségem tuti kiugrik majd a
bőréből, hogy sikerült leszerveznek. Most viszont lépek, mert ezer dolgom van.
Akkor vasárnap találkozunk. - állt fel és hazaindult.
A hetem gyorsan telt, és hamar eljött a vasárnap,
ami a mérkőzés napja. Mivel délutáni kezdés volt már jó időbe bementem a
stadionba, hogy egy kicsit lelkileg is fel tudjak készülni. A Sampdoria ellen
léptünk pályára, én pedig boldog voltam, hogy a kezdőben kaphattam helyet.
Számomra sokat ért az edző bizalma, hiszen szerettem bebizonyítani neki
mennyire jó vagyok a pályán. Már csak fél óra volt a kezdésig és mindenki ott
volt a csapatból mikor beszóltak, hogy a tesóm keres, így kimentem az öltöző
elé, ahol Manuelt, Giuliát, és egy kékes hajú, barna szemű lányt pillantottam
meg. Arca olyan volt, mint a porcelán, alakját pedig kiemelte a piros kabát.
Szinte megszólalni sem tudtam. Ő lenne Chiara? Teljesen másra emlékeztem.
- Sziasztok. - Köszöntem oda.
- Szia Stephan, ő a barátnőm Chiara. - Tolta
előrébb Giulia a lányt, aki azonnal zavarba jött, és nem állta a pillantásomat.
- Hello. Örülök, hogy megismerkedtünk.
- Már sokat hallottam rólad. - Kezdte, és végre
felemelte fejét, hogy belenézzen szemembe.
- Remélem csak jót. - Mosolyogtam rá, és nem
kerülte el a figyelmem, hogy tesómék kicsit hátrálni kezdtek. - Én is hallottam
már rólad dolgokat.
- Azok csak kitalációk. - Nevetett fel, és ebben
a nevetésben volt valami csilingelő. - Játszani fogsz?
- Igen, szerencsére kezdő leszek. Szereted a
focit?
- A volt pasimmal sokat jártunk ki anno. Ő nagy
As Roma fan, és azt hiszem én is mondhatom ezt magamról.
- Az szuper. Legalább nem lesz ismeretlen a
terep.
- Igen, így van. Sok sikert hozzá.
- Köszönöm. Remélem, nyerünk, de ha nem akkor
nem. - Jutott eszembe a fogadás, amit nem is tartottam annyira rossz ötletnek.
Furcsa mód volt valami a lány tekintetében, és kisugárzásában, amit szerettem volna
megismerni. A pályára lépés után testemet azonnal elöntötte az adrenalin, és
úgy éreztem, meg akarom mutatni mennyire jó vagyok. Hiszen ez a lány miattam
jött ki, én pedig nem akartam szégyenbe maradni előtte. Na és mi van akkor, ha
találkozok vele? Egy vacsorába még nem halt bele senki, és Manuelék is ott
lesznek mellettem. A Roma már a 19. percben megszerezte a vezetést, amit a
félidő végéig sikerült megőrizni. A szünetben a tesómék nem jöttek le, így nem
volt módom beszélni vele a lányról kialakított véleményemről. Tovább hajtottam
és reméltem sikerült a hálóba is betalálnom.
Chiara: A beszélgetés után jóérzéssel ültem le a
helyünkre, és gondolatom még mindig a fiú körül forgott. Korán sem volt olyan,
mint amire először számítottam. Stephan nem tűnt nagyképűnek, vagy
fellengzősnek, csupán csak egy kedves fiú volt, akinek aranyos a mosolya. A
haja igazán bejött, és a szemei is tetszettek. Rajta is úgy láttam, hogy tetszik,
amit lát belőlem, és bár próbáltam nem arra gondolni, azért legbelül reméltem
betalál a hálóba. A mérkőzés nagyon jól indult, és a szünet után a csapatok
vezetéssel tértek vissza a pályára. Ám Stephan nem volt még eredményes. Mivel
nagyon hiszek a sorsban magamban úgy gondoltam, hogy ha ez az út lesz, amit az
égiek kijelöltek, nem szólok bele. A második félidőben a Róma újra betalált, a
stadionban pedig hatalmas ünneplés vette kezdetét. Mindenki örült, és tovább
biztatta a fiúkat.
- Hogy érzed magad? - Nézett rám Giulia. - Ugye
milyen jó, hogy itt vagy?
- Igen, tényleg szuper. Már nagyon régen nem
voltam az Olimpicoba, pedig régebben szinte minden hétvégén kijártunk.
- De ugye nincsenek rossz emlékeid?
- Nem, ugyan. - legyintettem, és tényleg így
éreztem. Ami régen volt már elmúlt, és bár ha néhanap visszagondolok, fáj, de
nem tudtunk együtt élni Carloval. Egy üzenet jött a telefonomra és mosolyogva
láttam a fotót, amit kislányom küldött. A képen ő mosolygott a barátai körébe,
nyakukban pedig aranyérem csillogott.
- Nézd Manuel. - nyújtottam felé a telefonom. -
A kislányom csapata nyert, és ő lett a torna legjobbja. - Hú de ügyes. Mennyi
idős?
- Kilenc éves, Februárba lesz tíz.
- Te mennyi idős is vagy?
- Huszonhat, és igen, nagyon fiatalon szültem,
de nem bántam meg semmit. Igaz, hogy a gyerekem apjával nem maradtunk együtt, de
a lányomért megérte.
- Van most valakid? - Kérdezte úgy mintha nem
tudná.
- Nincs, most nincs. Csak a lányom van és a
munkám. De úgy vagyok vele, hogy ha jön, akkor jön.
- Reméljük minél hamarabb. - Kontrázott
barátnőm, és összemosolyogtak a férjével. A meccs vége felé jártunk, mikor
Stephan kapta meg a labdát, majd egy pillanatig úgy tűnt elveszíti, de egy
gyors csellel és kitűnő helyezkedéssel a kapuba talált. Az Olimpico közönsége
csak még jobban őrjöngött és Stephan nevét skandálta, aki mosolyogva örült
találatának.
- Stephan betalált!!!! - Kiáltott fel barátnőm.
- Akkor kénytelen vagy eljönni velünk vacsorázni.
- Igen, de még nem nyertek. - szóltam, de mivel
az állás már 3-0-nál járt a vereségre igen kicsi volt az esély.
- Ebből már nem fog felállni a Sampdoria. -
vettette oda Manuel. - Hengerel a csapat.
- Te pedig eljössz velünk vacsorázni. - Kezdte
újra Giulia.
- Bejött a tervünk. – örült Manuel és
összecsapta tenyerét feleségével.
- Stephan tud róla amúgy, hogy ti ketten ilyen
kerítőt játszotok?
- Nagyjából. - szólt zavartan az olasz fiú. -
Igazából azt mondtam neki, hogy ha győz a csapat. A gól nem volt benne, de
lehet, hogy igazán megnyerő volt a stílusod, és azért hajt most ennyire.
- Ugyan már Manuel. Ezt te sem gondolod
komolyan, hiszen csak pár percre látott, és alig beszéltünk.
- Talán nem hiszel a szerelem első látásra
dologban?
- Régebben hittem, ma már másképpen látom a
dolgokat.
- Egy rossz kapcsolat még ne vegye el a kedved,
hiszen bármikor rád találhat az igazi.
- Igen persze. Igazatok van.
- Csak nézz meg minket. Mi is úgy találkoztunk,
hogy nem is gondoltuk, hogy ebből kapcsolat lesz, de...
- Már akkor mindketten tetszettünk a másiknak. -
vágott bele felesége szavába Manuel. - Mondjuk nekem azonnal megtetszett ez a
csodálatos lány.
- Te is nekem drágám. - mosolyogtak össze és
megcsókolták egymást. Jó érzés volt, hogy ők ilyen boldogok és kicsit
irigykedtem is rájuk, de legbelül féltem kicsit, mert nem akartam egy újabb
csalódáson keresztül menni. Többet nem beszéltünk a kapcsolatokról, és miután a
Sampdoria egy góllal szépített, már a hosszabbítás perceibe jártunk. Edin Dzeko
lövését kivédte a kapus, de nem tudta megfogni, így Stephan újra értékesítette
a helyzetet. A végeredmény pedig 4-1 lett, mi pedig boldogan mentünk le a
fiúkhoz. Egy pár percet még várni kellett mire Stephan átöltözött, majd nagy
táskával a kezében csapattársai között lépett ki az öltözőből. Fekete nadrágban,
kék szabadidőben, és fekete kabátban.
- Szuper voltál öcsi! - Ölelte át Manuel, és
megdicsérte testvérét, aki boldogan fogadta a gratulációkat.
- Én lettem a mérkőzés embere is.
- Nagyon jól játszottál. - szóltam én is, és
tényleg így gondoltam.
- Jó mérkőzést láttál? - Lépett mellém miközben
az autók felé indultunk. Kint már kezdett sötétedni, és novemberi hideg miatt a
levegő is eléggé lehűlt.
- Igen, pont olyan jó volt, mint amelyikre
régebben jártam.
- Merre megyünk most? - nézett ránk barátnőm, és
tekintetét Stephan és köztem járatta.
- Nem tudom, nekem még haza kell ugranom, mert a
lányommal szeretnék beszélni.
- Képzeld Stephan Chiara lánya kézilabdázik, és
most lettek elsők.
- Tényleg? Ez nagyon jó. Büszke lehetsz rá.
Mennyi idős?
- Kilenc éves, de mindene a kézilabda, és
imádja. Ilyen korosztályos iskolák elleni rangadó volt Torinóban. Ott van a
hétvégén, és megnyerték. Büszke vagyok rá. Szerencsére nem olyan, mint én. -
nevettem fel.
- Azért belőled is van benne bőven.
- Igen, a művészetekbe nagyon ügyes, bár jobban
érdekli a sport, mint a rajz.
- Lehet, hamarosan megismered majd. - Szólt
Manuel, de Stephan nem szólt semmit, amit annak tettem be, hogy egyelőre nem
akarja látni a lányomat.
- Szóval akkor mi legyen este? Ezt a mérkőzést,
meg a lányod győzelmét igazán meg kéne ünnepelni. Jó nektek a ma este? Mondjuk,
mindenki hazamegy, és elkészül este nyolcra. Benne vagytok? – érdeklődött Manuel.
- Felőlem mehet. - válaszolta Stephan, és én is
beleegyeztem. Barátnőmék hazavittek, és megbeszéltük, hogy nyolcra értem
küldenek egy taxit.
Stephan: Furcsán izgatott voltam az este miatt,
és még a zuhany alatt is Chiara járt a fejembe. Legbelül nem akartam egy olyan
emberrel találkozni, akinek gyereke van, és aki úgy néz ki, mint valami olcsó
lány, mégis a mosolya és a tekintete egyszerűen magával ragadó volt. Minden
különcsége ellenére is meg akartam ismerni, és szerettem volna tudni miért lett
tetováló művész. Egy pici pihenés után készülődni kezdtem. Egy szürke ing,
fekete nadrág és egy szürke zakó mellett döntöttem. Reméltem jól fogok festeni,
és Chiarának sem okozok csalódást. A tesóm értem is elküldte a taxit, így még
vezetnem sem kellett. Nyolc után pár perccel az autó megállt én pedig az
étterem előtt álltam, ahol már Chiara várt. Fekete csillogó szegecses kabátban,
tűsarkú cipőben, és vicces sapkában.
- Szia. - köszöntem neki, és miközben átöleltem
megéreztem édeskés parfümje illatát.
- Szia. A tesódék még nincsenek itt. - Szólt és
láttam rajta eléggé fázik.
- Régóta vársz?
- Csak kicsivel jöttem hamarabb. Azt hiszem,
negyed kilencre van asztalfoglalásunk, szóval már illene bemenni.
- Felhívom Manuelt és megérdeklődöm, mi van jó?
- kaptam elő telefonomat, és tárcsázni kezdtem testvéremet, aki pár perc
csörgés után felvette.
- Szia. Merre vagytok? - Érdeklődtem és hangom
eléggé mérgesen csengett.
- Hali öcsi. Bocsi, de közbejött egy kis dolog,
így nem tudunk menni, de ti élvezzétek csak a vacsorát.
- Ugye most csak viccelsz Manuel? Mégis miről
beszélgessek vele? Nem is ismerem. - Pánikoltam és inkább arrébb álltam,
hogy a lány ne hallja kiborulásomat.
- Nézd, sajnálom, de ...
- Ezt alaposan kiterveltétek, köszi szépen!
Amint lehet, lelépek. - csaptam rá a telefont tesómra, de miután vettem egy
nagy levegőt, mosolyt erőltettem az arcomra és Chiara felé fordultam.
- Úgy tűnik Manueléknek közbejött valami. Sajnos
nem tudnak jönni.
- Ó basszus. - csúszott ki a száján. - akkor nem
fontos itt lennünk.
- De már megvan a foglalás, és...
- Figyelj, nem kell ezt tenned. Ha nem akarsz,
nem kell együtt vacsoráznunk. Mindenki megy haza és ennyi. - mondta, és
szemében különleges fény csillogott. Talán csalódottság? Egy másodperc
hezitálás után azonban döntöttem, majd megfogtam a kezét és behúztam az étterem
ajtaján. A pincérek nagyon készségesek voltak, és a négyfős asztalunkról
átraktak minket kétszemélyesre. Az asztalunk után a lány mögé álltam, hogy
lesegítsem róla kabátját, ami alatt feszülős fekete bőrnadrág volt és ezüst felső,
ami eléggé láttatni engedte telt kebleit, és tetoválásait. Kék hajában egy
ezüst pánt volt, így nem lógott szemébe a haja.
- Nagyon csinos vagy. - Mondtam, és rendeltem
egy üveg pezsgőt. Kicsit furcsán éreztem magam, és láttam, hogy ő is nagyon
zavarban van. Észrevettem, hogy többen is összesúgnak a másik asztaloknál és
felénk mutogatnak. Ám ezt igyekeztem nem mutatni a lánynak, aki szerencsére
semmit nem vett észre ebből.
- Köszönöm, te is jól nézel ki, és gratulálok
még egyszer a mérkőzéshez. Nagyon jó játékos vagy.
- Igyekszek, és ez a munkám. Imádom.
- Az jó. - bólogatott és beállt a kínos csend,
ami nagyon zavaró volt. Éreztem, hogy ha nem találok ki valamit, hatalmas
gondban leszünk, és teljesen fuccsba megy az egész este.
- Mesélsz nekem a lányodról?
- Persze. A neve Nella, és kilenc éves. Imádja a
kézilabdát, és kitűnő tanuló. Nagyon vidám, és imádni való kislány, aki
teljesen az én ellentétem.
- Nem volt rossz ilyen fiatalon szülni?
- Nem volt könnyű, de az édesapjával a mai napig
jóban vagyunk, és bár már az Államokban lakik, az új családjával tudom, hogy
bármikor számíthatok rá. Agyagiakban támogat, ha kell, de sajnos nem tudtunk
együtt élni, mert ő megrémült a feladat súlyától. Nekem persze fel kellett
adnom a rajztanári álmaimat, és bár nem az lettem, akinek eredetileg indultam a
tetoválásban is ki tudom élni magam.
- A szüleid nem támogatnak?
- Nem tartom velük a kapcsolatot. Amikor
megtudták, hogy terhes vagyok elüldöztek, és a gyerekem apjának a szülei
fogadtak be. Egy darabig jól elvoltunk, de hát ilyen az élet.
- Nem lehetett könnyű.
- Nem, kicsit sem volt az, mégis büszke vagyok
arra ahol most tartok.
- Az is lehetsz. Nekem csak a foci van.
- Amiben remekelsz. - mosolygott rám, és
kihozták a megrendelt vacsorát. Sokat beszélgettünk közben, én pedig egyre
jobban úgy éreztem, hogy teljese félreismertem őt. Már a desszertnél jártunk
mikor kimentem a mosdóba, ahol eléggé felhúztam magam. Mivel nem szeretek
nyilvános helyen máshova állni, így a fülkébe mentem, és hallottam, ahogy két
pasi engem és Chiarát beszéli ki.
- Te láttad, hogy itt van Stephan El Shaarawy? -
Kezdte az egyik és én azonnal felkaptam rá a fejem.
- Ja, igen, és milyen csajjal. Láttad a haját,
meg ahogy felvan öltözve.
- Nagyon durva. Látszik, hogy ő sem a szokványos
csajokra bukik. Csak az ilyen tetovált picsákra.
- Mit vársz tőle, hiszen focista. - szólt, és
erre mindketten felröhögtek. - Lerí róla, hogy feltűnési viszketegsége van.
Különben miért idejöttek volna.
- Inkább mentek volna egy hot dogoshoz, ott
legalább azonnal betömhetné a száját egy virslivel.
- Az ilyeneknek úgyis csak az a lényeg, hogy
felcsináltassák magukat, és megvan a szenzáció.
- Az biztos. Na, gyerünk, különben megmelegszik
az italunk. - szóltak én pedig leforrázva léptem ki a mosdóból. Azonnal
tárcsáztam Manuelt és elmondtam neki mindent töviről- hegyire. Tesóm megpróbált
nyugtatni, de ez sehogy sem ment.
- Mégis hogy menjek így vissza? Mindenki rólunk
beszél. Totál kiakasztó. Így is utálom, ha megismernek, de ilyen csajjal nem
tudok elbújni. Ráadásul mi van, ha igazuk van és tényleg a jövőbeli apát látja bennem,
akit ugyanúgy lehúz és... - de a mondatot nem fejeztem be, mert a lány a
folyosón mögöttem állt, és biztos voltam benne, hogy minden szót hallott.
Gyorsan leraktam a telefont, és a lány felé léptem.
- Chiara én...
- Semmi baj, már úgyis fáradt vagyok. Ideje hazamennem.
Nyugi nem kell, hogy kikísérj. Nem szeretném rontani a nevedet, vagy ilyenek.
- Kérlek, ne menj el! - Kaptam utána, de ő meg
sem hallgatva, a kabátjáért nyúlt, és kirobogott az ajtón, így mire a számlát
rendeztem már ott sem volt.
Chiara: Megalázva, és összetörve éreztem magam.
Főleg, hogy az egész este annyira jól alakult, és nem is gondoltam volna, hogy
Stephan ilyeneket gondol rólam, és rosszul esett, hogy egész vacsora alatt
túlságosan kedves és édes volt, és mégis ekkora csalódást okozott. Ahogy
beértem a lakásba a zuhany alatt alaposan kisírtam magam, és álomba merültem.
Hétfőn nem dolgoztam, hanem a lányomat vártam haza, egy különleges vacsorával.
Nella mosolygó arca azonnal felvidított, és ha teljesen nem is, de kicsit
feledtette velem a tegnap estét. Lányomnak nem szóltam semmit, a vacsoráról,
hiszen ehhez semmi köze nem volt. Persze Giulia felhívott, de csak annyit
mondtam neki, jól alakult, de a vége csalódás volt. Nem ecseteltem neki az
eseményeket, mert biztos voltam abban, hogy Stephan úgyis elmond mindent
Manuelnek. A hét egész jól haladt, és a munka is jól ment addig, míg
csütörtökön Stephan toppant be a szalon ajtaján. A szívem valamiért nagyot
dobbant látványától, de igyekeztem higgadt maradni.
- Szia, tetováltatni jöttél?
- Nem, én....
- Akkor sajnálom, de ez itt egy ilyen üzlet.
Szóval, ha nincs ötleted, akkor, viszlát. Éppen vendéget várok, szóval nem érek
rá.
- Chiara én meg akarom veled beszélni az estét.
- Semmit nem kell megbeszélni. Már mindent
hallottam.
- Nem igaz. Figyelj én nagyon jól éreztem magam
veled, és tényleg sajnálom. Nem így akartam, de azok a pasik kibeszéltek
minket, ami nagyon rosszul esett. Kiakadtam, és tényleg sok minden megfordult a
fejembe. Nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg. - mondtam, és igyekeztem
csak a vázlataimra koncentrálni, de a fiú nem maradt az ajtóban, hanem szembe
ült velem az asztalomhoz.
- Nem akarom, hogy haragudj, és szeretném, ha
megismételnénk.
- Stephan, nem kell megismételni. Nem akarsz
velem lenni, én pedig tiszteletben tartom. Nyilván neked nem fér bele az, ami
nekem. Két külön világ vagyunk, ami nem egyezik.
- De én szeretnélek megismerni. Ezért jöttem el,
hogy bocsánatot kérjek, és elhívjalak egy újabb vacsorára.
- Ahol újra kiakadsz, majd ha felismernek az emberek?
- néztem rá kérdőn, és tekintetem akaratlanul mellkasára vándorolt, amin csak
úgy feszült a fekete póló kidolgozott testétől.
- Nem, én nem fogok kiakadni. Chiara te
csodálatos vagy, és bár tényleg különbözünk, de már cseppet sem érdekel. A
héten nagyon sokat gondoltam rád, és tudom mennyire kemény csaj vagy, és miken
mentél keresztül.
- Még véletlenül sem tudod. Amit elmondtam csak
a felszín, és...
- Akkor engedd, hogy jóvátegyem a hibám. Én nem
vagyok bunkó, és alapjáraton kedves és megértő fiú vagyok. Már túl rég randiztam
és nem is tudom, hogy kéne viszonyulnom az ilyen helyzetekhez.
- Így biztos nem. - vetettem oda, majd
elsétáltam, hogy előkészítsem a széket, ahova majd a kliensem ül. Örültem, hogy
ő az utolsó és utána mehetek haza Nellaval.
- Én tényleg szeretném jóvátenni a botlásomat. -
követett. - Chiara, nézd hibáztam, de...
- Szia, anya. - lépett be kislányom az ajtón, és
szinte sóbálvánnyá változott mikor meglátta a focistát.
- Szia, kicsim. - siettem elé, de ő még mindig
zavartan nézte Stephant, majd halkan a fülembe suttogott.
- Anya, ez Stephan El Shaarawy. Tudod a Rómából.
Nem is tudtam, hogy ilyen menő vendégeid is vannak.
- Igen, ő, és...
- Szia, te vagy Nella? Anyukád rengeteget mesélt
rólad. - jött közelebb a csatár, és mosolyogva lehajolt lányomhoz. - Úgy látom
te is ugyanolyan szép vagy, mint édesanyád.
- Köszönöm.
- Na és ha jól hallottam a hétvégén nagyon nagy
sikert értél el.
- Igen, a korosztályos tornát megnyertük a
csapatommal. Én vagyok a csapatkapitány és az átlövő.
- Szuper lehet. Szereted a focit is?
- Igen, főleg a Rómát. Anyának is apának is az a
kedvenc csapata.
- Ha szeretnél, eljöhetnél a következő
mérkőzésre. Lenne kedved?
- Igen, nagyon. - csillogott Nella szeme, nekem
pedig kezdett meglágyulni a szívem. Stephan nagyon kedvesen viszonyult hozzá,
és úgy láttam ebben semmi megjátszás nincs. Basszus, túl jó pasi.
- Akkor megbeszélem anyukáddal, és...
- Majd meglátjuk. Nellanak nagyon sok tanulni
valója van. Te pedig éppen menni készültél nem?
- Igen, így van, de még mindig áll a vacsora
ajánlatom. - fúrta szép szemeit az enyémekbe. - Eljönnél velem újra?
- Stephan én...
- Anya menj el!! - Kiáltott fel kislányom, és
örömét látva nem tudtam nemet mondani, így megbeszéltük, hogy most hétvégén
mindketten rá érünk. Szombaton újra készülődni kezdtem miközben a lányom végig
árgus szemekkel figyelt.
- Nagyon- nagyon csinos leszel anya. - mustrálta
végig öltözékemet lányom, ami egy kék mélyen kivágott ruhából állt, ami az
oldalánál kicsit meg volt csavarva, hogy a problémás részeim eltakarta és csak
az előnyösségeimet emelte ki. Semmi csillogás, semmi extrémitás nem volt
benne, csak egy szép, egyszerű ruha. A hajamat is átfestettem sima
feketére, és csak egyetlen egy tincset hagytam kékre. A sminkemet is igyekeztem
a lehető legnaturálisabbra venni.
- Megleszel egyedül kicsim? - fordultam Nella
felé. - Ennivaló van a hűtőbe, és ha szeretnéd, megvárhatsz. Nem lehet sokáig
égerem.
- Nem lesz semmi bajom. A telefon nálam lesz.
Csak érezd jól magad.
- Köszönöm. Nagyon szeretlek. - öleltem át.
- Remélem sikerül neked anya.
- Én is, bár eléggé ideges vagyok. - ismertem
be.
- Nem kell. Te vagy a legjobb, és a legszebb.
- Imádlak. - szóltam, és ekkor Stephan hívott,
hogy itt van értem. Egy nagy levegő vétel után beültem a taxiba, ahol már várt
a fiú. Ugyanarra a helyre mentünk, és ugyanahhoz az asztalhoz is ültünk, mint
vasárnap.
- Milyen csinos vagy.
- Köszönöm. - néztem végig én is rajta, és
tetszett, hogy világoskék inge kiemeli szép szemeit.
- Más lett a hajad.
- Igen, kicsit átfestettem. Nem akartalak
kellemetlen helyzetbe hozni. Csak egy tincset hagytam meg, látod? - mutattam a
hajam. - semmi más.
- Az előző is bejött. A lányod nem ilyen?
- Nem, és remélem nem is lesz olyan, mint én. -
nevettem fel, miközben a pezsgőt kortyoltuk.
- Nagyon aranyos, és igazán talpraesettnek
tűnik.
- Szerencsére ez a sok versenyzés önállóságra is
tanítja. Büszke vagyok rá.
- Az is lehetsz.
- Téged nem zavar, hogy ő van nekem?
- Nem, én nagyon szeretem a gyerekeket. Jól
kijövök velük, és ők is bírnak engem.
- Mert kedves fiú vagy, akit csak szeretni
lehet. Tudod még sosem volt randim olyannal, akit ilyen sokan ismernek.
- Ha zavar téged...
- Nem, dehogy, csak furcsa. Igyekeztem vissza
fogott lenni, de mégis összesúgnak a hátunk mögött. Ami lehet nem is nekem
szól, hanem mert te vagy Stephan.
- Igazad lehet. - nevetett fel. - én már meg
tanultam kezelni a dolgokat, és hidd el, ha többet velem leszel te is
megtanulod.
- Ha többet veled leszek? - kaptam a
mondatán.
- Feltéve, ha szeretnéd. - mosolygott édesen, és
megfogta a kezem, amitől furcsa melegség fogott el.
- Figyelj Stephan. Nekem mindig is a lányom lesz
az első, utána pedig a munkám. A szerelem csak utána következik. A lányom apja
óta nem igazán volt komolyabb kapcsolatom.
- Természetesen elfogadom, hiszen nekem is a
foci az, amit előtérbe helyezek. - magyarázta.
- Nagyon jól esett, hogy bocsánatot kértél, és
jó volt azt is látni, ahogy Nellahoz viszonyultál. Bár még sosem volt arra
példa, hogy a randi partnerem megismerje őt, de jobb is volt így, hogy
láttad.
- Igen, legalább tudja, hogy az édesanyja milyen
körökben mozog.
- Az biztos. - nevettem fel. - Neked mióta nincs
barátnőd?
- Már több éve, de szeretnék már valakivel én is
tervezgetni. Nem mindig jó egyedül.
- Nekem mondod? Néha nekem is hiányzik egy
társ.
- Én szívesen leszek a társad, és szeretném, ha
nem ijednél meg ettől. Én nem vagyok olyan srác, aki ajtóstul rontana a házba,
de tudom, hogy ahhoz, hogy ezt bebizonyítsam nem elég egy vagy két randi.
- Ezt jól esik hallani, és mindenesetre a
lányomat már meggyőzted.
- Remélem téged is meggyőzlek majd. - szólt és
annyira őszintének hatott. Szerencsére a vacsora jól sikerült, és mivel annyira
nem laktam messzebb, így úgy döntöttünk elsétálunk a lakásomig. Útközben egyre
több részletet meséltem el neki az életemről, és ő is sokat mesélt magáról, és
úgy éreztem egyre jobban elvarázsol a modora, a nevetése, és mindene.
- Akkor itt volnánk. - álltam meg a lakásom
ajtaja előtt. - A harmadikon lakok, ahol ég a kislámpa. Feljössz egy italra,
vagy...
- Nem, nem akarok zavarni már ilyenkor. Lehet,
már Nella is alszik.
- Azt nem gondolnám, de köszönöm, hogy ilyen
figyelmes vagy. Jól éreztem magam.
- Én is, és remélem, hamarosan találkozunk. -
jött közelebb, és miután megfogta a kezem arca egyre közelebb jött, míg végül
puhán megcsókolt. Már túl rég csókolt meg bárki is, ez pedig egyszerre volt
puha, és édes. Nem ellenkeztem egy pillanatra sem, sőt örültem, hogy megtettük.
Karjai szorosan fogták át derekam, én pedig átöleltem nyakát. Hosszú percekig
élveztük egymás ajkát majd mikor eltávolodtunk félénken pillantottunk egymásra.
Annyira édes volt, mikor ilyen zavarba jött.
- Akkor hamarosan találkozunk. - kezdte, de
kezem még mindig nem engedte el. - Majd felhívlak.
- Az üzletbe is bármikor bejöhetsz. -
ajánlottam.
- Köszönöm. Mindenképpen keresni foglak Chiara.
Jó éjszakát.
- Jó éjt Stephan. - Köszöntem el, és még sokáig
néztem a taxi után, amivel hazaindult.
