⚽ Megismerni és megszeretni 8. ⚽

Sziasztok! Elérkeztem a 8. fejezethez és olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy mi a véleményetek a történetről? Jó irányba halad, nem döcögős? Haladjak nagyobb léptekbe, vagy jó így? Mit változtatnátok meg és, mit szeretnétek benne látni? Köszönöm, ha válaszoltok a kérdéseimre, mert nagyon fontos.

A rendelés továbbra is fent áll, és ha szeretne valaki kérni akármelyik focistáról, csak írja le a konkrét dolgokat, és szívesen megírom.

A részek kicsit rövidebbek mostanában, de remélem így is szívesen olvassátok őket.

Jó szórakozást hozzá! Puszi Andrea.

Chiara: Sajnos nagyon elnéztem az időt így képtelen voltam Stephan segítséget kérni, aki szerencsére azonnal igent mondott. Boldog voltam, hogy van mellettem egy olyan férfi, mint ő. Stephan még akkor is kitartott mellettem mikor a szülei tudomást szereztek Nelláról, és nagyon kiakadtak miatta. A csokis sütim már egész szépen nézett ki mikor nagy hanggal Nella szaladt be az ajtón. Nyomában focistámmal és.... Lucyvel. Mikor megláttam azonnal furcsa, jeges érzés futott végig rajtam. 

⚽ Megismerni és megszeretni 7. ⚽

Chiara:

Jobbnak láttam, ha elmegyek, és nem szítom tovább a tüzet Stephan és a családja között. Fázósan és kicsit sírósan vártam a taxit, és mérgelődtem azon, hogy egy vagyont költöttem olyan meglepetésekre, amik nagy valószínűséggel a kukában landolnak majd.

- Chiara várj! - Hallottam focistám hangját, és mivel az a fránya taxi még mindig nem jött, sietni kezdtem a legközelebbi buszmegálló felé. - Kicsim kérlek, állj meg!!

- Stephan menj vissza! - Fordultam szembe vele mikor utolért, és ahogy belenéztem csodálatos szemeibe a szívem belesajdult a fájdalomba, hogy a szülei miatt nem lehetek vele.

- Csak veled megyek vissza, és...

- Nem kell ezt tenned miattam - vágtam bele szavába és próbáltam nyugodt hangon beszélni.

- Visszajöhetnél, ihatnál egy forró csokit, leülnél anyámmal a fenti szobába, és higgadtan mindent elmesélni neki. Hiszen a mérkőzésen is olyan jól elvoltatok, és biztos vagyok abban, hogy legbelül tisztában van azzal milyen sok baromságot mondott, amit nem is gondolt úgy.

- De nagyon is úgy gondolt minden egyes szót, és ezen nem fog semmi változtatni. Félt téged, és nem akarja, hogy a makulátlanul édesen kisfiús szuper focista hírnevedet kockára tedd egy olyan nőért, mint én. Szeretlek, de most nem mehetek veled vissza. Sajnálom Stephan.

- Ugye nem akarsz szakítani velem? - váltott azonnal riadtra tekintete.

- Talán ez lenne a legjobb megoldás. - hajtottam le búsan a fejem, és képtelen voltam rá nézni.

- Nem lenne jó, és nem hagyom, hogy az anyám miatt szakíts velem!! - szórt szikrákat szeme, és egyre idegesebben toporgott a hidegbe. Nyilván való jól esett, hogy mellettem áll, de tudtam, hogy nem hagyhatom, hogy így viselkedjen.

- A családod fontosabb, mint egy múló kapcsolat. Neked még megvan. - húztam közelebb, és két kezembe fogtam arcát. - ne akard elveszíteni!!

- Ez nem egy múló kapcsolat, és ha a családom nem érti meg, nem érdekel.

- Stephan ők a szüleid, akik melletted állnak, és támogatnak, és sok mindent feláldoznak a karriered érdekében. Azért, hogy sikeres és boldog legyél.

- Te is a szüleid nélkül vagy, és tökéletesen eltudod látni magad, és remekül irányítod az életed.

- Stephan az én helyzetem teljesen más, és örülnék, ha csak fele ennyire támogattak volna valaha is, mint téged. - magyaráztam, majd egy könnycseppet töröltem le arcomról. - sajnálom, de nem fogok senki közé állni!

- Legalább csak gondold át, és ne szakíts velem! - Sietett válaszolni gyorsan. - Kérlek Chiara annyira szeretlek!

- Nem akarom elrontani a karácsonyod! Majd hívlak, ha ráérek, és ha van időd, gyere el a szalonba. Vigyázz magadra, és legyél a lehető legtöbb időt a szüleiddel. Szeretlek Stephan! - csókoltam meg forrón, és átöleltem a nyakát. Stephan is szorosan ölelt, lágyan a hajamba túrt, és miután megnyugtattam, hogy nem szakítok vele beültem a taxiba, és hazamentem.

Stephan: Szomorúan mentem be a házba, és közben csak Chiarán járt az eszem. Az egy kicsit jobb kedvre derített, hogy még mindig együtt vagyunk, és bármikor szívesen lát a szalonban is, viszont fájt, hogy a lányt megint sikerült megbántanom. Egy italt vettem magamhoz, és leültem a többekhez a kanapéra apám és Giulia közé. A szokásos karácsonyi filmek mentek a televízióba, amik még véletlenül sem kötöttek le, és még megjátszani sem volt kedvem azt, hogy jól érzem magam. Mérges voltam anyámra, és arra, ahogy leteremtette a barátnőmet. Mikor már nagyon kellemetlen volt a helyzet fogtam magam, és felmentem a tesóm szobájába, hogy bekapcsoljam az XBOX-ot és nyomjak rajta pár meccset. Szívem szerint hazamentem volna, viszont nem tehettem, mert az ünnepek alatt nálunk az volt a szokás, hogy együtt vagyunk, és hiába volt saját lakásom ilyenkor anyámék mellett a helyem, akik természetesen úgy kezelnek, mint egy gyereket. Néha átfut az agyamon, hogy a csapattársaim biztos kiröhögnének, ha rájönnének, hogy ilyenkor anyuci pici fia vagyok. A FIFA elterelte a gondolataimat, és sikerült teljesen lehiggadnom. Annyira belefeledkeztem a játékba, hogy nem vettem észre mikor apám belépett a szobába, és csak akkor érzékeltem, mikor kezét a vállamra helyezte. Ijedten rezzentem össze, és kihagytam egy remek helyzetet.

- Basszus!!! - kiáltottam fel mérgesen. - miattad kihagytam!!!! Miért nem szóltál? Észre sem vettelek.

- Azt látom, hiszen nagyon belemerültél. - mosolyodott el.

- Igen, mert ilyen szinten már nagyon kell figyelnem. Nem akarsz nyomni egy meccset velem?

- Nem. - rázta meg fejét. - inkább azért jöttem, mert szeretném, ha nem itt gubbasztanál, hanem lejönnél közénk. Olyan keveset találkozunk, és kevés időt töltünk együtt. Anyád is szeretne több időt veletek tölteni, többet beszélgetni, és....

- Újra szidni a barátnőmet? - pillantottam rá kérdőn.

- Kisfiam! - állított le azonnal.

- Nem apa, hagyjatok békén! Egyedül szeretnék lenni, szóval kérlek, menj ki! - mordultam rá, de ő nem mozdult csak kíváncsi szemekkel meredt rám és feltette azt a kérdést, amit tudtam, már nagyon szeretett volna.

- Tényleg szereted ezt a lányt Stephan?

- Igen apa. - raktam le a konzolom, és felé fordultam. Éreztem, hogy őszintének kell lennem, hiszen csak így érthetik meg, mit érzek, és talán apám rá tudná venni anyám, hogy legyen elfogadóbb Chiaraval és a lányával kapcsolatban is. - Nagyon szeretem apa. Chiara sokkal másabb, mint az eddigi barátnőim, vagy azok a lányok, akikkel kavargattam. Ő nem egy kis fruska, hanem egy okos, talpraesett, komoly nő, aki sokkal többnek tűnik a koránál, holott egyidős velem.

- Nyilván komolynak kell lennie, hiszen van egy lánya, aki mellett nem lehet bolondos, és erősödni is kellett.

- Apa én még soha életemben nem voltam oda ennyire egy lányért sem. Őszintén mondom, hogy Chiara teljesen elvarázsolt, és akármit is mond anya, nem érdekel!

- Kisfiam, anyád csak félt, és...

- Nem vagyok gyerek!!! - álltam fel és fel alá kezdtem járkálni a szobába. - Mondd meg apa az igazat! - ültem le újra mellé. - amikor még nem tudtátok, hogy gyereke van akkor is ilyen véleménnyel voltatok róla?

- Nézd, én nem akarok neked rosszat, csak.... - hebegte.

- Akkor hagyjatok békén, vagy legalább adjatok neki egy esélyt, és ne legyetek vele ellenségesek. Sokkal másabb lány, mint ahogy ti elképzeltétek.

- Figyelj Stephan én igazán megkedveltem ezt a kislányt. - lepett meg apám a kijelentésével, de mielőtt bármit is mondhattam volna folytatta. - az első perctől fogva láttam mennyire szeret téged. A stadionban mikor a kijelzőn néha a kispadon megjelentél örömmámorban úszott, és csak rólad beszélt. Nagyon boldognak tűnt, és nagyon szerelmesnek. Személy szerint jó érzés volt mellette lenni, és jó volt vele beszélgetni, hiszen nagyon érti ezt a Roma stílust. Egyszerre volt vicces és komoly, és ami a legjobb, hogy nagyon sokat tud rólad, ami azt jeleni, hogy fontos vagy neki.

- Tényleg? - öntötte el valami egészen különleges melegség a szívem.

- Igen, és beszélt a munkájáról, és arról, hogy a családja kitagadta. Ezt azonban úgy adta elő, hogy anyáddal azt hittük a szülei a tetováló szalon miatt haragudtak meg rá. Elhiheted, hogy mekkora sokk volt ez a kislány. Nem hibáztathatod anyádat, hogy így félt, hiszen egy olyan képet alakítottál már ki a mi segítségünkkel magadról, amibe nem biztos, hogy ez belefér. Ha ezt megneszelik az olasz lapok, mindkettőtöket szétszednek, és Chiara járhat rosszabbul, hiszen te már jártas vagy az ilyen helyzetek lekezelésében, de ő még nem, és az is lehet, hogy még Nella is a címlapok hasábjain landol, valami idióta címmel.

- Erre még nem gondoltam. - vallottam be. - de meg fogom őket védeni minden ilyentől, és nem hagyom, hogy bántsák őket. - ígértem.

- Ha tényleg ennyire fontos neked ez a lány talán beszélhetek anyáddal az érdekedben.

- Megtennéd? - csillant fel szemem.

- Igen, mert tudom, hogy ez a kislány nem rossz ember, és nem akar veszélybe sodorni. Legalábbis nem szándékosan.

- Igen ez így van, és nem hajt a pénzemre, és arra sem, hogy minél előbb a feleségem legyen.

- Rendben kisfiam, beszélek anyáddal, és talán összehozhatunk egy közös találkozót, ahol jobban megismerhetjük.

- Annyira köszönöm apa!! - öleltem át.

- Azért még ne éld bele magad, hiszen tudod anyád milyen szigorú és keményfejű.

- Igen, de remélem, megenyhül. - bólogattam, majd én is követtem apámat, hogy újra együtt legyen a család.

Az ünnepek utáni napok még nem a feltétlen pihenésről szóltak, hiszen szilveszter előtti nap még játszottunk a Parma ellen. Ráadásul idegenben így egy napig még utazgatnom is kellett, de próbáltam arra gondolni, hogy utána eljön a megérdemelt pihenés, amire két hetem lesz, hiszen csak 14. -én kezdünk majd az Olasz kupával. Nagyon sok ötletem és tervem volt, amiket Chiaraval szerettem volna megvalósítani. Lehetőleg kettesbe, de azon se bánkódtam volna, ha Nella is csatlakozik hozzánk. A lényeg, hogy szerelmem és én a lehető legtöbb időt együtt töltsük a szabadságom alatt. Szerencsére apám a beszélgetés után megértette mennyire fontos nekem a lány, és talán anyám is kezdett egy kicsit enyhülni. Legalábbis már nem forgatta annyira a szemeit, ha a lány jött szóba. A karácsony utáni hétvégén anyámat vásárolni vittem és egész úton a Chiaraval való kapcsolatomat állította szembe a testvérem házasságával. Manuel feleségét az egekig magasztalta, míg barátnőmet sokféle bántó megjegyzéssel illette. Egy darabig tűrtem, ám egy ponton elszakadt a cérna.

- Anya nem lehetne, hogy ne csak a negatív oldalát hozd elő a barátnőmnek?

- Ugyan Stephan hiszen én csak azt mondtam, hogy csinálhatna a hajával valamit. - magyarázott. - Giulia is olyan rendezett és csinos kislány. Ha már barátnők igazán adhatna pár tippet, és talán ténylegesen olyan lenne a stílusa, mint egy komoly nő, aki ugyebár édesanya is.

- Semmi baj a stílusával és... - kezdtem újra a védő beszédem, de ekkor megcsörrent a telefonom, aminek a kijelzőjén Chiara képe mosolygott rám. Azonnal felkaptam és nem törődtem anyám rosszalló pillantásával. - Szia, kicsim. - köszöntem vidáman. - hogy vagy?

- Jól, csak kéne egy kis segítség! - hallottam kétségbeesett hangját. - persze, ha nem érsz rá, megoldom másképpen.

- Mondd, miről van szó! Tudod, hogy ma ráérek. 

- Oké, szóval süteményt akartam sütni Nellanak, hogy miután megjön az edzésről, egy kis meglepetés fogadja. De sajnos elhúzódott a munkám, és küldött egy sms-t, hogy az edzésnek is hamarabb van vége. Most pedig itthon vagyok egy félkész tepsi édességgel a lányom edzése pedig öt perc múlva véget ér. 

- Értem, és miben tudnék segíteni? 

- Esetleg elmennél érte és hazahoznád? Az iskola melletti csarnoknál van, de küldök neki egy üzenetet, hogy te fogod várni. 

- Oké, innen pont odaérek. Írd meg neki, hogy egy nagy fekete Audit keressen. 

- Rendben, köszönöm Stephan. - hálálkodott szerelmem nekem pedig jól esett, hogy segíthetek rajta.

- Meghálálhatod majd a süteménnyel. - viccelődtem nevetve. 

- Ez csak természetes, sőt még csomagolok is belőle. 

- Édes vagy, akkor pár perc és ott vagyok Nellaval. 

- Nagyon köszönöm, igazán sokat segítesz vele. Szeretlek Stephan. 

- Én is szeretlek kicsim. - köszöntem el, miután bontottam a vonalat megfordítottam az iskola irányába autómat. 

- Mégis hova megyünk kisfiam? - érdeklődött anyám. 

- Chiara nem ér rá így megkért, hogy menjek el Nelláért az edzésére.

- Te? - hökkent meg. 

- Igen, én, és miután elhoztam elviszem haza. 

- Hihetetlen, hogy ennyire kihasznál! - pufogott és magamba hálát adtam, hogy végeztünk a vásárlással, és nem kell még utána is a sok bántást hallgatnom. 

- Anya, csupán csak egy szívességet kért, én pedig teljesítettem. Nella nagyon aranyos kislány én pedig szívesen elmegyek érte.

- Nem te vagy az apja!! 

- Igen, de szerencsére ő már visszament Amerikába, és az édesanyja a barátnőm, akit nem fogok cserbenhagyni. 

- De akkor is... 

- Anya kérlek, csak lazulj el és próbáld elfogadni a helyzetet. Ha nem akarsz feljönni hozzájuk, nem kell, de én mindenféleképpen hazaviszem, és fel is megyek, mert akár akarod, akár nem szeretem őt. 

- Mondd mi lesz így később? 

- Ezt hogy érted? - ráncoltam össze homlokom, mert nem tudtam mire célozgat. 

- Ennek a lánynak már van gyereke, és lehet, úgy van vele, hogy neki elég egy. Mi van, ha tőled már nem akar? 

- Ilyenek még nem jöttek szóba, hiszen csak pár hónapja vagyunk együtt. Egyenlőre élvezzük, hogy együtt vagyunk, és próbáljuk megismerni egymást. De megnyugtatlak, hogy a közeljövőben nem tervezünk sem házasságot, sem gyerekáldást. - magyaráztam, és talán egy kis mosoly futott végig arcán, én pedig kis lassítás után megálltam, a csarnok előtt, hogy Nella a lehető leghamarabb észrevegye a kocsim, majd mikor meglátott gyors léptekkel szalad felém. - Most pedig kérlek, legyél kedves vele! 

⚽ 30 éves lettem én..... ⚽

Sziasztok!!

Ma egy különleges poszttal érkeztem hozzátok, hiszen a héten, pontosabban vasárnap lesz a 30. születésnapom.

Furcsa ezt leírni, kimondani, de még furcsább átérezni, és belegondolni, hogy ezentúl már 3-as számmal kezdődik az éveim száma.

A héten nagyon sokat gondolkoztam az életemen, és azokon a dolgokon amik az eddigi éveim alatt történtek. Természetesen voltak nagyon szuper éveim és voltak olyanok amikre nem szívesen gondolok vissza, de mindig igyekeztem pozitív maradni, vagy mindig próbáltam erőt meríteni még apró dolgokból is. Voltak olyan hibák amiket talán nem kellett volna elkövetnem, vagy döntések amiket másként kellett volna meghoznom, de én tudom, hogy minden lépésem arra felé terelt ahol most vagyok, és azok a dolgok miatt lettem az aki most.

Úgy gondolom, hogy az, hogy valaki mennyi idős, csupán csak egy szám, és lélekben lehet továbbra is olyan bolondos és álmodozó mint egy tini, vagy egy kisgyerek. Azt, hogy ennyi idős lettem nem érzem rossznak, inkább örülök neki, hogy idáig is eljutottam. Hiszen anno nem sok esélyt adtak erre a születésem pillanatában. Mégis a családom szeretetének, küzdésének és kitartásának eredményeként még most is itt vagyok, és remélem ezt még sok évig eltudom mondani. Hála Istennek több pozitív emlékem van, mint rossz, és ez is örömmel tölt el.

Az életben semmi nincs mindig úgy, ahogy szeretnénk, de igyekszem mindenből kihozni a legtöbbet. Szerencsére eljutottam már odáig, hogy nem igazán érdekel az, hogy mások mit gondolnak rólam, hiszen azok az emberek akik fontosak tudják milyen vagyok. Ők ismernek, és elfogadnak így ahogy vagyok.

A jelenlegi helyzetemben sem minden 100%-os, hiszen a munkámban nem találom a helyem, de ezt mind ellensúlyozza az, hogy van egy fantasztikus férjem, van egy csodálatos családom, és vannak nagyon jó barátaim. Ezek pedig minden nap átsegítenek a nehézségeken, és mindig mellettem állnak mikor bajban vagyok.

Pár évvel ezelőtt még az is hihetetlennek tűnt számomra, hogy egy olyan férfi mellett találom meg a boldogságot, mint a Manó, és mégis összejött. Pedig volt pár olyan "kapcsolatom" amiből nagyon nehezen álltam fel, és úgy éreztem engem már sosem fognak szeretni, és sosem fogok kelleni senkinek.

Az évek alatt a barátim száma is megcsappant, viszont akik mellettem maradtak sokkal jobb emberré tettek, és sokkal jobban érzem magam velük, mint bárki mással, és többre tartom az olyan estéket, mikor készítek egy vacsorát és összeülünk beszélgetni, iszogatni.

Úgy vélem az élet mindig változik, és sosincs egyforma év, egyforma nap, de ha hiszel abban, hogy bármelyik nap akár az életed legjobbja lehet, akkor már érdemes felkelned. Szerintem most jutottam el arra a szinte, hogy szeretem az életemet, és megpróbálom szeretni azt a lányt aki vagyok. Egy harminc éves feleség, aki szereti a férjét és mindent megtenne érte.

Bár van ami nálam mindig örök lesz, és ez a foci, és az írás szeretete. Remélem a jövőben komolyabban is foglalkozhatok vele, és talán még többen megismerik az írásaimat.

A szülinapomra nem is kérek semmit csak, hogy ez az állapot megmaradjon, és továbbra is ennyi szerető ember vegyen körül, mint most. Persze, ha az Angyalkám megsegít akkor jövőre már azt tudnám írni, hogy édesanya is vagyok, ami már tényleg csak hab lenne azon a bizonyos tortán.

Szerintem sosem fogok megkomolyodni, és sosem leszek az a nagybetűs felnőtt akinek lennem kéne már ennyi idősen, de szerintem ez így van rendjén.

A blogot továbbra is folytatom, hiszen mindig vannak újabb és újabb terveim, amiket szeretnék elétek tárni.

  Köszönöm, hogy velem vagytok, olvastok, és szeretitek amiket csinálok.

                    Kellemes hétvégét Nektek, és sok puszi: Andrea. 😉

Új mottóm: “Azok a dolgok tesznek egyedivé, amiben különbözök másoktól.”