2021. december 14., kedd

Resta con me: V. Évad IV. rész!

A kanapén ültem és olvasás helyett Pepe ajánlatán gondolkoztam. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, amint Zlatan mellém huppan.
- Nagyon belefeledkeztél ebbe a könyvbe. – viccelődött, hiszen ő is látta, hogy egy oldalt sem olvastam még el. – Min jár az eszed?
- Azon az ajánlaton, amit a volt főnököm mondott. Nem tudom, hogy mit tegyek. Szerinted?
- Én úgy gondolom, hogy jól érezted magad ott, és a munkában is kiemelkedő voltál. Erre a műsorra pályáztál, és most megkapod feltételek nélkül.
- Azért ott van, hogy Dilettával kéne együtt dolgoznom, amit nem akarok.

2021. december 3., péntek

Resta con me: V. Évad III. rész!

 

 – Szeretlek, de őszintén már attól féltem, hogy el akarsz válni. – Fordultam Zlatan felé, akivel az ágyban pihentünk, és valami idióta filmet néztünk a tévében. Az óra már bőven elütötte az éjfélt, de mi még cseppen sem voltunk álmosak. Beszélgettünk, filmeztünk, csókolóztunk és szeretkeztünk. Olyan volt, mintha nem lenne semmi, és az idő megállt volna ezen az estén. Csak ő és én, végre újra kettesben, és újra veszekedések és konfliktusok nélkül.
– Ez sosem fordult meg a fejemben, hiszen te vagy életem szerelme és a fiam anyja, aki remélem, már édesen alszik.

– Biztos jól elvannak. Szeret Helénánál lenni, mert Vincenttel tud játszani.
– Azért jól összehoztátok ezt a ma estét. – ismerte el.

 – Én csak a végrehajtó voltam, de az ötletet húgod adta.

– Nem is hiszed el, mennyit rágta a fülem, hogy beszéljük át a történteket. Remek testvér, aki imád téged, és néha úgy érzem, komolyabb, mint én. Pedig régebben annyira szeleburdi volt. Mióta egyedül álló anya lett, sokkal megfontoltabb döntéseket hoz.
- Az a szemét El Shaarawy! – mérgelődött, és be kellett látnom, hogy igaza van. – A barátoddal mi a helyzet?

– Azóta nem beszéltünk, mióta összejött Ludovica Paganival, és a húgommal szakítottak. Pedig jobban tenné, ha a focira koncentrálna, mert így sosem lesz válogatott. Nemsokára kihirdetik a keretet.

– Szerintem ő megelégszik ezzel a szinttel, és nem is akar több erőt belevinni a teljesítmény növelésébe.
–Igazad van, de fáj látni, hogy újra kikerült a válogatottból.
– Most a szerelem a legfontosabb számára. Mondjuk, ezt megértem, de az a jó, hogy engem ez mindig sokkal jobban doppingol, és nem hagyom el magam, sőt. Arra törekszek, hogy büszke legyél rám, ha játszani látsz.

– Én mindig büszke vagyok rád, Zlatan. – mosolyogtam. – Számomra már az is hihetetlen, hogy mindjárt negyven éves vagy, és még mindig ennyire magas szinten focizol klub szinten.
– Szeretnék a válogatottba is visszatérni. Te örülnél neki? – sandított felém, és tudtam, tudja, hogy mit gondolok erről.

– Tedd, amit jónak látsz, de miért nem elég neked az Ac Milan?
– Mert szeretnék részt venni a quatari világbajnokságon, és képviselni a hazámat.
– De akkor már negyvenegy éves leszel, és ki tudja, mi történik veled? Ráadásul olyan messze van Quatar és decemberben világbajnokság! Még viccnek is rossz. – osztottam meg vele a véleményem.
– A FIFA egyre több idióta döntést hoz, de ebbe sajnos mi nem szólhatunk bele, bár én nem is akarok. Sosem volt a politika az erősségem, és inkább azt teszem, amihez értek, termelem a csapatom számára a gólokat, és hozom a győzelmeket.
– Imádom ezt az elszántságot, és ha szeretnéd, legyél újra válogatott. – öleltem át, ő pedig szenvedélyesen megcsókolt, és újra maga alá gyűrt.


Reggel közös tusolás, és reggeli után kint ültem a kertben, míg Zlatan a dolgait pakolta vissza. Heléna visszahozta Alexandert, Alexandra pedig elhozta Maxit. Megkértem őket, hogy maradjanak ebédre, de sajnos siettek vissza Párizsba, hiszen férjének szülinapja van, amit szeretnének kettesben megünnepelni. A másik fiúk férje családjánál volt addig. Heléna kapott az ötleten, és újra előhozakodott Zlatan meglepetés bulijával, amit jó ötletnek tartottam, bár azért szerettem volna, ha ő is tud róla. Imádtam, hogy sógornőm ennyire kreatív. Összeírta a helyszínt, a vendégeket és a zenére is volt gondja. Nekem már csak az ételt és a dekorációt kellett megbeszélnem. Minden fantasztikusan alakult, a három fiú is jól elvolt az apjukkal, így Heléna hazament, hogy lerendezze a dolgait. Minden tökéletesen megfelelt egy vasárnapi naphoz. Míg a fiúk kint játszottak a kertben, én az infulencer és a fotós munkáimat néztem át. Boldog voltam, hogy a jövő hét teljesen telve van. Épp a húgommal beszéltem pár szót, amikor csöngettek. Mivel szerelmem még mindig a fiúkkal és a kutyával foglalkozott, én nyitottam ajtót, ám a meglepetés hidegzuhanyként ért.