Sziasztok!!
Tudom, hogy nagyon
régóta nem jelentkeztem. Erre csak az a mentségem, hogy a gyakorlati időmet
töltöttem, és sem időm sem energiám nem volt, ugyanis borzalmasan lefáradtam. A
blog kicsit háttérbe került. De most már itt vagyok, és igyekszem összeszedni
magam és felhozni újra az oldalt.
A gyakorlati idő
egy hónap volt, és őszintén engem nem is inkább fizikailag, hanem lelkileg
viselt meg. Nyilván tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de csak igazán akkor
döbbentem rá milyen is az ottani lét mikor belecsöppentem.
A munkával nem
is volt olyan sok gond, hiszen az ellátottak nagyon kedvesek, és aranyosak. Sok
szeretetet kaptunk tőlük, és jó volt látni mennyire hálásak azért, hogy
segítünk nekik. Akár milyen alap dologról volt szó. Nagyon sokszor fürdettem
meg őket, vagy etettem, itattam a kedves néniket, bácsikat, és jó volt hallani,
amikről mesélnek. Még a pelenkázást is megcsináltam és a végére már egész jól
belejöttem. De sajnos olyan időseket is láttam, akikkel nem tudtam
kommunikálni, és hiába is akartam segíteni rajtuk, nem bírtam, és ez padlóra
dobott. Sokszor sírtam ez miatt, de mentségemre legyen mondva, még mindig csak
így tudom levezetni a stresszt, és ez még mindig jobb, mintha ordítanék, és
mindenkivel bunkón viselkednék.
Sok feladatot
kaptunk, és mivel én általában egy helyen mozogtam a végére már könnyebben
feltaláltam magam. Még a nővérekkel is szót értettem, pedig minden reggel félve
mentem be, hiszen nem akartam csalódást okozni annak, akivel összeosztottak, és
sosem tudhattam aznap kivel leszek. Pár ember nagyon a szívemhez nőtt, és ha
tudtam minden nap meglátogattam, és megkérdeztem, hogy van, vagy csak, hogy kér
esetleg valamit? Jól esett, hogy már ők is mosolyogtak mikor megláttak
engem.
Hasznos volt ez
az egy hónap. Jó volt belelátni a gyakorló intézet mindennapjaiba, és
hasznosítani azt, amiket eddig csak elméletbe vettünk. Amit ebből az egy
hónapból levontam, hogy nagyon sok a munka, és akik minden nap ott vannak,
hatalmas tisztelet érdemelnek, mert rengeteget dolgoznak.
Jelenleg újra
elméleti oktatáson vagyok, és jó újra visszaülni a padba.
Sajnos mivel
kitört a vírus így az előző posztomban leírt mérkőzésre menetel elmarad, én
pedig nem tudok már mit hozzászólni. Mikor beütött a baj napokig voltam
lelkileg rosszul, mert tényleg készültem, de úgy vélem, ha még egyedül mennék
nem is érdekelne, de a családomat nem teszem ki semmi ilyennek. Az a vonat
pedig elment, hogy Zlatant lássam élőbe, hiszen biztos vagyok abban, hogy ő már
nem lesz jövőre Ac Milan játékos.
A vírus miatt
nem vagyok ideges, és nem tartom olyan hatalmas problémának, mint amennyire
felfújja a sajtó. Jelenleg dühös vagyok, és tehetetlennek érzem magam, hogy az
élet elvette az álmom.
Zlatan kirakott
egy olyan posztot, ami nagyon szép és én biztos vagyok benne, hogy rendelni
fogok. Kérlek, tegyétek Ti is, hiszen minden csomag rágó egy doboz maszkot
jelent a kórházi dolgozók számára. A linket itt találjátok meg.
Hamarosan
jelentkezem! Addig is figyeljetek magatokra, és egymásra!!
Puszi:
Andrea!
