⚽ Resta con me: V. Évad V. rész! ⚽

 Sziasztok! 

Kicsit eltűntem az ünnepekben, és a tervezettel ellentétben nem volt sem karácsonyos, sem újévi posztom se.
 Most pedig már úgy gondolom felesleges lenne. 
Inkább elhoztam a következő fejezet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket, és tiszta szívből szeretném megköszönni azt, hogy még mindig velem vagytok, és itt vagytok. Olvastok, és hozzászólást írtok. Nagyon sokat jelent nekem. 

Resta con me: V. Évad IV. rész!

A kanapén ültem és olvasás helyett Pepe ajánlatán gondolkoztam. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, amint Zlatan mellém huppan.
- Nagyon belefeledkeztél ebbe a könyvbe. – viccelődött, hiszen ő is látta, hogy egy oldalt sem olvastam még el. – Min jár az eszed?
- Azon az ajánlaton, amit a volt főnököm mondott. Nem tudom, hogy mit tegyek. Szerinted?
- Én úgy gondolom, hogy jól érezted magad ott, és a munkában is kiemelkedő voltál. Erre a műsorra pályáztál, és most megkapod feltételek nélkül.
- Azért ott van, hogy Dilettával kéne együtt dolgoznom, amit nem akarok.

Resta con me: V. Évad III. rész!

 

 – Szeretlek, de őszintén már attól féltem, hogy el akarsz válni. – Fordultam Zlatan felé, akivel az ágyban pihentünk, és valami idióta filmet néztünk a tévében. Az óra már bőven elütötte az éjfélt, de mi még cseppen sem voltunk álmosak. Beszélgettünk, filmeztünk, csókolóztunk és szeretkeztünk. Olyan volt, mintha nem lenne semmi, és az idő megállt volna ezen az estén. Csak ő és én, végre újra kettesben, és újra veszekedések és konfliktusok nélkül.
– Ez sosem fordult meg a fejemben, hiszen te vagy életem szerelme és a fiam anyja, aki remélem, már édesen alszik.

– Biztos jól elvannak. Szeret Helénánál lenni, mert Vincenttel tud játszani.
– Azért jól összehoztátok ezt a ma estét. – ismerte el.

 – Én csak a végrehajtó voltam, de az ötletet húgod adta.

– Nem is hiszed el, mennyit rágta a fülem, hogy beszéljük át a történteket. Remek testvér, aki imád téged, és néha úgy érzem, komolyabb, mint én. Pedig régebben annyira szeleburdi volt. Mióta egyedül álló anya lett, sokkal megfontoltabb döntéseket hoz.
- Az a szemét El Shaarawy! – mérgelődött, és be kellett látnom, hogy igaza van. – A barátoddal mi a helyzet?

– Azóta nem beszéltünk, mióta összejött Ludovica Paganival, és a húgommal szakítottak. Pedig jobban tenné, ha a focira koncentrálna, mert így sosem lesz válogatott. Nemsokára kihirdetik a keretet.

– Szerintem ő megelégszik ezzel a szinttel, és nem is akar több erőt belevinni a teljesítmény növelésébe.
–Igazad van, de fáj látni, hogy újra kikerült a válogatottból.
– Most a szerelem a legfontosabb számára. Mondjuk, ezt megértem, de az a jó, hogy engem ez mindig sokkal jobban doppingol, és nem hagyom el magam, sőt. Arra törekszek, hogy büszke legyél rám, ha játszani látsz.

– Én mindig büszke vagyok rád, Zlatan. – mosolyogtam. – Számomra már az is hihetetlen, hogy mindjárt negyven éves vagy, és még mindig ennyire magas szinten focizol klub szinten.
– Szeretnék a válogatottba is visszatérni. Te örülnél neki? – sandított felém, és tudtam, tudja, hogy mit gondolok erről.

– Tedd, amit jónak látsz, de miért nem elég neked az Ac Milan?
– Mert szeretnék részt venni a quatari világbajnokságon, és képviselni a hazámat.
– De akkor már negyvenegy éves leszel, és ki tudja, mi történik veled? Ráadásul olyan messze van Quatar és decemberben világbajnokság! Még viccnek is rossz. – osztottam meg vele a véleményem.
– A FIFA egyre több idióta döntést hoz, de ebbe sajnos mi nem szólhatunk bele, bár én nem is akarok. Sosem volt a politika az erősségem, és inkább azt teszem, amihez értek, termelem a csapatom számára a gólokat, és hozom a győzelmeket.
– Imádom ezt az elszántságot, és ha szeretnéd, legyél újra válogatott. – öleltem át, ő pedig szenvedélyesen megcsókolt, és újra maga alá gyűrt.

Reggel közös tusolás, és reggeli után kint ültem a kertben, míg Zlatan a dolgait pakolta vissza. Heléna visszahozta Alexandert, Alexandra pedig elhozta Maxit. Megkértem őket, hogy maradjanak ebédre, de sajnos siettek vissza Párizsba, hiszen férjének szülinapja van, amit szeretnének kettesben megünnepelni. A másik fiúk férje családjánál volt addig. Heléna kapott az ötleten, és újra előhozakodott Zlatan meglepetés bulijával, amit jó ötletnek tartottam, bár azért szerettem volna, ha ő is tud róla. Imádtam, hogy sógornőm ennyire kreatív. Összeírta a helyszínt, a vendégeket és a zenére is volt gondja. Nekem már csak az ételt és a dekorációt kellett megbeszélnem. Minden fantasztikusan alakult, a három fiú is jól elvolt az apjukkal, így Heléna hazament, hogy lerendezze a dolgait. Minden tökéletesen megfelelt egy vasárnapi naphoz. Míg a fiúk kint játszottak a kertben, én az infulencer és a fotós munkáimat néztem át. Boldog voltam, hogy a jövő hét teljesen telve van. Épp a húgommal beszéltem pár szót, amikor csöngettek. Mivel szerelmem még mindig a fiúkkal és a kutyával foglalkozott, én nyitottam ajtót, ám a meglepetés hidegzuhanyként ért. 

Resta con me: V. Évad II. rész!

Tehát most itt állok a tükör előtt, és valami nagyon szexit keresek. Lent már elkészült a vacsora, ami Zlatan kedvence, és még magam sem tudom, hogy sikerült ennyire tökéletesre.
– Szerintem, ha erre felkapsz egy inget nyert ügyed van. – lépett be Heléna, és végignézett piros csipkés fehérnemű szettemen.
– Mikor jön?
– Azt mondta, hétre, de már mindjárt negyed nyolc.
– Akkor mi lépünk! Ha úgy van, Alexander holnap is aludhat nálam. Vincenttel ellesznek. – Mosolygott biztatásul, és összefogta mézszőke haját.
– Annyira köszönöm. – öleltem át. – Annyira jól esik, hogy te mindig hittél nekem.
- Ne sírj, mert elkenődik a sminked, és nem tudom újra ilyen szépen megcsinálni. – simogatta meg arcom kedvesen.
– Szerinted sikerül?
– A tesóm egy makacs barom, de szeret, csak még tartja magát. Na meg az a szőke ribanc sem tesz neki jót, – tűnődött el. – de hidd, el már jobban húz feléd a szíve, mint előtte. Legyél ügyes és szexi.
– Köszönöm, elköszönök Alexandertől. – futottam le a lépcsőn, és amikor elmentek, újra izgatottá váltam. Zlatan eredetileg a fia miatt jött el hozzám, de Heléna kitalálta, hogy inkább csábítsam vissza. Így most csipke fehérneműben és a hófehér ingben vártam őt. Fél nyolc körül végre begördült az autója. A szívem a torkomban dobogott. A kulcs fordult, Zlatan pedig nagy hanggal belépett. Próbáltam természetesen viselkedni és lassan lépdeltem felé, hogy üdvözöljem.

Resta con me: V. Évad I. rész!

 A Milánóban töltött idő új lehetőségeket, munkákat és kapcsolatokat hozott. Zlatan kiválóan játszott a csapatban. Megbecsülték és számítottak rá, ő pedig sorra termelte a gólokat, szemeiben megint megjelent az a csillogás, amit annyira szerettem. A fotós munkám jól ment, emellett egy milánói tv- társaságnál is dolgozni kezdtem, mint sporthír szerkesztő. Ez lényegében olyan volt, mint az előző munkahelyemen, de itt a focin kívül sokkal szerteágazóbb volt a merítési paletta, és a csapatjátékosokon kívül egyéni sportolókkal is dolgozhattam. Ez azért is volt jó, mert többet kerestem, és míg Alexander óvodába járt, elfoglalhattam magam.  Nagyon élveztem, és az első perctől kezdve minden munkatársammal megtaláltam a közös hangot. Szakmailag nagyon sokat tanultam és olyan ismertségekre tettem szert, amiket további munkáim során kamatoztathattam. Házasságunk Zlatannal szárnyalt, újra összhangba kerültünk. Sok volt a közös program és mindketten örömmel fogadtunk el olyan felkéréseket, amikre régebben sosem, így sok közös cikk, interjú és fotósorozat készült a családunkról. 

⚽Helyzetjelentés: fotózás és egymás elleni mérkőzés ⚽

Sziasztok!! 
 
Ha lemaradtatok, a Megismerni és megszeretni 23.- részéről ide kattintva elérhetitek.

Kicsit megkésve, de úgy gondoltam elhozom Nektek azokat a dolgokat, amik múlt héten történtek a fiúkkal, mert szerencsére megint van miről írnom.

Zlatan már December elején kitett egy titokzatos képet, amiből nem sok mindent lehetett leszűrni, csak, hogy Februárba jön a nagy bejelentés.  Személy szerint én azt hittem egy újabb parfüm kollekciót dobnak piacra, ám ez sokkal jobban tetszik. 
Ugyanis Ibra részt vett egy fantasztikus fotózáson ahol a Dsquared2 tavaszi kollekcióját mutatták be.
Számomra világos, hogy nem csak focistaként állná meg a helyét, hanem mint modell. Oké tudom, most nem kicsit vagyok elfogult, de valóban így gondolom. 
Főleg, hogy elég sok magazinban vállalt már fotózást, és mindegyik anyag szuper jól sikerült. A ruha márkával készült képek bekerültek az Icon Magazin Februári számába is. 
A teljes interjút sajnos egyelőre nem találtam meg, de a kollekcióhoz tartozó fotósorozatból és videókból elhoztam nektek a személyes kedvenceimet. 

⚽ Zlatan 500+1 ⚽

Sziasztok!! 

Tegnap írtam egy születésnapi bejegyzést ahol egy kisebb történetet olvashattok. Ha érdekel, kattintsatok ide:  ⚽ Szülinapi külön rész! ⚽

Emellett múlt héten Eszter a Because Im a dreamer  blog írója egy elég érzelmes és komoly témáról írt, ahol feltett nekem pár kérdést, amit örömmel válaszoltam meg. Hogyha szeretnétek elolvasni, kattintsatok ide #156 ~ Amikor a kérdés felesleges - Babatervezőknek

Őszintén reméltem, hogy a szülinapos hetem olyan jól fog végződni, mint ahogy kezdődött, és ez így is lett ugyanis csak a klubcsapatokban szerzett gólokat számolva Zlatan átlépte az 500 gólos határt.

Már ideje volt, hiszen ahogy közeledett ez a határ (csakúgy, mint anno Los Angelesben) kezdett befeszülni, és úgy láttam minél jobban akarja nem sikerül.
Tegnap úgy voltam vele, hogy reménykedtem persze, de nem vártam csodát. Szerencsére a fiúk egy remek teljesítményt produkáltak és az eredmény hazai pályán 4-0 lett a Crotone ellen. 

Zlatan újra csak bebizonyította, hogy ennyi idősen is magas szinten teljesít, és továbbra is egy igazi példakép maradt számomra is, és talán másnak is. Ami a munkamorált és az akarást illeti, én pedig nagyon büszke és boldog vagyok. 

A győzelem után kikerült egy cuki videó ahol Ibra táncolt, és felszabadultan örült.  Itt a videó
Nagyon szeretem, mikor ezt az arcát mutatja, mert teljesen más, mint amit a pályán látunk tőle. Számomra sokkal emberibb, és közvetlenebb, és mindig rájövök mennyire kedvelem még így ismeretlenül is. 

Nekem mindig egy remek ember marad. 

Remélem élveztétek ezt az agymenésemet is! 
Köszönöm, hogy elolvastad.
Hamarosan jelentkezek! 

Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea! 

 

⚽ Szülinapi külön rész! ⚽

 Sziasztok!!

A héten volt a születésnapom, és úgy gondoltam egy olyan posztot írok amibe örömömet lelem, és remélem Nektek is tetszeni fog majd.
Ehhez természetesen kedvenc karaktereimet hoztam el.

Lili: Lassan egy éve élünk Milánóba, ahol egész jól berendezkedtünk. A régi lakásomból szuper műtermet alakítottam ki, és bár Paolonak is szállítok néha cikkeket, de a fő állásom jelenleg olyan beteg, vagy sérült nők és gyerekek fotózása akiknek ez minden vágya, de a családjuk szűkösebb anyagi kerettel rendelkeznek.  Elég nehézkesen indult be a dolog, hiszen az emberek nem nagyon szeretik felvállalni a problémáikat, viszont örömet szerezni annál jobban. Így a szűk nyolc hónap alatt a fotóstúdiónk már egész szép hírnévnek örvend a városba. Sőt már egy sminkes és stylist is dolgozik a csapatomban, de a jövőben egy pszichológussal is terezem bővíteni a kört.  Az alapkoncepció mindig is a fejembe volt, viszont a hátrányos emberek fotózása egy parkban jutott eszembe, mikor Alexanderrel sétálgattunk ahol egy édesanya tolta kerekesszékes kislányát. Az arca nagyon megfogott, hiszen nagyon szép volt, de szemeibe mégis látni lehetett az a sok- sok odaadást és fáradozást amivel a lányát gondozza minden nap. Leszólítottam és beszédbe elegyedtünk, majd megkértem, hogy álljon modellt nekem, amit szívesen elfogadott.  A kész képeket mutatva örömkönnyekben tört ki, én pedig eldöntöttem, hogy ez lesz az én utam.  A hely már alapból adott volt, de mellé még beszereztem pár dolgot, és feltöltöttem a fotókat a nyilvános Instagram oldalamra. Műveim nagyon sok pozitív kritikát kaptak követőimtől. Zlatan akkor reklámozta a parfüm termékei új illatát, így közösen kitaláltunk egy nyereményjátékot ahol fotózást, és Zlatan dolgait lehetett megnyerni. A feladat adott volt: ha volt hátrányos helyzetű vagy bármilyen problémával küzdő a családba, azt megjelölték a felhívás alatt. Egy kedves huszonéves lányra esett a választás aki sokáig étkezési zavarokkal küszködött, és az édesanyja nevezte be. Tiszta szívből örültem, hogy egy olyan lány győzött aki csupa szív, és nagy küzdelmen van túl. Az arca és az alakja is tökéletes volt a képek pedig fantasztikusan sikerültek. Egy kisebb visszhangot is kapott a munkám, de igazán akkor robbantottam nagyot mikor az újságtól, és szerelmem csapatából is a lencsém elé álltak páran. Kicsit rosszul esett, hogy Zlatan azonban nem akart szerepelni, mert szerinte a munkát és a magánéletet nem kell összekeverni, és bármennyire is  győzködtem ez idáig nemleges választ kaptam. Mindenki mondott pár dolgot az életéről, és, hogy miért fontos az elfogadás. Azóta pedig heti szinten nagyon sok a munkám, és már alig győzőm a felkéréseket, hiszen senkit sem akarok elutasítani, vagy megbántani.
Alexanderrel éppen a szobájába játszottunk, közben pedig az ovis élményeket mesélte, ahova fájó szívvel adtam be év elején, de tudtam szüksége van arra, hogy saját korosztálya között legyen, és barátokat szerezzen. Ez kicsit megkavart minket, hiszen több nyelvű család lévén néha észre sem vesszük hogy szólunk éppen egymáshoz. Ám az óvónő tanácsára eldöntöttük innentől a hivatalos nyelvünk az angol lesz, és közösségben használhatjuk az olaszt, ahogy Alex óvodájában is. Persze azért néha- néha belecsempészek egy-egy magyar szót a játékba, míg mikor az apjával játszik ugyanez a helyzet a svéd nyelvvel. De a világért sem akarom összezavarni, így mindenben betartom a szakemberek és az óvónők utasítását. Alex nagyon szeret óvodába járni, és viszonylag jól nevelt kisfiú, aki csak akkor akad ki, ha éppen aludni kéne, vagy ha megjön Maja, akivel mindenféle kreatív játékot kitalálnak. Mivel ismert gyerek igyekszek játékosan, de mégis szigorúan nevelni, mert a világért sem akarom szégyenbe hozni az apját. Nem mondanám csendes gyereknek, de ha építőjátékról van szó, órákig eltud üldögélni. Szeret a szabadba is játszani, ahol Zlatannal rugdossák a labdát. Maja egy héten kétszer  jár hozzánk, vagy ha sürgős munkánk van. Esetleg randi est van, amit sajnos a vírus miatt már inkább hármasba töltünk. Zlatan újra sokat edz, és újra fantasztikus teljesítményt nyújt a pályán, a kapcsolatunk pedig tökéletes. Szeretjük és támogatjuk egymást a munkába. Nagyon büszke vagyok rá, és az egész csapatra, hogy vezetik a bajnokságot. Néha hiányzik a San Siro hangulata, de bízom benne, hogy minden nap közelebb kerülünk a normális élethez való visszatéréshez. Az építőkockák nagy zajjal dőltek le az éppen aktuális toronyról, amit kisfiam kicsit morcosan fogadott el.
- Aj már megint ledőlt, gyere segítek, de mi lenne ha most csak a kék és zöld kockákból raknánk ki. Tudod melyikek azok?
- Persze, ezek. – vette el a kupacból a színes játékokat. – nézd anya megtaláltam őket.
- Nagyon ügyes vagy kicsim. – simogattam meg fejecskéjét. – szerintem rakjunk le az alapját több kockából, és akkor könnyebb lesz a tornyot is felépíteni rá.
- Jó, és ide meg építhetünk másikat mellé. - ötletelt édes kis hangján.
- Ahogy csak szeretnéd. – mosolyogtam rá, mikor lentről a kapucsengő dallamos hangja törte meg a csendet.
- Megjött apa!! – kiáltott fel, és már szalad is a lépcső felé.
- Ez biztos nem apa, de ne szaladj Alexander, mert még elbotlasz a lépcsőn.
- NEM!! – kiáltott vissza, mire én csak a fejemet ingatva siettem utána. – Nem apa jött. – vette tudomásul szomorúan és ahogy az órára néztem tudtam, hogy arra még legalább egy órát kell várni. Az ajtó felé azonban hatalmas meglepetés fogadott, így kapkodva nyitottam ki.
- Jó ég te meg mit keresel itt?! – öleltem magamhoz szorosan rég nem látott barátomat, szemem pedig azonnal könnybe lábadt. – Istenem Stephan!! Te tényleg itt vagy?!! Úr Isten!!
- Úgy  gondoltam meglepem a szülinapost. – mosolygott rám Stephan. – bejöhetek vagy itt kell állnom a hidegbe végig?
- Persze, hogy be, de mégis hogy, és…- kérdezgettem, és még mindig alig tértem magamhoz a meglepetésből. – Nem láttalak már nyár óta. – mértem végig a férfit aki fekete farmerba, és egy sötétkék pulóverbe állt előttem. – Ülj le! Kérsz valamit?
- Köszönöm, de max csak egy pohár vizet. Hello Alexander emlékszem rám? – guggolt le kisfiamhoz, és felé nyújtotta a két csomag közül az egyiket. Alexander először furcsán nézett rá, de utána felismerte és boldogan örült a legújabb plüss kutyusának. – ezt pedig a születésnapos kapja. – lépett hozzám, és nekem is adott egy csomagot, amibe egy angyalszárnyas karkötő lapult. – boldog szülinapot Lili.
- Köszönöm, de már az nagy meglepetés, hogy itt vagy. – tettem elé a vizet, és míg kisfiam a nappali szőnyegén ismerkedett legújabb játékával mi a kanapén foglaltunk helyet.
- Talán elkerülte a figyelmedet, hogy újra visszaigazoltam? – érdeklődött vicces hangon.
- Dehogy is, csak annyi minden történik most, hogy alig volt időm a híreket böngészni. De ha már visszajöttél lehet csinálok veled egy interjút, és pár képet. – mosolyogtam. – már ha Paolo is benne van, és te is.
- Felőlem mehet. Merre van Zlatan?
- Edzésen, a héten szinte minden nap a központban van. Nekem úgy alakult, hogy pár napig a legújabb cikkemmel foglalkozok, ami abból jó, hogy nem kell elrángatni Maját és Alexanderrel is többet tudok együtt lenni.
- Nagyon sokat nőtt mióta nem láttam. – fordult felé, és elgondolkodva nézte.
- Igen, már nyáron négy éves lesz. Jót tesz neki az óvoda és a sok gyerek akivel kezd összebarátkozni.
- Azt hittem úgy volt, hogy nem akarjátok oviba küldeni.
- Igen, én szerettem volna, de a fotóstúdióm nagyon bejött, és nem bízhatom mindig Majára. Emellett az ottani fejlesztő foglalkozások jó hatással vannak rá, és mivel ez egy magán óvoda a kis létszám miatt több idő jut rá. De ha tudom akkor magammal viszem mindenhova. – magyaráztam.
- Jó újra látni titeket. Hiányoztál Lili.
- Te is nekem! – ültem közelebb. – meddig maradsz a városba?
- Még nem tudom. Lehet beugrok megnézni a másik unokaöcsémet, és már este visszamegyek Rómába. Holnap lesz az első közös edzésem a csapattal. Furcsa, hogy izgatott vagyok, pedig már ismerem az ottani járást, és a legtöbb sráccal már játszottam együtt, még Kína előtt. Amúgy Heléna hogy van?
- Már jobban, de azért a tesód eléggé elbánt vele. Már ha érted mire gondolok. – váltottam komolyabb hangnemre.
- Ha ez megnyugtat már nincs együtt azzal a nővel, és a munkára koncentrál.
- Jól teszi, de szerinte már teljesen mindegy, mert a sógornőm beadta a válókeresetet.
- Hallottam, és megértem. A tesóm egy szemét volt, de túl sokat voltak külön.
- Igen, tudom ez milyen, de én nem is akarok ítélkezni már. Nekem Heléna továbbra is a legjobb barátnőm, és sokszor találkozunk. Segítjük egymást, de azt ne várjátok, hogy Zlatan már olyan jól elbeszélget majd a bátyáddal a családi összejöveteleken.
- Megértem, ez nyilván való.
- De beszéljünk valami vidámabb témáról. Kittivel minden rendben?
- Igen, és sokkal jobb a kapcsolatunk mióta tudja, hogy hazajövök. Szerencsére nekünk jól működött a távkapcsolat.
- Igen, ennek örülök, és annak is, hogy jól megy a cukrászdája. Néha ha jön hoz pár süteményt amik isteni finomak. Alexanderrel is jól kijön, és gyakorolja a babázást.
- Bízom benne, hogy összejön nekünk is a kicsi.
- Tuti, hogy így lesz elvégre most már több időt lesztek együtt, mint eddig.
- Nem jött be ez a Kínai túra. - hajtotta le búsan fejét.
- Nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam.
- Igazad volt. – nevetett fel, és ekkor autó hangot hallottunk kintről.
- Megjött Zlatan! – pattantam fel. – nyugi rád nem haragszik. Elvégre nem te bántottad meg a testvérét.  Kimegyek elé.
- Én meg eljátszok ezzel a nagyfiúval. – ült Alexander mellé a szőnyegre.
Gyorsan leszaladtam a garázsba, és nagyot dobbant a szívem mikor megláttam Zlatant akinek egy nagyobb doboz volt a kezébe. Még ennyi év után is színtiszta szerelmet érzek iránta.
- Lili te meg?  Ki van Alexanderrel?– kérdezte és üdvözlésként egy apró csókot lehelt ajkamra.
- Vendégünk van! – mosolyogtam izgatottan.
- Kicsoda, a tesóm, vagy a szülei?
- Neeemm..sokkal jobb. Mi az a doboz?
- Ezt majd csak este kapod meg, és még van valami amit nem láthatnál szóval menj fel kérlek.
- De még nem is tudod ki a vendég.
- Egy perc és felmegyek, csak még van egy kis dolgom hátul.
- Mi dolgod van hátul? Hiszen nincs fűtve a hátsó rész. – húztam vissza magamhoz. hogy a szemébe nézzek.
- Kicsim, mindent megoldok, de ne tarts fent, mert azt szeretném ha minden úgy lenne ahogy szeretném.
- Nagyon titokzatos vagy, de bejön.
- Akkor felmész? – sürgetett.
- Persze menj csak, de siess fel, mert nem tudom meddig marad még Stephan.
- Stephan?! El Shaarawy?  - döbbent meg.
- Igen. Meglepett szülinapom alkalmából, és most ő van Alexanderrel. Ugye nem fogsz kiakadni, és…
- Lili, Stephan nem tehet róla, hogy a testvére egy utolsó szemét disznó. Meg hát ő a barátod, akivel rég találkoztál, és én is, szóval ne engedd el amíg nem találkoztam én is vele.
- Köszönöm, hogy nem akadsz ki. – adtam egy puszit arcára, és visszasiettem barátomhoz, aki éppen kisfiammal játszott hason fekve a szőnyegen.
Zlatan úgy fél óra múlva jött fel. Hálás voltam neki amiért igyekezett nem érinteni Manuel és húga gallyra ment kapcsolatát, és Stephannal is jókedvűen elbeszélgetett. Az olasz fiú rengeteg érdekes dolgot mesélt Kínáról, de míg engem a kultúra és az emberek Zlatant természetesen a foci színvonala érdekelte. Közben felívtak a szüleim, Kitti, Heléna és pár munkatársam is, hogy átadják jókívánságaikat.  Hét óra felé már Maja is csatlakozott hozzánk, ám mikor a vacsorával jöttem elő Stephan jobbnak látta ha inkább Helénáékhoz megy.
- Akkor mikor találkozunk a pályán? – tudakolta Zlatan mikor már az ajtóban köszöntünk el az olasz fiútól.
- A hónap végén, huszonnyolcadikán, Rómába. Nagyon szeretnék akkor már pályára lépni.
- Én meg szeretnék tiszta szívemből a helyszínen szurkolni.
- Megoldható szerintem, ha mint újságíró bejössz. Majd meglátom mi tehetek az érdekedbe.
- Nem akarok szabályt szegni.
- Kicsim, ha lehet miért ne? Te újságíró vagy, ráadásul a feleségem, és én is ott leszek. Szóval ha segítenél Stephan az jó lenne. Majd vigyázunk nagyon az előírások betartására.
- Oké, megpróbálok mindent megtenni, és bízom benne, hogy győzelmet ünnepelhetek.
- Azért ahhoz nekünk is lesz pár szavunk. – kontrázott Zlatan.
- Szerintem meg a lényeg, hogy újra Olaszországba vagy Stephan, és tiszta szívből kívánom, hogy hasznos tagja legyél a csapatnak, és focizz kiemelkedően. – öleltem át búcsúzásképpen.
- Köszi Lili. Akkor a hamarabb nem a hónap végén látjuk egymást. Sziasztok.
- Vigyázz magadra- szóltam még utána és becsuktam az ajtót. Felsiettem az emeletre ahol Maja már kisfiamat vetkőztette az esti fürdéshez. Szerettem volna magam csinálni, de nem engedte és mielőtt ellenkeztem volna megcsörrent a telefonom amin Zlatan hívott.
- Miért hív Ibra? – néztem zavartan Majára. – tudja, hogy itt vagyok fent.
- Fogalmam sincs, de vedd fel! Lehet valami baj van.
- Gondolod? – vettem a fülemhez a készüléket de Maja furcsán mosolygó arca teljesen mást tükrözött.
- Lili kérlek gyere hátra, van egy kis baj. – szólt bele Zlatan.
- Mi a baj?
- Áll a víz mindenhol. Valami elromolhatott, a jakuzzival, és nem tudom... - hallottam focistám kétségbe esett hangját.
- Hogy érted ezt?
- Áll a víz mindenhol! Nem is tudom, hogy megyek ki innen, mert folyamatosan ömlik, és nem tudom elzárni és…
- Megyek! – csaptam le, és már siettem is hátra, miközben azon törtem az agyam mi a jó eget rontott el rajta, és egyáltalán miért kellett megvenni mikor alapból ott van a medence. Felesleges rongyrázásnak tartottam, még akkor is ha anyagilag jól állunk. Én továbbra is szerettem fogni a pénzt. Félve mentem az ajtó felé, és reméltem nem fog a nyakamba zúdulni a tömérdek víz mint valami idióta filmben, de a meglepetés még annál is nagyobb volt, mint hittem. Bent sötét volt, és csak pár hangulat fény világított szerelmem pedig a Jakuzziba ült aminek vize éppen világoskék színben játszott. Mellette egy nagy doboz.
- Boldog szülinapot kicsim! – Kiáltott mikor meglátott. – csak nem hogy megijedtél. – nevetett fel zavart arcom látva, én pedig nem tudtam örüljek vagy mérgelődjek, így inkább az előbbi mellett döntöttem. – Gyere be egész jó a víz, és van pezsgő is, sőt még valami. – szállt ki, és széles mosollyal egy nagy csokrot hozott elő nekem.
- Zlatan de hát miért mondtál ilyen hülyeségeket a telefonba?
- Mert nem volt más ötletem amivel idecsaltalak volna. Boldog szülinapot kicsim. Imádlak.
- Köszönöm. Nagyon szép ez a virág, én pedig szeretlek, még akkor is ha rám hozod a frászt.
- Van itt még valami, ami igazából Alexanderhez köthető, de remélem örömet szerez ez is. – lépett a dobozhoz, amit miután kinyitottam egy hatalmas játékvár tárult a szemem elé, amiben apró figurák sorakoztak. – Ezt Alexandernek szánom, és neked azért, mert ha elvinnéd a stúdióba ne kelljen mindig minden játékot magaddal vinni. Emellett a te régi szobádba kialakítottam egy játszó sarkot, ahol még sok minden van. Nézd. – mutatta a szobáról készült képeket mobilján. – remélem tetszik.
- Imádom ahogy téged is! Köszönöm. Ennyi év után is megtudsz lepni.  – öleltem át, és forrón megcsókoltam.
- Bejössz velem a jakuzziba, és megiszol velem egy pezsgőt?
- Persze, hogy bemegyek, de még nem öltöztem át.
- Nem is kell, nézd. – dobta ki alsóját és a gondolattól arcom vörösbe váltott. – gyere be ruha nélkül.
- Mi van ha Maja benyit, vagy mi van ha Alexanderrel lesz valami? Nem is ma van Maja napja.
- Tudom, de ma van a születésnapod. Ne kéresd már magad!
- Oké, legyen. – sóhajtottam és én is meztelen szálltam be mellé ami egyszerre volt furcsa de izgató is. Zlatan megtöltött két poharat és az egyiket nekem adta.
- Boldog szülinapot kicsim. Szeretlek.
- Én is szeretlek. – csókoltam meg, és mire az üveg kifogyott a hangulat is egyre forróbb lett köztünk, és már nem is zavart hogy nincs rajtam a fürdő ruhám.

⚽ Helyzetjelentés ⚽

Sziasztok!

 

Remélem jól teltek az ünnepek, és mindenki nagy kedvvel vágott bele 2021-be, ami reméljük már sokkal jobb lesz, mint a tavalyi.

 

Az évben ez az első posztom és mi mással is kezdhetném, mint egy jó hírrel, ugyanis Zlatan végre visszatért a pályára. Persze nem játszott végig egy egész mérkőzést, de ennek a kis időnek is nagy jelentősége volt. Hála Istennek a fiúk győztek, és bár igaz, hogy a Juventus ellen megszakadt a tíz hónapja tartó nyereség sorozat, azért még így is vezetik a tabellát. 

Ráadásul hétvégén pont azt a Torinot verték el 2-0-ra, akik ellen ma este is rúgják a bőrt az Olasz kupában. 

Stephannal kezdeném aki  továbbra is Dubaiban van, és folyamatosan edz. Nagyon sok képet rakott ki Instagrammjára, amibe látszik, mennyire keményen gondolja a visszatérést. Erre egyelőre nem tudom, mikor kerül sor, hiszen Kínába jelenleg nincs bajnokság. Az As Romaval kapcsolatos hírek továbbra is fennállnak, de a találgatásokon kívül nem történt előrelépés.        

Sok cikk jön le a az átigazolásról, ám annyi bizonyos, hogy Stephan mindenképpen ott akarja hagyni a Sanghai Senhua csapatát.  Elvileg az ügynöke Manuel ( aki a testvére is) a napokban fog tárgyaló asztalhoz ülni mint a Kínai mint az Olasz csapattal.

Zlatan pedig, -mint már az elején írtam -újra visszatért, ami nagy motivációt adhat az Ac Milannak. Nyolc kihagyott mérkőzés után már jó volt látni újra a pályán, de amit a szélről bemelegítés néven művelt az fantasztikus volt. Szó szerint, egy stábtag feje fölött emelte át a lábát, aki először megijedt majd meglepődött. Úgy tudom az esti meccsen is padon fog ülni, ám bízom benne, hogy valamikor becserélik és kap valamennyi időt. 

A sérülése alatti időbe sem unatkozott, hiszen a SportWeek-nek egy nagyobb terjedelmű interjút adott, amit majd egy következő posztban elhozok Nektek. 

 

Egyelőre ennyi lett volna ez a kis évindítóm, de ígérem, hamarosan jelentkezek, hiszen már folyamatban van a Megismerni és megszeretni huszadik részének megírása. De ha lemaradtatok volna az utolsó részről Ide kattintva elolvashatjátok! 

 

Köszönöm, hogy elolvastad. 

Hamarosan jelentkezem! 

Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea! 

⚽ A teljes interjú⚽

 

Sziasztok! 

Az előző posztomba ígértem Nektek, hogy elhozom a teljes interjút amit nemrég Ambrosini készített Vele, szóóóvval fogadjátok nagyon sok szeretettel! 

Ha pedig szeretnétek bárkiről történetet írjatok nyugodtan. 💗

Az interjút nyilván való nem én fordítottam, és az Ac Milan oldaláról származik. 

Nekem nagyon tetszik, és örülök, hogy őszintén nyilatkozik a dolgokról. tudom, hogy elég hosszú lett, de nem akartam ez miatt dupla posztot készíteni. 

Néhány nappal ezelőtt Massimo Ambrosini, a csapat korábbi középpályása Milanellóba látogatott és interjút készített Zlatan Ibrahimoviccsal. A svéd klasszis mesélt többek között a barcelonai kalandjáról, az első időszakáról a Milannál, a csapattársaival való kapcsolatáról, az elvárásokról és elismerő szavakkal illette Clarence Seedorfot. 

Ambrosini: “Reggel beültem a kocsiba és azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani. Feszült lettem és egy kicsit izgatott. Aztán az ide felé vezető úton rájöttem, hogy mindig is izgatott voltam, amikor Milanellóba jöttem. Jó ideje nem voltam már itt.”

Ibrahimovic: “A szép emlékek, ugye?”

Ambrosini: “Igen, ez igaz. Szóval azt kérdezném, hogy milyen érzés neked itt lenni? Csak azért, mert én itt hagytam egy darabot a szívemből. Minden alkalommal, amikor ide jövök egy furcsa érzés tölt el. Neked milyen?”

Ibrahimovic: “Nos, a hatás olyan, hogy otthon érzem magam.”

Ambrosini: “Na, kimondtad, amit akartam.”

Ibrahimovic: “Itt igazán otthon érzem magam. Amikor itt vagyok, egyáltalán nem sietek haza, mert már otthon vagyok. Szóval eltöltöm az időt és teszem a dolgom. Tíz évvel ezelőtt is itt voltam veletek nagyszerű játékosokkal…”

Ambrosini: “Emlékszel az első napodra, amikor megérkeztél?”

Ibrahimovic: “Nem emlékszem rád játékosként, de beugrik az arcod.”

Ambrosini: “Te semmit sem változtál… Esküszöl?”

Ibrahimovic: “Csak viccelek…”

Ambrosini: “Szóval emlékszel az első napra?”

Ibrahimovic: “Nem igazán. Mi történt az első napon?”

Ambrosini: “Én mindenre emlékszem az első napomról.”

Ibrahimovic: “Azt hiszem, hogy sok dolog volt az első napon. A sajtótájékoztató Robinhóval…”

Ambrosini: “Nem. Csak egy dolgot tettél az első napon. Elvégezted a teszteket, emlékszel?”

Ibrahimovic: “Ó, igen. Az erőnléti teszt, a rekordom.”

Ambrosini: “Tognaccini odajött hozzám és azt mondta: »Ez egy szörnyeteg, a legjobb«”

Ibrahimovic: “Igen és mindezt bemelegítés nélkül tettem. Jól emlékszem.”

Ambrosini: “De milyen fantasztikus volt, nem?”

Ibrahimovic: “Nagyon, nagyon fantasztikus, mert egy héttel előtte a Barcelona-Milan meccsen játszottunk és a következő héten már veletek voltam.”

Ambrosini: “Emlékszel a meccsre?”

Ibrahimovic: “A játékoskijáróban voltunk és mindenki azt mondta: »Gyere, gyere, gyere hozzánk. Csak azért jöttünk ide, hogy Milánóba vigyünk«”

Ambrosini: “Egyik pillanatban azt mondtad nekem, hogy fejezzem be és a játékra figyeljek. Nyilvánvalóan jó benyomást akartál kelteni a játékoddal. Aztán tényleg hozzánk jöttél.”

Ibrahimovic: “Igen.”

Ambrosini: “Nagy őrület volt, amikor hozzánk igazoltál.”

Ibrahimovic: “Tényleg?”

Ambrosini: “Igen.”

Ibrahimovic: “Ott volt Galliani is, aki feltüzelt volt. Eljött a házamba Barcelonában, levette a dzsekijét és azt mondta: »Nem megyek innen sehova, amíg nem jössz velem Milánóba« Helena, a feleségem is ott volt, aki megkérdezte tőlem, hogy mégis ki ez a fickó. Azt válaszoltam: »Egy fontos személy a jövő szempontjából«”

Ambrosini: “Amikor megérkeztél, nagyon boldog voltál.”

Ibrahimovic: “Igen, nagyon boldog, mert a Barcelonában olyan volt a helyzet, amit nem igazán tudsz megérteni.”

Ambrosini: “Mi történt a Barcelonánál?”

Ibrahimovic: “Még mindig nem tudom, hogy mi volt a valódi probléma. Ha voltak problémák, akkor megoldódtak, de a mai napig nem tudom, hogy mi. Férfi voltam és azt mondtam: »Rendben, ha problémák vannak és nem tudjuk, hogy mi a gond, akkor lelépek.« Megoldottam a problémákat anélkül, hogy tudtam volna, mit kell megoldani. Ott volt a Milan és voltak más csapatok is, de én a Milant választottam. Ismertem már Milánót az Internél töltött időszakomból és nagyon szeretem a várost. Aztán a Milan egy nagyszerű klub. Ha a Milan hív, akkor természetes, hogy ez ingert vált ki belőled és jelent valamit. És ott volt a csapat, az akkori játékosok…”

Ambrosini: “Milyen inger?”

Ibrahimovic: “Nagyon sok inger. Azt mondtam: »Aláírok a Milanhoz. Ilyen játékosok oldalán fogok játszani és remélem, hogy valami nagyszerűt vihetünk véghez.« Pontosabban nem reméltem, hanem tudtam.”

Ambrosini: “Pár éve nem nyertünk trófeát… és te mindig szerettél ilyen helyekre menni.”

Ibrahimovic: “Ez a kihívás. Szeretem ezeket a kihívásokat, mert az emberek ellenem beszélnek. Ez feltüzel, energiát ad, motivál és adrenalint ad, hogy megmutassam, valójában nem úgy van, ahogy ők mondják.”

Ambrosini: “Mit mondtak?”

Ibrahimovic: “Azt mondták, hogy a csapat nem tud nyerni. Aztán csendben dolgozol és bebizonyítod a pályán a teljesítménnyel.”

Ambrosini: “Akkoriban ezért is jöttél vissza Olaszországba?”

Ibrahimovic: “Igen. Voltam a Juventusban és az Interben is. Azt mondtam, hogy ha velük nyertem, akkor a Milannal is fogok.”

Ambrosini: “És most mi a helyzet?

Ibrahimovic: “Most ez egy másik szituáció. Tíz évvel ezelőtt nem olyan volt, mint most. Ez egy másik kihívás, hogy visszatérjen a Milan oda, ahová tartozik. Sokan azt mondták, hogy ez túl nehéz, ez lehetetlen. Ezt szeretem, mert feltüzelnek engem. Ha sikerül, akkor sokkal nagyobb kihívás, mint egy olyan csapatban játszani, amely már a csúcson van. Itt vagyok, hogy visszavigyem a klubot a méltó helyére és megértessem a játékosokkal, hogy mit jelent a csúcson lenni.”

Ambrosini: “Nem féltél egy kicsit?”

Ibrahimovic: “Nem. Ha féltem volna, akkor nem írok alá a klubhoz. Ugyanez a helyzet, mint amikor a Manchester Unitedben voltam. Sok ember azt mondta, hogy túl öreg vagyok, a Premier League-ben túl nagy az iram és csak veszíteni fogok. Én az ellenkezőjét teszem, mint amit az emberek mondanak.”

Ambrosini: “Másnak érzed magad?”

Ibrahimovic: “Igen, teljes mértékben.”

Ambrosini: “Más vagy. Emlékszem, hogy mit csináltunk itt… és már most nevetsz. Magas volt a szint.”

Ibrahimovic: “Nagyon magas volt. Most más játékos vagyok. Mondok egy példát: 10 évvel ezelőtt visszafutottam, hogy megszerezzem a labdát – ma már nem teszem, mert amikor játszom, gondolkodom. Ha visszalépek, akkor energiát veszítek és nem tudok segíteni a csapatnak ott, ahol kellene. És hol kell segítenem? Hát a kapu előtt.”

Ambrosini: “Igen, de másban is megváltoztál. Amikor korábban velünk játszottál és a harmadik magas labda ment feléd, akkor örömmel elküldtél volna minket a pokolba. Játszani akartál.”

Ibrahimovic: “Igen.”

Ambrosini: “Most gyakran kapsz magas labdákat…”

Ibrahimovic: “Az egy másik csapat volt. Más volt a kvalitás és más típusú csapattársaim voltak. Most másképpen játszunk.”

Ambrosini: “Elérhetővé tetted magad. Nem voltam biztos abban, hogy ezt megtennéd.”

Ibrahimovic: “Ezt már mondtad.”

Ambrosini: “Tudom…”

Ibrahimovic: “Nem voltál túlságosan pozitív akkoriban.”

Ambrosini: “Nem igaz, hogy nem voltam túl pozitív.”

Ibrahimovic: “De mondtam neked, hogy ne aggódj, majd én intézem.”

Ambrosini: “És sikerült meggyőznöd, de nem szavakkal, hanem tettekkel. Emlékszem, hogy amikor idejöttél a mini meccs egy harc volt minden edzésen. Emlékszel?”

Ibrahimovic: “Igen… de még ma is ugyanolyan.”

Ambrosini: “Láttam, hogy energiára gyűjtesz ezekből a dolgokból. Szeretted a kihívást, a versengést.”

Ibrahimovic: “Éreztem, hogy életben vagyok.”

Ambrosini: “Velünk is ezt tetted. Kíváncsi vagyok arra, hogy még ugyanolyan-e az akkori Zlatan, aki mindenkivel kiabált és mindenkit elküldött a pokolba?”

Ibrahimovic: “Ugyanolyan vagyok.”

Ambrosini: “A gondolatom az volt, hogy ha visszatérsz a Milanhoz és nem ugyanaz a helyzet fogad, akkor talán bajban lehetsz. Ehelyett…”

Ibrahimovic: “Attól függ… A tíz évvel ezelőtti Milanban voltak olyan játékosok, akik különböző státusszal rendelkeztek az öltözőben. Több volt a személyiség és nagyszerű vezérek voltak. Ma ugyanúgy viselkedem, talán még inkább, mert más tapasztalat és más egyensúly van. Ha észreveszem, hogy valaki nehézségbe kerül, akkor stratégiát váltok vele.”

Ambrosini: “De nem voltál ilyen korábban…”

Ibrahimovic: “Nem… Ezelőtt mindenkivel többé-kevésbé ugyanúgy bántam. Mindig azt mondom, hogy olyannak kell lenned, amilyen vagy. Nem tudlak megváltoztatni, mert ha megváltoztatlak, akkor soha nem fog kijönni, aki valójában vagy. Mindig önmagadnak kell lenned. Aztán taktikailag más a helyzet. Természetesen ha fiatalabb vagy, akkor megértő vagyok a különböző helyezetekben az adott pillanattól függően. Ha megkérdezed tőlem, hogy nyomást helyezek-e a csapatra, akkor a válaszom igen.”

Ambrosini: “Még mindig megteszed?”

Ibrahimovic: “Persze, sőt még jobban. Elfogadom a rossz passzt? Nem. Sokat kérek? Igen. Ahogy edzel, úgy fogsz játszani. Ha az edzéseken lazítasz, akkor a meccsen is ez lesz. Ez az én filozófiám. Talán a brazilok esetében más a helyzet, ők csendesen edzenek és látványosan játszanak a meccseken. Véleményem szerint a csapat jól fogadja a viselkedésemet. Mindig azt mondják, hogy mutassam az irányt és ők követni fognak engem.”

Ambrosini: “Az akkori csapatunkban Clarence-szel ott voltunk, hogy ugrassunk téged.”

Ibrahimovic: “Igen, de veletek teljesen más volt, mert már sok mindent megnyertetek a pályafutásotok alatt és már a legmagasabb szinten voltatok. Ez veletek csak az utolsó adrenalin löket volt, hogy jobban motiváljátok magatokat egyénileg és nem csapatszinten. Ti már mindent megnyertetek, amit lehetett, de én újra nyerni akartam. A győztes mentalitás már adott volt a csapatban.”

Ambrosini: “Mindig volt, aki feltüzelt téged.”

Ibrahimovic: “Sokan voltak. Seedorf egy nagyszerű karakter. Ő a legerősebb játékos, akivel valaha játszottam és nagyszerű személyisége van. Nem túl jó, amikor mondasz valakinek valamit és az illető nem válaszol neked. Seedorf mindig válaszolt. Kedveltem őt, mert feltüzelt. Nem mondom azt, hogy mindig igazam kell legyen.”

Ambrosini: “Csak majdnem mindig…”

Ibrahimovic: “Nem, nem… Nem mondom, hogy mindig igazam van. Én elmondom a véleményem, aztán a csapattársak válaszolnak. Meg kell találnod az egyensúlyt, de ez része a csapatnak, ezt te is tudod. Hányszor öltelek meg a pályán?”

Ambrosini: “Soha.”

Ibrahimovic: “És ez azért volt, mert tökéletes voltál?”

Ambrosini: “Nem, de én egyike voltam azoknak, akik ellened akartak játszani, amikor az edző felosztotta a csapatot. Versenyezni akartam veled, hogy legyőzzelek.”

Ibrahimovic: “És hányszor tudtál legyőzni?”

Ambrosini: “Sokszor.”

Ibrahimovic: “Soha.”

Ambrosini: “Többször, mint azt gondolnád.”

Ibrahimovic: “Az edzéseken a meccsek 99 százalékát megnyerem.”

Ambrosini: “Esélytelen.”

Ibrahimovic: “Esküszöm! Ha valamikor veszítettem, akkor az benne van az 1 százalékban, az amiről te is beszélsz.”

Ambrosini: “Nem hiszem.”

Ibrahimovic: “Nézd, kicsit csökkentem az arányt, legyen 95 százalék.”

Ambrosini: “A valóságot nem szabad összekeverni a fantáziával.”

Ibrahimovic: “Ha akarod, akkor kérdezd meg a többi csapattársat az akkori csapatból. Nagyon jól emlékszem, hogy 90-95 százalékát megnyertem. Emlékszem, hogy mi volt az öltözőben az ilyen mini meccsek után, amikor nyertem. Mint egy háború.”

Folytatjuk…

 

 

Zlatan Ibrahimovic nemrég exkluzív interjút adott a Sky Sport Italia mikrofonjainak és egy nagyszerű hangulatú nyilatkozat készült. Íme a nyilatkozat második része.

Zlatan ezúttal kitért a fizikai állapotára, a csapat játékstílusára, a Bajnokok Ligájára, a családjára, az amerikai kalandra és bevallotta azt is, hogy a nyáron először nemet mondott a folytatásra és elárulta, hogy végül miért gondolta meg magát.

Ambrosini: “Hogy érzed magad fizikailag?”

Ibrahimovic: “Remekül. Jól érzem magam. Sokat edzek és ez a legfontosabb dolog. Véleményem szerint minél idősebb vagy, annál gyengébb vagy fizikailag.”

Ambrosini: “És mi van akkor, ha azt mondom, hogy te most erősebb vagy, mint korábban?”

Ibrahimovic: “Sokkal erősebb vagyok. Úgy vélem, hogy a játékosok változnak az évek során. Változik a játékod, hogy mit teszel a pályán és mire vagy képes. Aztán van egy edzőnk is, aki arra kéri a játékosokat, hogy játszanak egy bizonyos módon. Most így játszunk.”

Ambrosini: “És tetszik ez a fajta játék?”

Ibrahimovic: “Igen, remek az egyensúly. Azt gondolom, hogy az edző megtalálta a módját annak, hogy a lehető legjobbat hozza ki a kvalitásomból és olyan pozícióban szerepeltet, amelyben a lehető legjobban tudom segíteni a csapatot.”

Ambrosini: “Az összes mérkőzésen játszol. Az edző bevon téged ebbe vagy te akarsz mindegyiken pályára lépni?”

Ibrahimovic: “Természetes, hogy állandóan játszani akarok, de néha elmondom az edzőnek, hogy talán jobb lenne pihentetni. Ekkor azt mondja: »Nem, nem… Neked játszanod kell.« Például az Európa Ligában azt mondta, hogy focizzak 45 percet, aztán menjek le.”

Ambrosini: “Igent mondtál?”

Ibrahimovic: “Tisztelem őt. Ha szüksége van rám, akkor én mindig elérhető vagyok számára. Azért is meg kell tennem, mert felelősséggel tartozom a csapattársaim felé. Nagyon tisztelnek engem és segítek nekik.”

Ambrosini: “Érzed ennek a súlyát?”

Ibrahimovic: “Nagyon és tetszik. Szeretem ezt a helyzetet.”

Ambrosini: “Mit gondolsz, meddig juthat ez a csapat?”

Ibrahimovic: “Meglátjuk… A csapat nagyon, nagyon éhes a sikerre és jól teljesítünk. Véleményem szerint nincsenek álmok vagy célok, egyszerre egy mérkőzésre figyelünk.”

Ambrosini: “Nincsenek célok?”

Ibrahimovic: “Nekem megvan a saját célom, de csapatként az a cél, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. Jobban, mint az előző szezonban, de véleményem szerint nem erre kell figyelni. Egyszerűen oda kell érnünk. Egyszerre csak egy meccsre kell fókuszálnunk, mert a csapat nagyon fiatal. Nem szabad lazítani és arra gondolni, hogy minden rendben. Helyette folytatnunk kell tovább és nem lehetünk elégedettek. Nem az előző mérkőzés a fontos, hanem a következő. Ha jön egy rossz eredmény a következő mérkőzésen, akkor senki sem emlékszik a korábbiakra. Ezért mondom, hogy a csapat nagyon lelkes és éhes. Tudjuk, hogy nem vagyunk olyanok, mint a Juventus vagy az Inter.”

Ambrosini: “És vannak olyan játékosok, akik nagyon sokat fejlődtek…”

Ibrahimovic: “Igen, de nem szoktak hozzá ahhoz, ami most történik. Egy dolog meccseket játszani és egy másik dolog eljutni a cél eléréséig. Ehhez nem szoktak még hozzá. Ez akkor jött elő, amikor azért játszottunk, hogy bejussunk az Európa Liga csoportkörébe. Ki kellett erőltetni a győzelmet és nagy volt a nyomás. Van némi tapasztalatuk, de még nem szoktak hozzá.”

Ambrosini: “Reálisan nézve a Milan bejuthat a Bajnokok Ligájába?”

Ibrahimovic: “Azt gondolom, hogy igen. Itt játszom hat, hét, nyolc hónapja és így gondolom.”

Ambrosini: “És most készen állsz?”

Ibrahimovic: “Ez nem csak a kvalitáson vagy a tehetségen múlik. Az áldozat, a munka, a fegyelem. Ezek azok az apró dolgok, amelyek a különbséget jelentik.”

Ambrosini: “Láttad a Last Dance-t?”

Ibrahimovic: “Igen. Nagyon tetszett. Sokszor mondták rólam, hogy nehéz velem játszani, mert túlságosan agresszív vagyok. Azok mondták, akik együtt játszottak velem. Amikor elhagytam egy klubot, utána számos ilyen nyilatkozatot hallottam. Amikor kijött a Last Dance azt mondtam: »Itt van! a tökéletes példa a győztes mentalitásra.« Nem azt mondom, hogy olyan vagyok, mint Michael Jordan. A munkamódszerről és a győzelemért tett dolgokról beszélek. Ez egy másfajta mentalitás. Nem fogadom el a rossz passzt, mert amikor ezen a szinten vagyunk, akkor azért vagyunk itt mindannyian, hogy teljesítsünk. Ha a Milan játékosa vagy, akkor sokat várnak el tőled, mert azért vagy itt, hogy nyerj. Ez a normális, így működik a világ. Az a természetes, hogy jól passzolj. Ha nem jól csinálod, akkor nem is kellene itt lenned.”

Ambrosini: “Általánosságban van olyan pillanat, amikor eltúlzod ezt a hozzáállást? Amikor túlzott a követelésed a csapattársad felé?”

Ibrahimovic: “Már mondtam, hogy van aki jól veszi, valaki nem. Véleményem szerint ezen a szinten két opció van: eszel vagy téged falnak fel. Én azt választottam, hogy eszek.”
Ambrosini: “Mit gondolsz, mit fogsz csinálni a visszavonulásod után, hogy akkor is úgy érezd, életben vagy?”

Ibrahimovic: “Meglátjuk. Nem tudom. Van két gyerekem, a két életem teljesen különböző.”

Ambrosini: “Milyen vagy a gyerekeiddel?”

Ibrahimovic: “Nyomást helyezek rájuk. Nagy a fegyelem, mert véleményem szerint meg kell érteniük, hogy hogyan működnek bizonyos dolgok.”

Ambrosini: “És hogy megy?”

Ibrahimovic: “Fegyelem, tisztelet, áldozat és rengeteg munka. Ezekkel az apró részletekkel építed fel magad.”

Ambrosini: “Lennél edző?”

Ibrahimovic: “Nem hiszem… Véleményem szerint az edzői munka egy nagyon stresszes dolog. Különösen akkor, ha korábban játékos voltál. Hirtelen az oldalvonal mellett találod magad és utasításokat adsz másoknak, hogy olyan dolgokat csináljanak, amiket nem tudnak és amiket te egész életedben megtettél. Nem tudom, hogy én meg tudnám-e csinálni. Nem mondok se igent se nemet, de az a véleményem, hogy ez stresszes dolog.”

Ambrosini: “Még 2-3 évig tudsz játszani, nem?”

Ibrahimovic: “Addig, amíg továbbra is jól érzem magam. Amikor telnek az évek már nem a kvalitásról van szó, hanem a fizikai állapotról. Ha jó fizikumod van, akkor képes vagy rá, mint például Totti esetében, de ez mindenkire érvényes. Ez a legfontosabb dolog, a kvalitást lehetetlen elveszíteni. Minden csak attól függ, hogy fizikailag meg tudod-e csinálni vagy sem.”

Ambrosini: “A probléma az, hogy a játékosok néha ezt nem veszik észre.”

Ibrahimovic: “Ez valami más, én egónak hívom. Nem tudják elfogadni, hogy vége és többé már nem képesek megcsinálni azt, amit korábban.”

Ambrosini: “Van, hogy néha a saját érzéseid becsapnak téged.”

Ibrahimovic: “Pontosan. Ez az egó, mert azt gondolod, hogy erősebb vagy és hiszed, hogy még képes vagy rá. Elveszíted a realitás érzékedet. Bennem nincs meg ez az egó, mert reális vagyok. Miért mentem Amerikába? Azért, mert újra akartam kezdeni a nulláról. Azt gondoltam, hogy talán a sérülésem után nem leszek képes bizonyos dolgokat megtenni, mint azelőtt a Manchester Unitedben. Azt mondtam Mourinhónak: »Minden tiszteletem, de ne hívj fel többé! Nem vagyok az az Ibra, aki eddig.« Reális voltam magammal szemben, csökkent az egóm és Amerikába mentem, hogy a nulláról kezdjem az építkezést. Nem tudtam, hogy ott mi vár rám, de két év után úgy éreztem, hogy élek. Ekkor azt mondtam: »Irány vissza Európába és meglátjuk, hogy meg tudom-e csinálni vagy sem.« Ezért írtam alá először 6 hónapra, hogy értékeljem magam. Megvolt a nézőpontom és az önbizalmam, de minden a pályán elért eredményektől függ. Az egy dolog, hogy van nézőpontod és önbizalmad, majd pályára lépsz és azt mondják, hogy nem vagy képes rá. Nem annyira fontos az emberek véleménye, mert nem szabad, hogy kívülről befolyásoljanak. Magabiztosnak kell lenned.”

Ambrosini: “Véleményem szerint az első hónapokban, miután megérkeztél nem voltál annyira jó.”

Ibrahimovic: “Azért, mert Amerikában a bajnokság két hónappal hamarabb véget ért és nem kvalifikáltuk magunkat a rájátszásra. Nagyon nehéz visszaszerezni a ritmust.”

Ambrosini: “Majd véget ért a bajnokság, Pioli maradt és te úgy döntöttél, hogy meghosszabbítod a szerződésedet…”

Ibrahimovic: “Nem, nem ezt választottam. Elmondom, hogy mi történt. A szezon végén Pioli megkérdezte tőlem, hogy mit akarok csinálni. A válaszom a következő volt: »Nem gondolom, hogy folytatni fogom. Nem, nem folytatom tovább. Elég volt.«”

Ambrosini: “Miért? Nem érezted jól magad?”

Ibrahimovic: “Nem, mert azon az áldozaton kezdtem el gondolkodni, amit a családommal szemben kellett meghoznom. A család a legfontosabb dolog. Ők Svédországban élnek és én itt vagyok egyedül. Azt mondtam magamnak, hogy fél évre rendben van, de még egy évre már nem. Tehát nemet mondtam Piolinak. Ezt válaszolta: »Jó, rendben. Tiszteletben tartom a döntésedet.« Másnap volt egy újabb találkozónk az edzőközponton kívül és azt mondta: »Nem, ez nem ilyen egyszerű. Tegnap túl könnyen elengedtelek.« Azt mondta, hogy maradnom kell. Telt az idő, aztán nyaralni mentem, majd vissza Olaszországba, miközben magam mögött hagytam a szerződés gondolatát, mert ebben a korban a szerződés nem fontos. Nekem nincs szükségem szerződésre, csak tisztelet és értékek kellenek a bizonyos helyzetekben.”

Ambrosini: “Szóval mi változott meg?”

Ibrahimovic: “Te például egyike voltál azoknak, akik azt mondták, hogy csak vesztenivalóm van…”

Ambrosini: “Megtetted, amit tenned kellett és talán még jobban is sikerült, mint azt gondoltad volna. De aztán a léc újra emelkedik, még magasabbra. Olyannyira, hogy nemet mondtál a családodnak.”

Ibrahimovic: “A kihívás gyönyörű.”

Ambrosini: “És mi történt utána?”

Ibrahimovic: “Eljött a pillanat, amikor nem akartam, hogy megbánást érezzek. Ez az érzés erősödött bennem, szóval felhívtam Minót és azt mondtam: »Zárd le a tárgyalásokat, beszélek a családommal és folytatjuk!« De az előző szezon végén azt gondoltam, hogy nem fogom folytatni a játékot. Amikor a Unitedben voltam, felmerült bennem a visszavonulás gondolata, de mindig azt mondtam, hogy ha be kell fejeznem, akkor csak a csúcson fogom abbahagyni. 35-36 éves voltam és arra gondoltam, hogy egy új fejezetet nyitok az életemben a családommal, de mindez a sérülésem előtt volt. Amikor visszatértem a pályára a sérülésem után úgy éreztem, hogy újra élek és ugyanúgy játszottam, mint azelőtt. Ekkor azt mondtam magamnak, hogy addig kell folytatnom, amíg csak lehet, mert a futball nélkül ki vagyok?”

Ambrosini: “Szóval féltél, hogy mi történik utána?”

Ibrahimovic: “Nem könnyű, amikor többé nem tudod ugyanazt csinálni, mint amit 20-25 évig tettél. Ez nagyon nehéz.”

Ambrosini: “Félsz?”

Ibrahimovic: “Nem félek, de nem tudom, hogy mi vár rám.”

Ambrosini: “Készen állsz rá?”

Ibrahimovic: “Nem, mert túl jól érzem magam.”

Ambrosini: “Akkor a következő évben jövök és csinálunk még egy interjút?”

Ibrahimovic: “Igen, akár itt, akár valahol máshol, de továbbra is folytatni fogom a játékot, amíg képes vagyok rá. Addig fogok játszani ezen a szinten, amíg befolyásolni tudom a dolgokat, mert ha már többé nem tudok eredményeket hozni, akkor nem akarom azt hallani, hogy csak azért vagyok ott, mert Ibrahimovicnak hívnak. Ezért írtam alá januárban a Milanhoz és azt mondtam, hogy legyen hat hónap, mert nem tudtam, hogy milyen lesz. Őszintének kellett lennem a Milannal szemben és magammal szemben is.”

Ambrosini: “Jól érzed magad Milánóban?”

Ibrahimovic: “Nagyon jól, de hiányzik a családom.”

Ambrosini: “Jövőre elhozod őket Milánóba?”

Ibrahimovic: “Ez nem olyan egyszerű. Ez az első alkalom, hogy a családom nélkül mentem el egy klubhoz és ez nem oké. Nem szeretem. Céljaim vannak és ezekre koncentrálok, csak ezért tudok a családom nélkül lenni.”

Ambrosini: “Sport jellegű célok?”

Ibrahimovic: “Célok, amelyek elfedik a hiányérzetemet a családommal kapcsolatban.”

Ambrosini: “Milyen Milánó?”

Ibrahimovic: “Jó, még akkor is, ha rendkívüli pillanatot élünk a COVID miatt. Amikor januárban visszatértem, Milánó jobb volt, mint 10 évvel ezelőtt. Sok minden történt és még nemzetközibb lett, aztán jött a világjárvány. Nagyon sajnálom a várost, mert a turisták nélkül szenved… Miért nevetsz?”

Ambrosini: “Azért nevetek, mert így beszélsz Milánóról, de korábban még a Dómot sem láttad. Emlékszel erre?”

Ibrahimovic: “Veled először… nyolc vagy kilenc év után.”

Ambrosini: “A legcsodálatosabb képet készítettem rólad. Csak érted tettem.”

Ibrahimovic: “A legfontosabb dolog nem az, hogy én lássam a Dómot, hanem az, hogy a Dóm lásson engem.”

Ambrosini: “Hogy csinálod? Nem hiányzik? Párizs, Barcelona, Milánó… Nem mész és nézed meg a városokat?”

Ibrahimovic: “Nem érdekel, mert történelmet írok és nem foglalkozok más dolgokkal.”

Ambrosini: “Önthetek még egy kis teát egyszer s mindenkorra?”

Ibrahimovic: “Te kérdéseket teszel fel és én válaszolok. Ha már nem tudsz többet, akkor…”

Ambrosini: “Kérdés volt, nem látod?”

Ibrahimovic: “Igyál egy kis teát, mert kevésbé érthetőnek tűnsz… Piszkálj egy kicsit, túl nagy a pozitivitás és ezt nem szeretem. Szeretem a kis szemétkedéseket és a problémát. Így túl könnyű nekem. Sokkal jobban szeretem, ha támadnak.”

Ambrosini: “Akkor nincs több ingered?”

Ibrahimovic: “Azért vannak ingereim, mert a tapasztalatokra támaszkodom, de több adrenalinra van szükségem.”

Ambrosini: “Vagyis holnap az edzésen mész és kiosztasz néhány pofont?”

Ibrahimovic: “Nem. Én példa vagyok a csapat számára, nem tehetem ezt. De akarom, hogy valami történjen, mert az feltüzel.”

Köszönöm, hogy elolvastad. 
Hamarosan jelentkezem! 
Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea!