Sziasztok!!
Szinte
még nekem is hihetetlen, hogy megírtam ezt a részt, mert a hetem egy hatalmas
káosz volt. Lelkileg és testileg is iszonyatosan elfáradtam, de csak sikerült
erőt vennem magamon, és teljesítettem az ígéretemet.
Remélem,
tetszik, és nem baj, hogy a saját stílusomra alakítottam át.
Miközben
a házassági évfordulónkra készültem, jól esett kicsit elvonulni szobámba.
Kintről gyerekzsivaj szűrődött be, én pedig végignéztem a polcokon ahol képek
sorakoztak a két csodálatos gyermekünkről és természetesen rólunk, az életünk
boldog és meghatározó pillanatairól. Volt köztük olyan ahol a barátainkkal vagy
éppen az esküvőnkön mosolygunk szerelmesen egymásra. Éppen a hajam próbáltam
feltűzni mikor Emis tizenhat éves húga lépett be hozzám. Hálás voltam neki,
amiért átvállalt egy estét a gyerekek körül, így mi eltudtunk menni,
vacsorázni.
- Szia, bejöhetek? – kukkantott be Lia, és nagy barna szemeit bánatosan rám
emelte.
- Persze, gyere. – mosolyogtam rá. –
Minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz.
- Tudod, azt hiszem, szakítottam a barátommal, és nem tudom mit is kéne,
tegyek. – búslakodott.
- Ugyan Lia, ne szomorkodj, hiszen még fiatal vagy, és előtted az egész élet.
Lehet nem is ő volt az igazi. - De biztos vagyok benne, hogy ő volt, én pedig
elszúrtam. Sosem lesz pasim.
- A te korodba még én is ilyen voltam, de látod mégiscsak sikerült megtalálnom
az igazit.
- Neked könnyen ment. – vágta rá, mire megráztam fejem.
- Ez nem így van. Nekem is voltak próbálkozásaim, és a tesóddal sem alakult ki
azonnal a szerelem. Sőt. Mikor mi megismerkedtünk neki még barátnője volt, így
hiába is mondogatták a barátaink, hogy nekünk együtt kell lenni nem mertem
lépni, és azt hiszem ő sem. Utána pedig sok hosszú évig nem is találkozunk, és
azt gondolom csak a véletlenen múlt, hogy mi most rokonok vagyunk, Emis pedig a
férjem.
- Elmeséled nekem, milyen volt mikor újra találkoztatod? – csillant fel barna
szeme én pedig belekezdtem a történetbe, amire mindig is boldog szívvel
gondolok vissza.
Alessandra: Szinte az ütő is megállt bennem
mikor az ügyvédi iroda egyik folyosóján Emist pillantottam meg. Azt a fiút,
akit már legalább négy éve nem láttam, de a szívemben a mai napig különleges
helyet foglal el. Magas alakja még távolabbról is felismerhető volt, bár
öltözéke eltért sajátos viseletétől, de így öltönyben is igazán kedvező
látványt nyújtott. Igyekeztem rendezni vonásaimat, és miközben beszálltam a
liftbe eltűnődtem vajon mit is keres egy ilyen helyen. Reméltem nem keveredett
semmi jogi vitába. A lift tükrébe megigazítottam világoskék ruhámat, amibe az
állásinterjúra jöttem, és eldolgoztam kék szemem alatt enyhén elkenődött
sminkem. Mivel már úgyis menni készültem
így előkaptam egy nagy hajcsatot és lazán feltűztem barna hajam. Gondolataim
még mindig az énekes körül jártak és eszembe jutott, hogy az egyetem előtti
időkben szinte elválaszthatatlanok voltunk, és, hogy az akkori baráti
társaságból már szinte senki nem maradt, aki összetartotta volna a csapatot, és
amibe a legjobb barátnőm által kerültem bele. Ő ugyanis imádta a focit, és az
akkori párja jóba volt Stephan El Shaarawyval, akinek Emis volt az akkori
legjobb haverja. A társaságban voltunk még páran, akik tudomásom szerint remek
karriert futottak be, de csak kevesen maradtunk Milánóba. Nekem is furcsa volt
egy másik városba új életet kezdeni, ám a tanulmányaim miatt kénytelen voltam
olyan egyetemet választani ahol magasak az elvárások és magas az oktatási
színvonal. Kamilla barátnőm és Stephan is folyamatosan mondogatták, hogy
lehetnénk többek is szimpla barátságnál, de Emisnek akkoriban barátnője volt,
és még ha érzett is irántam valamit a búcsú estén kívül sosem éreztem azt, hogy
léphetnék. Beégni nem akartam, és a barátságunknak meg végképpen nem akartam
egy ilyen miatt véget vetni. Bár nyilván sokszor játszottam el a gondolattal,
de lépni sosem mertem volna. Nem akartam az a személy lenni, aki miatt
felbomlik egy kapcsolat. Szikrázó napsütésbe léptem ki a friss levegőre és
gyorsan a kocsim felé indultam, ami aranybarna színével kitűnt a sok egyforma
autó közül. Mindig is szerettem azt, ami nem szokványos, és talán Emist is
ezért tartottam vonzónak. Elvégre, aki meglátja a magas teletetovált férfit,
lógó ruhákban nem mondja rá, hogy átlagos. A kocsi kulcsomat kerestem mikor egy
túlságosan ismerős hangot hallottam a hátam mögül.
- Alessandandra te vagy az? –
tudakolta a hang, és egyre közelebb jött. – Mit csinálsz te itt?
- Szia, Emis. – néztem rá, miközben
levettem napszemüvegem.
-
Istenem, de rég láttalak. – ölelt magához, nekem pedig ezernyi régi emlék
villant be agyamba az ismerős illat miatt, és miután kiszabadított karjai közül
mélyen szemeimbe nézett. – Milyen jól nézel ki.- Köszi, te is. – dicsértem vissza, és éreztem, hogy az arcom egyre jobban
vörösbe borul.
- Mikor jöttél vissza Milánóba?
- A múlt héten, és éppen egy
állásinterjúra jöttem. Te pedig…
- Mi lenne, ha ezt nem itt folytatnánk? – nézett körbe idegesen és ismertem már
annyira, hogy tudtam a tolakodó firkászoktól fél. – A közelbe van egy kis
kávézó, nem volna kedved esetleg inni egyet velem?
- De, egy kávé jólesne. – egyeztem bele, és együtt elindultunk egy teraszos
hely felé. Útközben figyeltem arcát, ami bár sokkal férfiasabb lett, de még
mindig ugyanolyan vonzó volt, mint négy éve.
Leültünk egy távoli asztalhoz majd miután rendeltünk végigmért barna
szemeivel.
- Nem hiszem el, hogy látlak. Olyan furcsa, hogy itt vagyok veled, hiszen mikor
elmentem Parmába nem gondoltam volna, hogy valaha is látlak majd, de őszintén
boldog vagyok. Amúgy láttalak fent a folyosón is. Mi dolgod volt neked egy
ügyvédi irodába? Remélem nem keveredtél semmi jogi vagy bármilyen más zűrös
ügybe? – mosolyogtam rá, miközben kihozták a rendelt italokat. Emis nagyot
húzott a vizesüvegéből és nyugodt hangon válaszolt.
- Dehogy, semmi ilyenről nincs szó, csupán csak részt veszek egy parfüm
reklámba és annak a szerződésnek a részleteit tárgyaltuk meg.
- Ó már reklám arc is vagy. Nagyon jó, gratulálok. – incselkedtem vele, és
láttam, hogy tetszik neki ez az irány. Szerettem volna flörtölősre venni a
figurát, de úgy éreztem nem ronthatok ajtóstul a házba, hiszen a magánélet még
nem került elő. Magamban igyekeztem megfogalmazni a kérdést, de megelőzött.
- Miért éppen itt kerestél munkát? Talán valami olasz jóvágású csábított vissza
a városba?
- Jó lenne, ha azt mondhatnám igen, de nem. A diploma után rájöttem, hogy nem
akarok többet ingázni, és nem akarom azt, hogy távol legyek a szüleimtől.
Imádom Milánót, és ez az én városom. Itt nőttem fel, és ha máshol nem talán
apám vállalkozásába eltudok helyezkedni.
- Szerintem hülye az aki egy ilyen okos lányt nem alkalmaz. Ha másért nem is
legalább a kinézeted miatt. – Szúrta oda, mire tettetett felháborodással
meglöktem. – Jó, de ha ez az igazság. Semmit nem változtál. Talán, csak még
szebb lettél.
- Köszönöm, te sem változtál semmit. Mi a helyzet a te barátnőddel? Négy éve
még nagyon szerelmes voltál.
- Az már jó rég volt, és jelenleg egyedül tengetem magányos énekes napjaimat.
- Ó te szegény pára. Azért nem hinném, hogy egy ilyen pasinak ne akadna valami
a horgára?
- Néha nyilván, hiszen én sem vagyok fából. – viccelődött. – viszont ezek nem igazán jó kapcsolatok, és
hogy őszinte legyek hozzád, ilyenből is már egyre kevesebb van. Nekem már
inkább a minőség számítana, mint a mennyiség.
- Akkor ebben egyetértünk. – néztem mélyen szemébe, és éreztem, hogy mondani
kéne valamit, hiszen ránk telepedett a kínos csönd. Miközben a kávénkat
kortyoltuk, én újra arcát, kezét és puha ajkait figyeltem. Bőrét sok helyen
borították különböző minták, de engem ez sosem zavart, és bár nem tudtam
mindegyiknek a történetét titkon bíztam benne, hogy egyszer elmondja majd. A
valóságba Emis telefoncsörgése rángatott vissza, aki idegesen kapta füléhez a
készüléket, és elnézést kérve elvonult az asztaltól. Mikor visszatért szeme
zavartan néztek rám.
- Sajnálom, de nekem most mennek, kell. A menedzserem hívott, és szerinte már
ott kéne lennem egy találkozón.
- Semmi baj, menj nyugodtan. Remélem, összefutunk még.
- A hétvégén koncertem lesz, itt. – húzott elő egy papírt, amire az egyik híres
szórakozó hely címe volt felírva. –szeretném, ha eljönnél, és utána
találkozhatnánk. Sőt ha bemondod, hogy kivagy, az első sorból nézheted.
- Ez kedves, de a szüleimmel vacsorázom.
- A buli tízkor kezdődik. Akkor már az öregeknek fellövik a pizsit nem? –
viccelődött.
- Majd meglátom. Örülök, hogy láttalak. – álltam fel, és búcsúzásként
átöleltem, majd miután rendeztem a számlát hazasiettem.
Egész
héten a találkozó hatása alatt álltam, és nem tudtam mit is tegyek. Szerettem
volna ott lenni a bulin, de féltem, hogy újra többet kezdek érezni, mint kéne,
és megint pofára fogok esni. Szombaton sajnos az édesapámnak üzleti tárgyalásra
kellett menni, így a vacsorát elhalasztottuk nekem pedig valami azt súgta ez
egy jel, amivel élnem kell, így felvettem egy tűzpiros ruhát, amit egy fekete
bőrkabáttal kombináltam. Lábamra magas sarkú cipőt húztam. Rendeltem egy taxit
és a szórakozó helyhez kértem magam. A tömeg hatalmas volt, de amint bemondtam
a nevem egy magas férfi lépett mellém.
- Örülök, hogy eljött kisasszony. Kérem, kövessen. – mutatta az utat, ami olyan
volt, mint egy labirintus, a végén pedig megálltunk egy ajtó előtt, amire
öltöző felirat volt írva, és Emis neve. A szívem gyorsabban kezdett verni, és
hatalmas öröm járt át, ahogy megpillantottam a férfit.
- Alessandra, de jó, hogy eljöttél. Köszönöm Max, hogy idekísérted. Gyere be. –
csukta be mögöttem az ajtót, és egy tágas szobába találtam magam, ahol ruhák
sorakoztak, és még két ember tartózkodott.
- Ő a sminkes, és a fodrász. Tudom furi, de kell nekem is. – nevetett fel. –
itt pedig a ruhák, bár most nem ennyibe leszek, hiszen ez csak másfél órás
koncert lesz. Remélem, élvezni fogod.
- Az biztos. Hogy jutok vissza?
- Nem kell, hogy visszamenj, majd Max elkísér, de még maradhatsz kicsit. – ült le.
A két ember kiment a szobából mi pedig kettesbe maradtunk.
- Nagyon csinos vagy, és megkell, mondjam nem hittem volna, hogy eljössz, főleg
nem egyedül.
- Jelenleg még így tengetem a napjaimat. Sajnos mindenki távol van, én pedig
nehezen találok újra vissza az itthoni életbe. A csajok is messze vannak, és
senki nincs itt már. Néha elveszettnek érzem magam, és nem tudom miért jöttem
vissza.
- Mert itt van a családod, és itt nőttél fel. Nem vagy egyedül, hiszen én is
itt vagyok. – állt fel, és közel lépett hozzám. Gyengéden megemelte állam és
kényszerített, hogy csodálatos szemeibe nézzek. – Boldoggá tettél, hogy
eljöttél.
- Engem pedig az, hogy meghívtál.
- Alessandra én…. – kezdte fojtott hangon, de az egyik táncos lány megzavart
minket, így ijedten váltunk szét. Sajnos nem tudta elmondani mit akart én pedig
már nem firtattam. Max a helyemre vezetett így szinte páholyból néztem a bulit,
és az alattam lévő tomboló tömeget. Nagyon élveztem, és jól esett újra hallani
hangját, amit sokáig inkább mellőztem. Persze mikor Parmába tanultam néha
bekapcsoltam a Youtubeot, de túlságosan fájt hallani. Emis össze- vissza
ugrált, és néha a közönséghez is leszaladt, akik hangos sikítással jutalmazták
ezt. Már a vége felé tartott a show én pedig egyre jobban úgy láttam, hogy
sokkal többet foglalkozik az egyik táncos lánnyal, akin lenge testhez simuló
forró nadrág, és mélyen dekoltált póló volt. Közösen táncolt vele, és néha úgy
tűnt neki is énekel. Próbáltam nyugodt maradni, de egyre jobban méregbe
gurultam. Mégis minek hív el, ha éppen rámászik erre a macára? Bár a lányt sem kellett félteni, hiszen
minden alkalmat kiszanált, hogy hátsóját folyamatosan Emis előtt illegesse. A
kaput a legvége tette be, mikor az utolsó szám is véget ért a lány pedig
szorosan átfogta a férfi nyakát és forró csókot váltott vele. A fények azonnal
lekapcsolódtak, szemeimet pedig elöntötték a sós könnyek. Amilyen gyorsan csak
tudtam hazamentem, és dühös voltam Emisre, amiért ilyen hülye helyzetbe hozott.
A napok csak szaladtak, én pedig dolgozni kezdtem az ügyvédi irodába.
Emlékeimből igyekeztem kitörölni mindent, ami a koncerten történt. Igyekeztem
belevetni magam a munkába, amit nagyon élveztem. A főnököm is megvolt elégedve
a teljesítményemmel, nekem pedig egyre több barátot sikerült szereznem. Emisről
továbbra sem volt hírem, és fájt, hogy a koncert után még csak meg sem próbált
bocsánatot kérni. Egy késő őszi napon éppen egy nagy adag jogi papírt néztem
át, mikor az ajtómba Emis jelent meg. Nagy pufi kabátba, fején sapka, és az
utánozhatatlan egyedi öltözködésében.
- Hali, bejöhetek? – vette le szemüvegét.
- Miben segíthetek? - érdeklődtem
hűvösen, és próbáltam nem nagy figyelmet fordítani rá. Érezze csak, mennyire
nem vagyunk már barátok.
- Merre voltál a koncert után?
Kerestelek, de egyszerűen felszívódtál. Még Max sem tudta merre vagy. Azt
hittem megvársz, és utána együtt bulizunk.
- Nem volt kedvem hozzá.
- Próbáltalak megkeresni, de nem voltam biztos benne, hogy még mindig ugyanaz –
e a számod amit én tudtam.
- Igen még mindig az, de nem veszem fel akárkinek.
- Én nem is akárki vagyok. – ült le mire szigorúan rápillantottam. – Valami baj
van?
- Rengeteg a dolgom, és jelenleg egy ügyfelet várok. Mondd, kérlek, mit akarsz
még és menj!
- Alessandra mi a baj? Talán történt valami, amiről tudnom kéne? – tette az
ártatlant. – annyira örültem, hogy láttalak, és, hogy elfogadtad a meghívást.
Úgy gondoltam lóghatunk majd együtt, de..
- Inkább a barátnőddel lógj, akinek a szájába másztál a koncerted végén. –
csaptam le egy aktát az asztalra, ami nagy puffanással ért le. Emis pár
pillanatig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a dolog és meglepő mód
kitört belőle a nevetés, amit sehova sem tudtam tenni.
- Tudod igazán nem volt vicces.
- Alessandra ez csak a műsor része. Persze nem minden koncerten csinálom, csak
ha ahhoz van kedvem.
- Ez fantasztikus!
- Hozzátartozik az rosszfiús megjelenéshez. – vont vállat, és utáltam, hogy még
mindig piszkosul jóképű. – Figyelj, ha ez miatt haragudtál meg akkor mondd meg,
de szeretném, ha tudnád nem gondoltam, volna, hogy ennyire kiakaszt.
- Nem akasztott ki! – vágtam vissza, és féltem, hogy megint baráti zónába
vagyok. – csak nagyon ledöbbentett.
- Megígérem, hogy soha többé nem lesz ilyen rendbe?
- Nem kell megígérni. Nekem nem. – léptem ki az asztalom mögül, és a
szekrényemhez lépve szinte éreztem, hogy Emis a fenekemet bámulja, és ahogy
megfordultam láttam, hogy nagyon is beletrafáltam.
- Nagyon szép lett az irodád, és örülök, hogy felvettek. Biztos remek munkaerő
vagy.
- Köszönöm, de ha nincs különös mondani valód, akkor kérlek, távozz. Hamarosan
jön egy ügyfelem.
- Eljönnél velem vacsorázni? Mondjuk ma este? – állt fel, és bizakodva figyelt.
– esetleg elmehetnék érted olyan nyolc körül, és elvinnélek vacsorázni. Emlékszem,
hogy imádod a kínait, és nemrég egy fantasztikus jó étterem nyílt a stadiontól
nem messze. Utána pedig elmehetnék még moziba, vagy ahova csak szeretnéd. Lenne
kedved?
- Emis én nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – huppantam le az asztalomra.
- Ha a fotósok miatt aggódsz, ígérem nem lesz gond, és megpróbálok vigyázni,
hogy semmi ne derüljön ki, de szeretnék veled kettesbe tölteni egy kis időt és
újra közelebb kerülni hozzád.
- Akkor ez olyan, mint egy randi? – csillant fel szemem, Emis pedig kajánul
bólintott.
- Lehet, de úgy hívjuk, ahogy akarod. Nem kell randevúnak lenni, lehet akár újra
együtt a barátok este is.
- A randi jobba tetszik. – vágtam rá bátran.
- Szuper, akkor este érted megyek. – kacsintott és kilépett az ajtón, én pedig
alig tudtam a munkára koncentrálni.
-
Mi volt a randin? Akkor jöttetek össze? –
csillogott Lia szeme. – Remélem igen.
- A randi olyan jól sikerült, hogy a testvérkéd a lakásomba kötött ki.
- Wow komolyan, és mi volt?
- Annyit elárulhatok, hogy nem malmoztunk. – mosolyogtam sejtelmesen, és újra mesélni
kezdtem az eseményeket:
Emis
egyre követelőzőbben vette birtokba testem, én pedig úgy éreztem megőrülök, ha
nem kapom meg. A lakásba korom sötét volt, de próbáltam magam után húzni a
férfit, miközben ajkunk szinte alig vált el egymástól. Hálómba érve
felkattintottam a hangulat világítást, ami romantikus külsőt adott a szobának.
- Egész este erre vártam. – mondta vággyal teli hangon, majd szorosan magához
húzott, hogy újra birtokba vegye ajkaimat. – annyira gyönyörű vagy, és én
annyira boldog vagyok, újra találkoztam veled.
- Én is így gondolom Emis. – suttogtam és igyekeztem levenni róla pólóját.
Egész testét tetoválások borították, én pedig végigcsókoltam őket egyre lentebb
haladva s közben kezeimmel az övét igyekeztem kicsatolni.
- Ne csigázz édes. – kapott fel és az ágyra rakott, hogy ott folytassuk, amit
elkezdtünk. Csókjait éreztem az egész testemen, és csukott szemmel élveztem
mozdulatait. Emis a végtelenségig hajszolt és mikor már egyikünk sem bírta
tovább belém hatolt. Szeretkezésünk egyszerre volt vad és szenvedélyes, a szoba
csendjét pedig betöltötték a kéjes sóhajok. A mennybe éreztem magam miután
pihegve kapkodtam levegő után. Vágyunk csillapíthatatlannak bizonyult, és már
hajnalodott mikor egymás karjaiba álomba merültünk.
Az együtt töltött estét pedig még sok követte és fél évre rá úgy döntöttünk
jobb lesz, ha összeköltözünk, engem pedig már nem zavart, ha néha lekaptak a
fotósok vagy valami hülyeséget hordtak rólunk össze. Ezeken mindig jókat
derültünk. A kapcsolatunk harmadik évébe pedig Emis nagyon romantikus módon kérte meg a kezem, amire azonnal igent mondtam.
-
Ezután pedig megszülettek a gyerekek. – nyugtázta Lia.
- Igen, és azóta pedig nagyon boldogok vagyunk. – Büszkélkedtem őszinte
szívvel.
- Ti vagytok a tökéletes páros.
- Ez nem így van. Azért néha mi is veszekszünk, csak akkor nem vagy itt, de
való igaz, én is úgy érzem, a testvérednél nem találhatok jobb férjet, és apát.
De rá is sokat kellett várnom, így kérlek, te se legyél szomorú, hiszen a jó
dolgokra megéri várni, és ha ez a fiú most még nem is jött össze majd a
következő összefog. Neked most úgyis a tanulás az első, és fiúzni ráérsz még
pár év múlva is. – álltam fel mikor Emis sürgető hangját hallottam kintről.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt. – ölelt meg, én pedig boldogan siettem
férjemhez kire tényleg megérte annyi időt várni.
