10. fejezet.Csalódás....

Az utcára érve azonban nem tudtam merre kéne menni és Zlatan is utolért. Átölelt én pedig csak zokogtam és sehogy sem tudtam abbahagyni.

-          Nem…. ezt nem hiszem el. Nem teheted ezt velem… velünk. – Kiabáltam. – Mégis mit képzel ez a hülye idióta picsa? Honnan tudja egyáltalán, hogy te vagy az apja? Amilyen kurva mindenkivel összefekhet és…

-          Az időpont, amit megadott stimmel. Az utolsó együtt töltött esténken történt. A szakítós sex.

-          Nem vagyok kíváncsi a részletekre.  – Néztem rá a könnyeim között.

-          Lilien figyelj, ha igaz is a hír akkor sem kell szakítanunk,  viszont az én családom baromi zűrös volt és megfogadtam ha gyerekem lesz nem fogom hagyni, hogy apa nélkül nőjön fel vagy akár az egyik szülőjébe is hiányt szenvedjen. Mindenben támogatom Alexandrát és Párizs gyönyörű hely és a PSG egy igen jó csapat. Ott is nézhetnénk házat.

-          Én nem mehetek el. Nekem itt vagy az ösztöndíjam és itt van az iskolám.

-          Biztos ott is rengeteg ilyen jellegű suli van.

-          Nem érted. Én nem mehetek veled. Én…..

-          Lilien. – Jött közelebb hozzám, de amikor át akart ölelni ellöktem magamtól és beszálltam az autóba, majd indítottam. Fogalmam sincs, hogy merre megyek, hiszen a könnyeimtől amúgy sem láttam semmit. Csak mentem a városon keresztül, míg végül azon kaptam magam, hogy Stephan lakása előtt állok. Megálltam leállítottam a motort, majd a kormányra hajtottam a fejem és bőgtem, mint egy óvodás. Nem tudom mennyi ideig sírtam, mikor Stephan kopogott az autó ablakán. Felnéztem rá és kinyitottam az ajtót.

-          Lili mi a fenét keresel itt… és jól vagy? – Lepődött meg mikor meglátta könnyes arcom.

-          Nem… én… beszélnünk kell…. Vagyis valakivel beszélnem kell és….

-          Figyelj nem tudom miért jöttél ide hiszen világosan elmondtam, hogy nem akarok hallani semmit rólatok.

-          De én beszélni szeretnék veled, mert…. annyira össze vagyok törve.

-          Talán a tökéletes Zlatan mégsem olyan tökéletes?

-          Nem… mi…. vagyis ő….. meghallgatsz? – Néztem fel rá ártatlan szemekkel, de sajnos semmi nem hatotta meg.

-          Semmi olyat nem tudsz mondani amitől, megváltozna a véleményem. – Mondta szigorúan majd a lakás felé vette az irányt én pedig követtem, de rám csapta az ajtót. Szerencsére még nem felejtettem el a kapu kódot így gyorsan utolértem a lépcsőn.

-          Te meg hogy jöttél be? – Kérdezte.

-          Talán elfelejtetted, hogy több mint fél évet laktam itt.

-          Jó…. – Sóhajtott. – Mi történt? – Léptünk be a lakásba és mikor eszembe jutott miért is jöttem újra könnyekben törtem ki.

-          Alexandra… terhes és… én……- Habogtam.

-          Mi… várj! Várj már! Így nem tudom, hogy miről beszélsz.

-          Csak arról. – Folytattam egy nagy levegő után – hogy Alexandra terhes és Zlatan a gyereke apja.

-          Ezt nem hiszem el. – Csapott mérgében az asztalra. – Egy utolsó szemétláda.

-          Ne mondd ezt, kérlek. – Fogtam meg a kezét. Bár fogalmam sem volt miért védem még mindig Zlatant de akkor sem esett jól, hogy bántó szavakat mondanak róla.

-          Igyál egy pohár vizet, attól megnyugszol, és higgadtabban el tudod mondani a történteket.

-          Rendben van. – A víz segített, de a fájdalmamat nem mosta el. Minden esetre jó volt elmesélni neki a dolgokat. – Utálom, hogy minden pasi ennyire átvág. – Siránkoztam.

-          Sajnálom.

-          Ó én… bocsánat, csak kicsúszott a számon. Ne haragudj Stephan.

-          Nem.. igazad van. Ha nem tettem volna veled is ezt akkor talán még mindig a barátnőm lennél. Nem tetted volna Zlatannal azt amit én pedig most nem akarnám beverni a képét.

-          Nem tudom mit tegyek, hiszen akkor még nem voltunk együtt, szóval semmi okom rá, hogy haragudjak de ez egy gyerek. Aki még csak nem is az enyém.

-          Mért talán te is terhes vagy? – Csodálkozott.

-          Jaj dehogy is. Nem, csak tudod, én szeretem Zlatant. Komolyan és én úgy érzem ő az. Tudod a nagy Ő. Az ember megérzi, ha rátalál nem?

-          De… igen. Aztán tesz egy butaságot és elveszíti. – Suttogta. – Ezt fel kell vennem. - és gyorsan elsietett a másik szobába telefonálni. Engedtem magamnak még egy pohár vizet mikor csöngettek az ajtón. Stephan telefonált és én nem tudtam mit tegyek. A csengő továbbra is visított én pedig nem késlekedtem tovább. Kinyitottam és Zlatan állt az ajtóba.

-          Reméltem, hogy itt leszel.

-          Mért jöttél utánam?

-          Beszéljük meg.

-          Mégis mit? Ezt nem tudod már megmagyarázni.

-          Annyi nem elég, hogy szeretlek? Azt szeretném, ha velem jönnél. – Nézett mélyen a szemembe és a hátunk mögött megjelent Stephan.

-          Csá. Mit keresel itt?

-          Csak Lilivel szerettem volna beszélni.

-          Ő nem szeretne….

-          Hé… rólam van szó és én is itt vagyok. – Szóltam közbe.

-          Hazajössz? – Nézett rám Zlatan és ahogy nézett nem tudtam ellenállni neki. Bocsánatot kértem Stephantól és megköszöntem a segítséget és az együttérzést. Este egymás mellett feküdtünk és a jövőről beszélgettünk. Zlatan azzal érvelt, hogy bárhol bebírom fejezni az iskolát és ő majd mindenben segít, de én nem akartam a nevével visszaélni.

-          De nem értem azt sem, hogy mért kell Párizsba költöznöd ahhoz, hogy támogasd Alexandrát.

-          Mert ő Francia lány. Ott akar élni és ott szeretné felnevelni a gyereket is. A családja közelébe könnyebb lesz neki is a terhesség alatt.

-          Az biztos, de én akkor sem akarom, hogy elmenj. Neked itt van az otthonod mellettem. Mikor fog kiderülni, hogy ki az apa? – Néztem fel rá.

-          Nyilván kilenc hónap múlva.

-          Akkor meg…. Zlatan akkor meg…. Mikor mész a PSG- hez?

-          Lili ezt nem érted. – Simogatta meg az arcom, de én eltoltam magamtól a kezét.

-          Mi az, hogy nem értem? Nem akarom, hogy elmenj tőlem. Ha odamész, akkor te nem fogsz kilenc hónap múlva visszajönni.

-          Mégis mi a fenét vársz tőlem?

-          Azt, hogy minél hamarabb derüljön ki az eredmény. Világos?

-          Jó… holnap beszélek Alexandrával. De most kérlek gyere ide!

-          Ugye tudod, ha te vagy az apa akkor…. én nagyon szomorú leszek?

-          Semmi sem biztos. – Csókolt meg majd egymás karjaiba aludtunk el. Alexandra szerencsére belement, de mivel ez egy veszélyes teszt volt Zlatannak eléggé a zsebébe kellett nyúlni, hogy végzés nélkül elvégezzék a vizsgálatot. De mint mondta ezt értem teszi. Egyik nap éppen Stephannal voltam és mindenféle dologról beszélgettünk.

-          Annyira jó, hogy mellettem vagy Stephan.

-          Majd rájössz, hogy ki mellett kéne lenned. – Jegyezte meg gúnyosan, de igyekeztem elsiklani a megjegyzése fölött. Mostanában eléggé sokat kaptam tőle, de már annak is hálás voltam, hogy szóba áll velem. Szerettem Stephant mégis Zlatan iránti érzelmeim erősebbnek bizonyultak. A teszt elvégzése két hétbe telt.

-          Szia kicsim merre vagy? Itt van a boríték a kezembe.

-          Stephannal….. idejössz?

-          Oda?? – Hallottam csodálkozó hangját.

-          Igen, mert Stephan azt mondta, hogy őt is érdekli a dolog.

-          Ez a mi magánügyünk.

-          Zlatan kell valaki, aki mellettem áll.

-          Jó akkor ott vagyok két perc múlva.

-          Na mi van? – Érdeklődött Stephan.

-          Megvan az eredmény. – Mondtam szomorúan.

-          Mondd mi lesz, ha pozitív?

-          Fogalmam sincs.

-          De mégis…. Akkor szakítasz vele?

-          Mi értelme lenne az olyan kapcsolatnak, aminél ilyen nagy a távolság?

-          Meglehet oldani ha nagyon, szereted, de….. akármi van melletted állok. Talán eltudom felejteni azt az érzést, amit okoztatok nekem… és…

-          Stephan már ezerszer bocsánatot kértem.

-          Jó, de nem annyira könnyű ezt elfogadni, hogy a legjobb haverod kúrja a volt csajodat és….

-          Csöngettek. – Pattantam fel és kinyitottam az ajtót. Zlatan állt az ajtóban, kezében a borítékkal. Arcáról idegességet olvastam le.

-          Csá….na mi van? – Jött ki Stephan és én azt javasoltam, hogy üljünk le a nappaliba. Nagyon ideges voltam, de féltem is…. Borzalmasan féltem, mert tudtam, hogy ez eldönti a jövőnket Zlatannal…. Meg persze Stephannal is.  Egyikőjüket sem akartam elveszíteni. Nélkülük az életem már nem érne semmit.

-          Szóval mi van abba rohadt borítékba? – Kérdezte Stephan.

-          Jó…. Szóval… az eredmény … – Nézett rám Zlatan és kimondta.  – Pozitív. 

9. fejezet. Káosz....

Verőfényes reggelre ébredtem, és ahogy megfordultam Zlatant nem találtam magam mellet. „ Na most ezt jól elintézted” Gondoltam magamba. Zlatant nem találtam sehol, csak a hűtőn volt egy cetli. „ Szia drágám nemsokára jövök csak akadt egy kis dolgom. Köszönöm a tegnap estét. Csók: Zlatan! J.” Elmentem letusolni majd elhatároztam, hogy felhívom Helénát. Barátnőm csak sokadik csörgésre vette fel a telefont és álmosan szólt a kagylóba.

-          Tessék – Hallottam kómás hangját.

-          Szia. Lili vagyok. Tudnánk beszélni?

-           Szia. Valami baj van?

-          Heléna mikor jössz vissza Olaszba?

-          Holnap terveztem, de…. valami gond van? – Kérdezte ismét én pedig annyira féltem, hogy mi lesz, ha megtudja az igazságot. Mégis vettem egy nagy levegőt és ezt mondtam:

-          Lefeküdtem a tesóddal. – Daráltam gyorsan mire néma csend volt a vonal másik végén. – Heléna itt vagy?

-          Igen… én csak értelmezni próbálom a dolgokat. Szóval te… aki elvileg Stephannal jár….

-          Tudod, hogy nem járunk. – Javítottam ki.

-          Igen, de….őt szereted… az lefeküdt a tesómmal.

-          Igen ez így van.

-          Jó… nézd úgy döntöttem már ma este otthon leszek és minden átbeszélünk, rendben van?

-          Nem kell miattam hazarepülnöd. Így is kellemetlenül érzem magam, mert Zlatan sem volt még Svédországban a nyáron.

-          Neki nem lényeges. Nézd, akkor este találkozunk jó? Mondd meg a tesómnak hogy jöjjön ki értem, vagy gyere te.

-          Inkább kimegyek én. Az nem lesz annyira feltűnő.

-          Igen, igazad lehet. A fene se akar órákon át rajongókon tolongani. –  Mondta mire elnevettem magam. Zlatannal tényleg nem könnyű bárhol is megjelenni. Persze ez Stephanra is igaz. Az órán éppen tíz körül járt az idő mikor megjött Zlatan. Nagy széles mosollyal üdvözölt és megcsókolt. Egyszerűen fantasztikus volt mégis teljesen össze voltam zavarodva.

-          Szia drágám. Jól aludtál? Hogy vagy?

-          Sokkal jobban. – Mosolyodtam el és megsimogattam az arcát. – Ez igazán jó ápolás volt extra adag orvossággal.

-          Tudod, hogy Zlatan doktor ott segít ahol tud. - A délelőttöt lustálkodással töltöttük majd Zlatan javaslatára ételt rendeltünk és nyugisan megebédeltünk. Szerencsére nem nagyon került szóba az, hogy most akkor mi is van velünk. Délután mondta, hogy neki egy találkozóra kell mennie. Átfutott az agyamon, hogy jó lenne előre hozni a melómat, de nem akartam variálni, így más jutott eszembe.

-          Ez egy interjú lesz vagy…. Milyen találkozó?

-          Csak egy megbeszélés…. Igazából Stephan hívott.

-          Komolyan? Mit akart? – Dobbant nagyot a szívem.

-          Találkozni… de azt nem mondta meg, hogy miért.

-          Elmehetek veled?

-          Szeretnél? – Szemeibe mintha aggodalom csillogna.

-          Igen nagyon jó lenne. Már eléggé rég nem láttam… és….

-          Nem akarom, hogy velem gyere. Nézd ez… lehet, hogy a melóról lesz szó, és nem biztos, hogy ezek a dolgok rád tartoznak. Elvégre még mindig átigazolási szezon van és….

-          Nem fogok beleszólni semmibe. Ígérem meg sem szólalok.

-          Lili nem! – Nézett rám. – Nem akarom és kész. Most pedig megyek öltözni. – Hagyott ott én pedig értetlenül néztem magam elé.

-          Miért nem akarod, hogy menjek? Talán félsz, hogy….. szóval… - Léptem be én is a szobájába.

-          Lili ami tegnap este történt az csodálatos volt és….. nem akarom, hogy bármi is beárnyékolja a kapcsolatunkat.

-          Előbb utóbb úgyis meg kell tudnia hogy mi van velünk. – Ültem le az ágyára miközben figyeltem ahogy öltözködik.

-          Mert akkor mi van velünk? – Nézett rám.

-          Nézd én…. nem tudom…. én….

-          Talán neked nem volt jó?

-          Dehogy nem. Csak…. én…. bocsánat, de ki kell mennem a mosdóba. – Hagytam ott. Totálisan össze voltam zavarodva. Egyedül Heléna tanácsára volt szükségem, bár tudtam, hogy akármi is lesz ő Zlatan mellé fog állni. Nem mentem vissza hozzá, hanem inkább megnéztem nem jött e valami új megbízás. Kis idő múlva Zlatan kopogott az ajtómon.

-          Szia bejöhetek? – Fekete ujjatlan felső és szürke nadrág volt rajta. Haja kiengedve lógott a vállára.

-          Persze. – Fordultam felé.

-          Csak annyit akartam mondani, hogy a tesómért ki kéne menni, mert nem tudom, mikor végzek.

-          Jó… már megbeszéltem vele.

-          Köszi.  – Mondta majd kínos csend borult ránk. Éreztem, hogy mondani kéne valamit, de ehelyett inkább visszafordultam a gépem felé. – Akkor jó… én megyek.

-          Figyelj, - Mentem utána mikor már a cipőjével babrált. – Kérlek ne mondd el ezt Stephannak.

-          Mit? – Nézett rám kérdően. Tudtam, hogy tudja mit akarok mondani mégis tette a hülyét.

-          Azt hogy mi…. Érted?

-          Nem…. nem tudom miről beszélsz. Hiszen ha….

-          Jaj ne csináld már!!!!

-          Nézd ha még csak ki sem akarod mondani mégis mit vársz?

-          Jó akkor kérlek ne mondd meg neki, hogy lefeküdtünk.

-          Mégis miért? Hiszen ahogy te mondtad előbb- utóbb úgyis megtudja.

-          Jó de még nem akarom…..

-          Rendben. Mekkora idióta vagyok. – Túrt a hajába. – Azt gondoltam, hogy komolyan gondolod, de nem. Csak… játszod itt az áldozatot… és…

-          Hogy mi van? – Ment fel bennem a pumpa.

-          Azt mondtad nem fog változni semmi én meg elhittem, mert…. Egy idióta vagyok. Nem érdekes de én nem vagyok olyan akit meglehet bántani.

-          Nem akartalak megbántani… és… még magam sem tudom mit akarok. – Ismertem be. – Nem gondoltam volna, hogy az ágyba kötünk ki… és nem gondoltam volna, hogy ennyire megkívánlak….mert én nem vagyok egy csapodár típus. Tegnap viszont már a fürdőbe is türtőztetni kellett magam és ha te lépsz már ott elvesztem a fejem. Most pedig itt vagyunk és túl vagyunk egy olyan éjszakán aminek a tökéletességére nincsenek szavak. Mégis azt mondom, hogy nem bánthatom meg Stephant, mert…. szóval…

-          Nézd elkések ha most nem indulok el, és jobb lesz ha te is csipkeded magad, ha nem akarod, hogy Heléna sokat várakozzon a repülő téren. Megígérem, hogy nem mondom el neki, de… ha megkérdezi, mi van veled, mit mondjak?

-          Azt, hogy jól vagyok… és… ennyi.

-          Mikor beszélsz vele?

-          Holnap felhívom.

-          Mért nem most? – Sürgetett.

-          Zlatan ne már… még magamba is le kell ezt tisztázni.

-          Jó…. Remélem ez segít a döntésbe. – Húzott magához majd szenvedélyesen megcsókolt. Hátam a falnak döntöttem ő pedig a blúzom alá nyúlt. Úgy éreztem sosem akarom, hogy ennek a csóknak vége legyen, de ekkor megcsörrent a telefonja.

-          Bocsi ezt fel kell vennem, de közbe megyek is. Vigyázz magadra és csak óvatosan vezess, mert nem akarom, hogy bármi bajod legyen. – Majd egy gyors puszit adott és kilépett a lakásból. Még hallottam, hogy telefonál és abba a pillanatba utáltam azt, aki hívta és félbeszakított minket. Gyorsan átöltöztem és egy lenge kék ruhát vettem fel. Megkaptam azt a kocsit amivel Heléna szokott furikázni mikor itt van. Nagyon helyes kis autó volt. Nem olyan nagy mint amilyen Zlatannak van, de én nem is vagyok annyira oda a kocsikért mint a fiúk és a gyorsaságtól is félek egy kicsit.  A repülő tér felé annyira ideges voltam, hogy majdnem belementem egy előttem hirtelen fékező autóba. Hallgattam a rádiót és megnyugodtam, hogy az Ac Milan táján nem lesz lényeges változás. Sem Zlatan sem Stephan nem megy sehova. De hát hova is menne? A legjobb csapatban vannak ami csak a világon lehet.  Hála égnek még Heléna előtt értem ki így még megnyugtatni is volt időm magamat. Kis idő múlva barátnőmet láttam meg amint egy nagy bőröndöt húz maga után. Rózsaszín ruhája eléggé feltűnő volt, hosszú szőke haja pedig csak úgy lobogott utána mikor felém futott.

-          Jaj de jó, hogy itt vagy!!! – Öleltem át.

-          Én is örülök. Jól nézel ki. – Mosolygott rám. Most vettem csak észre mennyire hasonlítanak a testvérével. A szemeikben és mosolygásukba is volt valami egyforma.

-          Köszönöm. Milyen utad volt?

-          Jó… szerencsére.

-          Nem parkolok messze.

-          Szuper.

-          Bocsi, hogy nem a tesód jött ki érted, de találkozója volt és…. így megkért, hogy én legyek az aki hazavisz.

-          Nem baj. Jobb is, hogy te jöttél ki elém. Így is azt hiszem felismert egy kisfiú, mert egész úton bámult. Hiába itt még a rokonok is bajban vannak. Főleg a jövőbeli barátnők. – Nézett rám sokat sejtetően, de én úgy tettem mintha nem értettem volna a célzást. Bepakoltunk a kocsiba és elindultunk a lakás felé. Mindenféle semleges témáról beszélgettünk és igyekeztem nem érinteni még véletlenül sem a tegnap történteket. Persze nem kerülhettem el és ahogy hazaértünk Heléna állt elő a kérdéssel

-          Szóval mi volt tegnap este? – Lépett be a szobába egy üveg borral és két pohárral a kezébe. – Úgy gondolom amit mondani akarsz ahhoz ez is kell, és…. amúgy is kedvem támadt a legjobb barátnőmmel iszogatni.

-          Igen igazad van. – Majd töltött magának és nekem is. Koccintottunk és belekezdtem a történetbe. Heléna nem szólt semmit csak folyamatosan újra töltötte a poharakat.

-          Most pedig itt vagyunk és én… nem tudom mi legyen. – Hajtottam le a fejem a történet végén.

-          Ugye tudod, hogy Zlatan már több hónapja oda van érted.

-          Mi??

-          Igen, már több mint fél éve.

-          Komolyan???

-          Igen… emlékszel mikor volt a karácsonyi buli?

-          Igen persze. Sosem felejtem el, mert Stephan akkor csalt meg.

-          Bocsi, én… nem akartam így felhozni.

-          Nem baj…. De… mi volt akkor? Hiszen Zlatan még együtt volt Alexandrával.

-          Igen, de nem szerette csak azt gondolta, hogy szereti. Már akkor is odáig volt érted és fel akart szedni, de volt benne annyi gerinc, hogy nem kezd ki a legjobb haverja csajával.

-          Ez tiszta sor….. én sem közeledtem hozzá sosem úgy, mint férfi csak mit egy remek barát.

-          Igen és neki ez is elég volt… mert azt mondta inkább legyen, így minthogy ne legyen veled semmilyen viszonyba.

-          Értem, de akkor most én….. te jó ég mit tettem!!! – Gördültek le a könnyek a szememből.

-          Most az van, hogy csak jobban odáig van érted, mert reményt adtál neki.

-          Nem akartam csak…. elvesztettem a fejem, viszont nem akarom elveszíteni, mert…

-          Figyelj semmi mást nem kérek, csak, hogy ne bánts meg. Kurva kemény gyereknek mutatja magát, de azért neki is van szíve, és ha úgy érzed próbáld meg vele. Jó ember és…

-          Még ott is fantasztikus. – Mosolyodtam el, mikor eszembe jutott mennyire jó volt vele szeretkezni.

-          Most erre nem annyira nem voltam kíváncsi. Nem igazán érdekel a tesóm teljesítő képessége, de ha így gondolod akkor ennek örülök.

-          Szerinted megpróbáljam akkor vele?

-          Igen, mindenképpen. Zlatan nagyon fog örülni ha mellette döntesz és tudom, hogy sosem csalna meg. Ő nem Stephan.

-          Igazad van, de beszélnem kell vele is.

-          Igen…. eléggé komoly lesz az a beszélgetés.

-          Jaja… nagyon be vagyok tojva tőle. – Ismertem el. – Nem kísérnél el?

-          Nem… ezt neked kell megbeszélni. De csakis őszintén kell vele tárgyalni! Ó jött a tesóm. – Szaladt ki Heléna, hogy üdvözölje Zlatant. Este nem aludtunk együtt Zlatannal és úgy voltam vele, hogy jobb ez így. Szerencsére ő sem zargatott, és mikor Stephanról kérdeztem annyit mondott, hogy jól van és készül az előszezonra, ahogy mindenki más is. Másnap reggel nagy szívdobogás közepette felhívtam Stephant és egy találkozót kértem tőle. Szerencsére belement így megbeszéltük, hogy hol találkozzunk. Este hatra beszéltük meg én pedig egész nap nem láttam az idegességtől. Szerencsére Zlatan edzésen volt Heléna pedig dolgozott. Nekem csak jövő héten volt munkám és a sulira sem kellett készülnöm. Teljesen a gondolataimba merülhettem és ki találhattam mit fogok majd Stephannak mondani. Fél hatkor elindultam és mikor a helyszínhez értem olyan érzés fogott el mintha már jártam volna itt. Megláttam Stephant és kiszálltam a kocsiból. Sárga egybe ruha volt rajtam kék szandállal és kék táskával. Stephan rózsaszín póló és térdig érő farmert viselt. Baromi jól nézett ki.

-          Lili. Hú, milyen csinos vagy. – Ölelt át majd adott két puszit. Megéreztem fantasztikus illatát és egyszerűen egy idiótának éreztem magam, amiért azt tettem vele amit.

-          Olyan ismerős ez a hely. – Néztem rá mikor beléptünk az épületbe.

-          Itt volt az első találkozónk. – Mosolygott rám. Rendeltünk két koktélt és mindenféle dologról beszélgettünk. Hihetetlen volt hallani. Mesélte, hogy a testvérével merre jártak és milyen jól érezte magát a nyári szünetbe és úgy érzi végre kipihente magát az előszezonra.

-          Tegnap Zlatannal találkoztam. Eléggé mosolygós hangulatban volt… biztos jól alakulnak a dolgai.  Lehet, van új csaja, mert akkor szokott ilyen idiótán vigyorogni mikor valakit sikerült neki befűznie.

-          Te aztán jól ismered őt. – Mondtam zavartan.

-          Akivel ilyen régóta vagy haverságba és ennyi mindenen keresztülmentetek ketten szinte még a gondolatait is ismered.

-          Még jó hogy csak szinte. – Suttogtam.

-          Lili valami baj van? Ne haragudj, de egész este annyira furcsa vagy.

-          Stephan el kell mondanom valamit. – Néztem a szemébe és a szívem már olyan gyorsan dobogott, hogy szinte már fájt.

-          Mi a baj? Valami komoly dolog? Nézd szeretném ha…. Szóval tudod akkor mikor azt mondtam nem akarok tőled semmit csak át kellett gondolnom a dolgokat, de már itt vagyok és ha szeretnéd akkor… esetleg megpróbálhatnánk együtt. Már Viktória nincs a képbe és esküszöm, sosem leszek ennyire nagy marha.

-          Stephan amit most mondani fogok, az lehet, hogy egy két dolgot meg fog változtatni benned... és…. én….

-          Igen? Mondd már. Biztos nagyon fontos, ha ennyire ideges vagy.

-          Jó oké, de kérlek, ne haragudj meg rám, mert nem is tudom, hogy történt és….

-          Mondd már!!! – Fogta meg biztatóan a kezem.

-          Én lefeküdtem Zlatannal. – Kimondtam végre. Stephan csak nézett bambán maga elé, mint aki egyszerűen képtelen felfogni, amit mondtam… és…. csak pislogott rám azokkal a csodaszép szemeivel. Majd se szó se beszéd felállt a pult felé ment majd fizetés után a kocsija felé. Gyorsan utána rohantam.

-          Kérlek várj meg!!!

-          Lili ne… most…. Ezt nem hiszem el.

-          Nem lett volna szabad, de én….

-          Hogy tehettétek ezt velem? – Kiabálta. – A legjobb barátommal feküdtél le!!! A LEGJOBB BARÁTOM és TE!!!!  Hányingerem van tőletek.

-          Beszéljük meg kérlek!!! Nem is tudod mi volt.

-          Nem is érdekel. Kurvára nem érdekelnek a részletek Lili…. De mélységesen csalódtam benned.

-          Stephan ne menj el! – Fogtam meg a kezét és mikor rám nézett szeméből mérhetetlen fájdalom sugallott felém.

-          Engedj Lili. Legszívesebben elmennék Zlatanhoz és jól bevernék neki egyet, de tudod a verekedés az nem az én stílusom, hanem az övé. Te pedig nyilván ezt szereted…. És…

-          Nem…. ez nem igaz, én téged szeretlek…. Csak ő ott volt és…. te meg nem és elcsábultam a tökéletes testétől és magával ragadott az az erő, ami belőle árad és….

-          Lili hagyjuk. Most egy ideig hallani sem akarok egyikőtökről sem. Mellesleg hidd el megfogod bánni, mert Zlatan nem az egy barátnőm van és kitartok mellette típus. Most megkapott, de hamarosan lesz neki más. – Szolt majd beült a kocsiba és elhajtott. Én pedig csak álltam az utcán és próbáltam kitalálni, hogy most mi a fene legyen. Végül úgy gondoltam nem  hagyom, hogy ez elvegye a kedvem elvégre nem én voltam az aki először félre lépett. Szóval úgy voltam vele, hogy megpróbálom Zlatannal. Az utána lévő hónapba nagyon boldog és szerelmes voltam. Szinte éreztem, hogy magával sodor a nyári forróság és a nyári szerelem. Sok időt töltöttünk a szabadba és az sem érdekelt, hogy a rajongói odajöttek és hol kedvesen hol bántón közeledtek hozzám. Senki más nem érdekelt csak ő és minden munkám után rohantam hozzá. A kapcsolatunk nagyon intenzív volt. Rengeteg helyre jártunk el és úgy éreztem ő az a pasi akivel révbe értem. Szerencsére Heléna is elfogadta a dolgot, és  teljesen családtagnak tekintett. Egyik délután munkából sétáltam haza mikor Zalán hívott.

-          Szia. Mindjárt hazaérek.

-          Az jó, mert… beszélnünk kell.

-          Valami gond van? – Kérdeztem.

-          Lehet.

-          Sietek. – Szóltam és leraktam a készüléket. Zlatan a konyhába ült, egy üvegpezsgő és két pohár társaságában. Nem értettem akkor mért szomorú.

-          Mit ünneplünk? Minek a pezsgő?

-          Ezt… Alexandra hozta és cseppet sem ünnepelek.

-          Mért?

-          Van valami amit el kell mondanom és egyszerűen nem tudom, hogy mikor de….

-          Zlatan megrémítesz. Kérlek mondd meg ha valami baj van.

-          Alexandra terhes. – Szavai keményen hatottak rám, és úgy éreztem, hogy nem bírom felfogni azt amit mondd.

-          Tessék? – Kérdeztem vissza.

-          Az előbb volt itt. Borzasztóan gúnyosan és arrogánsan beszélt velem, de mégis hozott egy üveg pezsgőt, mondván ha meghallom amit mondd akkor nagyon boldog leszek. Nem értettem, hogy mit akar kihozni az egészből, de nem kellett sokáig várnom, ugyanis azt közölte nagy mosolyogva, hogy terhes és a gyerekének én vagyok az apja.

-          Mondd, hogy ez valami tréfa? – Néztem rá és már –már a sírás kerülgetett. Nem veszíthetem el őt, most mikor úgy éreztem ő az aki mellett leakarom élni az életem.

-          Még van valami más is.

-          Más?

-          Szóval… ha én vagyok a pici apja akkor nekem Párizsba kell mennem, és ez azt jelenti, hogy elhagyom az Ac Milant és a PSG-nél fogok tovább focizni.

-          Nem…. ezt nem teheted meg velem. – Hagytam ott és kirohantam a lakásból. 

8. fejezet. Egy új szerelem???

Alig egy hónap telt el az incidens óta. Stephannal nem békültünk ki, sőt nem is beszéltünk. Azt mondta nem akar kapcsolatot, mert fontos a nyári felkészülése. Nagyon fájt, de elfogadtam. Elmentünk nyaralni Helénával egy hétre Görögországba és egy kicsit Magyarországon is voltam. Bár nem volt valami felhőtlen a viszony. Főleg, hogy anyám elvonón apám börtönbe. Szép kis családom van mondhatom. Nem csoda ha mindig menekültem otthonról. Örültem, hogy barátnőmmel ténylegesen nincs harag kettőnk között. Zlatan is sokat volt távol tőlünk. Egy szép Augusztusi estén éppen azt ünnepeltük, hogy több mint egy éve Olaszországba vagyok. Sétáltunk a városban és sok bárba betértünk. Mégis józanok maradtunk. Rengeteget nevettünk és bolondoztunk. Heléna váratlanul egy telefonhívást kapott és azt mondta azonnal haza kell mennie, így kettesben jártuk tovább az utcákat Zlatannal. Furcsa mód egyre többször úgy éreztem, hogy nagyon vonzónak találtam. Szerettem benne ezt a kettősséget amit mind felém mint pedig a médián keresztül mutat. Bármiben számíthattam rá. Olyan volt mint egy nagy testvér, aki még őrülten szexi is. Egyik nap sétáltunk és egyik pillanatról a másikra eleredt az eső és mivel már nem voltunk messze hazulról ezért sietve, gyalog szerrel tettük meg az utat. Heléna nem volt otthon így ketten léptünk be a lakásba.

-          Ez aztán a nyári eső. – Mosolygott rám. Fehér vizes pólója teljesen rá tapadt.

-          Én…. átöltözök. – Fordítottam el a fejem róla, majd bementem a szobámba. Totálisan hülyének és zavartnak éreztem magam. Mégis mi van velem? Hiszen csak BARÁTOK vagyunk. Még mindig Stephant szeretem, de… akkor mik ezen a furcsa érzelmek? Keresgélni kezdtem a szekrényembe egy otthoni cuccot mikor kopogtattak az ajtón.

-          Tessék!  - Szóltam ki mire Zlatan berobogott. Még mindig csak farmernadrág volt rajta én pedig zavaromba szinte szólni sem tudtam.

-          Lili nem tudod a tesóm hova pakolja el a ruháimat? – Nézett rám mérgesen.

-          Azt gondolom a…. fürdőbe van. Éppen vasalás alatt állnak. – Mosolyogtam rá. Nálunk Heléna volt az ügyeletes háziasszony és mivel most Svédországba van sok mindent közösen vállaltunk be Zlatannal. Persze többségben én csináltam a dolgokat ami nem annyira volt jó, tekintve, hogy Zlatan idehordta a dolgait és már-már életvitelszerűen itt lakott a saját lakását pedig csak akkor használta ha valami foci cuccért kellett hazaugrani.

-          Rendben van. – Fordult meg és újra kiment én pedig utána, hátha én is találok valami normális öltözéket. A fürdőbe megtaláltuk a ruhákat szépen összehajtogatva, amit persze Zlatan egy perc alatt felborított, hiszen természetesen a legalsó ruhadarab kellett neki.

-          Mondd mért nem tudsz vigyázni? – Kérdeztem.

-          Mert az kell… ennyi. – Nézett rám értetlenül. - Te nem öltözöl át? 

-          De… igen…. csak…  - Próbáltam beszélni, de nem bírtam mert Zlatan letolta a nadrágját és ott állt előttem egy szál alsónadrágba.

-          Nyugi ezt nem veszem le. – Nevette el magát mikor meglátta milyen képet vágok.

-          Jó… én… nem... én.. – Habogtam mint valami idióta. – Mondd mióta tetováltatsz?

-          Már rég óta. Az előző csapatomnál voltam mikor megtetszett. Szeretem…. És még tuti fogok is csináltatni egy párat.

-          Csodaszépek. De ott nem furi a bőröd? – Tudakoltam.

-          Nem. De ha gondolod, megnézheted. – Majd felém nyújtotta a kezét. – Ezen van az tesóm születési dátuma az apámé és az anyámé. – Mondta majd megsimítottam a csuklója belső részét. Semmi változást nem éreztem, csak Zlatan levegő vétele vált egy kicsit gyorsabbá és furcsa mód az én szívem is kezdett egyre gyorsabban verni. Felnéztem rá majd szemébe különös csillogást láttam. Tekintete letévedt a mellemre, aminél talán a vizes ruha miatt vagy talán a hirtelen jött forróságtól láthatóvá vált kemény mellbimbóm. Az ő teste is észrevehető változásról árulkodott a boxere környékéről. Igyekeztem erről nem tudomást venni, bár eléggé tetszett a látvány.

-          Én…. azt hiszem bemegyek a szobába. – Törte meg a csendet és zavartan elment. A ruháit azonban ott hagyta és úgy gondoltam beviszem neki. Bekopogtam a szobába, de nem jött hang így úgy gondoltam benyitok. Zlatan a tv előtt ült és nyomta a FIFAT.

-          Lili menj ki! – Förmedt rám alig, hogy kinyílt az ajtó.

-          Csak ott hagytad a ruhádat.

-          Jó rakd le és menj ki!!! – Utasított és egy percre sem vette le a szemét a képernyőről.

-          Valami baj van?

-          Nem…. éppen játszok és…. bassza meg… - Dobta el a konzolt. – Miattad elrontottam. Mondtam már, hogy húzz ki!!

-          Jó…. Ne haragudj, nem akartalak megzavarni. – Ezután én is elvonultam a szobámba és ezen a fürdőszobai eseményen gondolkoztam. Vajon mi váltotta ki ezt belőle?? Na és BELŐLEM?? Éreztem, hogy kezdek többet érezni iránta és talán Zlatan sem volt közömbös irántam. Ennek látható jelét is adta az előbb. Tudtam, hogy csak akkor játszik, ha ideges. Szóval most biztos nem mehetek be megbeszélni a dolgokat. Inkább vacsorát kezdtem csinálni és mikor megérezte az illatokat ő is kijött. Ezúttal már felöltözve. Csendben ettünk ami nagyon zavaró volt.

-          Szoktál Stephannal beszélgetni? – Érdeklődtem.

-          Nem, de ha jól tudom nyaralni van.  – Szólt monoton hangon. – Szoktál még gondolni rá?

-          Igen… persze. Elég sokat, és… lehet, ha nem verekedtek össze akkor….

-          Hogy mi van? – Kapta fel a fejét.

-          Ha nem verekedtek össze akkor talán kibékülünk ugyanis nem téged vittelek volna haza hanem vele lettem volna.

-          Azt gondolod én vagyok a hibás? – Mérgelődött.

-          Nem ezt mondtam…

-          De igen. Pontosan ezt mondtad Lili!!! – Majd olyan erővel vágta be a mosogatóba a tányért, hogy az majdnem széttört.

-          Zlatan én…. csak azt mondta, hogy nem tudom miért kellett összeverekedni.

-          Ez magánügy. Most pedig megyek játszani.

-          Nem fogsz lerázni. – Álltam elé. – Mondd meg miért volt ez a balhé?

-          Nem tartozik rád!

-          A volt pasimról van szó… tehát rám tartozik! – Néztem csodaszép mogyoró szemeibe. Mire vett egy levegőt és ezt válaszolta:

-          Jó rendben… van egy csaj aki nagyon tetszik… és ő eléggé megbántotta, amit én nem néztem jó szemmel. Ennyi. Most pedig….kérlek engedj be a szobámba.

-          Ki az a csaj?

-          Lili kérlek!!! – Forgatta a szemét. – Nem akarok a magánéletemről beszélni.

-          Jó akkor hagyjuk!! Veled nem lehet rendesen beszélgetni!! – Ezután mérgesen otthagytam és beindultam a szobámba.  A következő napon megbetegedtem. Az aznapi munkákat át kellett raknom a jövő hétre. Heléna pedig még mindig Svédországban volt. Zlatan is épp aznapra időzítette a hazalátogatását, de mégsem utazott el, mert azt mondta nem fog így egyedül hagyni. Tényleg eléggé rémes állapotban voltam. Sokat hánytam, és fájt a hasam, fejem. Sehogy sem bírtam elaludni. Zlatan erősködött, hogy elvisz orvoshoz, de határozottan kijelentettem, hogy nem megyek sehova. Két napig ápolt és aggodalmaskodott mellettem. Olyan jól esett, hogy így törődik velem. Teát főzött meg vitaminokkal traktált. A harmadik nap után már kicsit jobban voltam és leültem mellé a kanapéra ahol éppen valami fociismétlést nézett.

-          Köszönöm szépen.

-          Mégis mit? – Nézett rám nagy barna szemeivel.

-          Azt hogy segítettél és mellettem maradtál. Nem mindenki ilyen önzetlen, és… rólad sosem tudtam volna elképzelni, hogy ennyire… - kerestem a szavakat. – rendes és kedves legyél.

-          Hiába ez is én vagyok.

-          Komolyan köszönöm. Te az utóbbi egy évben mindig ott voltál, ha valami bajom történt, akár negatív akár pozitív dolog ért.

-          Mindig melletted leszek. – Húzódott közelebb. – Ne sírj már. Egy ilyen édes lányhoz nem ez illik. – Simogatta meg az arcom.

-          Akkor mi? – Néztem fel rá mire se szó se beszéd megcsókolt. Villámcsapásként ért a csókja mégis mintha ezer éve erre készülnék. Átvetettem a csípőjén a lábam és az ölébe ültem. Csókjai beborították a nyakam majd levette a melltartóm és gyengéd csókokkal borította el a melleimet. Éreztem, hogy megkeményedik a férfiassága és egyre sürgetőbb volt, hogy magamba érezzem őt.

-          Menjünk be a szobába. – Suttogtam majd öleltem szorosabban magamhoz.

-          Lili tényleg ezt akarod? – Nézett bele a szemembe. – Nem akarom, hogy megbánd vagy, hogy ezután megváltozzon valami közöttünk, mert…

-          Jaj fogd már be és csókolj meg!!! – Állítottam le, majd felkapott a karjaiba és bevitt a szobájába, hogy ott folytassuk, amit elkezdtünk kint. Egész éjszaka megállás nélkül egymással voltunk elfoglalva. Zlatan hol vadabbul, hol gyengédebben tett magáévá, míg végül hajnaltájba az esti csillagok után mi is álomba merültünk.