Kilenckor értünk a
helyszínre. Egy kültéri kerti partival keresztezett medencés bulira
emlékeztetett a hangulat. Nem volt feszengés és mindenkivel jól
elbeszélgettem. A sajtótájékoztatók hamar lementek és az értékelések is.
Beszélt a csapat elnöke, helyettese és edzője is. Mindannyian pozitívan
értékelték az évet és reményüket fejezték ki a következő idényre. Említették,
hogy kiket szeretnének szerződtetni és kiktől válik meg sajnálatos módon a
csapat a nyári átigazolási szezonba. Már jól benne tartottunk a buliba mikor
megpillantottam Stephant. Ahogy belépett a terembe egyből megéreztem őt. Fekete
izompólót, napszemüveget és szürke kockás halásznadrágot viselt. „ Istenem de
jól néz ki.” Futott át az agyamon, és azon imádkoztam, hogy legyen erőm
beszélgetni vele. Mikor felé indultam Zlatan fogta meg a kezem és elhúzott a
terem egy eldugott részébe.
-
Mért hoztál ide? – Kérdeztem meglepődve és
igyekeztem nem szem elől téveszteni Stephant.
-
Figyelj rám, mert nagyon fontos amit most mondok
neked Lili. – Hallottam mély hangját és furcsa volt, mert idegesnek láttam. Ezt
előtte még sosem vettem rajta észre.
-
Lili én mondani akarok neked valamit, amit lehet
nem is kéne, de már nem tudom magamba tartani. Figyelsz rám? – Emelte fel a
hangját. Felé fordítottam az arcom jelezvén, hogy igen, vett egy nagy levegőt
és folytatta. – Mikor Stephannal jártál én nem is gondoltam ilyet sose, de mint
tudjuk már szakítottatok és arra gondoltam, hogy talán… - A mondata abba
maradt, mert megszólalt a mobilom.
-
Bocsi ezt fel kell vennem. – Mentegetőztem és a
szívem majd kiugrott mikor megláttam, hogy Stephan keres. – Stephan hív, de jó.
– Örömködtem majd Zlatant ott hagyva felvettem a telefont. – Mondd.
-
Merre vagy? Helénával találkoztam és azt mondta
te is itt vagy, de nem látlak sehol.
-
Éppen Zlatannal beszélgettem.
-
Igazán, és miről?
-
Szerintem ezt ne telefonon beszéljük meg. Merre
vagy? – Kérdeztem ahogy kiértem a levegőre. Zlatanról teljesen megfeledkeztem.
-
Itt vagyok a bárpultnál
-
Látlak. Akkor megyek. – Pár perc múlva már egy
asztalnál ültünk és beszélgettünk a történtekről.
-
Akkor mi lesz? –Kérdeztem reménykedve.
-
Mi legyen? Te megbírsz nekem bocsájtani? –
Nézett rám és szürkéskék szemei megcsillantak a napfényben.
-
Tegyünk egy próbát. – Húzódtam közelebb hozzá
majd megcsókoltam. Éreztem, hogy az egész testemet átjárja a forróság.
Hiányzott és azt sem tudtam merre vagyok mikor kinyitottam a szemem. Egész
éjszaka csak egymással foglalkoztunk és még az sem érdekelt, hogy közben
fényképeznek minket. Éjfél felé Zlatan jött felénk. Egész este nem láttam, és
csak annyit tudtam, hogy Heléna folyamatosan őt keresi, mert mint mondta
aggódik miatta. De mikor kérdeztem, hogy miért egyszerűen csak hűvösen rávágta,
hogy azt nekem kéne tudnom. Persze fogalmam sem volt róla honnan tudhatnám.
Kicsit különös volt és úgy láttam, mint aki mérges valamiért. Stephan felé
indult, de akkor Zlatan behúzott neki egy nagyot. Stephan a földre zuhant én
pedig ijedtemben csak álltam ott mint egy szobor. Mindenki körénk gyűlt, hogy
lássa mi történt.
-
Haver mi a baj? – Állt fel Stephan. Szerencsére
nem lett nagy baja.
-
Még te kérdezed? Inkább gondolkoznál, és…
-
Zlatan gyere menjünk innen. – Lépett oda az
egyik játékos. – Nem éri meg.
-
Hagyj már békén. – Kiabálta, és alig hogy
Stephan leporolta magát egy újat lökött rajta. Persze már ő sem hagyta magát és
egy kisebb verekedés tört ki. Pár perc múlva jöttek a biztonsági őrök és
kivitték mindkettőjüket. Iszonyú kínosan éreztem magam. Az utcán mindenféle
fotós kattogtatott össze- vissza aminek most cseppet sem örültem.
-
Takarodjatok már a francba. – Kiabált rájuk
Zlatan.
-
Higgadj már le. – Álltam elé. – Ezzel csak
jobban felhívod magadra a figyelmet.
-
Mégis mért jöttél nekem? – Nézett rá Stephan.
Sem ő sem én nem értettük miért viselkedik így.
-
Még mindig nem érted ugye? Pedig világosan elmagyaráztam…
-
Ide figyelj ha csak egyszer is hozzáérsz úgy én…
-
Áj. – Álltam közéjük remélve egyik sem csap meg.
– Be lehet fejezni. Mégis mit képzeltek? Olyanok vagytok mint az ovisok. Te már
eleget ittál, te pedig kötekedő vagy.
-
Nem vagyok berúgva. – Szólt Zlatan majd leült a
földre. Még sosem láttam ilyen állapotban.
-
Bírtok egymás mellett lenni maximum két percig?
– Kérdeztem mire mindkét fiú igenlően bólintott.
-
Mit akarsz csinálni?
-
Felhívom Helénát, ugyanis szépen lelépett. Zlatant nem fogom itt hagyni, te pedig nem ittál annyit.
-
Akkor nem jössz át hozzám? – Lépett oda Stephan
és megfogta a kezem.
-
Nem tudom. Jó lenne, de Zlatant sem fogom itt
hagyni. Pillanat és hívom Helénát. - Barátnőm azt mondta ő semmi esetre sem tud
érte jönni ugyanis este fél vezetni. Elmondta részletesen milyen papírok merre
találhatóak Zlatan kocsijába és vigyázzak az úton. Mikor elmondtam Stephannak a
hírt nagyon mérges lett.
-
Ezt akartad ugye? – Nézett Zlatanra dühösen.
-
Ha érdekel, én jobban megbírnám becsülni mint
te. – Még mindig kiabáltak és az utcán újra egyre nagyobb tömeg gyűlt össze.
Elköszöntem Stephantól és Zlatant próbáltam az autó felé húzni, de folyamatosan
csak obszcén szavakat kiabált. Mérhetetlenül dühös voltam rá. Azért is amiért
keresztül húzta az estémet és azért is mert berúgott és kényelmetlen helyzetbe
hozott mindenkit de legfőképp magát.
Kicsit féltem, mert ilyen drága autóba még sosem ültem, nem hogy még
vezessem is. Zlatan olaszul, és más nyelveken beszélt mellettem félálomban.
Útközben próbáltam rájönni mért történt ez és mért kattant be egyik pillanatról
a másikra. Arra rájöttem, hogy valaki miatt akadt ki, de nem tudtam ki miatt.
Már csak pár sarokra voltunk mikor furcsa fényt láttam az úton és észrevettem,
hogy egy rendőrautó köröz. „ Remek” gondoltam, de megálltam az út szélén.
-
Hazaértünk? – Ébredt fel mellettem Zlatan.
-
Nem, csak ellenőrzést kaptunk. Volnál szíves
viselkedni. – Kértem meg, majd elővettem az autó papírjait.
-
Minden rendben van? – Kérdeztem. A rendőr
harmincas évei közepén járó barátságos kinézetű férfi volt.
-
Kisasszony ön bőven túllépte a megengedett
sebességet és……- kezdte majd ekkor behajolt az autóba és meglátta a mellettem
ülő Zlatant – Elnézést, de ön nem…
-
De igen. Ugye minden rendben van? - Kérdezte, én pedig elmosolyodtam.
Hihetetlen, hogy képes felhasználni a hírnevét ilyen helyzetben, bár ez most
azt hiszem igen jól jött.
-
Persze, persze. Esetleg kaphatnék egy aláírást.
– Majd egy papírt és tollat nyújtott felé. Zlatan gyorsan aláfirkantotta a
nevét majd útnak indultunk. Ahogy hazaértünk beálltam a garázsba majd ránéztem
a mellettem ülő férfira. Szinte hihetetlen, hogy mennyire más mint az előbb. „
Csak tudnám mitől bukott ki” – Gondolkoztam, de ekkor kinyitotta nagy barna
szemeit és rám nézett. Őrületesen helyes volt. – Hazaértünk? – Tudakolta.
-
Helénához hoztalak, mert itt nem leszel egyedül.
Jobban vagy?
-
Nem kell úgy tenned mintha érdekelne mi van
velem.
-
Mért ne érdekelne? Igenis érdekel…hiszen az
egyik legjobb barátom vagy. – Mondtam
majd megpróbáltam kivenni a virágot a hajamból, mert a tükörbe észrevettem,
hogy félre csúszott. Nem igazán sikerült és Zlatan a segítségemre sietett.
Kivette majd odaadta nekem.
-
Tedd el emlékbe. – Majd adott egy puszit én
pedig meglepődtem a saját reakciómtól. Melegség futott rajtam végig és egy
pillanatra szerettem volna megcsókolni, de ekkor ő törte meg a pillanatot.
-
Gondolom, hogy jobban örültél volna, ha Stephan
mellett lettél volna.
-
Ez nem hiszem, hogy rád tartozik. – Válaszoltam.
-
Persze, hiszen én nem vagyok más csak a barátnőd
testvére. – Szolt majd elindult a ház felé.
-
Mondd mi az ég bajod van? – Kiabáltam utána. –
Mit tett Stephan amiért ezt csináltad?
-
Komolyan tudni akarod?
-
Igen.
-
Úgy sem értenéd meg.
-
Mégis mért?
-
Mert… te… még azt sem veszed észre ami a szemed
előtt van.
-
Talán újra van valakije és én nem tudom?
-
Nem.
-
Akkor? Talán az zavar, hogy velem van? Esetleg
nem bírsz engem elviselni? – Kérdeztem majd azt ajtóba felém fordult.
-
Nem, ezt sosem mondtam. Én… talán így érzed?
-
Fogalmam sincs mit érzek, én csak nem akarom,
hogy veszekedjetek. Eléggé rossz volt látni Stephant a földön.
-
Rendben befejeztem. Baromi álmos vagyok.
-
Már megint… mért vagy ilyen? Egyik percben még
nyugodt vagy aztán meg mint valami őrült. Mért csinálod ezt?
-
Akinek nem tetszik a stílusom az nyugodtan
bekaphatja. Leszarom, hogy te meg a többiek mit gondoltok rólam. – Ezután
bevonult a szobájába. Kiültem a teraszra, de a magányom nem tartott sokáig,
mert Heléna jött ki. Kezében egy nagy bögre teával.
-
Te sírsz?
-
Igen. – Szipogtam, és elmeséltem neki mindent.
-
Nem tudod megváltoztatni.
-
Soha nem akartam megváltoztatni, főleg, hogy
nincs is hozzá jogom.
-
Ebben igazad van. Akkor nem mondta el amit
akart?
-
Nem, éppen Stephan telefonált. Heléna ha tudsz
valamit akkor kérlek mondd el.
-
Sajnos nem tehetem. Megígértem neki.
-
Rendben. Akkor én alszok. Jó éjt.
-
Várj. Bevinnél neki egy pohár vizet? Lehet jót
fog tenni neki és ugye nem haragszol?
-
Dehogy is. Te vagy a legjobb barátnőm. – Öleltem
át és tényleg így gondoltam. Zlatan szobájában csak a kislámpa világított. Ő az
ágyon hanyatt feküdt. Amilyen halkan csak bírtam leraktam a poharam és
lekapcsoltam a villanyt. Visszafelé menet azonban belerúgtam valamibe ami
elgurult és nagy hanggal a falhoz csapódott.
-
Heléna mért nem tudsz egy kicsit halkabban
közlekedni?
-
Bocsánat én voltam. – Fordultam meg ahogy Zlatan
visszakapcsolta a villanyt.
-
Mit kerestél a szobámba?
-
Csak egy pohár vizet hoztam.
-
Ó köszi. – Majd egy húzással megitta az egészet
és felém tartotta a poharat.
-
Kérsz még?
-
Nem… köszi. Jó éjt.
-
Kérdezhetek valamit?
-
Lili fáradt vagyok. – Nézett rám álmosan, majd levette az ingét.
Még sosem láttam így és eléggé zavarba lettem a tökéletes látványtól. Meg ez a
sok tetoválás. Egyszerűen csodaszép volt mind. – Igen? –
Szemei kérdően pásztáztak én pedig próbáltam visszarángatni magamat a
valóságba és az eredeti kérdésemre koncentrálni.
-
Mit akartál mondani ma?
-
Már nem lényeg… na és amúgy is egy nagy marhaság
az egész.
-
Szerintem meg nem. Biztos fontos volt. – Léptem
közelebb az ágyához. – Nagyon szépen kérlek mondd el.
-
Lili figyelj én csak azt akartam mondani, hogy
ne bízz meg Stephanba.
-
De mért? Hiszen szeret.
-
Azért csalt meg nem?
-
Megbánta.
-
Nem értem mért véded őt ennyire.
-
Neked is védeni kéne. Ő a legjobb barátod. –
Érveltem.
-
Már rég nem. Nagyon fejébe szállt a hírnév meg
minden. Nagyon keveset beszélgetünk, mert túl egoista lett.
-
Pont te beszélsz?
-
Igen én. Ne haragudj, de egy kicsit jobban
ismerem mint te.
-
Kibékültünk azt hiszem és én megbízok benne.
Adok neki még egy esélyt.
-
Másnak is adhatnál. – Bökte ki.
-
Másnak?- Csodálkoztam. – Nem ismerek mást, akit
ennyire szeretnék, mint őt.
-
Hagyjuk, és most ha megbocsájtasz. –
Zárta le minden nélkül a beszélgetést, ezzel jelezve, hogy jó volna, ha
kimennék, így hát becsuktam az ajtót és bevonultam a saját szobámba. Még írtam
Stephannak egy sms-t majd én is álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése