Kedves Lia!
2020. november 30., hétfő
⚽ Egy álom tovább gondolva ⚽
2020. november 16., hétfő
⚽ Helyzetjelentés: Az elmúlt év, és egy sikeres vizsga. ⚽
Sziasztok!
Lassan már az idejét sem tudom, mikor voltam így, hogy
végre volt időm pár napot gondolkozni egy bejegyzésen, sőt még laptop elé is
tudtam ülni.
Biztos tudjátok, hogy az elmúlt évemet egy Munkaügyi Központ
által támogatott tanfolyamon töltöttem, ahol szociális gondozó és
ápolónak tanultam. Amikor először jelentkeztem rá, nem gondoltam
volna, hogy ennyire érdekelni fog, és ennyire komolyan veszem majd. Egy elég
kétszínű közösségből jöttem el, és úgy voltam vele, jobb lesz, ha nem mutatom
ki az igazi valós énem, és csak annyit mondok el magamból, ami feltétlenül
szükséges. Erre tényleg odafigyeltem, de hála Istennek, már az első hónapokban
megtapasztaltam, hogy fantasztikus emberekkel vagyok körbe véve, és egy olyan csapat
tagja lehetek, akik nem bántják egymást, ha hibáznak, hanem segítenek. Nem
kellett másnak tűnnöm, mint ami vagyok, és ez nagyon jó érzés volt. Én is
kezdtem egyre aktívabb lenni, és egyre jobban nyíltam meg a többiek felé, úgy,
hogy végig magamat adtam.
Elkezdett érdekelni az, amiért minden nap bejárok, és egyre
komolyabban vettem a dolgomat. Egyszerűen
nem is lehetek elég hálás a társaimnak, élükön egy kedves lánnyal, akivel
szerintem elég hamar jóba lettünk, és akinek külön köszönök mindent. Remélem,
hogy a barátságunk kitart még a tanfolyam után is.
Nyilván nem tagadhattam azt sem, hogy nem mindig voltak
rózsás napok, de ez inkább a gyakorlati idő környékén jött elő. Alapjáraton nem
is a munkával volt bajom, hiszen tényleg szívesen megcsináltam bármit, amit
kértek, de lelkileg sokkal jobban megviselt, mint gondoltam. Sajnos sosem voltam
egy lelkileg erős ember, de februárba biztos megdöntöttem a sírás
rekordomat. Szerintem nem is volt olyan nap, amikor ne sírtam volna el
magam. Sokan mondták, hogy biztos a stressz miatt volt, de szerintem a
megfelelési kényszer is közrejátszott.
Tudom, hogy néhány melóra – a fizikai állapotomból kifolyólag – alkalmatlan
vagyok, és ez is sokszor bántott. Hiszen borzasztó érzés az, ha nagyon- nagyon
szeretnél valamit megcsinálni, mégsem tudod, mert nehéz, vagy még nem vagy elég
képzett hozzá.
Mindent egybe vetve azt is túléltük, és amikor már minden kezdett
jó lenni, jött ez a vírus, és mindent átírt. Dühös és mérges voltam/vagyok,
hogy megfosztott a legnagyobb álmomtól, hiszen ha így haladunk, már sosem fogom
élőben látni Zlatant.
A második gyakorlati időmet most ősszel töltöttem le, és ez már kicsit jobban
alakult, hiszen tudtam, mire számíthatok, és volt olyan, hogy már jól is
éreztem magam. Sok - sok szeretetet kaptam, rengeteg új dolgot
tapasztaltam, kedves idős emberekkel ismerkedtem meg, akiket a szívembe zártam.
Számos életutat hallgattam végig, amiből újra kiderült, hogy a Ne ítélj elsőre! mindig
érvényes.
Magamat is jobban megismertem, főleg a kitartásom lett erősebb,
és néha még magamon is meglepődtem egy-egy feladat után. Sokszor volt olyan,
hogy nem gondolkoztam, csak csináltam, és közben nem is tűnt annyira nehéznek.
Múlt héten letettem a vizsgáimat. Tudtam, hogy nem lesz elég kettes, vagy
hármas. Csak olyan jegy kell, amit ha megmutatok, egy munkáltatónak látja, hogy
nem csak úgy átrugdostak. Igazán sokat készültem rá, főleg a szeptemberi
gyakorlat után nyomtam meg a tanulást, aminek végül egy négyes bizonyítvány
lett az eredménye.
Nem tudom még mit fog hozni a jövő, de most egyelőre
kivárok, és igyekszek majd lecsapni a legjobb lehetőségre.
Szívem szerint olyan helyen dolgoznék, ahol hátrányos helyzetű, esetleg
fogyatékos gyerekekkel lehet foglalkozni, vagy szívesen visszamennék oda, ahol
a gyakorlatomat töltöttem és az idősek nappali ellátásában tudnék segíteni. Az ott
dolgozók nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak. Úgy érzem, ott biztos
feltalálnám magam, és megállnám a helyem.
Biztos észrevettétek, hogy az utóbbi időben nem sokat írok
a blogba, pedig sok esemény és hír volt, Zlatan és Stephan kapcsán is. A
helyzet az, hogy sok olyan dolog van, amiért nem tudok az írásra koncentrálni. Az
életem több területét is próbálom/próbáljuk helyre hozni, és ehhez idő
kell.
A család számomra a legfontosabb a világon, hiszen mindig számíthatok rájuk, és
örültem, hogy ők is büszkék rám. Legalábbis remélem.
Nagyon bízok benne, hogy minden a helyére billen, és végre olyan szenvedéllyel
tudok majd írni Zlatanról és Stephanról, mint régen, mert őszintén hiányzik az,
hogy róluk írjak, és néha elterelődjenek a gondolataim.
Hamarosan jelentkezem!
Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea.
2020. október 25., vasárnap
⚽Őszi TAG: 10+1 kérdés az évszakról⚽
Sziasztok!! A mai napon egy újabb kéréssorral érkeztem Nektek, amit újra csak Nina oldaláról vettem. Én nagyon szeretem ezeket a kitöltögetős dolgokat, és ha ti is kedvet kaptok hozzá akkor töltsétek ki ti is.
Az előző kérdéssoromat Itt találhatjátok.
1.
Kedvenc őszi illat?
Nincs igazán őszi kedvenc, de talán a sütőtök, és a vanília. Az utóbbit imádom
gyertyába.
2.
Hogyan töltenél el egy esős napot?
Egy nagy bögre kávéval bekuckózok a laptop elé és írok ameddig csak időm
engedi.
3.
Kedvenc őszi ital?
Különösen nincs kedvencem, de szeretem a forró csokit, és annak mindenféle
ízesítését.
4.
Milyen outfitet viselsz legtöbbször az ősszel? Melyik a kedvenced?
Mostanában nagyon megszerettem a mustársárga színt. Alapból írtam Nektek, hogy
van egy ilyen színű bőrkabátom, de most beszereztem egy ilyen színű egybe ruhát
is, amit vastag harisnyával kombinálok. De van ilyen színbe vastag kötött
pulóverem is amit szintén nagyon szeretek.
5. Mi a
kedvenc őszi recepted?
Csak a sütőtök, vagy a sütőtök krémleves.
6.
Szoktál sütőtököt faragni? Képet, ha van!
Nem szoktam, mert én nem igazán tartom ez a Halloweent olyan ünnepnek, ami
fontos lenne. Nyilván gyerekeknek jó móka, de felnőtt fejjel úgy gondolom,
nekünk sokkal szebb ünnepünk van, amit érdemesebb ápolni.
7.
Szeretsz őszi dekorációt készíteni és/vagy kidekorálni a szobád/lakásod?
Igazából semmi kézügyességem sincs, szóval nekem annyiba kimerül, hogy kirakok
az ajtóra egy őszi kopogtatót, és kicsivel több gyertyát a lakásba.
8.
Öltöztél már be halloweenkor?
Nem, és nem is az én ízlésem.
9.
Kedvenc film, ami az őszhöz kapcsolódik?
Nincsen kedvenc őszi filmem.
10. Mit
szeretsz a legjobban ebben az évszakban?
A természet őszi színeit.
10 + 1.
Valami személyes kedvenc, amit még fentebb nem említettél meg.
Nincs személyes kedvenc, azt hiszem mindenre kitértem.
Ennyi lett volna ez a kis szösszenet. Ha tetszett töltsétek ki nyugodtan. Jövőhéten szülinapot ünneplünk szóval ( ha minden jól megy) egy különleges Stephanos poszttal jövök Nektek.
Hamarosan jelentkezem. Ne felejtsétek: Az élet szép!
Puszi: Andrea.
2020. október 3., szombat
⚽ Zlatan 39 ⚽
Sziasztok!!!
Végre kicsit jobb hangulatom van, és a héten már ez a harmadik bejegyzésem. Úgy tűnik kezdek visszatalálni magamhoz, az íráshoz és persze a bloghoz.
Ha gondoljátok nézzétek meg a Emis Killáról szóló részt, vagy ha egy őszi TAG-et szeretnétek kitölteni akkor ajánlom figyelmetekbe, az Őszi kérdéssort.
Hogyha pedig kíváncsiak vagytok mi történik az Ac Milan háza táján kattintsatok a Hivatalos magyar oldalra ahonnan én is inspirálódók, és megtudhatom a legújabb információkat a csapatról.
De a mai nap amiért végre írok, az egy olyan alkalom ami csak egyszer van egy évben, ez pedig Zlatan szülinapja. Pár napja már agyalok azon, hogy mi legyen a szülinapos poszt, hiszen minden évben szoktam valami különlegessel készülni. Akár egy fejezet, vagy összeszedem tőle a kedvenc videóimat. Viszont most úgy döntöttem csak egy egyszerű posztot fogok írni.
Kicsit furcsa ezt írnom, hogy már 39 éves, holott ( jó igen elfogult vagyok) nem tűnik annyinak. Nyilván az évek során nagyon sokat változott külsőleg, de (nem ismerem személyesen) azért stílusban ugyanaz az ember maradt aki volt akkor mikor az első idényét töltötte az olasz csapatnál.
Továbbra is erőt tudok meríteni abból a nagy elszántságból, és tenni akarásból amit ő képvisel, és ha nehezek is a napok akkor eszembe jut és talán annyira már nem is nehéz az adott feladat. Most már csak az önbizalmat kéne elsajátítanom és meglennék elégedve magammal. 😂
Szeretem azért mert a megcsalással kapcsolatos pletykákkal ellentétben továbbra is egy példás családapa aki szereti a feleségét, és a gyerekeit. Halkan megjegyzem sosem gondoltam, hogy az amit az olasz sajtó kitalált róla és a szőke műsor vezetőről igaz lenne.
Erre pedig a napokban Zlatan cáfolt rá, hiszen egy nagyon édes kép került ki róluk, ami ritkaságnak számít. Sőt szerintem én még a sok év alatt kb. háromszor láttam olyan képet amin ilyen cuki belsőséges viszonyban kapták volna le őket.
A gyerekeken pedig mindig meglepődök, hogy már milyen nagyok, és mennyire hasonlítanak a szüleikre. Bár a gumiharisnyát nem teljesen értem továbbra sem.
Kiváló üzletember, és persze fantasztikus játékos, aki sajnos a vírus?! miatt kénytelen picit pihentetni a focit, így a legutóbbi mérkőzésen sem játszott ami meglátszott a csapat stílusán és persze az eredményen is.
De a vírus nem győzte le, hiszen még otthon sem pihen, hanem keményen edz és hajtja magát, hogy mindig a legjobb formáját tudja hozni.
Ez pedig az adott videónál is jól látszik, amit saját Instagram oldalára töltött fel. Címnek pedig csak ennyit írt: ˇˇEz az állat megszelídíthetetlen"
Mellesleg már a születésnapi ajándéka is megvan már, ami mi más is lenne, mint egy újabb Porsche autó.
A napokban én is megleptem magam, ugyanis végre megérkezett az új Ac Milan mezem, amit én Innen rendeltem. Igazán egyszerű az egész folyamat, és ha a bankkártyás vásárlást választod a futárnál már nem kell fizetni. Én pénteken rendeltem, és már kedden a kezembe is kaptam a csomagot. A vásárlás során egyszerűen beállíthatod a méretedet, és azt is, hogy egyéni vagy esetleg egy csapattag nevével ellátott mez tulajdonosa szeretnél lenni. A mez színe között is választhatsz, bár én a szokásos piros-feketét részesítettem előnybe, természetesen Ibrahimovic felirattal, és a hozzátartózó 11-es számmal. Egyedül csak a két vállán lévő kupa jelet nem kértem hozzá, mert számomra azok teljesen lényegtelenek voltak. Őszintén megmondom, hogy nagyon tetszik, és teljes mértékben megvagyok vele elégedve. Nem gagyi minőség, hiszen belül egy plusz anyag van ami az izzadság felfogására való. ( bocsi, de nem tudom másképpen megfogalmazni ezt). Óvatosan programon kipróbáltam és megnyugodtam, hogy mosás után sem lett baja. Jelenleg ebbe alszok, és tényleg imádom, és tényleg bátran ajánlom Nektek a rendelést, ha ti is ennyire nagy fanok vagytok, mint én.
Ennyi lett volna a kis megemlékező posztom, és már most megígérem, hogy Stephanról sem fogok elfelejtkezni, hiszen hamarosan az ő szülinapja is közeleg.
Hamarosan jelentkezek, ne felejtsétek az élet szép!
Puszi Nektek: Andrea.
2020. október 2., péntek
⚽ Őszi kérdéssor⚽
Sziasztok!
Nina oldalán találtam ezt az őszi kérdéssort, és gondoltam én is kitöltöm.
Fogadjátok sok szeretettel, és ha még nem olvastátok el az előző Emis Killaról szóló írásomat akkor kattintsatok ide.
- Sorolj
fel 3 dolgot, amít szeretsz az őszben?
Az eső hangja
A szép őszi színek
A finom új borok - Milyen
ízesítésű a kedvenc teád?
Nem szeretem a teát - Melyik
az az esemény/alkalom, amit a legjobban vársz idén ősszel?
Igazából azt várom már, hogy vége legyen a gyakorlatomnak és végre levizsgázzak.
- Szereted
a sütőtököt?
Igen nagyon!! Imádom enni és az illatát is. - Ha
meghívnának egy Halloween buliba, minek öltöznél be?
Őszintén nem tudom, de lehet szurkoló lánynak, vagy női focistának. - Melyik
a kedvenc ruhadarabod az évszakban?
Nincs kedvencem, de van egy mustársárga bőrkabátom, amit nagyon szeretek, mert kényelmes és a színével kitűnik a tömegből. - Sima
sál vagy cső sál?
Egyiket sem bírom igazán. - Milyen
illatokat szeretsz ősszel?
Ilyenkor nagyon szeretem a gyertyákat és a füstölőket, mert jó ha valami apró fény is van a sötét szobába. Illatnál nem vagyok válogatós, de szeretem azt aminek erősebb aromája van. - Melyik
a kedvenc forró italod?
A forralt bor. - Melyik
a kedvenc őszi ételed?
Nem tudom, mert évszaktól függetlenül mindent megeszek. De pl mostanában nagyon sok almát és szőlőt eszek. - Hordasz
úgy sálat, hogy bent is magadon hagyod?
Nem. - Előfordul,
hogy ilyenkor még napszemüveget hordasz?
Mivel alapból szemüveges vagyok, így én még nyári időszakba se hordok napszemüveget nem hogy ilyenkor. - Mi
az a három dolog, ami beugrik elsőnek, ha az őszre gondolsz?
Sötétség, eső, és a hideg idő. - Kávé,
tea vagy forró csoki?
Ha választani kell, akkor forró csoki. - Bakancs
vagy UGG csizma?
Nem igazán tudom mi az a UGG csizma, szóval maradok a bakancsnál, bár én inkább magas szárú cipőt hordok. Kedvencem egy sötét zöld, ami tipikus őszi.
2020. szeptember 27., vasárnap
⚽ Fanfiction rendelésre: Emis Killa ⚽
Sziasztok!!
Szinte
még nekem is hihetetlen, hogy megírtam ezt a részt, mert a hetem egy hatalmas
káosz volt. Lelkileg és testileg is iszonyatosan elfáradtam, de csak sikerült
erőt vennem magamon, és teljesítettem az ígéretemet.
Remélem,
tetszik, és nem baj, hogy a saját stílusomra alakítottam át.
Miközben
a házassági évfordulónkra készültem, jól esett kicsit elvonulni szobámba.
Kintről gyerekzsivaj szűrődött be, én pedig végignéztem a polcokon ahol képek
sorakoztak a két csodálatos gyermekünkről és természetesen rólunk, az életünk
boldog és meghatározó pillanatairól. Volt köztük olyan ahol a barátainkkal vagy
éppen az esküvőnkön mosolygunk szerelmesen egymásra. Éppen a hajam próbáltam
feltűzni mikor Emis tizenhat éves húga lépett be hozzám. Hálás voltam neki,
amiért átvállalt egy estét a gyerekek körül, így mi eltudtunk menni,
vacsorázni.
- Szia, bejöhetek? – kukkantott be Lia, és nagy barna szemeit bánatosan rám
emelte.
- Persze, gyere. – mosolyogtam rá. –
Minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz.
- Tudod, azt hiszem, szakítottam a barátommal, és nem tudom mit is kéne,
tegyek. – búslakodott.
- Ugyan Lia, ne szomorkodj, hiszen még fiatal vagy, és előtted az egész élet.
Lehet nem is ő volt az igazi. - De biztos vagyok benne, hogy ő volt, én pedig
elszúrtam. Sosem lesz pasim.
- A te korodba még én is ilyen voltam, de látod mégiscsak sikerült megtalálnom
az igazit.
- Neked könnyen ment. – vágta rá, mire megráztam fejem.
- Ez nem így van. Nekem is voltak próbálkozásaim, és a tesóddal sem alakult ki
azonnal a szerelem. Sőt. Mikor mi megismerkedtünk neki még barátnője volt, így
hiába is mondogatták a barátaink, hogy nekünk együtt kell lenni nem mertem
lépni, és azt hiszem ő sem. Utána pedig sok hosszú évig nem is találkozunk, és
azt gondolom csak a véletlenen múlt, hogy mi most rokonok vagyunk, Emis pedig a
férjem.
- Elmeséled nekem, milyen volt mikor újra találkoztatod? – csillant fel barna
szeme én pedig belekezdtem a történetbe, amire mindig is boldog szívvel
gondolok vissza.
Alessandra: Szinte az ütő is megállt bennem
mikor az ügyvédi iroda egyik folyosóján Emist pillantottam meg. Azt a fiút,
akit már legalább négy éve nem láttam, de a szívemben a mai napig különleges
helyet foglal el. Magas alakja még távolabbról is felismerhető volt, bár
öltözéke eltért sajátos viseletétől, de így öltönyben is igazán kedvező
látványt nyújtott. Igyekeztem rendezni vonásaimat, és miközben beszálltam a
liftbe eltűnődtem vajon mit is keres egy ilyen helyen. Reméltem nem keveredett
semmi jogi vitába. A lift tükrébe megigazítottam világoskék ruhámat, amibe az
állásinterjúra jöttem, és eldolgoztam kék szemem alatt enyhén elkenődött
sminkem. Mivel már úgyis menni készültem
így előkaptam egy nagy hajcsatot és lazán feltűztem barna hajam. Gondolataim
még mindig az énekes körül jártak és eszembe jutott, hogy az egyetem előtti
időkben szinte elválaszthatatlanok voltunk, és, hogy az akkori baráti
társaságból már szinte senki nem maradt, aki összetartotta volna a csapatot, és
amibe a legjobb barátnőm által kerültem bele. Ő ugyanis imádta a focit, és az
akkori párja jóba volt Stephan El Shaarawyval, akinek Emis volt az akkori
legjobb haverja. A társaságban voltunk még páran, akik tudomásom szerint remek
karriert futottak be, de csak kevesen maradtunk Milánóba. Nekem is furcsa volt
egy másik városba új életet kezdeni, ám a tanulmányaim miatt kénytelen voltam
olyan egyetemet választani ahol magasak az elvárások és magas az oktatási
színvonal. Kamilla barátnőm és Stephan is folyamatosan mondogatták, hogy
lehetnénk többek is szimpla barátságnál, de Emisnek akkoriban barátnője volt,
és még ha érzett is irántam valamit a búcsú estén kívül sosem éreztem azt, hogy
léphetnék. Beégni nem akartam, és a barátságunknak meg végképpen nem akartam
egy ilyen miatt véget vetni. Bár nyilván sokszor játszottam el a gondolattal,
de lépni sosem mertem volna. Nem akartam az a személy lenni, aki miatt
felbomlik egy kapcsolat. Szikrázó napsütésbe léptem ki a friss levegőre és
gyorsan a kocsim felé indultam, ami aranybarna színével kitűnt a sok egyforma
autó közül. Mindig is szerettem azt, ami nem szokványos, és talán Emist is
ezért tartottam vonzónak. Elvégre, aki meglátja a magas teletetovált férfit,
lógó ruhákban nem mondja rá, hogy átlagos. A kocsi kulcsomat kerestem mikor egy
túlságosan ismerős hangot hallottam a hátam mögül.
- Alessandandra te vagy az? –
tudakolta a hang, és egyre közelebb jött. – Mit csinálsz te itt?
- Szia, Emis. – néztem rá, miközben
levettem napszemüvegem.
-
Istenem, de rég láttalak. – ölelt magához, nekem pedig ezernyi régi emlék
villant be agyamba az ismerős illat miatt, és miután kiszabadított karjai közül
mélyen szemeimbe nézett. – Milyen jól nézel ki.- Köszi, te is. – dicsértem vissza, és éreztem, hogy az arcom egyre jobban
vörösbe borul.
- Mikor jöttél vissza Milánóba?
- A múlt héten, és éppen egy
állásinterjúra jöttem. Te pedig…
- Mi lenne, ha ezt nem itt folytatnánk? – nézett körbe idegesen és ismertem már
annyira, hogy tudtam a tolakodó firkászoktól fél. – A közelbe van egy kis
kávézó, nem volna kedved esetleg inni egyet velem?
- De, egy kávé jólesne. – egyeztem bele, és együtt elindultunk egy teraszos
hely felé. Útközben figyeltem arcát, ami bár sokkal férfiasabb lett, de még
mindig ugyanolyan vonzó volt, mint négy éve.
Leültünk egy távoli asztalhoz majd miután rendeltünk végigmért barna
szemeivel.
- Nem hiszem el, hogy látlak. Olyan furcsa, hogy itt vagyok veled, hiszen mikor
elmentem Parmába nem gondoltam volna, hogy valaha is látlak majd, de őszintén
boldog vagyok. Amúgy láttalak fent a folyosón is. Mi dolgod volt neked egy
ügyvédi irodába? Remélem nem keveredtél semmi jogi vagy bármilyen más zűrös
ügybe? – mosolyogtam rá, miközben kihozták a rendelt italokat. Emis nagyot
húzott a vizesüvegéből és nyugodt hangon válaszolt.
- Dehogy, semmi ilyenről nincs szó, csupán csak részt veszek egy parfüm
reklámba és annak a szerződésnek a részleteit tárgyaltuk meg.
- Ó már reklám arc is vagy. Nagyon jó, gratulálok. – incselkedtem vele, és
láttam, hogy tetszik neki ez az irány. Szerettem volna flörtölősre venni a
figurát, de úgy éreztem nem ronthatok ajtóstul a házba, hiszen a magánélet még
nem került elő. Magamban igyekeztem megfogalmazni a kérdést, de megelőzött.
- Miért éppen itt kerestél munkát? Talán valami olasz jóvágású csábított vissza
a városba?
- Jó lenne, ha azt mondhatnám igen, de nem. A diploma után rájöttem, hogy nem
akarok többet ingázni, és nem akarom azt, hogy távol legyek a szüleimtől.
Imádom Milánót, és ez az én városom. Itt nőttem fel, és ha máshol nem talán
apám vállalkozásába eltudok helyezkedni.
- Szerintem hülye az aki egy ilyen okos lányt nem alkalmaz. Ha másért nem is
legalább a kinézeted miatt. – Szúrta oda, mire tettetett felháborodással
meglöktem. – Jó, de ha ez az igazság. Semmit nem változtál. Talán, csak még
szebb lettél.
- Köszönöm, te sem változtál semmit. Mi a helyzet a te barátnőddel? Négy éve
még nagyon szerelmes voltál.
- Az már jó rég volt, és jelenleg egyedül tengetem magányos énekes napjaimat.
- Ó te szegény pára. Azért nem hinném, hogy egy ilyen pasinak ne akadna valami
a horgára?
- Néha nyilván, hiszen én sem vagyok fából. – viccelődött. – viszont ezek nem igazán jó kapcsolatok, és
hogy őszinte legyek hozzád, ilyenből is már egyre kevesebb van. Nekem már
inkább a minőség számítana, mint a mennyiség.
- Akkor ebben egyetértünk. – néztem mélyen szemébe, és éreztem, hogy mondani
kéne valamit, hiszen ránk telepedett a kínos csönd. Miközben a kávénkat
kortyoltuk, én újra arcát, kezét és puha ajkait figyeltem. Bőrét sok helyen
borították különböző minták, de engem ez sosem zavart, és bár nem tudtam
mindegyiknek a történetét titkon bíztam benne, hogy egyszer elmondja majd. A
valóságba Emis telefoncsörgése rángatott vissza, aki idegesen kapta füléhez a
készüléket, és elnézést kérve elvonult az asztaltól. Mikor visszatért szeme
zavartan néztek rám.
- Sajnálom, de nekem most mennek, kell. A menedzserem hívott, és szerinte már
ott kéne lennem egy találkozón.
- Semmi baj, menj nyugodtan. Remélem, összefutunk még.
- A hétvégén koncertem lesz, itt. – húzott elő egy papírt, amire az egyik híres
szórakozó hely címe volt felírva. –szeretném, ha eljönnél, és utána
találkozhatnánk. Sőt ha bemondod, hogy kivagy, az első sorból nézheted.
- Ez kedves, de a szüleimmel vacsorázom.
- A buli tízkor kezdődik. Akkor már az öregeknek fellövik a pizsit nem? –
viccelődött.
- Majd meglátom. Örülök, hogy láttalak. – álltam fel, és búcsúzásként
átöleltem, majd miután rendeztem a számlát hazasiettem.
Egész
héten a találkozó hatása alatt álltam, és nem tudtam mit is tegyek. Szerettem
volna ott lenni a bulin, de féltem, hogy újra többet kezdek érezni, mint kéne,
és megint pofára fogok esni. Szombaton sajnos az édesapámnak üzleti tárgyalásra
kellett menni, így a vacsorát elhalasztottuk nekem pedig valami azt súgta ez
egy jel, amivel élnem kell, így felvettem egy tűzpiros ruhát, amit egy fekete
bőrkabáttal kombináltam. Lábamra magas sarkú cipőt húztam. Rendeltem egy taxit
és a szórakozó helyhez kértem magam. A tömeg hatalmas volt, de amint bemondtam
a nevem egy magas férfi lépett mellém.
- Örülök, hogy eljött kisasszony. Kérem, kövessen. – mutatta az utat, ami olyan
volt, mint egy labirintus, a végén pedig megálltunk egy ajtó előtt, amire
öltöző felirat volt írva, és Emis neve. A szívem gyorsabban kezdett verni, és
hatalmas öröm járt át, ahogy megpillantottam a férfit.
- Alessandra, de jó, hogy eljöttél. Köszönöm Max, hogy idekísérted. Gyere be. –
csukta be mögöttem az ajtót, és egy tágas szobába találtam magam, ahol ruhák
sorakoztak, és még két ember tartózkodott.
- Ő a sminkes, és a fodrász. Tudom furi, de kell nekem is. – nevetett fel. –
itt pedig a ruhák, bár most nem ennyibe leszek, hiszen ez csak másfél órás
koncert lesz. Remélem, élvezni fogod.
- Az biztos. Hogy jutok vissza?
- Nem kell, hogy visszamenj, majd Max elkísér, de még maradhatsz kicsit. – ült le.
A két ember kiment a szobából mi pedig kettesbe maradtunk.
- Nagyon csinos vagy, és megkell, mondjam nem hittem volna, hogy eljössz, főleg
nem egyedül.
- Jelenleg még így tengetem a napjaimat. Sajnos mindenki távol van, én pedig
nehezen találok újra vissza az itthoni életbe. A csajok is messze vannak, és
senki nincs itt már. Néha elveszettnek érzem magam, és nem tudom miért jöttem
vissza.
- Mert itt van a családod, és itt nőttél fel. Nem vagy egyedül, hiszen én is
itt vagyok. – állt fel, és közel lépett hozzám. Gyengéden megemelte állam és
kényszerített, hogy csodálatos szemeibe nézzek. – Boldoggá tettél, hogy
eljöttél.
- Engem pedig az, hogy meghívtál.
- Alessandra én…. – kezdte fojtott hangon, de az egyik táncos lány megzavart
minket, így ijedten váltunk szét. Sajnos nem tudta elmondani mit akart én pedig
már nem firtattam. Max a helyemre vezetett így szinte páholyból néztem a bulit,
és az alattam lévő tomboló tömeget. Nagyon élveztem, és jól esett újra hallani
hangját, amit sokáig inkább mellőztem. Persze mikor Parmába tanultam néha
bekapcsoltam a Youtubeot, de túlságosan fájt hallani. Emis össze- vissza
ugrált, és néha a közönséghez is leszaladt, akik hangos sikítással jutalmazták
ezt. Már a vége felé tartott a show én pedig egyre jobban úgy láttam, hogy
sokkal többet foglalkozik az egyik táncos lánnyal, akin lenge testhez simuló
forró nadrág, és mélyen dekoltált póló volt. Közösen táncolt vele, és néha úgy
tűnt neki is énekel. Próbáltam nyugodt maradni, de egyre jobban méregbe
gurultam. Mégis minek hív el, ha éppen rámászik erre a macára? Bár a lányt sem kellett félteni, hiszen
minden alkalmat kiszanált, hogy hátsóját folyamatosan Emis előtt illegesse. A
kaput a legvége tette be, mikor az utolsó szám is véget ért a lány pedig
szorosan átfogta a férfi nyakát és forró csókot váltott vele. A fények azonnal
lekapcsolódtak, szemeimet pedig elöntötték a sós könnyek. Amilyen gyorsan csak
tudtam hazamentem, és dühös voltam Emisre, amiért ilyen hülye helyzetbe hozott.
A napok csak szaladtak, én pedig dolgozni kezdtem az ügyvédi irodába.
Emlékeimből igyekeztem kitörölni mindent, ami a koncerten történt. Igyekeztem
belevetni magam a munkába, amit nagyon élveztem. A főnököm is megvolt elégedve
a teljesítményemmel, nekem pedig egyre több barátot sikerült szereznem. Emisről
továbbra sem volt hírem, és fájt, hogy a koncert után még csak meg sem próbált
bocsánatot kérni. Egy késő őszi napon éppen egy nagy adag jogi papírt néztem
át, mikor az ajtómba Emis jelent meg. Nagy pufi kabátba, fején sapka, és az
utánozhatatlan egyedi öltözködésében.
- Hali, bejöhetek? – vette le szemüvegét.
- Miben segíthetek? - érdeklődtem
hűvösen, és próbáltam nem nagy figyelmet fordítani rá. Érezze csak, mennyire
nem vagyunk már barátok.
- Merre voltál a koncert után?
Kerestelek, de egyszerűen felszívódtál. Még Max sem tudta merre vagy. Azt
hittem megvársz, és utána együtt bulizunk.
- Nem volt kedvem hozzá.
- Próbáltalak megkeresni, de nem voltam biztos benne, hogy még mindig ugyanaz –
e a számod amit én tudtam.
- Igen még mindig az, de nem veszem fel akárkinek.
- Én nem is akárki vagyok. – ült le mire szigorúan rápillantottam. – Valami baj
van?
- Rengeteg a dolgom, és jelenleg egy ügyfelet várok. Mondd, kérlek, mit akarsz
még és menj!
- Alessandra mi a baj? Talán történt valami, amiről tudnom kéne? – tette az
ártatlant. – annyira örültem, hogy láttalak, és, hogy elfogadtad a meghívást.
Úgy gondoltam lóghatunk majd együtt, de..
- Inkább a barátnőddel lógj, akinek a szájába másztál a koncerted végén. –
csaptam le egy aktát az asztalra, ami nagy puffanással ért le. Emis pár
pillanatig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a dolog és meglepő mód
kitört belőle a nevetés, amit sehova sem tudtam tenni.
- Tudod igazán nem volt vicces.
- Alessandra ez csak a műsor része. Persze nem minden koncerten csinálom, csak
ha ahhoz van kedvem.
- Ez fantasztikus!
- Hozzátartozik az rosszfiús megjelenéshez. – vont vállat, és utáltam, hogy még
mindig piszkosul jóképű. – Figyelj, ha ez miatt haragudtál meg akkor mondd meg,
de szeretném, ha tudnád nem gondoltam, volna, hogy ennyire kiakaszt.
- Nem akasztott ki! – vágtam vissza, és féltem, hogy megint baráti zónába
vagyok. – csak nagyon ledöbbentett.
- Megígérem, hogy soha többé nem lesz ilyen rendbe?
- Nem kell megígérni. Nekem nem. – léptem ki az asztalom mögül, és a
szekrényemhez lépve szinte éreztem, hogy Emis a fenekemet bámulja, és ahogy
megfordultam láttam, hogy nagyon is beletrafáltam.
- Nagyon szép lett az irodád, és örülök, hogy felvettek. Biztos remek munkaerő
vagy.
- Köszönöm, de ha nincs különös mondani valód, akkor kérlek, távozz. Hamarosan
jön egy ügyfelem.
- Eljönnél velem vacsorázni? Mondjuk ma este? – állt fel, és bizakodva figyelt.
– esetleg elmehetnék érted olyan nyolc körül, és elvinnélek vacsorázni. Emlékszem,
hogy imádod a kínait, és nemrég egy fantasztikus jó étterem nyílt a stadiontól
nem messze. Utána pedig elmehetnék még moziba, vagy ahova csak szeretnéd. Lenne
kedved?
- Emis én nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – huppantam le az asztalomra.
- Ha a fotósok miatt aggódsz, ígérem nem lesz gond, és megpróbálok vigyázni,
hogy semmi ne derüljön ki, de szeretnék veled kettesbe tölteni egy kis időt és
újra közelebb kerülni hozzád.
- Akkor ez olyan, mint egy randi? – csillant fel szemem, Emis pedig kajánul
bólintott.
- Lehet, de úgy hívjuk, ahogy akarod. Nem kell randevúnak lenni, lehet akár újra
együtt a barátok este is.
- A randi jobba tetszik. – vágtam rá bátran.
- Szuper, akkor este érted megyek. – kacsintott és kilépett az ajtón, én pedig
alig tudtam a munkára koncentrálni.
-
Mi volt a randin? Akkor jöttetek össze? –
csillogott Lia szeme. – Remélem igen.
- A randi olyan jól sikerült, hogy a testvérkéd a lakásomba kötött ki.
- Wow komolyan, és mi volt?
- Annyit elárulhatok, hogy nem malmoztunk. – mosolyogtam sejtelmesen, és újra mesélni
kezdtem az eseményeket:
Emis
egyre követelőzőbben vette birtokba testem, én pedig úgy éreztem megőrülök, ha
nem kapom meg. A lakásba korom sötét volt, de próbáltam magam után húzni a
férfit, miközben ajkunk szinte alig vált el egymástól. Hálómba érve
felkattintottam a hangulat világítást, ami romantikus külsőt adott a szobának.
- Egész este erre vártam. – mondta vággyal teli hangon, majd szorosan magához
húzott, hogy újra birtokba vegye ajkaimat. – annyira gyönyörű vagy, és én
annyira boldog vagyok, újra találkoztam veled.
- Én is így gondolom Emis. – suttogtam és igyekeztem levenni róla pólóját.
Egész testét tetoválások borították, én pedig végigcsókoltam őket egyre lentebb
haladva s közben kezeimmel az övét igyekeztem kicsatolni.
- Ne csigázz édes. – kapott fel és az ágyra rakott, hogy ott folytassuk, amit
elkezdtünk. Csókjait éreztem az egész testemen, és csukott szemmel élveztem
mozdulatait. Emis a végtelenségig hajszolt és mikor már egyikünk sem bírta
tovább belém hatolt. Szeretkezésünk egyszerre volt vad és szenvedélyes, a szoba
csendjét pedig betöltötték a kéjes sóhajok. A mennybe éreztem magam miután
pihegve kapkodtam levegő után. Vágyunk csillapíthatatlannak bizonyult, és már
hajnalodott mikor egymás karjaiba álomba merültünk.
Az együtt töltött estét pedig még sok követte és fél évre rá úgy döntöttünk
jobb lesz, ha összeköltözünk, engem pedig már nem zavart, ha néha lekaptak a
fotósok vagy valami hülyeséget hordtak rólunk össze. Ezeken mindig jókat
derültünk. A kapcsolatunk harmadik évébe pedig Emis nagyon romantikus módon kérte meg a kezem, amire azonnal igent mondtam.
-
Ezután pedig megszülettek a gyerekek. – nyugtázta Lia.
- Igen, és azóta pedig nagyon boldogok vagyunk. – Büszkélkedtem őszinte
szívvel.
- Ti vagytok a tökéletes páros.
- Ez nem így van. Azért néha mi is veszekszünk, csak akkor nem vagy itt, de
való igaz, én is úgy érzem, a testvérednél nem találhatok jobb férjet, és apát.
De rá is sokat kellett várnom, így kérlek, te se legyél szomorú, hiszen a jó
dolgokra megéri várni, és ha ez a fiú most még nem is jött össze majd a
következő összefog. Neked most úgyis a tanulás az első, és fiúzni ráérsz még
pár év múlva is. – álltam fel mikor Emis sürgető hangját hallottam kintről.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt. – ölelt meg, én pedig boldogan siettem
férjemhez kire tényleg megérte annyi időt várni.
2020. augusztus 2., vasárnap
⚽ Mérkőzés képekben ⚽
Mivel nagyon rég nem frissítettem a galériát, ezért úgy gondoltam rakok fel pár képet a tegnapi, és az idény meccseiből, ( személyes kedvenceim) de ha valakit érdekel az előző bejegyzésem Itt megtekintheti.
( A képeket egyébként a Pinterest oldaláról vettem, ahol nagyon szeretek nézelődni és biztos vagyok benne, hogy jóba lennénk ezzel a csajjal aki ezt az oldalt vezeti...csak kár, hogy nem magyar. 😀)
Tudom nem sok kép, és tudtam volna még rakni rengeteget, de én ezeket a képeket szeretem a legjobban.
Hamarosan jelentkezem. Ne felejtsétek: Az élet szép!
Puszi Andrea.
2020. július 19., vasárnap
⚽Babacsomag, egy szuper interjú, és a 100. mérkőzés ⚽
“Ti, újságírók festetek le ilyennek engem. Nem vagyok rosszfiú, akik ismernek, azok tudják. Amikor játszom, akkor igen, de egy oroszlán vagyok. Ez szenvedély, nem rosszaság.”
“Csak szenvedélyből vagyok itt, ingyen játszom…”
“Valójában a híres találkozón történt események 10 százaléka került nyilvánosságra, de nem volt semmi rossz dolog. Magamért és a csapatért beszéltem. Egy megbeszélés volt szemtől szemben, hogy választ kapjunk a kérdésekre a kialakult helyzetről és a jövőnkről.”
“Galliani felhívott. »Azt mondtad, hogy ez nem a te Milanod. A régi Milanod 11 kilométerre van Milánótól…« – mondta a telefonban. Tetszett a megjegyzése, így kell dolgoznia egy sportigazgatónak. Amikor a Milanhoz vitt és találkoztunk a svédországi házamban, így szólt: »Nem megyek innen sehova, amíg velem nem jössz.« Helena, a feleségem idegesen nézett rám: »Ez őrült… mégis mit akar?« Azt mondtam, hogy mennem kell, különben itt marad. Ha akarsz valamit, akkor el kell venned cselekvéssel és nem csak szavakkal.”
“Láttad már a The Last Dance című dokumentumfilmet Jordanről? Nem mondom azt, hogy Jordan vagyok, mert Ibra vagyok és ő Jordan, de magamat látom benne, ahogyan dolgozik és amit elvár magától illetve másoktól. Sok ember azt mondja, hogy csak a mérkőzés számít. Én nem így gondolom. Ahogyan gyakorolsz, úgy játszod a mérkőzést. Mindig 200 százalékot várok el a csapattársaimtól, mindig, ahogyan magamtól is. Nem mindenki Ibra a pályán, ez rendben van, de a lehető legjobbat kell kihoznod magadból. Játszhatsz rosszul vagy játszhatsz jól, de amikor pályára lépek azt kell érezzem, hogy olyan személy van mellettem, aki a maximumot nyújtja. Nem megyek háborúba olyan valakivel, aki elmenekül, de nem mindenki ilyen.”
“2004 volt, amikor megérkeztem a Juventushoz. Teljesen más volt a mentalitás, mint Malmöben vagy Amszterdamban. Tiszteltek téged, de csak egy voltál a sok közül. Egy senki voltam. Még szebb volt az első találkozás Capellóval. Az első edzésnapon bementem az öltözőbe és megszólaltam: Jó reggelt, mester! Azt mondták, hogy így kell. Capello újságot olvasott, lapozgatott és kávézott. Eltelt 15-20 perc és meg sem szólalt. Aztán befejezte az újság olvasását és kiment. Gondoltam, hogy ha így viselkedik, akkor ez azt jelenti, hogy bizonyítanom kell. Itt ő azt éreztette velem, hogy senki vagyok. Aztán megszólalt: »Ne kérj tiszteletet, hanem szerezd meg.« És én megszereztem.”
“A második otthonom. Sajnálom, ami történt. 10 évvel ezelőtt ez egy másik Milánó volt és most sokkal szebb és pozitívabb. Aztán jött a világjárvány. Remélem, hogy gyorsan helyre fog állni minden. Ezzel a maszkkal mindannyian betegnek nézünk ki.”
“Igen. Ez az alkalmazás lehetőséget ad arra, hogy távolról tudj edzeni egy személyi edzővel, aki követ téged. Egy ideig a közösségi távolságtartást betartva kell élnünk, az emberek félnek a érintkezéstől. Ráadásul sokan nem szeretnek edzőterembe járni, de nem mindenkinek van tapasztalata otthon egyedül edzeni. Ennek az alkalmazásnak a segítségével lehetséges. Én is edzeni fogok. Edzenem kell, hogy jól érezzem magam, hogy boldog legyek és azt hiszem, hogy ez mindenkire érvényes. Szeretném megosztani az edzési tapasztalataimat.”
“Nem, reggel nem. Nehéz számomra a felkelés. Amikor edzek, szeretek szenvedni az edzésen. Jobban érzem magam, ha szenvedek. Most 38 éves vagyok, de nem kell a többiekhez képest kevesebbet futnom Milanellóban. Éppen ellenkezőleg: többet kell. Jobbnak kell lennem másoknál mindenben, amit csinálok. Ez van a fejemben, így nőttem fel. Gyerekként Malmöben nem voltam egy tipikus svéd. Idegen voltam számukra, nagy orr, sötét haj… A kék szemű szőkék mindig előnyben voltak, nekik nem kellett semmit bizonyítaniuk. Nekem többet kellett tennem náluk, hogy felhívjam magamra a figyelmet és bebizonyítsam, hogy jó vagyok. Ez sokat segített. Mint most, amikor a szünet után megsérült a vádlim. Két nappal később azt mondtam, hogy jól vagyok és a többiekkel tudok edzeni. Ilyen Ibra, de megállítottak…”
“Mi folyik Amerikában? Ez nem jó, ennek nem így kell lennie. Mindannyian azonosak vagyunk. Ezért szeretem a labdarúgást, mert a futball egy vallás és mindenkit összehoz. Nem számít, hogy honnan jöttél vagy mi a neved.”
“Nem. Mindenki tökéletes akar lenni, de a tökéletesség valójában önmagad lenni.”
“Ibra nélkül lehetetlen lenne, különben elveszítenék a rajongókat. Ott kell lennem, hogy megmentsem a helyzetet. Azért jöttem Olaszországba, hogy egy nagy klubban fejezzem be a pályafutásomat, mert azt mondták nekem, hogy Amerikában túl könnyű. Rendben, hát visszajöttem és mi történt… minden megállt a járvány miatt. Azt gondoltam, hogy talán ez egy jel, hogy abba kellene hagynom.”
“Most nehéz erről beszélni. Meglátjuk, hogy milyen leszek ebben a két hónapban és mi történik a klubbal.”
“Most minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, még ebben a helyzetben is. Aztán meglátjuk, hogy mi történik a Milan háza táján. Természetesen játszani akarok, hogy nyerjek valamit és érezzem, hogy győzhetek. Nem vagyok kabalafigura, akkor inkább nem játszanék. Még mindig sok bennem az adrenalin, az érzelem és a szenvedély az iránt, amit csinálok. Én akarom jelenteni a különbséget. Ha ez a helyzet marad, akkor nehéz elképzelni, hogy maradok a Milanban a következő szezonra. Őszinte vagyok. Nem tudom, hogy mi lesz két hónap múlva. Jól érzem magam és játszani akarok valamiért. Ibra nem egy Európa Ligás játékos és a Milan nem egy Európa Ligás klub. A Milannak a Bajnokok Ligájában kell szerepelnie és a Scudettót nyernie.”
“Nem tudom, hogy ki ő. Nem ismerem.”
“A szünet előtt azt mondtam volna, hogy a Juventus. Most mindenki nagy árat fizet a megállásért, hiszen az erőnléti forma elveszett. Ugyanakkor a Juve rendelkezik a leginkább minőségi kerettel és túl sok tapasztalatuk van. Még ha rosszul is játszanak, tudják, hogy mit kell tenniük.”
“Azt akarod mondani Ibrának, hogy ő nem játszik olyan stadionban, amelyben 70 ezer nézőnél kevesebb van? Igen, a mérkőzés 50 százalékát a közönség játssza. Feltüzelnek téged vagy kifütyülnek – ami tetszik, mert izgalomba hoz.”
“Úgy érzem, hogy élek. Boldogok és imádkoznak az Istenükhöz.”
“Reméljük, de én még nem láttam.”
“Ibrahimovic a legteljesebb csatár. Jelenleg nem látok másik Ibracadabrát a világ labdarúgásában. 196 centi magas játékos vagyok, Mike Tyson erejével, Bruce Lee gyorsaságával és úgy táncolok, mint Muhammad Ali. Nem, nincs senki ilyen.”
“Soha nem zártam be az ajtókat senki előtt, de csak olyan klubhoz mennék, ahol befolyásom van, nem pedig oda, ahol a szavak értéktelenek. Ezen kívül nagyon sok tennivalóm van. Ott a családom, a két nindzsám, akik remélhetőleg hamarosan felvételt nyernek a katonaságba.”
“Jó apa vagyok, túl nagy a szívem, de csak fegyelemmel. A fiaim megutálták a futballt, amikor kicsik voltak. Mindig taekwondóztak. Én fekete öves vagyok. Amikor együtt játszunk és megpróbálok nekik valamit megtanítani, akkor azt mondják, hogy ők már mindent tudnak és jobbak nálam…”