2017. szeptember 19., kedd

⚽️ Egy kis pályázati munka ⚽️


Sziasztok!! 

Még nyáron jelentkeztem egy Fejős Éva pályázatra, amit - mint a mai nap folyamán kiderült - nem sikerült megnyernem. Nem mondhatom, hogy nem esett rosszul, de azért legbelül éreztem, hogy nem fognak kiválasztani. A lényeg az volt, hogy egy nyári képről kellett írni egy 5000 karakteres szösszenetet.

Viszont most úgy gondoltam megosztom veletek, hogy lássátok ilyet is tudok.
Remélem, tetszik majd nektek. Ha gondoljátok, írjátok meg! 

Puszi Andrea. 
Erről a képről kellett írni: 


A tengerparton ültem egy koktéllal a kezembe és a vizet bámultam. A kényelmes nyugágy és a vessző napernyők árnyéka megteremtették a tökéletes pillanatot. Tökéletes pillanat? Vajon tényleg ez lenne az, amibe nincsenek szabályok, és nincsenek korlátok. Egyedül csak a víz, napfény és a puha homok. Miután kihörpintettem a jeges italomat eltűnődtem a dolgokon. A szüleim mindig a tökéletességre törekedtek és engem is ebbe a „ketrecbe” kényszerítettek. Apám a menő ügyvéd, míg édesanyám elismert színésznő, akiknek fontos a külsőség, és a jó megjelenés. Én sosem játszhattam a gyerekekkel az udvaron, hiszen már kicsi korom óta szépségversenyekre hurcibáltak ami azzal járt, hogy minden napom bevolt táblázva. Magániskolába jártam, és rengeteg féle különórára. Később az edzőterem lett a második otthonom és arról, hogy egyedül megegyek egy hatalmas adag fagyit, vagy egy szelet tortát szó sem lehetett. Az egyetemet a fővárostól távol végeztem el. Ez volt életem legjobb időszaka, hiszen távol voltam a hatalmas elvárásoktól és korlátoktól, de tudtam, ha bármi baj van, csak egy telefon és ők azonnal ott teremnek. Itt ismerkedtem meg életem szerelmével, Balázzsal, akivel négy évig alkodtunk egy párt. Tetszett az szókimondósága, és ahogy imádta az életet. Bár ami mégis vonzott benne az a hihetetlenül magával ragadó mosolya és tekintete volt. Még tetoválást is csináltattam miatta, amit miután anyámnak megmutattam majd kitért a hitéből. Hozzáakartam menni és gyerekeket szülni neki, ám a családom hallani sem akart róla. Hiszen nem volt állandó munkája, és anyagilag sem állt annyira jól, mint mi. Az egyetemet ugyanis nem fejezte be, hiszen dolgoznia kellett, hogy eltartsa özvegyen maradt édesanyját. Egyedül csak egy gyógy masszőri papírt tudott felmutatni, ami anyáméknak nem volt elég. Minden ágálásom ellenére szakítanunk kellett és ő annyira összezuhant, hogy elköltözött még az országból is. Egészen ide Olaszoszországba, én pedig hozzámentem Mátéhoz, akinek csillaga fényesen ragyogott a hírességek egén. Anyám beprotezsált egy csomó műsorba, és filmbe, és végül azt vettem észre, hogy színésznőként tartanak számon. Pedig nem is vagyok tehetséges, és nem is szeretem igazán, de persze ha egyszer belekerülsz nagyon nehéz kimászni. A házasságom harmadik évébe jöttem rá, hogy terhes vagyok, és nem sokkal később megszületett Evelin, akinél szebb kislányt sosem láttam. Gyönyörű szőke haja, és hatalmas kék szemei vannak. Ennek már öt éve, és ahogy itt ülök, kicsit lelkifurdalásom van, hogy csapot-papot otthagytam és eljöttem ide a szívem után. Persze Time a legjobb barátnőm vigyáz rá, és tudom mellette biztonságba lesz. Legalább távol van a nagy veszekedéstől és a válási procedúrától, amit azután adtam be, miután rányitottam Mátéra, és az egyik újdonsült valóságshow sztárocskára. A látványtól lefagytam, és sosem hittem volna, hogy a tökéletesnek hitt férjem képes ilyet tenni. Balázst mindig is követtem az Instagrammon így az utazásom célja egyértelmű volt. Alig vártam már, hogy lássam azt a férfit, akivel több éve nem beszéltem már, de a szívemben még mindig élénken él. Hiába is tagadtam le, nagyon hiányzott és a nap minden pillanatába arra vágytam, hogy vele legyek. Szerettem a családomat, de érte felhagytam volna mindennel és Evelinnel együtt ideköltöztem volna. Akárcsak az első szavára is. Legalább távol lennék a sok idióta firkásztól, akik előbb utóbb úgyis rájönnek, hogy valami nem kerek köztünk, majd minden címlapon a mi képünk fog díszelegni. Már előre félek Evelin reakciójától. A parton egyre több ember mozgolódott és én egyre türelmetlenebb lettem. Tudtam, hogy Balázs minden reggel kijön ide futni. Már régóta él kint él, és fitnesz edző ként tevékenykedik. A sport mindig is fontos volt számára és ez a képei alapján csak előnyére vált. Volt, hogy elálmodoztam a monitor előtt és elméláztam milyen lenne megölelni izmos testét, vagy csak érezni újra az illatát. A koktélom is elfogyott, de nem kértem másikat, inkább jobbnak láttam, ha kicsit kinyújtóztatom elzsibbadt végtagjaimat. Fizettem és a víz felé indultam. A meleg szél sós levegőt hozott felém, ami jól esett. A lábamat a hullámok nyaldosták, és elfogott a béke. Egy különleges kagylót piszkálgattam a lábammal, de nem bírtam kiszedni így ruhám nem kímélve leguggoltam a földre majd eltakarítva róla a puha homokot kiszedtem. Még sosem láttam ehhez foghatót. Sima volt és azurkék. Amint a kagylót vizsgálgattam egy hatalmas hullám telibe kapta a ruhámat, és mivel a víz hideg volt ijedten ugrottam hátra, és beleütköztem egy férfiba. Megkapaszkodtam benne és felnéztem rá. Azonnal tudtam ki áll előttem, egy szál rövidnadrágba. Napbarnított bőre kiemelte sötétkék szemeit. Szőke haja pedig kicsit az arcába lógott. Légzése a futástól gyors volt. Végignéztem rajta és a látvány nagyon imponált. Szinte semmit sem változott. Mosolya még mindig olyan ellenállhatatlanul vonzó volt, mint pár éve, ám mikor felismert szemein átfutott az enyhe riadalom és nekem szegezte a kérdést:

- Te meg mit keresel itt? 

2017. szeptember 16., szombat

3/ 41 ⚽️Egy karrier vége? ⚽️

Már bőven elmúlt kilenc óra és én egyre idegesebb lettem. Sehogy sem találtam a helyem, ebbe a hatalmas házba. Megfürödtem, majd felmentem a hálóba. Beraktam egy kellemes zenét és egy könyvvel bekuckóztam az ágyba. Próbáltam az olvasni valómra koncentrálni, de sehogy sem ment. Gondolataim csak Zlatan körül jártak. Hol lehet? Mit csinál? Mikor jön már haza? A telefonom után nyúltam, és már majdnem feltárcsáztam szerelmemet mikor kapunyitást hallottam, és, hogy Zlatan beáll a garázsba. Megkönnyebbülve vettem tudomásul és mosolyogva elkapcsoltam a villanyt alvást szimulálva. Hallottam, ahogy belép, leveszi a kabátját, cipőjét, majd a lépcsőn át a szobába veszi az irányt.
- Lili megjöttem. Alszol? - Szólt kedves hangon, de nem válaszoltam. - Ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani, csak felhúzott ez az egész ügy. - Lépett közelebb, leült az ágy szélére, és egy sóhaj után folytatta. - Sajnálom azt is, hogy kiabáltam, mert te nem ezt érdemled. Igazából, nem is tudom miért vagy még mindig velem, de remélem, megbékülsz, mert nagyon szeretlek. - Simította végig a karom, amitől kicsit megborzongtam. - Úgy látom, tényleg alszol. - Állt fel, és egy puszi után a fürdő felé indult. Hallottam, hogy megengedi a vizet, és igyekeztem legyőzni a gondolatot, hogy mellé álljak. Bő tízperc múlva pedig mellém bújt, és ekkor már nem bírtam ki. Felkapcsoltam a kisvillanyt, felültem és szigorú szemmel ránéztem.
- Csak neked akarok jót, és azt, hogy többet legyünk együtt. - Kezdtem mire meglepett szemekkel meredt rám. - Tudom, hogy neked ez a munkád, de lehet, hogy ezt a sors akarta így, mert érezte, hogy fáradsz.
- Én sosem fáradok el, vagyis inkább nem fáradhatok el, mert akkor kapom a kritikákat.
- Ne foglalkozz velük! - Ingattam a fejem.
- Próbálok, de nehéz, Lili, mert tudom, mire vagyok képes.
- Nem csak te vagy a csapatba!
- De azt akarom, hogy én legyek a legjobb! - Magyarázta, én pedig úgy gondoltam befejeztem. Nem fogok veszekedni, így kedvesen csak ennyit mondtam:
- Nekem akkor is te vagy a legjobb! - Bújtam hozzá, majd lágyan megcsókoltam. Kisvártatva azonban eltolt magától majd komoly hangon így szólt.
- Figyelj, lent maradt a telefonom a pulton. Nem hoznád fel?
- Nem! – Makacskodtam.
- Naa, kicsim!! - Kérlelt kiskutya szemekkel, és természetesen nem tudtam nemet mondani neki.
- Lásd jó szívem. - Kaptam a köntösöm után, lesiettem a lépcsőn, és amit a pulton találtam attól a szavam is elakadt. Egy csodálatos rózsacsokor díszelgett a közepén arany masnival átkötve. A felirat pedig ez volt rajta: Ne haragudj rám! Meghatottan végigsimítottam a szalagon és elámultam a virág fantasztikus illatán, és kinézetén. Annyira elvarázsolt a nem várt ajándék, hogy észre sem vettem, hogy szerelmem mögöttem áll.
- Hogy tetszik?
- Csodálatos. - Böktem ki elfúló hangon, majd szembefordultam vele. - De egy virágcsokorral nem győzhetsz meg, és nem fogok olyan könnyen megbocsájtani. - Játszottam továbbra is a sértődöttet.
- Akkor mivel engesztelhetlek ki?
- Egy Francia utazással? - Mondtam mire csak megforgatta szép szemeit. - Nagyon kérlek!!!!
- Lili nem tudom még mi lesz!
- De ha esetleg eltiltanak, akkor....
- Lili kérlek, ne feszegesd ezt a témát. Ha eltiltanak is jelen kell lennem a mérkőzéseken és az edzéseken. - Magyarázta én pedig egyre szomorúbb lettem. - De figyelj csak. - emelte meg a fejem, hogy a szemembe nézzen. - Cserébe megígérem, hogy az eltiltásom idején, csak egyszer megyek edzésre a két hét alatt.  A lehető legtöbb időt fogjuk együtt tölteni, jó? 
- Rendben, nekem már ez is elég Zlatan. Nem a lehetetlent akarom kérni, csak egy kicsivel több időt együtt. - Fogtam meg a kezét majd a vázával együtt felmentünk a hálóba és elaludtunk. Zlatan betartotta az ígéretét, és tényleg sokat voltunk együtt. Elmentünk vásárolni, éttermekbe jártunk, vagy csak sétáltunk a városba. Utóbbit leginkább este, mert így kevesebbszer kellett megállni, hogy fotózzák, vagy aláírást kérjenek tőle. Ilyenkor én mindig félreálltam és igyekeztem elfogadni a tényt, hogy ő egy ismert ember. Minden nap sokáig voltunk fent és mindkettőnk megmutatta azokat a filmeket a másiknak, amiket szeret, és reggel sokáig lustálkodtunk az ágyban. De aminek a legjobban örültem, hogy olyan dolgokat csináltunk együtt, amiket előtte sosem. Együtt főztünk, és ő megpróbált megtanítani XBOX-ozni, aminek az lett a vége, hogy súlyos vereséget szenvedtem. Visszavágót javasoltam, de ő elvette a kontrollert és a magasba emelte. Természetesen nem értem el, így felálltam a kanapéra. Szerelmem ekkor látta, hogy védtelen vagyok így derekamnál fogva felkapott és felvitt a hálóba. Gyengéden az ágyra rakott majd megcsókolt. Hosszú percekig csak csókolóztunk mikor bevillant valami. Gyorsan eltoltam magamtól és a határidő naptárom után kotorásztam. 
- Mit csinálsz Lili? - Nézet rám értetlenül. 
- Elfelejtettem, hogy a héten mikor kell orvoshoz mennem. 
- Orvoshoz? Miért?
- Mintha nem tudnád, hogy ellenőrzésre kell mennem, a baba miatt. - Magyaráztam és megnyugodtam, hogy a találkozó időpontja holnapra esik. - Holnap kell mennem. 
- Elmehetek veled? - Kérdezte és ez igazán meglepett. Még sosem volt velem a nőgyógyásznál. 
- Persze, hogy jöhetsz Zlatan, sőt nagyon boldog lennék! - Csillant fel a szemem. 
- Akkor ezt megbeszéltük, elviszlek, és végig bent leszek veled. Tudod nem mondtam még, de gyönyörű vagy, így várandósan. - Nézett végig a hasam, ami már jól láthatóan gömbölyödött. 
- Köszönöm, nem hittem volna, de élvezem ezt az időszakot. 
- Lehet már tudni, hogy milyen nemű lesz? - Puhatolózott mire én bólintottam. 
- Persze, már régóta tudhatnám, de eddig nem akartam. Igazából mindig arra vártam, hogy veled együtt fogom megtudni. - Osztottam meg vele és a meghatottságtól eleredtek a könnyeim. - Szeretlek, és mindnet veled akarok végigvinni. 
- Melletted leszek mindig. De most aludjunk, hogy holnap friss legyél. - Tanácsolta, majd egy gyors tusolás után egymás karjába aludtunk el. Az orvoshoz reggel kilencre volt időpontom, és örültem, hogy nem kellett sokat várnom. Kedveltem az doktort, mert nagyon komolyan vette a dolgát és olyan tanácsokkal látott el, amit hasznosnak véltem. Zlatannal kézen fogva léptünk be a vizsgálóba, amire sötét fény borult, majd mikor meglátta kivel érkeztem, dermedten bámult rá, de nem szólt egy szót sem. Nagyon vicces helyzet volt, és úgy gondoltam jobb lesz, ha bemutatom őket egymásnak. 
- Doktor úr ő a párom Zlatan Ibrahimovic. - Mutattam rá, majd szerelmem kedvesen bemutatkozott. 
- Maga sosem mondta, hogy kitől vár babát. Persze gondolhattam volna, hogy magának is van valami kapcsolata az egyik játékossal, mert mindig Unitedes barátnőkkel jött. 
- Igen, ez így van. - Feküdtem fel és ő rányomta a gélt a hasamra. Szerelmem feszülten figyelte a monitort ahol megjelent a kicsi. Már sokkal jobban kivehető volt, mint előtte bármikor. 
- Doktor úr lehet tudni milyen nemű? - Érdeklődött gyengéd hangon Zlatan, akin látszott mennyire megérintette ez az egész. 
- Ez természetes, de Lilien nem szerette volna még tudni. Esetleg elmondhatom már? 
- Igen, persze, nagyon szeretném tudni. - Válaszoltam izgatottan. 
- Oké, készen állnak? - Húzta az időt mire mindketten bólintottunk. - Rendben akkor látják azt a dolgot ott a kicsi lábacskái között? - Mutatott a képre. - Örömmel jelenthetem be, hogy egy kisfiú van születőbe. - Mondta ki és a szívemet hatalmas boldogság fogta el. - Gratulálok Lilien és persze önnek is Zlatan. - Nézett szerelemre, aki szinte maga elé meredve nézett, és csak akkor eszmélt fel mikor megsimogattam az arcát. Ekkor picit könnyes szemmel rám nézett és így szólt. 
- Köszönöm, hogy ezt megadod nekem. 
- Nélküled nem volna. - Nevettem fel, majd még egy pár vizsgálat után mosolyogva hagytuk el a vizsgálót, egy ultrahang képpel a kezembe. 
- Megmutathatnánk anyáméknak is. - Tanácsolta mikor már hazafelé indultunk. - Alig várom, hogy elmondjam neki. 
- Lesz még egy fiú unokája. 
- Igen, ez így van. - Sóhajtott fel és megszorította a kezem. Otthon pedig bekapcsoltuk a gépet és mindenkinek elújságoltuk a jó hírt. Heléna is megmutatta a kicsit, aki pufi arccal mosolygott a kamerába. Este pedig megünnepeltük egy romantikus vacsorával a napot. Már az ágyba feküdtünk és a holnapi napról beszélgettünk. 
- Holnap végre újra a pályára léphetsz. - Támaszkodtam a kezemre miközben a mellkasát simogattam. - Olyan jó volt ez a pár nap. 
- Nekem is, de igazából már alig várom, hogy újra játsszak. Ez a mai nap pedig, új erőkkel tölt fel. Tudod mikor megláttam az ultrahangon a kicsit olyan ideges voltam, és örülök, hogy egészséges, és semmi baj nincs vele. 
- Vigyázok rá nagyon! - Ígértem. 
- Én pedig rátok, ahogy csak tudok. - Szorított magához és álomba szenderültünk. Zlatannak nagyon jót tett, hogy újra játszott és tényleg tele volt energiával. A következő két mérkőzésén pedig betalált a hálóba, a csapa pedig egyre feljebb került a tabellán. A kisfiam szépen növekedett és már éreztem is őt. Szerettem mikor mocorog, még akkor is, ha éjszakánként nem bírtam aludni tőle. Az idő is kezdett tavasziasodni én pedig elővettem a gépemet és újra fotózni kezdtem a városba. Jól esett, hogy nem kell egy adott témára szorítkoznom. A munkám háttérbe szorult, helyette most inkább hobbiként éltem meg ezt. Volt, hogy órákig bolyongtam a városba, de egyszerűen élveztem a friss tavaszi levegőt, és sokszor átfutott az agyamon, hogy nem is olyan rémes ez a Manchester. A következő Európa Liga mérkőzést Április 20.- ára időzítették, és én mindenképen részt akartam venni rajta. 
- Lehet, nem kéne eljönnöd. - Mondta Zlatan a vacsora alatt és aggódva pillantott rám. - Nem szeretném, ha valami bajod lenne, a túl hangos zaj miatt, vagy esetleg valaki megnyomná a hasad. 
- Semmi bajom nem lesz kicsim! - Fogtam meg a kezét. 
- Jobban örülnék, ha a VIP-be lennél, mint eddig. Miért kell neked a közönségbe ülni? 
- Mert onnan sokkal jobb képeket tudok készíteni, és nem vagyok olyan, akinek csak a VIP a jó. 
- Eddig semmi bajod nem volt vele. A lelátón nagyon sok ember van, és nem biztos, hogy figyelnek rád. 
- Vigyázok magamra Zlatan! Ne aggódj! Felveszem a piros mezemet és drukkolok a többi szurkolóval. Igazából alig várom, már hogy a stadionba legyek. 
- Ó csak nem, hogy hiányzik neked is a  foci? - Mosolygott rám miközben a tányérokat pakolta a mosogatóba. 
- Egy kicsit igen. A hangulat, meg úgy az egész, és kicsit rossz is volt, hogy a két utóbbi meccsen, amin gólt rúgtál nem lehettem ott személyesen. 
- Semmi baj, mert éreztem, hogy velem vagy lélekbe. 
- Mindig veled vagyok édes. - Csókoltam meg lágyan. Zlatan már délelőtt elment, hogy a csapattal a megszokott hotelbe találkozzanak, és együtt készüljenek fel a mérkőzésre. Én próbáltam elérni Stephant, de sajnos nem vette fel. Tudtam, hogy rosszul érintette őket, hogy valószínű nem jutottak be a negyeddöntőbe és egy kicsit jobbkedvre akartam deríteni, de a telefon némán csengett. Belefogtam a lakás takarításába és mire végeztem már arra eszméltem, hogy indulhatok is a stadion felé. A hangulat, mint mindig most is fantasztikus volt, és nem csak az United szurkolók, de a vendégek is nagy transzparenseket raktak ki. Átverekedtem magam a tömegen és elfoglaltam a helyem, a stadion egyik pálya közeli részébe. Körülvoltam véve Unitedes szurkolókkal, és jól esett hallani az ő véleményüket is. Csendben figyeltem a beszélgetésüket és sok mindennel egyetértettem velük. Egy idősebb férfi ült mellettem, aki nagyon értett a focihoz. A többiekkel együtt én sem bírtam a fenekemen maradni, amit a mellettem ülő meg is jegyzett. 
- Még sosem láttam ilyen nőt, aki ennyire beleéli magát egy meccsbe. 
- Komolyan? - Csodálkoztam. - Pedig sok más nőnemű is rajong érte.
- Lehet, de az én környezetembe csak én vagyok ilyen. A lányaim és a feleségem is utálja. Helyette inkább valami Trónok harcát néznek. - Mesélte, és bár tudtam, hogy melyik sorozatról van szó, de sosem láttam belőle egy részt sem. - Mellesleg Ryan vagyok. - Nyújtotta felém a kezét barátságosan mire én is bemutatkoztam. A közönség felhördült és mi is a pályára tekintettünk, ahol egy Rashford passz után Mhkitaryan a hálóba vágta a labdát. A tömeg egy emberként felhördült mi pedig egymás nyakába borultunk a szomszédommal. Mivel az első mérkőzésen az eredmény 1:1- lett így a győzelem a továbbjutás miatt kötelező volt. 
- Mióta szurkol az Unitednek? - Kérdezte székszomszédom, mikor éppen nem sok minden történt a pályán. 
- Igazából csak ettől az évtől. Maga? 
- Már az idejét sem tudom, de legyen annyi, hogy az apám először egy Manchester United mérkőzésre hozott ki hat éves koromba. Most pedig már elmúltam hatvan is. 
- Ez nagyon aranyos. - Állapítottam meg. - Igazán jó lehet ilyen hosszú ideje rajongani valamiért. 
- Igen, ez egy hosszú és egyoldalú kapcsolat. - Nevetett fel. - Magának Ibrahimovic a kedvenc játékosa? 
- Igen, ő.
- A mezéről sejtettem, igazán szép darab. 
- Eredeti. - Büszkélkedtem. - A páromtól kaptam. 
- Én nem vagyok egy ilyen mezvásárlós típus, hiszen minden évben változik. 
- Az igaz. - Értettem vele egyet, és sajnos a harmincadik percben az ellenfél egy kapufa után mégis a kapuba talált. Bosszankodtunk és reménykedtünk abban, hogy a fiúk feltudnak törni még. A  védelemből Rojo kibukott és nem tudták mennyire komolya a sérülése, de körülöttem mindenki hosszabb gyógyulási időt jósolt neki, hiszen nem a saját lábán, hanem hordágyon vitték le. A csapatok nem bírtak egymással, és az állás mindkét játékrészben döntetlenre állt, így sajnálatos módon egyre közelebb került a hosszabbítás. 
- A két perc alatt még bármi lehet. - Súgta oda nekem Ryan mikor felemelték a két percet jelző táblát.
- Igen, remélem csak pozitív. - Bizakodtam, és reméltem esetleg szerelmem betalál a kapuba, de ez egyenlőre nem történt meg. Éppen a telefonommal voltam elfoglalva, hogy sms-t írjak Stephannak mikor mindenki felhördült körülöttem. Csak egy pillanatra akartam a kijelzőre figyelni, de amit láttam azt nem akartam elhinni. Szerelmem a földön feküdt és fájdalmas képpel markolászta a térdét. 
- Mi történt vele? - Érdeklődtem pánik hangon, de a visszajátszásból azonnal megláttam. Egy felugrás után hátra bicsaklotta térde, és elvesztette az egyensúlyát. - Miért nem kel már fel? Miért kell beszaladni hozzá? 
- Ajaj, ez nagy baj. Zlatan nem szokott csak így fetrengeni, főleg nem egy fontos kupa sorozatnál mikor a csapata vesztésre áll. 
- De hát miért nem áll már fel? - Lábadt könnybe a szemem. - Mi a baja???? 
- Sajnos nem tudom, de durvának tűnik, gondolom, a csapat orvosok mindjárt megállapítják.
- MI? - Néztem rá, majd újra a kivetítőre ahol még mindig fájdalmas arccal feküdt, és mikor felült láttam az arcán, hogy ennyi volt. Behozták a hordágyat, amit elutasított és segítséggel a saját lábán távozott a gyepről. - Nekem le kell mennem hozzá! - Villant be.
- Gondolod, hogy oda engednek? 
- Tudom, hogy odaengednek! Én vagyok a barátnője. - Mondtam és könnyes szemmel lesiettem az öltözőkhöz. Nem érdekelt már semmi, se a mérkőzés, se az eredmény, sőt az sem izgatott, hogy esetleg kikapnak. Az agyamba csak az zakatolt, hogy minél hamarabb Zlatan közelébe legyek és megtudjam mi a helyzet. Reméltem nem komoly és esetleg csak egy kis húzódásról van szó. A folyosókon mindenki sürgött- forgott és ekkor már éreztem, hogy nagy a baj. Az egyik ajtó mögül pedig fájdalmas hangokat hallottam ki, majd megállapítottam, hogy ez nem lehet más csak Zlatan. Elindultam az ajtó felé, de egy őr elém állt, akit még sosem láttam.
- Sajnálom, de nem mehet be! 
- De igenis bemegyek világos!! Ugyanis bent a gyerekem apját vizsgálják és tudnom kell, mi van vele!!! Értette, szóval vagy beenged, vagy olyat teszek, amit még magam is megbánok. 
- Lilien. - Jött ki a szobából a doktor - Miért nem nézed a meccset? 
- Maga szerint? Hogy van Zlatan? Bemehetek hozzá? 
- Jelenleg nem akarom felkavarni, mert...- kezdte, de én félre toltam és benyitottam az ajtón. Az orvosi szobába megláttam őt az ágyon fekve. Térde már most hatalmasra dagadt. A kép azonnal szíven ütött. A mindig erős férfi, most összetörve nézte a plafont. 
- Zlatan mi  történt? 
- Lili nem kéne itt lenned. - Nézett rám, majd óvatosan felült. - Mondtam, hogy senkit ne engedjenek be.
- Én nem senki vagyok, de mi történt? 
- Csak felugrottam és ennyi volt. Egy pillanat alatt történt az egész, de mikor ott feküdtem már tudtam, hogy vége. 
- Vége? Minek van vége?? - Pánikoltam. 
- A szezonomnak Lili. - Hajtotta le a fejét szomorúan. - Ennyi volt... egy rossz felugrás.
- Nem, nem. Ez nem igaz. - Tagadtam. - Te mindig erős vagy, és mindig felállsz, és sosem vagy sérülékeny és...
- Lili nyugi!! - Intett csöndre. - Nem lesz semmi baj, de most ki kell menned, hogy megállapítsák a diagnózist. 
- Itt maradok veled! 
- Nem, jobb lenne, ha hazamennél, és én majd telefonálok.
- Nem gondolod, hogy magadra hagylak Zlatan!!! - Háborodtam fel. - Itt maradok, és nem mozdulok mellőled.
- Kicsim nem biztos, hogy ez jót tesz most neked vagy a babának. Nem akarom, hogy idegeskedj. 
- Otthon sem lenne jobb. - Szóltam és ekkor visszajött a csapat orvos, aki egy pár mentős is követett. 
- Mehetünk Zlatan! - Mondta sürgetően, majd a mentősök lesegítették az asztalról. 
- Hova mész? Hova viszik? 
- Bevisszük a kórházba, hogy elvégezzünk pár vizsgálatot. - Kezdte az egyik mentős. 
- Vele mehetek? 
- Nem akarom, hogy gyere, és ha jöhetsz, felhívlak! Értetted? Menj haza és nyugodj meg! Kérlek! 
- Megígéred, hogy felhívsz? - Suttogtam. 
- Igen, megígérem. - Mondta és mielőtt elvezették szorosan magamhoz húztam és megcsókoltam. Nem akartam elengedni, de tudtam nincs más választásom. Kivezették a mentő autóhoz, én pedig leültem az öltözőbe és csak üveges tekintettel néztem magam elé. Pár másodperc múlva a csapat orvos jött vissza nagy sietősen.
- Itt felejtettem az egyik fájdalom csillapítót. – Magyarázta.
- Kérem, várjon! – Szóltam utána. – Tudta nekem mondani valamit?
- Nézze, őszinte leszek. Úgy állapítottam meg, hogy a térdében elszakadtak a térd szalagok.
- Az mit jelent pontosan? Mikor fog pályára lépni?
- Nem tudom, mert ő mindig is egy erős felépítésű játékos volt, viszont ez a legkeményebb focistát is kényszer pályára küldi. Ha a sejtésem beigazolódik, az azt jelenti, hogy több mint fél évet kell kihagynia. Sajnálom Lilien, de most mennem kell. Ígérem tájékoztatni, fogjuk. Egyenlőre annyit tehetünk, hogy megnézzük a röntgenfelvételeket, és elvégzünk pár vizsgálatot. Menjen haza és pihenjen le, mert a maga állapotának nem jó a sok idegesség.
- Köszönöm. – Mondtam, és mikor az orvos elment az öltözőbe rogytam és felhívtam Stephant.
- Lili mi a baj? – Kérdezte mikor hallotta sírok.

- Zlatan lesérült…. vége a karrierjének. 

Sziasztok!! Ezt a részt nagyon nehezen írtam meg!  Próbáltam nem túl érzemes lenni, de azért átjöttek a dolgok. Igazság szerint a videót még mindig képtelen voltam rendesen megnézni, ami lehet látszik is. Remélem így is tetszett. Szépséges hétvégét nektek! Puszi. Andrea  😉

2017. szeptember 11., hétfő

⚽️ Blogon kívül: Felhívás a csendes olvasókhoz!! ⚽️

Sziasztok!! 

Egy kedves blogos barátnőm indította el ezt a kezdeményezést, amihez én is csatlakozok! 
Kérlek olvassátok el és gondolkozzatok el rajta! 

Az Ő blogját és a kezdeményezést itt olvashatjátok el eredetibe: Katt ide

Az utóbbi időben egyre több blogon vettem észre, hogy hiába lelkes a szerkesztő, hiába posztol, egyszerűen senki sem kap kommentet. 

Hol van az az időszak, mikor az embernek nem esett le a gyűrű az ujjáról, hogy kapott egy hozzászólást a témával kapcsolatban?

Hol van az az időszak, mikor nem csak egy gyors like-ra futotta a Facebookon, hanem tényleg, vettük a fáradtságot, hogy elolvastuk a blogger/ina bejegyzését, és megosztottuk vele a gondolatainkat?

Eltűnt. És ezért rettentően szomorú vagyok.

Igazából ez egy felhívás a mindenkori mindig csendes olvasóknak, hogy hiába csinálja egy blogger/ina a blogját, hogyha nem kap visszajelzést. Ha nem kap visszajelzést, honnan tudja, hogy jó-e az, amit csinál? Hogy olvassák a bejegyzéseit? Hogy lesznek-e érdeklődök, olvasók, esetleg jelentkezők, hogyha nyereményjátékot rendez?

Ez nem csak a szerkesztőkön múlik, hanem RAJTATOK olvasókon is, hogy egyetlen kommenttel támogattok minket.

Mi mit kapunk ezért cserébe? Ugyanúgy semmit, mint ti. De nem jobb érzés azt tudatni a kedvenc íróddal, szerződdel, hogy überjó, amit csinál? És tudod, hogy ezt meghálálja, hogy nem hagyja abba a blogolást?

Sokan egyáltalán nem pénzért írnak, hanem szívből, szórakozásból. És ezt az örömet, a lelkesedést veszitek el azzal, hogy csendben olvastok valakit. Hány meg hány nagyszerű bloggertársam zárta be online naplóját, mert hiába olvasták, ha annyit se írtak neki, hogy „Szia! Klassz a blogod, csináld még!”? 

Mit tudtok tenni? Akár chatbe, akár vendégkönyvbe, akár hozzászólásban ÍRTOK a szerkesztőnek. 

Mi mit tudunk tenni? Tartjuk a lelkesedést, és kitartunk egymás mellett, támogatjuk egymást akkor is, hogyha továbbra is csendben marad az olvasótábor...

Valószínű, hogy ez is le fog csengeni x idő múlva, de ez mind megelőzhető, hogyha író-olvasó figyel egymásra. És ez az olvasókon is múlik, nem csak rajtunk, írókon...

2017. szeptember 10., vasárnap

3/40⚽️Mélységek és magasságok ⚽️

A februárnak nagyon gyorsan a végére értünk, és arra lettem figyelmes, hogy eljött a Ligakupa döntő, amire Zlatan egész héten keményed edzett. Sokszor túlságosan is, amit próbáltam tolerálni, és inkább a saját dolgaimra koncentráltam. A mérkőzést Londonba játszották le, és én már előre lefoglaltam a szállásom egy Wembley közeli hotelba, más csapattagok feleségeivel együtt. Mivel amúgy sem sokat találkoztunk jobbnak láttam, ha nem is zavarom, így mikor elindultam csak egy üzenetet hagytam neki az asztalon.: Szeretlek és minden jót. A kupa átadás után találkozunk. Persze szerettem volna felhívni, de biztos voltam abban is, hogy nem veszi fel. Korán reggel keltem majd magamra kaptam meleg ruháimat, bepakoltam a kisbőröndömbe és elindultam a majdnem háromórás útra. Már előtte nap megterveztem az utazást, és örültem, hogy a rosszulléteim nem olyan erősek és nem akadályoztak meg semmibe. Útközben sokat gondolkoztam a babán, és azon, hogy milyen lesz vele az élet. Boldog voltam, hogy megfogant, és reméltem, helyt tudok állni majd minden feladatba, ami vele kapcsolatos. Azt már előre megígértem magamnak, hogy ha megszületik, nem ugrok bele azonnal a munkába, hanem megpróbálok minél több időt vele tölteni. Játszani, fejleszteni és rengeteg élménnyel megajándékozni őt, és persze mindig a legnagyobb szeretetbe nevelni. Még akkor is, ha rossz, és akkor is, ha felidegesít. Olyan anya akarok lenni, akit tisztel, de nem fél tőlem, és reméltem ebbe majd Zlatan is partnerként áll mellettem. Bőven délkörül érkeztem meg a hotelba, majd bejelentkeztem és elfoglaltam a városra csodálatos kilátást nyújtó szobámat. Kicsit tévéztem majd elnyomott az álom. Arra lettem figyelmes, hogy egyre erősebben kopogtatnak az ajtómon, majd valaki a nevemet mondogatja. Felültem és körbenéztem. A szobába sötétség borult, és magamba elgondolkoztam, hogy mennyi órát is aludhattam? 
- Lili nyisd már ki!!! - Szólt újra a hang, én pedig felálltam és kinyitottam az ajtót, ami előtt Coolen állt. 
- Szia. - Köszöntem rá és felmértem ruházatát, ami barna bokacsizmából és egy elegáns fehér tunikából állt.
- Végre már, azt hittem sosem nyitod ki. - Ölelt meg majd belépet a szobámba. - Mit csináltál? 
- Aludtam. - Dörzsöltem meg álmos szemeimet. - Eléggé sokat alszok mostanában. Kérsz valamit inni? - Léptem a mini hűtőhöz majd felmértem annak tartalmát. 
- Nem, köszönöm. Inkább arra gondoltam, hogy összeszedhetnénk a csajokat és elmehetnénk együtt valamerre. 
- Én nem bulizhatok, és kedvem sincs. - Tiltakoztam majd kitöltöttem magamnak egy pohár vizet. 
- Lili csak egy vacsorára gondoltam, és talán kicsi városnézés is lehetne. 
- Ne haragudj, de tényleg semmi kedvem hozzá. Elég lesz nekem a holnapi napot végigizgulni. 
- Szerintem győzni fognak. - Nézett rám komoly képpel. - Valahogy érzem, bár Wayne nincs benne  a keretbe. 
- Zlatan bent van? - Kaptam fel a fejem, mert elfelejtettem átnézni a kezdőt.
- Igen, persze, hogy bent, csak azt gondoltam az én férjemet is pályára küldi. Hiszen ez egy kupamérkőzés. De Wayne sajnos nincs benne a kedvencek kosarába, mint Ibra.
- Még változhat holnapig minden. - Ültem le és megsimogattam a karját. - Nézd, nem akarom, hogy ez miatt más legyen a kapcsolatunk. 
- Dehogy is Lili, nem úgy értettem, csak a tények magukért beszélnek. 
- Mellesleg ha gondolod, egy vacsorába benne vagyok. - Szóltam és reméltem, hogy ettől jobbkedve lesz. A tervem bevált, majd nagyerőkkel készülődni kezdtem, míg barátnőm összevadászta a lányokat. Egy hosszú csizmát, fekete cicanadrágot és egy aranyozott csillogó ruhát vettem fel. A hajamat csak lazán megtűztem egy csattal és enyhe sminket tettem fel. Mire Coolen újra bekopogott már menetre kész állapotban voltam. 
- Készen vagyok! - Pördültem meg előtte, de ő nem tűnt boldognak. - Mi a baj? 
- Alig vagyunk páran, és aki van is már elment valamerre bulizni. 
- Akkor csak ketten maradtunk, de az is jó, és szerintem elég nekünk, ha csak ide megyünk le a hotel bárjába. Megiszunk pár koktélt és eszünk pár falatot. Mit szólsz hozzá? 
-  Nem tudom. Mindig azt érzem, én próbálom összefogni a lánybagázst, de mások nem akarják ezt. 
- Szerintem ne törődj velük! Ha ők nem akarnak, akkor nem kényszerítheted őket ilyenre. Mégiscsak felnőtt emberek, és attól még, hogy a szerelmeink rengeteget vannak együtt nekünk még nem kötelező. 
- Igazad lehet, de akkor megyünk enni? 
- Persze. - Kaptam fel a táskámat és lementünk a hotel éttermébe, ahol eltöltöttünk egy kellemes vacsorát. Sokat beszélgettünk, és sokat segített nekem, mert megosztotta velem a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgait. Megnyugtatott, hogy ne legyek ideges, mert biztos minden rendben lesz. Hajnali egy körül értem vissza a szobámba, és magamba nyugtáztam, hogy jobb is volt ez, mintha sok lánnyal elmentünk volna valami hangos helyre szórakozni. A mérkőzés napján elmentem várost nézni, és kicsit vásárolgatni, majd este a stadion felé vettem az irányt. Szívem szerint azonnal lerohantam volna az öltözőkhöz, de biztos voltam benne, hogy szerelmem nagyon ideges, és nem zavarhatom meg. Összetalálkoztam a többi lánnyal, és együtt ültünk fel egy elkülönített szektorba. 
- Szia. - Ült mellém Rojo felesége, Eugenia. Fekete haját elfedte egy világos kötött sapkával, és nagy télikabátja kiemelte alakját. - Hogy vagy? - Érdeklődött nagy barna szemekkel.
- Idegesen. - Néztem rá, és ekkor kijöttek a fiúk a pályára én pedig nem bírtam a fenekemen maradni, így felálltam, hogy jobban lássam őket. A mellettem ülő lány pedig csak mosolygott a reakciómon. 
- Furcsa, hogy ennyire izgatott vagy, pedig ez is csak egy meccs. - Mondta unottan.
- Lehet, de azért ez nem teljesen van így. - Ültem vissza. - Szerintem igenis fontos. - Szóltam és mivel nem válaszolt inkább én is hagytam annyiba. Szememmel végig Zlatant figyeltem, aki teljesen nyugodt arcot vágott, bár az egyik ujján ott volt a kötés, ami arra engedetett következtetni, hogy ő sem teljesen nyugodt, és megint vérzésig rágta a körmét. A himnusz után pedig következett a mérkőzés. A tizennegyedik percig nem történt semmi érdekfeszítő, és akkor is csak egy lesgól zavarta meg a nyugalmamat. Megkönnyebbülve ültem vissza a székbe, és reménykedtem, hogy a vezető gólt nem a Southhampthon játékosai fogják értékesíteni. 
- Nagyon ügyesen játszik a férjed. - Dicsértem meg Rojot mikor már sokadszorra tisztázott a csapatnak. 
- Köszönöm, de ezért fizetik nem? - Rázta értetlenül a fejét a mellettem ülő, nekem pedig azonnal lejött, hogy valószínű nem leszünk barátnők. Nem is értem, hogy lehet ennyire érdektelen ezzel kapcsolatba. A tizennyolcadik percben a mérkőzés első sárgalapjára is sor került, hiszen az ellenfél játékosa egy csúnya becsúszással földre terítette Ander Herrerát. A vörös ördögök a sárga lap mellé egy szabadrúgás lehetőséget is kaptak. A labda mögött pedig Zlatan állt lövésre készen, majd egy remek rúgással értékesítette azt. A stadionba mindenki őrjöngeni kezdett és a mi szektorunkba is kitört a jókedv. Persze még korán sem volt vége, de legalább az United szerezte meg a vezetést. Folytatódott tovább a meccs, és egy- egy szívbajt hozó helyzeten kívül nem jutottak tovább a fiúk. Egészen a harmincnyolcadik percig mikor Rojo egy szép gólpasszt adott az egyedül hagyott Lingardnak és ő tizenöt méterről a kapuba talált. A stadionba egyre jobb lett a hangulat és én is kezdtem megkönnyebbülni, és még a győzelem lehetőségét is megkockáztattam. Ez utóbbi hiba volt, mert a hosszabbításba a Southampton egy szépítő gólt értékesített, Gabbiadini megmozdulásából. 
- Úgy látom ráfér a fiúkra a szünet. - Jött oda Coolen. - Hogy vagy? 
- Idegesen. - Néztem rá. - Mindenki lement? 
- Csak mosdóba. Nekik ez már annyira nem fontos, mint nekem vagy neked. 
- Lehet túlságosan is komolyan veszem de...
- Ugyan már, dehogyis. - Fojtotta belém a szót. - Miért mondod ezt? Elvégre te is szereted a focit, ahogy a párodat is. Ami pedig neki fontos az neked is. Én is így vagyok vele, és kár, hogy Wayne még mindig nincs a pályán, de bízok a második félidőbe. 
- Innen könnyű felállni? – Utaltam a Southampton csapatára. 
- Persze, nem lehetetlen, de az United erős csapat, és nem gondolnám, hogy kikapjanak. Hozzak valamit inni? 
- Egy pohár víz jólesne. - Néztem rá hálásan, mire visszatért az adott itallal, egy üveg formájába. Pár perc múlva mindenki visszatért a helyére. Kezdődött a második játékrész, és a félelmeim beigazodni látszottak. Nyolc perccel a kezdés után egy szöglet következett, amit Pogba rosszul fejelte ki és ellenfélhez került a labda, majd újra Gabbiadini juttatta a hálóba a játékszert. Az állás döntetlenre állt. Idegesen temettem fejem a kezeim közé. 
- Még sok idő van, nem kell betojni. - Nézett rám Eugenia. - Én nagyon bízom bennük. 
- Én is, de kicsit megingott most ez a bizalom. - Néztem felé, majd egy jót húztam a vizes palackomból. Csak néztem az előttem zajló eseményeket, és imádkoztam, hogy a vörösök találjanak egy gólt, de a labda csaknem akart a hálóba kikötni. Zlatan még egy szabadrúgást is hibázott, és egyre közelebb került a hosszabbítás, vagy a tizenegyes párbaj. Már csak négy perc volt hátra a rendes játékrészből, a szektorba pedig mindenki elkönyvelte, hogy ez már nem lesz meg a rendes időbe. Én még reménykedtem és végre meghallgatták a szavamat, hiszen, egy remek Herrera beadás után Zlatanhoz került a labda ő pedig a hálóba fejelte. Könnyekbe törtem ki, majd mikor elhangzott a hármas sípszó a szívemről hatalmas kő gördült le. 
- Mondtam, hogy sikerül. - Állt fel Rojo felesége én pedig örömömbe magamhoz szorítottam a meglepett nőt, aki aztán velem nevetett. Megvártuk az érem és a kupaátadást is, majd a konfetti eső után elindultunk a helyünkről, és türelmesen vártuk, míg végre lejönnek a pályáról. Beletelt egy jó félóra is mire ez megtörtént, és már messziről lehetett hallani őket. Kiabálva és örömködve lépkedtek a folyosón és a többiek gyűrűjében végre megláttam Zlatant, akinek nyakába ott lógott az érem. Felé siettem majd átöleltem. 
- Szeretlek. - Ez volt az első szó, amit kibírtam préselni magamból a könnyeimen keresztül. - Annyira gratulálok. 
- Köszönöm. - Mosolygott mikor engedett az ölelésből. - Nem gondoltam, hogy itt leszel. 
- Pedig beszéltük, de egész héten alig voltál otthon. Mi ez? - Néztem a kezében lévő dobozkára. 
- Megkaptam a meccs embere díjat is. - Büszkélkedett. - Gyere be az öltözőbe. - Fogott kézen és az ajtó felé húzott. Bent már mindenki körbe-körbe ugrált. Folyt a pezsgő és ment a szokásos éneklés. Mindenki fényképezkedett mindenkivel, és természetesen a kupával is. Én is elővettem a telefonomat és lőttem pár közös fotót Zlatannal. Bő egy óra múlva pedig mindenki készülődni kezdett hazafelé. Zlatan is a fürdő felé vette az irányt, de még utána szóltam.
- Te a csapattal mész? - Néztem kérdően rá mire nemlegesen megrázta a fejét. 
- Nem, mert úgy gondoltam, hogy veled megyek a szállodába. Persze ha nem bánod. - Húzta mosolyra a száját, hiszen ő is tudta mit fogok válaszolni. 
- Mégis, hogy bánnám te tök?! - Nevettem fel és a nyakába akasztott éremnél fogva magamhoz húztam egy csókra. - Siess, addig megvárlak. 
- Rendben, ígérem, gyors leszek. - Ezután eltűnt a fürdőbe, utána pedig együtt indultunk a szálloda felé, hogy egy kicsit kettesbe is megünnepeljük a győzelmet. A következő bajnoki mérkőzésen szerelmemnek volt egy kisebb balhéja, és kapott egy sárga lapot is, mert lekönyökölte az ellenfél játékosát. Persze arról senki nem beszélt, hogy előtte alaposan ráléptek a fejére, míg ő a földön feküdt. A hírek arról szóltak, hogy akár eltiltást is kaphat, de ezt mindenki azonnal tagadta, így nem foglalkoztam vele. Jártam a vizsgálatokra, és sokat beszéltem Helénával és Stephannal is, Zlatant pedig továbbra is csak a bizonyítás érdekelte. Olasz barátom is készült a következő Európa Liga mérkőzésre, amit a Lyon ellen játszanak majd. 
- Jó lenne bekerülni a negyeddöntőbe, és talán többet lépnék pályára is. - Osztotta meg velem, egyik alkalommal, mikor társaság gyanánt vele beszéltem Skypeon. Jó volt látni, még ha csak képernyőn keresztül is.
- Én is szeretném, ha minél tovább menetelnétek, hiszen a Róma jó csapat. 
- Úgy gondolod, hogy képesek vagyunk rá? - Csillant fel szép szeme.
- Miért ne lennétek Stephan? - Kérdeztem, és tényleg így gondoltam. - A ti játékosotok vezeti az olasz góllövőlistát. 
- Ja persze, csak kár, hogy nem én vagyok az. - Túrt bele szomorúan a hajába. 
- Majd jövőre, és még nincs vége a szezonnak, pedig már jó lenne. 
- Nyugi, majd nyáron jobb lesz, és Zlatan is többet lesz otthon, na és ha eltiltják, nem játszhat három mérkőzésen.
- Nem fogják eltiltani! - Kaptam fel a vizet. - Ne is mondj ilyet, kérlek! 
- Rendben, de az Olasz sajtó már tényként kezelte. Nézd! - Mutatta meg az egyik sportújság cikkét. 
- Mondjuk, ha igaz lenne, akkor legalább nyugton lenne kicsit. - Nevettem fel.
- Igen, ez igaz, és elmehetnétek akárhová, mondjuk...
- Párizsba! - Jutott eszembe egy ötlet. - Elvégre ott van a lakásunk, amit már több mint fél éve nem lakik senki. 
- Meg Zlatannak is ott vannak a haverjai, még a PSG-s időszakból. 
- Igen, ez igaz. Szerencsére Verrattival sikerült tisztázni ezt a Lola ügyet és nem lett belőle nagy baj. 
- Gondolom eléggé sokat fizettek az újságoknak a titok miatt. - Állapította meg és igenlően bólintottam. 
- Igen, nem keveset gondolhatod, de... - Kezdtem és ekkor egy nagy ajtó csapkodást hallottam majd mérges káromkodást. - Megjött Zlatan, de úgy hallom valami nem stimmel.
- Lehet mégiscsak nekem lesz igazam, de most elköszönök. Szia, és vigyázz magadra. 
- Rendben, sok sikert, és te is vigyázz magadra Stephan! - Köszöntem el és egy puszit küldtem a kamerába, majd elzártam és lesiettem a lépcsőn. - Szia, édes. - Kezdtem kedvesen, de ő nem válaszolt csak mérges képpel nyomkodta a telefonját. - Szia Zlatan!
- Szia, Lili. - Nézett végre rám. 
- Valami gond van? - Érdeklődtem félve és leültem mellé a kanapéra.
- Eltiltottak három kibaszott mérkőzésre amiatt a kis fasz miatt! - Állt fel majd ledobta a telefonját, ami hangosan koppant az asztalon. 
- Legalább lesz időd pihenni, és regenerálódni picit! - Próbáltam jobbkedvre deríteni.
- Hagyjál már a hülyeségeiddel te is! 
- Én is? 
- Anyám is ezt mondta, mikor mondtam neki! 
- Zlatan ez nem baj, hiszen sokat játszottál, és rengeteg gólt szereztél már. Lehet jobb is, hogy másnak is lehet majd lehetősége. Nem igaz? 
- Még véletlenül se érdekel, hogy másokkal mi van, bár annak örülök, hogy a következő E.L. mérkőzésen ott lehetek, de utána kihagyom a Chelsea, Middlesbrought és a West Brom elleni játékot is.
- Ezek egymás után vannak? 
- Igen, miért? 
- Az majdnem akkor két hét szabadság. - Csillant fel a szemem és már elkezdtem magamba tervezgetni egy Francia kiruccanást. 
- Igen, sajnos. 
- Van egy ötletem, de gyere, ülj már vissza! - Kérleltem majd egy megadó sóhaj után visszaült a kanapéra én pedig belekezdtem. - Tudod, van egy házunk valahol Párizs szélébe, ami eléggé kihasználatlan mostanában, én pedig arra gondoltam, hogy elmehetnénk oda. Ez kapóra is jött most.
- Ezt ugye nem mondod komolyan Lili? - Nézett rám mérgesen. - Nem gondolod, hogy elmegyek Párizsba! Természetesen fellebbezek a döntés miatt. 
- Nem kéne ezt tenned, hiszen hibáztál és...
- HIBÁZTAM? - Pattant fel. -  Nem is voltál ott, szóval azt sem tudod, miről van szó.
- Láttam a videókat! - Mentegetőztem. 
- Ugyan már Lili! Te nem láttad, hogy rám taposott?? 
- Persze, hogy láttam, de te is lekönyökölted most pedig ez a büntetés, amit elkell fogadni. 
- Látszik, hogy lószart se értesz a focihoz. - Vetette oda majd elindult a lépcső felé. Leforrázva ültem és igazán fájt, amit a fejemhez vágott, de elhatároztam nem hagyom magam. Igenis elmegyünk Párizsba. Felsiettem a lépcsőn és benyitottam a szobába ahol szerelmem feküdt. 
- Értek hozzá tudod, és rohadt szarul esett, amit mondtál.
- Örülnék, ha akkor mellettem állnál.
- Melletted állok, de ami megtörtént azzal nem lehet vitatkozni. Fogadd el és menjünk el Párizsba! 
- Hagyjál már ezzel a szarral Lili! Fogd fel, hogy nem megyek veled sehova, fellebbezek és kész! Ha pedig nem tetszik, akkor sajnálom. - Állt fel és majdnem fellökve sietett ki a szobából. Kabátot vett és a kocsi kulcs után nyúlt. 
- Hova mész? 
- El! 
- Ne menj el, beszéljük meg! - Szóltam idegesen.
- Nem akarok olyannal beszélni, aki nem áll mellettem, és csak azt nézi magának mi a jó! Nem fogod fel, hogy ezt akarom csinálni? Nekem ez az életem!
- Jó de ha mégis eltiltanak akkor elmehetünk esetleg...
- NEM MEGYEK PÁRIZSBA! - Csattant fel, majd nagy durrogva kilépett az ajtón és magamra hagyott. Bassza meg a rohad foci! 

Köszönöm, hogy vagytok! :).