⚽ Fanfiction rendelésre: Emis Killa ⚽

 

Sziasztok!!

Szinte még nekem is hihetetlen, hogy megírtam ezt a részt, mert a hetem egy hatalmas káosz volt. Lelkileg és testileg is iszonyatosan elfáradtam, de csak sikerült erőt vennem magamon, és teljesítettem az ígéretemet.

Remélem, tetszik, és nem baj, hogy a saját stílusomra alakítottam át.

Miközben a házassági évfordulónkra készültem, jól esett kicsit elvonulni szobámba. Kintről gyerekzsivaj szűrődött be, én pedig végignéztem a polcokon ahol képek sorakoztak a két csodálatos gyermekünkről és természetesen rólunk, az életünk boldog és meghatározó pillanatairól. Volt köztük olyan ahol a barátainkkal vagy éppen az esküvőnkön mosolygunk szerelmesen egymásra. Éppen a hajam próbáltam feltűzni mikor Emis tizenhat éves húga lépett be hozzám. Hálás voltam neki, amiért átvállalt egy estét a gyerekek körül, így mi eltudtunk menni, vacsorázni.
- Szia, bejöhetek? – kukkantott be Lia, és nagy barna szemeit bánatosan rám emelte.
- Persze, gyere.  – mosolyogtam rá. – Minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz.
- Tudod, azt hiszem, szakítottam a barátommal, és nem tudom mit is kéne, tegyek. – búslakodott.
- Ugyan Lia, ne szomorkodj, hiszen még fiatal vagy, és előtted az egész élet. Lehet nem is ő volt az igazi. - De biztos vagyok benne, hogy ő volt, én pedig elszúrtam. Sosem lesz pasim.
- A te korodba még én is ilyen voltam, de látod mégiscsak sikerült megtalálnom az igazit.
- Neked könnyen ment. – vágta rá, mire megráztam fejem.
- Ez nem így van. Nekem is voltak próbálkozásaim, és a tesóddal sem alakult ki azonnal a szerelem. Sőt. Mikor mi megismerkedtünk neki még barátnője volt, így hiába is mondogatták a barátaink, hogy nekünk együtt kell lenni nem mertem lépni, és azt hiszem ő sem. Utána pedig sok hosszú évig nem is találkozunk, és azt gondolom csak a véletlenen múlt, hogy mi most rokonok vagyunk, Emis pedig a férjem.
- Elmeséled nekem, milyen volt mikor újra találkoztatod? – csillant fel barna szeme én pedig belekezdtem a történetbe, amire mindig is boldog szívvel gondolok vissza.

 

Alessandra: Szinte az ütő is megállt bennem mikor az ügyvédi iroda egyik folyosóján Emist pillantottam meg. Azt a fiút, akit már legalább négy éve nem láttam, de a szívemben a mai napig különleges helyet foglal el. Magas alakja még távolabbról is felismerhető volt, bár öltözéke eltért sajátos viseletétől, de így öltönyben is igazán kedvező látványt nyújtott. Igyekeztem rendezni vonásaimat, és miközben beszálltam a liftbe eltűnődtem vajon mit is keres egy ilyen helyen. Reméltem nem keveredett semmi jogi vitába. A lift tükrébe megigazítottam világoskék ruhámat, amibe az állásinterjúra jöttem, és eldolgoztam kék szemem alatt enyhén elkenődött sminkem.  Mivel már úgyis menni készültem így előkaptam egy nagy hajcsatot és lazán feltűztem barna hajam. Gondolataim még mindig az énekes körül jártak és eszembe jutott, hogy az egyetem előtti időkben szinte elválaszthatatlanok voltunk, és, hogy az akkori baráti társaságból már szinte senki nem maradt, aki összetartotta volna a csapatot, és amibe a legjobb barátnőm által kerültem bele. Ő ugyanis imádta a focit, és az akkori párja jóba volt Stephan El Shaarawyval, akinek Emis volt az akkori legjobb haverja. A társaságban voltunk még páran, akik tudomásom szerint remek karriert futottak be, de csak kevesen maradtunk Milánóba. Nekem is furcsa volt egy másik városba új életet kezdeni, ám a tanulmányaim miatt kénytelen voltam olyan egyetemet választani ahol magasak az elvárások és magas az oktatási színvonal. Kamilla barátnőm és Stephan is folyamatosan mondogatták, hogy lehetnénk többek is szimpla barátságnál, de Emisnek akkoriban barátnője volt, és még ha érzett is irántam valamit a búcsú estén kívül sosem éreztem azt, hogy léphetnék. Beégni nem akartam, és a barátságunknak meg végképpen nem akartam egy ilyen miatt véget vetni. Bár nyilván sokszor játszottam el a gondolattal, de lépni sosem mertem volna. Nem akartam az a személy lenni, aki miatt felbomlik egy kapcsolat. Szikrázó napsütésbe léptem ki a friss levegőre és gyorsan a kocsim felé indultam, ami aranybarna színével kitűnt a sok egyforma autó közül. Mindig is szerettem azt, ami nem szokványos, és talán Emist is ezért tartottam vonzónak. Elvégre, aki meglátja a magas teletetovált férfit, lógó ruhákban nem mondja rá, hogy átlagos. A kocsi kulcsomat kerestem mikor egy túlságosan ismerős hangot hallottam a hátam mögül.

- Alessandandra te vagy az? – tudakolta a hang, és egyre közelebb jött. – Mit csinálsz te itt?

- Szia, Emis. – néztem rá, miközben levettem napszemüvegem.
- Istenem, de rég láttalak. – ölelt magához, nekem pedig ezernyi régi emlék villant be agyamba az ismerős illat miatt, és miután kiszabadított karjai közül mélyen szemeimbe nézett. – Milyen jól nézel ki.- Köszi, te is. – dicsértem vissza, és éreztem, hogy az arcom egyre jobban vörösbe borul.

- Mikor jöttél vissza Milánóba?
-  A múlt héten, és éppen egy állásinterjúra jöttem. Te pedig…
- Mi lenne, ha ezt nem itt folytatnánk? – nézett körbe idegesen és ismertem már annyira, hogy tudtam a tolakodó firkászoktól fél. – A közelbe van egy kis kávézó, nem volna kedved esetleg inni egyet velem?
- De, egy kávé jólesne. – egyeztem bele, és együtt elindultunk egy teraszos hely felé. Útközben figyeltem arcát, ami bár sokkal férfiasabb lett, de még mindig ugyanolyan vonzó volt, mint négy éve.  Leültünk egy távoli asztalhoz majd miután rendeltünk végigmért barna szemeivel.
- Nem hiszem el, hogy látlak. Olyan furcsa, hogy itt vagyok veled, hiszen mikor elmentem Parmába nem gondoltam volna, hogy valaha is látlak majd, de őszintén boldog vagyok. Amúgy láttalak fent a folyosón is. Mi dolgod volt neked egy ügyvédi irodába? Remélem nem keveredtél semmi jogi vagy bármilyen más zűrös ügybe? – mosolyogtam rá, miközben kihozták a rendelt italokat. Emis nagyot húzott a vizesüvegéből és nyugodt hangon válaszolt.
- Dehogy, semmi ilyenről nincs szó, csupán csak részt veszek egy parfüm reklámba és annak a szerződésnek a részleteit tárgyaltuk meg.
- Ó már reklám arc is vagy. Nagyon jó, gratulálok. – incselkedtem vele, és láttam, hogy tetszik neki ez az irány. Szerettem volna flörtölősre venni a figurát, de úgy éreztem nem ronthatok ajtóstul a házba, hiszen a magánélet még nem került elő. Magamban igyekeztem megfogalmazni a kérdést, de megelőzött.
- Miért éppen itt kerestél munkát? Talán valami olasz jóvágású csábított vissza a városba?
- Jó lenne, ha azt mondhatnám igen, de nem. A diploma után rájöttem, hogy nem akarok többet ingázni, és nem akarom azt, hogy távol legyek a szüleimtől. Imádom Milánót, és ez az én városom. Itt nőttem fel, és ha máshol nem talán apám vállalkozásába eltudok helyezkedni.
- Szerintem hülye az aki egy ilyen okos lányt nem alkalmaz. Ha másért nem is legalább a kinézeted miatt. – Szúrta oda, mire tettetett felháborodással meglöktem. – Jó, de ha ez az igazság. Semmit nem változtál. Talán, csak még szebb lettél.
- Köszönöm, te sem változtál semmit. Mi a helyzet a te barátnőddel? Négy éve még nagyon szerelmes voltál.
- Az már jó rég volt, és jelenleg egyedül tengetem magányos énekes napjaimat.  
- Ó te szegény pára. Azért nem hinném, hogy egy ilyen pasinak ne akadna valami a horgára?
- Néha nyilván, hiszen én sem vagyok fából. – viccelődött.  – viszont ezek nem igazán jó kapcsolatok, és hogy őszinte legyek hozzád, ilyenből is már egyre kevesebb van. Nekem már inkább a minőség számítana, mint a mennyiség.
- Akkor ebben egyetértünk. – néztem mélyen szemébe, és éreztem, hogy mondani kéne valamit, hiszen ránk telepedett a kínos csönd. Miközben a kávénkat kortyoltuk, én újra arcát, kezét és puha ajkait figyeltem. Bőrét sok helyen borították különböző minták, de engem ez sosem zavart, és bár nem tudtam mindegyiknek a történetét titkon bíztam benne, hogy egyszer elmondja majd. A valóságba Emis telefoncsörgése rángatott vissza, aki idegesen kapta füléhez a készüléket, és elnézést kérve elvonult az asztaltól. Mikor visszatért szeme zavartan néztek rám.
- Sajnálom, de nekem most mennek, kell. A menedzserem hívott, és szerinte már ott kéne lennem egy találkozón.
- Semmi baj, menj nyugodtan. Remélem, összefutunk még.
- A hétvégén koncertem lesz, itt. – húzott elő egy papírt, amire az egyik híres szórakozó hely címe volt felírva. –szeretném, ha eljönnél, és utána találkozhatnánk. Sőt ha bemondod, hogy kivagy, az első sorból nézheted.
- Ez kedves, de a szüleimmel vacsorázom.
- A buli tízkor kezdődik. Akkor már az öregeknek fellövik a pizsit nem? – viccelődött.
- Majd meglátom. Örülök, hogy láttalak. – álltam fel, és búcsúzásként átöleltem, majd miután rendeztem a számlát hazasiettem.

Egész héten a találkozó hatása alatt álltam, és nem tudtam mit is tegyek. Szerettem volna ott lenni a bulin, de féltem, hogy újra többet kezdek érezni, mint kéne, és megint pofára fogok esni. Szombaton sajnos az édesapámnak üzleti tárgyalásra kellett menni, így a vacsorát elhalasztottuk nekem pedig valami azt súgta ez egy jel, amivel élnem kell, így felvettem egy tűzpiros ruhát, amit egy fekete bőrkabáttal kombináltam. Lábamra magas sarkú cipőt húztam. Rendeltem egy taxit és a szórakozó helyhez kértem magam. A tömeg hatalmas volt, de amint bemondtam a nevem egy magas férfi lépett mellém.
- Örülök, hogy eljött kisasszony. Kérem, kövessen. – mutatta az utat, ami olyan volt, mint egy labirintus, a végén pedig megálltunk egy ajtó előtt, amire öltöző felirat volt írva, és Emis neve. A szívem gyorsabban kezdett verni, és hatalmas öröm járt át, ahogy megpillantottam a férfit.
- Alessandra, de jó, hogy eljöttél. Köszönöm Max, hogy idekísérted. Gyere be. – csukta be mögöttem az ajtót, és egy tágas szobába találtam magam, ahol ruhák sorakoztak, és még két ember tartózkodott.
- Ő a sminkes, és a fodrász. Tudom furi, de kell nekem is. – nevetett fel. – itt pedig a ruhák, bár most nem ennyibe leszek, hiszen ez csak másfél órás koncert lesz. Remélem, élvezni fogod.
- Az biztos. Hogy jutok vissza?
- Nem kell, hogy visszamenj, majd Max elkísér, de még maradhatsz kicsit. – ült le. A két ember kiment a szobából mi pedig kettesbe maradtunk.
- Nagyon csinos vagy, és megkell, mondjam nem hittem volna, hogy eljössz, főleg nem egyedül.
- Jelenleg még így tengetem a napjaimat. Sajnos mindenki távol van, én pedig nehezen találok újra vissza az itthoni életbe. A csajok is messze vannak, és senki nincs itt már. Néha elveszettnek érzem magam, és nem tudom miért jöttem vissza.
- Mert itt van a családod, és itt nőttél fel. Nem vagy egyedül, hiszen én is itt vagyok. – állt fel, és közel lépett hozzám. Gyengéden megemelte állam és kényszerített, hogy csodálatos szemeibe nézzek. – Boldoggá tettél, hogy eljöttél.
- Engem pedig az, hogy meghívtál.
- Alessandra én…. – kezdte fojtott hangon, de az egyik táncos lány megzavart minket, így ijedten váltunk szét. Sajnos nem tudta elmondani mit akart én pedig már nem firtattam. Max a helyemre vezetett így szinte páholyból néztem a bulit, és az alattam lévő tomboló tömeget. Nagyon élveztem, és jól esett újra hallani hangját, amit sokáig inkább mellőztem. Persze mikor Parmába tanultam néha bekapcsoltam a Youtubeot, de túlságosan fájt hallani. Emis össze- vissza ugrált, és néha a közönséghez is leszaladt, akik hangos sikítással jutalmazták ezt. Már a vége felé tartott a show én pedig egyre jobban úgy láttam, hogy sokkal többet foglalkozik az egyik táncos lánnyal, akin lenge testhez simuló forró nadrág, és mélyen dekoltált póló volt. Közösen táncolt vele, és néha úgy tűnt neki is énekel. Próbáltam nyugodt maradni, de egyre jobban méregbe gurultam. Mégis minek hív el, ha éppen rámászik erre a macára?  Bár a lányt sem kellett félteni, hiszen minden alkalmat kiszanált, hogy hátsóját folyamatosan Emis előtt illegesse. A kaput a legvége tette be, mikor az utolsó szám is véget ért a lány pedig szorosan átfogta a férfi nyakát és forró csókot váltott vele. A fények azonnal lekapcsolódtak, szemeimet pedig elöntötték a sós könnyek. Amilyen gyorsan csak tudtam hazamentem, és dühös voltam Emisre, amiért ilyen hülye helyzetbe hozott.
A napok csak szaladtak, én pedig dolgozni kezdtem az ügyvédi irodába. Emlékeimből igyekeztem kitörölni mindent, ami a koncerten történt. Igyekeztem belevetni magam a munkába, amit nagyon élveztem. A főnököm is megvolt elégedve a teljesítményemmel, nekem pedig egyre több barátot sikerült szereznem. Emisről továbbra sem volt hírem, és fájt, hogy a koncert után még csak meg sem próbált bocsánatot kérni. Egy késő őszi napon éppen egy nagy adag jogi papírt néztem át, mikor az ajtómba Emis jelent meg. Nagy pufi kabátba, fején sapka, és az utánozhatatlan egyedi öltözködésében.
- Hali, bejöhetek? – vette le szemüvegét.
- Miben segíthetek?  - érdeklődtem hűvösen, és próbáltam nem nagy figyelmet fordítani rá. Érezze csak, mennyire nem vagyunk már barátok.
-  Merre voltál a koncert után? Kerestelek, de egyszerűen felszívódtál. Még Max sem tudta merre vagy. Azt hittem megvársz, és utána együtt bulizunk.
- Nem volt kedvem hozzá.
- Próbáltalak megkeresni, de nem voltam biztos benne, hogy még mindig ugyanaz – e a számod amit én tudtam.
- Igen még mindig az, de nem veszem fel akárkinek.
- Én nem is akárki vagyok. – ült le mire szigorúan rápillantottam. – Valami baj van?
- Rengeteg a dolgom, és jelenleg egy ügyfelet várok. Mondd, kérlek, mit akarsz még és menj!
- Alessandra mi a baj? Talán történt valami, amiről tudnom kéne? – tette az ártatlant. – annyira örültem, hogy láttalak, és, hogy elfogadtad a meghívást. Úgy gondoltam lóghatunk majd együtt, de..
- Inkább a barátnőddel lógj, akinek a szájába másztál a koncerted végén. – csaptam le egy aktát az asztalra, ami nagy puffanással ért le. Emis pár pillanatig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a dolog és meglepő mód kitört belőle a nevetés, amit sehova sem tudtam tenni.
- Tudod igazán nem volt vicces.
- Alessandra ez csak a műsor része. Persze nem minden koncerten csinálom, csak ha ahhoz van kedvem.
- Ez fantasztikus!
- Hozzátartozik az rosszfiús megjelenéshez. – vont vállat, és utáltam, hogy még mindig piszkosul jóképű. – Figyelj, ha ez miatt haragudtál meg akkor mondd meg, de szeretném, ha tudnád nem gondoltam, volna, hogy ennyire kiakaszt.
- Nem akasztott ki! – vágtam vissza, és féltem, hogy megint baráti zónába vagyok. – csak nagyon ledöbbentett.
- Megígérem, hogy soha többé nem lesz ilyen rendbe?
- Nem kell megígérni. Nekem nem. – léptem ki az asztalom mögül, és a szekrényemhez lépve szinte éreztem, hogy Emis a fenekemet bámulja, és ahogy megfordultam láttam, hogy nagyon is beletrafáltam.
- Nagyon szép lett az irodád, és örülök, hogy felvettek. Biztos remek munkaerő vagy.
- Köszönöm, de ha nincs különös mondani valód, akkor kérlek, távozz. Hamarosan jön egy ügyfelem.
- Eljönnél velem vacsorázni? Mondjuk ma este? – állt fel, és bizakodva figyelt. – esetleg elmehetnék érted olyan nyolc körül, és elvinnélek vacsorázni. Emlékszem, hogy imádod a kínait, és nemrég egy fantasztikus jó étterem nyílt a stadiontól nem messze. Utána pedig elmehetnék még moziba, vagy ahova csak szeretnéd. Lenne kedved?
- Emis én nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – huppantam le az asztalomra.
- Ha a fotósok miatt aggódsz, ígérem nem lesz gond, és megpróbálok vigyázni, hogy semmi ne derüljön ki, de szeretnék veled kettesbe tölteni egy kis időt és újra közelebb kerülni hozzád.
- Akkor ez olyan, mint egy randi? – csillant fel szemem, Emis pedig kajánul bólintott.
- Lehet, de úgy hívjuk, ahogy akarod. Nem kell randevúnak lenni, lehet akár újra együtt a barátok este is.
- A randi jobba tetszik. – vágtam rá bátran.
- Szuper, akkor este érted megyek. – kacsintott és kilépett az ajtón, én pedig alig tudtam a munkára koncentrálni.

 

- Mi volt a randin?  Akkor jöttetek össze? – csillogott Lia szeme. – Remélem igen.
- A randi olyan jól sikerült, hogy a testvérkéd a lakásomba kötött ki.
- Wow komolyan, és mi volt?
- Annyit elárulhatok, hogy nem malmoztunk. – mosolyogtam sejtelmesen, és újra mesélni kezdtem az eseményeket:

 

Emis egyre követelőzőbben vette birtokba testem, én pedig úgy éreztem megőrülök, ha nem kapom meg. A lakásba korom sötét volt, de próbáltam magam után húzni a férfit, miközben ajkunk szinte alig vált el egymástól. Hálómba érve felkattintottam a hangulat világítást, ami romantikus külsőt adott a szobának.
- Egész este erre vártam. – mondta vággyal teli hangon, majd szorosan magához húzott, hogy újra birtokba vegye ajkaimat. – annyira gyönyörű vagy, és én annyira boldog vagyok, újra találkoztam veled.
- Én is így gondolom Emis. – suttogtam és igyekeztem levenni róla pólóját. Egész testét tetoválások borították, én pedig végigcsókoltam őket egyre lentebb haladva s közben kezeimmel az övét igyekeztem kicsatolni.
- Ne csigázz édes. – kapott fel és az ágyra rakott, hogy ott folytassuk, amit elkezdtünk. Csókjait éreztem az egész testemen, és csukott szemmel élveztem mozdulatait. Emis a végtelenségig hajszolt és mikor már egyikünk sem bírta tovább belém hatolt. Szeretkezésünk egyszerre volt vad és szenvedélyes, a szoba csendjét pedig betöltötték a kéjes sóhajok. A mennybe éreztem magam miután pihegve kapkodtam levegő után. Vágyunk csillapíthatatlannak bizonyult, és már hajnalodott mikor egymás karjaiba álomba merültünk.
Az együtt töltött estét pedig még sok követte és fél évre rá úgy döntöttünk jobb lesz, ha összeköltözünk, engem pedig már nem zavart, ha néha lekaptak a fotósok vagy valami hülyeséget hordtak rólunk össze. Ezeken mindig jókat derültünk. A kapcsolatunk harmadik évébe pedig Emis nagyon romantikus módon kérte meg a kezem, amire azonnal igent mondtam.

- Ezután pedig megszülettek a gyerekek. – nyugtázta Lia.
- Igen, és azóta pedig nagyon boldogok vagyunk. – Büszkélkedtem őszinte szívvel.
- Ti vagytok a tökéletes páros.
- Ez nem így van. Azért néha mi is veszekszünk, csak akkor nem vagy itt, de való igaz, én is úgy érzem, a testvérednél nem találhatok jobb férjet, és apát. De rá is sokat kellett várnom, így kérlek, te se legyél szomorú, hiszen a jó dolgokra megéri várni, és ha ez a fiú most még nem is jött össze majd a következő összefog. Neked most úgyis a tanulás az első, és fiúzni ráérsz még pár év múlva is. – álltam fel mikor Emis sürgető hangját hallottam kintről.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt. – ölelt meg, én pedig boldogan siettem férjemhez kire tényleg megérte annyi időt várni.

⚽ Megismerni és megszeretni 5. ⚽

Chiara: Stephan felkapott és miután a szobájába cipelt azonnal az ágyára rakott. Tudtam akármi is lesz holnap, a ma estét már senki nem zavarhatja meg. Szerelmem követett az ágyra és forrón megcsókolt miközben a ruhámból próbált kihámozni. Örültem, hogy csak egy alsó volt rajta, így ő könnyen levetette ruházatát. Szinte hihetetlen volt, hogy egy ilyen tökéletes pasival vagyok együtt, és ahogy végigsimítottam izmos hátát a vágy őrületes erővel ragadott magával. Én is igyekeztem segíteni a vetkőzésben, és élveztem minden apró csókot, amivel beborította testem.

- Istenem Stephan. - sóhajtottam fel és a hajába túrtam.

- Baromira ki vagyok rád éhezve. - lihegte, és én is így gondoltam. Nagyon vágytam már rá, és az, hogy megtörténik még most is hihetetlen. - Annyira gyönyörű vagy Chiara. - mért végig mikor már csak fehérnemű volt rajtam. - tökéletes, és kívánatos.

- Te sem panaszkodhatsz. - mosolyodtam el, és pajkosan végighúztam kezem a mellkasától kezdve egészen a legérzékenyebb pontjáig. Stephan szemében különös fény villant, és szó nélkül rá vetette magát melleimre, ahonnan már lekerült a melltartó. Ajkai nyomán szinte tüzelt a bőröm és semmi mást nem akartam, csak hogy átéljem vele azt, amit már rég éltem át bárkivel is. Nyelve egyre lentebb haladt hasamon át a legérzékenyebb pontom felé, amit már csak a fehér neműm takart. Felnyögtem mikor végre odaért és forró levegőt fújt rá. Egyre szorosabban markoltam a párnát, torkomból pedig egyre hangosabb nyögések szakadtak fel.

⚽ Stephan El Shaarawy történet: 4. Megismerni és megszeretni! ⚽

Sziasztok!!

Úgy gondoltam, mivel már ez a negyedik része a Stephanos történetemnek illene címet adnom neki, így egy kedves hozzászólóm ötletéből merítve a Megismerni és megszeretni lett a címe. Remélem nektek is ugyanúgy tetszik, mint nekem.

Most pedig fogadjátok sok szeretettel a legújabb fejezetemet! 

Stephan: Karácsonyig már csak egy hét volt hátra, én pedig egyre idegesebb lettem az előkészületek miatt. Mivel a sérülésem okán nem játszhattam, az edzőtermi munkák közben bőven volt időm a Chiaraval való kapcsolatomon agyalni. A randi óta csak kétszer találkoztunk, de akkor is csak kevés időre, hiszen az ünnepi hajrában Chiarának rengeteg megrendelése volt. Magányos estéimen pedig nem hívhattam el, hiszen tudtam a lányával kell töltenie az idejét. Igyekeztem elfogadni a helyzetet, de legbelül csalódott voltam az elszalasztott együttlétünk miatt, és kicsit frusztrált, hogy nem tehetek semmit ellene. Bár nem volt bajom Nellaval, de azzal továbbra sem értettem egyet, hogy az apja még mindig velük lakik. Azonban mikor ezt megjegyeztem a lány azzal takarózott, hogy nem érez semmit, és csak a gyerek miatt hagyja ezt. Féltékenységemet már egyre nehezebb volt kordába tartani, és nem tudtam mikor fog kitörni belőlem mindaz, amit erről a helyzetről igazán gondolok. Szerettem a lányt, és semmiképpen nem akartam elveszíteni. A következő mérkőzésünk Torinóban volt a Juventus ellen, én pedig kitaláltam, hogy egy remek hétvégét tölthetnénk együtt, és még a mérkőzésen is ülhetne mellettem. Tervemen addig törtem a fejem, míg megfordítottam autóm kormányát és a tetováló üzlet felé vettem az irányt. 

⚽ Stephan El Shaarawy történet 3. rész. ⚽

Stephan: Reggel idegesen és várakozással telve ébredtem. Kicsit éhes voltam, de a hűtőm kongott az ürességtől. Úgy döntöttem elmegyek és bevásárolok. Gyorsan átöltöztem egy melegebb szettbe, és beültem az autómba. Az úton azonban eszembe jutott, hogy talán még Chiara sem reggelizett, így a szupermarket helyett egy pékségben kötöttem ki. Miután felmértem a kínálatot bőségesen bevásároltam figyelve arra, hogy egyenlő arányban legyen sós és édes is a péksütemények között. A fánkokat pedig úgy válogattam, hogy ne csak finomak, de mutatósak is legyenek. Büszke voltam magamra és nagyon vártam, hogy láthassam barátnőm meglepett arcát, mikor beállítok hozzájuk a bőséges reggelivel. Szerencsémre az alsó kapu nyitva volt, így könnyen bejutottam a tömbházba ahol szerelmem lakása volt. Egy nagy levegő után megnyomtam a csengőt és újra felmértem a zacskók tartalmát. Pár percig vártam, míg az ajtó mögül a lány kicsit morgós hangját hallottam.

- Istenem ki a jó ég az ilyen korán? Ráadásul szombaton? - eztán nyílt a zár és megláttam a hálóingben öltözött kócos hajú szerelmemet.

⚽ Fanfiction rendelésre: Stephan El Shaarawy.... folytatás. ⚽

Sziasztok!

Mivel többen is kértétek, itt az oldalon, Twitter üzenetben és egyéb helyeken így elhatároztam, hogy megírom a folytatását az előző Stephanos fejezetnek. Remélem, tetszik majd nektek, és ha szeretnétek folytatást nyugodtan megírhatjátok, és talán egy címet is kitalálhatnánk neki, mert őszintén fogalmam sincs mi kéne. De ha másról olvasnátok azt is szívesen fogadom, és ha szeretnétek a Stephanoshoz is írhattok ötleteket, én pedig történet formájában megírom. Ajánlok figyelmetekbe egy másik oldalt is, ahol remek cikkeket olvashattok többek között tőlem, és másik három blogos társamtól.  Four Ladies Blog

Akkor jó olvasást: 💖😊😉

Chiara:

 Már majdnem egy hónapja alkottam egy párt Stephannal, viszont még mindig csak a kezdő fázisban tartottunk, amit rendszeres találkozók, üzenetváltások és forró csókcsaták tettek ki. Ám ennél messzebb nem mentünk. Talán féltünk, hogy elmúlik ez a különleges varázs. Na és persze ott volt a lányom, aki a kezdeti rajongás után kicsit kétkedve nézte kapcsolatunkat. Főleg az után, hogy az apja az ünnepek előtt hazautazott, és bejelentette elválik. Mindketten nagyon meglepődtünk, hiszen Nellával abban a tudatban voltunk, hogy a házassága stabil lábakon áll. A karácsonyig már csak pár hét volt hátra, és mi Stephannal közösen terveztük az ünnepeket. Kicsit furcsa volt, hogy most nem csak a lányommal, hanem szerelmem családjával is találkozok majd. 

- Szóval akkor Manuel és Giulia lesznek a házigazdák? - érdeklődtem miközben kézen fogva sétáltunk a városban, amit a hideg idő ellenére is nagyon szerettem. 

⚽ Fanfiction rendelésre: Stephan El Shaarawy ⚽

Sziasztok! Kicsit elcsúszva bár, de végre megérkezett a kért rész, ami Stephan El Shaarawy-ról szól. Örültem mikor kértek tőlem róla, mert őt is nagyon szeretem, és szeretek róla írni. A történetben megpróbáltam igény szerint gondolkozni, egyedül csak egy helyen, a kisgyerek korát változtattam meg, mert úgy gondolom, ha idősebb, sokkal jobban lehet vele kommunikálni, és jobban megkeverheti a történéseket. Az ötleten, amit kaptam elég sokat gondolkoztam. Múlt héten megírtam a szülinapos részt, amibe beleírtam Liliéket is, és rájöttem nagyon hiányzik a régi szál. Szóval arra gondoltam, hogy megkérdezlek Titeket, szeretnétek-e egy olyat, amibe újra beleírom Lilit, Zlatant, Stephant, és a többieket?

Vagy megírom ezt a részt, és ennek legyen folytatása? Kérlek, írjátok meg, mit szeretnétek, mert ebben az ötletben is látok annyi fantáziát, hogy akár egy pár részes rövidebb story is kijönne belőle, Stephannal és Chiaraval. Itt már nem lenne Lili, csak Stephan köré építeném a dolgokat.

Chiara: Már éppen végeztem a szalonban, és egy fárasztó nap után bezárni készültem. Elpakoltam a kellékeimet, és megnéztem a jövő heti rendeléseimet. Szerencsére megint telve volt a naptáram, és jobbnál jobb motívumok és vázlatok sorakoztak a tervasztalon, arra várva, hogy felvigyem őket a megrendelő bőrére. Az üzletem nem volt nagy, de imádtam minden részletét, hiszen a saját stílusomat tükrözte vissza. Extrém, és nőies. A lányom születése után a szüleim kidobtak, és bár a gyerekem apja támogatott, többségben mégis egyedül építettem fel a vállalkozásomat. A lányom kilenc éves, és sajnos túlságosan is hasonlít az apjára, aki sikeres üzletember, de mivel Amerikában újranősült nem sokszor találkozom vele, bár a viszonyunk az utóbbi években sokat javult. Sosem gondoltam arra, hogy tizenhét évesen esek teherbe, és sosem hittem volna, hogy tetoválni fogok, mégsem változtatnék semmin, és már visszagondolva tudom, mindennek úgy kellett lenni, ahogy lett. A mosdó felé menet belenéztem a tükörbe és megcsodáltam magam. Viszonylag telt alakom van, amit sosem szégyelltem, hiszen az öltözködésemmel mindig ki tudtam hangsúlyozni az előnyösebb részeimet. Tetováló művészként alap, hogy rajtam is díszeleg pár minta, amit a lányom és az elért sikereim motiváltak. Ezek általában dátumok, vagy nevek, és a karomat, hátamat díszítik. A hajam eredetileg fekete, ami sötétkék árnyalattal keveredik. Egyszerűen imádom ezt a színt, hiszen akármerre megyek, felfigyelnek rám az emberek, én pedig szeretek a középpontban lenni. Az öltözködésem sem mindig szokványos, és sosem követem az adott divatot, és nem is érdekel. Inkább egyedi stílusom van, amibe tényleg minden belefér, és csak akkor választok visszafogott darabokat, ha a lányom iskolájába kell mennem, és akkor tényleg igyekszek úgy viselkedni, mint egy normális édesanya. Hálát adhatok az égnek, hogy Nella nem olyan, mint én voltam ilyen idős korban. Kitűnő tanuló, és nagyon jólelkű kislány, aki imád kézilabdázni, és jól is csinálja. Rendszeresen jár versenyekre, és csapatavával együtt már sok ifjúsági, és korosztályos díjat bezsebelhettek. Az óra lassan hatot mutatott, mikor egy magas, szőke lány jelent meg a szalonban. Nagy télikabátja csinosan állt rajta, hatalmas sála szinte eltakarta arcát.

- Hello, már azt hittem nem vagy itt. - köszöntött nagy hanggal, és nagy mosollyal.

- Szia, már éppen zárok. Hogy vagy? - léptem közelebb hozzá, és üdvözlésként adtam két puszit a szőke hajú lány arcára, aki az egyik legjobb barátnőm volt már kicsi korunk óta. Giulia Benedetti, aki a játékos ügynök Manuel El Shaarawy felesége.

- Jól, és te? Merre van Nella? – kérdezte, miközben helyet foglalt az egyik széken.

- Edzésen, de nemsokára jön, és együtt megyünk haza. Mi járatban vagy erre? - tudakoltam, és reménykedtem nem megint egy újabb randi ötlettel állt elő, hiszen Giulia a fejébe vette, hogy mindenképpen pasit kell szereznie nekem. - Ugye nem megint valami pasi ügy?

- Jaj, ugyan már! - tagadott azonnal, de hófehér arca azonnal piros lett. - nyugi nem fogok többé kerítőnőt játszani, bár ha nem lennél ennyire finnyás a jelöltjeim közül bármelyikkel lehetett volna folytatás.

- Na persze, és melyikkel? Aki megállás nélkül magát fényezte, vagy aki folyamatosan meg akart fektetni? Jaj, nem is, azzal lett volna a legjobb, aki egész vacsora alatt olyan ideges volt, hogy folyamatosan ivott, aztán úgy berúgott, hogy nekem kellett hazavinnem miközben telehányta a taxit.

- Oké, volt egy pár melléfogásom. - ismerte el barátnőm. - De akkor is kéne már valaki melléd.

- Nézd, imádlak, és köszönöm, de magam is el tudom dönteni. Egyelőre elég nekem a munka, és a lányom. Ezek a dolgok bármilyen pasitól többet érnek.

- Lehet, de nem takarnak be este, és nem mondják, hogy jó éjt, és persze nem elégítenek ki úgy se....

- Édesem, már nem is érdekel a szex. - mondtam elszántan.

- Jó, te tudod. Amúgy ha érdekel azért jöttem, mert eljöhetnél hozzánk valamelyik nap vacsorázni. Nellara vigyázhatna valamelyik barátnőd, vagy még anyám is.

- Köszi, még átgondolom, de egész hétre be vagyok táblázva.

- Jó, akkor nem kell, hogy hozzánk gyere, csak elmegyünk vacsorázni, valamelyik étterembe. Nem lenne kedved?

- De persze jó lenne. Már rég voltam bárhol is. - egyeztem bele. - De nem akarok gyertyatartó sem lenni.

- Chiara, hiszen ismered Manuelt.

- Igen, ismerem. Jól megtaláltátok egymást.

- Pontosan, és neked is lehetne egy ilyen párod, és....

- Giulia kérlek! - Állítottam le mikor kislányom lépett be a szalonba. Táskáját ledobta a székre, majd egy nagy öleléssel üdvözölt minket. Barna szemeiben és mosolygós arcában újra megláttam Carlot.

- Szia, kicsim milyen volt az edzés?

- Nagyon jó. A jövőhétvégén egy mérkőzés lesz Torinóban és szeretnék elmenni. Ugye elmehetek?

- Mi ez pontosan? - Húztam össze szemem. - még nem hallottam róla.

- Egy korosztályos torna ahol a legnagyobb iskolák kézi csapata verseng, és engem is beválogattak a keretbe. Csütörtökön mennénk, az iskola leigazolja a pénteki napot, meg a hétfőit is, mert akkor jönnénk. Ugyanis szombaton felkészülések, tájékoztatók, ismerkedések, edzés. Vasárnap pedig a mérkőzés. Kérlek, anya engedj el!! - Nézett rám esdeklően, én pedig nem tudtam mit kéne mondani, hiszen féltettem, de ismertem már az edzőjét és biztos voltam benne, hogy megbízható.

- Anyádnak is menni kell? - Érdeklődött barátnőm, és biztos voltam benne, azért kérdezi, mert programot akar szervezni.

- Nem, nem kell! Senkinek nem jönnek a szülei.

- De nem is szeretnéd, hogy elmenjek, és drukkoljak neked?

- Nem akarom, hogy beégess! - Magyarázta, ezután a mosdó felé vette az irányt.

- Már a lányom számára is égő vagyok, éljen! - Néztem Giuliára, aki csillogó szemekkel kezdte.

- Akkor nem lesz szükséged senkikre, hogy vigyázzon rá. Ez pont kapóra jött. Ugye eljössz akkor?

- Még meglátom.

- Amúgy, meg, ha már a drukkolásnál tartunk, volna egy felesleges As Roma jegyem, és eljöhetnél velem.

- Mérkőzésre?

- Igen. Régebben imádtál meccsre járni, és imádod a csapatot.

- Nem az én kedvencem volt, hanem Carloé, és már nem voltam jó pár éve.

- Akkor itt az idő. Manuel tesója is játszik, aki nagyon kedves, és rendes srác. Sőt még tehetséges is, és jóképű, és...

- Akkor miért nem hozzá mentél? - Állítottam le.

- Most miért vagy ilyen? Akár vele is megismerkedhetnél. - Tárta szét karját.

- Felejtős. Nem akarok olyanokkal összejönni, aki el van szállva magától.

- Stephan nem ilyen, és ha megismernéd te is másképpen viszonyulnál hozzá. Kérlek csak egy estére.

- Jó, elmegyek veled a meccsre, de csak, mert a legjobb barátnőm vagy és tudom, hogy addig úgysem hagynál békén. Meg Manuelt sem akarom megbántani.

- A tesója is jó fej, tényleg. Csak pár szót beszélj akkor vele. Esetleg lehetne egy vacsora négyesbe.

- Meglátom.

- Oké fogadjunk! - Állt fel és nagyon elszántnak tűnt.

- Mégis mibe?

- Ha Stephan jövő héten betalál, eljössz egy négyes vacsorára.

- Mennyi ennek az esélye? - Érdeklődtem, miközben lányom az asztalon nekiállt rajzolgatni.

- Még az sem biztos, hogy kezdő lesz, és...

- Rendben akkor benne vagyok. Hátha nem kezd, és akkor nem kell mennem. Na, gyere kicsim, megyünk haza.

- Ugye tudod mennyire gonosz vagy?! - vette a kabátját a lány is. - pedig én csak a legjobbat akarom neked.

- Képzelem. - Nevettem. - Akkor majd még beszélünk. Jó éjt, és üdvözlöm Manuelt.

- Átadom. Sziasztok. - Köszönt el, mi pedig kézen fogva kislányommal elindultunk haza, és a jövő hétvégi útjáról beszélgettünk.

Stephan: Éppen az XBOX előtt ültem mikor kopogást, majd a tesóm hangját hallottam. Lassan elindultam az ajtó felé, és beengedtem Manuelt.

- Szia, öcsi mit csinálsz?

- Csak játszok. nemrég jöttem haza, és holnap laza napom lesz. Csak egyedül jöttél?

- Igen, Giulia egyik barátnőjénél van.

- Értem, kérsz valamit enni, inni?

- Nem, csak azt akartam megkérdezni mi van azzal a csajjal, akivel a bárba találkoztál.

- Semmi, már nem találkozom vele. - mondtam, és közben kitöltöttem két pohár narancslevet.

- De miért nem?

- Mert nem jött be a stílusa.

- Kár, pedig azt gondoltam sínen vagy.

- Ez így alakult. - vontam meg a vállam. - de annyira nem izgat. Majd lesz más, és ennyi.

- Mi lenne, ha eljönnél velünk egy vacsorára?

- Hármasban?

- Nem, dehogy. Giulia pont egy barátnőjénél van, és őt is elhívja és...

- Össze akartok vele hozni? Ki az a lány?

- Biztos láttad már. Kék haja van, és egy nap motívum a lapockáján, meg a karjain számok.

- Neki van gyereke nem?

- Igen, de már nincsenek együtt a gyerek apjával jó rég, és nagyon jó fej lány. Kicsit extrém, de rendes....

- Nem hinném, hogy össze akarok jönni egy olyan nővel, akinek gyereke van, és teli van varratva.

- Stephan nem is ismered, és úgy ítélkezel.

- Még a haja sem szokványos. - szóltam, mire Manuel csak megforgatta a szemeit.

- Öcsi ne már. Tök rendes lány, és mindent maga alakított ki. Az üzletet, és a vevőkörét is.

- Gondolom, milyen alakok fordulhatnak meg abba az üzletbe.

- Stephan olyan rég nincs már barátnőd. Nem szeretnél valakit, akivel ellehetnél, és talán komolyabbra is fordulhatna a dolog?

- Nem akarok egy televarrt, kék hajú, meggondolatlan nővel együtt lenni.

- Miből gondolod, hogy meggondolatlan?

- Aki fiatalon gyereket csináltatott magának...

- Mindenki hibázhat. Ha eljönne az egyik mérkőzésedre te is megismerhetnéd. Nem lenne kedved hozzá?

- Meglátom, de nem akarom, hogy a hátam mögött szervezkedj! - Figyelmeztettem.

- Rendben, de akkor beszélnél vele?

- Nyilván kénytelen lennék. Melyikre akarod elhozni?

- A mostanira.

- Oké, lehet nem is játszok, szóval...felőlem.

- Figyelj, ha nyer a csapat, utána eljössz velünk és vele vacsorázni. Négyesbe. Ha nem akkor nem.

- Miért olyan fontos ez neked?

- Mert azt szeretném, ha boldog lennél, és te is találnál egy olyan lányt, mint én Giuliát.

- Nektek tökéletes a kapcsolatotok.

- A tiéd is lehetne ilyen, és nem kell feltétlen Chiaraval. Lehetne, mással is,csak lenne valaki. A szerelem szuper érzés.

- Oké, ha győz a csapat elmegyek veletek.

- Köszi, a feleségem tuti kiugrik majd a bőréből, hogy sikerült leszerveznek. Most viszont lépek, mert ezer dolgom van. Akkor vasárnap találkozunk. - állt fel és hazaindult.

A hetem gyorsan telt, és hamar eljött a vasárnap, ami a mérkőzés napja. Mivel délutáni kezdés volt már jó időbe bementem a stadionba, hogy egy kicsit lelkileg is fel tudjak készülni. A Sampdoria ellen léptünk pályára, én pedig boldog voltam, hogy a kezdőben kaphattam helyet. Számomra sokat ért az edző bizalma, hiszen szerettem bebizonyítani neki mennyire jó vagyok a pályán. Már csak fél óra volt a kezdésig és mindenki ott volt a csapatból mikor beszóltak, hogy a tesóm keres, így kimentem az öltöző elé, ahol Manuelt, Giuliát, és egy kékes hajú, barna szemű lányt pillantottam meg. Arca olyan volt, mint a porcelán, alakját pedig kiemelte a piros kabát. Szinte megszólalni sem tudtam. Ő lenne Chiara? Teljesen másra emlékeztem.

- Sziasztok. - Köszöntem oda.

- Szia Stephan, ő a barátnőm Chiara. - Tolta előrébb Giulia a lányt, aki azonnal zavarba jött, és nem állta a pillantásomat.

- Hello. Örülök, hogy megismerkedtünk.

- Már sokat hallottam rólad. - Kezdte, és végre felemelte fejét, hogy belenézzen szemembe.

- Remélem csak jót. - Mosolyogtam rá, és nem kerülte el a figyelmem, hogy tesómék kicsit hátrálni kezdtek. - Én is hallottam már rólad dolgokat.

- Azok csak kitalációk. - Nevetett fel, és ebben a nevetésben volt valami csilingelő. - Játszani fogsz?

- Igen, szerencsére kezdő leszek. Szereted a focit?

- A volt pasimmal sokat jártunk ki anno. Ő nagy As Roma fan, és azt hiszem én is mondhatom ezt magamról.

- Az szuper. Legalább nem lesz ismeretlen a terep.

- Igen, így van. Sok sikert hozzá.

- Köszönöm. Remélem, nyerünk, de ha nem akkor nem. - Jutott eszembe a fogadás, amit nem is tartottam annyira rossz ötletnek. Furcsa mód volt valami a lány tekintetében, és kisugárzásában, amit szerettem volna megismerni. A pályára lépés után testemet azonnal elöntötte az adrenalin, és úgy éreztem, meg akarom mutatni mennyire jó vagyok. Hiszen ez a lány miattam jött ki, én pedig nem akartam szégyenbe maradni előtte. Na és mi van akkor, ha találkozok vele? Egy vacsorába még nem halt bele senki, és Manuelék is ott lesznek mellettem. A Roma már a 19. percben megszerezte a vezetést, amit a félidő végéig sikerült megőrizni. A szünetben a tesómék nem jöttek le, így nem volt módom beszélni vele a lányról kialakított véleményemről. Tovább hajtottam és reméltem sikerült a hálóba is betalálnom.

Chiara: A beszélgetés után jóérzéssel ültem le a helyünkre, és gondolatom még mindig a fiú körül forgott. Korán sem volt olyan, mint amire először számítottam. Stephan nem tűnt nagyképűnek, vagy fellengzősnek, csupán csak egy kedves fiú volt, akinek aranyos a mosolya. A haja igazán bejött, és a szemei is tetszettek. Rajta is úgy láttam, hogy tetszik, amit lát belőlem, és bár próbáltam nem arra gondolni, azért legbelül reméltem betalál a hálóba. A mérkőzés nagyon jól indult, és a szünet után a csapatok vezetéssel tértek vissza a pályára. Ám Stephan nem volt még eredményes. Mivel nagyon hiszek a sorsban magamban úgy gondoltam, hogy ha ez az út lesz, amit az égiek kijelöltek, nem szólok bele. A második félidőben a Róma újra betalált, a stadionban pedig hatalmas ünneplés vette kezdetét. Mindenki örült, és tovább biztatta a fiúkat.

- Hogy érzed magad? - Nézett rám Giulia. - Ugye milyen jó, hogy itt vagy?

- Igen, tényleg szuper. Már nagyon régen nem voltam az Olimpicoba, pedig régebben szinte minden hétvégén kijártunk.

- De ugye nincsenek rossz emlékeid?

- Nem, ugyan. - legyintettem, és tényleg így éreztem. Ami régen volt már elmúlt, és bár ha néhanap visszagondolok, fáj, de nem tudtunk együtt élni Carloval. Egy üzenet jött a telefonomra és mosolyogva láttam a fotót, amit kislányom küldött. A képen ő mosolygott a barátai körébe, nyakukban pedig aranyérem csillogott.

- Nézd Manuel. - nyújtottam felé a telefonom. - A kislányom csapata nyert, és ő lett a torna legjobbja. - Hú de ügyes. Mennyi idős?

- Kilenc éves,  Februárba lesz tíz.

- Te mennyi idős is vagy?

- Huszonhat, és igen, nagyon fiatalon szültem, de nem bántam meg semmit. Igaz, hogy a gyerekem apjával nem maradtunk együtt, de a lányomért megérte.

- Van most valakid? - Kérdezte úgy mintha nem tudná.

- Nincs, most nincs. Csak a lányom van és a munkám. De úgy vagyok vele, hogy ha jön, akkor jön.

- Reméljük minél hamarabb. - Kontrázott barátnőm, és összemosolyogtak a férjével. A meccs vége felé jártunk, mikor Stephan kapta meg a labdát, majd egy pillanatig úgy tűnt elveszíti, de egy gyors csellel és kitűnő helyezkedéssel a kapuba talált. Az Olimpico közönsége csak még jobban őrjöngött és Stephan nevét skandálta, aki mosolyogva örült találatának.

- Stephan betalált!!!! - Kiáltott fel barátnőm. - Akkor kénytelen vagy eljönni velünk vacsorázni.

- Igen, de még nem nyertek. - szóltam, de mivel az állás már 3-0-nál járt a vereségre igen kicsi volt az esély.

- Ebből már nem fog felállni a Sampdoria. - vettette oda Manuel. - Hengerel a csapat.

- Te pedig eljössz velünk vacsorázni. - Kezdte újra Giulia.

- Bejött a tervünk. – örült Manuel és összecsapta tenyerét feleségével.

- Stephan tud róla amúgy, hogy ti ketten ilyen kerítőt játszotok?

- Nagyjából. - szólt zavartan az olasz fiú. - Igazából azt mondtam neki, hogy ha győz a csapat. A gól nem volt benne, de lehet, hogy igazán megnyerő volt a stílusod, és azért hajt most ennyire.

- Ugyan már Manuel. Ezt te sem gondolod komolyan, hiszen csak pár percre látott, és alig beszéltünk.

- Talán nem hiszel a szerelem első látásra dologban?

- Régebben hittem, ma már másképpen látom a dolgokat.

- Egy rossz kapcsolat még ne vegye el a kedved, hiszen bármikor rád találhat az igazi.

- Igen persze. Igazatok van.

- Csak nézz meg minket. Mi is úgy találkoztunk, hogy nem is gondoltuk, hogy ebből kapcsolat lesz, de...

- Már akkor mindketten tetszettünk a másiknak. - vágott bele felesége szavába Manuel. - Mondjuk nekem azonnal megtetszett ez a csodálatos lány.

- Te is nekem drágám. - mosolyogtak össze és megcsókolták egymást. Jó érzés volt, hogy ők ilyen boldogok és kicsit irigykedtem is rájuk, de legbelül féltem kicsit, mert nem akartam egy újabb csalódáson keresztül menni. Többet nem beszéltünk a kapcsolatokról, és miután a Sampdoria egy góllal szépített, már a hosszabbítás perceibe jártunk. Edin Dzeko lövését kivédte a kapus, de nem tudta megfogni, így Stephan újra értékesítette a helyzetet. A végeredmény pedig 4-1 lett, mi pedig boldogan mentünk le a fiúkhoz. Egy pár percet még várni kellett mire Stephan átöltözött, majd nagy táskával a kezében csapattársai között lépett ki az öltözőből. Fekete nadrágban, kék szabadidőben, és fekete kabátban.

- Szuper voltál öcsi! - Ölelte át Manuel, és megdicsérte testvérét, aki boldogan fogadta a gratulációkat.

- Én lettem a mérkőzés embere is.

- Nagyon jól játszottál. - szóltam én is, és tényleg így gondoltam.

- Jó mérkőzést láttál? - Lépett mellém miközben az autók felé indultunk. Kint már kezdett sötétedni, és novemberi hideg miatt a levegő is eléggé lehűlt.

- Igen, pont olyan jó volt, mint amelyikre régebben jártam.

- Merre megyünk most? - nézett ránk barátnőm, és tekintetét Stephan és köztem járatta.

- Nem tudom, nekem még haza kell ugranom, mert a lányommal szeretnék beszélni.

- Képzeld Stephan Chiara lánya kézilabdázik, és most lettek elsők.

- Tényleg? Ez nagyon jó. Büszke lehetsz rá. Mennyi idős?

- Kilenc éves, de mindene a kézilabda, és imádja. Ilyen korosztályos iskolák elleni rangadó volt Torinóban. Ott van a hétvégén, és megnyerték. Büszke vagyok rá. Szerencsére nem olyan, mint én. - nevettem fel.

- Azért belőled is van benne bőven.

- Igen, a művészetekbe nagyon ügyes, bár jobban érdekli a sport, mint a rajz.

- Lehet, hamarosan megismered majd. - Szólt Manuel, de Stephan nem szólt semmit, amit annak tettem be, hogy egyelőre nem akarja látni a lányomat.

- Szóval akkor mi legyen este? Ezt a mérkőzést, meg a lányod győzelmét igazán meg kéne ünnepelni. Jó nektek a ma este? Mondjuk, mindenki hazamegy, és elkészül este nyolcra. Benne vagytok? – érdeklődött Manuel.

- Felőlem mehet. - válaszolta Stephan, és én is beleegyeztem. Barátnőmék hazavittek, és megbeszéltük, hogy nyolcra értem küldenek egy taxit.

Stephan: Furcsán izgatott voltam az este miatt, és még a zuhany alatt is Chiara járt a fejembe. Legbelül nem akartam egy olyan emberrel találkozni, akinek gyereke van, és aki úgy néz ki, mint valami olcsó lány, mégis a mosolya és a tekintete egyszerűen magával ragadó volt. Minden különcsége ellenére is meg akartam ismerni, és szerettem volna tudni miért lett tetováló művész. Egy pici pihenés után készülődni kezdtem. Egy szürke ing, fekete nadrág és egy szürke zakó mellett döntöttem. Reméltem jól fogok festeni, és Chiarának sem okozok csalódást. A tesóm értem is elküldte a taxit, így még vezetnem sem kellett. Nyolc után pár perccel az autó megállt én pedig az étterem előtt álltam, ahol már Chiara várt. Fekete csillogó szegecses kabátban, tűsarkú cipőben, és vicces sapkában.

- Szia. - köszöntem neki, és miközben átöleltem megéreztem édeskés parfümje illatát.

- Szia. A tesódék még nincsenek itt. - Szólt és láttam rajta eléggé fázik.

- Régóta vársz?

- Csak kicsivel jöttem hamarabb. Azt hiszem, negyed kilencre van asztalfoglalásunk, szóval már illene bemenni.

- Felhívom Manuelt és megérdeklődöm, mi van jó? - kaptam elő telefonomat, és tárcsázni kezdtem testvéremet, aki pár perc csörgés után felvette.

- Szia. Merre vagytok? - Érdeklődtem és hangom eléggé mérgesen csengett.

- Hali öcsi. Bocsi, de közbejött egy kis dolog, így nem tudunk menni, de ti élvezzétek csak a vacsorát.

- Ugye most csak viccelsz Manuel? Mégis miről beszélgessek vele? Nem is ismerem. - Pánikoltam  és inkább arrébb álltam, hogy a lány ne hallja kiborulásomat.

- Nézd, sajnálom, de ...

- Ezt alaposan kiterveltétek, köszi szépen! Amint lehet, lelépek. - csaptam rá a telefont tesómra, de miután vettem egy nagy levegőt, mosolyt erőltettem az arcomra és Chiara felé fordultam.

- Úgy tűnik Manueléknek közbejött valami. Sajnos nem tudnak jönni.

- Ó basszus. - csúszott ki a száján. - akkor nem fontos itt lennünk.

- De már megvan a foglalás, és...

- Figyelj, nem kell ezt tenned. Ha nem akarsz, nem kell együtt vacsoráznunk. Mindenki megy haza és ennyi. - mondta, és szemében különleges fény csillogott. Talán csalódottság? Egy másodperc hezitálás után azonban döntöttem, majd megfogtam a kezét és behúztam az étterem ajtaján. A pincérek nagyon készségesek voltak, és a négyfős asztalunkról átraktak minket kétszemélyesre. Az asztalunk után a lány mögé álltam, hogy lesegítsem róla kabátját, ami alatt feszülős fekete bőrnadrág volt és ezüst felső, ami eléggé láttatni engedte telt kebleit, és tetoválásait. Kék hajában egy ezüst pánt volt, így nem lógott szemébe a haja.

- Nagyon csinos vagy. - Mondtam, és rendeltem egy üveg pezsgőt. Kicsit furcsán éreztem magam, és láttam, hogy ő is nagyon zavarban van. Észrevettem, hogy többen is összesúgnak a másik asztaloknál és felénk mutogatnak. Ám ezt igyekeztem nem mutatni a lánynak, aki szerencsére semmit nem vett észre ebből.

- Köszönöm, te is jól nézel ki, és gratulálok még egyszer a mérkőzéshez. Nagyon jó játékos vagy.

- Igyekszek, és ez a munkám. Imádom.

- Az jó. - bólogatott és beállt a kínos csend, ami nagyon zavaró volt. Éreztem, hogy ha nem találok ki valamit, hatalmas gondban leszünk, és teljesen fuccsba megy az egész este.

- Mesélsz nekem a lányodról?

- Persze. A neve Nella, és kilenc éves. Imádja a kézilabdát, és kitűnő tanuló. Nagyon vidám, és imádni való kislány, aki teljesen az én ellentétem.

- Nem volt rossz ilyen fiatalon szülni?

- Nem volt könnyű, de az édesapjával a mai napig jóban vagyunk, és bár már az Államokban lakik, az új családjával tudom, hogy bármikor számíthatok rá. Agyagiakban támogat, ha kell, de sajnos nem tudtunk együtt élni, mert ő megrémült a feladat súlyától. Nekem persze fel kellett adnom a rajztanári álmaimat, és bár nem az lettem, akinek eredetileg indultam a tetoválásban is ki tudom élni magam.

- A szüleid nem támogatnak?

- Nem tartom velük a kapcsolatot. Amikor megtudták, hogy terhes vagyok elüldöztek, és a gyerekem apjának a szülei fogadtak be. Egy darabig jól elvoltunk, de hát ilyen az élet.

- Nem lehetett könnyű.

- Nem, kicsit sem volt az, mégis büszke vagyok arra ahol most tartok.

- Az is lehetsz. Nekem csak a foci van.

- Amiben remekelsz. - mosolygott rám, és kihozták a megrendelt vacsorát. Sokat beszélgettünk közben, én pedig egyre jobban úgy éreztem, hogy teljese félreismertem őt. Már a desszertnél jártunk mikor kimentem a mosdóba, ahol eléggé felhúztam magam. Mivel nem szeretek nyilvános helyen máshova állni, így a fülkébe mentem, és hallottam, ahogy két pasi engem és Chiarát beszéli ki.

- Te láttad, hogy itt van Stephan El Shaarawy? - Kezdte az egyik és én azonnal felkaptam rá a fejem.

- Ja, igen, és milyen csajjal. Láttad a haját, meg ahogy felvan öltözve.

- Nagyon durva. Látszik, hogy ő sem a szokványos csajokra bukik. Csak az ilyen tetovált picsákra.

- Mit vársz tőle, hiszen focista. - szólt, és erre mindketten felröhögtek. - Lerí róla, hogy feltűnési viszketegsége van. Különben miért idejöttek volna.

- Inkább mentek volna egy hot dogoshoz, ott legalább azonnal betömhetné a száját egy virslivel.

- Az ilyeneknek úgyis csak az a lényeg, hogy felcsináltassák magukat, és megvan a szenzáció.

- Az biztos. Na, gyerünk, különben megmelegszik az italunk. - szóltak én pedig leforrázva léptem ki a mosdóból. Azonnal  tárcsáztam Manuelt és elmondtam neki mindent töviről- hegyire. Tesóm megpróbált nyugtatni, de ez sehogy sem ment.

- Mégis hogy menjek így vissza? Mindenki rólunk beszél. Totál kiakasztó. Így is utálom, ha megismernek, de ilyen csajjal nem tudok elbújni. Ráadásul mi van, ha igazuk van és tényleg a jövőbeli apát látja bennem, akit ugyanúgy lehúz és... - de a mondatot nem fejeztem be, mert a lány a folyosón mögöttem állt, és biztos voltam benne, hogy minden szót hallott. Gyorsan leraktam a telefont, és a lány felé léptem.

- Chiara én...

- Semmi baj, már úgyis fáradt vagyok. Ideje hazamennem. Nyugi nem kell, hogy kikísérj. Nem szeretném rontani a nevedet, vagy ilyenek.

- Kérlek, ne menj el! - Kaptam utána, de ő meg sem hallgatva, a kabátjáért nyúlt, és kirobogott az ajtón, így mire a számlát rendeztem már ott sem volt.

Chiara: Megalázva, és összetörve éreztem magam. Főleg, hogy az egész este annyira jól alakult, és nem is gondoltam volna, hogy Stephan ilyeneket gondol rólam, és rosszul esett, hogy egész vacsora alatt túlságosan kedves és édes volt, és mégis ekkora csalódást okozott. Ahogy beértem a lakásba a zuhany alatt alaposan kisírtam magam, és álomba merültem. Hétfőn nem dolgoztam, hanem a lányomat vártam haza, egy különleges vacsorával. Nella mosolygó arca azonnal felvidított, és ha teljesen nem is, de kicsit feledtette velem a tegnap estét. Lányomnak nem szóltam semmit, a vacsoráról, hiszen ehhez semmi köze nem volt. Persze Giulia felhívott, de csak annyit mondtam neki, jól alakult, de a vége csalódás volt. Nem ecseteltem neki az eseményeket, mert biztos voltam abban, hogy Stephan úgyis elmond mindent Manuelnek. A hét egész jól haladt, és a munka is jól ment addig, míg csütörtökön Stephan toppant be a szalon ajtaján. A szívem valamiért nagyot dobbant látványától, de igyekeztem higgadt maradni.

- Szia, tetováltatni jöttél?

- Nem, én....

- Akkor sajnálom, de ez itt egy ilyen üzlet. Szóval, ha nincs ötleted, akkor, viszlát. Éppen vendéget várok, szóval nem érek rá.

- Chiara én meg akarom veled beszélni az estét.

- Semmit nem kell megbeszélni. Már mindent hallottam.

- Nem igaz. Figyelj én nagyon jól éreztem magam veled,  és tényleg sajnálom. Nem így akartam, de azok a pasik kibeszéltek minket, ami nagyon rosszul esett. Kiakadtam, és tényleg sok minden megfordult a fejembe. Nem akartalak megbántani.

- Nem bántottál meg. - mondtam, és igyekeztem csak a vázlataimra koncentrálni, de a fiú nem maradt az ajtóban, hanem szembe ült velem az asztalomhoz.

- Nem akarom, hogy haragudj, és szeretném, ha megismételnénk.

- Stephan, nem kell megismételni. Nem akarsz velem lenni, én pedig tiszteletben tartom. Nyilván neked nem fér bele az, ami nekem. Két külön világ vagyunk, ami nem egyezik.

- De én szeretnélek megismerni. Ezért jöttem el, hogy bocsánatot kérjek, és elhívjalak egy újabb vacsorára.

- Ahol újra kiakadsz, majd ha felismernek az emberek? - néztem rá kérdőn, és tekintetem akaratlanul mellkasára vándorolt, amin csak úgy feszült a fekete póló kidolgozott testétől.

- Nem, én nem fogok kiakadni. Chiara te csodálatos vagy, és bár tényleg különbözünk, de már cseppet sem érdekel. A héten nagyon sokat gondoltam rád, és tudom mennyire kemény csaj vagy, és miken mentél keresztül.

- Még véletlenül sem tudod. Amit elmondtam csak a felszín, és...

- Akkor engedd, hogy jóvátegyem a hibám. Én nem vagyok bunkó, és alapjáraton kedves és megértő fiú vagyok. Már túl rég randiztam és nem is tudom, hogy kéne viszonyulnom az ilyen helyzetekhez. 

- Így biztos nem. - vetettem oda, majd elsétáltam, hogy előkészítsem a széket, ahova majd a kliensem ül. Örültem, hogy ő az utolsó és utána mehetek haza Nellaval. 

- Én tényleg szeretném jóvátenni a botlásomat. - követett.  - Chiara, nézd hibáztam, de...

- Szia, anya. - lépett be kislányom az ajtón, és szinte sóbálvánnyá változott mikor meglátta a focistát. 

- Szia, kicsim. - siettem elé, de ő még mindig zavartan nézte Stephant, majd halkan a fülembe suttogott. 

- Anya, ez Stephan El Shaarawy. Tudod a Rómából. Nem is tudtam, hogy ilyen menő vendégeid is vannak. 

- Igen, ő, és... 

- Szia, te vagy Nella? Anyukád rengeteget mesélt rólad. - jött közelebb a csatár, és mosolyogva lehajolt lányomhoz. - Úgy látom te is ugyanolyan szép vagy, mint édesanyád. 

- Köszönöm. 

- Na és ha jól hallottam a hétvégén nagyon nagy sikert értél el. 

- Igen, a korosztályos tornát megnyertük a csapatommal. Én vagyok a csapatkapitány és az átlövő. 

- Szuper lehet. Szereted a focit is? 

- Igen, főleg a Rómát. Anyának is apának is az a kedvenc csapata. 

- Ha szeretnél, eljöhetnél a következő mérkőzésre. Lenne kedved? 

- Igen, nagyon. - csillogott Nella szeme, nekem pedig kezdett meglágyulni a szívem. Stephan nagyon kedvesen viszonyult hozzá, és úgy láttam ebben semmi megjátszás nincs. Basszus, túl jó pasi. 

- Akkor megbeszélem anyukáddal, és...

- Majd meglátjuk. Nellanak nagyon sok tanulni valója van. Te pedig éppen menni készültél nem? 

- Igen, így van, de még mindig áll a vacsora ajánlatom. - fúrta szép szemeit az enyémekbe. - Eljönnél velem újra? 

- Stephan én...

- Anya menj el!! - Kiáltott fel kislányom, és örömét látva nem tudtam nemet mondani, így megbeszéltük, hogy most hétvégén mindketten rá érünk. Szombaton újra készülődni kezdtem miközben a lányom végig árgus szemekkel figyelt. 

- Nagyon- nagyon csinos leszel anya. - mustrálta végig öltözékemet lányom, ami egy kék mélyen kivágott ruhából állt, ami az oldalánál kicsit meg volt csavarva, hogy a problémás részeim eltakarta és csak az előnyösségeimet emelte ki. Semmi csillogás, semmi extrémitás nem volt benne,  csak egy szép, egyszerű ruha. A hajamat is átfestettem sima feketére, és csak egyetlen egy tincset hagytam kékre. A sminkemet is igyekeztem a lehető legnaturálisabbra venni.

- Megleszel egyedül kicsim? - fordultam Nella felé. - Ennivaló van a hűtőbe, és ha szeretnéd, megvárhatsz. Nem lehet sokáig égerem. 

- Nem lesz semmi bajom. A telefon nálam lesz. Csak érezd jól magad. 

- Köszönöm. Nagyon szeretlek. - öleltem át.

- Remélem sikerül neked anya.

- Én is, bár eléggé ideges vagyok. - ismertem be. 

- Nem kell. Te vagy a legjobb, és a legszebb. 

- Imádlak. - szóltam, és ekkor Stephan hívott, hogy itt van értem. Egy nagy levegő vétel után beültem a taxiba, ahol már várt a fiú. Ugyanarra a helyre mentünk, és ugyanahhoz az asztalhoz is ültünk, mint vasárnap. 

- Milyen csinos vagy. 

- Köszönöm. - néztem végig én is rajta, és tetszett, hogy világoskék inge kiemeli szép szemeit. 

- Más lett a hajad. 

- Igen, kicsit átfestettem. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Csak egy tincset hagytam meg, látod? - mutattam a hajam. - semmi más. 

- Az előző is bejött. A lányod nem ilyen? 

- Nem, és remélem nem is lesz olyan, mint én. - nevettem fel, miközben a pezsgőt kortyoltuk. 

- Nagyon aranyos, és igazán talpraesettnek tűnik. 

- Szerencsére ez a sok versenyzés önállóságra is tanítja. Büszke vagyok rá. 

- Az is lehetsz.

- Téged nem zavar, hogy ő van nekem? 

- Nem, én nagyon szeretem a gyerekeket. Jól kijövök velük, és ők is bírnak engem. 

- Mert kedves fiú vagy, akit csak szeretni lehet. Tudod még sosem volt randim olyannal, akit ilyen sokan ismernek. 

- Ha zavar téged...

- Nem, dehogy, csak furcsa. Igyekeztem vissza fogott lenni, de mégis összesúgnak a hátunk mögött. Ami lehet nem is nekem szól, hanem mert te vagy Stephan. 

- Igazad lehet. - nevetett fel. - én már meg tanultam kezelni a dolgokat, és hidd el, ha többet velem leszel te is megtanulod. 

- Ha többet veled leszek? - kaptam a mondatán. 

- Feltéve, ha szeretnéd. - mosolygott édesen, és megfogta a kezem, amitől furcsa melegség fogott el. 

- Figyelj Stephan. Nekem mindig is a lányom lesz az első, utána pedig a munkám. A szerelem csak utána következik. A lányom apja óta nem igazán volt komolyabb kapcsolatom.

- Természetesen elfogadom, hiszen nekem is a foci az, amit előtérbe helyezek. - magyarázta. 

- Nagyon jól esett, hogy bocsánatot kértél, és jó volt azt is látni, ahogy Nellahoz viszonyultál. Bár még sosem volt arra példa, hogy a randi partnerem megismerje őt, de jobb is volt így, hogy láttad. 

- Igen, legalább tudja, hogy az édesanyja milyen körökben mozog. 

- Az biztos. - nevettem fel. - Neked mióta nincs barátnőd? 

- Már több éve, de szeretnék már valakivel én is tervezgetni. Nem mindig jó egyedül. 

- Nekem mondod? Néha nekem is hiányzik egy társ. 

- Én szívesen leszek a társad, és szeretném, ha nem ijednél meg ettől. Én nem vagyok olyan srác, aki ajtóstul rontana a házba, de tudom, hogy ahhoz, hogy ezt bebizonyítsam nem elég egy vagy két randi. 

- Ezt jól esik hallani, és mindenesetre a lányomat már meggyőzted. 

- Remélem téged is meggyőzlek majd. - szólt és annyira őszintének hatott. Szerencsére a vacsora jól sikerült, és mivel annyira nem laktam messzebb, így úgy döntöttünk elsétálunk a lakásomig. Útközben egyre több részletet meséltem el neki az életemről, és ő is sokat mesélt magáról, és úgy éreztem egyre jobban elvarázsol a modora, a nevetése, és mindene.

- Akkor itt volnánk. - álltam meg a lakásom ajtaja előtt. - A harmadikon lakok, ahol ég a kislámpa. Feljössz egy italra, vagy...

- Nem, nem akarok zavarni már ilyenkor. Lehet, már Nella is alszik. 

- Azt nem gondolnám, de köszönöm, hogy ilyen figyelmes vagy. Jól éreztem magam. 

- Én is, és remélem, hamarosan találkozunk. - jött közelebb, és miután megfogta a kezem arca egyre közelebb jött, míg végül puhán megcsókolt. Már túl rég csókolt meg bárki is, ez pedig egyszerre volt puha, és édes. Nem ellenkeztem egy pillanatra sem, sőt örültem, hogy megtettük. Karjai szorosan fogták át derekam, én pedig átöleltem nyakát. Hosszú percekig élveztük egymás ajkát majd mikor eltávolodtunk félénken pillantottunk egymásra. Annyira édes volt, mikor ilyen zavarba jött. 

- Akkor hamarosan találkozunk. - kezdte, de kezem még mindig nem engedte el. - Majd felhívlak. 

- Az üzletbe is bármikor bejöhetsz. - ajánlottam. 

- Köszönöm. Mindenképpen keresni foglak Chiara. Jó éjszakát. 

- Jó éjt Stephan. - Köszöntem el, és még sokáig néztem a taxi után, amivel hazaindult. 

⚽ Fanfiction rendelésre: Adrien Rabiot ⚽

Sziasztok!  Szerencsére helyre állt a blogger ami miatt nem volt poszt mostanában, hiszen nem akartam,  hogy olyan adatok legyenek amik nem valósak.

Egy újabb fanfictiont hoztam el Nektek, amit újra kérésre írtam, és Adrien Rabiotról szól. Remélem örömmel olvassátok, és ha van valaki akiről szeretnétek, hogy írjak, csak jelezzétek nyugodtan. 😊

Pamela: Az április napsütés melegen kúszott be az ablakon, ami nagy fényárral borította be a szobát. Örültem, hogy végre volt egy nyugodt éjszakám mikor rendesen tudtam aludni, ugyanis az egyre növekvő hasam miatt nem igazán sikerült. Óvatosan megfordultam és elmosolyodtam a mellettem szuszogó férfi látványától. Két éve vagyok Adrien barátnője, és egyben menyasszonya, és lassan hét hónapja várom szerelmünk gyümölcsét. Felültem az ágyon, majd kisiettem a konyhába, hogy egy különleges szülinapi reggelit készítsek neki. Örömöm még az is tetézte, hogy a mai nap Adrien csak az enyém, és nem kell sem edzésre, sem mérkőzésre mennie. Persze a két év alatt igazán beletanultam a focista barátnők életébe, de korán sem tartottam magam a szokványos klisékhez. Hiszen nem vagyok sem modell, sem újságíró, és még sport riporter sem. Egy egyszerű pincérnő vagyok, aki Párizs egyik eldugottabb éttermében dolgozik. Adriennel is a munkám során ismerkedtünk meg, és bár eléggé tartottam tőle, az udvarlásának nem tudtam ellenállni, így két hónap ostromlás után elmentem vele vacsorázni. Azóta pedig együtt vagyunk, és hamarosan már három főre bővül családunk, egy csodálatos kislány által. Mindig is lányos anyuka szerettem volna lenni, így mikor az ultrahangon megmutatták, örömkönnyekben törtem ki, ahogy Adrien is. Biztos voltam abban, hogy szerelmem kiváló édesapa lesz, aki mindentől óvja majd az ő hercegnőjét. A lépcsőn lefelé menet benéztem a már elkészült gyerekszobába, és egy mosolyra húztam szám. Imádtam ezt a kis kuckót, aminek hamarosan lakója is lesz. Belépve végigsimítottam a kiságyon, ami még az enyém volt, és mikor Adrien megtudta ragaszkodott hozzá, hogy újítsuk fel. Így hát ezt behoztuk a szobába, és hozzá passzoló bútorokat válogattunk. Habár eleinte tiltakoztam, mert szerettem volna, hogy kislányom első szobája tényleg igazi csajos legyen, de most, hogy végignézek rajta, úgy vélem nem baj, ha inkább a fa, és a natúr színek harmonizálnak. A szőnyeg puhán simogatta talpam, ahogy ráléptem. A szekrényen a játékok mellett néhány fotó sorakozott rólunk, és a családtagjainkról. A

kiságy felett, pedig egy nagy kép hirdette a szoba tulaját: Amelia. Régóta a kedvenceim között szerepel ez a név és biztos voltam benne, ha lányom lesz így fogják hívni. Adrien pedig beleegyezett, aminek nagyon örültem. Az ágy mellett egy aranyos elefánt foglalat helyet, ami vesszőből készült, így azok a játékok is belefértek, amik a szekrényre nem. Igaz, hogy a szüleim óva intettek a születés előtti vásárlástól, de  mivel nem bírtam ki, már több játék, ruhácska és minden babáknak szükséges dolog sorakozott a szekrényekben. Reméltem kislányom boldog lesz, és az élete mindig úgy alakul, ahogy szeretné. Egy darabig még elidőztem, majd mikor eszembe jutott a reggeli fogtam magam és lesiettem a konyhába. Nekiálltam a mini palacsintának, amire csoki öntetet csorgattam, és mikor kész lett egy tálcára pakoltam őket. Amíg a víz felforrt a kávénak, előkerestem a születésnapi kártyát, és a mellé járó ajándékot, ami egy baby Paris Saint German babaruhácska. Tudtam ennek nagyon fog örülni, hiszen egész terhességem alatt mást sem hallottam, csak hogy a gyereknek is kell mez. Én azonban elleneztem, mert úgy gondoltam még kicsi, és biztos voltam benne, hogy nem viszem ki a nagy zajba kislányomat. Gondosan becsomagoltam, és még a terhes fotózásra járó kártyát is elraktam. A víz felforrt, én pedig a palacsinta mellé helyeztem a bögrét. A tükörbe még megnéztem magam, és hátrasimítottam hosszú, vörös hajamat, majd egy szemceruzával kiemeltem kék szemem. Óvatosan egyensúlyozva lépkedtem be a hálóba, és vigyáztam ne ébresszem fel, csak akkor mikor már mellé bújok, de szerelmem megelőzött.

- Csak nem kávé illatot érzek? - Nyitotta ki álmosan szemeit, és édesen rám nézett. 

- De igen, és van még más is. - Ültem fentebb, és lágy csókot nyomtam arcára, ám mikor a tálca után akartam nyúlni visszahúzott magához, és intenzívebben követelte ajkaimat.

- Ma reggel is gyönyörű vagy. 

- Te pedig édes, imádni való és remélem nagyon éhes - fordultam újra a tálca felé és az ágyra helyeztem. - Jó étvágya, és boldog szülinapot kicsim. 

- Ez igazán jól néz ki - mérte végig a bőséges reggelit. - Köszönöm, de nem kellett volna. Jobb, ha pihensz inkább. 

- Adrien babát várok, és nem vagyok beteg, és ha már szülinap, készültem egy kis meglepetéssel. 

-  Pamela igazán nem kellett volna, hiszen mindenem megvan, amit akarok. 

- Igen, de ezek nincsenek, szóval bonts ki kérlek, miután megreggeliztél.

- Ez Isteni finom. - Szólt teli szájjal, én pedig büszke voltam, hogy ízlik neki a palacsintám. 

- Ha szeretnéd, addig megmutatom miket vettem neked. 

- Rendben, jó ötlet - csillant fel szeme, és öröme még nagyobb volt mikor meglátta a baby mezt, amire természetesen az ő neve volt írva. 

- Csak nem beadtad a derekad? 

- De igen. Remélem, tetszik. 

- Igen, nagyon. Köszönöm, és alig várom, hogy Amelian lássam. Tudom, hogy nagyon csinos lesz benne, és olyan, mint egy igazi fanatikus. 

- Van még más is, az üdvözlő kártyán kívül. 

- Már ez is elég. 

- Nem, mert ez az ajándék is fontos, és örülök is, hogy ma nincs semmi programod, hiszen délután megyünk egy páros terhes fotózásra.  - Újságoltam neki. - Bár igaz, hogy ez nekem nagyobb öröm, de remélem neked is tetszik azért.

- Persze, hogy tetszik, és este elmehetnénk vacsorázni. Lenne kedved? 

- Igen, mindenhez van kedvem, aminél melletted lehetek, de ez a te napod így oda megyünk, ahova akarsz.

- Szeretlek Pamela, és Ameliat is.

- Én is téged Adrien. - Simogattam meg arcát, és miután jóllakott, levittem a tálcát. A fotózás előtt a kedvenc éttermünkbe mentünk ebédelni, és mivel nem volt messze, így inkább sétálva tettük meg az utat. Szerettem sétálni, de azonnal méregbe gurultam, ahogy a távolból fotósokat fedeztem fel. Eddig nagyon jól sikerült eltitkolunk a nyilvánosság elől állapotomat, hiszen a télen senkinek nem tűnt fel, a nagykabát alatt pocakom. 

- Ne is figyelj rájuk édes. – Fogta meg kezem Adrien. - Ha ez megnyugtat nem te vagy a lényeg. 

- Tudom, de akkor is, zavar, hogy sehova nem mehetünk el anélkül, hogy a nyomunkba mászkálnak. 

- Sajnos ez hozzám tartozik, de már volt időt megszokni.

- Igen, igazad van, de nem akarom, hogy kiderüljön a baba.

- Megértem - szólt - ezt én sem szeretném, hiszen akkor már tényleg nehéz lesz őket levakarni.

- Jobb volt a téli időszak, mert most, hogy kezd melegedni, nem tudom, hogy rejtsem el a hasam és ez csak egyre nagyobb lesz. - Méláztam miután kikértük az ételt. Ebédnél aztán már nem jött fel a téma, inkább a fotózásról, és a munkáról beszélgettünk. Az idényből már elég sok letelt, és mivel irányított császárra készülök, a terhesség végére a bajnokság is lecseng. Már mindent kiválasztottunk, amibe a kórház, az orvos és minden olyan dolog beletartozott, ami egy nyugodt szüléshez kell. Eleinte nem akartam magánkórházba menni, de Adrien és persze az anyám rábeszélésére rájöttem tényleg ez lesz a legjobb megoldás. Az időpont Június 14.- e és én már egyre jobban izgulok, ahogy közeledik a dolog. Focistám azonban nem ideges, de akárhányszor beszélünk róla, kiköti ő is mellettem szeretni lenni a szülőszobán, aminek nagyon örülök, hiszen csodálatos érzés lesz, ha együtt pillantjuk meg kislányunkat. Az ebéd gyorsan eltelt, majd miután átöltöztünk elindultunk a fotózás helyszínére. A fényképész egy nagyon kedves barátnőm volt, aki nagyon profi az ilyen képek elkészítésében.

- Sziasztok, örülök, hogy itt vagytok. Milyen szép már a hasad. - Dicsért meg, ezután Adrienre siklott tekintete. - Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Regina Törnwall, és örülök, hogy megismerhetlek téged is.

- Adrien Rabiot. - Nyújtotta felé kezét drágám. - Ugye a képeket bizalmasan kezeled?

- Persze, ez nem kérdés, és hidd el nagyon sok hírességgel dolgoztam már együtt. Tudom kezelni az ilyen helyzeteket, és innen az engedélyetek nélkül semmi nem fog kijutni.

- Köszönöm. - Könnyebbült meg Adrien.

- Akkor akár kezdhetjük is nem? - csapta össze kezét a lány, majd miután elmagyarázta a koncepciót beállított minket a kívánt helyre. A fotózás egy kis pihenővel majdnem két órán keresztül zajlott, én pedig minden pillanatát élveztem, és az elkészült munkával is megvoltam elégedve, hiszen Regina minden sorozat után megmutatta.

- Még lesz egy kis utómunka, és utána értesítelek.

- Rendben, nagyon köszönjünk. - öleltem meg, és együtt kiléptünk a napsütésbe.

A fotózás óta már eltelt egy hónap az elkészült műveket, pedig bekereteztettem, és kiraktam a falra. Már egyre jobban beleszokok ebbe az állapotba, és egyre ötletesebb vagyok az öltözködés, és a titkolózás terén is. Persze a közeli barátaim, a családom, és Adrien csapattársai is tudnak a babáról, de nem akartuk nagydobra verni, mert ez egy olyan különleges pillanat, és állapot, amit tényleg csak azokkal szeretnénk megosztani, akik nagyon közel állnak hozzánk. Egyik nap hívtak az étterembe, hogy valami papírt írjak alá, így hát, amíg Adrien edzésen volt, autóba pattantam, és elindultam munkahelyem felé. Mivel még csak délelőtt volt, a forgalom sem volt olyan nagy. Munkatársaim, akik barátnőim is egyben széles mosollyal fogadtak, és megkínáltak egy teával, amit a papírmunka után elfogadtam.

- Hogy van a kismama? - Ült mellém Natalie, aki mindig mindent tud, és mindig kíváncsi. Hatalmas barna szemekkel nézett rám, miközben rövid szőke hajába turkált. Néha főnököm Rose is odatévedt, de mint jó tulajhoz illően inkább a vendégekkel foglalkozott.

- Jól, köszönöm. Egyre jobban viselem. Elmúltak a rosszulléteim, és elmúlt minden olyan dolog, ami miatt negatívan gondolok a terhességre. Kezdek beletanulni és az ellenőrzéseket is sokkal jobban viselem, és nem ijedek meg, ha megmozdul. Nagyon várom már a szülést, és azt, hogy ne csak ultrahangon keresztül lássam. Adrien is olyan izgatott, és annyira segítőkész.

- Készen van a babaszoba?

- Persze, már mindet megvettünk, és....

- Ó csak nem, hogy betoltad a képed? - Hallottam Jenna hangját, akivel jó barátságba voltunk, de amióta megismertem Adrient egyre bántóbban viselkedett velem, és amikor megtudta, hogy babát várok, ez csak rosszabb lett. Natalie szerint csak irigy, hogy én híres pasit találtam, aki mellett biztonságba lehetek anyagilag. Holott ő még mindig a hitelét törleszti, de erről én nem tehetek. Mindig kedves próbáltam lenni vele, ám egy idő után inkább feladtam, és csak Natalieval, vagy Rose-zal beszéltem meg a magánjellegű dolgaimat.

- Szia Jenna. - Köszöntem, és kedvesen rámosolyogtam.

- Hol hagytad a pasidat?

- Jelenleg dolgozik, és....

- Ó vagyis milliókért futkározik egy játékszer után? Remek munka. - Vágott szavamba, majd ledobta a helyi pletykalapot az asztalomhoz. - Úgy tudtam titkolózás van, erre meg belefutok ebbe. Még jó, hogy itt vagy, így legalább te is látod.

- Mi ez? - Nyúlt Natalie azonnal a lap után, amely címlapján Adrien és én voltunk.

- Na, ne! - Kiáltottam fel mérgesen, mire főnököm is odaért, így már négyen csodálkoztunk a képeken.

- Még egy cuki kis írás is van rólatok. - Kommentált Jenna, így azonnal felcsaptam az újságot, és mikor megtaláltam a cikket hangosan olvasni kezdtem.

Babát vár a népszerű focista barátnője!

Miért titkolták el? Talán gond van a gyerekkel?

Mint arról már korábban is írtunk, Adrien Rabiot és kedvese Pamela Morin két év után eljegyezték egymást. Persze a hírt még egyikőjük sem erősítette meg, de a lány úján pár hónapja egy csodálatos gyűrű csillog, ami erre enged következtetni. A hírt már csak azért is tarthatjuk valószínűleg, mert a lányt nemrégiben eléggé nagy hassal fotózták le Párizsban, Rabiot társaságában, sőt még egy bababoltból is látták kijönni. Vajon miért nem erősítették meg a hírt hivatalosan?

Talán valami probléma lehet a kicsivel, amiről nem szívesen beszélnek? Azt nem tudjuk, mindenesetre fent állhat az a veszély is, hogy a gyerek nem egészséges, és csak fájó lenne nyilatkozni róla. Ha megtudunk valamit, mindenképpen értesítjük olvasóinkat, és hozzuk a legfrissebb fotókat.

- Ez meg mi? - Futottam át újra, és újra cikket, és egyre jobban fájt, amiket összehordtak.

- A híresség átka - jegyezte meg epésen Jenna, és szó nélkül hátrament átöltözni.

- De hát nem erről van szó. Amelia teljesen rendben van, és nincsenek egészségügyi problémái.

- Pamela ezek a lapok mindent összeírnak - nyugtatott főnököm, - ne törődj vele.

- Mégis, hogy ne törődnék, mikor ilyenek írnak a gyerekemről? Mégis kik ezek, hogy nyilatkoznunk kell nekik? Komolyan mi ez, hogy még azt is figyelik, milyen ékszereket hordok? Nem hinném, hogy olyan fontos ember a valamelyik virágboltos, vagy akárhányadik pék a városba, hogy az én magánéletemmel foglalkozzon! - Akadtam ki, és már egyre hangosabban kiabáltam. - ez csak az én ügyem, és Adriené, és csak annak mondom el, akinek akarom.

- Igen persze, de a média már csak ilyen - szólt közbe Natalie, aki egy újabb teával tért vissza. - Sajnos el kell fogadnod, hogy a párod híres, és érdekli az embereket, ami körülötte zajlik. Ebben pedig te is benne vagy, így nyilván való, hogy most te vagy érdekes, és a terhességed.

- Remek - mérgelődtem tovább, és jobbnak láttam, ha inkább hazamegyek. Gyorsan kocsiba pattantam, és indítottam, ám gondolataim végig az újságcikk körül kavarogtak, szememet pedig elöntötték a könnyek. Mégis hogy lehetnek ennyire rosszindulatúak az emberek, és miért nem tisztelik mások magánéletét? Útközben megálltam egy árusnál és beruháztam én is a lapra, hogy megmutathassam Adriennek, aki még nem volt otthon. Lekabátoltam és újra átfutottam a cikket. A képek nem voltak rosszak, és a kabát alatt valóban kivehető volt hasam. Lehet, büszkeséget kellene éreznem, de csak szomorúság van a szívembe, a negatív találgatások miatt. Biztos voltam benne, hogy kislányom teljesen egészséges, hiszen minden vizsgálat a lehető legátfogóbb volt, és én is mindent betartottam. Vigyáztam az étkezésre, vitaminokat szedtem, és nem tettem ki magam semmi káros dolognak. Adrien kora este ért haza, én pedig még mindig a kanapén ültem. Kezemben egy nyugtató teával, mellettem a lap hevert kinyitva a cikkünknél.

- Szia, kicsim, hazaértem. - Hallottam jókedvű hangját, ami azonnal megváltozott mikor sírós arcom meglátta. - Mi a baj drágám? Mi történt, miért vagy szomorú? 

- Ezt nézd meg!- Nyújtottam felé az újságot, ő pedig mellém telepedve átfutotta azt. 

- Ez miatt vagy szomorú Pamela? - Bújt közelebb, és gyengéden letörölte a könnyeim - ez csak egy bugyuta cikk, amivel nem kell foglalkozni. 

- De akkor miért írnak ilyeneket? Oké, nem mondtuk el, hogy babát várok, de mégis miért kellett volna? 

- Mert az embereket érdekli a dolog, és ha nem tudják a teljes igazságot, kombinálni kezdenek. Sajnos ez ilyen, és nyilván nem tudtak mást kitalálni csak azt, hogy beteg a babánk. Ami természetesen nem igaz, szóval kérlek, nyugodj meg. 

- Egyszerűen nem megy, mert az van az eszembe, hogy mi van, ha mégis igaz. 

- Ugyan már Pamela, erre ne is gondolj. Te is tudod, hogy minden úgy alakul, és minden úgy fejlődik, ahogy kell. Semmi okod az aggodalomra.

- Jó, de én mégis...

- Nem! - Fojtotta belém a szót. - Nem akarom, hogy ezen agyalj, mert akkor becsavarodsz.

- Neked nem esik rosszul? - emeltem rá szemeim, mire komoly arccal így szólt. 

- De igen, nekem is fáj ez az írás, de nyilván nem tudták eladni másképp, és kellett valami nagy szenzáció.

- Mi lenne, ha tisztáznánk a helyzetet egy közleménnyel? - vetettem fel az ötletet, de ő csak nemlegesen ingatta a fejét. 

- Nem akarok kiadni semmit, mert akkor úgy tűnne, magyarázkodunk. Eddig sem foglalkoztam a pletykával, vagy a rágalmakkal, és te sem. Szóval inkább hagyjuk, hogy ez az egész lecsengjen, és inkább tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna. Ha pedig megszületik a kicsi, majd koppannak egy nagyot. 

- Mégis hogy tudsz ennyire jól reagálni az ilyenekre? 

- Mert már megszoktam. Nyugodj meg jó, és inkább gyere, menjünk vacsorázni. - húzott fel, én pedig kicsit megnyugodtam.

- Rendben. Szeretlek Adrien, és köszönöm, hogy megnyugtattál. 

- Én is téged Pamela, és hidd el, a lehető legjobb orvosok vizsgáltak meg, szóval semmi okod nincs kételkedni.

De mivel a cikk továbbra sem hagyott nyugodni másnapra egy sürgősségi vizsgálatra jelentkeztem be, ahova Adrien tudta nélkül mentem. Orvosom elvégezte a vizsgálatokat, és újra megnyugtatott, hogy minden rendben, nincs okom az idegeskedésre. Mivel azonban nem mondtam semmit, nem értette miért is voltam ennyire izgatott.

- Tudja, csak tegnap kijött egy cikk, amibe a babám egészségi állapotáról találgatnak. Mivel nem hoztuk nyilvánosságra. Olyan dolgokat hordanak össze, ami nagyon fáj. Persze tudom, hogy minden rendben van, de mégis beleültették a bogarat a fülembe, és szerettem volna, ha ráerősítene. 

- Pamela megnyugtatom, hogy minden a legnagyobb rendben van Ameliaval. A fejlődése szépen halad, és minden úgy alakul, ahogy kell. 

- Rendben, nagyon köszönöm - fújtam ki a levegőt, ezután elköszöntem és hazaértem. Otthon már Adrien várt, és eléggé riadt képet vágott. 

- Istenem Pamela hol a jó égbe voltál? Már rengetegszer hívtalak, de nem vetted fel. Annyira aggódtam. 

- Ne haragudj, de dolgom volt, és lenémítottam a telefonom - kaptam ki táskámból, és akkor láttam, hogy nyolc nem fogadott hívásom van szerelmemtől. 

- Mégis milyen dolgod? 

- Semmi, igazán nem érdekel. Neked milyen volt a napod? - Próbáltam terelni, de Adrien átlátott rajtam. 

- Pamela kérlek, mondd meg hol voltál! - húzott a kanapé felé, én pedig belenéztem szépséges szemeibe, és egyszerűen nem tudtam hazudni neki, így hát belekezdtem. 

- A tegnapi cikk bogarat ültetett a fülembe és egy sürgősségi ellenőrzésre mentem a doktoromhoz. 

- De Pamela azt hittem ezt már megbeszéltük.

- Igen, persze, de én mégis aggódtam. Ne haragudj, de annyira féltem a babámat. 

- Tudod, hogy nem lesz semmi baj, és légy szíves ne gondolj ilyenekre, mert ezzel tényleg csak ártasz magadnak, és akkor már Amelianak is. Megígéred, hogy a szülésig nem foglalkozol ezzel, és a fotósokkal sem? 

- Rendben megígérem. - Bólogattam, és bármennyire is nehéz volt innentől nem foglalkoztam semmivel, amit összeirkáltak rólunk, és mikor a szülést követő másnap a karjaimba tartottam kislányomat csak mosolyogtam az egészen. Szerencsére tényleg minden rendben volt vele, és egy csodálatos kis hercegnő mosolygott ránk, akinek puha bőre, finom baba illata, és nagyon aranyos hajacskája volt. Egyszerűen tökéletes volt minden rajta, mi pedig büszkén vittük haza házunkba, hogy elkezdődjön a hármunk élete, engem pedig az sem zavart, hogy Adrien egy nagyon édes közös képet rakott ki Instagrammra, Ameliáról, amire rengeteg szívecskét, és hozzászólást kapott. Néhány nap múlva pedig, a szitkozódó újságíró is egy remek cikket közölt le rólunk, amiben családomat méltatja, és mikor elolvastam elégedetten mosolyogtam, és büszkén néztem arra a két emberre, akit a legjobban szeretek.