A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 3., szombat

⚽Ötéves blog szülinap: Sose felejtelek I. ⚽

  Sziasztok! 

Szinte még nekem is hihetetlen, hogy már öt éve megy a blog. Ez alatt pedig elég sok minden történt velem. Volt jó és rossz egyaránt, és bár néha elhanyagoltam az oldalt, azért időről időre mindig visszatértem ide, hogy írjak. Itt úgy érzem mindig őszintén magamat tudom adni, és minden egyes bejegyzéssel közelebb kerülök Hozzátok, és persze Ti is jobban megismertek engem. Még mindig szeretek történeteket írni, vagy csak megosztani az életem egy-egy momentumát.
Az öt év alatt sokszor volt a menedékem ez az oldal, és sokszor éreztem sokkal jobban magam miután kiírtam magamból azt ami a szívemet nyomta. Az írás terápia mindig működött, és ha már nem ehetek annyit legalább ez megmaradt. 😁

Köszönöm, hogy itt vagytok velem, kommenteltek és ha nem is mindig, de figyelemmel kíséritek a munkásságomat. 💖

Pár hónapja már a fejembe van egy történet amit szerettem volna megírni és megosztani Veletek. Előljáróban annyit írnék csak, hogy pár fejezetnél nem tervezek ebből többet, de ha esetleg tetszik Nektek tovább írom. 
Nagyon szépen köszönöm a segítséget Eszternek

Most pedig lássuk a storyt: 

2021. március 7., vasárnap

⚽ Megismerni és megszeretni 24.⚽


Sziasztok!
Elhoztam a blogom legújabb részét, amiben megint bonyolódnak kicsit a szálak. 
Fogadjátok szeretettel, és ha szeretnétek kérni valakiről írjatok nyugodtan.

Chiara:  Az áprilisi napfény besütött a reluxa között, szemeimet álmosan nyitottam ki, és igyekeztem elhallgattatni telefonom csörgését, amit egyelőre sehol nem találtam a nagy ruha és doboz kupac alatt. Nagy nehezen mégis feltúrtam, és akkor láttam, hogy Emma keres, akivel Kínában találkoztam a konferencián, és akivel azóta csak nagyon minimálisan tartottam a kapcsolatot.
- Hali Emma, hogy vagy? – köszöntem barátságosan kicsit még álmoskás hangon.
- Chiara, de jó, hogy felvetted. Csak azért hívlak, mert érdeklődnék, hogy te találtál- e már szállást Kínában és ha nem akkor, esetleg ha én találnék, akkor laknál velem? Jó lenne olyannal összebútorozni egy évig, akit már ismerek. – darálta le villámgyorsan, és nagyon figyelnem kellett arra, hogy semmi ne kerülje el a figyelmemet. Ám olyan dolgokat mondott, amiket sehova sem tudtam tenni.
- Emma várj!! Nem értek ebből egy szót sem! Miről van szó?
- A Kínai szerződésről. Kaptunk egy levelet múlt héten, és benne van a te neved is. Nagyon örültem, hogy téged is kiválasztottak.

2021. február 12., péntek

⚽ Megismerni és megszeretni 22.⚽

 


Sziasztok! 


Meghoztam a következő részt, és egy újabb kinézetet, amit nagyon köszönök, a Design Garage szerkesztőjének, Ninának. Bízom benne, hogy Nektek is annyira tetszik, mint nekem. Úgy gondolom ez a kicsit csajosabb dizájn illik hozzám, és a blogomhoz is, amibe megmaradt az alap. Az új képeket pedig nagyon szeretem. 

Stephan: A Február nagyon gyorsan elmúlt, a csapat pedig minden mérkőzését megnyerte, és a Bajnokok Ligájába is oda-vissza vertük a Porto együttesét. Én is sokat edzettem, és igyekeztem kiváló munkát nyújtani a pályán és azon kívül is. Szerettem a csapatot, de már egyre frusztráltabb voltam, és rosszul esett, hogy nem játszhatok végig mérkőzéseket, hiszen sokszor lecserélnek. A sárga lapjaim száma is egyre jobban gyarapodott, ami nem volt rám jellemző. Mikor ezeket bátyámnak meséltem előjött egy Kínai csapattal, akik szeretnék, ha náluk játszanék. Az ajánlat jól hangzott, anyagiakban pedig sokkal jövedelmezőbb volt, mint a jelenlegi klubom, viszont a távolság és a nyelvismeret visszahúzott. Egyedül Chiaratól való távolság volt az, amiért elfogadtam volna.

2021. február 9., kedd

⚽ Megismerni és megszeretni 21.⚽


Chiara:  Illedelmesen engedélyt kértem a lányoktól, és az első emberhez indultam, aki ilyen helyzetben segíteni tud. Felszaladtam a kőlépcsőn, és rátenyereltem a csengőre, ami hangos visításba kezdett. Szememet marták a sós könnyek, és egy pillanat alatt megváltozott az életem. A csengő hangja még mindig belehasított az éjszakába, és arra eszméltem, hogy Manuel dühös fejjel állt előttem fehér pólóba és kockás pizsama nadrágba. 

2021. február 7., vasárnap

⚽ Szülinapi külön rész! ⚽





 Sziasztok!!


A héten volt a születésnapom, és úgy gondoltam egy olyan posztot írok amibe örömömet lelem, és remélem Nektek is tetszeni fog majd.
Ehhez természetesen kedvenc karaktereimet hoztam el.

Lili: Lassan egy éve élünk Milánóba, ahol egész jól berendezkedtünk. A régi lakásomból szuper műtermet alakítottam ki, és bár Paolonak is szállítok néha cikkeket, de a fő állásom jelenleg olyan beteg, vagy sérült nők és gyerekek fotózása akiknek ez minden vágya, de a családjuk szűkösebb anyagi kerettel rendelkeznek.  Elég nehézkesen indult be a dolog, hiszen az emberek nem nagyon szeretik felvállalni a problémáikat, viszont örömet szerezni annál jobban. Így a szűk nyolc hónap alatt a fotóstúdiónk már egész szép hírnévnek örvend a városba. Sőt már egy sminkes és stylist is dolgozik a csapatomban, de a jövőben egy pszichológussal is terezem bővíteni a kört.  Az alapkoncepció mindig is a fejembe volt, viszont a hátrányos emberek fotózása egy parkban jutott eszembe, mikor Alexanderrel sétálgattunk ahol egy édesanya tolta kerekesszékes kislányát. Az arca nagyon megfogott, hiszen nagyon szép volt, de szemeibe mégis látni lehetett az a sok- sok odaadást és fáradozást amivel a lányát gondozza minden nap. Leszólítottam és beszédbe elegyedtünk, majd megkértem, hogy álljon modellt nekem, amit szívesen elfogadott.  A kész képeket mutatva örömkönnyekben tört ki, én pedig eldöntöttem, hogy ez lesz az én utam.  A hely már alapból adott volt, de mellé még beszereztem pár dolgot, és feltöltöttem a fotókat a nyilvános Instagram oldalamra. Műveim nagyon sok pozitív kritikát kaptak követőimtől. Zlatan akkor reklámozta a parfüm termékei új illatát, így közösen kitaláltunk egy nyereményjátékot ahol fotózást, és Zlatan dolgait lehetett megnyerni. A feladat adott volt: ha volt hátrányos helyzetű vagy bármilyen problémával küzdő a családba, azt megjelölték a felhívás alatt. Egy kedves huszonéves lányra esett a választás aki sokáig étkezési zavarokkal küszködött, és az édesanyja nevezte be. Tiszta szívből örültem, hogy egy olyan lány győzött aki csupa szív, és nagy küzdelmen van túl. Az arca és az alakja is tökéletes volt a képek pedig fantasztikusan sikerültek. Egy kisebb visszhangot is kapott a munkám, de igazán akkor robbantottam nagyot mikor az újságtól, és szerelmem csapatából is a lencsém elé álltak páran. Kicsit rosszul esett, hogy Zlatan azonban nem akart szerepelni, mert szerinte a munkát és a magánéletet nem kell összekeverni, és bármennyire is  győzködtem ez idáig nemleges választ kaptam. Mindenki mondott pár dolgot az életéről, és, hogy miért fontos az elfogadás. Azóta pedig heti szinten nagyon sok a munkám, és már alig győzőm a felkéréseket, hiszen senkit sem akarok elutasítani, vagy megbántani.
Alexanderrel éppen a szobájába játszottunk, közben pedig az ovis élményeket mesélte, ahova fájó szívvel adtam be év elején, de tudtam szüksége van arra, hogy saját korosztálya között legyen, és barátokat szerezzen. Ez kicsit megkavart minket, hiszen több nyelvű család lévén néha észre sem vesszük hogy szólunk éppen egymáshoz. Ám az óvónő tanácsára eldöntöttük innentől a hivatalos nyelvünk az angol lesz, és közösségben használhatjuk az olaszt, ahogy Alex óvodájában is. Persze azért néha- néha belecsempészek egy-egy magyar szót a játékba, míg mikor az apjával játszik ugyanez a helyzet a svéd nyelvvel. De a világért sem akarom összezavarni, így mindenben betartom a szakemberek és az óvónők utasítását. Alex nagyon szeret óvodába járni, és viszonylag jól nevelt kisfiú, aki csak akkor akad ki, ha éppen aludni kéne, vagy ha megjön Maja, akivel mindenféle kreatív játékot kitalálnak. Mivel ismert gyerek igyekszek játékosan, de mégis szigorúan nevelni, mert a világért sem akarom szégyenbe hozni az apját. Nem mondanám csendes gyereknek, de ha építőjátékról van szó, órákig eltud üldögélni. Szeret a szabadba is játszani, ahol Zlatannal rugdossák a labdát. Maja egy héten kétszer  jár hozzánk, vagy ha sürgős munkánk van. Esetleg randi est van, amit sajnos a vírus miatt már inkább hármasba töltünk. Zlatan újra sokat edz, és újra fantasztikus teljesítményt nyújt a pályán, a kapcsolatunk pedig tökéletes. Szeretjük és támogatjuk egymást a munkába. Nagyon büszke vagyok rá, és az egész csapatra, hogy vezetik a bajnokságot. Néha hiányzik a San Siro hangulata, de bízom benne, hogy minden nap közelebb kerülünk a normális élethez való visszatéréshez. Az építőkockák nagy zajjal dőltek le az éppen aktuális toronyról, amit kisfiam kicsit morcosan fogadott el.
- Aj már megint ledőlt, gyere segítek, de mi lenne ha most csak a kék és zöld kockákból raknánk ki. Tudod melyikek azok?
- Persze, ezek. – vette el a kupacból a színes játékokat. – nézd anya megtaláltam őket.
- Nagyon ügyes vagy kicsim. – simogattam meg fejecskéjét. – szerintem rakjunk le az alapját több kockából, és akkor könnyebb lesz a tornyot is felépíteni rá.
- Jó, és ide meg építhetünk másikat mellé. - ötletelt édes kis hangján.
- Ahogy csak szeretnéd. – mosolyogtam rá, mikor lentről a kapucsengő dallamos hangja törte meg a csendet.
- Megjött apa!! – kiáltott fel, és már szalad is a lépcső felé.
- Ez biztos nem apa, de ne szaladj Alexander, mert még elbotlasz a lépcsőn.
- NEM!! – kiáltott vissza, mire én csak a fejemet ingatva siettem utána. – Nem apa jött. – vette tudomásul szomorúan és ahogy az órára néztem tudtam, hogy arra még legalább egy órát kell várni. Az ajtó felé azonban hatalmas meglepetés fogadott, így kapkodva nyitottam ki.
- Jó ég te meg mit keresel itt?! – öleltem magamhoz szorosan rég nem látott barátomat, szemem pedig azonnal könnybe lábadt. – Istenem Stephan!! Te tényleg itt vagy?!! Úr Isten!!
- Úgy  gondoltam meglepem a szülinapost. – mosolygott rám Stephan. – bejöhetek vagy itt kell állnom a hidegbe végig?
- Persze, hogy be, de mégis hogy, és…- kérdezgettem, és még mindig alig tértem magamhoz a meglepetésből. – Nem láttalak már nyár óta. – mértem végig a férfit aki fekete farmerba, és egy sötétkék pulóverbe állt előttem. – Ülj le! Kérsz valamit?
- Köszönöm, de max csak egy pohár vizet. Hello Alexander emlékszem rám? – guggolt le kisfiamhoz, és felé nyújtotta a két csomag közül az egyiket. Alexander először furcsán nézett rá, de utána felismerte és boldogan örült a legújabb plüss kutyusának. – ezt pedig a születésnapos kapja. – lépett hozzám, és nekem is adott egy csomagot, amibe egy angyalszárnyas karkötő lapult. – boldog szülinapot Lili.
- Köszönöm, de már az nagy meglepetés, hogy itt vagy. – tettem elé a vizet, és míg kisfiam a nappali szőnyegén ismerkedett legújabb játékával mi a kanapén foglaltunk helyet.
- Talán elkerülte a figyelmedet, hogy újra visszaigazoltam? – érdeklődött vicces hangon.
- Dehogy is, csak annyi minden történik most, hogy alig volt időm a híreket böngészni. De ha már visszajöttél lehet csinálok veled egy interjút, és pár képet. – mosolyogtam. – már ha Paolo is benne van, és te is.
- Felőlem mehet. Merre van Zlatan?
- Edzésen, a héten szinte minden nap a központban van. Nekem úgy alakult, hogy pár napig a legújabb cikkemmel foglalkozok, ami abból jó, hogy nem kell elrángatni Maját és Alexanderrel is többet tudok együtt lenni.
- Nagyon sokat nőtt mióta nem láttam. – fordult felé, és elgondolkodva nézte.
- Igen, már nyáron négy éves lesz. Jót tesz neki az óvoda és a sok gyerek akivel kezd összebarátkozni.
- Azt hittem úgy volt, hogy nem akarjátok oviba küldeni.
- Igen, én szerettem volna, de a fotóstúdióm nagyon bejött, és nem bízhatom mindig Majára. Emellett az ottani fejlesztő foglalkozások jó hatással vannak rá, és mivel ez egy magán óvoda a kis létszám miatt több idő jut rá. De ha tudom akkor magammal viszem mindenhova. – magyaráztam.
- Jó újra látni titeket. Hiányoztál Lili.
- Te is nekem! – ültem közelebb. – meddig maradsz a városba?
- Még nem tudom. Lehet beugrok megnézni a másik unokaöcsémet, és már este visszamegyek Rómába. Holnap lesz az első közös edzésem a csapattal. Furcsa, hogy izgatott vagyok, pedig már ismerem az ottani járást, és a legtöbb sráccal már játszottam együtt, még Kína előtt. Amúgy Heléna hogy van?
- Már jobban, de azért a tesód eléggé elbánt vele. Már ha érted mire gondolok. – váltottam komolyabb hangnemre.
- Ha ez megnyugtat már nincs együtt azzal a nővel, és a munkára koncentrál.
- Jól teszi, de szerinte már teljesen mindegy, mert a sógornőm beadta a válókeresetet.
- Hallottam, és megértem. A tesóm egy szemét volt, de túl sokat voltak külön.
- Igen, tudom ez milyen, de én nem is akarok ítélkezni már. Nekem Heléna továbbra is a legjobb barátnőm, és sokszor találkozunk. Segítjük egymást, de azt ne várjátok, hogy Zlatan már olyan jól elbeszélget majd a bátyáddal a családi összejöveteleken.
- Megértem, ez nyilván való.
- De beszéljünk valami vidámabb témáról. Kittivel minden rendben?
- Igen, és sokkal jobb a kapcsolatunk mióta tudja, hogy hazajövök. Szerencsére nekünk jól működött a távkapcsolat.
- Igen, ennek örülök, és annak is, hogy jól megy a cukrászdája. Néha ha jön hoz pár süteményt amik isteni finomak. Alexanderrel is jól kijön, és gyakorolja a babázást.
- Bízom benne, hogy összejön nekünk is a kicsi.
- Tuti, hogy így lesz elvégre most már több időt lesztek együtt, mint eddig.
- Nem jött be ez a Kínai túra. - hajtotta le búsan fejét.
- Nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam.
- Igazad volt. – nevetett fel, és ekkor autó hangot hallottunk kintről.
- Megjött Zlatan! – pattantam fel. – nyugi rád nem haragszik. Elvégre nem te bántottad meg a testvérét.  Kimegyek elé.
- Én meg eljátszok ezzel a nagyfiúval. – ült Alexander mellé a szőnyegre.
Gyorsan leszaladtam a garázsba, és nagyot dobbant a szívem mikor megláttam Zlatant akinek egy nagyobb doboz volt a kezébe. Még ennyi év után is színtiszta szerelmet érzek iránta.
- Lili te meg?  Ki van Alexanderrel?– kérdezte és üdvözlésként egy apró csókot lehelt ajkamra.
- Vendégünk van! – mosolyogtam izgatottan.
- Kicsoda, a tesóm, vagy a szülei?
- Neeemm..sokkal jobb. Mi az a doboz?
- Ezt majd csak este kapod meg, és még van valami amit nem láthatnál szóval menj fel kérlek.
- De még nem is tudod ki a vendég.
- Egy perc és felmegyek, csak még van egy kis dolgom hátul.
- Mi dolgod van hátul? Hiszen nincs fűtve a hátsó rész. – húztam vissza magamhoz. hogy a szemébe nézzek.
- Kicsim, mindent megoldok, de ne tarts fent, mert azt szeretném ha minden úgy lenne ahogy szeretném.
- Nagyon titokzatos vagy, de bejön.
- Akkor felmész? – sürgetett.
- Persze menj csak, de siess fel, mert nem tudom meddig marad még Stephan.
- Stephan?! El Shaarawy?  - döbbent meg.
- Igen. Meglepett szülinapom alkalmából, és most ő van Alexanderrel. Ugye nem fogsz kiakadni, és…
- Lili, Stephan nem tehet róla, hogy a testvére egy utolsó szemét disznó. Meg hát ő a barátod, akivel rég találkoztál, és én is, szóval ne engedd el amíg nem találkoztam én is vele.
- Köszönöm, hogy nem akadsz ki. – adtam egy puszit arcára, és visszasiettem barátomhoz, aki éppen kisfiammal játszott hason fekve a szőnyegen.
Zlatan úgy fél óra múlva jött fel. Hálás voltam neki amiért igyekezett nem érinteni Manuel és húga gallyra ment kapcsolatát, és Stephannal is jókedvűen elbeszélgetett. Az olasz fiú rengeteg érdekes dolgot mesélt Kínáról, de míg engem a kultúra és az emberek Zlatant természetesen a foci színvonala érdekelte. Közben felívtak a szüleim, Kitti, Heléna és pár munkatársam is, hogy átadják jókívánságaikat.  Hét óra felé már Maja is csatlakozott hozzánk, ám mikor a vacsorával jöttem elő Stephan jobbnak látta ha inkább Helénáékhoz megy.
- Akkor mikor találkozunk a pályán? – tudakolta Zlatan mikor már az ajtóban köszöntünk el az olasz fiútól.
- A hónap végén, huszonnyolcadikán, Rómába. Nagyon szeretnék akkor már pályára lépni.
- Én meg szeretnék tiszta szívemből a helyszínen szurkolni.
- Megoldható szerintem, ha mint újságíró bejössz. Majd meglátom mi tehetek az érdekedbe.
- Nem akarok szabályt szegni.
- Kicsim, ha lehet miért ne? Te újságíró vagy, ráadásul a feleségem, és én is ott leszek. Szóval ha segítenél Stephan az jó lenne. Majd vigyázunk nagyon az előírások betartására.
- Oké, megpróbálok mindent megtenni, és bízom benne, hogy győzelmet ünnepelhetek.
- Azért ahhoz nekünk is lesz pár szavunk. – kontrázott Zlatan.
- Szerintem meg a lényeg, hogy újra Olaszországba vagy Stephan, és tiszta szívből kívánom, hogy hasznos tagja legyél a csapatnak, és focizz kiemelkedően. – öleltem át búcsúzásképpen.
- Köszi Lili. Akkor a hamarabb nem a hónap végén látjuk egymást. Sziasztok.
- Vigyázz magadra- szóltam még utána és becsuktam az ajtót. Felsiettem az emeletre ahol Maja már kisfiamat vetkőztette az esti fürdéshez. Szerettem volna magam csinálni, de nem engedte és mielőtt ellenkeztem volna megcsörrent a telefonom amin Zlatan hívott.
- Miért hív Ibra? – néztem zavartan Majára. – tudja, hogy itt vagyok fent.
- Fogalmam sincs, de vedd fel! Lehet valami baj van.
- Gondolod? – vettem a fülemhez a készüléket de Maja furcsán mosolygó arca teljesen mást tükrözött.
- Lili kérlek gyere hátra, van egy kis baj. – szólt bele Zlatan.
- Mi a baj?
- Áll a víz mindenhol. Valami elromolhatott, a jakuzzival, és nem tudom... - hallottam focistám kétségbe esett hangját.
- Hogy érted ezt?
- Áll a víz mindenhol! Nem is tudom, hogy megyek ki innen, mert folyamatosan ömlik, és nem tudom elzárni és…
- Megyek! – csaptam le, és már siettem is hátra, miközben azon törtem az agyam mi a jó eget rontott el rajta, és egyáltalán miért kellett megvenni mikor alapból ott van a medence. Felesleges rongyrázásnak tartottam, még akkor is ha anyagilag jól állunk. Én továbbra is szerettem fogni a pénzt. Félve mentem az ajtó felé, és reméltem nem fog a nyakamba zúdulni a tömérdek víz mint valami idióta filmben, de a meglepetés még annál is nagyobb volt, mint hittem. Bent sötét volt, és csak pár hangulat fény világított szerelmem pedig a Jakuzziba ült aminek vize éppen világoskék színben játszott. Mellette egy nagy doboz.
- Boldog szülinapot kicsim! – Kiáltott mikor meglátott. – csak nem hogy megijedtél. – nevetett fel zavart arcom látva, én pedig nem tudtam örüljek vagy mérgelődjek, így inkább az előbbi mellett döntöttem. – Gyere be egész jó a víz, és van pezsgő is, sőt még valami. – szállt ki, és széles mosollyal egy nagy csokrot hozott elő nekem.
- Zlatan de hát miért mondtál ilyen hülyeségeket a telefonba?
- Mert nem volt más ötletem amivel idecsaltalak volna. Boldog szülinapot kicsim. Imádlak.
- Köszönöm. Nagyon szép ez a virág, én pedig szeretlek, még akkor is ha rám hozod a frászt.
- Van itt még valami, ami igazából Alexanderhez köthető, de remélem örömet szerez ez is. – lépett a dobozhoz, amit miután kinyitottam egy hatalmas játékvár tárult a szemem elé, amiben apró figurák sorakoztak. – Ezt Alexandernek szánom, és neked azért, mert ha elvinnéd a stúdióba ne kelljen mindig minden játékot magaddal vinni. Emellett a te régi szobádba kialakítottam egy játszó sarkot, ahol még sok minden van. Nézd. – mutatta a szobáról készült képeket mobilján. – remélem tetszik.
- Imádom ahogy téged is! Köszönöm. Ennyi év után is megtudsz lepni.  – öleltem át, és forrón megcsókoltam.
- Bejössz velem a jakuzziba, és megiszol velem egy pezsgőt?
- Persze, hogy bemegyek, de még nem öltöztem át.
- Nem is kell, nézd. – dobta ki alsóját és a gondolattól arcom vörösbe váltott. – gyere be ruha nélkül.
- Mi van ha Maja benyit, vagy mi van ha Alexanderrel lesz valami? Nem is ma van Maja napja.
- Tudom, de ma van a születésnapod. Ne kéresd már magad!
- Oké, legyen. – sóhajtottam és én is meztelen szálltam be mellé ami egyszerre volt furcsa de izgató is. Zlatan megtöltött két poharat és az egyiket nekem adta.
- Boldog szülinapot kicsim. Szeretlek.
- Én is szeretlek. – csókoltam meg, és mire az üveg kifogyott a hangulat is egyre forróbb lett köztünk, és már nem is zavart hogy nincs rajtam a fürdő ruhám.

2020. december 29., kedd

⚽ Megismerni és megszeretni 19.⚽




Sziasztok! A következő résszel szeretnék köszönetet mondani annak, hogy itt voltatok velem egész évben, és néha kommenteltetek. Higgyétek el már pár szavas hozzászólással is feldobtátok a napomat.  Köszönöm a követőimnek is, hogy még mindig nem iratkoztak le. 

Fogadjátok sok szeretettel a legújabb fejezetet, és Boldog Új Évet Kívánok Nektek! 💗😚
Ha pedig szeretnétek bárkiről történetet írjatok nyugodtan. 💗


 Chiara: - Te meg mit keresel itt? - kérdeztem nem kis meglepetéssel a hangomba, és végignéztem az előttem álló férfin, kinek bőrkabátján apró vízcseppek csillogtak, barna szemei pedig félénken néztek rám. 
- Bejöhetek, vagy nem állsz szóba velem? – kérdezte csendesen, mire egy aprót bólintottam Stephan pedig követett a konyhába. 
- Ugye nincs valami baj Nellava? 
- Dehogyis, mikor eljöttem éppen alváshoz készülődtek. - ült le velem szembe és egy pár perc csönd után ő törte meg a csendet. - Nem akartam, hogy úgy menj el, hogy nem tisztáztuk a dolgokat. 
- Én se szerettem volna, de te nem akartál velem értelmesen beszélgetni. - néztem rá és tekintetem megakadt tökéletes ajkaink, amit már nagyon szerettem volna megcsókolni. 
- Tudom, de tényleg sok minden összejött, és úgy gondoltam pár percért felesleges feljönnöm. 
- Ó értem, szóval felesleges! Tényleg semmi tétje nincs csak a kapcsolatunk! - vetettem oda gúnyosan és inkább felálltam, de ő visszahúzott. 
- Ülj vissza, és hallgass meg! 
- Miért? Te sem hallgattál meg engem. 
- Chiara nem veszekedni jöttem el. - fogta meg kezem. - Nekem is hiányzol, és én is szeretlek még mindig. Bocsáss meg, hogy ennyi ideig haragudtam rád, és, hogy olyanokat gondoltam rólad, ami nem volt igaz, de te is megértheted, hogy mennyire szarul esett, hogy a saját házamba a nőmre rámászik egy féreg. Felment bennem a pumpa, és úgy éreztem, hogy igaza volt anyámnak, és te is olyan vagy, aki csak kihasznál. Meg kellett emésztenem a dolgokat, és tisztán kellett látnom, és akármennyire is hihetetlen nekem is időre volt szükségem, és arra, hogy rájöjjek, nem akarok nélküled, lenni. Esetleg adhatnánk még egy esélyt a kapcsolatunknak és folytathatnánk tiszta lappal?  - nézett mélyen szemembe, és olyan kétségbe esettnek tűnt. 
- Stephan én holnap elutazom, és most a munkára kell koncentrálnom, és az, hogy ennyi ideig bizonytalan voltál abba amit mondtam neked, engem is megingatott. Úgy gondoltam a kapcsolatunk a kölcsönös bizalmon alapszik, és amit én mondok neked, azt biztosra veszed, de kiderült ez nem így van. 
- Ezentúl másképpen lesz. Ígérem Chiara! 
- Napokig sírtam miattad Stephan - álltam fel - és mikor már úgy gondolom túljutok az érzelmi válságomon, idejössz és tények elé állítasz, én pedig újra össze vagyok zavarodva. 
- Nem kell, hogy így érezd! - lépett közel hozzám, és óvatosan a pultnak döntött. Közelségétől remegni kezdett a lábam, parfümje illata beindította fantáziámat. - Sose fogok kételkedni benned. - emelte fel fejem, és megsimogatta arcom. 
- Jobb lenne, ha most elmennél. - kezdtem egy erőtlen tiltakozásba, amit eleresztett a füle mellett.
- Annyira szexi voltál a meccsen. Nagyon jól állt rajtad az a ruha. - Nagyon hiányoztál Chiara. 
- Stephan, kérlek, ne csináld ezt! - suttogtam, de már túl régóta vágytam érintéseire. Focistám óvatosan levette rólam köntösöm és lágyan a nyakamba csókolt, amitől megborzongtam a szívverésem pedig azonnal felgyorsult. Próbáltam lenyugtatni magam, és miután gyengéden eltoltam tüzes tekintetébe néztem. - Lehet ezt nem kéne ma este. Korán kelek, és amúgy sem beszéltük át a dolgokat. 
- Szerintem mindent megbeszéltünk! - mosolygott rám édesen, majd vadul megcsókolt, én pedig talán engedtem is volna neki, de bevillant Ludovica arca. 
- Stephan állj le! - húzódtam el, és mérgesen a szemébe néztem. - te nem is azért jöttél, hogy megoldjuk ezt a dolgot, hanem, hogy lefeküdj velem.
- Nem értem mi a gond azzal? Elvégre így is megoldhatjuk, és legalább mindketten élvezzük is a dolgokat. - kacsintott, ám én inkább méregbe gurultam.
- Az, hogy nem akarok úgy elmenni, hogy megdugsz, és azt gondolod majd minden rendbe lesz. Semmi nem jön helyre pár menettől. - tártam szét karom. 
- De Chiara mondtam, hogy hiányzol, és szeretlek, és hogy nem fogok kételkedni benned soha. Mi kell még több? - kérdezte és mérgesen a hajába túrt. - Elolvastam az interjúdat is, ami nemrég jött ki, és tudom, hogy szeretsz. Tetszett a nyilatkozatod, és nagyon örültem minden szavadnak, ami velem kapcsolatos. A képek is menőek, és...
- Miért beszélsz most nekem erről? - húztam össze szemöldököm és nem értettem miért vált ilyen gyorsan témát. 
- Mert a napokba kaptam egy szuper felkérést, és ha kibékülnénk, mehetnénk együtt a fotózásra. Nagyon jó reklám lenne neked és a szalonodnak, és végre újra együtt lehetnénk. Úgy, mint régen, mert szeretlek. 
- Szóval te így akarod megoldani? - nevettem fel gúnyosan. - eredetileg is az volt a terved, hogy idejössz, megfektetsz, és azonnal rábólintok? 
- Dehogy is Chiara. Ne gondolj ilyet, csak eszembe jutott, hogy talán menő lenne, és Kínába pedig nem kéne a kapcsolatunkon agyalni. 
- Istenem Stephan! - sóhajtottam fel szemem pedig megtelt könnyel. - csak az üzleti dolgaid miatt akarsz velem, lenni mikor én tiszta szívből szeretlek. Én nem jutok szóhoz, de komolyan.... 
- Félre érted a helyzetet kicsim. Te is szeretsz és én is szeretlek téged. Ez pedig csak egy kiváló lehetőség. Ami még anyagilag is megéri mindkettőnknek. Gondolom egy út Pekingbe nem olcsó dolog. 
- A meghívottak költségeit fizetik a szervezők.
- Ó én nem tudtam. - lepődött meg, és gyorsan folytatta - de a pénz bármikor jól jön, és én csak segíteni szeretnék neked.
- Kérlek, most menj el. - töröltem meg szemem, és a szívem majd belesajdult a fájdalomba. 
- Chiara nem úgy van, ahogy gondolod. - mentegetőzött.
- Stephan menj el!!! - emeltem fel a hangom, és mikor már az ajtóba volt még utána szóltam. - és fotózkodj inkább Ludovicával!! - csaptam be nagy hanggal az ajtót, és sírva aludtam el.
Taxival mentem ki a repülőtérre és a két átszállás után próbáltam ellazulni a hosszú útra, ami eseménytelenül telt. Mikor leszálltam a gépről egy teljesen más világba csöppentem. Szinte alig beszélt valaki angolul, ám nagy nehezen sikerült eljutnom a szállodámba. Izgatottan vártam a másnapot, és ügyeltem arra, hogy figyeljek az időeltolódásra. A szobámat a modern egyszerűség képviselte, és szép látványt nyújtott a magasból a városra. Újra térképet ragadtam, és miközben ettem pár falatot igyekeztem megnézni, hogy jutok el a holnapi konferenciára. Igaz, hogy még világos volt, de túlfáradtnak éreztem magam a városnézéshez, így inkább elaludtam. Kopogásra ébredtem fel, és mikor kinyitottam az ajtót egy ismeretlen dús szőke hajú lány állt az ajtóba.
- Hello te vagy Chiara? - érdeklődött és akkor vettem észre, hogy egy nagy bőröndöt húz maga után.
- Igen én, te pedig? 
- Emma Jones. Hollandiából, és nekem is ez a szobám. Csak a hülye gépem, meg az itteniek nulla segítsége miatt később értem ide.  - magyarázta és kék szemeibe bizonytalanságot láttam.
- Nem tudtam, hogy nem egyedül leszek, de akkor gyere be nyilván. - mosolyogtam kedvesen, és próbáltam nem kiakadni a változás miatt. Emma lerakta csomagjait és ezután próbáltuk megismerni egymást. Kiderült, hogy még csak huszonkét éves, és csak nemrég óta tetovál. A szülei miatt vállalta el az utat, akik eléggé elvannak eresztve anyagilag. Megmutatta a tetoválásait, amik kimondottan tetszettek, és a történetük is. Örültem, hogy ő is így vélekedik az én munkáimról. 
- Mivel az apám üzletember sokat jártunk Kínába, így nagyjából ismerem a nyelvet, de azért nem beszélek tökéletesen. 
- Azt gondoltam tudnak angolul a helyiek. - ismertem el, mire ő csak felhorkantott. 
- Sajnos csak pár ember, de azok is néha olyan görények, hogy még te kérsz bocsánatot, ha segítség kell. Ha gondolod én szívesen segítek neked addig míg itt vagyunk. 
- Az nagyon jó lenne, mert nekem ez iszonyat ismeretlen és ijesztő is.
- Ne félj, és ha kérdésed van, csak szólj, de most elmegyek, lefürdök és rendelek valami kaját. Inkább itt együnk, mint valami étterembe ahol nem tudod milyen csirkének álcázott húst eszel. 
- Köszi, a tanácsot. - mosolyogtam rá, és úgy gondoltam a sors igazán a segítségemre sietett Emma képébe.
Vacsora után még beszélgettünk Emma pedig újabb tanácsokkal igyekezett ellátni, amiket felírtam a papíromba. Megbeszéltük, hogy mindketten ugyanazokon az előadásokon veszünk részt, így mindenhova próbálunk ketten menni. Másnap már tűkön ültem, és idegességembe a mosdónál kezdtem meg a reggelem.
- Jól vagy? Mennünk kéne. - állt a fürdőszoba ajtóba a lány, fekete pólóba és fekete szaggatott farmerjébe. 
- Persze, lehet ez a tegnapi vacsora. 
- Európai gyomornak furcsa lehet az itteni koszt. Ha kérsz gyógyszert, van nálam. 
- Már sokkal jobb. Elkészülök és indulhatunk is. - nyugtatta meg. Egy bőr leggingset és egy hosszabb tunikát vettem magamra, és egy kényelmes csizmát, ami elnyerte szobatársam tetszését is. Az első dolgunk a pénzváltó volt, majd próbáltuk elérni a szervezőt is, akit csak többszöri hívásra sikerült. Végül Emma úgy döntött a térkép alapján menjünk metróval, hiszen itt elég nagyok a távolságok. Hatalmas volt a tömeg, és iszonyatosan sok volt az épület. A különböző stílusok egymást érték, de nagyobb nézelődésre sajnos nem volt időnk, mert semmi esetre sem akartunk elkésni. Egy kisebb csarnokba voltak az előadások ahonnan a világ minden tájáról érkeztek tetováló művészek. Voltak nagyon profik és kezdők is. Az előadások nagyon érdekesnek bizonyultak, és örültem, hogy egy nagy kivetítőn a technikai videók mellett még angol feliratú szövegek is mentek. Este felé küldtem Nellanak egy üzenetet, majd Emma azt tanácsolta menjünk vissza a szállodába inni párat. Ahogy egyre jobban megismertem úgy kedveltem meg őt. Elég bőbeszédű és talpra esett csajnak tűnt. Imádta a művészetet, és a különleges dolgokat. Én is meséltem neki a lányomról, a szalonomról és kicsit az életemről. Csodálkozott, hogy ilyen fiatalon lettem anyuka, és tiltakozott, hogy ő még biztos nem akarna gyereket. Jó volt valakivel beszélgetni, aki csak annyit lát belőlem amennyit én mondok neki, és mégsem ítél el. Vacsora után újra elkapott a rosszul lét, és ez egész másnap is végigkísért. Próbáltam figyelni, de rengetegszer kellett kijárnom a mosdóba. Emma kezdett aggódni, de én továbbra is az ételekre fogtam. Igyekeztem új emberekkel megismerkedni, és végre elkezdődött a saját munkák bemutatása is. Erre önkénteseket hívtak, akikkel egy hatalmas csarnokba kellett dolgozni. Elmondták mit akarnak én pedig megcsináltam. Néha adódtak vicces szituációk a nyelv hiány miatt, de viszonylag hamar megértettük egymást. Én is körbe járta másokat, és figyelmet, azokat, akik tőlem teljesen más technikákkal dolgoznak. Ha nem lettem volna szarul talán még élveztem volna a szombati napot. Vasárnap több híres művész tartott előadást, és bemutatták mikre lehet számítani az ágazatba. Mik az újdonságok, vagy mi az, amiket nem ajánlatos már használni, vagy a vendégnek már nem illő ajánlani. Különféle minták és technikák sorakoztak fel, mi pedig igyekeztünk mindent ledokumentálni. Emma még videózott is. Gyűjtöttem a névjegykártyákat és jó érzés volt, hogy én is sok pozitív kritikát kaptam. Sőt az egyik amatőr kategória versenyébe még a legjobb háromba is bekerültem, amire iszonyat büszke voltam. 
- Totál kidőltem ma is. - rúgta le cipőjét Emma mikor már újra a szállodába voltunk. Szokás szerint újra a mosdó felé vettem az irányt, hogy kiadjam a gyomrom tartalmát.  - Szerintem jobban tennéd, ha Rómába elmennél egy dokihoz. 
- Ugyan semmi bajom sincs. - vontam vállat, és a hányáson kívül tényleg így éreztem. 
- Kérdezhetek egy magánjellegű kérdést? - ült az ágya szélére, és mikor bólintottam belekezdett egy igen furcsa elméletbe. - Mikor volt meg utoljára a menstruációd? Csak mert nem lehetséges, hogy babát vársz? 
- Ugyan Emma dehogyis. - tiltakoztam, de ahogy számoltam az időt rájöttem, hogy eléggé késik, és a fogamzásgátlót sem vettem be azon az estén mikor Stephannal utoljára együtt voltunk. 
- Lehet, csinálni kéne egy terhességi tesztet. 
- Ó Istenem nem lehetek terhes. - pánikoltam. - Jelenleg a volt pasimmal eléggé szarba vagyunk, és egy gyerek semmi képen nem lenne jó. 
- Lehet ez fog újra összehozni benneteket. Ilyen jó pasit én nem hagynék veszni. - mosolygott és igazat kellett adnom neki. Stephan valóban jóképű férfi. 
- Szerinted mit csináljak? 
- Mi lenne, ha elmennénk gyógyszertárba és vennénk egy tesztet. Holnap úgyis laza nap lesz, és már a hazaútra készül mindenki. Lesz időnk elugrani terhességi tesztért. 
- Ott tudnak angolul? 
- Nem valószínű, de majd én beszélek vagy mutogatunk. Ne aggódj Chiara, buli lesz. De most aludjunk, mert ez a mai nap volt a csúcs. 
- Ezzel egyet értek. - bújtam én is ágyba, és azonnal álomba merültem. A következő nap tényleg nagyon laza volt. Szinte csak beszélgettünk a többi művésszel. Egy darabig nem is láttam Emmát se, de voltam már annyira magabiztos, hogy a lány nélkül is elboldogultam. Kicsit még sajnáltam is, hogy holnap vége lesz. Emma segítségével megvettük a tesztet, amit a szobánkba akartam megcsinálni. 
- Mi lesz már?!! Mikor végzed el? - türelmetlenkedett, de én még nem éreztem késznek magam rá. 
- Mi van, ha pozitív? - pillantottam rá, mire kézen ragadott és betessékelt a fürdőbe. 
- Most pedig láss hozzá!! Gyerünk, told le a bugyid és csináld! – pattogtatott kemény hangon.
- Értettem. - nevettem fel, és idegesen elvégeztem a tesztet, míg végül enyhe sokkban jöttem ki a fürdőszobából. 


2020. december 25., péntek

⚽ Megismerni és megszeretni 18.⚽


Sziasztok! 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Nektek! 💗💖

Tudom, hogy illő lett volna hamarabb hozni a folytatást, és azon kívül, hogy nem volt kedvem, és lelki erőm megírni nincs más mentségem. Esetleg ha szeretnétek elolvasni az előző részt bátran kattintsatok Ide.

Most pedig hozom a következő részt, amit fogadjatok sok- sok szeretettel! 
Ha pedig szeretnétek bárkiről történetet írjatok nyugodtan. 💗



Chiara: A napok szaladtak egymás után, de Stephan a látogatás követően már nem jelentkezett, én pedig jobbnak láttam, ha nem keresem. Akármennyire fájt, és akármennyire is hiányzott megpróbáltam erős maradni, és a munkába temetni magam. Nella is egyre kevesebbet kérdezett már róla, így a napjaim lassanként visszatértek a Stephan előtti időkbe. Az újság hatalmas sikert aratott így egyre többször csörgött idegen újságírók miatt a telefonom, akik vagy interjút, vagy fotózást kértek tőlem. Ezeket semmi esetre sem vállaltam, hiszen tudtam, hogy belekérdeznének magánéletembe is. Ehhez pedig semmi közük nem volt. A Kínai utam egyre közelebb került, és egyre izgatottabb voltam miatta. Az utazásra való felkészülés, és tervezgetés tette ki inkább időmet, és igyekeztem annyit Nella mellett lenni amennyit lehetett. Mivel Giulianak is sok elintézni valója lett így vele is keveset találkoztam, de hálás voltam, hogy Nella pesztrálásáról Kínai utazásom alatt továbbra sem mondott le. Carlo is újra munkába állt Amerikába és megtudtam, hogy kibékültek Leonaval. Ennek örültem a legjobban, és annak, hogy így is volt ideje többször felhívni lányomat. Az egyik nap éppen hazafelé sétáltam és igyekeztem kigondolni a vacsorát, mikor barátnőm lépett ki az egyik üzletből, kezébe nagy csomagokkal, és mikor észrevett hangosan szólongatott. Egy öleléssel üdvözöltem, majd segítettem neki bepakolni autójába. 
- Nem is gondoltam volna, hogy az utazás előtt még találkozunk. -  néztem rá mosolyogva. 
- Én azért reménykedtem. Hogy vagy? Nem akarod, hogy elvigyelek? 
- Köszi, de nem lakok messze és jól esik egy kis séta a nagy nyüzsgés után. - Hárítottam, de barátnőm nem engedett nekem így már azon kaptam magam, hogy a lakásom előtti parkolóba beszélgetünk. 
- Jó látni, hogy újra jobban vagy. - állította le az autót.
- Azt azért nem mondanám, de már elfogadtam a helyzetet. - hajtottam le búsan fejem. 
- Chiara nem kéne elfogadnod ezt így. Stephannak se jó ez a magány. Melletted boldog és kiegyensúlyozott volt. Te pedig sokkal lazább lettél. 
- Mégis mit tegyek, mikor felém se néz? Mikor beteg voltam egyszer eljött és ennyi. Én nem fogok akaratoskodni akármennyire is szeretem. Már elégszer bocsánatot kértem olyan miatt, amit nem csináltam. 
- Igazad van, de ő is fél, hogy mi lesz akkor, ha lép.
- Jövő héten úgyis Kínába megyek, és most majdnem mindegy, hogy találkozunk vagy nem, és lehet ha elhívnám egy kávéra akkor is nemet mondana. 
- De lehet, hogy nem. - vágott vissza. - Hidd el, hogy szeret téged. Viszont most mennem kell. Vigyázz magadra, és várom Nellat majd jövő héten, bár addig összefuthatnánk.
- Meglátom majd, mert eléggé sok a meló. - tűnődtem el, mire Giulia szeme felcsillant, amiből tudtam valami őrült ötlet következik. 
- Mondjuk hétfőn egy mérkőzésen az Olimpicoba? Mi ott leszünk, és esetleg te is meglátogathatnád, és talán...
- Ezt most fejezd be! Sok a dolgom, és nem valószínű, hogy elmegyek. Hétköznap lesz és későn, és Nellanak másnap iskola. 
- Hozd el ő is.
- Mondom, hogy másnap iskola! - vágtam oda mérgesen, amin még magam is meglepődtem. Sosem beszéltem ilyen hangon barátnőmmel. - bocsi, én nem akartam.
- Nem baj, én csak segíteni akartam, de nem fogok beleszólni az életedbe. - ölelt át, de ez inkább fagyos volt, mint baráti, és míg felértem a lakásba végig korholtam magam a kirohanásom miatt, így írtam egy bocsánat kérő üzenetet, de választ nem kaptam vissza, ami kicsit rosszul esett. Az egész hétvégét vásárlással töltöttük és a saját ruháim mellett Nellanak is beszereztünk pár tuti darabot, amitől teljesen elvolt ragadtatva. Megbeszéltük, hogy beülünk egy forró csokira a stadion közelébe. 
- Én foglalom a helyet, te pedig kérd ki! - vette le sapkáját Nella miközben körbe nézett a barátságos helyen, ami szerencsére nem volt túl zsúfolt. 
- Rendben kicsim, ülj le, mondjuk - kerestem a megfelelő helyet - az ablak mellé. - kezdtem Nella pedig már ott sem volt. Nyugodtan iszogattunk és az iskoláról beszélgettünk mikor majdnem félrenyeltem a kávém. Az ajtóba ugyanis volt barátom jelent meg egy ismeretlen szőke lány társaságába, aki feltűnően csinos volt. Barackvirág színű szövet kabátja kiemelte alakját lábán pedig a legújabb divat szerinti téli csizma volt. Élénken beszélgettek egymással, és szerencsére egy tőlünk távol eső asztalhoz foglaltak helyet. 
- Anya itt van Stephan. Nem megyünk oda hozzá köszönni? - vette észre lányom is. 
- Nem, dehogy is. Látod, hogy nincs egyedül. 
- Ki ez a lány? Ismered? - érdeklődött Nella, de én csak a fejem ingattam. 
- Nem, de valószínű csak egy barát. - nyugtattam inkább magam, mint Nellat, és borzalmasan rosszul esett látni Stephant egy másik lánnyal. Próbáltam róluk tudomást sem venni, ám mindig rájuk tévedt tekintetem. A lány ült velem szembe, és csak úgy csillogott a szeme amint a csatárra nézett. Stephan arcát nem láttam, de bíztam benne ő nincs ennyire elolvadta tőle. Őrületes féltékenység lett úrrá rajtam, és hazaérve azonnal felhívtam Giuliat aki sokadik csörgés után vette csak fel. 
- Igen? Mit szeretnél? 
- Először is tényleg sajnálom a kocsiban történteket, másodszor pedig szeretnék mégis elmenni a holnapi mérkőzésre. 
- Olyan hülye vagy! Egy percig sem haragudtam, csak nem volt időm visszaválaszolni. - hallottam megnyugtató hangját. -  De mi ez a nagy felbuzdulás? Csak nem történt valami? 
- De igen, és elhatároztam, hogy bevetem magam, és megpróbálok beszélni vele. 
- Ennek őszintén örülök, mert hidd el neki is nagyon hiányzol. - bizonygatta és erre gúnyosan nevetnem kellett. A szöszke lány nem értette a reakciómat ezért inkább elmagyaráztam neki a kávézóba történteket. 
- Az a lány csak egy munka miatt van vele! Nyugi nem kell tartani tőle. 
- Biztos vagy benne? 
- Tudnék róla, ha több lenne köztük. Manuel biztos mondta volna, én pedig nem titkolóznék előtted.
- Nem tudom Giulia. Ha láttad volna őket együtt, nem biztos, hogy te is így gondolnád. 
- Mellesleg ha már ennyire kiakadtál miért nem mentél oda köszönni neki? 
- Elég hülyén jött volna ki a lépés. Így is szinte vonszolnom kellett Nellat, hogy feltűnés nélkül jussunk ki. 
- De dinka vagy! - nevetett fel. - Holnap Manuel elvisz a mérkőzésre én meg vigyázok a lányodra, ha neked így megfelel. 
- Eredetileg az egyik szomszédlányt kértem volna meg, de...
- Figyelj, úgyis összekell szoknunk, amíg nem leszel itthon. Ne aggódj. Majd főzők neki valami finomat. Mellesleg a lányt valami Ludovicanak hívják. Influencer és van egy saját Youtube csatornája is. Azt hiszem, a héten a csapat körül sündörög, mert valami videót készít róluk. Ne aggódj, a többiekkel is beszélget nem csak Stephannal. 
- Rendben, de te akkor sem láttad azt, amit én, és..
- Chiara állítsd le magad! Holnap elmegyünk hozzád fél nyolcra, majd Manuel elvisz a meccsre. 
- Köszönöm. - hálálkodtam. - Most viszont lerakom. Holnap majd találkozunk.
- Jó, én is megyek. Kérlek, ne agyald túl a dolgokat, mert semmi értelme.
- Ezt nem tudom megígérni, de köszi. Holnap várlak benneteket. Szia. - köszöntem el, majd miután leraktuk a kagylót már csak lányommal töltöttem a nap további részét. Hétfőn nagy volt a pörgés, így kevés időm volt az estére gondolni, ám munka után már eléggé ideges voltam. Tudtam sokkal jobban kell kinéznem, mint bármikor máskor. Nellanak kézilabda edzése volt, így bőven volt időm készülődni a saját csendességembe. Megmostam a hajam, és egy apró vékony kék szálat raktam bele, ami csak annyira volt feltűnő amennyire kellett majd miután magasra felkötöttem szorosan befontam. A sminkem is visszafogottabb lett eltekintve a vörös ajkaimtól. Bíztam benne, hogy Stephan a beszélgetésünk után megcsókol és eljön velem valamerre. Ha ma nem is, de holnap és újra megbeszéljük a történteket. Kivettem egy mélyen dekoltált fekete fűzős felsőt, amit apró csipke minták díszítettek mellrésznél alulra pedig a fekete bőrnadrágomat kaptam. Lábamra egy magas sarkú piros csizmát húztam, és színben hozzá illő kabátot. Befújtam magam egy leheletnyi parfümmel, és mire Nella hazaért már én is teljesen felöltözve nézegettem magam a tükör előtt. 
- Hú de csinos vagy. - mért végig. 
- Köszönöm kicsim. Ugye ellesztek Giuliával? 
- Persze, hogy el. Majd nézünk valami jó filmet, vagy valami. 
- Jó, akkor most csináld meg a leckét, hogy mire itt vannak már ne keljen azzal foglalkozni. 
- Okés! - pattant fel a székből majd besietett a szobájába. A telefonomon a Stephannal közös képeinket nézegettem mikor csöngettek, és nagy hanggal barátnőm és Manuel léptek be. 
- Wow nem mondták, hogy nem a kuplerájba mész? - csipkelődött azonnal a szöszi lány. 
- De hülye vagy! Nem is nézek ki kurvásan.
- Inkább figyelemfelkeltőnek mondanám. - Védett meg Manuel. 
- Persze pasi szemmel más nyilván, de akkor is. Merre van Nella? - nézett körbe a lány. 
- A szobájába tanul, de mi nem megyünk? - fordultam Manuelhez és úrrá lett rajtam az izgalom. - A meccs előtt vagy utána megyünk oda hozzá? Szerintetek melyik időpont lenne jó a beszélgetésre? 
- Előtte ne, mert akkor azon fog pörögni, és nem  tud majd koncentrálni. - magyarázta Manuel és igazat kellett adnom neki. Elköszöntem Nellatol, és már azon kaptam magam, hogy a stadionban ülök, és drukkolok a fiúknak. Stephan sajnos nem volt a kezdőbe, és az eredmény is döntetlenre állt még a második félidő kezdetén is. 
- Most cserélik be Stephant! - mutatott a kivetítőre Manuel. 
- De jó, remélem jól játszik majd! - kulcsoltam össze kezem.
- Ideges vagy? - pillantott felém, és sapkáját kicsit fentebb tolta fején. 
- Igen, mert nem tudom, mit kéne mondjak. Mikor beteg voltam eljött és azt mondta másnap meglátogat, de nem jött, és nem is hívott. 
- Elég sűrű a programjuk most. Minden héten vagy bajnoki, vagy Bajnokok Ligája mérkőzést játszanak, és ott van a heti két kötelező edzés, és a csapattal való kötelezettségek is. Interjúk, fotózások, ilyesmik. Nem fért bele neki most, hogy hozzád szaladgáljon. Sajnálom, de fontosabb neki a munka. 
- Érdekes azért kávézgatni csak ráér mással. - fintorogtam, de mivel Manuel nem értette miről van szó így elmeséltem neki, hogy láttam Stephant tegnap. Manuel persze csak a fejét ingatta, de egy szóval sem mondta, hogy nincs köztük semmi, így újabb kétségek között maradtam. A mérkőzést végül 2-1-re hozta a Róma így újabb három ponttal lett gazdagabb a csapat. 
- Akkor lemegyünk végre? - türelmetlenkedtem. 
- Menjünk, de kérlek, ne idegesíts fel, és...
- Hé, én csak beszélgetni akarok vele! - vágtam mérgesen szavába.
- Rendben, de éppen kezdi kiheverni a történteket, és nem akarom, hogy újra odajusson. Te nem láttad mennyire kibukott és milyen szarul festett miattad Chiara! Ő a testvérem, aki bízott benned, és szeretett. Elhiszem, hogy sajnálod és talán nem a te hibád volt, de akkor is fájt neki. - magyarázott miközben az öltözők felé igyekeztünk.
- Én is rémesen éreztem magam, ha ez megnyugtat. 
- Jó nyilván. - nézett mélyen a szemembe és már kedvesebb hangon folytatta. - de ő akkor is az öcsém és szeretném, ha boldog lenne. Az sem érdekel, ha veled, mert melletted nyugodtabb. 
- Köszi, ez kedves volt. - fintorogtam. 
- Tudod, hogy hogy értettem. Szeret téged, ezt én is tudom, de nála hosszú folyamat ez a megbocsájtás dolog. Á ott is van. - vidult fel arca nekem pedig nagyot dobbant a szívem, ahogy megláttam. Nagyon jóképű volt még félig mezben félig pedig már egy fehér- fekete mintás pólóba.  Először észre sem vett, mert csak Manuellel beszélgetett, én pedig nem akartam őket megzavarni.
- Most beszaladok átöltözni, és.. - nézett rám és tekintetéből meglepetést olvastam ki. - Szia Chiara. Nem is láttam, hogy itt vagy. Nagyon csinos vagy! Kivel jöttél? 
- A tesóddal. - léptem közelebb hozzá. - Gratulálok az eredményhez. 
- Köszi, bár nem tettem hozzá sok mindent. 
- Ugyan ne szerénykedj. Tudnánk beszélgetni kicsit? - húztam arrébb, de ő elengedte kezem.
- Annyi, hogy beszaladok és rendesen átöltözök. - nézett ránk, és már ott sem volt. Igyekeztem nem túlagyalni a dolgokat, és magamba újra átgondoltam mit fogok mondani. Miközben Stephan átöltözött én Manuellel beszélgettem. Bár barátnőm által ismertem meg, de az évek alatt egyre jobb lett viszonyunk, amit elmélyített Stephannal való kapcsolatom. Igazat adtam neki abban, hogy a testvére mellett áll. Éppen Kínáról beszélgettünk mikor újra megjelent Stephan immáron felöltözve, és egy nagy táskával a kezébe. 
- Nem mész a többiekkel? - érdeklődtem.
- Nem, hazamegyek. Holnapután úgyis találkozunk. - osztotta meg és kisimította még nyirkos haját arcából. Manuel finoman arrébb vonult, hogy másokkal társalogjon, így ketten maradtunk. 
- Remélem nem baj, hogy én is kijöttem. 
- Nem, csak nem számítottam rád, mert tudod én..
- Csütörtökön Kínába megyek, és előtte mindenképpen beszélni szerettem volna veled. 
- Miért mész Kínába? - lepődött meg, és végre rám emelte szép szemeit. 
- Egy tetováló konferenciára vagyok hivatalos, aminek nagyon örülök. Csak pár nap az egész.
- Ki vigyáz addig Nellara? 
- Giulia felajánlotta, hogy addig náluk lehet. Tényleg csak pár napról van szó. Csütörtökön megyek, és talán már hétfőn itthon vagyok. Attól függ, hogy nézzük az eltolódást. - mosolyogtam, de ő csak bólogatott, így egy nagy levegő után belekezdtem az igazi mondandómba. - Igazából azért jöttem ki, mert hiányoztál, és látni akartalak. Nem jöttél el másnap mikor ígérted, és nem is kerestél sehogy. 
- Elég sok volt a dolgom, és sűrű a program.
- Stephan én nem szeretnék úgy elmenni, hogy nem tudom mi lesz velünk, és nem akarok egy olyan dolog miatt vezekelni tovább, amiről nem is tehetek. Legalábbis nem szándékosan.
- Nézd én...
- Még nem fejeztem be! - állítottam le gyorsan, mert mindent leakartam darálni, ami még az eszembe és a szívembe volt. - Szeretlek, és veled akarok lenni. Ez a pár hét nagyon rossz volt, mert nem tudtam semmit csinálni, és minden rád emlékeztetett. Mondd meg, mit kéne még tegyek, hogy megbocsáss nekem Stephan? Talán én nem hiányoztam neked? Nem jutott eszedbe, hogy felhívj, vagy el gyere a szalonba, és megbeszéljük a dolgokat? 
- Chiara ezt nem itt kéne megbeszélni! 
- Akkor menjünk el valahova most, vagy gyere el hozzám! Ott nyugodtabb környezetbe leszünk. 
- Most nem mehetek. - pillantgatott ide- oda. - de talán..
- Szia Stephan! - ölelte át az ismeretlen szőke lány. 
- Ludovica te meg? - jött azonnal zavarba focistám, mire Ludovica felnevetett és rájöttem, hogy ő az akivel Stephan a kávézóban találkozott. - Azt hittem, hogy a bárba találkozunk.
- Úgy volt, de minek várjak ennyit? - játszott a hajával és egy értetlen pillantást küldött felém mire kinyújtotta kezét, hogy bemutatkozzon. - Ludovica.
- Chiara, és... 
- Ő a volt barátnőm és a sógornőm legjobb barátnője. - magyarázkodott Stephan és szíven szúrt a volt barátnő megnevezés. 
- Örülök, hogy találkoztunk. Én pedig egy interjú sorozatot készítek a csapattal, de Stephanról sokkal több anyag kell, hiszen a női nézőim odáig vannak érte. Mondjuk, ezt megtudom érteni. - pajkoskodott én pedig legszívesebben arcon csaptam volna, vagy megráncigálom vörös ruhájánál fogva. A tervezett nagybeszédemből szar se lett miatta és mivel Manuel visszaért így muszáj volt indulnunk. Az úton, nem sokon múlt, hogy ne sírjam el magam csalódottságom miatt, amit miután barátnőmet megláttam kitört belőlem. Szerencsére Nella már aludt így könnyebben önthettem ki szívem szöszi barátnőmnek. Giulia persze továbbra is nyugtatott, hogy nincs köztük semmi, de én már nem voltam ebben ennyire biztos. 
A héten már nem mentem be dolgozni, mert az utazással kapcsolatos papír és egyéb ügyeket intéztem. Kineveztem helyettesemmé a legrégebb óta velem dolgozó lányt, és bíztam benne, hogy pár nap alatt nem teszi tönkre. Igyekeztem olyan dolgokat beszerezni, amik hasznosak lehetnek az utazás, és az ottani tájékozódásba. A hotel ahol megszálltam nem volt messze a kiállítás helyszínétől, de úgy tudtam nem sok minden van kiírva angolul, olaszul meg pláne. A nyelvi nehézségek miatt is tartottam, de úgy voltam vele, ha baj van, majd felhívom Carlot. Egy röpke ötletnél még az is megfordult a fejembe, hogy tolmácsként elhívom magammal, de inkább elvetettem az ötletet, mert nem akartam újra érzelmi hullámvasutat egyikünknek sem. 
Szerdán Nella nem ment iskolába és edzésre sem, mert úgy éreztük mindkettőnknek szüksége van egy anya- lánya nagy beszélgetős napra. Jó sokáig aludtunk, ételt rendeltünk és pizsamába meséket és nagyon romantikus filmeket néztünk. Szépen befontam a haját, és mindent újra átvettem vele többször. Bepakoltam bőröndjébe.
- Mikor indul a géped anya? - huppant mellém mikor az indulást és az átszállásokat jegyzeteltem. 
- Holnap reggel hétóra előtt egy kicsivel, és nagyon késő este érek oda. 
- Végig egy repülőn ülsz majd? 
- Nem kicsim kétszer átfogok szállni. Egyszer itt, és itt. - mutattam a térképen az utat. 
- Nagyon messze leszel. - szomorodott el. - nagyon fogsz hiányozni. 
- Te is nekem, de már kedden újra találkozunk. Egy hét sem fog eltelni, és már újra együtt leszünk. Megígérem, hogy hozok valami tuti eredeti ajándékot is. Viszont most mennünk kéne. Nem lenne jó későn beállítani Giuliáékhoz. 
- Jó rendben. - egyezett bele, de szemei még mindig könnyesek voltak, így közelebb húztam magamhoz. 
- Nella nem lesz semmi baj. Tudom, hogy még sosem voltunk ennyire és ilyen sokáig távol egymástól, de amint tudok telefonálok, vagy üzenetet küldök. Tudom, hogy jól fogsz viselkedni, és büszke lehetek rád ugye? 
- Igen anya. - törölte meg szemeit, és egy édes mosolyt küldött felém. Barátnőmék kedvesen fogadták kislányomat, ami nagyon jól esett. A szívem hatalmasat dobbant mikor Stephan jött le a lépcsőn. Nella azonnal hozzászaladt és átölelte. Igyekeztem tudomást sem venni róla, és csak a szöszi lánnyal foglalkoztam.
- Nyugi ne izgulj! - fogta meg kezem. - minden rendben lesz. Te most menj haza és pihend ki magad a nagy utazás előtt. 
- Ne is mondd! Majdnem egy nap az út, és attól félek, valamelyik gép késik és nem érem el a csatlakozásokat. 
- Erre ne gondolj! Élvezd ki, hogy egyedül leszel most egy kicsit, és azzal foglalkozol, amit szeretsz. Ügyeskedj és járj nyitott szemmel. Fejleszd magad, hiszen ez a legfontosabb. Ja és a kapcsolatok. Mindenkinek add oda a névjegykártyád. 
- Úgy lesz. Köszönöm Giulia neked is Manuel. - öleltem át őket. - Minden jót Stephan. - léptem ki tőlük. Már majdnem a kocsimhoz értem mikor Stephan hangját hallottam a hátam mögül. 
- Chiara várj, kérlek! Beszélnünk kéne! - ért utol.
- Stephan nekem mennem kell. Ezer a dolgom.
- Én csak megakarom magyarázni, ami a stadionba történt. – állt az ajtóm elé.
- Nem kell magyarázkodnod. Ludovica nyilván megértette, hogy én a volt barátnőd vagyok. - nyomtam meg a volt szót. 
- Nem így akartalak bemutatni, csak így jött ki. 
- Én mindent elmondta neked Stephan! Ezerszer bocsánatot kértem, de te még mindig nem tudod, mi van, én pedig belefáradtam a bizonygatásba. Szeretlek, és még mindig hiányzol, de ez a tökölés nekem nem jön be. Vigyázz magadra. - ültem be kocsimba, és könnyes szemmel vezettem haza. Otthon egy forró fürdőt engedtem és kinyitottam egy üveg bort. Furcsa volt ez a magány, de jól is esett kicsit. Bekapcsoltam egy filmet, és bekuckóztam a televízió elé. Talán elbóbiskolhattam, mert egyre erősödő kopogásra lettem figyelmes. Azonnal Nella jutott eszembe, és sietve szaladtam a bejárathoz, ám az ajtóba olyan személy állt, akire nem számítottam. 


2020. november 30., hétfő

⚽ Egy álom tovább gondolva ⚽

 Sziasztok!! 

Még Zlatan szülinapja körül álmodtam róla, ami nagyon ritkán fordul elő. Hiszen nem is igazán szoktam álmodni, és ha igen akkor közeli ismerősökről, barátokról, vagy random emberkről.  Fura is volt reggel felkelni, de annyira az eszembe járt, hogy úgy gondoltam kicsit gondolkozok rajta, és kerítek köré egy történetet. Fogadjátok sok szeretettel! 



A festővásznam előtt ültem és csukott szemmel próbáltam elképzelni a képet, amit álmomba láttam. Emlékeztem rá, hogy az idő borús volt, és az eget fényes villámok szántották végig, miközben az eső sűrűn hullott. A jelenet nagyon megfogott és úgy gondoltam felvételi munkának kiváló lenne. Előkaptam a palettámat, és kinyomtam a megfelelő színeket. Imádtam festeni, rajzolni, és szerettem volna olyan művészeti iskolába járni, ahol képezhetem a tehetségemet, és olyanoktól tanulhatok, akikre felnézek. A művészet volt a mindenem, amivel igazán kifejezhettem magam.  Műhelyem falain pedig egymást érték a létrehozott munkáim. Sajnos elég ritkán jutott időm kedvenc tevékenységemre, mióta egy cukrászdában dolgozok. Mozdulataim könnyedek voltak, én pedig szinte transzba igyekeztem visszahozni az álomképet. Munkálataimat azonban egy erőteljes kopogás szakította meg, majd megláttam egy hullámos szőke fejet az ajtóba. 
- Bocsi ’Lia dolgozol? – kérdezte nővérem, és válaszomat meg sem várva belibbent szobámba hatalmas magas sarkúin. 
- Mint látod. Készítem a felvételi képem – pillantottam rá, és végigmértem karcsú alakját. Kinézetre cseppet sem hasonlítunk egymásra, hiszen nekem szög egyenes barna hajam és zöld szemem, nővéremnek pedig hosszú szőke haja és barna szeme van.
- Wow ez gyönyörű! – csodálkozott és jól esett, hogy ő is elismeri szenvedélyem. – Tuti, hogy a tiéd lesz a legjobb, és azonnal felvesznek. Ezt vihetnéd kiállításra is. – elmélkedett. 
- Igen, az év végén lesz egy karácsonyi esemény, amin ha minden jól megy én is részt vehetek, és ha sikerült ingyen bejuthatnék az egyetemre. Ezért hajtok annyit. – magyaráztam, és eszembe jutott, hogy nem tudom miért is jött.  – mellesleg mit keresel itt? Nem valamelyik stúdióba kéne lenned, vagy hajkurászni a jobbnál- jobb focistákat? 
- Ha tudni akarod nem szoktam őket hajkurászni. – védekezett. – megállnak nekem maguktól is. 
- Ezt még el is hiszem. – nevettem fel, hiszen nővéremnél szebb sportriportert még sosem láttam. 
- Igazából azért jöttem, mert szeretnék tőled egy kis segítséget kérni. – huppant le a velem szembeni székre. – Ma lesz egy fontos interjúm, és szeretném, ha elvinnél kocsival, utána pedig haza. 
- Miért? Elfelejtettél vezetni? – értetlenkedtem. 
- Dehogy, csak a munka után lesz egy kis tortázás és pezsgőzés én pedig nem tehetem meg, hogy ne igyak legalább egy pohárral. 
- Kinek lesz a születés napja? 
- Zlatan Ibrahimovicnak, az Ac. Milan focistájának. Most harminc kilenc éves, és...
- .. még focizik? – ütköztem meg a számon. – ez a búcsú bulija? 
- NEM! De ne kérdezz már, mert időre kell mennem. Elviszel, vagy keressek mást? 
- Legyen. – sóhajtottam fel, mire szorosan magához ölelt és ujjongva köszöngette, hogy megteszem.
- Akkor gyorsan megigazítom a sminkem, te pedig kérlek, öltözz át, valami csinosba.
- Ez miét nem jó? – mértem végig magam a tükörbe, ahonnan egy bő fekete pólós lány nézett vissza. 
- Mert a tesóm vagy, és szeretném, ha te is olyan csinos lennél, mint a többi korod béli lány. 
- Akkor felmegyek a szobába és felkapok egy másik ruhát. – egyeztem bele. 
- A lényeg, hogy ne fekete legyen. – szólt még utánam, így kénytelen voltam egy szaggatott csőfarmert felvenni és a fekete felsőm helyett azt a mustár sárga vékony blúzt választottam, amit még nővéremtől kaptam, végül a fekete szegecses bőrkabátom akasztottam le a fogasról. 
- Szinte hihetetlen, hogy mennyire csinos vagy, ha normálisan öltözködsz. 
- Köszi, ez kedves volt. – dobtam tesóm felé egy mosolyt. – akkor megyünk? A ház előtt áll a kocsim.
- Istenem mennyire nagy itt a kupi! – kiáltott fel mikor meglátta az ülésen a sok rajzot, üres ételes és üdítős dobozokat. – Hogy lehet így élni, és vezetni? 
- Bocsi, de elég sokat vagyok az autómba, hogy így nézzen ki. Ha nem férsz el, told odébb a rajzokat. Amúgy mikor végzel? – érdeklődtem miközben gázt adtam. Nővérem beírta a GPS-embe az utat így az adott hang után mentem. – Elmehetnénk utána kajálni, vagy valami. 
- Fogalmam sincs, mert ez egy különleges interjú lesz. Tudod mondtam, hogy mostanában volt a születésnapja, és ebből az alkalomból beszélgetek vele picit. 
- Azért az elég meredek, hogy ennyi idősen is játszik.
- Ráadásul nem is akárhogy. – mondta tesóm. – Igazi profi.
- Értem, és akkor ezért kell a felhajtás? 
- Igen, de ő erről nem tud és nem is akarom, hogy megtudja, szóval ne szóld el magad már azonnal. 
- Jó, bár ha gondolod, be sem megyek. Megvárlak itt az autóba. – ajánlottam, de ő csak nemlegesen ingatta szőke fejét.
- Szeretném, ha te is ott lennél, hiszen sosem láttál még interjúzás közben és olyan jó lenne, ha te is belelátnál abba, amit csinálok, és elmondanád a véleményedet.
- Legyen. – bólintottam, ő pedig elővett egy halom papírt és azokat olvasta az út hátralévő részébe. A GPS Milánó külvárosáig vezetett végül egy stúdiónál kötöttünk ki. 
- Itt is vagyunk! Istenem valamiért nagyon izgulok! – kezdte tesóm, és furcsa volt, hiszen ő mindig nagyon magabiztos. – Tudod, szeretnék egy saját műsort a csatornánál, és ha ez jól sülne el, akkor nagyobb esélyem lenne. 
- Ez komoly? – csodálkoztam, de boldog voltam, hiszen minden vágya egy olyan műsor, aminek ő a producere és teljesen a saját neve alatt fut. 
- Igen, de egyelőre sok a vetélytársam, ezért nehéz a helyzetem. Jó lenne olyan anyagokat készíteni, amiknek én tervezem meg a menetét, a helyszínt, vagy a témát. Főleg az utóbbit, mert szeretném, ha az alanyok annyira bizalmasan állnának hozzám, hogy egyik kérdés se hozza őket zavarba és ne passzolják le azonnal. 
- Én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. – biztattam, s szorosan magamhoz öleltem. – legalább neked. 
- Lia én biztos vagyok benne, hogy a te álmod is valóra válik majd, és bejutsz arra a sulira, és ha sikerül és mindenben támogatlak.
- Pont ezt nem akarom,  azért is nem mentem anyáékkal Amerikába, hogy mindent magam teremtsek meg, és azért gürcölök a cukrászdába, hogy elérjem, amit akarok. Nem kell, hogy segíts. 
- Ki mondta, hogy anyagi támogatásra gondoltam? – pillantott rám pimaszul, mire játékosan nyelvet öltöttem neki. 
- De én tényleg komolyan mondtam Lia. Te vagy a testvérem, fontos vagy nekem, és megígértem anyuéknak, hogy bármivel fordulj is hozzám azonnal segítek. 
- Nyugi nincsenek anyagi vagy bármilyen gondjaim. 
- Te tudod, de…. 
- Nyugi már felfogtam, és köszönöm! Őszintén. – tettem a szívemre a kezem, de mivel túl nyálasnak találtam az egész helyzetet kitört belőlem a nevetés. 
- Gonosz vagy, hogy még ebből is gúnyt űzöl. – forgatta meg szemét, majd magához kapta púder színű táskáját és kiszállt autómból. Mivel a mozdulat váratlanul ért csak futtában kaptam magamhoz a rajzos mappámat, és már siettem is utána. A stúdió nem volt annyira nagy, mint gondoltam, de barátságos környezet áradt a hófehér bútorokból, és a hangulatos világítás élénkké tette a helyet. ’Letta a terem másik végében állt és egy fejhallgatós férfival beszélgetett. Félénken nézem feléjük, ám megbátorodtam mikor tesóm rám nézett és hívogató mozdulatot intézett felém. 
- Ő a húgom Lia Leotta. Ő pedig a producer és ennek az egész műsornak a kitalálója Franco Esposito. 
- Örülök, hogy megismerhetem. – nyújtottam kezet felé.
- Úgy látom nálatok családi vonás a szépség. – kezdte udvariasan Franco, de mielőtt valamit válaszolhattam volna, egy kockás inges farmás nadrágos csajszi szaladt Francohoz és izgatottan magyarázott.
- Megjött Zlatan!! Készen álltok? Jöhet? 
- ’Letta te kész vagy? 
- Igen, csak összeszedem a papírjaimat. 
- Remek, megyek és idevezetem. Örültem Lia a találkozásnak. Remélem, tudunk még beszélgetni az interjú után, és te is részt veszel az ünneplésben. 
- Meglátjuk! – szóltam utána, ’Letta pedig izgatott hangon egy szék felé mutatott. 
- Akár oda is leülhetsz jó? Kérlek, maradj csendbe és foglald el magad. 
- Értettem anyuci! Nem beszélek, és szinte levegőt sem veszek. – húztam el két újam szám előtt, úgy mintha egy cipzárt húznék el. 
- Imádlak, és köszönöm, hogy elhoztál meg minden. – ölelt meg, és ekkor belépett egy magas férfi. A bőrkabátja alatt fekete pulóvert és farmert viselt. Haja lazán hátrafogva állt. Arcát kisebb szakáll és bajusz fedte. Nem volt tipikus jó pasi, de barna szemeiből valami rosszfiús csibészség áradt, ami mégis vonzotta a tekintetet.  Igyekeztem észrevétlenül a helyemre osonni, míg ’Letta leült Zlatannal az interjú helyre. Próbáltam figyelni a kérdésekre és megállapítottam, hogy tesóm tényleg érti a dolgát. A focista hangja nyugodt volt, de mégis erőteljes, mosolyától pedig én is jobbkedvre derültem. Még ülve is magasabb volt nővéremtől, még úgy is, hogy figyelmesen előre dőlve ült. Kezeit összekulcsolva a térdein pihentette, és feltűnt, hogy nem visel karikagyűrűt, pedig úgy tudtam régebb óta él kapcsolatban. Szinte alig bírtam levenni róla tekintetemet, ceruzám pedig magától suhant a rajzlapomon. Próbáltam minden apró részletre figyelni, hogy portrém hibátlan legyen. Arcának apró rácait, ami korát mutatta, és amiből látszott, hogy mégiscsak közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz. Szeretek színesben rajzolni, de ennek a képnek sokkal jobban állt a fekete-fehér. Nem is néztem az időt, és már az interjúról is elfelejtkeztem. Csak Zlatanra és a pontosságomra figyeltem, mikor ’Letta felállt és kiment az ajtón, ahonnan pár perc múlva a kockás inges lány és Franco lépett ki. A lány kezében egy kisebb torta, tesóm kezébe tálca rajta pár pohárral, Franco pedig a pezsgőt hozta. 
- Igaz nem most volt, de azért nem is olyan régen, szóval szeretnénk a csapat nevében boldog szülinapot kívánni és köszönöm a közös munkát. 
- Ezt igazán nem kellett volna. – vágta rá a focista, akin látszott, hogy erre igazán nem számított. Figyeltem ünnepüket, mire Franco felém fordult. 
- Lia gyere ide te is. Ne maradj ki az ünneplésből.
- Á én, nem…. – hárítottam, mikor tesóm mégis karon ragadott és a társasághoz akart húzni. Kezembe még mindig ott volt a rajz, amit idegesen takargattam. – Ez meg mi?! 
- Én… én…csak unatkoztam, és ha nem baj kiszaladnék a mosdóba. – vágtam rá, és inkább lefordítottam a székre művemet.  – Majd utána én is odamegyek. 
- Oké rendben, addig kiszaladok tányérokért a tortának. Ne maradj soká! 
- Igyekszek. – bólintottam. A mellékhelységből visszaérve azonban csak Zlatant láttam a terembe és a szívem nagyot dobbant, ahogy megláttam, hogy éppen a róla készült rajzot vizsgálja. 
- Ezt te csináltad? – emelte rám barna szemeit. 
- Igen, én. Kicsit unatkoztam és gondoltam elütöm valamivel az időt. Tudom, hogy nem profi munka, és csak egy kis firkálmány az egész. – sütöttem le tekintetem.
- Firkálmány?! Én nem mondanám annak. Sőt, ez nagyon bejön. – mosolygott rám, és úgy éreztem akaratlanul is mindjárt elolvadok.
- Tényleg?!  
- Igen. Hazavihetem? 
- Persze, de ha több időm lenne, készítenék egy sokkal jobbat. – szabadkoztam, de nem sok idő volt tovább beszélgetni, hiszen tesóm és két munkatársa bontották meg ezt a csodás pillanatot. 
Az interjú másnapján már a cukrászdába nyomtam az igát, és igyekeztem mosolyogva kiadni a rendelt süteményeket, kávékat, miközben még mindig a focistán járt az eszem. Sajnáltam, hogy nem tudtunk tovább beszélgetni, főleg úgy, hogy tudtam erre már sosem lesz lehetőség. Délután kicsit lelassult a forgalom, mikor bejött egy ismeretlen férfi és engem keresett. 
- Én vagyok tessék? – álltam elé, mire egy borítékot nyomott kezembe, de mikor a feladóról kérdeztem csak titokzatosan mosolygott, és ott hagyott. Kíváncsi és izgatott lettem egyszerre. Az írás ismeretlen volt, és néhol nagyon figyelnem kellett a szövegre, ami egyre nagyobb örömmel töltött el, és így szólt.

 

Kedves Lia!

Nem sokszor szoktam ilyet tenni, de mindig is felfigyelek arra, aki tehetséges, és úgy gondolom, te az vagy. Remélem nem haragszol azért, hogy utánad érdeklődtem kicsit, és megtudtam ahelyett, hogy fejlesztenéd és kamatoztatnád a tehetséged, egy cukrászdában jó pofizol idegesítő vendégekkel, akiknek néha a fejére öntenéd a kávét, de megteszed, a pénz miatt. 
Mivel nem szeretném, hogy akár egy évet is kihagynál, úgy gondolom, megérdemled, hogy azzal foglalkozz, amit igazán szeretsz. Mint én a focival. Ezért úgy gondolom, támogatom az egyetemi tanulmányaidat addig, míg ilyen tökéletes rajzokat, és festményeket készítesz, mint múltkor. Fogadd el és szerezz másoknak is örömet a tehetségeddel, amiből sok van. 
A részletetek később átbeszéljük. További szép napot!

 

Zlatan Ibrahimovic

A levél elolvasása után könnyek szöktek a szemembe, és csak nézem a papírt, amin a betűk lassan összefolytak előttem a sós cseppektől. Létezhet, hogy valaki ennyire jó és ennyire önzetlen? Úgy gondoltam végre tényleg rám mosolyog a szerencse és ezt a lehetőséget nem engedem el.


Remélem tetszett az agymenésem, és örömmel olvastátok történetemet.

Hamarosan jelentkezem. Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea. 


2020. szeptember 27., vasárnap

⚽ Fanfiction rendelésre: Emis Killa ⚽

 






Sziasztok!!

Szinte még nekem is hihetetlen, hogy megírtam ezt a részt, mert a hetem egy hatalmas káosz volt. Lelkileg és testileg is iszonyatosan elfáradtam, de csak sikerült erőt vennem magamon, és teljesítettem az ígéretemet.

Remélem, tetszik, és nem baj, hogy a saját stílusomra alakítottam át.

Miközben a házassági évfordulónkra készültem, jól esett kicsit elvonulni szobámba. Kintről gyerekzsivaj szűrődött be, én pedig végignéztem a polcokon ahol képek sorakoztak a két csodálatos gyermekünkről és természetesen rólunk, az életünk boldog és meghatározó pillanatairól. Volt köztük olyan ahol a barátainkkal vagy éppen az esküvőnkön mosolygunk szerelmesen egymásra. Éppen a hajam próbáltam feltűzni mikor Emis tizenhat éves húga lépett be hozzám. Hálás voltam neki, amiért átvállalt egy estét a gyerekek körül, így mi eltudtunk menni, vacsorázni.
- Szia, bejöhetek? – kukkantott be Lia, és nagy barna szemeit bánatosan rám emelte.
- Persze, gyere.  – mosolyogtam rá. – Minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz.
- Tudod, azt hiszem, szakítottam a barátommal, és nem tudom mit is kéne, tegyek. – búslakodott.
- Ugyan Lia, ne szomorkodj, hiszen még fiatal vagy, és előtted az egész élet. Lehet nem is ő volt az igazi. - De biztos vagyok benne, hogy ő volt, én pedig elszúrtam. Sosem lesz pasim.
- A te korodba még én is ilyen voltam, de látod mégiscsak sikerült megtalálnom az igazit.
- Neked könnyen ment. – vágta rá, mire megráztam fejem.
- Ez nem így van. Nekem is voltak próbálkozásaim, és a tesóddal sem alakult ki azonnal a szerelem. Sőt. Mikor mi megismerkedtünk neki még barátnője volt, így hiába is mondogatták a barátaink, hogy nekünk együtt kell lenni nem mertem lépni, és azt hiszem ő sem. Utána pedig sok hosszú évig nem is találkozunk, és azt gondolom csak a véletlenen múlt, hogy mi most rokonok vagyunk, Emis pedig a férjem.
- Elmeséled nekem, milyen volt mikor újra találkoztatod? – csillant fel barna szeme én pedig belekezdtem a történetbe, amire mindig is boldog szívvel gondolok vissza.

 

Alessandra: Szinte az ütő is megállt bennem mikor az ügyvédi iroda egyik folyosóján Emist pillantottam meg. Azt a fiút, akit már legalább négy éve nem láttam, de a szívemben a mai napig különleges helyet foglal el. Magas alakja még távolabbról is felismerhető volt, bár öltözéke eltért sajátos viseletétől, de így öltönyben is igazán kedvező látványt nyújtott. Igyekeztem rendezni vonásaimat, és miközben beszálltam a liftbe eltűnődtem vajon mit is keres egy ilyen helyen. Reméltem nem keveredett semmi jogi vitába. A lift tükrébe megigazítottam világoskék ruhámat, amibe az állásinterjúra jöttem, és eldolgoztam kék szemem alatt enyhén elkenődött sminkem.  Mivel már úgyis menni készültem így előkaptam egy nagy hajcsatot és lazán feltűztem barna hajam. Gondolataim még mindig az énekes körül jártak és eszembe jutott, hogy az egyetem előtti időkben szinte elválaszthatatlanok voltunk, és, hogy az akkori baráti társaságból már szinte senki nem maradt, aki összetartotta volna a csapatot, és amibe a legjobb barátnőm által kerültem bele. Ő ugyanis imádta a focit, és az akkori párja jóba volt Stephan El Shaarawyval, akinek Emis volt az akkori legjobb haverja. A társaságban voltunk még páran, akik tudomásom szerint remek karriert futottak be, de csak kevesen maradtunk Milánóba. Nekem is furcsa volt egy másik városba új életet kezdeni, ám a tanulmányaim miatt kénytelen voltam olyan egyetemet választani ahol magasak az elvárások és magas az oktatási színvonal. Kamilla barátnőm és Stephan is folyamatosan mondogatták, hogy lehetnénk többek is szimpla barátságnál, de Emisnek akkoriban barátnője volt, és még ha érzett is irántam valamit a búcsú estén kívül sosem éreztem azt, hogy léphetnék. Beégni nem akartam, és a barátságunknak meg végképpen nem akartam egy ilyen miatt véget vetni. Bár nyilván sokszor játszottam el a gondolattal, de lépni sosem mertem volna. Nem akartam az a személy lenni, aki miatt felbomlik egy kapcsolat. Szikrázó napsütésbe léptem ki a friss levegőre és gyorsan a kocsim felé indultam, ami aranybarna színével kitűnt a sok egyforma autó közül. Mindig is szerettem azt, ami nem szokványos, és talán Emist is ezért tartottam vonzónak. Elvégre, aki meglátja a magas teletetovált férfit, lógó ruhákban nem mondja rá, hogy átlagos. A kocsi kulcsomat kerestem mikor egy túlságosan ismerős hangot hallottam a hátam mögül.

- Alessandandra te vagy az? – tudakolta a hang, és egyre közelebb jött. – Mit csinálsz te itt?

- Szia, Emis. – néztem rá, miközben levettem napszemüvegem.
- Istenem, de rég láttalak. – ölelt magához, nekem pedig ezernyi régi emlék villant be agyamba az ismerős illat miatt, és miután kiszabadított karjai közül mélyen szemeimbe nézett. – Milyen jól nézel ki.- Köszi, te is. – dicsértem vissza, és éreztem, hogy az arcom egyre jobban vörösbe borul.

- Mikor jöttél vissza Milánóba?
-  A múlt héten, és éppen egy állásinterjúra jöttem. Te pedig…
- Mi lenne, ha ezt nem itt folytatnánk? – nézett körbe idegesen és ismertem már annyira, hogy tudtam a tolakodó firkászoktól fél. – A közelbe van egy kis kávézó, nem volna kedved esetleg inni egyet velem?
- De, egy kávé jólesne. – egyeztem bele, és együtt elindultunk egy teraszos hely felé. Útközben figyeltem arcát, ami bár sokkal férfiasabb lett, de még mindig ugyanolyan vonzó volt, mint négy éve.  Leültünk egy távoli asztalhoz majd miután rendeltünk végigmért barna szemeivel.
- Nem hiszem el, hogy látlak. Olyan furcsa, hogy itt vagyok veled, hiszen mikor elmentem Parmába nem gondoltam volna, hogy valaha is látlak majd, de őszintén boldog vagyok. Amúgy láttalak fent a folyosón is. Mi dolgod volt neked egy ügyvédi irodába? Remélem nem keveredtél semmi jogi vagy bármilyen más zűrös ügybe? – mosolyogtam rá, miközben kihozták a rendelt italokat. Emis nagyot húzott a vizesüvegéből és nyugodt hangon válaszolt.
- Dehogy, semmi ilyenről nincs szó, csupán csak részt veszek egy parfüm reklámba és annak a szerződésnek a részleteit tárgyaltuk meg.
- Ó már reklám arc is vagy. Nagyon jó, gratulálok. – incselkedtem vele, és láttam, hogy tetszik neki ez az irány. Szerettem volna flörtölősre venni a figurát, de úgy éreztem nem ronthatok ajtóstul a házba, hiszen a magánélet még nem került elő. Magamban igyekeztem megfogalmazni a kérdést, de megelőzött.
- Miért éppen itt kerestél munkát? Talán valami olasz jóvágású csábított vissza a városba?
- Jó lenne, ha azt mondhatnám igen, de nem. A diploma után rájöttem, hogy nem akarok többet ingázni, és nem akarom azt, hogy távol legyek a szüleimtől. Imádom Milánót, és ez az én városom. Itt nőttem fel, és ha máshol nem talán apám vállalkozásába eltudok helyezkedni.
- Szerintem hülye az aki egy ilyen okos lányt nem alkalmaz. Ha másért nem is legalább a kinézeted miatt. – Szúrta oda, mire tettetett felháborodással meglöktem. – Jó, de ha ez az igazság. Semmit nem változtál. Talán, csak még szebb lettél.
- Köszönöm, te sem változtál semmit. Mi a helyzet a te barátnőddel? Négy éve még nagyon szerelmes voltál.
- Az már jó rég volt, és jelenleg egyedül tengetem magányos énekes napjaimat.  
- Ó te szegény pára. Azért nem hinném, hogy egy ilyen pasinak ne akadna valami a horgára?
- Néha nyilván, hiszen én sem vagyok fából. – viccelődött.  – viszont ezek nem igazán jó kapcsolatok, és hogy őszinte legyek hozzád, ilyenből is már egyre kevesebb van. Nekem már inkább a minőség számítana, mint a mennyiség.
- Akkor ebben egyetértünk. – néztem mélyen szemébe, és éreztem, hogy mondani kéne valamit, hiszen ránk telepedett a kínos csönd. Miközben a kávénkat kortyoltuk, én újra arcát, kezét és puha ajkait figyeltem. Bőrét sok helyen borították különböző minták, de engem ez sosem zavart, és bár nem tudtam mindegyiknek a történetét titkon bíztam benne, hogy egyszer elmondja majd. A valóságba Emis telefoncsörgése rángatott vissza, aki idegesen kapta füléhez a készüléket, és elnézést kérve elvonult az asztaltól. Mikor visszatért szeme zavartan néztek rám.
- Sajnálom, de nekem most mennek, kell. A menedzserem hívott, és szerinte már ott kéne lennem egy találkozón.
- Semmi baj, menj nyugodtan. Remélem, összefutunk még.
- A hétvégén koncertem lesz, itt. – húzott elő egy papírt, amire az egyik híres szórakozó hely címe volt felírva. –szeretném, ha eljönnél, és utána találkozhatnánk. Sőt ha bemondod, hogy kivagy, az első sorból nézheted.
- Ez kedves, de a szüleimmel vacsorázom.
- A buli tízkor kezdődik. Akkor már az öregeknek fellövik a pizsit nem? – viccelődött.
- Majd meglátom. Örülök, hogy láttalak. – álltam fel, és búcsúzásként átöleltem, majd miután rendeztem a számlát hazasiettem.

Egész héten a találkozó hatása alatt álltam, és nem tudtam mit is tegyek. Szerettem volna ott lenni a bulin, de féltem, hogy újra többet kezdek érezni, mint kéne, és megint pofára fogok esni. Szombaton sajnos az édesapámnak üzleti tárgyalásra kellett menni, így a vacsorát elhalasztottuk nekem pedig valami azt súgta ez egy jel, amivel élnem kell, így felvettem egy tűzpiros ruhát, amit egy fekete bőrkabáttal kombináltam. Lábamra magas sarkú cipőt húztam. Rendeltem egy taxit és a szórakozó helyhez kértem magam. A tömeg hatalmas volt, de amint bemondtam a nevem egy magas férfi lépett mellém.
- Örülök, hogy eljött kisasszony. Kérem, kövessen. – mutatta az utat, ami olyan volt, mint egy labirintus, a végén pedig megálltunk egy ajtó előtt, amire öltöző felirat volt írva, és Emis neve. A szívem gyorsabban kezdett verni, és hatalmas öröm járt át, ahogy megpillantottam a férfit.
- Alessandra, de jó, hogy eljöttél. Köszönöm Max, hogy idekísérted. Gyere be. – csukta be mögöttem az ajtót, és egy tágas szobába találtam magam, ahol ruhák sorakoztak, és még két ember tartózkodott.
- Ő a sminkes, és a fodrász. Tudom furi, de kell nekem is. – nevetett fel. – itt pedig a ruhák, bár most nem ennyibe leszek, hiszen ez csak másfél órás koncert lesz. Remélem, élvezni fogod.
- Az biztos. Hogy jutok vissza?
- Nem kell, hogy visszamenj, majd Max elkísér, de még maradhatsz kicsit. – ült le. A két ember kiment a szobából mi pedig kettesbe maradtunk.
- Nagyon csinos vagy, és megkell, mondjam nem hittem volna, hogy eljössz, főleg nem egyedül.
- Jelenleg még így tengetem a napjaimat. Sajnos mindenki távol van, én pedig nehezen találok újra vissza az itthoni életbe. A csajok is messze vannak, és senki nincs itt már. Néha elveszettnek érzem magam, és nem tudom miért jöttem vissza.
- Mert itt van a családod, és itt nőttél fel. Nem vagy egyedül, hiszen én is itt vagyok. – állt fel, és közel lépett hozzám. Gyengéden megemelte állam és kényszerített, hogy csodálatos szemeibe nézzek. – Boldoggá tettél, hogy eljöttél.
- Engem pedig az, hogy meghívtál.
- Alessandra én…. – kezdte fojtott hangon, de az egyik táncos lány megzavart minket, így ijedten váltunk szét. Sajnos nem tudta elmondani mit akart én pedig már nem firtattam. Max a helyemre vezetett így szinte páholyból néztem a bulit, és az alattam lévő tomboló tömeget. Nagyon élveztem, és jól esett újra hallani hangját, amit sokáig inkább mellőztem. Persze mikor Parmába tanultam néha bekapcsoltam a Youtubeot, de túlságosan fájt hallani. Emis össze- vissza ugrált, és néha a közönséghez is leszaladt, akik hangos sikítással jutalmazták ezt. Már a vége felé tartott a show én pedig egyre jobban úgy láttam, hogy sokkal többet foglalkozik az egyik táncos lánnyal, akin lenge testhez simuló forró nadrág, és mélyen dekoltált póló volt. Közösen táncolt vele, és néha úgy tűnt neki is énekel. Próbáltam nyugodt maradni, de egyre jobban méregbe gurultam. Mégis minek hív el, ha éppen rámászik erre a macára?  Bár a lányt sem kellett félteni, hiszen minden alkalmat kiszanált, hogy hátsóját folyamatosan Emis előtt illegesse. A kaput a legvége tette be, mikor az utolsó szám is véget ért a lány pedig szorosan átfogta a férfi nyakát és forró csókot váltott vele. A fények azonnal lekapcsolódtak, szemeimet pedig elöntötték a sós könnyek. Amilyen gyorsan csak tudtam hazamentem, és dühös voltam Emisre, amiért ilyen hülye helyzetbe hozott.
A napok csak szaladtak, én pedig dolgozni kezdtem az ügyvédi irodába. Emlékeimből igyekeztem kitörölni mindent, ami a koncerten történt. Igyekeztem belevetni magam a munkába, amit nagyon élveztem. A főnököm is megvolt elégedve a teljesítményemmel, nekem pedig egyre több barátot sikerült szereznem. Emisről továbbra sem volt hírem, és fájt, hogy a koncert után még csak meg sem próbált bocsánatot kérni. Egy késő őszi napon éppen egy nagy adag jogi papírt néztem át, mikor az ajtómba Emis jelent meg. Nagy pufi kabátba, fején sapka, és az utánozhatatlan egyedi öltözködésében.
- Hali, bejöhetek? – vette le szemüvegét.
- Miben segíthetek?  - érdeklődtem hűvösen, és próbáltam nem nagy figyelmet fordítani rá. Érezze csak, mennyire nem vagyunk már barátok.
-  Merre voltál a koncert után? Kerestelek, de egyszerűen felszívódtál. Még Max sem tudta merre vagy. Azt hittem megvársz, és utána együtt bulizunk.
- Nem volt kedvem hozzá.
- Próbáltalak megkeresni, de nem voltam biztos benne, hogy még mindig ugyanaz – e a számod amit én tudtam.
- Igen még mindig az, de nem veszem fel akárkinek.
- Én nem is akárki vagyok. – ült le mire szigorúan rápillantottam. – Valami baj van?
- Rengeteg a dolgom, és jelenleg egy ügyfelet várok. Mondd, kérlek, mit akarsz még és menj!
- Alessandra mi a baj? Talán történt valami, amiről tudnom kéne? – tette az ártatlant. – annyira örültem, hogy láttalak, és, hogy elfogadtad a meghívást. Úgy gondoltam lóghatunk majd együtt, de..
- Inkább a barátnőddel lógj, akinek a szájába másztál a koncerted végén. – csaptam le egy aktát az asztalra, ami nagy puffanással ért le. Emis pár pillanatig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a dolog és meglepő mód kitört belőle a nevetés, amit sehova sem tudtam tenni.
- Tudod igazán nem volt vicces.
- Alessandra ez csak a műsor része. Persze nem minden koncerten csinálom, csak ha ahhoz van kedvem.
- Ez fantasztikus!
- Hozzátartozik az rosszfiús megjelenéshez. – vont vállat, és utáltam, hogy még mindig piszkosul jóképű. – Figyelj, ha ez miatt haragudtál meg akkor mondd meg, de szeretném, ha tudnád nem gondoltam, volna, hogy ennyire kiakaszt.
- Nem akasztott ki! – vágtam vissza, és féltem, hogy megint baráti zónába vagyok. – csak nagyon ledöbbentett.
- Megígérem, hogy soha többé nem lesz ilyen rendbe?
- Nem kell megígérni. Nekem nem. – léptem ki az asztalom mögül, és a szekrényemhez lépve szinte éreztem, hogy Emis a fenekemet bámulja, és ahogy megfordultam láttam, hogy nagyon is beletrafáltam.
- Nagyon szép lett az irodád, és örülök, hogy felvettek. Biztos remek munkaerő vagy.
- Köszönöm, de ha nincs különös mondani valód, akkor kérlek, távozz. Hamarosan jön egy ügyfelem.
- Eljönnél velem vacsorázni? Mondjuk ma este? – állt fel, és bizakodva figyelt. – esetleg elmehetnék érted olyan nyolc körül, és elvinnélek vacsorázni. Emlékszem, hogy imádod a kínait, és nemrég egy fantasztikus jó étterem nyílt a stadiontól nem messze. Utána pedig elmehetnék még moziba, vagy ahova csak szeretnéd. Lenne kedved?
- Emis én nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – huppantam le az asztalomra.
- Ha a fotósok miatt aggódsz, ígérem nem lesz gond, és megpróbálok vigyázni, hogy semmi ne derüljön ki, de szeretnék veled kettesbe tölteni egy kis időt és újra közelebb kerülni hozzád.
- Akkor ez olyan, mint egy randi? – csillant fel szemem, Emis pedig kajánul bólintott.
- Lehet, de úgy hívjuk, ahogy akarod. Nem kell randevúnak lenni, lehet akár újra együtt a barátok este is.
- A randi jobba tetszik. – vágtam rá bátran.
- Szuper, akkor este érted megyek. – kacsintott és kilépett az ajtón, én pedig alig tudtam a munkára koncentrálni.

 

- Mi volt a randin?  Akkor jöttetek össze? – csillogott Lia szeme. – Remélem igen.
- A randi olyan jól sikerült, hogy a testvérkéd a lakásomba kötött ki.
- Wow komolyan, és mi volt?
- Annyit elárulhatok, hogy nem malmoztunk. – mosolyogtam sejtelmesen, és újra mesélni kezdtem az eseményeket:

 

Emis egyre követelőzőbben vette birtokba testem, én pedig úgy éreztem megőrülök, ha nem kapom meg. A lakásba korom sötét volt, de próbáltam magam után húzni a férfit, miközben ajkunk szinte alig vált el egymástól. Hálómba érve felkattintottam a hangulat világítást, ami romantikus külsőt adott a szobának.
- Egész este erre vártam. – mondta vággyal teli hangon, majd szorosan magához húzott, hogy újra birtokba vegye ajkaimat. – annyira gyönyörű vagy, és én annyira boldog vagyok, újra találkoztam veled.
- Én is így gondolom Emis. – suttogtam és igyekeztem levenni róla pólóját. Egész testét tetoválások borították, én pedig végigcsókoltam őket egyre lentebb haladva s közben kezeimmel az övét igyekeztem kicsatolni.
- Ne csigázz édes. – kapott fel és az ágyra rakott, hogy ott folytassuk, amit elkezdtünk. Csókjait éreztem az egész testemen, és csukott szemmel élveztem mozdulatait. Emis a végtelenségig hajszolt és mikor már egyikünk sem bírta tovább belém hatolt. Szeretkezésünk egyszerre volt vad és szenvedélyes, a szoba csendjét pedig betöltötték a kéjes sóhajok. A mennybe éreztem magam miután pihegve kapkodtam levegő után. Vágyunk csillapíthatatlannak bizonyult, és már hajnalodott mikor egymás karjaiba álomba merültünk.
Az együtt töltött estét pedig még sok követte és fél évre rá úgy döntöttünk jobb lesz, ha összeköltözünk, engem pedig már nem zavart, ha néha lekaptak a fotósok vagy valami hülyeséget hordtak rólunk össze. Ezeken mindig jókat derültünk. A kapcsolatunk harmadik évébe pedig Emis nagyon romantikus módon kérte meg a kezem, amire azonnal igent mondtam.

- Ezután pedig megszülettek a gyerekek. – nyugtázta Lia.
- Igen, és azóta pedig nagyon boldogok vagyunk. – Büszkélkedtem őszinte szívvel.
- Ti vagytok a tökéletes páros.
- Ez nem így van. Azért néha mi is veszekszünk, csak akkor nem vagy itt, de való igaz, én is úgy érzem, a testvérednél nem találhatok jobb férjet, és apát. De rá is sokat kellett várnom, így kérlek, te se legyél szomorú, hiszen a jó dolgokra megéri várni, és ha ez a fiú most még nem is jött össze majd a következő összefog. Neked most úgyis a tanulás az első, és fiúzni ráérsz még pár év múlva is. – álltam fel mikor Emis sürgető hangját hallottam kintről.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt. – ölelt meg, én pedig boldogan siettem férjemhez kire tényleg megérte annyi időt várni.