Sziasztok!
Tudjátok, hogy tagja vagyok a Blogzaholic csoportnak ahol hétről-hétre igyekszünk remek témákkal és közösség kovácsoló feladatokkal színesíteni az oldalt.
A januári bloggerjátéknál pedig a Blog vs Vlog a témánk.
Lassan négy éve vezetem ezt a blogot, amit nagyon szeretek írni. Nem csak a kikapcsolódás miatt, hanem, mert ha bajom van írásban kitudom önteni a szívem, és ha kiírom magamból a lelkem is megnyugszik. Az pedig, hogy a kreativitásomat is fejleszti egy nagyon pozitív dolog számomra. Szeretem megtervezni azt, hogy mi lesz a következő posztban, és szeretek utána járni a dolgoknak amikről írok. Főleg egy olyan bejegyzésnél amikor alaposan utána kell járni a dolgoknak. Számomra a blog írás már egy életstílus amit sosem adnék fel. Még akkor sem ha nem lesz belőlem híres író. Nekem tökéletesen elég az is, ha csak pár emberhez jutnak el a gondolataim, amik által kicsit belelátnak az életembe, és abba amiért/ akikért rajongok.
Sosem csináltam belőle titkot, hogy ez az én oldalam, és teljes szívvel felvállaltam, hogy én Andreaként vezetem ezt. Nem használtam álneveket, és sosem írtam olyan dolgot ami nem lett volna igaz, hiszen úgy vélem az őszinteség az egyik legfontosabb dolog a világon.
Természetesen a vlogról is megvan a véleményem. Nagyon sok videóst nézek, és jelenleg is tíznél több csatorna van amit figyelemmel kísérek. Ezek általában a kedvenc csapataim oldalai vagy olyan emberek akiknek a munkásságát évek óta követem. Lehet furcsa, de nagyon szeretem a végigjátszásos videókat, ahol olyan játékokat mutatnak be, amiket én biztos sosem vinnék végig, de nagyon érdekelnek, és ahogy közben előadják mindig megnevettet.
Első helyen szerepel nálam az Ac Milan csatornája, és a Tiki-Taka tv.
Pár éve én is elgondolkoztam a videó bloggerségen, de aztán arra jutottam, hogy soha nem szerettem még azt sem, ha fényképeznek, és a videóval végkép ez a helyzet. Nyilván beszélni tudnék, mert ha megered a nyelvem akkor szinte le se lehet lőni, de az, hogy az arcomat is lássátok már sok lenne. Igazság szerint ötleteim is vannak, amiket egybe kötnék a bloggal, és esetleg pár érdekes focis hírt összeszedhetnék, de ilyen már nagyon sok van, én pedig nem akarok az a videós lenni aki elveszi a többiektől az ötleteket. Talán ha felkérnének akkor nem mondanék nemet, de ez valószínűleg nem fog megtörténni. A videózást meghagyom az olyan embereknek akiknek jó nagy önbizalmuk van, értenek a videó vágáshoz, és azokhoz a dolgokhoz amik ehhez kellenek. Nagyon becsülöm őket ezért, és nem tartom haszontalan munkának azt amiket csinálnak.
A blognál előnyként emelném ki, hogy valamilyen szintem megőrzöd az anonimitásod, nem számít, hogy nézel ki, hiszen zsíros hajjal egy kényelmes szabadidőben is lepötyögheted a gondolataidat. Hátrányként pedig, hogy kevesebb emberhez ér el a munkád, mint szeretnéd.
A videózásnál előnyként írnám, hogy az emberek hamarabb megtalálnak, jobban megismernek és talán több pénzt is tudsz keresni ezzel, ám hátrányként kiemelném, hogy manapság már olyan emberek is videózhatnak akiket én a Youtube közelébe sem engednék. Itt főleg a kisgyerekekről beszélek, vagy az olyan emberekről akikről látszik, hogy már nem a videózás élménye miatt, hanem a rengeteg pénz reményében készítik a kisfilmeket. De ami még egy visszahúzó erő, hogy rengeteg olyan ember bánthatna akiknek nem biztos, hogy igazuk van, és magamat ismerve nagyon fájna a sok negatív kommentelő.
Végérvényesen akármilyen divat is a videózás én még mindig megmaradok az írásnál, és úgy gondolom ez a jövőbe sem fog változni.... de ha mégis arról első kézből értesítelek Benneteket.
Hamarosan újra jelentkezem! Minden jót, és ne felejtsétek el: Az élet szép!
Puszi: Andrea.
2020. január 9., csütörtök
2019. december 29., vasárnap
⚽️ Karácsonyi átigazolási csoda 💗 ⚽️
Galliani: Üdvözöllek újra itt, harcos!cos!”
Sziasztok!! Szinte
el sem tudom mondani Nektek mennyire, de mennyire rég óta terveztem már ezt a
posztot. Azt hiszem lassan már két éve?! De, hogy őszinte legyek inkább az óta
mióta elindítottam a blogot és ő különböző csapatokba rúgta a bőrt. Szerencsére
mindenhol nagyon jó eredményeket ért el, és rengeteg címet szerzett magának, és
persze annak a csapatnak ahol játszott. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az
Los Angelesi állomáson kívül mindenhol figyelemmel tudtam követni a
munkásságát. Sosem találkoztam vele, és nem tudom milyen valójába, de annyit
tudok, hogy mindenhol a legmagasabb fokon teljesített, amit pedig a külvilág
felé mutat mindig inspirált engem.
Mikor tavaly nem kerültek be a
rájátszásba a Los Angeles csapatával megfordult a fejembe, hogy talán majd
most.... majd most... sőt, még volt is róla szó, de aztán másképpen döntött, én
pedig nagyon szomorú voltam. Tényleg bíztam benne, és nem jött össze. Aztán
November 13.-án Zlatan bejelentette, hogy nem marad L.A.-be, és újra
felerősödtek az Ac. Milanos hírek. Ám mivel sok-sok más csapattal is szóba hozták
(és mivel ismertem már magam a tavalyi utána) még véletlenül sem éltem bele
magam semmibe se. Persze hazudnék, ha nem dobbant volna nagyot a szívem minden
idióta Insta bejegyzése után, amitől az új klub nevét vártam, ám ez úgy tűnt
sosem fog megérkezni. Aztán már annyi pletyka és csapat felmerült, hogy lassan-
lassan hidegen hagyott, hogy mi lesz vele. Tényleg nem is érdekelt igazán, mert
valamiért azt éreztem nem jön vissza a csapatba. Kirakott valami reklámot,
megnéztem, dobtam rá egy szívecskét és ennyi. Bezártam azonnal, csináltam a
dolgom. Viszont ahogy közeledtünk az év végéhez az Ac. Milanos hírek újra
erősebbek lettek, míg a többit lezárták, vagy bejelentették, hogy pl: A
Tottenham-ba biztos nem megy. Reménykedni még ekkor sem reménykedtem. Aztán ez
az egész két nap alatt megváltozott, és durván felgyorsultak az események. Az
Olasz klub szinte óránként hozott le róla valamilyen hírt, ami egyre jobban
erősítette ezt a dolgot, pénteken pedig már Ő JELENTETTE BE!!!! Én pedig
sírtam, mint valami óvodás, és mivel nem akartam Manót ezzel kínozni, inkább
kimentem a teraszra és jól kibőgtem magam...örömömbe. Nem tudom milyen lesz, de
én nagyon reménykedek benne, hogy jó, és nem fog belebukni a csapat, és ő sem
ebbe az egészbe. Sajnos nagyon sok a negatív hang, és rengetegen nem bíznak már
benne, hiszen egy olyan ligából jött vissza, ami még véletlenül sem nevezhető
erősnek, és nem volt aktív majdnem két hónapja.
Nagyon szeretném élőbe látni,
játszani, legalább csak egyszer, de ebbe sem fogom beleélni magam, mert
rengeteg mindentől függ, és itt nem csak az anyagiakról beszélek. Majd ahogy
akarja az Angyalkám úgy lesz. Most viszont fogadjátok tőlem ezt a történetet,
amit ebből az apropóból írtam, természetesen Lili szemszögéből, amihez még
annyit, hogy Zlatannál a család is eléggé beleszólt, most ebbe a dologba,
hiszen Heléna imádja Milánót, és a gyerekek is jól érzik magukat a városba.
Milánó: 2019. December 26.
Csütörtök, Péntek
Lili: A konyha
pulton ültem és csak bámultam a város fényeit az ablakon keresztül, miközben a
könnyeimet törölgettem. Milánó gyönyörű fényárban úszott nekem pedig már régen
aludnom kellett volna, de sehogy sem tudtam, hiszen az elmúlt hetek történései
kavarogtak agyamba. A folyosón villany kapcsolódott, majd aranyos ünnepi
pizsamába megjelent Maya.
- Lili te még nem alszol? -
Lepődött meg, és felém indult - még mindig Zlatanon rágod magad?
- Igen, és nem tudok aludni -
néztem rá, és mérhetetlen hálát éreztem a szöszi lány iránt, aki nem törődve az
ünnepekkel repülőre ült és újra Alexander mellett segédkezett.
- Nem hallottam mikor jöttél meg.
Milyen volt a megbeszélés? - Utalt a mai gyors találkozómra Paolóval, aki
felajánlotta régi munkámat az újságnál.
- Nagyon jól sikerült. Már csak az
én döntésem hiányzik - osztottam meg vele, és ez egy kicsit jobb kedvre
derített.
- Mit fogsz neki mond
ani? - Érdeklődött
majd felém nyújtott egy pohár vizet.
- Még nem tudom, de nagyon
szeretném elfogadni ezt a munkát, és most nem csak egy rovatot vinnék, hanem
még az újság szerkesztésébe is részt vehetnék. Nagyobb hangsúlyt kapna az én véleményem,
ami azért lenne jó, mert így senki nem írná át a cikkeimet, és tényleg azok a
képek kerülnének bele, amiket én válogatok ki. Paolo nagyon bízik bennem, ezt
pedig olyan rég éreztem.
- Mi lesz így a Los Angelesi
melóval? Hiszen az volt az álmod, hogy saját galériát nyitsz és felkarolod a
fotós tehetségeket.
- Igen, így volt, viszont ezt nem
hagyhatom ki. Ismerem már a főnököt, és az emberek sem változtak sokat. A
kemény mag megmaradt, és mindenki vár engem vissza. Hatalmas löket lenne a
karrierembe.
- Mikor kell rá választ adni?
- Legkésőbb jövő héten, de még mindig
nem tudom, mit feleljek.
- Beszéltél erről Zlatannal? –
tudakolta csendesen.
- Persze, hogy beszéltem. Mikor
Paolo a hónap elején felhívott azonnal vázoltam neki a helyzetet, de csak az
volt a válasza, hogy még nem tudja mi lesz jövőre. Aztán ott volt Mino és
mindenféle baromságokkal teletömte a fejét, ő pedig alig figyelt rám. Vagyis
inkább ránk, mert Alexandert is teljesen elfelejtette. Én vittem mindent tudod?
Az egész házat, a gyereket, és időm sem volt a galériámon gondolkozni. -
magyaráztam neki, és újra szomorúság lett úrrá rajtam - mióta bejelentette,
hogy otthagyja A Galaxyt rengeteg ember fordult meg a házunkba. Lassan olyan
volt, mint valami szálloda. Az ügynökök és a különböző emberek jöttek, mentek,
aztán Zlatan is alig volt otthon. Még Szent estén is a telefonon lógott érted?
Aztán mikor Alexandert lefektettem elegem lett. Elé álltam és megkérdeztem,
hogy mi a terve, és tudod mit mondott rá? Majd Minoval kitalálják?
- Jaj, ne már. - sóhajtott fel
Maya, én pedig lepattantam a pultról és inkább leültem egy székre.
- Erre megkérdeztem tőle, hogy
mégis kit vett akkor el, és mi a fontosabb a számára az ügynöke vagy mi? Persze
újra csak jött a mentegetőzés, és elegem lett. Ekkor telefonáltam neked.
- Eléggé zaklatott volt a hangod -
jegyezte meg a lány.
- Tudod én mindenhol mellette
álltam. Párizs, Manchester, Los Angeles, de ő sosem nézte azt, hogy én mit
szeretnék. Meg sem fordult a fejébe, mert csak az ő idióta álmai után
mászkáltunk, és az ő önmegvalósításán dolgozunk. Belefáradtam Maya!
- Sajnálom Lili, de szerintem neki
sem lehet könnyű.
- Nem mondtam, hogy az, de tudja
nagyon jól, hogy a Milan is tárt karokkal várja őt, és itt is bíznak benne. Nem
csak úgy jönne ide, mint egy huszadrangú akárki, hanem mint egy megmentő. De
most ne is csapatról beszéljünk, hanem rólam, és a fiáról. Az első helyen kéne,
hogy szerepeljünk a listáján, de mégis az utolsók vagyunk.
- Ez biztos nem így van Lili.
Zlatan imád téged - simogatta meg karom, majd félénk hangon megkérdezte: - ugye
még mindig szereted őt?
- Persze, hogy szeretem, hiszen ő a
férjem, de ha ez így fog menni, akkor nem látom értelmét annak, hogy együtt
maradjunk. Egy házasság nem csak az egyik félről szól. A másiknak is joga lenne
beleszólni bizonyos döntésekbe. Főleg olyanokba, amik a jövőről szólnak. Így
hogyan neveljem a fiamat, és hogyan tervezzem meg az életem? Ismer és tudja,
hogy nem vagyok ingyen élő típus. Nekem többre van szükségem, mint
vásárolgatásra, és a gyerekem pesztrálására.
- Arra úgyis itt vagyok én -
mosolygott rám.
- Kérlek, félre ne értsd, mert
imádom a fiamat, de annyira hiányzik már a társasági élet, és a munka.
- Teljes mértékben megértelek Lili.
- Ibra már kezdi újra elfelejteni
milyen a család.
- Nem hívott ma még?
- De persze, de nem vettem fel. Nem
tudja, hogy hol vagyok, és ez így a jó. Azt mondtam neki, hogy ezt nem tudom
tovább csinálni, és bármennyire is szeretem egyelőre elég volt az
elhanyagolásból. Miközben pakoltam nem szólt egy szót sem csak állt az ajtóba.
Szerintem nem hitte el, hogy megteszem. Akkor kapott idegbajt, mikor Alexandert
is öltöztetni kezdtem. Na, akkor tényleg kiborult, kiabáltunk egymással, míg
végül becsaptam az ajtót és otthagytam a jó francba. Még a jegygyűrűmet is
hozzá vágtam.
- Lili ezt nem kellett volna.
Szegény biztos kivan bukva - aggodalmaskodott Maya, de nem érdekelt, hogy
Zlatan pártján állt.
- Cseppet sem érdekelt. Szeretem,
de nem játszok senki kedvéért bólogatós kiskutyát. Most pedig ha nem haragszol
lefekszem Alexander szobájába. Nagyon fáradt vagyok.
- Rendben. Azért gondolt át, és
holnap hívd fel és mondd el neki hol vagy.
- Meglátom. Jó éjt - köszöntem el,
és beléptem alvó kisfiam szobájába. Szerencsére ő békésen aludt, és nem
zavarta, hogy gyönyörködöm benne. A telefonomon már legalább tíz hívás volt
Ibrától, és több üzenet, amiket nem akartam elolvasni, így kikapcsoltam a
készüléket. Kora reggel Alex ébresztett, majd miután Maya felajánlotta, hogy
elviszi sétálni beültem egy kád forró vízbe és igyekeztem kicsit regenerálódni.
Legbelül borzasztóan hiányzott Zlatan, de tudtam, hogy még nem hívhatom fel, és
nem mondhatom meg neki, hol vagyok. Azt akartam, hogy nagyon hiányozzak neki,
és beismerje, fontos vagyok a számára. A karácsonyra gondolva újra csak
elfogott a szomorúság, hiszen tavaly nagyon meghitt volt, és mivel az
évfordulónkat is ünnepeltük szerelmem elhívta az édesanyját, hogy egy egész
hétvégét legyünk kettesben, mi pedig alaposan kihasználtuk az együtt töltött
időt, és ki sem bújtunk az ágyból. Mikor kifürdőztem magam egy puha köntöst
kaptam magamra, és kezembe vettem az olasz GQ magazin decemberi számát, aminek
címlapján párom kapott helyett. Az interjú nagyon tetszett, a képek pedig
fantasztikusak voltak, amitől csak szarabbul éreztem magam, hiszen lassan az
idejét sem tudtam mikor voltunk együtt. Már majdnem végeztem a mustrálásával
mikor ajtócsengő zaja ütötte meg a fülem. Gondoltam amilyen szeleburdi Maya
biztos elfelejtette a kódot, vagy a kulcsot, így gyorsan kinyitottam az ajtót,
ami előtt Zlatan és Mino állt.
- Hála Istennek, hogy itt vagy! -
Ölelt meg szó nélkül - vagy százszor hívtalak, és rengeteg üzenetet írtam
Lili. Annyira aggódtam. Alexander is itt van? - Lépett be, és azonnal
leakasztotta kabátját a fogasra, amit sajnos Mino is követett.
- Igen itt, de most éppen Mayával
van a városban. Ez meg mit keres itt? - Böktem ügynöke felé, és nem is akartam
leplezni utálatomat.
- Én is örülök neked- nézett rám
gonosz szemekkel, és zakóját megigazította világoskék ingén.
- Mino üzleti ügybe jött a
városba... miattam - magyarázta Zlatan.
- Miattad? - Ütköztem meg szavain és
ekkor esett le, hogy ő is elegáns ruhát visel. Mintha készülne valahova.
- Igen, és szeretném, ha
meghallgatnál ez miatt. Gyere, üljünk le a nappaliba. Iszunk egy kávét és
elmondom mi a helyzet. Elmondod neki, vagy én? - Fordult ügynöke felé, akinek
megcsörrent a telefonja.
- Honnan tudtad meg, hogy itt
vagyok? - Pillantottam fel mérgesen, és a konyhába csörtettem kávét készíteni.
- Elfecsegte egy kedves Maya nevű
kismadár - utalt dadusunkra.
- Remek. Nem kellett volna
idejönnötök még..
- Kicsim még mindig mérges vagy
rám? - Fordított maga felé kedvesen.
- Nem kellett volna utánam jönnöd -
ismételgettem megint.
- Nagyon hiányoztál, és rengeteg
dolog átfutott az agyamon, és miután jól hozzám vágtad a gyűrűt felhívtam Minot
és megbeszéltem vele a döntésemet.
- Ő meg jól beledumált, és azonnal
más lett. – vetettem oda epésen.
- Lili az ügynököm nem gonosz csak
még nem ismered a jó oldalát.
- Miért van neki olyan is? -
Kérdeztem gúnyosan mire az említett férfi bejött a konyhába és megköszörülte a
torkát, hogy rá figyeljünk.
- Azt hiszem, mennem kell. Ha lesz
valami és kellesz úgyis hívlak.
- Rendben. Nagyon szépen köszönök
mindent. - ölelte át Zlatan én pedig inkább mérges voltam a kettőjükre és
Mayára is. - Vigyázzatok magatokra, és Lili - fordult felém - gratulálok.
- Köszönöm, bár nem tudom mihez. -
húztam el számat, és mikor Mino kiment a bögrémmel együtt bevonultam a
nappaliba ahová szerelmem is követett.
- Milyen volt a megbeszélés Paolóval?
- Helyezkedett el kényelmesen miután meglazította nyakkendőjét. Muszáj volt
kicsit megnyugodnom, hiszen nagyon jóképű volt.
- Jó, és nagyon tetszik, amit
ajánl. Nem csak egy rovatom lenne, hanem az egész újság felépítésébe,
kinézetébe is belevenne. Én lennék az egyik szerkesztő, és a legjobb az
egészben, hogy nem mindennapos munka. Jó vannak kötött dolgok, de Alexanderral
is tudnék foglalkozni.
- Mikor kell dönteni?
- Legkésőbb jövő héten, de az lenne
a legjobb, ha még ma visszaszólnék és már alá is írhatnék, így akár a februári
lapszámba is dolgozhatnék. A fizetés is nagyon kedvező.
- Nagyon szeretnéd ezt a melót
ugye? - Húzott közel magához, mire aprót bólintottam.
- Igen nagyon, de mégis hogy
vállalnám el, mikor fogalmam sincs, merre leszünk jövőre? Sajnálom, hogy
kiabáltam és összevesztünk. Nem kellett volna csak úgy lelépnem és elhoznom a
fiúnkat, de én tényleg magányosnak és értéktelennek éreztem magam az utóbbi
időben, és mikor Paolo felhívott újra azt éreztem, hogy vagyok vaki. Nem csak a
feleséged, hanem egy elismert fotós, újságíró.
- Mikor jön meg Maya? - Váltott
témát.
- Nem tudom, már egy ideje
elmentek. Szeretnéd, felhívom őket - ajánlottam, de az ajtó kattant és belépett
dadusom és piros arcú kisfiam. Zlatan azonnal felpattant és egy nagy öleléssel
üdvözölte őket.
- Zlatan ideértél! - Kiáltott fel
Maya örömébe és azonnal átölelte a férfit. - örülök, hogy látlak. Nagyon jól
nézel ki.
- Köszi, te is csinos vagy. Jól
viselkedett az én drága fiam?
- Semmi baj nem volt vele. Sikerült
megbeszélni a dolgokat? - Mért végig minket.
- Éppen ott tartunk, hogy a munkát
tárgyaljuk át.
- Igen, és azt szeretném kérdezni,
hogy mennyi ideig tudsz maradni, csak mert szeretném elvinni Lili pár helyre
este pedig vacsorázni.
- Zlatan nem is hoztam olyan ruhát,
amibe elmehetek valahova.
- De Maya azt mondta itt van valami
zöld. Az pont jó lesz, és nem kell nagyon kiöltözni.
- Nagyon szívesen maradok
akármeddig, csak akkor telefonálnom kell a szilveszteri buli miatt.
- Én csak erre a hétvégére
gondoltam. - válaszolt gyorsan Zlatan és egyre zavarosabbnak éreztem a
helyzetet. Mégis miről akar velem beszélni, és miért visz el vacsorázni, ha
éppen fasírtba vagyunk? Inkább mondja meg, hogy Kína vagy Dél Amerika ahova
éppen csomagolni kell. - Természetesen duplán felszámoljuk a hétvégét.
- Zlatan tudod, hogy nem a pénzért
teszem, ezt ti is tudjátok, és ha szeretnétek, nekiállok főzni.
- Mi lenne, ha most elmagyaráznátok,
mi folyik itt?? Maya miért hívtad ide Zlatant? Nem kellett volna, és nem ezért
hívtalak ide, hanem mert bíztam benned.
- Zlatan alapból is jött volna ide,
de beszéljétek meg. Menjetek be a szobába én meg készítek valamit.
- Inkább kimegyünk a városba
hárman, te pedig addig azt csinálhatsz, amihez kedved van. Úgyis csak este
kellesz. - nyomott a lány kezébe egy köteg pénzt Zlatan és újra öltöztetni
kezdte Alexandert.
- Ibra miért nem mondasz valami
konkrétat? - néztem rá türelmetlenül. - Mino hova ment, és te miért vagy így
öltözve?
- Azért mert egy tárgyalásról jövök
- Milyen tárgyalásról?
- Lili mindent elmondok időben.
Most csak legyünk együtt hárman.
- Hova akarsz menni? – Kérdeztem és
idegesítő volt, hogy totál hidegen hagyják a kérdéseim.
- Mutatni akarok egy házat neked -
kezdte mogyoró szemei pedig izgatottan csillogtak felém.
- Házat? Zlatan akkor inkább
Alexandrával kéne beszélned.
. Lili fejezd be és vedd már a
kabátod, mert megsülök itt bent!!! - forgatta meg szemét, és azzal a
lendülettel felkapta fiát és már lent is volt. Behuppantam mellé, és már
indultunk is. Gyorsan száguldottunk a városon, ahol ugyanolyan enyhe volt a
tél, mint egész Európában.
- Merre megyünk?
- A külvárosba. Nem olvastad a
híreket?
- Nem, miért kellett volna? -
kérdeztem mire csak egy gyors nemmel válaszolt. - Nézd ott a San Siro!!
- Megálljunk előtte?
- Nem kell, úgysincs értelme -
raktam fejem a hideg üveghez.
- Szomorú vagy kicsim?
- Nem, csak nem értem miért jöttél
ide, és mi értelme van ennek az egésznek?
- Lili együtt vagyunk, és megnézünk
egy házat. Ezt akartad nem?
- Igen, de már van egy lakásunk
itt, és semmi értelme még több pénzt költeni. Semmi!! Mégis mikor jövünk ide,
és mikor lesz időnk kihasználni ezeket? Üresen fog állni és ennyi.
- A ház mindig érték - simogatta
meg arcom - és ki mondta, hogy üresen fog állni?
- Úgysem lesz rá időnk –
mérgelődtem tovább. Az út hátralévő részében Alexanderről, a munkáról és a
szilveszteri buliról beszélgettünk. Zlatan testvérével akart ünnepelni, aminek
én is örültem, mert olyan régen találkoztunk már velük. Egyedül Stephan
hiányzott, de reméltem azért összefutok vele az idény kezdete előtt. Lassan úgy
gondoltam elhagyjuk Milánót, mikor egy kertvárosi részhez tévedtünk. Szinte
olyan volt az egész, mint a Született feleségekbe. Gyönyörű házak, takaros előkerttel
és gondozott udvarral. Az ünnepek miatt sok helyen fényfüzér lógott a tetőkről,
kerítésekről, némelyik ablakból pedig még a karácsonyfát is lehetett látni.
Nálunk is csodálatos hatalmas karácsonyfa pompázott, amit Zlatannal közösen
díszítettünk fel, a ritka pillanatok egyikébe mikor nem volt nálunk senki.
- Még mindig nem mondod meg, miért
kell nekünk másik ház? - puhatolóztam tovább, de ő újra csendre intett, míg
végül egy nagy villa előtt álltunk meg, aminek automatikusan kinyílt a kapuja
mi pedig beálltunk az udvarra. Gyönyörű fa ajtón léptünk be a tágas
hallba ahonnan kétoldalt nyíltak a szobák, középen pedig egy lépcsőn lehetett
felmenni az emeletre. Az alap szobákon kívül Alexandernek egy külön játszó
szoba, nekem két gardrób, egy edzőterem, belső medence, két dolgozó és két
konyha volt berendezve. Zlatan szerint azonnal lakható.
- Hogy tetszik? – kíváncsiskodott.
- Csodálatos. Nagyon szép - léptem
ki a felső fürdőből, aminek ablakából csodaszép volt a kilátás.
- Hátul van egy nagy udvar is, de
azt majd ráérünk megnézni később.
- Mennyibe kerül ez nekünk?
- Kicsim, ne gondolj most az árra -
nyugtatott meg és lágyan megcsókolt - még nem is mondtam mennyire gyönyörű
vagy.
- Köszönöm. Hiányoztál és bocsáss
meg. Nem fogok veszekedni veled, és sosem hagylak magadra. Az lesz, amit
akarsz, én pedig...
- Elfogadod a munkát! - Vágott
szavamba. - Szóval kapd elő a telefonod és hívd fel Paolót, hogy rendben van a
dolog.
- Mégis mikor lesz időm akárhonnan
idejárkálni? Nem rángathatom Mayat mindig.
- Pedig szívesen jön, látod -
vigyorgott rám.
- Miattad jön, te lüke, nem miattam.
– böktem oldalba játékosan.
- Már ez is valami, de hívd fel
Paolót, én addig beszélek Minóval. - ment kicsit arrébb, így volt időm
megbeszélni az üzletet főnökömmel, aki nagyon jól fogadta a hírt. A háznéző
után visszamentünk a lakásomba, Zlatannak pedig újra dolga volt. Délután
eljátszottam Alexanderral, kicsit kimentünk a parkba, és készítettem pár képet.
Az idő szokatlanul tavaszias volt, kisfiam pedig élvezte a napsütést. Imádtam
itt lenni, és nem is akartam azon gondolkozni mi lesz a jövőbe. Elvégre munkám
már van, ami nagy szó. Más kérdés hogy fogom megoldani a rohangálást akárhol is
leszünk. Öt óra körül hazamentünk, és beraktunk egy karácsonyi mesét, amit
kisfiam élvezettel figyelt. Olyan édes volt, hogy újabb képeket készítettem,
amit felraktam Insta profilomra, amit sok-sok szívvel árasztottak el a
rajongók. Zlatan este hét körül érkezett meg, és nagyon boldognak tűnt. Valamit
még motyogtak Mayával, én pedig a ruhámat nézegettem. A tükörbe jól állt
rajtam, és úgy láttam Zlatannak is tetszik.
- Nagyon szexi leszel- állt mögém -
milyen jól nézünk ki együtt.
- Te nézel ki jól, én meg...
- Lili!!! - forgatta meg szemét, és
a fülembe suttogott. - Elmegyek tusolni, nem akarsz követni?
- Zlatan nem vagyunk ketten. -
pirultam bele, de eljátszottam a gondolattal.
- Este kipróbálhatnánk az új
lakásban lévő ágyat.
- Meglátjuk. Mikor kell visszamenni
Los Angelesbe?
- Nem kell visszamenni. -
újságolta.
- Hogy érted ezt? – néztem rá
vállam felett.
- A vacsora közben megtudod.
Beszéltem Mayaval és vigyáz Alexanderra. Miénk az egész este, éjszaka, és
hogyha szeretnénk az egész hétvége. Megünnepelhetnénk az évfordulónkat is.
- Vasárnap lesz nem?
- Igen, én is úgy tudom. A
feleségem vagy már két éve.
- Néha többnek tűnik. - kuncogtam
fel, de azért adtam neki egy puszit. Zlatan elment zuhanyozni, míg én
sminkeltem.
- Milyen szép lesz anya - hozta ki
egy jó éjt puszira kisfiamat dadusa mielőtt elaltatta volna.
- Köszönök Maya mindent - öleltem
át a lányt - jól döntöttél, hogy szóltál Zlatannak.
- Nem akartam kavarni, de igazából
ő hívott fel, és annyira rémes hangja volt, hogy nem hazudhattam neki.
- Megértem. Nagyon sokat segítesz
nekünk.
- Csak a munkámat végzem. Most
viszont megyek, elaltatom.
- Holnapra mindent előkészítettem
és van mindene. Ennivaló, és ruha..
- Lili mindent tudok. Ismerem őt,
hiszen kicsi korába is vigyáztam rá - nyugtatott meg, és kis idő múlva
szerelmem is készen állt a vacsorára, ami meglepő módon nem egy étterem, hanem
a délelőtt megnézett házhoz volt.
- Mondtam, hogy nem kell úgy
kiöltözni - villantotta felém ellenállhatatlan mosolyát. A házba belépve egy
pincér azonnal elvette a kabátom szerelmem pedig a konyhába vezetett ahol már
terített asztal fogadott. Középen egy nagy rózsacsokor illatozott, és halk zene
szólt.
- Itt fogunk vacsorázni, mert még
nem annyira mozgolódhatok a városba - magyarázta zavartan.
- Húú a firkászok hada követi a
naaaaggy Zlatant - nevettem fel.
- Nem erről van szó kicsim, csak
amíg nem hivatalosak a dolgok addig nem kéne, hogy meglássanak.
- Akkor most beszélünk végre arról,
amit egész hónapban kerülgetünk? - Tértem rá a tárgyra és nem foglalkoztam a pincérrel,
aki kedvesen elénk hozta az első fogást.
- Rendben, de előbb igyunk -
nyújtotta nekem a poharat, amibe a hideg pezsgő gyöngyözött. - Koccintsunk
kettőnkre és arra, hogy mindkettőnk álma ugyanolyan fontos.
- Köszönöm. Nagyon szeretlek
Zlatan.
- Én is szeretlek Lili. Jó
étvágyat.
- Neked is! - Fogtam meg kezét.
Vacsora közben néha belekérdeztem a dolgokba, d semmit nem tudtam kihúzni
belőle. Igaz nagyon jót beszélgettünk, és nevettünk az egésznek pedig olyan
hangulata volt, mint az első randink környékén. Nagyon hiányzott már ez a
kötetlenség, a desszertnél pedig úgy éreztem szétdurranok.
- Kifizetem, a pincért aztán
elmehetnénk a medencékhez.
- Inkább menjünk a nappaliba –
kérleltem ő pedig belement ebbe - nagyon szép ez a ház - dicsértem meg, ahogy
leültem a kanapéra. Az egész nagyon modern volt. Mindenhol a kávé és a vajszín
volt uralkodó többségben.
- Eltudod képzelni itt az életed?
Viszonylag közel van mindenhez, de az autókat úgyis áthozatjuk.
- Los Angelesből?
- Persze. Már nem hosszabbítottam
meg a bérlést, így Január vége felé ki kell költözni. Addig pedig belakjuk ezt!
- Milánóban fogunk lakni? -
Csodálkoztam rá, a szívem pedig őrült gyorsan kezdett verni. Éreztem, hogy most
fogja elmondani a döntését.
- Igen Lili itt. Legalábbis még fél
évig biztos, a többit pedig majd meglátjuk, mert ez nem csak rajtam múlik -
kezdte és apró mosolyra húzta száját. - Mikor elmentél és elvitted a fiúnkat
nagyon magányosnak éreztem magam, és csak az a mondat kattogott a fejembe, amit
utoljára mondtál. Te mindent feláldoztál értem. Igazad van, és abba is, hogy
mindig mellettem álltál bármilyen döntést hoztam elfogadtad még akkor is, ha
eleinte morogtál érte. Azt szeretném, ha boldog lennél és te is valóra váltanád
az álmaidat - simogatta meg arcom gyengéden - eddig én voltam a lényeg a
kapcsolatunkba, most te jössz.
- Zlatan ezt komolyan mondod?
Mit csináltál, hova írtál alá? - záporoztattam felé izgatottan
kérdéseimet.
- Azt tettem, amiről tudtam, hogy
örömet okozok neked, és visszaigazoltam az Ac Milanhoz.
- Nagyon kérlek, ne játssz velem! -
álltam fel kicsit mérgesen.
- Szívem nem hazudok. Mindenben
megegyeztem a csapattal. Azért jöttem ide ma, hogy velük tárgyaljak délután.
Mino is segített, és ha minden jól megy, hatodikán aláírom a papírokat. Gondolod,
megmutathatom a szerződést. Itt van az iroda egyik fiókjába. Lili itt fogok
játszani a San Siroba. Elfogadtam a feltételeket, amiket felajánlottak, mert
úgy gondolom nagy kihívás nekem, és a csapatnak is nagyon jól jön egy ilyen játékos,
aki olyan inspirált, mint én - magyarázta és mikor nem szóltam semmit így
folytatta: -Azt hittem kicsit jobban fogsz örülni, vagy legalábbis...
- Ó bazd meg ez fantasztikus hír!!!
- ugrottam sírva a nyakába - komolyan nem csapsz be? Komolyan, tényleg? Én nem
hiszem el - ültem vissza és még mindig hitetlenkedve néztem rá.
- Igen kicsim. Ne sírj már! - Szorított
magához, és igyekezett megnyugtatni.
- Évekig vártam erre tudod, és most
nem tudom elhinni, hogy megtetted. - fordultam felé, és egy zsebkendővel
felitattam a könnyeim. - újra itt lenni ebbe a városba, és újra belépni abba a
stadionba ahol annyi jó emlék vesz körül csodálatos dolog. Istenem ezt nem
hiszem el. - nevettem fel és még akkor is a fellegek között éreztem magam mikor
felmentünk a hálóba majd Zlatan egy újabb pezsgőt bontott ki.
- Egészségedre - adta a kezembe a
poharat. – boldog évfordulót.
- Köszönöm - emeltem fel fejem és
mélyen belenéztem mogyoró szemeibe - köszönöm, hogy megtetted a házasságunk
érdekében, és köszönöm, hogy nem hagytál cserbe. Annyira szeretlek, hogy nem is
tudom elmondani. Valóra váltottad az egyik álmom, én nagyon bízom benne, hogy
neked is sikerül azt a célt elérned, amit kitűztél magadnak a klubbal
együtt.
- Melletted sikerülni fog. Nagyon
szeretlek - lépett egyre közelebb én pedig hagytam hagy vezessen az ágyhoz,
ahol megpecsételhettük ezt a remek napot.
Címkék:
Ac Milan,
Átigazolás,
blogzaholic,
egyéb,
fanfic,
helyzetjelentés,
karácsony,
munka,
Személyes,
Zlatan
2019. december 27., péntek
⚽ Megismerni és megszeretni 15.⚽
Sziasztok!
Végre meghoztam a Stephanos történetem legújabb részét! Fogadjátok sok-sok szeretettel, és ha tetszett lent tudtok véleményt nyilvánítani. 😘💓
Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers #team #szeretekblogolni #blogzaholic
Chiara: - Ti meg mit csináltok itt? - Hallottam Stephan
mérhetetlen dühös hangját, majd azzal a lendülettel megragadta Carlot és a
kanapéra lökte. - Azt kérdeztem mi folyik itt??!!
2019. december 20., péntek
⚽️ Karácsonyi ajándékozás 2019. ⚽️
Sziasztok!
Mivel közeleg a Karácsony, úgy gondoltam előveszem egy régebbi posztomat, és kicsit átalakítva elhozom Nektek. Ha pedig további ünnepi kérdésre szeretnétek válaszolni, nézzétek meg a Decemberi #blogmas challenge-t.
1. Töltsd ki a kérdéssort, és rakd ki a Blogzaholic oldalára, a poszt alá! ( más oldalakon is hirdetheted a játékot)
Melyik a legemlékezetesebb karácsonyod?
Melyik a legemlékezetesebb karácsonyod?
2. Írd le Neked mit jelent a Karácsony:
3. Illesz be, a kedvenc Karácsonyi zenédet.
4. Mi lenne az álomajándékod?
5. Illeszd be a posztnál látható képet, és írj pár jókívánságot blogger társaidnak.
1. Jöhetnek a feladatok.
Amelyiken megkérték a kezem. Nagyon meglepett, és igazán megható volt. Természetesen azonnal igent mondtam.
Amelyiken megkérték a kezem. Nagyon meglepett, és igazán megható volt. Természetesen azonnal igent mondtam.
2. Számomra a Karácsony a kikapcsolódást, és a családdal együtt töltött időt jelenti. Szeretem mikor együtt vagyunk, és együtt ülünk a vacsora asztalhoz, vagy együtt bontogatjuk az ajándékokat.
3. Ezt a zenét imádom a legjobban. Sok emlék visszajön, és annyira Karácsonyos:
4. Az én álomajándékom egy focimeccsre szóló jegy lenne, természetesen Milánóba.
5.
Kellemes Karácsonyt Kívánok Mindenkinek, és kívánom, hogy rengeteg öröm érjen titeket az ünnepek alatt.
Puszi Andrea.
Puszi Andrea.
2019. december 8., vasárnap
⚽ Kínai győzelem és átigazolási kérdőjelek ⚽
Sziasztok!
Már nagyon rég terveztem Nektek egy
ilyen bejegyzést, de eddig úgy voltam vele, hogy addig nem írok, semmit ameddig
nem tudom Zlatan hova igazol.
DE! Aztán annyi minden történt és
történik folyamatosan körülöttük, hogy ezek mellett már nem tudok úgy elmenni,
hogy ne írjak róla semmit.
Szerencsére én jól vagyok, és talán
ezért is van az, hogy kevesebbet posztolok. Őszintén lelkileg nincs szükségem a
blogra, hiszen most egy nyugodt, békés és boldog korszakomat élem meg. Nyilván
sokszor eszembe jutnak olyan dolgok, amik még fájnak, de nem fogok azon
problémázni, mi miért volt, hiszen az Angyalkák a helyes útra tereltek és
kivettek egy olyan környezetből, amit akármennyire is szerettem az elején,
idővel nagyon megváltozott, és napról-napra rosszabb lett számomra. Sokszor
gondolok olyanra, hogy pár személlyel jó lenne tényleg úgy beszélgetni, hogy
elmondjam az álláspontomat, de nem akarok olyan embereket megbántani, akik
nyilván másképpen látják ezt, és nem is érdemlik meg, hiszen ők is csak a saját
érdekeik miatt voltak olyanok velem amilyenek. Amúgy pár napja gondolkoztam
azon, hogy a télen még beteg sem voltam, holott tavaly ilyenkor már 2x is
voltam betegszabin. Ez is azt bizonyítja, hogy ha lelkileg jól vagyok, akkor az
egészségi állapotom is jó. Nagyon bízom benne, hogy ez még jó sokáig így marad
és biztosíthatlak titeket, hogy a blog nem fog inaktívvá válni, csak ritkábban írok.
Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers #team #szeretekblogolni #blogzaholic
Most pedig térjünk rá a lényegre:
Címkék:
Ac Milan,
blog,
blogger,
blogzaholic,
El Shaarawy,
helyzetjelentés,
képek,
Kína,
LAGalaxy,
munka,
Olaszválogatott,
Stephan
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)