2020. március 13., péntek

⚽ Miért vagyok így eltűnve?! ⚽

 "Az ilyen idők emlékeztetnek minket arra hogy az életben mik is az igazán fontosak. Az egészségünk, a szeretteink és az hogy segítsünk azoknak akik a közelünkben rászorulnak. Ilyenkor a sport háttérbe szorul. Most a szakértőkre kell hallgatnunk és a helyes dolgot kell tennünk. Maradjatok biztonságban, vigyázzatok magatokra és a családotokra!” David Beckham 



Sziasztok!!


Tudom, hogy nagyon régóta nem jelentkeztem. Erre csak az a mentségem, hogy a gyakorlati időmet töltöttem, és sem időm sem energiám nem volt, ugyanis borzalmasan lefáradtam. A blog kicsit háttérbe került. De most már itt vagyok, és igyekszem összeszedni magam és felhozni újra az oldalt. 

A gyakorlati idő egy hónap volt, és őszintén engem nem is inkább fizikailag, hanem lelkileg viselt meg. Nyilván tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de csak igazán akkor döbbentem rá milyen is az ottani lét mikor belecsöppentem. 
A munkával nem is volt olyan sok gond, hiszen az ellátottak nagyon kedvesek, és aranyosak. Sok szeretetet kaptunk tőlük, és jó volt látni mennyire hálásak azért, hogy segítünk nekik. Akár milyen alap dologról volt szó. Nagyon sokszor fürdettem meg őket, vagy etettem, itattam a kedves néniket, bácsikat, és jó volt hallani, amikről mesélnek. Még a pelenkázást is megcsináltam és a végére már egész jól belejöttem. De sajnos olyan időseket is láttam, akikkel nem tudtam kommunikálni, és hiába is akartam segíteni rajtuk, nem bírtam, és ez padlóra dobott. Sokszor sírtam ez miatt, de mentségemre legyen mondva, még mindig csak így tudom levezetni a stresszt, és ez még mindig jobb, mintha ordítanék, és mindenkivel bunkón viselkednék. 

Sok feladatot kaptunk, és mivel én általában egy helyen mozogtam a végére már könnyebben feltaláltam magam. Még a nővérekkel is szót értettem, pedig minden reggel félve mentem be, hiszen nem akartam csalódást okozni annak, akivel összeosztottak, és sosem tudhattam aznap kivel leszek. Pár ember nagyon a szívemhez nőtt, és ha tudtam minden nap meglátogattam, és megkérdeztem, hogy van, vagy csak, hogy kér esetleg valamit? Jól esett, hogy már ők is mosolyogtak mikor megláttak engem. 

Hasznos volt ez az egy hónap. Jó volt belelátni a gyakorló intézet mindennapjaiba, és hasznosítani azt, amiket eddig csak elméletbe vettünk. Amit ebből az egy hónapból levontam, hogy nagyon sok a munka, és akik minden nap ott vannak, hatalmas tisztelet érdemelnek, mert rengeteget dolgoznak.
Jelenleg újra elméleti oktatáson vagyok, és jó újra visszaülni a padba. 

Sajnos mivel kitört a vírus így az előző posztomban leírt mérkőzésre menetel elmarad, én pedig nem tudok már mit hozzászólni. Mikor beütött a baj napokig voltam lelkileg rosszul, mert tényleg készültem, de úgy vélem, ha még egyedül mennék nem is érdekelne, de a családomat nem teszem ki semmi ilyennek. Az a vonat pedig elment, hogy Zlatant lássam élőbe, hiszen biztos vagyok abban, hogy ő már nem lesz jövőre Ac Milan játékos. 
A vírus miatt nem vagyok ideges, és nem tartom olyan hatalmas problémának, mint amennyire felfújja a sajtó. Jelenleg dühös vagyok, és tehetetlennek érzem magam, hogy az élet elvette az álmom. 

Zlatan kirakott egy olyan posztot, ami nagyon szép és én biztos vagyok benne, hogy rendelni fogok. Kérlek, tegyétek Ti is, hiszen minden csomag rágó egy doboz maszkot jelent a kórházi dolgozók számára. A linket itt találjátok meg. 

Hamarosan jelentkezem! Addig is figyeljetek magatokra, és egymásra!! 

Puszi: Andrea!