Sziasztok!
Végre meghoztam a Stephanos történetem legújabb részét! Fogadjátok sok-sok szeretettel, és ha tetszett lent tudtok véleményt nyilvánítani. 😘💓
Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers #team #szeretekblogolni #blogzaholic
Chiara: - Ti meg mit csináltok itt? - Hallottam Stephan
mérhetetlen dühös hangját, majd azzal a lendülettel megragadta Carlot és a
kanapéra lökte. - Azt kérdeztem mi folyik itt??!!
- Stephan én..- szóltam zavartan, és igazgatni kezdtem a
ruhám. - ez nem az, aminek gondolod én nem, vagyis mi..
- Jaj Chiara miért magyarázkodsz? - Kelt fel Carlo és gúnyosan
mosolygott focistámra. - Sajnos megzavartál egy gyors menetet.
- Carlo fejezd be ez nem igaz! - Rivalltam rá dühösen.
- Mégis hogy, és...
- Kérlek, csak engedd, hogy megmagyarázzam a dolgokat -
léptem felé, de ellökte kezem magától.
- Hogy merészeltek az én házamba ilyet tenni?? Hogy volt
képed egyáltalán kikezdeni a barátnőmmel, te szemét disznó! - Indult Carlo
felé, aki felpattant a kanapéról, és ha nem ugrok eléjük még nagyobb baj is
lehetett volna.
- Kérlek Stephan ne!! Kérlek, álljatok le!!! - sírtam el
magam, de igyekeztem halkabbra fogni hangom. Nem hiányzott volna, ha a kint
lévő vendégek, vagy éppen Nella meghallja, mi folyik a szobában. - Nem történt
semmi, csak bejöttem, és Carlo követett aztán meg...
- Megcsókoltam, a kis barátnőd pedig egyáltalán nem
ellenkezett - cukkolta tovább, amitől Stephan egyre idegesebb lett.
- Ez nem igaz!!! Mozdulni sem tudtam.
- Nem is akartál Chiara! Ha éppen tudni akarod maga
vallotta be, hogy én vagyok a nagy szerelme.
- NEM! Stephan ne hidd el, amit mondd, én téged szeretlek,
és..
- Csak azért nem verem be a pofád te bunkó, mert kint van
Nella, és nem akarnám, hogy az apját összeverve lássa. - Kiabált rá focistám
és szemei villámokat szórtak a dühtől.
- Vagy csak, mert egy gyáva alak vagy, aki félti a hírnevét
és a karrierjét! Hiszen te vagy El Shaarawy akiért milliók rajonganak, és aki
megszervezte a lányom szülinapját! Azt hiszed, ezzel magadhoz édesgetheted?
- Egyedül az volt a célom, hogy boldoggá tegyem, és olyan
születésnapi bulit adjak neki, amire mindig emlékezni fog, mert te még erre sem
voltál képes!
- Én is megszerveztem volna!
- Mégse tetted, mert nem vagy apának való - vetette oda
epésen, ám Carlot nem olyan fából faragták, akit meglehet bántani, inkább ott
vág vissza, ahol a legnagyobb fájdalmat okozhatja.
- Szerencsére Chiara nem így gondolta, és a nagy ajándékért
cserébe eléggé odaadó volt. - kezdte újra, és ekkor már nem volt időm közéjük
ugrani. Stephan a falnak nyomta Carlot, akit a hirtelen mozdulat meglepetett és
ijedten kapkodta a levegőt. Magamban imádkoztam, hogy focistám ne tegyen semmi
meggondolatlan dolgot, hiszen a kinti vendégek semmit nem tudhatnak arról, ami
a szobába folyik.
- Ide figyelj, de rohadék! Öt percet kapsz, hogy elköszönj
a lányodtól és valami indokra hivatkozva elhúzz innen, különben szétverem a
pofád. Értetted?
- Rendben, de ne gondold azt, hogy ezzel vége van a
dolgoknak. Újra visszaszerzem azt, ami az enyém volt. - vágott még vissza Carlo
majd nagy ajtócsapkodás után kiviharzott a szobából, és még mielőtt mondhattam
volna bármit is Stephan is követte.
A buli után fent voltunk a szobába és lefekvéshez
készülődtünk. Nella boldogan és hatalmas mosollyal az arcán feküdt be ágyába.
Hálás volt Stephannak és vagy százszor megköszönte a fiúnak a bulit, aki
kedvesen átölelte és jóéjszakát kívánt neki. Éppen a saját ágyunkat
rendezgettem miközben Stephan toppant be, és miután rám emelte mérges szemeit
gonosz hangon így szólt:
- Én a másik szobában alszok.
- De miért? - kérdeztem ijedt hangon. - mi lenne, ha
megbeszélnénk?
- Nem vagyok rá kíváncsi. Fáradt vagyok, elég hosszú volt a
napom. – zárta le, ám mielőtt kiment volna még utána szóltam.
- Ugye nem hiszed el, ami Carlo mondott? Mert ez nem igaz,
és én lehet mondtam olyat, de azt nem arra értettem.
- Te most mentegetőzöl és magyarázkodsz azok után, amit
láttam?
- De félre érted Stephan!!
- Mégis mi a jó francot értek félre Chiara?
- Ezt az egészet.
- Azt hogy lehet félre érteni, hogy majdnem az
íróasztalomon dugtok miközben szerelmet vallasz neki.
- Ez nem igaz, én csak...
- Fejezd be! - állított le emeltebb hangon. - Nem érdekel.
Inkább a vendégszobában alszok.
- Stephan nagyon kérlek, higgy nekem! - könyörögtem
miközben arcomról peregtek a könnyeim.
- Sajnálom, de jelenleg nem tudok. Túl nagyot csalódtam
benned.
- Az egész Carlo hibája!
- Istenem ehhez az egészhez ketten kellettetek, szóval
inkább ne kend másra. Jó éjt! - vetette oda durván és kilépett a hálóból, én
pedig a könnyeimet nyelve aludtam el.
Másnap reggel szokatlan volt úgy kelni, hogy Stephan nincs
mellettem. Miután benéztem Nellahoz, betakargattam és az órára pillantottam.
Még nyolc előtt járt az idő, így hagytam aludni. Úgy gondoltam készítek egy
kávét és megkönnyítem Marina munkáját azzal, hogy elpakolom a tegnapi buli
maradék nyomait. A folyosón igyekeztem a lépcső irányába, de nem bírtam ki,
hogy ne nézzek be a vendégszoba nyitott ajtaján. Apró mosolyra húzódott szám,
ahogy megláttam a hátán fekvő édesen alvó férfit. Kisfiús arca mérhetetlen
békességet sugárzott, mellkasa egyenletesen emelkedett minden levegő vétel
után. Ajkai résnyire nyitva csókra hívogattak. Reméltem átgondolta a tegnap
történteket, és rájött ez nem az én hibám. Lassan lépkedtem az ágy felé, és
bíztam benne, hogy csak akkor ébred fel, ha már mellette vagyok.
Gyengéden bemásztam mellé és olyan közel húzódtam hozzá amennyire csak tudtam,
majd mellkasára hajtottam fejem. Imádtam hallgatni a szívverését, miközben
kezemet a pólója alá csúsztatva simogatni kezdtem izmos hasát. Érintéseimre
Stephan is felébredt, és ahogy tudatosult benne, hogy én fekszek mellette újra
szigorúvá vált arca.
- Te meg mit keresel itt? - ült fel azonnal.
- Neked is jó reggelt. - próbáltam kedveskedni. - csak
kávéért indultam, de megláttalak és olyan aranyos voltál, hogy nem bírtam ki,
és idebújtam melléd. Nagyon hiányoztál este.
- Nem kellett volna ide jönnöd! Ez nem a te szobád. Mennyi
az idő?
- Olyan nyolc körül lehet, de Nella még alszik, így talán
most jutna idő egy kicsit kettőnkre is.
- Felejtsd el! Felöltözöm, és elmegyek futni. - pattant ki
az ágyból így nem volt esélyem utána nyúlni, és csak az üres lepetőd markoltam
meg.
- Azt hittem már megnyugodtál és átgondoltad a dolgokat -
szóltam csendesen, de Stephan úgy tett, mint aki nem hallotta és csak a maga
dolgait fújta.
- Lehet az edző központba is bemegyek, mert holnap nagy
derbi lesz. Az Ac Milan ellen játszunk.
- Ez izgalmasan hangzik. Szerintem mi is elmehetnénk Nellával.
- Szerintem meg nem, mert ez este lesz, a lányodnak pedig
másnap iskola - nézett a szemembe.
- Carlo még itt van, és ha megkérem, szívesen vigyáz rá -
csúszott ki számon, amit azonnal megbántam.
- Persze, hiszen mindenre azonnal igent mond nem igaz?
Elvégre te vagy a naaagy szerelme és ő is a tiéd. – gesztikulált és
kezével egy szívet rajzolt a levegőbe.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. - álltam fel és követtem
őt a hálóba, figyelembe se véve, hogy öltözködik. - Stephan téged
szeretlek!
- Nem érdekel. Léptem. - került ki, ahogy leszalad a
lépcsőn.
- Várj, csinálok kávét, és készítek reggelit.
- Nem szükséges. Majd eszek valahol a városba.
- Stephan így nem mehetsz el, hogy nem beszéltük meg a
dolgokat! - Siettem utána.
- Semmit nem kell megbeszélnünk Chiara - fordult végre
felém. - a hátam mögött becsaptál. Azt gondoltam veled tényleg működhet, de te
sem vagy másabb, mint a többi lány.
- Sosem kértem tőled semmit, sőt ha akarod a buli
költségeit is visszafizetem.
- Nem kell visszafizetned semmit, mert a bizalmam nem
megvehető. Nem tudom, mikor jövök.
- Mi lesz akkor most velünk? - kérdeztem riadtan.
- Nem tudom. – vont vállat, ahogy becsukta a bejárati
ajtót.
- Stephan, ne hagyj itt! - kiáltottam még utána, de már nem
hallotta, mert beült a kocsiba és elhajtott. A nap hátralévő részében nem találtam
a helyem. Nella az ajándékaival volt elfoglalva én pedig a szobámban
siránkoztam. Egyszerűen utáltam Carlot és azt, amit velem tett. Bántam, az,
hogy annyira felelőtlen voltam, és nem figyeltem eléggé a férfira. A közös
képeinket nézve tudtam csak Stephan az, akit mindennél jobban szeretek, és
sosem kell már más. Focistám ebédre sem ért haza, amit Nellaval fogyasztottunk
el, és nehezemre esett nem elsírni magamat előtte. Lányom folyamatosan róla
kérdezgetett, míg végül elmondtam, hogy tegnap összevesztünk a buliján az
édesapja miatt.
- De ugye kifogtok békülni? - Tudakolta miközben a
televízió előtt ültünk.
- Nagyon bízom benne kicsim. Nagyon szeretem, és nem
szerettem volna megbántani.
- Akkor kérj tőle bocsánatot, és minden elvan rendezve -
ajánlotta csillogó szemekkel.
- Sajnos ez nem minden esetben működik így.
- Próbáld meg, úgy hallottam megjött - pattant fel és a fiú
üdvözlésére sietett, aki hatalmas ölelésben részesítette, ám a mosolya ellenére
szemei szomorúan csillogtak.
- Gyere Stephan anya mondani szeretne valamit - húzta
szerelmemet a nappali felé, aki csak futtában lerúgta cipőjét és kabátba állt
elém. - Anya akkor mondd neki, amit megbeszéltünk!
- Nella ez nem ennyire egyszerű. Ezt te nem érheted
kicsim.
- Összevesztetek, de majd kibékültök, csak anya azt
szeretné mondani, hogy bocsánat, és ne haragudj rá. - kezdte helyettem Nella és
annyira édes volt, ahogy próbálta menteni a dolgokat. - én is összevesztem
nemrég az egyik barátommal, de azt mondtam neki, hogy bocsánat, és megbocsájtott.
Szóval akkor anya te jössz. - pillantott felém, és focistámra néztem.
- Kérlek, ne haragudj rám, sajnálok mindent, és tudom
mennyire hatalmas hibát követtem el, de nem akartalak megbántani, mert nagyon-
nagyon szeretlek.
- Nella felmennél kicsit a szobába? - kezdte Stephan,
ezután lányom kicsit durcásan, de engedett a kérésnek, párom pedig mellém ült
és komolyan felém emelte jóképű arcát.
- Futás közben volt időm gondolkozni, és sok minden
megfordult a fejembe. Már nagyon régen nem volt ilyen hosszú kapcsolatom, mint
veled ez, és nem is reméltem, hogy találok valaki olyat, aki nem csak a
focistát látja benne, hanem a dolgok mögé nézve megismeri a valódi
személyiségem. Mikor először találkoztunk már akkor éreztem, hogy több lesz, és
nem érdekelt az sem, hogy van egy lányod. Nella egy kedves, okos kislány, akit
furcsa mód ugyanúgy szeretek, mintha az enyém lenne. Úgy vélem akaratom
ellenére is beléd szerettem, és...
- Én is beléd, teljes szívemből szeretlek! Őszintén -
fogtam meg kezét, amit azonnal elhúzott.
- Engedd meg, hogy befejezzem! Szóval, beléd szerettem, és
minden pillanatban veled szerettem volna lenni. Komolynak és elszántnak tűntél
a kapcsolatunkba és tetszett, hogy nem akarsz velem egyből ágynak ugrani. Ez is
azt bizonyította számomra, hogy te más vagy. - magyarázta halkan, végül egy
nagy levegő vétel után felállt és sétálgatni kezdett. - Tegnap azonban rájöttem
ez nem igaz, mert te is csak kihasználod az érzelmeimet, és átvágsz. Lehet
korai volt ez az összeköltözés, vagy nem ismerjük még ennyire egymást. Talán
időre van szükségünk, hogy kicsit átgondoljuk a dolgokat, és rájöjjünk mi is
legyen a folytatás.
- Szakítani akarsz velem? - dobbant nagyot a szívem.
- Nem, én csak időt kérek tőled, amíg átgondolom a
történteket.
- Soha nem tennék ilyet, ezt te is tudod, de Carlo..
- Éppen ez az, hogy amíg nem tudod lezárni azt a dolgot a
miénk sem fog működni!!
- Semmit nem kell lezárnom, mert annak már nagyon régen
vége. – tártam szét karjaim.
- Nekem nem úgy tűnt tegnap este.
- Nem érzek iránta semmit, hidd már el!
- Ő viszont érez, és honnan tudjam, mikor fogja újra
elővenni azt az oldalát, amitől hátra dobod magad?? Ő volt a nagy szerelmed
nem??!!!! - esett újra nekem.
- Volt!!! Csak volt!! Mikor érted már meg? Már vége
részemről annak a dolognak, és csak te vagy nekem. Mit kell, csináljak, hogy el
hidd, Stephan!? - Léptem közel hozzá, és arcát felém fordítva kényszerítettem,
hogy a szemembe nézzen.
- Adj egy kis időt - suttogta, és akkor tudtam, itt már
semmilyen bocsánat kérés nem segíthet. Szomorúan visszaültem a kanapéra és a
kezeimbe temettem arcom. Szemeimből peregtek a könnyek, és nagyon nehezen
tudtam csak megnyugodni. - Sajnálom, én tényleg annyira sajnálom. -
zokogtam.
- Légy szíves ne csináld ezt. Nekem sem könnyű. - guggolt
elém.
- Akkor nem fogsz megbocsájtani? - kérdeztem már nyugodtabb
hangon.
- Egyelőre nem. - vágta rá, én pedig felálltam, megtöröltem
szemeim, és kemény hangon csak ennyit mondtam:
- Akkor ideje visszaköltöznöm a saját lakásomba! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése