A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Június. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Június. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 30., szerda

⚽Helyzetjelentés: Életmódváltás, fogyás II. rész. ⚽

 Sziasztok! 

Meghoztam Nektek a következő bejegyzést, ahol képekben mutatom miket is ettem. 

A napi ötszöri étkezést, próbáltam mindig azonos időben elfogyasztani. Egy hónap után könnyen belerázódtam, és miután kitapasztaltam az ételeket rendszerint azokat is rendeltem. Lehet unalmasnak tűnhetett, de számomra nem volt az, hiszen ilyen diétát sosem csináltam előtte, és a súly veszteség mellett a bőrömnek és a hajamnak is jót tett. 

Bízom benne, örültök ennek a posztnak is és hasznosnak találjátok majd. 
Mivel nem vagyok profi fotós kérlek nézzétek meg ezeket a képeket is, mert ott sokkal szebben vannak "tálalva" az ételek.  Termék képek 
Én pedig úgy fotóztam ahogy tudtam. 😁

2020. június 7., vasárnap

⚽ Júniusi bloggerchallenge ⚽





Sziasztok!! A Blogzaholic Júniusban is meghozta a havi Blogger Challanget én pedig úgy döntöttem kitöltöm, és megválaszolom egyszerre a kérdéseket. Ha szeretnétek töltsétek ki Ti is, jelöljetek meg minket, és linkeljétek a Blogzaholic Facebook oldalára.  


1. Viszlát tavasz, helló nyár  
Végre!! Már nagyon vártam, hogy melegebb legyen az idő, és végre elővehessem a nyári ruháimat. Szeretem mikor sokáig van világos, és kilehet ülni a szabadba esetleg a tűz köré, vagy egy laza grillezésre.

2. Hol élnél szívesen: vidéken vagy városban, esetleg tengerpart közelében? Miért, mesélj az álomlakásodról, álomhelyszínedről.
Jelenleg városba élet, de tudom milyen a vidéki lét is. Sajnos a harmadikról nincs tapasztalatom. Legszívesebben tengerparton élnék, egy tágas, világos lakásban ami nincs messze a víztől.

3. Ha visszautazhatnál valamelyik korba, hova mennél?
Őszintén nem tudom. Nekem jó ez a kor amibe most vagyunk.


4. Mitől félsz a legjobban?

Pókoktól, és attól, hogy nem vagyok fontos azoknak akikért én mindent megtennék.


5. Mi volt a kedvenc könyved gyerekként és mi az, amit most szeretsz? 

Harry Pottert szerettem olvasni, most pedig Fejős Éva könyvei a kedvenceim. 


6. Jellemezd magad egy szóval

Érzékeny


7. Ha egy természetfeletti lény lehetnél, mi lennél?

Talán vámpír, de csak mert szépek, és örök életűek.


8. Rendes vagy e-könyveket szeretsz jobban olvasni, miért?

Rendes könyvet, mert semmi nem hasonlítható az új könyv illatához.


9. Láttál már hullócsillagot? Kívántál?

Igen, mindig kívánok. 


10. Mi a kedvenc illatod?

Orchidea és a vanília illat.


11. Ki számodra a mentor?

Nővérem.


12. Szeretnél híres lenni? Ha igen, miért?

Igen. Híres író lennék, mert akkor más is megismerhetné a történeteimet.


13. Nyugtalan alvó vagy?

Nem. Szerencsére nagyon jól alszom.

14. Romantikusnak tartod magad? Hogyan képzelsz el egy romantikus napot?
Nagyon- nagyon romantikus alkat vagyok. Reggel felkelek, majd a Manóval együtt elmegyünk egy különleges utazásra. Este egy vacsora vagy mozi, és nyugodt séta a csillagok alatt.


15. Melyik elem jellemez téged a legjobban?

Levegő


16. Hol érzed magad a legnagyobb biztonságban?

Otthon, és a családom közelében.


17. Hiányzik neked most valaki?

A mamám.


18. Áruld el a legkorábbi emléked gyerekkorodból!

Sok van. Nehéz lenne egyet kiemelni.


19. Mi az az egy dolog, amit a gyerekeidnek mindenképp meg akarsz tanítani?

Azt, hogy sose bántsanak meg másokat, és ok nélkül ne ítélkezzenek az emberekről.


20. Mit látsz a hálószobád ablakából és mi az, amit szeretnél látni? 

A szomszéd udvarát.  A tengert jó lenne látni minden ébredés után.


21. Mi miatt vagy a leginkább hálás?

A férjem miatt, és azért, mert úgy élhetünk ahogy most.


22. Szereted a fűszeres ételeket? Van kedvenced? Receptet kérünk!

Nagyon szeretem. A kedvencem a sajtos- tejszínes csirke. recept itt.


23. Találkoztál már híres emberrel? 


Igen. Pár sportolóval, énekessel. A legemlékezetesebb találkozásom Szilágyi Áron volt.


24. Van/volt naplód? Mesélj róla.
Igen, volt. Nagyon sok naplót írtam, amibe mindent leírtam ami éppen velem történt. Ezt mára felváltotta a blogom.


25. Melyik emojit használod a legtöbbször? 

💓😊


26. Mi a csillagjegyed? 

Vízöntő.


27. Hogy eszed a müzlit?

Nem szeretem a müzlit.


28. Milyennek szeretnéd az örökségedet látni?

Jó nagynak. 😂


29. Hogy telne az ideális napod?

Reggel felkelek, elmegyek dolgozni. Délután találkoznék pár barátommal. Este pedig a párommal lennék és megnéznénk egy filmet.


30. Hogy mutatod meg valakinek, hogy szereted? 

Próbálok a kedvében járni, és azt tenni ami neki örömet okoz.