⚽Q&A | A Vogue-féle 73 kérdés #5 from Nina ⚽

 Sziasztok! 

Pár napja olvastam Nina blogját, ahol ezt a szuper kérdéssort találtam, és mivel nagyon kedvelem az ilyesmiket nem is volt kérdés, hogy kitöltöm. 

1. Mi az ami most hiányzik az életedből? 
  Egy nagy dupla minden feltéttel ellátott pizza. 😃 De, hogy valami komolyat is mondjak talán a            gyerek. 

2. Ha választhatnál, melyik korban élnél? 
   Talán visszautaznék a régebbi korba mikor még mindennek sokkal nagyobb értéke volt, és a családok több minőségi időt tölthettek együtt.

3. Hópárduc vagy leopárd? 
    Mindkét állat gyönyörű, de talán a hópárducot írnám.

4.  Mi a szerencseszámod vagy csak szimplán a kedvenced? 
     Nincs annyira szerencseszámom, de talán a 2 és a 22.

5. Új zenék, vagy inkább régebbiek?
    Szinte minden kedvenc zenémhez egy-egy emlék fűződik, amikre szívesen emlékszek vissza, így            néhány mai mellett sokszor hallgatok régebbieket.

6. Mi az amit szeretsz magadon? 
    Az akaraterőmet írnám, külsőségekre pedig a melleimet.

7. Introvertált, extrovertált vagy a kettő közötti ambivertált személyiségű vagy? 
    Introvertált. 

8. Albérlet vagy családi ház? 
    Jelenleg egy új építésű lakásba lakunk, amit nagyon szeretek.

9. Mi a véleményed a koronavírusról? 
   Kicsit érdekesnek tartom, hogy nyáron nem támad a vírus, de már mondogatják, hogy ősszel lesz.           Inkább nagyobb a média hiszti körülötte, mint amit megérdemelne. 

10. Filmműfaj, amit utálsz? 
      Nem utálom, inkább félek a horrorfilmektől.

⚽ Valentin napi tag -by Ninaa & Klaudi ⚽

 Sziasztok!! 

Bár tudom, hogy tegnap volt a szerelmesek ünnepe, de egy napos csúszással én is  kitöltöttem Nina és KlaudiBlog  Valentin napi TAG- jét. 

Személy szerint nagyon szeretem ezeket a TAG-eket, így biztos voltam benne, hogy én is kitöltöm. Ha ti is szeretnétek bátran vágjatok bele. 
De ha lemaradtatok a Megismerni és megszeretni 22. részéről olvassátok el azt is. 

⚽ A teljes interjú⚽

 

Sziasztok! 

Az előző posztomba ígértem Nektek, hogy elhozom a teljes interjút amit nemrég Ambrosini készített Vele, szóóóvval fogadjátok nagyon sok szeretettel! 

Ha pedig szeretnétek bárkiről történetet írjatok nyugodtan. 💗

Az interjút nyilván való nem én fordítottam, és az Ac Milan oldaláról származik. 

Nekem nagyon tetszik, és örülök, hogy őszintén nyilatkozik a dolgokról. tudom, hogy elég hosszú lett, de nem akartam ez miatt dupla posztot készíteni. 

Néhány nappal ezelőtt Massimo Ambrosini, a csapat korábbi középpályása Milanellóba látogatott és interjút készített Zlatan Ibrahimoviccsal. A svéd klasszis mesélt többek között a barcelonai kalandjáról, az első időszakáról a Milannál, a csapattársaival való kapcsolatáról, az elvárásokról és elismerő szavakkal illette Clarence Seedorfot. 

Ambrosini: “Reggel beültem a kocsiba és azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani. Feszült lettem és egy kicsit izgatott. Aztán az ide felé vezető úton rájöttem, hogy mindig is izgatott voltam, amikor Milanellóba jöttem. Jó ideje nem voltam már itt.”

Ibrahimovic: “A szép emlékek, ugye?”

Ambrosini: “Igen, ez igaz. Szóval azt kérdezném, hogy milyen érzés neked itt lenni? Csak azért, mert én itt hagytam egy darabot a szívemből. Minden alkalommal, amikor ide jövök egy furcsa érzés tölt el. Neked milyen?”

Ibrahimovic: “Nos, a hatás olyan, hogy otthon érzem magam.”

Ambrosini: “Na, kimondtad, amit akartam.”

Ibrahimovic: “Itt igazán otthon érzem magam. Amikor itt vagyok, egyáltalán nem sietek haza, mert már otthon vagyok. Szóval eltöltöm az időt és teszem a dolgom. Tíz évvel ezelőtt is itt voltam veletek nagyszerű játékosokkal…”

Ambrosini: “Emlékszel az első napodra, amikor megérkeztél?”

Ibrahimovic: “Nem emlékszem rád játékosként, de beugrik az arcod.”

Ambrosini: “Te semmit sem változtál… Esküszöl?”

Ibrahimovic: “Csak viccelek…”

Ambrosini: “Szóval emlékszel az első napra?”

Ibrahimovic: “Nem igazán. Mi történt az első napon?”

Ambrosini: “Én mindenre emlékszem az első napomról.”

Ibrahimovic: “Azt hiszem, hogy sok dolog volt az első napon. A sajtótájékoztató Robinhóval…”

Ambrosini: “Nem. Csak egy dolgot tettél az első napon. Elvégezted a teszteket, emlékszel?”

Ibrahimovic: “Ó, igen. Az erőnléti teszt, a rekordom.”

Ambrosini: “Tognaccini odajött hozzám és azt mondta: »Ez egy szörnyeteg, a legjobb«”

Ibrahimovic: “Igen és mindezt bemelegítés nélkül tettem. Jól emlékszem.”

Ambrosini: “De milyen fantasztikus volt, nem?”

Ibrahimovic: “Nagyon, nagyon fantasztikus, mert egy héttel előtte a Barcelona-Milan meccsen játszottunk és a következő héten már veletek voltam.”

Ambrosini: “Emlékszel a meccsre?”

Ibrahimovic: “A játékoskijáróban voltunk és mindenki azt mondta: »Gyere, gyere, gyere hozzánk. Csak azért jöttünk ide, hogy Milánóba vigyünk«”

Ambrosini: “Egyik pillanatban azt mondtad nekem, hogy fejezzem be és a játékra figyeljek. Nyilvánvalóan jó benyomást akartál kelteni a játékoddal. Aztán tényleg hozzánk jöttél.”

Ibrahimovic: “Igen.”

Ambrosini: “Nagy őrület volt, amikor hozzánk igazoltál.”

Ibrahimovic: “Tényleg?”

Ambrosini: “Igen.”

Ibrahimovic: “Ott volt Galliani is, aki feltüzelt volt. Eljött a házamba Barcelonában, levette a dzsekijét és azt mondta: »Nem megyek innen sehova, amíg nem jössz velem Milánóba« Helena, a feleségem is ott volt, aki megkérdezte tőlem, hogy mégis ki ez a fickó. Azt válaszoltam: »Egy fontos személy a jövő szempontjából«”

Ambrosini: “Amikor megérkeztél, nagyon boldog voltál.”

Ibrahimovic: “Igen, nagyon boldog, mert a Barcelonában olyan volt a helyzet, amit nem igazán tudsz megérteni.”

Ambrosini: “Mi történt a Barcelonánál?”

Ibrahimovic: “Még mindig nem tudom, hogy mi volt a valódi probléma. Ha voltak problémák, akkor megoldódtak, de a mai napig nem tudom, hogy mi. Férfi voltam és azt mondtam: »Rendben, ha problémák vannak és nem tudjuk, hogy mi a gond, akkor lelépek.« Megoldottam a problémákat anélkül, hogy tudtam volna, mit kell megoldani. Ott volt a Milan és voltak más csapatok is, de én a Milant választottam. Ismertem már Milánót az Internél töltött időszakomból és nagyon szeretem a várost. Aztán a Milan egy nagyszerű klub. Ha a Milan hív, akkor természetes, hogy ez ingert vált ki belőled és jelent valamit. És ott volt a csapat, az akkori játékosok…”

Ambrosini: “Milyen inger?”

Ibrahimovic: “Nagyon sok inger. Azt mondtam: »Aláírok a Milanhoz. Ilyen játékosok oldalán fogok játszani és remélem, hogy valami nagyszerűt vihetünk véghez.« Pontosabban nem reméltem, hanem tudtam.”

Ambrosini: “Pár éve nem nyertünk trófeát… és te mindig szerettél ilyen helyekre menni.”

Ibrahimovic: “Ez a kihívás. Szeretem ezeket a kihívásokat, mert az emberek ellenem beszélnek. Ez feltüzel, energiát ad, motivál és adrenalint ad, hogy megmutassam, valójában nem úgy van, ahogy ők mondják.”

Ambrosini: “Mit mondtak?”

Ibrahimovic: “Azt mondták, hogy a csapat nem tud nyerni. Aztán csendben dolgozol és bebizonyítod a pályán a teljesítménnyel.”

Ambrosini: “Akkoriban ezért is jöttél vissza Olaszországba?”

Ibrahimovic: “Igen. Voltam a Juventusban és az Interben is. Azt mondtam, hogy ha velük nyertem, akkor a Milannal is fogok.”

Ambrosini: “És most mi a helyzet?

Ibrahimovic: “Most ez egy másik szituáció. Tíz évvel ezelőtt nem olyan volt, mint most. Ez egy másik kihívás, hogy visszatérjen a Milan oda, ahová tartozik. Sokan azt mondták, hogy ez túl nehéz, ez lehetetlen. Ezt szeretem, mert feltüzelnek engem. Ha sikerül, akkor sokkal nagyobb kihívás, mint egy olyan csapatban játszani, amely már a csúcson van. Itt vagyok, hogy visszavigyem a klubot a méltó helyére és megértessem a játékosokkal, hogy mit jelent a csúcson lenni.”

Ambrosini: “Nem féltél egy kicsit?”

Ibrahimovic: “Nem. Ha féltem volna, akkor nem írok alá a klubhoz. Ugyanez a helyzet, mint amikor a Manchester Unitedben voltam. Sok ember azt mondta, hogy túl öreg vagyok, a Premier League-ben túl nagy az iram és csak veszíteni fogok. Én az ellenkezőjét teszem, mint amit az emberek mondanak.”

Ambrosini: “Másnak érzed magad?”

Ibrahimovic: “Igen, teljes mértékben.”

Ambrosini: “Más vagy. Emlékszem, hogy mit csináltunk itt… és már most nevetsz. Magas volt a szint.”

Ibrahimovic: “Nagyon magas volt. Most más játékos vagyok. Mondok egy példát: 10 évvel ezelőtt visszafutottam, hogy megszerezzem a labdát – ma már nem teszem, mert amikor játszom, gondolkodom. Ha visszalépek, akkor energiát veszítek és nem tudok segíteni a csapatnak ott, ahol kellene. És hol kell segítenem? Hát a kapu előtt.”

Ambrosini: “Igen, de másban is megváltoztál. Amikor korábban velünk játszottál és a harmadik magas labda ment feléd, akkor örömmel elküldtél volna minket a pokolba. Játszani akartál.”

Ibrahimovic: “Igen.”

Ambrosini: “Most gyakran kapsz magas labdákat…”

Ibrahimovic: “Az egy másik csapat volt. Más volt a kvalitás és más típusú csapattársaim voltak. Most másképpen játszunk.”

Ambrosini: “Elérhetővé tetted magad. Nem voltam biztos abban, hogy ezt megtennéd.”

Ibrahimovic: “Ezt már mondtad.”

Ambrosini: “Tudom…”

Ibrahimovic: “Nem voltál túlságosan pozitív akkoriban.”

Ambrosini: “Nem igaz, hogy nem voltam túl pozitív.”

Ibrahimovic: “De mondtam neked, hogy ne aggódj, majd én intézem.”

Ambrosini: “És sikerült meggyőznöd, de nem szavakkal, hanem tettekkel. Emlékszem, hogy amikor idejöttél a mini meccs egy harc volt minden edzésen. Emlékszel?”

Ibrahimovic: “Igen… de még ma is ugyanolyan.”

Ambrosini: “Láttam, hogy energiára gyűjtesz ezekből a dolgokból. Szeretted a kihívást, a versengést.”

Ibrahimovic: “Éreztem, hogy életben vagyok.”

Ambrosini: “Velünk is ezt tetted. Kíváncsi vagyok arra, hogy még ugyanolyan-e az akkori Zlatan, aki mindenkivel kiabált és mindenkit elküldött a pokolba?”

Ibrahimovic: “Ugyanolyan vagyok.”

Ambrosini: “A gondolatom az volt, hogy ha visszatérsz a Milanhoz és nem ugyanaz a helyzet fogad, akkor talán bajban lehetsz. Ehelyett…”

Ibrahimovic: “Attól függ… A tíz évvel ezelőtti Milanban voltak olyan játékosok, akik különböző státusszal rendelkeztek az öltözőben. Több volt a személyiség és nagyszerű vezérek voltak. Ma ugyanúgy viselkedem, talán még inkább, mert más tapasztalat és más egyensúly van. Ha észreveszem, hogy valaki nehézségbe kerül, akkor stratégiát váltok vele.”

Ambrosini: “De nem voltál ilyen korábban…”

Ibrahimovic: “Nem… Ezelőtt mindenkivel többé-kevésbé ugyanúgy bántam. Mindig azt mondom, hogy olyannak kell lenned, amilyen vagy. Nem tudlak megváltoztatni, mert ha megváltoztatlak, akkor soha nem fog kijönni, aki valójában vagy. Mindig önmagadnak kell lenned. Aztán taktikailag más a helyzet. Természetesen ha fiatalabb vagy, akkor megértő vagyok a különböző helyezetekben az adott pillanattól függően. Ha megkérdezed tőlem, hogy nyomást helyezek-e a csapatra, akkor a válaszom igen.”

Ambrosini: “Még mindig megteszed?”

Ibrahimovic: “Persze, sőt még jobban. Elfogadom a rossz passzt? Nem. Sokat kérek? Igen. Ahogy edzel, úgy fogsz játszani. Ha az edzéseken lazítasz, akkor a meccsen is ez lesz. Ez az én filozófiám. Talán a brazilok esetében más a helyzet, ők csendesen edzenek és látványosan játszanak a meccseken. Véleményem szerint a csapat jól fogadja a viselkedésemet. Mindig azt mondják, hogy mutassam az irányt és ők követni fognak engem.”

Ambrosini: “Az akkori csapatunkban Clarence-szel ott voltunk, hogy ugrassunk téged.”

Ibrahimovic: “Igen, de veletek teljesen más volt, mert már sok mindent megnyertetek a pályafutásotok alatt és már a legmagasabb szinten voltatok. Ez veletek csak az utolsó adrenalin löket volt, hogy jobban motiváljátok magatokat egyénileg és nem csapatszinten. Ti már mindent megnyertetek, amit lehetett, de én újra nyerni akartam. A győztes mentalitás már adott volt a csapatban.”

Ambrosini: “Mindig volt, aki feltüzelt téged.”

Ibrahimovic: “Sokan voltak. Seedorf egy nagyszerű karakter. Ő a legerősebb játékos, akivel valaha játszottam és nagyszerű személyisége van. Nem túl jó, amikor mondasz valakinek valamit és az illető nem válaszol neked. Seedorf mindig válaszolt. Kedveltem őt, mert feltüzelt. Nem mondom azt, hogy mindig igazam kell legyen.”

Ambrosini: “Csak majdnem mindig…”

Ibrahimovic: “Nem, nem… Nem mondom, hogy mindig igazam van. Én elmondom a véleményem, aztán a csapattársak válaszolnak. Meg kell találnod az egyensúlyt, de ez része a csapatnak, ezt te is tudod. Hányszor öltelek meg a pályán?”

Ambrosini: “Soha.”

Ibrahimovic: “És ez azért volt, mert tökéletes voltál?”

Ambrosini: “Nem, de én egyike voltam azoknak, akik ellened akartak játszani, amikor az edző felosztotta a csapatot. Versenyezni akartam veled, hogy legyőzzelek.”

Ibrahimovic: “És hányszor tudtál legyőzni?”

Ambrosini: “Sokszor.”

Ibrahimovic: “Soha.”

Ambrosini: “Többször, mint azt gondolnád.”

Ibrahimovic: “Az edzéseken a meccsek 99 százalékát megnyerem.”

Ambrosini: “Esélytelen.”

Ibrahimovic: “Esküszöm! Ha valamikor veszítettem, akkor az benne van az 1 százalékban, az amiről te is beszélsz.”

Ambrosini: “Nem hiszem.”

Ibrahimovic: “Nézd, kicsit csökkentem az arányt, legyen 95 százalék.”

Ambrosini: “A valóságot nem szabad összekeverni a fantáziával.”

Ibrahimovic: “Ha akarod, akkor kérdezd meg a többi csapattársat az akkori csapatból. Nagyon jól emlékszem, hogy 90-95 százalékát megnyertem. Emlékszem, hogy mi volt az öltözőben az ilyen mini meccsek után, amikor nyertem. Mint egy háború.”

Folytatjuk…

 

 

Zlatan Ibrahimovic nemrég exkluzív interjút adott a Sky Sport Italia mikrofonjainak és egy nagyszerű hangulatú nyilatkozat készült. Íme a nyilatkozat második része.

Zlatan ezúttal kitért a fizikai állapotára, a csapat játékstílusára, a Bajnokok Ligájára, a családjára, az amerikai kalandra és bevallotta azt is, hogy a nyáron először nemet mondott a folytatásra és elárulta, hogy végül miért gondolta meg magát.

Ambrosini: “Hogy érzed magad fizikailag?”

Ibrahimovic: “Remekül. Jól érzem magam. Sokat edzek és ez a legfontosabb dolog. Véleményem szerint minél idősebb vagy, annál gyengébb vagy fizikailag.”

Ambrosini: “És mi van akkor, ha azt mondom, hogy te most erősebb vagy, mint korábban?”

Ibrahimovic: “Sokkal erősebb vagyok. Úgy vélem, hogy a játékosok változnak az évek során. Változik a játékod, hogy mit teszel a pályán és mire vagy képes. Aztán van egy edzőnk is, aki arra kéri a játékosokat, hogy játszanak egy bizonyos módon. Most így játszunk.”

Ambrosini: “És tetszik ez a fajta játék?”

Ibrahimovic: “Igen, remek az egyensúly. Azt gondolom, hogy az edző megtalálta a módját annak, hogy a lehető legjobbat hozza ki a kvalitásomból és olyan pozícióban szerepeltet, amelyben a lehető legjobban tudom segíteni a csapatot.”

Ambrosini: “Az összes mérkőzésen játszol. Az edző bevon téged ebbe vagy te akarsz mindegyiken pályára lépni?”

Ibrahimovic: “Természetes, hogy állandóan játszani akarok, de néha elmondom az edzőnek, hogy talán jobb lenne pihentetni. Ekkor azt mondja: »Nem, nem… Neked játszanod kell.« Például az Európa Ligában azt mondta, hogy focizzak 45 percet, aztán menjek le.”

Ambrosini: “Igent mondtál?”

Ibrahimovic: “Tisztelem őt. Ha szüksége van rám, akkor én mindig elérhető vagyok számára. Azért is meg kell tennem, mert felelősséggel tartozom a csapattársaim felé. Nagyon tisztelnek engem és segítek nekik.”

Ambrosini: “Érzed ennek a súlyát?”

Ibrahimovic: “Nagyon és tetszik. Szeretem ezt a helyzetet.”

Ambrosini: “Mit gondolsz, meddig juthat ez a csapat?”

Ibrahimovic: “Meglátjuk… A csapat nagyon, nagyon éhes a sikerre és jól teljesítünk. Véleményem szerint nincsenek álmok vagy célok, egyszerre egy mérkőzésre figyelünk.”

Ambrosini: “Nincsenek célok?”

Ibrahimovic: “Nekem megvan a saját célom, de csapatként az a cél, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. Jobban, mint az előző szezonban, de véleményem szerint nem erre kell figyelni. Egyszerűen oda kell érnünk. Egyszerre csak egy meccsre kell fókuszálnunk, mert a csapat nagyon fiatal. Nem szabad lazítani és arra gondolni, hogy minden rendben. Helyette folytatnunk kell tovább és nem lehetünk elégedettek. Nem az előző mérkőzés a fontos, hanem a következő. Ha jön egy rossz eredmény a következő mérkőzésen, akkor senki sem emlékszik a korábbiakra. Ezért mondom, hogy a csapat nagyon lelkes és éhes. Tudjuk, hogy nem vagyunk olyanok, mint a Juventus vagy az Inter.”

Ambrosini: “És vannak olyan játékosok, akik nagyon sokat fejlődtek…”

Ibrahimovic: “Igen, de nem szoktak hozzá ahhoz, ami most történik. Egy dolog meccseket játszani és egy másik dolog eljutni a cél eléréséig. Ehhez nem szoktak még hozzá. Ez akkor jött elő, amikor azért játszottunk, hogy bejussunk az Európa Liga csoportkörébe. Ki kellett erőltetni a győzelmet és nagy volt a nyomás. Van némi tapasztalatuk, de még nem szoktak hozzá.”

Ambrosini: “Reálisan nézve a Milan bejuthat a Bajnokok Ligájába?”

Ibrahimovic: “Azt gondolom, hogy igen. Itt játszom hat, hét, nyolc hónapja és így gondolom.”

Ambrosini: “És most készen állsz?”

Ibrahimovic: “Ez nem csak a kvalitáson vagy a tehetségen múlik. Az áldozat, a munka, a fegyelem. Ezek azok az apró dolgok, amelyek a különbséget jelentik.”

Ambrosini: “Láttad a Last Dance-t?”

Ibrahimovic: “Igen. Nagyon tetszett. Sokszor mondták rólam, hogy nehéz velem játszani, mert túlságosan agresszív vagyok. Azok mondták, akik együtt játszottak velem. Amikor elhagytam egy klubot, utána számos ilyen nyilatkozatot hallottam. Amikor kijött a Last Dance azt mondtam: »Itt van! a tökéletes példa a győztes mentalitásra.« Nem azt mondom, hogy olyan vagyok, mint Michael Jordan. A munkamódszerről és a győzelemért tett dolgokról beszélek. Ez egy másfajta mentalitás. Nem fogadom el a rossz passzt, mert amikor ezen a szinten vagyunk, akkor azért vagyunk itt mindannyian, hogy teljesítsünk. Ha a Milan játékosa vagy, akkor sokat várnak el tőled, mert azért vagy itt, hogy nyerj. Ez a normális, így működik a világ. Az a természetes, hogy jól passzolj. Ha nem jól csinálod, akkor nem is kellene itt lenned.”

Ambrosini: “Általánosságban van olyan pillanat, amikor eltúlzod ezt a hozzáállást? Amikor túlzott a követelésed a csapattársad felé?”

Ibrahimovic: “Már mondtam, hogy van aki jól veszi, valaki nem. Véleményem szerint ezen a szinten két opció van: eszel vagy téged falnak fel. Én azt választottam, hogy eszek.”
Ambrosini: “Mit gondolsz, mit fogsz csinálni a visszavonulásod után, hogy akkor is úgy érezd, életben vagy?”

Ibrahimovic: “Meglátjuk. Nem tudom. Van két gyerekem, a két életem teljesen különböző.”

Ambrosini: “Milyen vagy a gyerekeiddel?”

Ibrahimovic: “Nyomást helyezek rájuk. Nagy a fegyelem, mert véleményem szerint meg kell érteniük, hogy hogyan működnek bizonyos dolgok.”

Ambrosini: “És hogy megy?”

Ibrahimovic: “Fegyelem, tisztelet, áldozat és rengeteg munka. Ezekkel az apró részletekkel építed fel magad.”

Ambrosini: “Lennél edző?”

Ibrahimovic: “Nem hiszem… Véleményem szerint az edzői munka egy nagyon stresszes dolog. Különösen akkor, ha korábban játékos voltál. Hirtelen az oldalvonal mellett találod magad és utasításokat adsz másoknak, hogy olyan dolgokat csináljanak, amiket nem tudnak és amiket te egész életedben megtettél. Nem tudom, hogy én meg tudnám-e csinálni. Nem mondok se igent se nemet, de az a véleményem, hogy ez stresszes dolog.”

Ambrosini: “Még 2-3 évig tudsz játszani, nem?”

Ibrahimovic: “Addig, amíg továbbra is jól érzem magam. Amikor telnek az évek már nem a kvalitásról van szó, hanem a fizikai állapotról. Ha jó fizikumod van, akkor képes vagy rá, mint például Totti esetében, de ez mindenkire érvényes. Ez a legfontosabb dolog, a kvalitást lehetetlen elveszíteni. Minden csak attól függ, hogy fizikailag meg tudod-e csinálni vagy sem.”

Ambrosini: “A probléma az, hogy a játékosok néha ezt nem veszik észre.”

Ibrahimovic: “Ez valami más, én egónak hívom. Nem tudják elfogadni, hogy vége és többé már nem képesek megcsinálni azt, amit korábban.”

Ambrosini: “Van, hogy néha a saját érzéseid becsapnak téged.”

Ibrahimovic: “Pontosan. Ez az egó, mert azt gondolod, hogy erősebb vagy és hiszed, hogy még képes vagy rá. Elveszíted a realitás érzékedet. Bennem nincs meg ez az egó, mert reális vagyok. Miért mentem Amerikába? Azért, mert újra akartam kezdeni a nulláról. Azt gondoltam, hogy talán a sérülésem után nem leszek képes bizonyos dolgokat megtenni, mint azelőtt a Manchester Unitedben. Azt mondtam Mourinhónak: »Minden tiszteletem, de ne hívj fel többé! Nem vagyok az az Ibra, aki eddig.« Reális voltam magammal szemben, csökkent az egóm és Amerikába mentem, hogy a nulláról kezdjem az építkezést. Nem tudtam, hogy ott mi vár rám, de két év után úgy éreztem, hogy élek. Ekkor azt mondtam: »Irány vissza Európába és meglátjuk, hogy meg tudom-e csinálni vagy sem.« Ezért írtam alá először 6 hónapra, hogy értékeljem magam. Megvolt a nézőpontom és az önbizalmam, de minden a pályán elért eredményektől függ. Az egy dolog, hogy van nézőpontod és önbizalmad, majd pályára lépsz és azt mondják, hogy nem vagy képes rá. Nem annyira fontos az emberek véleménye, mert nem szabad, hogy kívülről befolyásoljanak. Magabiztosnak kell lenned.”

Ambrosini: “Véleményem szerint az első hónapokban, miután megérkeztél nem voltál annyira jó.”

Ibrahimovic: “Azért, mert Amerikában a bajnokság két hónappal hamarabb véget ért és nem kvalifikáltuk magunkat a rájátszásra. Nagyon nehéz visszaszerezni a ritmust.”

Ambrosini: “Majd véget ért a bajnokság, Pioli maradt és te úgy döntöttél, hogy meghosszabbítod a szerződésedet…”

Ibrahimovic: “Nem, nem ezt választottam. Elmondom, hogy mi történt. A szezon végén Pioli megkérdezte tőlem, hogy mit akarok csinálni. A válaszom a következő volt: »Nem gondolom, hogy folytatni fogom. Nem, nem folytatom tovább. Elég volt.«”

Ambrosini: “Miért? Nem érezted jól magad?”

Ibrahimovic: “Nem, mert azon az áldozaton kezdtem el gondolkodni, amit a családommal szemben kellett meghoznom. A család a legfontosabb dolog. Ők Svédországban élnek és én itt vagyok egyedül. Azt mondtam magamnak, hogy fél évre rendben van, de még egy évre már nem. Tehát nemet mondtam Piolinak. Ezt válaszolta: »Jó, rendben. Tiszteletben tartom a döntésedet.« Másnap volt egy újabb találkozónk az edzőközponton kívül és azt mondta: »Nem, ez nem ilyen egyszerű. Tegnap túl könnyen elengedtelek.« Azt mondta, hogy maradnom kell. Telt az idő, aztán nyaralni mentem, majd vissza Olaszországba, miközben magam mögött hagytam a szerződés gondolatát, mert ebben a korban a szerződés nem fontos. Nekem nincs szükségem szerződésre, csak tisztelet és értékek kellenek a bizonyos helyzetekben.”

Ambrosini: “Szóval mi változott meg?”

Ibrahimovic: “Te például egyike voltál azoknak, akik azt mondták, hogy csak vesztenivalóm van…”

Ambrosini: “Megtetted, amit tenned kellett és talán még jobban is sikerült, mint azt gondoltad volna. De aztán a léc újra emelkedik, még magasabbra. Olyannyira, hogy nemet mondtál a családodnak.”

Ibrahimovic: “A kihívás gyönyörű.”

Ambrosini: “És mi történt utána?”

Ibrahimovic: “Eljött a pillanat, amikor nem akartam, hogy megbánást érezzek. Ez az érzés erősödött bennem, szóval felhívtam Minót és azt mondtam: »Zárd le a tárgyalásokat, beszélek a családommal és folytatjuk!« De az előző szezon végén azt gondoltam, hogy nem fogom folytatni a játékot. Amikor a Unitedben voltam, felmerült bennem a visszavonulás gondolata, de mindig azt mondtam, hogy ha be kell fejeznem, akkor csak a csúcson fogom abbahagyni. 35-36 éves voltam és arra gondoltam, hogy egy új fejezetet nyitok az életemben a családommal, de mindez a sérülésem előtt volt. Amikor visszatértem a pályára a sérülésem után úgy éreztem, hogy újra élek és ugyanúgy játszottam, mint azelőtt. Ekkor azt mondtam magamnak, hogy addig kell folytatnom, amíg csak lehet, mert a futball nélkül ki vagyok?”

Ambrosini: “Szóval féltél, hogy mi történik utána?”

Ibrahimovic: “Nem könnyű, amikor többé nem tudod ugyanazt csinálni, mint amit 20-25 évig tettél. Ez nagyon nehéz.”

Ambrosini: “Félsz?”

Ibrahimovic: “Nem félek, de nem tudom, hogy mi vár rám.”

Ambrosini: “Készen állsz rá?”

Ibrahimovic: “Nem, mert túl jól érzem magam.”

Ambrosini: “Akkor a következő évben jövök és csinálunk még egy interjút?”

Ibrahimovic: “Igen, akár itt, akár valahol máshol, de továbbra is folytatni fogom a játékot, amíg képes vagyok rá. Addig fogok játszani ezen a szinten, amíg befolyásolni tudom a dolgokat, mert ha már többé nem tudok eredményeket hozni, akkor nem akarom azt hallani, hogy csak azért vagyok ott, mert Ibrahimovicnak hívnak. Ezért írtam alá januárban a Milanhoz és azt mondtam, hogy legyen hat hónap, mert nem tudtam, hogy milyen lesz. Őszintének kellett lennem a Milannal szemben és magammal szemben is.”

Ambrosini: “Jól érzed magad Milánóban?”

Ibrahimovic: “Nagyon jól, de hiányzik a családom.”

Ambrosini: “Jövőre elhozod őket Milánóba?”

Ibrahimovic: “Ez nem olyan egyszerű. Ez az első alkalom, hogy a családom nélkül mentem el egy klubhoz és ez nem oké. Nem szeretem. Céljaim vannak és ezekre koncentrálok, csak ezért tudok a családom nélkül lenni.”

Ambrosini: “Sport jellegű célok?”

Ibrahimovic: “Célok, amelyek elfedik a hiányérzetemet a családommal kapcsolatban.”

Ambrosini: “Milyen Milánó?”

Ibrahimovic: “Jó, még akkor is, ha rendkívüli pillanatot élünk a COVID miatt. Amikor januárban visszatértem, Milánó jobb volt, mint 10 évvel ezelőtt. Sok minden történt és még nemzetközibb lett, aztán jött a világjárvány. Nagyon sajnálom a várost, mert a turisták nélkül szenved… Miért nevetsz?”

Ambrosini: “Azért nevetek, mert így beszélsz Milánóról, de korábban még a Dómot sem láttad. Emlékszel erre?”

Ibrahimovic: “Veled először… nyolc vagy kilenc év után.”

Ambrosini: “A legcsodálatosabb képet készítettem rólad. Csak érted tettem.”

Ibrahimovic: “A legfontosabb dolog nem az, hogy én lássam a Dómot, hanem az, hogy a Dóm lásson engem.”

Ambrosini: “Hogy csinálod? Nem hiányzik? Párizs, Barcelona, Milánó… Nem mész és nézed meg a városokat?”

Ibrahimovic: “Nem érdekel, mert történelmet írok és nem foglalkozok más dolgokkal.”

Ambrosini: “Önthetek még egy kis teát egyszer s mindenkorra?”

Ibrahimovic: “Te kérdéseket teszel fel és én válaszolok. Ha már nem tudsz többet, akkor…”

Ambrosini: “Kérdés volt, nem látod?”

Ibrahimovic: “Igyál egy kis teát, mert kevésbé érthetőnek tűnsz… Piszkálj egy kicsit, túl nagy a pozitivitás és ezt nem szeretem. Szeretem a kis szemétkedéseket és a problémát. Így túl könnyű nekem. Sokkal jobban szeretem, ha támadnak.”

Ambrosini: “Akkor nincs több ingered?”

Ibrahimovic: “Azért vannak ingereim, mert a tapasztalatokra támaszkodom, de több adrenalinra van szükségem.”

Ambrosini: “Vagyis holnap az edzésen mész és kiosztasz néhány pofont?”

Ibrahimovic: “Nem. Én példa vagyok a csapat számára, nem tehetem ezt. De akarom, hogy valami történjen, mert az feltüzel.”

Köszönöm, hogy elolvastad. 
Hamarosan jelentkezem! 
Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea! 

⚽Őszi TAG: 10+1 kérdés az évszakról⚽

 Sziasztok!! A mai napon egy újabb kéréssorral érkeztem Nektek, amit újra csak Nina oldaláról vettem. Én nagyon szeretem ezeket a kitöltögetős dolgokat, és ha ti is kedvet kaptok hozzá akkor töltsétek ki ti is. 

Az előző kérdéssoromat Itt találhatjátok. 

1. Kedvenc őszi illat?
Nincs igazán őszi kedvenc, de talán a sütőtök, és a vanília. Az utóbbit imádom gyertyába.

2. Hogyan töltenél el egy esős napot?
Egy nagy bögre kávéval bekuckózok a laptop elé és írok ameddig csak időm engedi.

3. Kedvenc őszi ital?
Különösen nincs kedvencem, de szeretem a forró csokit, és annak mindenféle ízesítését.

4. Milyen outfitet viselsz legtöbbször az ősszel? Melyik a kedvenced?
Mostanában nagyon megszerettem a mustársárga színt. Alapból írtam Nektek, hogy van egy ilyen színű bőrkabátom, de most beszereztem egy ilyen színű egybe ruhát is, amit vastag harisnyával kombinálok. De van ilyen színbe vastag kötött pulóverem is amit szintén nagyon szeretek.

5. Mi a kedvenc őszi recepted?
Csak a sütőtök, vagy a sütőtök krémleves.

6. Szoktál sütőtököt faragni? Képet, ha van!
Nem szoktam, mert én nem igazán tartom ez a Halloweent olyan ünnepnek, ami fontos lenne. Nyilván gyerekeknek jó móka, de felnőtt fejjel úgy gondolom, nekünk sokkal szebb ünnepünk van, amit érdemesebb ápolni.

7. Szeretsz őszi dekorációt készíteni és/vagy kidekorálni a szobád/lakásod?
Igazából semmi kézügyességem sincs, szóval nekem annyiba kimerül, hogy kirakok az ajtóra egy őszi kopogtatót, és kicsivel több gyertyát a lakásba.

8. Öltöztél már be halloweenkor?
Nem, és nem is az én ízlésem.

9. Kedvenc film, ami az őszhöz kapcsolódik?
Nincsen kedvenc őszi filmem.

10. Mit szeretsz a legjobban ebben az évszakban?
A természet őszi színeit.

10 + 1. Valami személyes kedvenc, amit még fentebb nem említettél meg.
Nincs személyes kedvenc, azt hiszem mindenre kitértem. 

Ennyi lett volna ez a kis szösszenet. Ha tetszett töltsétek ki nyugodtan. Jövőhéten szülinapot ünneplünk szóval ( ha minden jól megy) egy különleges Stephanos poszttal jövök Nektek. 

Hamarosan jelentkezem. Ne felejtsétek: Az élet szép! 

Puszi: Andrea. 

⚽ Júniusi bloggerchallenge ⚽

Sziasztok!! A Blogzaholic Júniusban is meghozta a havi Blogger Challanget én pedig úgy döntöttem kitöltöm, és megválaszolom egyszerre a kérdéseket. Ha szeretnétek töltsétek ki Ti is, jelöljetek meg minket, és linkeljétek a Blogzaholic Facebook oldalára.  

1. Viszlát tavasz, helló nyár  

Végre!! Már nagyon vártam, hogy melegebb legyen az idő, és végre elővehessem a nyári ruháimat. Szeretem mikor sokáig van világos, és kilehet ülni a szabadba esetleg a tűz köré, vagy egy laza grillezésre.

2. Hol élnél szívesen: vidéken vagy városban, esetleg tengerpart közelében? Miért, mesélj az álomlakásodról, álomhelyszínedről.

Jelenleg városba élet, de tudom milyen a vidéki lét is. Sajnos a harmadikról nincs tapasztalatom. Legszívesebben tengerparton élnék, egy tágas, világos lakásban ami nincs messze a víztől.

3. Ha visszautazhatnál valamelyik korba, hova mennél?

Őszintén nem tudom. Nekem jó ez a kor amibe most vagyunk.

4. Mitől félsz a legjobban?

Pókoktól, és attól, hogy nem vagyok fontos azoknak akikért én mindent megtennék.

5. Mi volt a kedvenc könyved gyerekként és mi az, amit most szeretsz? 

Harry Pottert szerettem olvasni, most pedig Fejős Éva könyvei a kedvenceim. 

6. Jellemezd magad egy szóval

Érzékeny

7. Ha egy természetfeletti lény lehetnél, mi lennél?

Talán vámpír, de csak mert szépek, és örök életűek.

8. Rendes vagy e-könyveket szeretsz jobban olvasni, miért?

Rendes könyvet, mert semmi nem hasonlítható az új könyv illatához.

9. Láttál már hullócsillagot? Kívántál?

Igen, mindig kívánok. 

10. Mi a kedvenc illatod?

Orchidea és a vanília illat.

11. Ki számodra a mentor?

Nővérem.

12. Szeretnél híres lenni? Ha igen, miért?

Igen. Híres író lennék, mert akkor más is megismerhetné a történeteimet.

13. Nyugtalan alvó vagy?

Nem. Szerencsére nagyon jól alszom.

14. Romantikusnak tartod magad? Hogyan képzelsz el egy romantikus napot?

Nagyon- nagyon romantikus alkat vagyok. Reggel felkelek, majd a Manóval együtt elmegyünk egy különleges utazásra. Este egy vacsora vagy mozi, és nyugodt séta a csillagok alatt.

15. Melyik elem jellemez téged a legjobban?

Levegő

16. Hol érzed magad a legnagyobb biztonságban?

Otthon, és a családom közelében.

17. Hiányzik neked most valaki?

A mamám.

18. Áruld el a legkorábbi emléked gyerekkorodból!

Sok van. Nehéz lenne egyet kiemelni.

19. Mi az az egy dolog, amit a gyerekeidnek mindenképp meg akarsz tanítani?

Azt, hogy sose bántsanak meg másokat, és ok nélkül ne ítélkezzenek az emberekről.

20. Mit látsz a hálószobád ablakából és mi az, amit szeretnél látni? 

A szomszéd udvarát.  A tengert jó lenne látni minden ébredés után.

21. Mi miatt vagy a leginkább hálás?

A férjem miatt, és azért, mert úgy élhetünk ahogy most.

22. Szereted a fűszeres ételeket? Van kedvenced? Receptet kérünk!

Nagyon szeretem. A kedvencem a sajtos- tejszínes csirke. recept itt.

23. Találkoztál már híres emberrel? 

Igen. Pár sportolóval, énekessel. A legemlékezetesebb találkozásom Szilágyi Áron volt.

24. Van/volt naplód? Mesélj róla.

Igen, volt. Nagyon sok naplót írtam, amibe mindent leírtam ami éppen velem történt. Ezt mára felváltotta a blogom.

25. Melyik emojit használod a legtöbbször? 

💓😊

26. Mi a csillagjegyed? 

Vízöntő.

27. Hogy eszed a müzlit?

Nem szeretem a müzlit.

28. Milyennek szeretnéd az örökségedet látni?

Jó nagynak. 😂

29. Hogy telne az ideális napod?

Reggel felkelek, elmegyek dolgozni. Délután találkoznék pár barátommal. Este pedig a párommal lennék és megnéznénk egy filmet.

30. Hogy mutatod meg valakinek, hogy szereted? 

Próbálok a kedvében járni, és azt tenni ami neki örömet okoz.