⚽ Fanfiction rendelésre: Adrien Rabiot ⚽

Sziasztok! Egy újabb kérésre írt részt hoztam nektek, ami most Adrien Rabiotról szól, aki a francia PSG focistája. Úgy gondoltam, mivel nem annyira ismerem, mint játékos, kicsit ugráltam az időbe, és nem annyira írtam le részletesen a mérkőzést. Inkább igyekeztem a konkrét történetszálra koncentrálni. Remélem így is tetszik, majd nektek! Jó olvasást hozzá, puszi Andrea! 😉💖

Kimberli:

Lassan besötétedik és én még mindig a szobámban gubbasztok, kisírt szemekkel, és vagy ezredjére hallgatom a kedvenc Shawn Mendes dalomat, amit még anno a volt párom mutatott meg. Az a szemét, aki csak egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy fél év után szakít velem, mert úgy érzi, nem vagyok neki elég jó. A szívem millió darabra hullott, hiszen vele képzeltem el a jövőm, és szemeim előtt sokszor megjelent egy fehér ruha, és egy közösen töltött jövő, amit együtt élhettünk volna át. De ennek már két napja vége, én pedig alig bírok kikelni az ágyból, és csak az üres csokis dobozok, a tömérdek könnyes zsebkendő növekvő kupaca mutatja, hogy még élek. A telefonom újra csörögni kezdett, és mivel már vagy negyedszer hagytam figyelmen kívül úgy gondoltam ideje felvenni, mert akárki is keres, biztos fontos vagyok neki. Fáradtan és erőtlenül keltem fel, hogy az asztalom felé induljak, ám a telefon újra elhallgatott, én pedig inkább kimentem a teraszra, hogy egy kis friss levegőt szívjak. Ekkor tudatosult bennem, hogy már két napja a levegőn sem voltam. A nyári szél melegen fújt az arcomba, és jólesően megborzongatta bőröm. Lakásom Párizs legfelkapottabb környékén helyezkedett el, és csodálatos kilátást nyújtott az Eiffel toronyra. Imádtam ezt a helyet, és mindig is a béke szigeteként tekintettem rá, mióta szüleimtől két éve elköltöztem. Már nagyon szerettem volna, hiszen otthon minden csak a foci körül forgott, és az én festői álmaimra magasan tettek. Az édesapám a város focicsapatának edzője, a húgom pedig a női csapatkapitánya. Szinte folyamatosan a játék körül forgott minden. Szegény édesanyám is ez miatt vált el, hiszen nem bírta elviselni, hogy férje alig van otthon, és ha mégis nem tud a telefontól elszakadni, és még szabadidejében is a munkája tette ki az életét. Most ő boldogan él valahol Amerikába az új férjével, és csak néha látom. Kicsit fáj, mert egyedül ő mutatott némi hajlandóságot a festés iránti szenvedélyemre, ám mióta nincs velünk, jóformán csak magamat menedzselem, szerencsére egész jól. Sosem voltam odáig a fociért, és akkor sem örültem túlságosan mikor apám lett a csapat feje. A húgom persze örömmámorba úszott, hiszen tudta ez az ő karrierjén is sokat dob. Főleg a neve miatt. A név, amit nem szerettem, hiszen mindenki ismert, és a kiállításaim után sok fanyalgó kiemelte, hogy a családom miatt juthattam én is előbbre. Így sokkal keményebben kellett dolgoznom, és sokkal jobban kellett figyelnem a képeim minőségére. Mélázásomból az ajtócsengő kopogása rángatott vissza a valóságba, én pedig egy nagy sóhaj után ajtót nyitottam ahol húgom mosolygós arcát láttam. Rövid fekete haja vizesen tapadt fejére, izzadt testére pedig rátapadt a futó ruha.

- Hali! Van egy üveg vized? - Lépett be, és azonnal a hűtőhöz szaladt, hogy az említett víz után kutakodjon. Bár jó testvérek vagyunk, de borzalmasan különbözünk egymástól. Vivianne szerette a sportot, imádott futni, és minden olyan dolgot, ami a fiúkra jellemző, és ha nem rajongana ennyire a PSG-s focistákért néha azt hinném, saját térfélen mozog a szerelem terén. Ellenben velem, akinek hosszú szőke haja, barna szeme, és magas alakja volt. Imádtam minden olyan dolgot, ami számára túl lányos. A ruhatáramban a legmenőbb csajos darabok sorakoztak, a sminkelés pedig a vérembe volt.

- Így már jobb! Miért nem vetted fel a telefont? - Nézett rám kék szemeivel, amiből aggódást olvastam ki.

- Te hívtál ilyen sokszor? - Csodálkoztam.

- Igen, mert aggódtam, de mivel amúgy is erre futottam úgy gondoltam felugrok és megnézem, hogy vagy.

- Szarul. - Szóltam és szemeimet újra ellepték a könnyek. - Nem tudom mi lesz velem.

- Istenem ez csak egy pasi, aki meg sem érdemel téged. Nem kell vele foglalkozni. Aki ilyet mond az én gyönyörűséges nővéremre, az vagy vak, vagy hülye. Mivel az első nem állt fent, így a második lehetőség a helyes.

- Ne mondj már ilyet rá Vivi! - Léptem be újra a szobába, tesóm pedig követett.

- Jó ég mi ez a sok szemét, és ez a sok üres csokis doboz? Megakarsz hízni?

- Nem csak bánatos voltam, és magányos. - Ültem le, és újra elindítottam Shawn egyik dalát, de tesóm azonnal kikapcsolta.

- Figyelj, attól hogy több tonna csokit eszel, nyál zenét hallgatsz, és sírsz nem lesz jobb. Az a bunkó nem fog hozzád visszajönni és ezt el kell fogadnod. Lépj túl, és próbálj meg valami olyan dolgot csinálni, ami feldob.

- A festés dobna fel, de most ahhoz sincs kedvem. Még jó, hogy nem lesz kiállításom egy hónapig.

- Tudod mivel szoktam felvidulni, ha rossz kedvem van? - Nézett rám, és mivel nem válaszoltam belekezdett. - Elmegyek futni, vagy egy meccsre, ahol kiordibálhatom magam.

- Vivi utálom a focit! - Vágtam rá, és megforgattam szemem. - Soha nem fogsz elrángatni egyetlen egy meccsre sem.

- Pedig van egy olyan hírem, amitől talán kétszer is átgondolod ezt a meccsre járást.

- Miről van szó? - Fordultam felé, de nem gondoltam, hogy lesz olyan, amitől megváltozna a véleményem.

- Rabiot szingli!

- Tessék? - Dobbant nagyot a szívem a hír hallatán, és jobbnak láttam, ha elfordulok és az üres csokis dobozokat szedem össze. Így még vörös fejem is titkolni tudtam tesóm előtt, aki túlságosan érzékeny pontra tapintott. Apám munkájának egyetlen előnye. A jóképű focisták, vagyis jelen esetben egy. Adrien Rabiot az én plátói szerelmem már azóta mióta a csapathoz igazolt. Húgom és pár barátom szerint ő sem közömbös irántam, de egy durvább bulin történt csókcsatán kívül nem történt köztünk semmi. Sajnos mindig úgy alakult, hogy vagy ő volt kapcsolatban vagy pedig én. Szerettem benne, hogy nem olyan, mint a többi focista, hiszen velem mindig kedves és aranyos volt. Sosem éreztem mellette, hogy többet gondol magáról, és ez a szerénység a különleges színű tekintetén kívül nagyon vonzó volt számomra. Bár nem találkoztunk sokszor, de ha mégis úgy éreztem forr köztünk a levegő.

- Jól hallottad! Szakított a csajával! Itt a nagy lehetőség, és megvan, hogy mikor lesz rá alkalmad.

- Mire akarsz kilyukadni? - Húztam fel kérdőn szemöldököm.

- Holnap Francia szuperkupa, amit ha megnyernek lesz egy buli, ahova mi is mehetnénk. Én pedig annyira szeretnék elmenni, de nélküled nem lehet.

- Szó sem lehet róla, hogy meccsre menjek. - Tiltakoztam.

- Kérlek Kim!!! - Váltott azonnal könyörgő hangra. - Annyira jó lenne, és nekem muszáj látnom Neymart!

- Basszus menj egyedül, nekem ehhez semmi kedvem és bármit is forgatsz a fejedben, nem érdekel.

- Nézd, tudom, hogy most szomorú vagy, de most új életet kezdhetnél, egy olyan pasi oldalán, aki odáig van érted.

- Lehet csak félre értettem a jeleket.

- Ezeket nem lehet félre érteni! Mellesleg mindjárt megyek a központba. Nem akarsz csatlakozni? Talán még az edzésre is elmehetnénk. 

- Neked nem lesz meccsed? - Kérdeztem, mire csak nemlegesen megrázta fejét. 

- Nem, csak szeptemberbe kezdünk. Szóval elkísérsz? Légyszííííí!!! 

- Rengeteg a dolgom és...

- Szóval pont rá érsz! Remek kapj fel valami dögös ruhát, vagy amit szeretsz és hajrá! 

- Te nem akarsz átöltözni? 

- Nem, én így vagyok a legjobb. - Kacsintott rám, és miután beletörődtem sorsomba felvettem egy nyárias rózsaszín ruhácskát, aminek a hátát masni díszítette. Szerettem ezt a ruhát, mert nem csak kényelmes, de szexi is. Egy pici sminket raktam fel, és igyekeztem nem törődni Vivianne türelmetlen tekintetével. 

- Mondd, mennyi ideig pingálod még magad? Ha így haladunk csak az edzés végére érünk oda. 

- Kész is vagyok, na, gyerünk, és mielőtt még megszólalnál, a kocsimmal megyünk. 

- Oké, benne vagyok. Ha ez kell, hogy el gyere. Ha odaérünk a mérkőzést is megbeszélhetnénk, mert akkor jössz ugye? 

- Még átgondolom. - Pattantam be autómba, és meg sem álltunk az edzőközpontig, ami a város szélén helyezkedett el. A nyári forróság után jó volt a légkondis épületbe menni, ahol mindenki ismert minket. Mi is könnyen eltaláltunk a gyakorló pályákra ahol apám szabadidőben állt és hangosan kiabált a pályán lévő játékosokhoz. Még tesóm azonnal odafutott én félve álltam meg, és tekintetem azonnal Adrient kereste, és a szívem nagyot dobbant mikor a kapu közelében megláttam, ahogy pár játékossal rúgja a bőrt. Legszívesebben odamentem volna hozzá, és elújságoltam volna neki, hogy egyedül vagyok, de féltem, talán teljesen hidegen hagyja állapotom. Istenem pedig milyen jó lenne, ha húgomnak lenne igaza, és talán ő is komolyabban érdeklődne irántam. 

- Nem jössz ide kicsim? - Hallottam apa hangját, majd egy mosolyt erőltettem arcomra és felé indultam. 

- Szia Kimberli. Mint mindig most is gyönyörű vagy. - Ölelt magához és adott két puszit. - Hogy vagy? 

- Jól, köszi. Már sokkal jobban. 

- Hallottam, hogy szétmentetek Martinnal. Igazán sajnálom, de hidd el sokkal jobb lesz így. 

- Remélhetőleg. - Válaszoltam kicsit szomorúan, mire apám belefújt sípjába és a játékosok egy kupacba összeverődtek a pálya szélén. A tesóm azonnal közéjük sietett, de én még mindig zavarba voltam. Néha irigyeltem bátorságát és vagányságát, mert ő azonnal feltalálta magát a csapatba, és mindegyik játékossal jó kapcsolatot ápolt. Én csak eggyel szerettem volna jóba lenni, és az sem sikerült. Egy pár perc szakmai megbeszélés után végül mindegyikőjük az öltöző felé indult. Én is éppen utánuk indultam mikor valaki megfogta a kezem és maga felé fordított. Tekintete végigmért, és úgy láttam tetszik, amit belőlem lát. Kissé nyirkos arcán nagy mosoly futott végig, amitől éreztem elpirulok. Szabadidő ruhája sokkal jobban állt rajta, mint a többieken, hosszabb haját csak egy vékony fekete pánttal fogta le, hogy ne lógjanak szemébe göndör tincsei. 

- Szia, Kim. Milyen csinos vagy. 

- Köszi, hogy vagy? - Kérdeztem és roppant zavarba éreztem magam. Fogalmam sem volt miről kéne beszélgetni. 

- Jól, és most, hogy látlak még jobban. Hogyhogy kint vagy? 

 - A húgom rábeszélt, és mivel amúgy sem volt dolgom elkísértem. Meg legalább apámmal is találkozok kicsit. 

- Örülök, hogy itt vagy. Már jó rég nem láttalak. 

- Igen, nem annyira járok ide. - Szóltam és együtt elindultunk az öltözők felé. 

- Pedig jó lenne. Én örülnék neki. 

- Ezt majd az eszembe vésem. Amúgy hallottam, hogy holnap Francia kupadöntő. Te is játszol? 

- Igen, utána pedig lesz egy buli. Eljössz? 

- Én még....

- Szerintem jó lenne, ha eljönnél. Talán elhívhatnád a barátodat is. - Nézett mélyen a szemembe, én pedig tudtam itt az ideje, hogy elmondtam neki a helyzet állását. 

- Nem vagyunk együtt, szóval, ha jövök is csak egyedül. Vagyis a húgommal. 

- Szakítottatok? - Lepődött meg, de hangjából örömöt hallottam ki. - Sajnálom. 

- Már nem annyira lényeges, csak az elején volt rossz. Tudod azt mondta nem vagyok neki elég jó, így kidobott. Lehet már másik barátnőt talált, aki sokkal jobb nálam.

- Jó nagy idióta lehet. - Hallottam, és az ajtóhoz közeledve inkább megállt és újra szembe fordult velem. - Most mennem kell, de szeretném, ha még találkoznánk. Esetleg holnap eljöhetnél a mérkőzésre, és az utána lévő bulira, Már ha megnyerjük. 

- Bízom bennetek, és tudom, hogy sikerülni fog, hiszen ti vagytok Francia ország legjobb csapata. 

- Köszi, én is ebben bízok. Mellesleg én is szakítottam a barátnőmmel. 

- Tényleg? - Igyekeztem meglepődni, és reméltem sikerül. Adrien nem nézett a szemembe, csak lehajtotta a fejét és a cipőjét vizsgálgatva belekezdett.

- Nem éreztem már azt, amit kéne, és néha úgy tűnt igyekszik kihasználni a velem való kapcsolata előnyét. Pedig a karrierjét nem az én hátamon kéne felépítenie, és igazából más tetszik, csak kicsit félek közeledni még felé. 

- Ó, értem. - Ütköztem meg, és kicsit rosszul esett az utolsó mondata. - Akkor remélem, összejön.

- Én is nagyon szeretném, de most mennem kell. Vigyázz magadra, és bízom benne, hogy holnap találkozunk.

- Megígérem, hogy itt leszek. - Öleltem át szorosan és jó érzés volt beszívni férfias illatát, és annyira nehezen engedtem el. A hazavezető úton végig az járt a fejembe kiről beszélhetett, és bíztam benne, hogy igaza van tesómnak, akinek miután elmeséltem a történteket egyből rám gondolt. Milyen könnyű lenne, ha belelátnék a fejébe. Este izgatott voltam, és alig bírtam elaludni. Egy nap alatt is sok minden történhet. Bár fájt még a szakítás, de úgy gondoltam minden van valamiért így talán itt van az a lehetőség, amit mindig elszalasztottunk. Elvégre mindkettőnk szingli, és ha jól olvasok a jelekből, talán még mindig vonzódik hozzám. Én mindenesetre nagyon jóképűnek tartom, és még mindig megtudja dobogtatni a szívem. Mikor pedig arra a régen váltott csókra gondoltam újra átjárta testem a jóleső borzongás, amit visszagondolva még volt páromnál sem éreztem ennyire intenzíven. Szombat reggel már időbe felkeltem, és mivel tesóm nagyon nyúzott elmentem vele futni. Közben végig arról beszélt mennyire várja már az estét, és reméli sikerül megvédeniük a címet, és egy újabb trófeával gyarapszik a csapat. Megosztotta, hogy újabb szerződést kapott egy külföldi klubtól, de nem fogja elfogadni, mert akkor messze kerülne Párizstól, és imádott focistájától is. Egy gyors ebéd után bementem a galériába, hogy a képem eladását ellenőrizzem. Örültem, hogy munkám megbecsülik, és egyre ismertebb leszek a szakmába. Vivi fél nyolc körül jött értem, és egy csomagot nyújtott át nekem. 

- Ez meg micsoda? - Kíváncsiskodtam, és elvettem tőle az ajándékot. 

- Nézd meg! Ebbe fogsz jönni este a meccsre, és ebbe fogsz szurkolni. 

- Mondd, hogy nem egy..... mez van benne! - Emeltem fel, és elhúztam szám. Úgy terveztem egy világoskék vállat szabadon hagyó felsőbe és egy mini farmerszoknyába megyek. 

- Fordítsd meg! - Vette ki a kezemből és én megláttam, hogy Adrien vezetékneve van ráírva. - Ha érdekel ez az a mez, amit első szezonjába a legtöbbet viselt, és van egy levél is hozzá. 

- Hogy sikerült megszerezned? - Csodálkoztam és bár tudtam, hogy Vivi nagyon benne van a csapatba néha még mindig tudott meglepetéseket okozni.

- Könnyű volt az egész. Ma, míg te a galériába voltál én kiugrottam apához a központba, ahol Adrien is ott volt, és azonnal rólad kérdezett. Mondtam már biztos jössz, de még nem tudod mibe, hiszen mivel nem vagy nagy meccsre járós természetesen mezed sincs. 

- Te hülye vagy! - Nevettem fel. - Mégis miért kell mindig kiöltözni? 

- Mert ez így illik. Milyen rajongó lennék sima ruhába? 

- Mint a többi ember? Basszus, nem vagy épp. Mi van a levélbe? - Vettem ki a csomagból a hófehér borítékot. 

- Fogalmam sincs. Nem olvastam el, mert a tiéd, de jó lenne, ha nem olvasgatnál, hanem készülődnél, mert előtte ott kéne lennünk. 

- Akkor majd a kocsiba, vagy ha felültünk a helyünkre. 

- Rendben. - Kapta fel cipőjét, aki már előre felvette kedvenc játékosa mezét, alulra pedig egy virágos nadrágot, ami meglepő volt tőle, de nagyon csinosan állt jó alakján. Rám kicsit nagy volt a mez, és a szoknya miatt úgy tűnt semmit nem hordok alatta, viszont úgy gondoltam nem izgatom magam rajta. Hajam egy laza lófarokba fogtam és csak egy enyhe sminket tettem fel, hiszen odakint hatalmas volt a hőség. Útközben elővettem a levelet és olvasni kezdtem a kicsit kusza sorokat, amit Adrien írt nekem. A levélben ez áll: 

 " Szia Kimberli! Igazából nem is tudom, miért írok, csak úgy gondoltam mivel nem mertem személyesen elmondani, könnyebb lesz levélben. Nagyon örülök, hogy találkoztunk ma, és őszintén megmondom nagyon csinos voltál. Jól állt rajtad a ruha, és minden más. Sajnálom, hogy nem jársz ki sűrűbben, mint a húgod, és így keveset találkozunk. Remélem tesódnak sikerül rábeszélni téged, hogy el gyere a mai mérkőzésre, és az azt követő buliba. Szeretném, ha találkoznánk, és most, hogy egyikünknek sincs párja talán közelebbről is megismerhetnénk egymást. Persze nem akarok ajtóstul rontani a házba, és csak rajtad múlik minden. Vigyázz magadra. Ölel Adrien". 

- Atya ég ez ám a szerelmi vallomás basszus!! - Kiáltott Vivi, hiszen a levelet hangosan olvastam fel. 

- Ez nem szerelmi vallomás, csak...

- Akkor mi a jó ég? Dehogy nem Kim. Istenem bárcsak nekem írna ilyet a drága focistám.

- Csak annyit írt, hogy közelebbről is megismerhetnénk egymást. 

- Ja, főleg az ágyba. - Röhögött fel, de én leteremtettem. 

- Nagyon hülye vagy! Nem hinném, hogy erre gondolt. Bár valószínű az is benne van a pakliban.

- Mit fogsz rá lépni? 

- Nem tudom. Ez az egész - kezdtem és kerestem a szavakat. - Zavaros, mert mióta csak megláttam, vonzónak találom, és nekem ő az a pasi, akit messziről csodálhattam, de sosem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Mi van, ha belemegyek, elrontom és ő is kidob, miután megun. 

- Nem hinném, hogy megunna egy ilyen gyönyörű lányt, mint te. Nézd ő nem Martin, hanem egy igazi úriember. Én a helyedbe adnék neki egy esélyt. - Szólt komoly képpel én pedig úgy gondoltam majd az este eldönti mi lesz velünk. A stadion előtt a hangulat már fergeteges volt, és szinte érezni lehetett, hogy ez nem egy akármilyen mérkőzés. A szurkolók PSG és Monaco zászlókat lengettek, és a két csapat mezébe öltözött emberek tolongtak mindenfelé. Mi egy külön bejáraton mentünk be, és így a kocsit is biztos helyen tudhattam. Vivivel ellentétben én nem mentem le az öltözőkhöz. Tudtam iszonyúan zavarba lennék a játékosok közelébe, és inkább kitöröltem az összes közös képet a telefonomról, amit volt párommal készítettünk. Minden egyes törölt képpel sokkal könnyebbnek éreztem magam, és sokkal boldogabbnak. Nem is hiányzik nekem ez a paraszt, hiszen előttem áll az élet, és remélhetőleg egy új kapcsolat, Adriennel. 

- Na, mi van? - Huppant le mellém tesóm. 

- Semmi különös, csak a képeimet törölgetem. 

- Örülök, hogy eljöttél velem. Néha hiányoznak ezek a közös dolgok. 

- Nekem is. - Néztem rá. - Sajnálom, hogy nem vagyok sokat otthon, de sokszor kakukktojásnak érzem magam köztetek. Én nem vagyok csapatkapitány és nekem nem a foci a mindenem, hanem a festészet. 

- Amiben szuper vagy! Te vagy a legjobb testvér tudod, és sajnálom, hogy én se nagyon járok a kiállításaidra, de megígérem, hogy ezentúl másképp lesz. 

- Én is kimegyek és megnézlek, amikor csak tudlak. 

- Köszönöm. - Öleltük át egymást, és nagy üdvrivalgás hallatszott, hiszen a fiúk kivonultak a pályára. A sötétkék mez nagyon jól állt rajtuk, engem pedig teljesen magával ragadott a hangulat. A tesómnak igaza volt, hiszen alig bírtam a fenekemen ülni, és szinte végig kiabáltam az első félidőt. A játékosok nagyon odatették magukat és Adrien is nagyon jól focizott. Sokszor volt nála a labda és igyekezett helyzeteket kialakítani, ám a gólt sajnos nem szerzett, ellenben egy büntetőhöz juttatta a csapatot.

- Jól van? - Néztem árgus szemekkel a pályán mikor az ítélet előtt a pályán feküdt. 

- Nyugi, jól van, látod már lábra is állt. - Mutatta húgom, én pedig megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. 

- Ki rúgja a büntetőt? 

- Szerinted? - Kérdezte és szemei különleges csillogásából akkor is kitaláltam volna, ha nem látom a kivetítőt. 

- Mi van, ha kihagyja? - Cukkoltam, de a hatás elmaradt, ugyanis húgomnál beállt a se kép se hang állapot. A büntetőt Neymar berúgta, én pedig örömmámorban úsztam. Főleg mikor Adrien mosolygó arcát láttam. Az állás így 1-0 lett ami a félidő végéig nem változott. A szünetben tesómmal a mérkőzésről beszélgettünk és én minden olyanról kikérdeztem, amivel nem voltam tisztába a játékkal kapcsolatba. Húgom csak a hasát fogta a kérdéseim után, és azt hajtogatta, hogy örüljek, hogy apa nem hallja. A második játékrésznél a PSG még két gólt bevarrt, és mindkettőnél focistám adta a gólpasszt. Így a végén egy megérdemelt győzelemmel emelhették fel a kupát. Mindenhonnan konfetti zápor hullott, a játékosok pedig körbevették apámat, és locsolták rá a sok pezsgőt. 

- Gyere, menjünk le! - Fogott kézen Vivi és leszaladtunk a pályára, ami a nyakunkba akasztott kártya miatt könnyen ment.

- Kim, te jó ég! - Hallottam Adrien hangját a hátam mögül és mikor megfordultam felkapott és átölelt. - Mennyire jó, hogy itt vagy, és felvetted a mezem. 

- Igen, annyira köszönöm. Szuperek voltatok, és gratulálok! Nagyon ügyesen fociztál. 

- Köszönöm. - Sütötte le kicsit szemét, és annyira édes volt ez a szerénység. Mikor különös szemeibe néztem úgy éreztem csak mi ketten vagyunk a pályán, holott elég sokan lézengtek körülöttünk. 

- Nagyon szép vagy ma este, és jól áll a mezem is. 

- Köszi, és a levelet is, és... - de nem bírtam befejezni, hiszen csapattársai elvonszolták tőlem. 

- Majd a bulin találkozunk ugye? - Szólt még vissza én pedig igenlően bólogattam. Borzasztóan boldog voltam, és jól esett, hogy szépnek talál. Az ünnepléssel és az éremátadással még több mint egy óra telt el, én pedig már tűkön ültem, hogy mikor indulunk már. Szerettem volna táncolni, és ünnepelni a fiúkkal, és végre tizenegy körül elindulhattunk a város egyik legjobb szórakozó helyére, ahol csak meghívottak vehettek részt, akik a családtagokból és a PSG-hez közel állókból állt. Menedzserek, támogatók, és olyanok, akiket alig ismertem, viszont engem mindenki ismert. Éppen egy koktélt kértem ki mikor tesóm ült le mellém kicsit bánatos fejjel. 

- Mi a baj? -  Néztem rá, és láttam nincs annyira toppon. - Iszol egyet? 

- Nem, én csak...Neymar elhozta a nőjét. - Sóhajtott fel. - Azt mondta nem lesz itt, de mégis itt van, én meg úgy érzem magam, mint akit becsaptak. 

- Hé, ne szomorkodj! Ha akarod, beszélek vele. - Ajánlottam fel. 

- Megtennéd? 

- Persze, és... jó ég ott van Adrien! - Vettem észre a focistát, akin őrületesen állt az öltöny. - Basszus, de helyes. 

- Menj oda hozzá, hiszen majd kiesik a szeme úgy bámul rád. 

- De most úgy van, hogy a brazilodhoz megyek, és..

- NEM! Úgy van, hogy odamész hozzá, és beszélsz vele. - Vágott bele húgom a szavamba. - Majd én megoldom az én dolgomat, te pedig a tiéd. Na, menj már! Megérdemled a boldogságot. 

- Mi van, ha félre értem a jeleket? 

- Ezeket nem lehet félre érteni, már mondtam! Indulj már Kim! - Nógatott én pedig nagy szívdobogások közepette erőt vettem magamon és a férfi felé indultam. 

- Sziasztok. - Köszöntem a társaságra, és örültem, hogy Adrien elnézést kér, és arrébb húz, hogy kettesbe tudjunk lenni. 

- Szia, iszol valamit? 

- Nem, köszi, csak megláttalak, és gondoltam idejövök, hogy megkérdezzem volna kedved táncolni? 

- Nem vagyok egy nagy táncos, de mi lenne, ha kimennénk ebből a nagy zajból és kicsit sétálhatnák valamerre ketten. 

- Jó ötlet, csak szólok a tesómnak, hogy leléptem. - Mondtam gyorsan, és miután Vivivel közöltem a hírt kiléptünk a szórakozó hely elé, és csak sétáltunk az éjszakába, én pedig biztonságban éreztem magam mellette. Útközben a mérkőzésről, és minden egyébről beszélgettünk. Nevetgéltünk, és én hihetetlen boldognak éreztem magam, amire két napja nem volt példa. Elmeséltem neki, hogy milyen szemét módon bánt velem a volt pasim, mire megrökönyödve válaszolt. 

- Nem is értem, hogy nem tudott téged megbecsülni. Pedig te egy gyönyörű, kedves és okos nő vagy. 

- Köszi, bár nem pont ilyen jelzőkkel illetném magam. - Mosolyogtam rá, ahogy a lámpafénynél megálltunk. Belenéztem különleges szemeibe ő pedig megfogta a kezem.

- Pedig csak ezek illenek rád. Olyan szép vagy most is, én pedig nem találok szavakat rá, milyen boldog vagyok most, és nem csak a kupa győzelem miatt. Nem hittem volna, hogy ma még látlak. 

- Igazából szerettem volna eljönni.

- Amióta csak megcsókoltalak azon a furcsa bulin te jársz az eszembe, és tudom régen volt már, de azóta nem találtam olyan lányt, mint te. Szerettem volna felvenni többször a kapcsolatot veled, de sosem jöttél meccsre, vagy olyan eseményre ahol találkozhattunk volna. 

- Sajnálom, ha ezt tudom, minden nap ott vagyok ahol te. De mindig úgy tudtam barátnőd van, és nekem is volt kapcsolatom. 

- Szeretted azt a fiút? - Emelte meg állam kicsit. 

- Talán, de visszagondolva sosem volt köztünk nagy szenvedély. 

- Hiányzik még? 

- Nem. - Mondtam ki határozottan, mire Adrien nem szólt semmit, csak óvatosan közel húzott magához. Karjai szorosan fogták körül derekam, én pedig nyaka köré fontam kezem. Légzésem felgyorsult, szívem pedig olyan gyorsan vert, hogy attól féltem kiszakad mellkasomból. Focistám pár perc némaság után végül sokkal közelebb jött, míg ajkunk összeért és először puha, majd vad csókcsatába kezdtünk. Nyelvünk vad táncot járt, én pedig a fellegekben éreztem magam. Beletúrtam hajába ő pedig a falnak döntött, és megszorította fenekem. Megéreztem férfiasságát, vérem pedig azonnal felforrt, ám nem akartam elveszteni a fejem. 

- Várj! - Toltam el pihegve. - Én még... 

- Sajnálom nem akartalak letámadni, csak gyönyörű vagy. 

- Semmi baj, én is szeretném tényleg, csak ez az egész, olyan hihetetlen. Két napja még siránkoztam, most meg életem nagy szerelmével csókolózok. Annyira hihetetlen, és egy kicsit gyors. 

- Nem akartam sietni Kim. Ne haragudj. - Nézett rám bűnbánóan. - Egyszerűen csak nem bírtam ellenállni neked. 

- Figyelj, mi lenne, ha megpróbálnánk? - Ajánlottam fel mire focistám szeme felcsillant. - Talán most, hogy mindketten szinglik vagyunk, megpróbálhatnánk együtt. Lassabban haladnánk, és így lenne időnk egymás megismerésére is. Persze csak ha benne vagy. 

- Még szép, hogy benne vagyok drágám! - Mosolygott, és én is így tettem, ezután nyakkendőjénél fogva közel húztam magamhoz és újra megcsókoltam. Kézen fogva mentünk vissza a buliba, én pedig tudtam végre egy olyan férfi mellett vagyok, akivel bátran tervezgethetem a jövőmet.