2020. január 12., vasárnap

⚽ Megismerni és megszeretni 16.⚽



Chiara: Már több mint egy hete, hogy visszaköltöztünk, én pedig igyekeztem visszaállni a Stephan előtti életemhez. Sajnos bármennyire is próbáltam nagyon nehezen ment, amit még Nella sem tett könnyebbé. Lányomnak is hiányzott a férfi, és bármiről is beszéltünk, valahogy belefűzte szerelmemet. A napjaim abból álltak, hogy elmentem dolgozni, aztán Nelláért, és haza. De nem volt kedvem semmihez, hiszen legbelül mardosott a bűntudat, és a mérhetetlen hiányérzet amit Stephan iránt éreztem. Este nagyon nehezen aludtam el, hiszen gondolataim csak rajta jártak. Szerettem volna hallani a hangját, de nem mertem felhívni, hiszen attól rettegtem egyszerűen csak rám csapja a kagylót. Február második hetében azonban megkaptam a meghívómat a Kínában tartandó tetováló konferenciára. Örültem, hogy számítanak a megjelenésemre, de azonnal pánikba estem, mert tudtam Nellát semmiképpen nem vihetem magammal, hiszen ott nem tudnék figyelni rá. Először szüleim jutottak eszembe, de bármennyire is próbálkoznak, még semmilyen szívességet nem akartam kérni tőlük. Tartottam tőle, hogy ha valami balul sül el megint csak a fejemre olvasnak. Úgy gondoltam hétfőig jegelem a témát és egy átgondolt döntés után írok vissza. Ahogy ezen méláztam, legújabb kolléganőm toppant be hatalmas mosollyal az arcán, kezébe egy magazinnal. 
- Ezt nézd Chiara! - mutatta izgatottan. - annyira gyönyörű vagy rajta és a képek is, meg az interjú, és...
- Lassíts, kérlek Lia. - csitítottam a lányt, akit még csak pár napja ismerek, és ha nem lenne hihetetlenül tehetséges, talán fel sem veszek. Lia nemrég múlt húsz éves, de túlságosan bohókás, és álmodozó.  - milyen újságról beszélsz? 
- Amin rajta vagy, nézd - nyújtotta felém, és ekkor eszembe jutott az interjú, meg a fotózás. A képek valóban jól sikerültek, de sajnos az interjúban lévő válaszaim közül már sok nem volt aktuális. - nagyon szép vagy, és híres! Büszke lehet rád a focistás. -  mosolygott pajkosan. 
- Büszke, hát persze - húztam el a szám, és inkább vissza adtam a lapot neki, hogy a munkámra koncentráljak, de ekkor legjobb barátnőm Giulia toppant be szalonomba.
- Szépséges napot! Hogy megy a meló? - pillantott körbe és kedvesen a  többiek felé intett.
- Giulia! - ugrottam fel, hogy asztalom mögül kimászva átöleljem a lányt. - de jó, hogy itt vagy. 
- Én is örülök neked, bár már eléggé furcsán nézel ki. - mért végig, majd miután leült az egyik váró székre komoly arccal rám nézett. - sajnos nem jó értelembe véve.
- Miért mondod ezt? Tök jól vagyok. - sumákoltam neki, de a lány előtt semmi nem maradhatott titokba. 
- Ugyanolyan ramatyul vagy, mint Stephan. - vetette oda, és szerelmem neve hallatán nagyot dobbant szívem.
- Képzelem - forgattam meg szemem, de mivel nagyon kíváncsi voltam mellé ültem, és suttogva folytattam tovább - hogy van Stephan? 
- Szarul, és akármit is mondok neki, nem hiszi el. Próbáltad hívni? 
- Nem, nem akarom zavarni. 
- Istenem akkor sosem fog megbocsájtani, pedig ő is tudja, hogy szereted és ő is szeret. 
- Csalódott bennem Giulia - hajtottam le fejem, hogy a lányok és a vendégeim ne lássák könnyeimet. 
- Nem lenne időd egy kávéra? - Ismerte fel a helyzetet és miután beleegyeztem a szemközti cukrászdába mentünk át. Rendeltünk két kávét és két csokis süteményt. 
- Figyelj, lehet, ezt érzi, de tudja ő is a lelke mélyén, hogy itt nem te vagy a hibás, hanem Carlo. Csak még túlságosan megvan sértődve, de szeret téged. Ne sírj már Chiara! - Simogatta meg kezem. 
- Én komolyan beleőrülök, annyira hiányzik - fújtam ki orrom - utálom magam, és gyűlöm Carlot amiért ilyen helyzetbe hozott. Nem akartam ezt, tudod? Soha nem kellett volna bemutatnod minket egymásnak nekem pedig nem kellett volna ennyire belezúgnom. Az életem nagyon jól működött, amíg nem ismertem őt. Elmentem dolgozni, és elláttam a lányom. Nem kellett agyalnom semmin, csak, hogy hogyan osztom be a vendégeimet. Most meg.... 
- Chiara nyugi megoldjuk! Megígérem, hogy rendben lesztek jó? Ehhez pedig van is egy kiváló tervem. - kezdte és tudtam már megint valami idióta ötlet jutott az eszébe. - holnap után Valentin nap,  és arra jutottunk Manuellel, hogy elmehetnénk négyesben vacsorázni.
- Stephan sosem menne bele.
- Nem is kell tudnia róla. Eredetileg te sem tudtál volna, de én nem akartam, hogy ilyen borzasztó állapotba legyél Stephan előtt. 
- Köszi - húztam el számat, de tudtam nem gonoszságból mondja. - szerintem Stephan azonnal sarkon fordulna, ha meglátna. 
- Azért csak próbáljuk meg. Nálunk lesz a kaja, és nem kell semmit hoznod, csak magadat.
- Manuel nem haragszik rám? 
- Mikor Stephan elmesélte neki a saját verzióját, akkor kiakadt. De én elmondtam neki, amit te mondtál és szerintem a te pártodon áll. Főleg, hogy ő is ott van Stephannál, és próbálja puhítani. 
- Nem fog sikerülni. 
- Sosem tudhatod. Manuel tud rá hatni, hiszen a testvére, és az, amit vitt biztos megváltoztatja a véleményét. - pillantott fel tányérjából sokat sejtetően. 
- Miért mit vitt? 
- Az újságot, aminek te vagy a címlapján, és amibe az interjút készítették. Ha elolvassa, amiket róla mondtál meglágyul a szíve.
- Tudod, azt érzem, nem tudok a munkámra koncentrálni, és legszívesebben elmenekülnék az országból. 
- Akkor utazz el arra a konferenciára! 
- Eredetileg úgy volt, hogy megyek, de akkor még úgy voltam vele, hogy Stephan vigyázhat Nellára. Viszont most biztos vissza mondom, hiszen anyámékra még nem akarom rábízni majdnem egy teljes hétre. Szóval felejtős a konferencia. 
- Mi lenne, ha elmennél, mi pedig vigyáznánk a lányodra. Szeret minket, és mi is őt. - ajánlotta barátnőm a remek ötletet. 
- Manuel nem lenne mérges? - óvatoskodtam, és bekaptam az utolsó falatot is a csokis süteményemből. 
- Nem, mert ismeri és tudja, hogy nincs vele gond. Nella jól nevelt, okos és kedves kislány. Írd meg, hogy mész mi pedig vigyázunk rá, jó? Mikor mész? 
- 21-én kéne indulnom, és elvileg hétfőre érek haza, de lehet keddre. Még nem tudom a programot. Tudod, ott előrébb van az idő, hat órával azt hiszem. 
- Rendben, akkor csütörtökön odahozod Nellát, és ellesz nálunk. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi baj. Annyi, hogy ha van valami iskolán kívüli programja, akkor azt írd le nekem. 
- Annyira köszönöm. Nagyon jól esik ez a sok segítség, és az, hogy megvigasztaltál. Jó volt veled beszélgetni, de most mennem kell, mert mindjárt jön a vendégem. - álltam fel, de mielőtt elköszöntünk még így szólt. 
- Akkor mi lesz a Valentin nappal? 
- Inkább kihagyom. Menjetek el kettesbe - öleltem át, és beléptem a szalon ajtaján, hogy a munkával elfelejtsem a fejembe sokasodó rengeteg gondolatot, amik mind Stephan körül kavarogtak.
Hazafelé a város már Bajnokok Ligája lázban égett, ugyanis este az As. Roma a Portot fogadta, és nagyon bíztam bennük, hogy megnyerik a mérkőzést. A kézi edzés után Nella is hazaért majd miután megvacsoráztunk felvázoltam neki a tervem. 
- Ugye nem lenne baj? - Tudakoltam és édes kis arcát figyeltem. 
- Nem, de én miért nem mehetek veled? 
- Azért, mert ott reményeim szerint nagyon elfoglalt leszek, és csak késő este lesz időm bedőlni az ágyba. De mindenképpen felhívlak majd, és akármi baj van, hívj te is. Mikor te még alszol, én már rég fent leszek. Tudod ez nagyon fontos, mert itt bemutathatom a tetoválásaimat, és megismerhetik azt, hogy én milyen stílusban dolgozok. Megismerhetik a szalonom, és én is felfedezhetek új stílusokat. Nagyon fontos ez nekem, Giulia pedig maga ajánlotta fel, és az ő házuk még a sulidhoz is közelebb van. Nem kell annyit buszoznod, de talán még ők is elvihetnek párszor. Kérlek, Nella egyezz bele!! 
- Miért nem Stephant kéred meg? Nála is lehetnék, és...
- Azért, mert ő nagyon elfoglalt. 
- De Giulia is, és Manuel is. Stephannál pedig már szobám is van, és az ő háza nagyon szép. Ő biztos mindig elvinne az iskolába, és tudom, hogy ő kedves lenne velem. Anya én Stephanhoz akarok menni, és...
- Nella nem! - állítottam le. 
- De miért nem???? 
- Azért, mert Stephan még mindig haragszik rám, és nem volna jó, ha őt kérném meg. Egyszerűen nem lehet. 
- Akkor békülj ki vele, már annyiszor mondtam. 
- Nella ez nem ilyen egyszerű, és kérlek, értsd meg, hogy én is ezt szeretném a legjobban, de nem lehet. 
- Én akkor sem megyek Giuliához! - csattant fel, és beviharzott a szobájába. Nagyon elszomorodtam a viselkedése miatt, de tudtam hagynom kell, hogy lenyugodjon. Bekuporodtam a televízió elé és bekapcsoltam a mérkőzést. Stephant látni szinte felért egy lelki fájdalommal. Csak nyeltem a könnyeimet, és igyekeztem nem megfulladni, hiszen a lélegzetvétel is nehezemre esett. 
- Anya jól vagy? - hallottam Nella vékonyka hangját. - ne haragudj rám, kérlek! - ült mellém és gyengéden átölelt. - miért nézed, ha ennyire rossz neked? 
- Nem tudom, én csak látni szeretném, ha már nem beszélhetek vele - fordultam felé, és próbáltam letörölni arcomról a sós cseppeket. 
- Olyan sokat sírsz mostanában, és olyan szomorú vagy. Miatta vagy ilyen? 
- Igen, de majd jobb lesz, csak még egy kicsit rossz érzés. A felnőttek néha ilyenek. 
- Nem akartalak megbántani, és nem szeretnék összeveszni veled. Ha neked fontos ez az utazás, akkor szívesen elmegyek Giuliához, és addig maradok, ott ameddig nem jössz haza. De nagyon fogsz hiányozni. 
- Te is nekem. - öleltem át - sajnálom, hogy felforgattam az életed. Tudom, hogy neked sem volt könnyű megszoknod Stephant, majd hirtelen elköltözni, aztán gyorsan vissza. Megígérem, hogy csak akkor lesz ilyen legközelebb, ha teljes mértékben biztos vagyok a dolgomba. 
- Nem lehetne, hogy holnap beszélj vele? 
- Meglátom, de...
- Ha nyernek, felhívhatnád gratulálni! - Adott ötletet és mivel láttam rajta mennyire izgatott rá bólintottam a dologra. A mérkőzést végül 2-1- re nyerte a csapat, így kénytelen voltam betartani a lányomnak ígért fogadalmam. A mondandómat egész este fogalmaztam, így reggel álmosan és nyűgösen keltem. 
- Felhívtad már? - jött a konyhába indulásra készen. 
- Nem, de megígérem, hogy munka után telefonálok neki. De menj, mert elkésel. 
- Szeretlek anya. 
- Én is szeretlek Nella! - Öleltem át, és egy puszival búcsúztam tőle. 
A magamba kigondolt mondandóm miatt csak nehezen tudtam a munkámra koncentrálni, hiszen tudtam elég másképpen mondanom valamit Stephan pedig azonnal rám csapja a telefont. Nella már otthon volt, mikor hazaértem, és hálás voltam neki, amiért egy hatalmas meleg szendvics adagot készített, hogy feldobja kedvem. Vacsora közben az iskolában történt dolgairól beszélgettünk, és örültem, hogy nem hozza fel a telefonálós témát. Ám mivel nem akartam megszegni ígéretemet az étkezés után bementem szobámba és dobogó szívvel tárcsázni kezdtem Stephant, aki pár csörgés után felvette. 
- Szia. Mondd- szólt bele és belém hasított mennyire hiányzott már hangja. 
- Én csak gratulálni szeretnék neked a tegnapi miatt. Ügyesek voltatok, és nagyon jó meccs volt. 
- Köszi, bár én nem rúgtam gólt - magyarázkodott. 
- De te is jól játszottál, és jó volt látni a pályán - vágtam rá gyorsan és olyan idiótának éreztem magam. Főleg, hogy semmi értelmeset nem tudtam kibökni, hiszen az előre megtervezett és szépen felépített mondataim egy csapásra kimentek a fejemből. A kínos csendnek végül ő vetett véget. 
- Szeretnél még valami mást is mondani, vagy...
- Szeretnék veled találkozni, és beszélni. 
- Most is beszélünk, és nem tudom, mikor fogok ráérni. Eléggé be vagyok táblázva. Tudod edzés, mérkőzések.
- Igen persze, de talán átbeszélhetnénk a dolgokat. 
- Chiara nem szükséges Ne erőlködjünk. 
- Stephan én szeretném, ha találkoznánk, mert hiányzol - válaszoltam és nem érdekelt, hogy mennyire járatom le magam, mert tudnia kellett mennyire szenvedek - talán én nem hiányzom neked? 
- Chiara le kell tennem. Ne haragudj, de erre nem érek rá. Üdvözlöm Nellát - mondta furcsa hangon, és mielőtt bármit is mondtam volna lerakta a telefont, amivel újabb fájdalmat ejtett a szívemen. 
Reggel egy hatalmas hányással indítottam a napot, és mivel rázott a hideg elővettem a lázmérőmet és megállapítottam, a lázat. Kicsit szédültem is, így betelefonáltam a szalonba, hogy nem megyek ma és talán holnap se, így a vendégeimet osszák fel maguk között. Nella aggódva nézett rám miközben cipőjét húzta. 
- Én is itt maradhatok veled anya. 
- Nem, te csak menj iskolába, én pedig csinálok egy forró teát, bekapok pár bogyót és bebújok az ágyba aztán már jobban is leszek. Biztos csak elkaptam valamit a szalonba. Olyan sok ember jár be, és télen sok a beteg. 
- Tegnap este megint sírtál ugye? Hallottam, hogy fújod az orrod. 
- Már akkor is betegnek éreztem magam - nyugtattam meg - indulj, mert tényleg elkésel. Vigyázz magadra. Várlak haza valami finomsággal. 
- Vagy inkább pihenj és majd rendelünk valamit jó? 
- Jó - mosolyogtam rá, és végre Nella megindult az iskolába, én pedig egy nagy bögre tea társaságába visszabújtam az ágyba ahol azonnal elaludtam. A csengő visító hangjára ébredtem, és mikor realizáltam a helyzetet köntöst vettem és kisiettem az ajtóhoz, amit legszívesebben azonnal becsaptam volna. 
- Mit keresel itt? - kérdeztem dühösen a férfitől, akinek kezében egy csokor virág volt. 
- A lányok a szalonba mondták, hogy beteg vagy, és nem mentél be dolgozni. Úgy gondoltam akkor eljövök ide, és ápollak. Bár eredetileg arra gondoltam elviszlek vacsorázni, hiszen Valentin nap van. 
- Istenem Carlo mikor mész már vissza!!?? - csattogtam tovább a nappali felé. 
- Már voltam otthon, de visszajöttem, és itt leszek egész hétvégén, hogy a lányommal legyek, és veled. 
- Semmi szükség rá, és...- kezdtem, de a gyomrom újra fordult egyet én pedig újra mosdóba kötöttem ki ahol kiadtam gyomrom tartalmát. Sajnos Carlo még ezek után sem ment el, így kénytelen voltam a virágot vázába tenni. 
- Boldog Valentin napot! 
- Ez minden csak nem boldog. Kérlek, menj el, mert szeretnék aludni. 
- Akkor itt leszek addig, míg alszol és ha kell valami csak szólsz, és én azonnal viszem az ágyadba. 
- Carlo nem akarom, hogy ápolj, és egyáltalán nem akarom, hogy itt legyél.
- Chiara de én vigyázok rád.
- NEM ÉRTED MEG, HOGY NEM AKAROM!!! - Kiabáltam rá. - Nem is értem, hogy van képed ide jönni és ajándékot adni nekem mikor tudod, hogy nem szeretlek. Sőt, gyűlöllek a viselkedésed miatt!! Miért nálam nyomulsz, mikor Amerikába van a családod? Ott kéne helyre rakni az életed, nem itt, ahova már nem köt semmi. Minden jól alakult, de te elrontottad nekem, és most meg itt vagyok, és szó szerint belebetegszem a fájdalomba, és a hiányba amit Stephan iránt érzek. 
- Chiara én azt gondoltam, hogy helyre hozhatnánk, és neked is jelentett valamit. 
- SEMMIT NEM JELENTETT! - üvöltöttem zokogva. - nem kellesz nekem, és ezt a dolgot nem lehet megmenteni, mert az égvilágon semmit nem érzek irántad. Én Stephant szeretem teljes szívemből, és vele akarok lenni. Mikor érted már meg? Ő egy remek ember, aki szeretett engem és a lányunkat is. Elfogadta, hogy ő van nekem, és képzeld, még Nella is hiányolja. Te évekig elfelejtkeztél róla, most meg idejössz, és azt hiszed, jogod van mindenhez, de nagyon tévedsz, mert Nelláért már ebbe a pár hónapba is többet tett Stephan, mint te egész eddigi életében. Itt semmihez sincs jogod, semmihez. - sírtam, és lerogytam a kanapéra. 
- Chira én sajnálom - ült mellém - nem tudtam, hogy ennyire szereted ezt a fiút. Azt gondoltam ez csak egy futó kapcsolat, és mikor megláttam a lányunkkal féltékeny lettem. Megszervezte a buliját, és mindenféle drága dolgokat vett neki. Elmentetek Szilveszterezni egy elit helyre, én pedig nem tudtam ez megadni nektek. Rosszul esett és azt akartam, hogy neki is szar legyen, de neked nem akartam ekkora fájdalmat okozni. 
- Mégis sikerült. Carlo akármit is mondtam neked akkor, nekem Stephan a nagy ő. Ebben biztos vagyok. - néztem szemébe ahonnan megértés csillogott. 
- Akkor szerezd vissza. 
- Mégis hogy, mikor tegnap este is rám csapta a telefont. Akkorát csalódott bennem, hogy már soha többé nem akar látni, és beszélni velem. Nem lett volna szabad ezt tenned - álltam fel és az ajtó felé indultam - most pedig az lesz a legjobb, ha elmész, és nem találkozunk egy ideig. 
- Rendben. Gyógyulj meg és vigyázz magadra és persze a lányunkra - köszönt el, és én csak reménykedtem, hogy legalább egy évig nem fogom látni. 

2020. január 9., csütörtök

⚽️ Blog vs Vlog ⚽️

Sziasztok! 



Tudjátok, hogy tagja vagyok a Blogzaholic csoportnak ahol hétről-hétre igyekszünk remek témákkal és közösség kovácsoló feladatokkal színesíteni az oldalt.

A januári bloggerjátéknál pedig a Blog vs Vlog a témánk.

Lassan négy éve vezetem ezt a blogot, amit nagyon szeretek írni. Nem csak a kikapcsolódás miatt, hanem, mert ha bajom van írásban kitudom önteni a szívem, és ha kiírom magamból a lelkem is megnyugszik. Az pedig, hogy a kreativitásomat is fejleszti egy nagyon pozitív dolog számomra. Szeretem megtervezni azt, hogy mi lesz a következő posztban, és szeretek utána járni a dolgoknak amikről írok. Főleg egy olyan bejegyzésnél amikor alaposan utána kell járni a dolgoknak. Számomra a blog írás már egy életstílus amit sosem adnék fel. Még akkor sem ha nem lesz belőlem híres író. Nekem tökéletesen elég az is, ha csak pár emberhez  jutnak el a gondolataim, amik által kicsit belelátnak az életembe, és abba amiért/ akikért rajongok.
Sosem csináltam belőle titkot, hogy ez az én oldalam, és teljes szívvel felvállaltam, hogy én Andreaként vezetem ezt. Nem használtam álneveket, és sosem írtam olyan dolgot ami nem lett volna igaz, hiszen úgy vélem az őszinteség az egyik legfontosabb dolog a világon.

Természetesen a vlogról is megvan a véleményem. Nagyon sok videóst nézek, és jelenleg is tíznél több csatorna van amit figyelemmel kísérek. Ezek általában a kedvenc csapataim oldalai vagy olyan emberek akiknek a munkásságát évek óta követem. Lehet furcsa, de nagyon szeretem a végigjátszásos videókat, ahol olyan játékokat mutatnak be, amiket én biztos sosem vinnék végig, de nagyon érdekelnek, és ahogy közben előadják mindig megnevettet.
Első helyen szerepel nálam az Ac Milan csatornája, és a Tiki-Taka tv.
Pár éve én is elgondolkoztam a videó bloggerségen, de aztán arra jutottam, hogy soha nem szerettem még azt sem, ha fényképeznek, és a videóval végkép ez a helyzet. Nyilván beszélni tudnék, mert ha megered a nyelvem akkor szinte le se lehet lőni, de az, hogy az arcomat is lássátok már sok lenne. Igazság szerint ötleteim is vannak, amiket egybe kötnék a bloggal, és esetleg pár érdekes focis hírt összeszedhetnék, de ilyen már nagyon sok van, én pedig nem akarok az a videós lenni aki elveszi a többiektől az ötleteket. Talán ha felkérnének akkor nem mondanék nemet, de ez valószínűleg nem fog megtörténni. A videózást meghagyom az olyan embereknek akiknek jó nagy önbizalmuk van, értenek a videó vágáshoz, és azokhoz a dolgokhoz amik ehhez kellenek. Nagyon becsülöm őket ezért, és nem tartom haszontalan munkának azt amiket csinálnak.

A blognál előnyként emelném ki, hogy valamilyen szintem megőrzöd az anonimitásod, nem számít, hogy nézel ki, hiszen zsíros hajjal egy kényelmes szabadidőben is lepötyögheted a gondolataidat. Hátrányként pedig, hogy kevesebb emberhez ér el a munkád, mint szeretnéd.

A videózásnál előnyként írnám, hogy az emberek hamarabb megtalálnak, jobban megismernek és talán több pénzt is tudsz keresni ezzel, ám hátrányként kiemelném, hogy manapság már olyan emberek is videózhatnak akiket én a Youtube közelébe sem engednék. Itt főleg a kisgyerekekről beszélek, vagy az olyan emberekről akikről látszik, hogy már nem a videózás élménye miatt, hanem a rengeteg pénz reményében készítik a kisfilmeket. De ami még egy visszahúzó erő, hogy rengeteg olyan ember bánthatna akiknek nem biztos, hogy igazuk van, és magamat ismerve nagyon fájna a sok negatív kommentelő.

Végérvényesen akármilyen divat is a videózás én még mindig megmaradok az írásnál, és úgy gondolom ez a jövőbe sem fog változni.... de ha mégis arról első kézből értesítelek Benneteket.


Hamarosan újra jelentkezem! Minden jót, és ne felejtsétek el: Az élet szép!

Puszi: Andrea.



2019. december 29., vasárnap

⚽️ Karácsonyi átigazolási csoda 💗 ⚽️

Galliani: Üdvözöllek újra itt, harcos!cos!”








Sziasztok!! Szinte el sem tudom mondani Nektek mennyire, de mennyire rég óta terveztem már ezt a posztot. Azt hiszem lassan már két éve?! De, hogy őszinte legyek inkább az óta mióta elindítottam a blogot és ő különböző csapatokba rúgta a bőrt. Szerencsére mindenhol nagyon jó eredményeket ért el, és rengeteg címet szerzett magának, és persze annak a csapatnak ahol játszott. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az Los Angelesi állomáson kívül mindenhol figyelemmel tudtam követni a munkásságát. Sosem találkoztam vele, és nem tudom milyen valójába, de annyit tudok, hogy mindenhol a legmagasabb fokon teljesített, amit pedig a külvilág felé mutat mindig inspirált engem.
Mikor tavaly nem kerültek be a rájátszásba a Los Angeles csapatával megfordult a fejembe, hogy talán majd most.... majd most... sőt, még volt is róla szó, de aztán másképpen döntött, én pedig nagyon szomorú voltam. Tényleg bíztam benne, és nem jött össze. Aztán November 13.-án Zlatan bejelentette, hogy nem marad L.A.-be, és újra felerősödtek az Ac. Milanos hírek. Ám mivel sok-sok más csapattal is szóba hozták (és mivel ismertem már magam a tavalyi utána) még véletlenül sem éltem bele magam semmibe se. Persze hazudnék, ha nem dobbant volna nagyot a szívem minden idióta Insta bejegyzése után, amitől az új klub nevét vártam, ám ez úgy tűnt sosem fog megérkezni. Aztán már annyi pletyka és csapat felmerült, hogy lassan- lassan hidegen hagyott, hogy mi lesz vele. Tényleg nem is érdekelt igazán, mert valamiért azt éreztem nem jön vissza a csapatba. Kirakott valami reklámot, megnéztem, dobtam rá egy szívecskét és ennyi. Bezártam azonnal, csináltam a dolgom. Viszont ahogy közeledtünk az év végéhez az Ac. Milanos hírek újra erősebbek lettek, míg a többit lezárták, vagy bejelentették, hogy pl: A Tottenham-ba biztos nem megy. Reménykedni még ekkor sem reménykedtem. Aztán ez az egész két nap alatt megváltozott, és durván felgyorsultak az események. Az Olasz klub szinte óránként hozott le róla valamilyen hírt, ami egyre jobban erősítette ezt a dolgot, pénteken pedig már Ő JELENTETTE BE!!!! Én pedig sírtam, mint valami óvodás, és mivel nem akartam Manót ezzel kínozni, inkább kimentem a teraszra és jól kibőgtem magam...örömömbe. Nem tudom milyen lesz, de én nagyon reménykedek benne, hogy jó, és nem fog belebukni a csapat, és ő sem ebbe az egészbe. Sajnos nagyon sok a negatív hang, és rengetegen nem bíznak már benne, hiszen egy olyan ligából jött vissza, ami még véletlenül sem nevezhető erősnek, és nem volt aktív majdnem két hónapja.
Nagyon szeretném élőbe látni, játszani, legalább csak egyszer, de ebbe sem fogom beleélni magam, mert rengeteg mindentől függ, és itt nem csak az anyagiakról beszélek. Majd ahogy akarja az Angyalkám úgy lesz. Most viszont fogadjátok tőlem ezt a történetet, amit ebből az apropóból írtam, természetesen Lili szemszögéből, amihez még annyit, hogy Zlatannál a család is eléggé beleszólt, most ebbe a dologba, hiszen Heléna imádja Milánót, és a gyerekek is jól érzik magukat a városba.

Milánó: 2019. December 26. Csütörtök, Péntek

Lili: A konyha pulton ültem és csak bámultam a város fényeit az ablakon keresztül, miközben a könnyeimet törölgettem. Milánó gyönyörű fényárban úszott nekem pedig már régen aludnom kellett volna, de sehogy sem tudtam, hiszen az elmúlt hetek történései kavarogtak agyamba. A folyosón villany kapcsolódott, majd aranyos ünnepi pizsamába megjelent Maya.
- Lili te még nem alszol? - Lepődött meg, és felém indult - még mindig Zlatanon rágod magad?
- Igen, és nem tudok aludni - néztem rá, és mérhetetlen hálát éreztem a szöszi lány iránt, aki nem törődve az ünnepekkel repülőre ült és újra Alexander mellett segédkezett.
- Nem hallottam mikor jöttél meg. Milyen volt a megbeszélés? - Utalt a mai gyors találkozómra Paolóval, aki felajánlotta régi munkámat az újságnál.
- Nagyon jól sikerült. Már csak az én döntésem hiányzik - osztottam meg vele, és ez egy kicsit jobb kedvre derített.
- Mit fogsz neki mond
ani? - Érdeklődött majd felém nyújtott egy pohár vizet.
- Még nem tudom, de nagyon szeretném elfogadni ezt a munkát, és most nem csak egy rovatot vinnék, hanem még az újság szerkesztésébe is részt vehetnék. Nagyobb hangsúlyt kapna az én véleményem, ami azért lenne jó, mert így senki nem írná át a cikkeimet, és tényleg azok a képek kerülnének bele, amiket én válogatok ki. Paolo nagyon bízik bennem, ezt pedig olyan rég éreztem.
- Mi lesz így a Los Angelesi melóval? Hiszen az volt az álmod, hogy saját galériát nyitsz és felkarolod a fotós tehetségeket.
- Igen, így volt, viszont ezt nem hagyhatom ki. Ismerem már a főnököt, és az emberek sem változtak sokat. A kemény mag megmaradt, és mindenki vár engem vissza. Hatalmas löket lenne a karrierembe.
- Mikor kell rá választ adni?
- Legkésőbb jövő héten, de még mindig nem tudom, mit feleljek.
- Beszéltél erről Zlatannal? – tudakolta csendesen.
- Persze, hogy beszéltem. Mikor Paolo a hónap elején felhívott azonnal vázoltam neki a helyzetet, de csak az volt a válasza, hogy még nem tudja mi lesz jövőre. Aztán ott volt Mino és mindenféle baromságokkal teletömte a fejét, ő pedig alig figyelt rám. Vagyis inkább ránk, mert Alexandert is teljesen elfelejtette. Én vittem mindent tudod? Az egész házat, a gyereket, és időm sem volt a galériámon gondolkozni. - magyaráztam neki, és újra szomorúság lett úrrá rajtam - mióta bejelentette, hogy otthagyja A Galaxyt rengeteg ember fordult meg a házunkba. Lassan olyan volt, mint valami szálloda. Az ügynökök és a különböző emberek jöttek, mentek, aztán Zlatan is alig volt otthon. Még Szent estén is a telefonon lógott érted? Aztán mikor Alexandert lefektettem elegem lett. Elé álltam és megkérdeztem, hogy mi a terve, és tudod mit mondott rá? Majd Minoval kitalálják?
- Jaj, ne már. - sóhajtott fel Maya, én pedig lepattantam a pultról és inkább leültem egy székre.
- Erre megkérdeztem tőle, hogy mégis kit vett akkor el, és mi a fontosabb a számára az ügynöke vagy mi? Persze újra csak jött a mentegetőzés, és elegem lett. Ekkor telefonáltam neked.
- Eléggé zaklatott volt a hangod - jegyezte meg a lány.
- Tudod én mindenhol mellette álltam. Párizs, Manchester, Los Angeles, de ő sosem nézte azt, hogy én mit szeretnék. Meg sem fordult a fejébe, mert csak az ő idióta álmai után mászkáltunk, és az ő önmegvalósításán dolgozunk. Belefáradtam Maya!
- Sajnálom Lili, de szerintem neki sem lehet könnyű.
- Nem mondtam, hogy az, de tudja nagyon jól, hogy a Milan is tárt karokkal várja őt, és itt is bíznak benne. Nem csak úgy jönne ide, mint egy huszadrangú akárki, hanem mint egy megmentő. De most ne is csapatról beszéljünk, hanem rólam, és a fiáról. Az első helyen kéne, hogy szerepeljünk a listáján, de mégis az utolsók vagyunk.
- Ez biztos nem így van Lili. Zlatan imád téged - simogatta meg karom, majd félénk hangon megkérdezte: - ugye még mindig szereted őt?
- Persze, hogy szeretem, hiszen ő a férjem, de ha ez így fog menni, akkor nem látom értelmét annak, hogy együtt maradjunk. Egy házasság nem csak az egyik félről szól. A másiknak is joga lenne beleszólni bizonyos döntésekbe. Főleg olyanokba, amik a jövőről szólnak. Így hogyan neveljem a fiamat, és hogyan tervezzem meg az életem? Ismer és tudja, hogy nem vagyok ingyen élő típus. Nekem többre van szükségem, mint vásárolgatásra, és a gyerekem pesztrálására.
- Arra úgyis itt vagyok én - mosolygott rám.
- Kérlek, félre ne értsd, mert imádom a fiamat, de annyira hiányzik már a társasági élet, és a munka.
- Teljes mértékben megértelek Lili.
- Ibra már kezdi újra elfelejteni milyen a család.
- Nem hívott ma még?
- De persze, de nem vettem fel. Nem tudja, hogy hol vagyok, és ez így a jó. Azt mondtam neki, hogy ezt nem tudom tovább csinálni, és bármennyire is szeretem egyelőre elég volt az elhanyagolásból. Miközben pakoltam nem szólt egy szót sem csak állt az ajtóba. Szerintem nem hitte el, hogy megteszem. Akkor kapott idegbajt, mikor Alexandert is öltöztetni kezdtem. Na, akkor tényleg kiborult, kiabáltunk egymással, míg végül becsaptam az ajtót és otthagytam a jó francba. Még a jegygyűrűmet is hozzá vágtam.
- Lili ezt nem kellett volna. Szegény biztos kivan bukva - aggodalmaskodott Maya, de nem érdekelt, hogy Zlatan pártján állt.
- Cseppet sem érdekelt. Szeretem, de nem játszok senki kedvéért bólogatós kiskutyát. Most pedig ha nem haragszol lefekszem Alexander szobájába. Nagyon fáradt vagyok.
- Rendben. Azért gondolt át, és holnap hívd fel és mondd el neki hol vagy.
- Meglátom. Jó éjt - köszöntem el, és beléptem alvó kisfiam szobájába. Szerencsére ő békésen aludt, és nem zavarta, hogy gyönyörködöm benne. A telefonomon már legalább tíz hívás volt Ibrától, és több üzenet, amiket nem akartam elolvasni, így kikapcsoltam a készüléket. Kora reggel Alex ébresztett, majd miután Maya felajánlotta, hogy elviszi sétálni beültem egy kád forró vízbe és igyekeztem kicsit regenerálódni. Legbelül borzasztóan hiányzott Zlatan, de tudtam, hogy még nem hívhatom fel, és nem mondhatom meg neki, hol vagyok. Azt akartam, hogy nagyon hiányozzak neki, és beismerje, fontos vagyok a számára. A karácsonyra gondolva újra csak elfogott a szomorúság, hiszen tavaly nagyon meghitt volt, és mivel az évfordulónkat is ünnepeltük szerelmem elhívta az édesanyját, hogy egy egész hétvégét legyünk kettesben, mi pedig alaposan kihasználtuk az együtt töltött időt, és ki sem bújtunk az ágyból. Mikor kifürdőztem magam egy puha köntöst kaptam magamra, és kezembe vettem az olasz GQ magazin decemberi számát, aminek címlapján párom kapott helyett. Az interjú nagyon tetszett, a képek pedig fantasztikusak voltak, amitől csak szarabbul éreztem magam, hiszen lassan az idejét sem tudtam mikor voltunk együtt.  Már majdnem végeztem a mustrálásával mikor ajtócsengő zaja ütötte meg a fülem. Gondoltam amilyen szeleburdi Maya biztos elfelejtette a kódot, vagy a kulcsot, így gyorsan kinyitottam az ajtót, ami előtt Zlatan és Mino állt.
- Hála Istennek, hogy itt vagy! - Ölelt meg szó nélkül -  vagy százszor hívtalak, és rengeteg üzenetet írtam Lili. Annyira aggódtam. Alexander is itt van? - Lépett be, és azonnal leakasztotta kabátját a fogasra, amit sajnos Mino is követett.
- Igen itt, de most éppen Mayával van a városban. Ez meg mit keres itt? - Böktem ügynöke felé, és nem is akartam leplezni utálatomat.
- Én is örülök neked- nézett rám gonosz szemekkel, és zakóját megigazította világoskék ingén.
- Mino üzleti ügybe jött a városba... miattam -  magyarázta Zlatan.
- Miattad? - Ütköztem meg szavain és ekkor esett le, hogy ő is elegáns ruhát visel. Mintha készülne valahova.
- Igen, és szeretném, ha meghallgatnál ez miatt. Gyere, üljünk le a nappaliba. Iszunk egy kávét és elmondom mi a helyzet. Elmondod neki, vagy én? - Fordult ügynöke felé, akinek megcsörrent a telefonja.
- Honnan tudtad meg, hogy itt vagyok? - Pillantottam fel mérgesen, és a konyhába csörtettem kávét készíteni.
- Elfecsegte egy kedves Maya nevű kismadár - utalt dadusunkra.
- Remek. Nem kellett volna idejönnötök még..
- Kicsim még mindig mérges vagy rám? - Fordított maga felé kedvesen.
- Nem kellett volna utánam jönnöd - ismételgettem megint.
- Nagyon hiányoztál, és rengeteg dolog átfutott az agyamon, és miután jól hozzám vágtad a gyűrűt felhívtam Minot és megbeszéltem vele a döntésemet.
- Ő meg jól beledumált, és azonnal más lett. – vetettem oda epésen.
- Lili az ügynököm nem gonosz csak még nem ismered a jó oldalát.
- Miért van neki olyan is? - Kérdeztem gúnyosan mire az említett férfi bejött a konyhába és megköszörülte a torkát, hogy rá figyeljünk.
- Azt hiszem, mennem kell. Ha lesz valami és kellesz úgyis hívlak.
- Rendben. Nagyon szépen köszönök mindent. - ölelte át Zlatan én pedig inkább mérges voltam a kettőjükre és Mayára is. - Vigyázzatok magatokra, és Lili - fordult felém - gratulálok.
- Köszönöm, bár nem tudom mihez. - húztam el számat, és mikor Mino kiment a bögrémmel együtt bevonultam a nappaliba ahová szerelmem is követett.
- Milyen volt a megbeszélés Paolóval? - Helyezkedett el kényelmesen miután meglazította nyakkendőjét. Muszáj volt kicsit megnyugodnom, hiszen nagyon jóképű volt.
- Jó, és nagyon tetszik, amit ajánl. Nem csak egy rovatom lenne, hanem az egész újság felépítésébe, kinézetébe is belevenne. Én lennék az egyik szerkesztő, és a legjobb az egészben, hogy nem mindennapos munka. Jó vannak kötött dolgok, de Alexanderral is tudnék foglalkozni.
- Mikor kell dönteni?
- Legkésőbb jövő héten, de az lenne a legjobb, ha még ma visszaszólnék és már alá is írhatnék, így akár a februári lapszámba is dolgozhatnék. A fizetés is nagyon kedvező.
- Nagyon szeretnéd ezt a melót ugye? - Húzott közel magához, mire aprót bólintottam.
- Igen nagyon, de mégis hogy vállalnám el, mikor fogalmam sincs, merre leszünk jövőre? Sajnálom, hogy kiabáltam és összevesztünk. Nem kellett volna csak úgy lelépnem és elhoznom a fiúnkat, de én tényleg magányosnak és értéktelennek éreztem magam az utóbbi időben, és mikor Paolo felhívott újra azt éreztem, hogy vagyok vaki. Nem csak a feleséged, hanem egy elismert fotós, újságíró.
- Mikor jön meg Maya? - Váltott témát.
- Nem tudom, már egy ideje elmentek. Szeretnéd, felhívom őket - ajánlottam, de az ajtó kattant és belépett dadusom és piros arcú kisfiam. Zlatan azonnal felpattant és egy nagy öleléssel üdvözölte őket.
- Zlatan ideértél! - Kiáltott fel Maya örömébe és azonnal átölelte a férfit. - örülök, hogy látlak. Nagyon jól nézel ki.
- Köszi, te is csinos vagy. Jól viselkedett az én drága fiam?
- Semmi baj nem volt vele. Sikerült megbeszélni a dolgokat? - Mért végig minket.
- Éppen ott tartunk, hogy a munkát tárgyaljuk át.
- Igen, és azt szeretném kérdezni, hogy mennyi ideig tudsz maradni, csak mert szeretném elvinni Lili pár helyre este pedig vacsorázni.
- Zlatan nem is hoztam olyan ruhát, amibe elmehetek valahova.
- De Maya azt mondta itt van valami zöld. Az pont jó lesz, és nem kell nagyon kiöltözni.
- Nagyon szívesen maradok akármeddig, csak akkor telefonálnom kell a szilveszteri buli miatt.
- Én csak erre a hétvégére gondoltam. - válaszolt gyorsan Zlatan és egyre zavarosabbnak éreztem a helyzetet. Mégis miről akar velem beszélni, és miért visz el vacsorázni, ha éppen fasírtba vagyunk? Inkább mondja meg, hogy Kína vagy Dél Amerika ahova éppen csomagolni kell. - Természetesen duplán felszámoljuk a hétvégét.
- Zlatan tudod, hogy nem a pénzért teszem, ezt ti is tudjátok, és ha szeretnétek, nekiállok főzni.
- Mi lenne, ha most elmagyaráznátok, mi folyik itt?? Maya miért hívtad ide Zlatant? Nem kellett volna, és nem ezért hívtalak ide, hanem mert bíztam benned.
- Zlatan alapból is jött volna ide, de beszéljétek meg. Menjetek be a szobába én meg készítek valamit.
- Inkább kimegyünk a városba hárman, te pedig addig azt csinálhatsz, amihez kedved van. Úgyis csak este kellesz. - nyomott a lány kezébe egy köteg pénzt Zlatan és újra öltöztetni kezdte Alexandert.
- Ibra miért nem mondasz valami konkrétat? - néztem rá türelmetlenül. - Mino hova ment, és te miért vagy így öltözve?
- Azért mert egy tárgyalásról jövök
- Milyen tárgyalásról?
- Lili mindent elmondok időben. Most csak legyünk együtt hárman.
- Hova akarsz menni? – Kérdeztem és idegesítő volt, hogy totál hidegen hagyják a kérdéseim.
- Mutatni akarok egy házat neked - kezdte mogyoró szemei pedig izgatottan csillogtak felém.
- Házat? Zlatan akkor inkább Alexandrával kéne beszélned.
. Lili fejezd be és vedd már a kabátod, mert megsülök itt bent!!! - forgatta meg szemét, és azzal a lendülettel felkapta fiát és már lent is volt. Behuppantam mellé, és már indultunk is. Gyorsan száguldottunk a városon, ahol ugyanolyan enyhe volt a tél, mint egész Európában.
- Merre megyünk?
- A külvárosba. Nem olvastad a híreket?
- Nem, miért kellett volna? - kérdeztem mire csak egy gyors nemmel válaszolt. - Nézd ott a San Siro!!
- Megálljunk előtte?
- Nem kell, úgysincs értelme - raktam fejem a hideg üveghez.
- Szomorú vagy kicsim?
- Nem, csak nem értem miért jöttél ide, és mi értelme van ennek az egésznek?
- Lili együtt vagyunk, és megnézünk egy házat. Ezt akartad nem?
- Igen, de már van egy lakásunk itt, és semmi értelme még több pénzt költeni. Semmi!! Mégis mikor jövünk ide, és mikor lesz időnk kihasználni ezeket? Üresen fog állni és ennyi.
- A ház mindig érték - simogatta meg arcom - és ki mondta, hogy üresen fog állni?
- Úgysem lesz rá időnk – mérgelődtem tovább. Az út hátralévő részében Alexanderről, a munkáról és a szilveszteri buliról beszélgettünk. Zlatan testvérével akart ünnepelni, aminek én is örültem, mert olyan régen találkoztunk már velük. Egyedül Stephan hiányzott, de reméltem azért összefutok vele az idény kezdete előtt. Lassan úgy gondoltam elhagyjuk Milánót, mikor egy kertvárosi részhez tévedtünk. Szinte olyan volt az egész, mint a Született feleségekbe. Gyönyörű házak, takaros előkerttel és gondozott udvarral. Az ünnepek miatt sok helyen fényfüzér lógott a tetőkről, kerítésekről, némelyik ablakból pedig még a karácsonyfát is lehetett látni. Nálunk is csodálatos hatalmas karácsonyfa pompázott, amit Zlatannal közösen díszítettünk fel, a ritka pillanatok egyikébe mikor nem volt nálunk senki.
- Még mindig nem mondod meg, miért kell nekünk másik ház? - puhatolóztam tovább, de ő újra csendre intett, míg végül egy nagy villa előtt álltunk meg, aminek automatikusan kinyílt a kapuja mi pedig beálltunk az udvarra.  Gyönyörű fa ajtón léptünk be a tágas hallba ahonnan kétoldalt nyíltak a szobák, középen pedig egy lépcsőn lehetett felmenni az emeletre. Az alap szobákon kívül Alexandernek egy külön játszó szoba, nekem két gardrób, egy edzőterem, belső medence, két dolgozó és két konyha volt berendezve. Zlatan szerint azonnal lakható.
- Hogy tetszik? – kíváncsiskodott.
- Csodálatos. Nagyon szép - léptem ki a felső fürdőből, aminek ablakából csodaszép volt a kilátás.
- Hátul van egy nagy udvar is, de azt majd ráérünk megnézni később.
- Mennyibe kerül ez nekünk?
- Kicsim, ne gondolj most az árra - nyugtatott meg és lágyan megcsókolt - még nem is mondtam mennyire gyönyörű vagy.
- Köszönöm. Hiányoztál és bocsáss meg. Nem fogok veszekedni veled, és sosem hagylak magadra. Az lesz, amit akarsz, én pedig...
- Elfogadod a munkát! - Vágott szavamba. - Szóval kapd elő a telefonod és hívd fel Paolót, hogy rendben van a dolog.
- Mégis mikor lesz időm akárhonnan idejárkálni? Nem rángathatom Mayat mindig.
- Pedig szívesen jön, látod - vigyorgott rám.
- Miattad jön, te lüke, nem miattam. – böktem oldalba játékosan.
- Már ez is valami, de hívd fel Paolót, én addig beszélek Minóval. - ment kicsit arrébb, így volt időm megbeszélni az üzletet főnökömmel, aki nagyon jól fogadta a hírt. A háznéző után visszamentünk a lakásomba, Zlatannak pedig újra dolga volt. Délután eljátszottam Alexanderral, kicsit kimentünk a parkba, és készítettem pár képet. Az idő szokatlanul tavaszias volt, kisfiam pedig élvezte a napsütést. Imádtam itt lenni, és nem is akartam azon gondolkozni mi lesz a jövőbe. Elvégre munkám már van, ami nagy szó. Más kérdés hogy fogom megoldani a rohangálást akárhol is leszünk. Öt óra körül hazamentünk, és beraktunk egy karácsonyi mesét, amit kisfiam élvezettel figyelt. Olyan édes volt, hogy újabb képeket készítettem, amit felraktam Insta profilomra, amit sok-sok szívvel árasztottak el a rajongók. Zlatan este hét körül érkezett meg, és nagyon boldognak tűnt. Valamit még motyogtak Mayával, én pedig a ruhámat nézegettem. A tükörbe jól állt rajtam, és úgy láttam Zlatannak is tetszik. 
- Nagyon szexi leszel- állt mögém - milyen jól nézünk ki együtt.
- Te nézel ki jól, én meg...
- Lili!!! - forgatta meg szemét, és a fülembe suttogott. - Elmegyek tusolni, nem akarsz követni?
- Zlatan nem vagyunk ketten. - pirultam bele, de eljátszottam a gondolattal.
- Este kipróbálhatnánk az új lakásban lévő ágyat.
- Meglátjuk. Mikor kell visszamenni Los Angelesbe?
- Nem kell visszamenni. - újságolta.
- Hogy érted ezt? – néztem rá vállam felett.
- A vacsora közben megtudod. Beszéltem Mayaval és vigyáz Alexanderra. Miénk az egész este, éjszaka, és hogyha szeretnénk az egész hétvége. Megünnepelhetnénk az évfordulónkat is.
- Vasárnap lesz nem?
- Igen, én is úgy tudom. A feleségem vagy már két éve.
- Néha többnek tűnik. - kuncogtam fel, de azért adtam neki egy puszit. Zlatan elment zuhanyozni, míg én sminkeltem.
- Milyen szép lesz anya - hozta ki egy jó éjt puszira kisfiamat dadusa mielőtt elaltatta volna.
- Köszönök Maya mindent - öleltem át a lányt - jól döntöttél, hogy szóltál Zlatannak.
- Nem akartam kavarni, de igazából ő hívott fel, és annyira rémes hangja volt, hogy nem hazudhattam neki.
- Megértem. Nagyon sokat segítesz nekünk.
- Csak a munkámat végzem. Most viszont megyek, elaltatom.
- Holnapra mindent előkészítettem és van mindene. Ennivaló, és ruha..
- Lili mindent tudok. Ismerem őt, hiszen kicsi korába is vigyáztam rá - nyugtatott meg, és kis idő múlva szerelmem is készen állt a vacsorára, ami meglepő módon nem egy étterem, hanem a délelőtt megnézett házhoz volt.
- Mondtam, hogy nem kell úgy kiöltözni - villantotta felém ellenállhatatlan mosolyát. A házba belépve egy pincér azonnal elvette a kabátom szerelmem pedig a konyhába vezetett ahol már terített asztal fogadott. Középen egy nagy rózsacsokor illatozott, és halk zene szólt.
- Itt fogunk vacsorázni, mert még nem annyira mozgolódhatok a városba - magyarázta zavartan.
- Húú a firkászok hada követi a naaaaggy Zlatant - nevettem fel.
- Nem erről van szó kicsim, csak amíg nem hivatalosak a dolgok addig nem kéne, hogy meglássanak.
- Akkor most beszélünk végre arról, amit egész hónapban kerülgetünk? - Tértem rá a tárgyra és nem foglalkoztam a pincérrel, aki kedvesen elénk hozta az első fogást.
- Rendben, de előbb igyunk - nyújtotta nekem a poharat, amibe a hideg pezsgő gyöngyözött. - Koccintsunk kettőnkre és arra, hogy mindkettőnk álma ugyanolyan  fontos.
- Köszönöm. Nagyon szeretlek Zlatan.
- Én is szeretlek Lili. Jó étvágyat.
- Neked is! - Fogtam meg kezét. Vacsora közben néha belekérdeztem a dolgokba, d semmit nem tudtam kihúzni belőle. Igaz nagyon jót beszélgettünk, és nevettünk az egésznek pedig olyan hangulata volt, mint az első randink környékén. Nagyon hiányzott már ez a kötetlenség, a desszertnél pedig úgy éreztem szétdurranok.
- Kifizetem, a pincért aztán elmehetnénk a medencékhez.
- Inkább menjünk a nappaliba – kérleltem ő pedig belement ebbe - nagyon szép ez a ház - dicsértem meg, ahogy leültem a kanapéra. Az egész nagyon modern volt. Mindenhol a kávé és a vajszín volt uralkodó többségben.
- Eltudod képzelni itt az életed? Viszonylag közel van mindenhez, de az autókat úgyis áthozatjuk.
- Los Angelesből?
- Persze. Már nem hosszabbítottam meg a bérlést, így Január vége felé ki kell költözni. Addig pedig belakjuk ezt!
- Milánóban fogunk lakni? - Csodálkoztam rá, a szívem pedig őrült gyorsan kezdett verni. Éreztem, hogy most fogja elmondani a döntését.
- Igen Lili itt. Legalábbis még fél évig biztos, a többit pedig majd meglátjuk, mert ez nem csak rajtam múlik - kezdte és apró mosolyra húzta száját. - Mikor elmentél és elvitted a fiúnkat nagyon magányosnak éreztem magam, és csak az a mondat kattogott a fejembe, amit utoljára mondtál. Te mindent feláldoztál értem. Igazad van, és abba is, hogy mindig mellettem álltál bármilyen döntést hoztam elfogadtad még akkor is, ha eleinte morogtál érte. Azt szeretném, ha boldog lennél és te is valóra váltanád az álmaidat - simogatta meg arcom gyengéden - eddig én voltam a lényeg a kapcsolatunkba, most te jössz. 
-  Zlatan ezt komolyan mondod? Mit csináltál, hova írtál alá? - záporoztattam felé izgatottan kérdéseimet. 
- Azt tettem, amiről tudtam, hogy örömet okozok neked, és visszaigazoltam az Ac Milanhoz. 
- Nagyon kérlek, ne játssz velem! - álltam fel kicsit mérgesen. 
- Szívem nem hazudok. Mindenben megegyeztem a csapattal. Azért jöttem ide ma, hogy velük tárgyaljak délután. Mino is segített, és ha minden jól megy, hatodikán aláírom a papírokat. Gondolod, megmutathatom a szerződést. Itt van az iroda egyik fiókjába. Lili itt fogok játszani a San Siroba. Elfogadtam a feltételeket, amiket felajánlottak, mert úgy gondolom nagy kihívás nekem, és a csapatnak is nagyon jól jön egy ilyen játékos, aki olyan inspirált, mint én - magyarázta és mikor nem szóltam semmit így folytatta: -Azt hittem kicsit jobban fogsz örülni, vagy legalábbis... 
- Ó bazd meg ez fantasztikus hír!!! - ugrottam sírva a nyakába - komolyan nem csapsz be? Komolyan, tényleg? Én nem hiszem el - ültem vissza és még mindig hitetlenkedve néztem rá. 
- Igen kicsim. Ne sírj már! - Szorított magához, és igyekezett megnyugtatni.
- Évekig vártam erre tudod, és most nem tudom elhinni, hogy megtetted. - fordultam felé, és egy zsebkendővel felitattam a könnyeim. - újra itt lenni ebbe a városba, és újra belépni abba a stadionba ahol annyi jó emlék vesz körül csodálatos dolog. Istenem ezt nem hiszem el. - nevettem fel és még akkor is a fellegek között éreztem magam mikor felmentünk a hálóba majd Zlatan egy újabb pezsgőt bontott ki. 
- Egészségedre - adta a kezembe a poharat. – boldog évfordulót.
- Köszönöm - emeltem fel fejem és mélyen belenéztem mogyoró szemeibe - köszönöm, hogy megtetted a házasságunk érdekében, és köszönöm, hogy nem hagytál cserbe. Annyira szeretlek, hogy nem is tudom elmondani. Valóra váltottad az egyik álmom, én nagyon bízom benne, hogy neked is sikerül azt a célt elérned, amit kitűztél magadnak a klubbal együtt. 
- Melletted sikerülni fog. Nagyon szeretlek - lépett egyre közelebb én pedig hagytam hagy vezessen az ágyhoz, ahol megpecsételhettük ezt a remek napot.

2019. december 27., péntek

⚽ Megismerni és megszeretni 15.⚽

Sziasztok!  

Végre meghoztam a Stephanos történetem legújabb részét! Fogadjátok sok-sok szeretettel, és ha tetszett lent tudtok véleményt nyilvánítani. 😘💓

Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic




Chiara: - Ti meg mit csináltok itt? - Hallottam Stephan mérhetetlen dühös hangját, majd azzal a lendülettel megragadta Carlot és a kanapéra lökte. - Azt kérdeztem mi folyik itt??!!

2019. december 20., péntek

⚽️ Karácsonyi ajándékozás 2019. ⚽️

Sziasztok! 

Mivel közeleg a Karácsony, úgy gondoltam előveszem egy régebbi posztomat, és kicsit átalakítva elhozom Nektek. Ha pedig további ünnepi kérdésre szeretnétek válaszolni, nézzétek meg a Decemberi #blogmas challenge-t.


1. Töltsd ki a kérdéssort, és rakd ki a Blogzaholic oldalára, a poszt alá!  ( más oldalakon is hirdetheted a játékot) 

Melyik a legemlékezetesebb karácsonyod? 

2. Írd le Neked mit jelent a Karácsony:  

3. Illesz be, a kedvenc Karácsonyi zenédet. 

4. Mi lenne az álomajándékod? 

5. Illeszd be a posztnál látható képet, és írj pár jókívánságot blogger társaidnak. 





1. Jöhetnek a feladatok.

Amelyiken megkérték a kezem. Nagyon meglepett, és igazán megható volt. Természetesen azonnal igent mondtam. 

2. Számomra a Karácsony a kikapcsolódást, és a családdal együtt töltött időt jelenti. Szeretem mikor együtt vagyunk, és együtt ülünk a vacsora asztalhoz, vagy együtt bontogatjuk az ajándékokat. 

3. Ezt a zenét imádom a legjobban. Sok emlék visszajön, és annyira Karácsonyos: 





4. Az én álomajándékom egy focimeccsre szóló jegy lenne, természetesen Milánóba. 

5.



Kellemes Karácsonyt Kívánok Mindenkinek, és kívánom, hogy rengeteg öröm érjen titeket az ünnepek alatt.

Puszi Andrea.