⚽ Megismerni és megszeretni 24.⚽

Sziasztok! Elhoztam a blogom legújabb részét, amiben megint bonyolódnak kicsit a szálak. 
Fogadjátok szeretettel, és ha szeretnétek kérni valakiről írjatok nyugodtan.

Chiara:  Az áprilisi napfény besütött a reluxa között, szemeimet álmosan nyitottam ki, és igyekeztem elhallgattatni telefonom csörgését, amit egyelőre sehol nem találtam a nagy ruha és doboz kupac alatt. Nagy nehezen mégis feltúrtam, és akkor láttam, hogy Emma keres, akivel Kínában találkoztam a konferencián, és akivel azóta csak nagyon minimálisan tartottam a kapcsolatot.
- Hali Emma, hogy vagy? – köszöntem barátságosan kicsit még álmoskás hangon.
- Chiara, de jó, hogy felvetted. Csak azért hívlak, mert érdeklődnék, hogy te találtál- e már szállást Kínában és ha nem akkor, esetleg ha én találnék, akkor laknál velem? Jó lenne olyannal összebútorozni egy évig, akit már ismerek. – darálta le villámgyorsan, és nagyon figyelnem kellett arra, hogy semmi ne kerülje el a figyelmemet. Ám olyan dolgokat mondott, amiket sehova sem tudtam tenni.
- Emma várj!! Nem értek ebből egy szót sem! Miről van szó?
- A Kínai szerződésről. Kaptunk egy levelet múlt héten, és benne van a te neved is. Nagyon örültem, hogy téged is kiválasztottak.

- Micsoda? – csodálkoztam, és jobban izgatott ez az egész dolog. – Én nem tudom, miről beszélsz.
- Nem nézted meg a leveleidet?
- De a cégeset minden nap nézem, de a… - esett le hirtelen – a magánt nem. Azt már nem néztem majdnem egy hónapja.
- Melyik van a névjegykártyádra írva?
- Mindkettő, de a szalon e- mail címére semmi nem jött.
- Lehet nem akarták, hogy a munkatársaid lássák, és gondolom privát fiókra ment.
- Valószínű, bár nincs titkom a csajok előtt se. – magyaráztam, és ekkor Stephant láttam meg az ajtóban, kezében egy tálcával, amin reggeli péksütemény illatozott. – Figyelj, Emma megnézem, és este visszahívlak. Jó úgy neked?
- Persze akármikor hívhatsz, de én annyira bevagyok sózva, és olyan boldog vagyok. – ujjongott.
- Ez jó, de akkor én is elolvasom. Este hívlak. Szia.
- Szia. Várom a hívást. – rakta le a lány, én pedig próbáltam kitalálni melyik dobozba rakhattam a gépem.
- Valami gond van? – rakta le a tálcát Stephan az ágyra. – Azt hittem még alszol, és csináltam reggelit.
- Édes vagy. – bújtam közelebb hozzá, hogy egy csókkal köszöntsem. – Jó reggelt. Mik ezek a finomságok?
- Csak egy kis pék süti, és a kedvenc fánkod.
- Ó imádom a csokisat . – ültem le és azonnal hozzáláttam a falatozásnak.
- Miért hívtak, és ki az az Emma? – tudakolta. – Valami gond van?
- Igazából nem tudom, mert eléggé szürreális, amiket mondott, és egyelőre semmi információt nem tudok, de ha megnézem majd a leveleimet, minden kitisztul. Legalábbis remélem.
- De mégis ki ez az Emma? – tette fel újra és úgy tűnt mintha féltékeny lenne.
- Egy lány, akivel a Kínában ismerkedtem meg. Hollandiában lakik, és közös szobát kaptunk, amiről én nem is tudtam. Kiválóan beszéli a nyelvet. Eléggé bohókás, de iszonyat kedves. Nagyon sokat segített nekem mikor kint voltunk.
- Értem, és mit mondott?
- Elvileg valami Kínai szerződésről, meg valami egy évről, és hogy találtam-e már lakást, mert akkor szívesen lakna velem. Kicsit össze-vissza beszélt, és nagyon pörgősen, szóval többet fogok tudni, ha elolvastam a levelet.
- Kaptál valami melót Kínába? – húzta fel szemöldökét.
- Lehet, de ha így is lenne, akkor sem fogom elfogadni, hiszen itt vagy te és a baba is. Meg Nellát sem vehetem ki az iskolából egy évre.
- Feltéve, ha velünk marad . – szólt, és tudtam megint Los Angeles lesz a téma, amit Stephan ugyanolyan lelkesen támogat, mint lányom. – már nem sok idő maradt hezitálni.
- Tudom, de még nem döntöttem el.
- Carlo mit mondd?
- Még nem hívtam fel, bár van egy olyan sejtésem, hogy Nella már igen.
- Chiara ez a lehetőség óriási, amit nem hagyhat ki, és ez rád is vonatkozik. Ha kapsz egy ilyen állást, el kell fogadni, mert nem tudod mikor lesz legközelebb.
- Stephan, amikor eldöntöttem, hogy megtartom a babánkat és te eljöttél elém a kórházba megfogadtam, hogy sosem hagylak el, és mindenben támogatlak. Rendes focista feleség leszek. – néztem szép szemébe. – és amúgy is hogy dolgoznék terhesen?
- Talán lenne valami engedmény, és dolgozhatnál akkor is, ha már megszültél, vagy addig, amíg megszülsz. Mikor kellene kezdeni?
- Fogalmam sincs, de estére már megtudom. Nella elment a suliba?
- Igen, elvittem.
- Köszönöm Stephan! – simítottam végig arcán, és hálás szemmel néztem rá. Mikor eldöntöttem mégsem vetetem el a babát Stephan azonnal ugrott és rögtön azt tanácsolta költözzek hozzá. Ezt pedig készségesen elfogadtam. Az utóbbi napok pedig a pakolászással teltek, aminek következtében focistám házát és hálóját dobozok és bőröndök töltötték meg. Munkahelyemen a heti öt napot felváltottam heti háromra. A lányok ujjongva ugráltak a hírek hallatán, és biztosítottak arról, hogy mindenben támogatnak, és a segítségemre lesznek. Jól esett, hogy ennyire osztoznak az örömömbe. Ám ami őszintén melegséggel töltötte el Nella hozzáállása mikor megtudta a jó hírt. Lányom könnyes szemmel örült kistestvére hírére, és egy percet sem neheztelt rám, amiért újra költözni kellett. Ezentúl már teljesen biztos voltam a dolgomba, így eladtam a lakásomat, és az érte kapott pénzt beraktam egy új számlára, amit jövendő gyermekemnek szántam. Anno Nellának is nyitottam ilyet és havi szinten pakolok rá valamennyi összeget, hogy ha kilép a nagybetűs életbe, legalább egy kisebb összeggel indíthassa el terveit. A babával kapcsolatos dolgokat Stephannal közösen hoztuk meg, így mindenből egyelő arányban vettük ki részünket.
- Most megyek edzésre. Ha kell valami, Marina lent van.
- Oké, de megleszek itthon. Pakolom a dobozokat, és igyekszek berendezkedni. Hogy van a vádlid?
- Már jobban, de a holnapi mérkőzést sajnos újra a padon töltöm . – osztotta meg velem –, de az orvos szerint már nem sokáig kell koptatnom a padot, és ha minden jól megy jövő héten már a csapattal edzhetek. Az Inter ellen már végigszeretném játszani a mérkőzést.
- Szerintem jobb lenne, ha pihennél és vigyáznál magadra. Tudod, hogy nem szeretném, ha túlhajtanád magad.
- Nem fogom, de most tényleg megyek. Te mész Nelláért, vagy hazajön, vagy esetleg elmenjek érte én?
- Úgy tudom ma edzése van, így csak négy körül jön, és egyedül. Közelebb van most az iskolához, mint tőlünk.
- Akkor jó, vigyázz magadra kicsim. Szeretlek. – csókolt meg lágyan és kisietett a szobából.
Gyorsan felöltöztem és miután beszéltem pár szót Marinával, nekiláttam újabb adag doboznak. Nagyon jól haladtam délelőtt, és boldog voltam, hogy minden ruhám elfér és végre egy egész gardróbszekrényem van, ahol nem kellett suvasztva tartanom ruháimat. Mindennek megvolt a helye, és még a cipőimnek is jutott egy külön polc. Éppen Nella dolgit rendeztem mikor csöngettek az ajtón. Nem tudtam ki lehetett az, így lesiettem, de Marina gyorsabb volt és beengedte a látogatót.
- Szia Giulia . – köszöntöttem félvállról a lányt, akivel azóta nem beszéltem mióta rám csapta az ajtót. Igaz, hogy belül nagyon fájt a hiánya, de végül feladtam a próbálkozást, és nem írtam neki több bocsánatkérő üzenetet. – Stephan nincs itthon.
- Nem hozzá jöttem . – szólt gyenge hangon, de még mindig nem nézett a szemembe. – vVeled szerettem volna beszélni. Már ha meghallgatsz, és nem küldesz el.
- Eddig se én voltam, aki hárított. Nem szeretnél leülni, és inni valamit? Üdítő, kávé, tea?
- De köszönöm, egy kávé jó lenne.
- Jó, szólok Marinának, addig ülj le a nappaliba. – tanácsoltam, és miután leadtam a rendelést a házvezető nőnek én is helyet foglaltam Giulia mellett, aki nagyon feszültnek tűnt. Szőke haját magas lófarokba kötötte, világoskék felsője eléggé gyűrötten állt rajta.
- Hogy vagy? – érdeklődött és végre rám pillantott.
- Jól, most éppen pakolási fázisban vagyok. Az én dolgaim már rendben állnak, csak Nelláét kell befejeznem.
- Hogyha gondolod, szívesen segítek. Nem kell, hogy túlterheld magad az állapotodban.
- Köszönöm, de nem kell. Megcsinálom egyedül is. Nem fáradság és nem szeretném elveszteni az önállóságomat azért, mert gyereket várok.
- Értem – bólogatott és a táskájába kezdett kotorászni, amiből az ott maradt kép és a papír került elő. Ezek már nem voltak ugyan aktuálisak, de jól esett, hogy visszahozta őket – a papírok, amik nálam maradtak. Nem akartam megtartani, és nem is az enyémek.
- Köszi, már nem lényegesek – vágtam oda, mikor Marina meghozta a kávénkat. Egy darabig csendben ültünk, és még mindig nem értettem miért jött. Eddig hallani sem akart rólam, most pedig még segítni is szeretne? Nem értettem a helyzetet így jobban láttam, ha túlesünk a nehezén és nyíltan belevágok a közepébe. Ennél jobban talán már úgysem tudnánk összeveszni.
– Miért jöttél? Talán bocsánatot szeretnél, mert ha igen akkor legyen. Ne haragudj, nem akartam olyan kemény dolgokat mondani, de nagyon ideges voltam, és hamarabb járt a szám, mint az eszem. Szándékosan soha nem mondanék olyat, ami neked fájna. Megtudsz nekem bocsájtani, vagy azért jöttél, hogy újra leszedd a fejem?
- Nem, dehogy is. Azért jöttem, mert én is borzalmasan viselkedtem, és nem láttam be, hogy neked mi lenne a jó. Csak a saját szemszögemből néztem a dolgokat, és egyedül csak az anyaság forgott a fejembe, aminek én nem lehetek a részese.
- Ugyan Giulia ne mondd ezt – fogtam meg kezét –, neked is lesz még babád.
- Azt hiszem irigy voltam rád, és a tudatra, hogy neked akkor is sikerült mikor nem is akartad, és dühös, amiért ezt az életet elakarod dobni. Azért nem vettem fel a telefont, mert képtelen voltam együtt örülni veled, és én sem viselkedtem úgy, mint egy normális barátnő. Pedig örülnöm kellett volna, vagy elfogadni a döntésedet. Mehettem volna veled a kórházba, hogy erősítselek, de ehelyett a szobámba kuksoltam napokig ahol csak sírtam és sajnáltattam magam. Mikor Manuel hazajött teljesen kibukott a látványomtól, és mikor elmeséltem neki a dolgokat megharagudott rám, és azt mondta csak magamnak köszönhetem, ha te soha többé nem fogsz velem szóba állni, és azt is ha Stephan már sosem hív el minket magához – sírta el magát. – Te mindig mellettem álltál a bajba én pedig nem voltam melletted, hanem hátba támadtalak, de úgy gondoltam Stephannak is joga van tudni az igazságot. Megtudsz nekem bocsájtani Chiara?
- Istenem Giulia hát persze! – öleltem át, és én is elsírtam magam. – Annyira sajnálom, hogy olyan hülye voltam. Nagyon hiányoztál nekem.
- Te is! – ismerte be. – Nagyon. – Töröltem meg szemem, és végre láttam barátnőmet elmosolyodni.
- Mi lenne, ha ma elmennénk vásárolni? Vagy esetleg segítenék neked pakolni?
- Köszönöm kedves vagy, de még én se tudom mit, hogy pakolok Nella szobájába. Bár ha maradsz, legalább együtt kitaláljuk – ajánlottam fel, és jó volt látni Giuliát mennyire örült a meghívásnak. Ketten tényleg gyorsabban haladtunk, közben sokat nevettünk, és tervezgettük milyen lesz a pici. Abban biztos voltam, hogy csak ők lehetnek majd a keresztszülők, de erről egyelőre nem akartam neki szólni, hiszen Stephannal együtt szerettem volna majd közölni. Marina kiváló ebédet főzött a délutánt pedig házon kívül töltötte. Így mi lent bekuckóztunk a televízió elé és gyerekszoba dekorációkat néztünk.
- Mi van az esküvővel? – tette fel barátnőm a kérdést.
- Igazából azóta még nem került elő ez a téma. Valahogy el is feledkeztünk róla. Sok minden jelenleg fontosabb a lagzinál. Most itt van a baba, a költözés, és Stephan karrierje. Ráadásul van valami Kíni szerződés, aminek a részleteiről egyelőre nem sokat tudok.
- Manuel említette, hogy jó ajánlatott tettek Stephannak, de még hezitál. Pedig nem volna rossz csapat és Sanghai hatalmas város. A fizetés pedig magasan jobb, mint amit a Rómába zsebre vág. Sőt ott tuti ő lenne a sztár, hiszen nem mindennap focizik velük ilyen kaliberű játékos. Manuel szerint ez az egyik legjobb csapat és utána néztem, még Drogba is rúgta ott a bőrt. A három év kicsit soknak tűnik, de ha váltani akar, ennyi idő alatt megismeri akultúrát.
- Giulia, én nem tudom, miről beszélsz – néztem rá zavartan, és magamban átgondoltam Stephan mikor említette nekem ezt, de rájöttem semmikor. Én is teljesen más miatt hoztam fel Kínát.
- Stephan szerződéséről, amit a SanghaiSenhua ajánlott fel neki. Vagy te miről beszélsz?
- Nem érdekes – hagytam rá, és Stephan mosolygós arcát látva eldöntöttem amint kettesben leszünk, rákérdezek a dolgokra.
- Giulia, nem is tudtam, hogy itt vagy. Manuel nem jött veled? – érdeklődött és egy puszival köszöntötte sógornőjét.
- Nem, de én is megyek. Már itt vagyok egy ideje – állt fel a szöszi lány.
- Segített berendezkedni – újságoltam.
- Ennek örülök, és annak is, hogy újra beszéltek és jó a hangulat.
- Mindkettőnknek volt vaj a füle mögött, viszont évek óta a legjobb barátnők vagyunk, amit egy kisebb szóváltás nem tehet tönkre – szóltam, és hiába próbáltam még marasztalni Giuliát ő tovább állt, én pedig egész délután próbáltam kitalálni miért nem mesélt Stephan Kínáról. Ha elvállalja, akkor az azt jelentené, hogy ő elmegy és három évig távkapcsolatban kéne élnünk, hiszen a szalont nem hagyhattam itt. Kicsit nehezteltem is rá, hiszen ez eléggé fontos döntés, amiből nem hagyhatna ki. Szerettem őt, és a kapcsolatunk végre jó irányba haladt. Terveztük a babaszobát, és a közös jövőt, Rómába. Délután Nella is hazaért és míg Stephannal az újonnan berendezett szobájában gyönyörködtek megnyitottam a leveleimet ahol megláttam az Emma által említett üzenetet. Ebben az állt, hogy egy éves továbbképzést biztosítanak nekünk, ami alatt Shanghai legmenőbb tetováló szalonjában dolgozhatnánk, utána pedig felajánlanák, hogy segítenek beindítani a saját szalonunkat. Emellett heti három nap nyelvoktatáson vehetnénk részt, ami megkönnyítené a kommunikációt. Lakást magunknak kéne szerezni, de támogatnák a lakhatásunk bizonyos százalékát. Az ajánlat jónak bizonyult, de így terhesen nem vállalhattam el, és ez nagyon szíven ütött. Újra eszembe jutott, hogy ha nem jövök el a kórházból, azonnal igent mondhatnék, de így esélytelen bármit is tenni. Sajnos Emma nem vette fel a telefont így nem tudtam megtárgyalni vele a részleteket. Válasz üzenetként csak annyit írtam, hogy még gondolkozom rajta, amire még volt időm. A továbbképzés Júliusban kezdődött. A vacsoránál folyamatosan járt az agyam, hogy mit mondjak neki, vagy, hogy kérdezzek rá. Ezt ő is észrevette majd miután Nella aludni tért érdeklődött miért vagyok ennyire csendes.
- Van egy ajánlatom, ami egy évre szól, de nem fogadhatom el. Tudod már reggel meséltem róla.
- Igen, de akkor még nem tudtad a pontos részleteket.
- Egy éves továbbképzésről szól, aminek a helyszíne Kína. Ez alatt biztosítanak munkát, és ha minden sikerül és jó eredménnyel zárunk segítenek beindítani a saját szalonunkat is. Emellett nyelvórákon is részt vehetnék. Egyedül a lakást kéne megoldani, de annak is fizetik valamennyi százalékát.
- Ez fantasztikus kicsim – ült mellém mosolyogva. – Jobb, mint az állás ajánlat, hiszen még magasabb szintre is emeled a már eddig is tökéletes tudásodat.
-  De ha nem felejtetted volna el, terhes vagyok, szóval ugrott a dolog. Jelenleg a babámmal kell foglalkozni, és arról, hogy kialakítsam az itteni szülés előtti és utáni életünket. Vagy te talán másképp látod a dolgokat? Vagy valamit nem szeretnél nekem mondani, amit eddig eltitkoltál?
- Mire akarsz kilyukadni? – érdeklődött zavart hangon.
- Úgy hallottam te is kezdesz közel kerülni Kínához.
- Chiara ezt megmagyarázom.
- Mit? Hogy miért nem meséltél az ajánlatodról, vagy, hogy miért kellett titkolózni? – Emeltem magasabbra hangom.
- Én nem titkolóztam, csak addig nem akartam szólni, amíg nem lesz belőle semmi.
- Igazán? Na és mikor akartad volna elmondani? Egy nappal az utazás vagy az átigazolás előtt?
- Dehogyis!!
- Akkor??Stephan nekem terveznem kell a jövőmet, amit veled képzelek el.
- Én is veled – jött közelebb, de mikor próbálta megfogni kezem én inkább elhúzódtam tőle.
- Azt gondoltam, hogy egy ilyen fontos döntést előtt engem is megkérdezel.
- Megakartalak, csak még…
- Csak még mi? Stephan hát nem érted, hogy én itt hamarosan gyereket fogok szülni!!!!!
- Már hogyne érteném meg, de ha úgy vesszük ez az ajánlat még neked is jól jöhet nem? Majd kitalálunk valamit, hiszen az is lehet, hogy ellehet tolni még egy évvel, és akkor már mindketten Kínában élnénk.
- Én nem akarok ott élni! Tökéletesen megfelel az itteni életem, amit így is fel kell rúgni egy óbégató csöppség miatt!!  Azt gondoltam mellettem állsz.
- Hiszen melletted állok, bármi lesz.
- Kínából hogy tudsz mellettem állni?
- Jöhetnél te is velem, még akkor is, ha nem sikerül ott dolgozni. Iszonyat sok pénzt keresnék.
- Engem nem érdekel a pénz, csak, hogy velem legyél, és együtt legyünk! Nyugodtan itt Rómába!!
- Chiara légy szíves ne legyél ennyire ideges, mert az árt a picinek.
- Tudod én elhittem, hogy ezentúl minden másképp lesz, és végre olyanunk leszünk, mint egy boldog család  – néztem bele szépséges szemeibe.
- Így lesz, ezt megígérhetem. Rengeteg pénzt fogok keresni, és már sosem kell a szalonban dolgoznod. Csak a gyerekre koncentrálhatsz. és gondtalanul élheted az életed velem. Akár Sahnghaiba is.
- Nincs szükségünk több pénzre, csak az, hogy velem legyél, és ne változzon már semmi. Csak hogy tudd, soha nem megyek veled Kínába, ugyanis az én álmaim már elúsztak – kerültem ki és dühösen kiviharzottam a szobából.