Sziasztok!!! Tudom, hogy hamarabb ígértem a részt, de annyi felé
mászkálok, és sok az elintézni valóm, így nem sok időm jutott írni. Élvezem a
napsütést, a jó időt, és azt, hogy minden úgy van, ahogy lenni kell. Most
tényleg egy hatalmas lelki nyugalom van rajtam, és hihetetlenül boldog vagyok,
hogy a családom és a barátaim teljes mértékben mellettem vannak, és rengeteg
erőt, és pozitivitást adnak. Úgy vélem ennél nem is kell több és hagyom, hogy
minden megtörténjen, aminek már nagyon itt volt az ideje. A részek pedig lehet
azért is jönnek ilyen döcögősen, mert sokkal jobban élvezem a való világ
történéseit, és nincs szükségem az álomvilágomra.
De most jöjjön az új fejezet, aminél a segítséget köszönöm Eszternek.
Chiara:
Mivel Stephan beleegyezett az interjúba visszahívtam Claudiát és megbeszéltem
vele egy találkozót. Előtte este már nagyon izgatott voltam, és még mindig a
ruháimat válogattam a fotózásra, mikor Stephan lépett be az ajtón és karba tett
kézzel figyelte mozdulataimat, de miután megunta leült az egyik puffra és
csendesen így szólt.
- Nem unod még? Egész este ezzel foglalkoztál. Inkább gyere
aludni, hiszen holnap figyelned kell. Nellat már elaltattam, és gondoltam talán
mi összebújhatnánk kicsit.
- Stephan még nem döntöttem mit veszek fel. - néztem rá -
úgy érzem semmi nem jó, és egyik ruhát sem érzem fotózásra valónak.
- Kicsim mindenben gyönyörű leszel, de szerintem adnak
szponzor ruhát nem?
- Arról nem beszéltünk. - magyaráztam. - mindent csak az
interjú után fogok megtudni.
- Hol fogtok találkozni? - érdeklődött és ő is nézegetni
kezdte a dolgaimat.
- Egy étterembe, ami közel van a szalonhoz. Előtte még
vannak ügyfeleim, amiket nem akartam lemondani, de az egész délutánt át kellett
adnom a többieknek.
- Akkor nincs gond. Mások megcsinálják, és amúgy is te vagy
a főnök. Akkor mész be, amikor csak akarsz.
- Ez nem így van. Szerinted ez jó lesz? - húztam ki egy
sötétkék ruhát, aminek a háta nyitott volt, így a kedvenc tetoválásom is jól
látszott benne.
- Nagyon tetszik. - csillant fel szeme. - az olvasók
elájulnak majd, ha meglátják, és biztos minden pasi csak téged akar majd, de te
már az én barátnőm vagy.
- Jaj Stephan, fejezd be. - léptem el tőle és elutasítottam
a csókot, amit egy sóhajjal vett tudomásul.
- Chiara nézz rám! - fordított maga felé. - ne görcsölj rá
semmire jó? Ez csak egy interjú és egy fotózás. Nem a világ, és ha valami nem
jó úgyis javítanak a képeken.
- Te könnyen beszélsz, mert szinte minden héten részt
veszel ilyeneken.
- Azért nem minden héten, de gyakran. Ez rutin, és itt nem
neked kell felkészültnek lenni, hanem nekik. Az újságírónak, és a fotósnak.
Bízz magadban, és minden tökéletes lesz.
- Remélem, mert nem akarlak bajba sodorni egy
meggondolatlan válasszal. Istenem kár, hogy nem tudom a kérdéseket. -
sóhajtottam fel, és én is éreztem, hogy álmos vagyok, így engedtem szerelmem
csábításának, és bebújtam mellé az ágyba.
Reggel a megszokottnál is idegesebb voltam, és egy falat
sem ment le a torkomon. Stephan elvitte Nellat az iskolába, majd edzésre
indult. A fotózásra elkészített ruhámat egy zacskóba raktam, és úgy voltam
vele, majd megmutatom Claudiának. Csak tizenegyig dolgoztam majd miután
leadtam a feladatok a többieknek az étterem felé indultam. A pincér már tudta
ki vagyok, és azonnal egy galériás asztalhoz vezetett, ahol senki nem volt. Az
emberek a lenti részen étkeztek. Egy ásványvizet rendeltem, és vártam, amíg
megérkezik a riporterem, közben végignéztem a helyen. Igazán barátságos volt a
sok faburkolattal, és a sok növénnyel. Bőven elmúlt dél is mikor egy rövid
barna hajú nagy bundakabátos ötvenes éveiben járó hölgy lépett be. A pincér az asztalomhoz
kísérte, ő pedig hatalmas mosollyal üdvözölt.
- Ne haragudj a késésért, de kicsit nagy volt a forgalom. -
szabadkozott, és ő is rendelt egy üveg vizet.
- Semmi baj. Örülök, hogy sikerült ideérned. - nyugtattam
meg, és magamban megcsodáltam aranybarna kosztümjét, ami nagyon szépen kiemelte
alakját. Szemei zölden néztek rám, majd táskájába nyúlt, amiből diktafont,
füzetet és tollat vett elő.
- Először is nagyon köszönöm, hogy elfogadtad az interjút
és a fotózást. Biztos sok a dolgod.
- Igen, de szerencsére a munkatársaim besegítettek és
átvállalták a megbízásaimat.
- Jó, hogy ezt mondod. Vagyis, hogy a munkatársaim, és nem
a beosztottjaim. Én is igyekszem megtartani a jó légkört az újságnál, és
próbálom azt, hogy ne mint főnökként nézzenek rám, hanem egyenlő fél ként.
- Sosem éreztem magam igazán főnöknek. - szóltam félénken.
- úgy gondolom, kölcsönösen segítjük egymást, és mindenki azt teszi,
amibe a legjobb.
- Nagyon jó főnök lehetsz. - nevetett fel, majd komolyabb
arccal folytatta. - szerintem kezdhetnénk az interjút, ha neked megfelel.
- Persze, igen. - bólogattam, és a szívem újra gyorsabban
kezdett verni, de ő kedvesen megfogta a kezem.
- Ne légy ideges, és ha valamire nem akarsz válaszolni, nem
kell.
- Köszönöm, ezt jó tudni. - szóltam halkan ő pedig
belekezdett.
- Igazi 21. századi nő vagy: gyereket nevelsz és egy jól
működő vállalkozásod van. Mesélnél róla?
- A neve Chaoos, és már lassan nyolc éve működik.
Eleinte kicsit döcögött, de szerencsére volt egy ismertebb vendégem, akit sokat
tetováltam, ő pedig sok embernek ajánlott, majd szépen lassan kezdtem feltörni.
Ma pedig már azt mondom, jó irányba haladok. Ezen kívül van egy tíz éves
lányom, aki imádja a kézilabdát, és fantasztikus kislány, akinek mindenről
megvan a véleménye. Napról napra okosabb, és kezd nyitni a világ felé.
- Miért épp tetováló szalon? - jött a következő kérdés, amire egy kis gondolkodás
után úgy éreztem őszintén fogok válaszolni.
- Mikor teherbe estem ott kellett hagynom az iskolát, és
akkor jött egy olcsóbb tanfolyam én pedig úgy gondoltam valamilyen szinten ez
is egy művészeti ág. Elvégeztem, majd nyitottam egy szalont. A tetoválásokat
mindig is az önkifejezés eszközének tartottam, és láthatod nekem is van jó pár
darab. Akik tetováltatnak, azok az életük fontosabb eseményeit szeretnék
megőrizni a bőrükön, ezért minden munkámra teljes figyelmet fordítok. Vannak,
akik már határozott ötlettel jönnek hozzám, de olyan is akad, akivel közösen
agyaljuk ki a mintát. Én személy szerint ezt szeretem a legjobban, hiszen
ilyenkor szárnyalhat a fantáziám, és mindig boldog vagyok, ha tetszik, amit
elkészítettem.
- Kislányként is erről illetve a művészetről álmodoztál?
- Mondhatom, hogy igen, és hogy nem. - nevettem fel. - a művészet nagyon fontos
szerepet játszik az életemben, de eredetileg festő szerettem volna lenni, és
gyerekeket tanítani. Igaz, hogy az álmom nem teljesen jött be, de én így is
nagyon boldog vagyok.
- Több helyen olvashattuk, hogy egy híres focistával
randevúzol. Mesélnél nekünk arról, hogy ismerkedtetek meg? Milyen így az életed
focista barátnőként?
- Kicsit furcsa, hogy sok helyen megismernek, és olyan
képek készülnek rólam, amiről nincs tudomásom, viszont nagyon boldog vagyok.
Stephannal a legjobb barátnőm lakodalmában találkoztam először. Már akkor is
nagyon vonzó volt, de nem léptem felé, aztán Giulia már megunta, hogy
folyamatosan a rossz randevúimról mesélek neki, így összehozott minket egy
vacsorára. Nagyon kedves és figyelmes embert ismertem meg benne, aki még a
lányommal is jól kijön. Számomra ez mindennél fontosabb.
- Terveztek komolyabb dolgot?
- Nemrégen költöztünk össze, és most éppen szokjuk
a közös életet. Számomra ez elég komoly dolog, ahogy a lányomnak is. Eddig
minden remekül alakul, és úgy érzem, nagyon szerelmes vagyok, és megtaláltam
azt az embert, akire mindig is vártam.
- Mik a terveid a jövőt illetően?
- A szalonnal kapcsolatban még rengeteg tervem van. Február
vége felé Kínába utazom, ugyanis részt veszek egy találkozón ahol a világ
minden részéről érkeznek művészek, és amatőrök. Úgy gondolom ezek jó
lehetőségek arra, hogy új emberekkel, és új technikákkal ismerkedjek meg.
Szeretnék terjeszkedni, és máshol is hasonló szalonokat nyitni, amik az én
nevem alatt futnak. Magánéletben pedig ezt az életformát fenntartani, ami most
is tart.
- Köszönöm szépen, hogy őszintén válaszoltál a kérdéseimre.
- Én köszönöm a lehetőséget. - válaszoltam, ő pedig eltette
az interjúhoz szükséges dolgait. A fotózást délután három órára időzítettük,
így a kérdések után megrendeltük az ebédünket és továbbra is kellemesen
elbeszélgettünk. Sok mindent megtudtam a fotózással és az újságírással
kapcsolatban is. Claudia igazán jó társaság volt, aki mellett egy percet sem
unatkoztam. A kezdeti idegességem az ebéd végére már teljesen elmúlt. Kiderült,
hogy Stephannak volt igaza, és a ruhámra nem lesz szükség. A fotózásra Claudia
autójával mentünk, és egy városszéli épületnél álltunk meg, ahol a fotóstúdió
volt. Három lány azonnal közre fogott, és miután átöltöztem egy vagányabb
szerelésbe, következett a hajam, utána pedig a sminkem. Igazán élveztem ezt a
nagy figyelmet, és mosolyogva álltam be egy világosabb fal elé. Körülöttem két
lámpa világított. A fényképész Thomas, harmincas körüli férfi, aki elmagyarázta
mire számíthatok, és biztosított, hogy tökéletes képek készülnek majd.
Természetesen a testemen lévő minták voltak a hangsúlyosak, így sokféle ruhába
öltöztem át. Az első egy vagányabb, a második egy köznapi a harmadik pedig egy
nagyon szexi piros mélyen dekoltált ruhaköltemény volt, amiből az egyik combom
kilátszódott. Én ebben éreztem a legjobban magam. A munka remekül ment, én
pedig egyre jobban belejöttem a pózolásba, és a mosolygásba. Mikor a beltéri
képek elkészültek a kültériek következtek. Felvettem egy szűk fekete bőr ruhát,
felrakták a póthajam, és egy erősebb sminket is kaptam, amit biztos nem
használnék sehol, de nagyon tetszett. A képek pedig olyan jól sikerültek, hogy
csak ámultam, és hitetlenkedve néztem a fotón szereplő lányt, aki én voltam.
- Milyenek lettek? - kérdezte tőlem Thomas és kíváncsi
szemekkel meredt rám.
- Fantasztikusak. Nagyon profi vagy. Köszönöm szépen. -
hálálkodtam, és barátságosan megöleltem őt. Egy pár dolgot még megbeszéltünk,
Claudia pedig megígérte, hogy még a megjelenés előtt elküld nekem egy példányt,
hogy lássam milyen lett a végeredmény. Szinte szárnyaltam a boldogságtól mikor
beléptem a házba, ahol Nella a nappaliba tanult, Stephan pedig éppen az egyik
csapattársával társalgott a közelgő mérkőzésről telefonon.
- Sziasztok. - léptem be, és miután leraktam a kabátom
Nellahoz indultam. - szia, kicsim. Hogy haladsz a tanulással? Segítsek?
- Nem kell, köszönöm. - válaszolta, és furcsa szemekkel
nézett rám.
- Valami gond van? - ültem mellé, de ő csak megrázta a
fejét, és inkább felállt. Éreztem, hogy szeretne mondani valamit, és biztos
voltam benne, hogy fél. - Nella történt valami? Olyan furcsa vagy.
- Nem, dehogy. Inkább felmegyek a szobámba. - pakolta el a
könyveit, de szokatlan izgatott viselkedése nem hagyott nyugodni.
- Történt valami az iskolában?
- Nem, semmi.
- Nella mi a baj? Látom, hogy valamit mondani szeretnél,
csak nem mered. Talán rossz jegyet kaptál, vagy valaki bántott?
- Nem, dehogy. - ült le újra és egy mély levegő után
belekezdett. - tudod mikor jöttem ki az iskolából és vártam Stephant, odajött
hozzám a mama.
- A mama? Carlo anyukája? - csodálkoztam, és nem értettem
mit akarhat a lányomtól.
- NEM! Galiano mama.
- Anya?! - kerekedett ki a szemem, és a szívem nagyot
dobbant. - Mit akart tőled?
- Nagyon kedves volt, és mondta, hogy már nagyon régóta
akar velem és veled is beszélni. Tudja, hogy mostanában lesz a születésnapom,
és azt mondta szeretné, ha kicsit többet találkoznánk, és talán veled is
beszélhetne.
- Még csak az kéne. - háborodtam fel. - remélem elküldted
őt.
- Miért küldtem volna? Nagyon kedves volt, és kaptam tőle
ajándékot. - mutatta az apró plüss kutyust, amit a tolltartójába dugott. - Azt
mondta ez csak előleges ajándék és majd kapok egy nagyobbat a
szülinapomra.
- Nem kellett volna elfogadod, és nem is kellett volna
szóba állni vele! - mérgelődtem, és a fotózás okozta örömöm átváltott haragba.
- Anya nagyon kedves volt, és jót beszélgettünk. Mesélte,
hogy már régóta szeretné veled is felvenni a kapcsolatot, de nem tudja a
telefonszámodat, a szalont pedig nem merte hívni.
- Jobb is így! Remélem nem adtad meg neki. - néztem rá
szigorúan ám Nella hallgatása mindent elárult. - Istenem Nella nem hiszem el,
hogy ezt tetted!! Azt hittem megbeszéltük, hogy nem tartjuk velük a
kapcsolatot. Kicsi korod óta nem érdeklődnek irántunk, és...
- De most érdeklődött, és nagyon aranyos volt. - sírta el
magát lányom, mire Stephan is bejött.
- Mi folyik itt? Miért sír Nella, és te...
- A lányom megadta a telefonszámomat anyámnak!!!
- Nem gondoltam, hogy ez ekkora baj! - zokogott Nella
tovább, és könnyeit törölgetve figyelte a reakcióm. Sajnáltam őt, de belül
borzalmasan dühös voltam.
- Miért gond az, ha az édesanyád fel akarja venni veled a
kapcsolatot? - értetlenkedett szerelmem, és tudtam akármit mondok neki, nem
fogja megérteni. - mégiscsak a mamája.
- Aki az elmúlt években le se ejtett minket. Nem is értem
miért pont most teper? Egyáltalán honnan jutott eszébe, hogy Nellán keresztül
tud rólam meg dolgokat.
- Azt mondta látott az újságba Stephannal, és..
- Szóval ez az! - csattantam fel. - nyilván csak azt hiszi,
hogy ő is bekerül majd valamelyik lapba. Megáll az eszem!
- Nem tűnt olyannak, aki pénzt akar. - bizonygatta Nella. -
tényleg olyan aranyos volt, és én szeretném velük tartani a kapcsolatot anya.
Miért baj az, ha jóba vagyok vele?
- Nella nem érted a dolgokat, mert még kicsi vagy ehhez, de
én tudom, hogy mi az, amit kaptam, vagy éppen nem kaptam tőlük. Sajnálom, hogy
kiabáltam veled, de nem kellett volna megadnod a számom. Nem akarok vele
beszélni, mert nem akarok tőlük semmit.
- Legalább csak próbáld meg. Kérlek anya! - pillantott rám,
és könnyes kérlelő tekintetének nem tudtam nemet felelni.
- Jó, rendben, ha hív és éppen lesz időm rá, felveszem. De
ugye azt nem mondtad meg, hogy merre lakunk? - puhatolóztam tovább, mert
az főleg nem hiányzott, hogy ideállítson Stephan házához.
- Nem, azt mondtam neki, hogy még a régi lakásnál lakunk.
Nem akartam Stephant bajba sodorni.
- Ez aranyos volt, köszi. - mosolygott rám focistám, én
pedig egy megkönnyebbült sóhaj után átöleltem lányom és megígértem neki, hogy
egyszer legalább beszélek anyámmal. Vacsora után azonban még mindig ez járt a
fejembe, és Stephan hiába próbált a fotózáson történtekkel terelni én mindig a
szüleimhez tértem vissza. Stephan persze nem értette miért vagyok ennyire
ellenséges, és úgy vélte mindenki megérdemel még egy esélyt.
- Te ezt nem értheted, és Nella sem. Ő csak azt látja, amit
az anyám magából akar mutatni. A kedves és megértő nőt, akit most hirtelen
érdekelni kezdett a saját lánya, és az unokája. Lehet, ha nem látott volna
rólunk cikket még most is hidegen hagyná a dolog.
- Úgy véled, csak azért közeledik, hogy pénz kérjen?
- Fogalmam sincs, mit akar, de félek, hogy nem lesz jó
vége, és nem akarom, hogy Nella kötődni kezdjen aztán meg sérüljön, és
olyanokat éljen át, amiket én.
- Szerintem nem kéne ennyire borúsan látnod a dolgokat. -
szólt nyugodt hangon. - az emberek változnak, és a szüleid is lehet rájöttek
mekkora hibát követtek el mikor a lányod született. Talán lelkiismeret
furdalásuk van, és szeretnék helyrehozni. Erre pedig talán Nella szülinapja jó
alkalom lehetne. Meghívhatnánk őket a bulira.
- Erről hallani sem akarok Stephan, és ajánlom, hogy Nella
előtt se mondd ezt. Legyen elég annyi, hogy ha felhív, felveszem és beszélek
vele, de többet nem ígérek. Eddig is mindent egyedül értem el, és ez után sem
kell, hogy segítsenek. Semmit nem kérek tőlük.
- De hát a szüleid. - tárta szét karját
kétségbeesetten.
- Igen, azok, de ők sajnos ezt elfelejtették már tíz éve.
Ne haragudj, de nem akarok erről többet beszélgetni, hiszen a mai nap alaposan
lemerített. - indultam lányom szobája felé, ám Stephan még visszahúzott,
átkarolta a derekam és mélyen a szemembe nézett.
- Ígérd meg, hogy beszélsz vele.
- Ígérem, de neked miért olyan fontos ez? - mosolyogtam
rá.
- Azért, mert jó, ha az embernek vannak szülei, és neked
mégiscsak ők a családod. Ne feledkezz meg erről, és békülj ki velük.
- Meglátom, mit tehetek. - simogattam meg arcát és a lányom
szobája felé indultam.
Másnap nagy hajtás volt a munkában és szinte még enni is
alig volt időm. Szerencsére a fotózás alatt a többiek remekül helyt álltak, de
azért így is sok ember maradt rám. A telefonomra pedig alig néztem rá. Már
majdnem megfeledkeztem a tegnap történtekről mikor egy ismeretlen szám jelent
meg a kijelzőmön. Átfutott agyamon, hogy talán anyám hív, és nem tudtam mit
tegyek. Csak bámultam a számot és a telefonomat, ami egyre hangosabban
csörgött.
- Nem veszed fel? - érdeklődött Monica, a kolleganőm.
- Én nem tudom... nem tudom...
- Lehet egy ügyfél. - találgatott, mire felkaptam a
telefont és beleszóltam.
- Halló.
- Chiara te vagy az? - szólt bele az a hang, amit már
nagyon rég nem hallottam.
- Igen, én vagyok.
- Itt pedig anya, de jó, hogy felvetted. Nella adta meg a
számodat és..
- Nézd, örülök, de most nem érek rá. Dolgozom. Mit akarsz?
- kérdeztem és igyekeztem nagyon szigorú lenni, még akkor is, ha legbelül
nagyon jól esett hallani édesanyám majdnem elfeledett hangját.
- Csak beszélgetni szeretnék.
- Figyelj, jelenleg nem érek rá, nagyon sok a munkám.
- Nekem bármikor jó. - vágta rá gyorsan. - esetleg munka
után? Mikor végzel?
- Nem tudom, talán öt óra körül, de...
- Az jó, akkor mit szólnál, hogyha találkoznánk a
szalonoddal szembeni kávézóban és esetleg meginnánk egy forró csokit, vagy egy
süteményt. Gyere oda és elmondom, mit tervezek Nella szülinapjára.
- Anya én már tudom mi lesz a szülinapján, és neked ehhez
semmi közöd.
- Jó, rendben, de akkor legalább csak találkozzunk. -
erősködött tovább.
- Anya, nem tudom, hogy mit akarsz, és miért éppen most
kerestél fel minket, de nem érdekel.
- Elmondok mindent, de szeretnélek látni. Ötkor a kávézóban
jó? Én ott leszek, és kérlek, gyere el te is kislányom. - hallottam lágy
hangját, és nem tudtam nemet mondani rá, ám onnantól kezdve alig bírtam a
munkára figyelni. Inkább csak a sablonokat készítettem, és vártam, hogy
eljöjjön az öt óra. Mikor a többiek hazaindultak nekiláttam a szalon
kitakarításának. Az idő már közelebb volt a negyed hathoz, mint az öthöz, és
féltem talán anyám nem lesz ott a megbeszélt helyen. Alaposan felöltöztem,
lekapcsoltam a villanyt és a szemközti kávézóhoz indultam. Belépve megcsapott a
sütemények édes illata, és a hely jólesően melegsége. Tekintetemmel az
asztalokat pásztáztam, és könnybe lábadt a szemem mikor megpillantottam
édesanyámat, aki mosolyogva integetett felém. Félve indultam el felé, és
reméltem bármi lesz, ezen túl nem fogok csalódni benne.
2 megjegyzés:
Szia!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a rêszt is olvashattam!
Örömmel olvasom, hogy a dolgaid több mint jól alakulnak! Jóéjszakát, Kellemes hétvégêt Kívánok Neked!
Szia! Köszönöm, hogy a nagy kihagyás után is itt vagy. Nemsokára hozom a következő részt, és egy kis Helyzetjelentést a fiúkról. Szép hétvégét kívánok Neked én is. :).
Megjegyzés küldése