Marco: A hatalmas veszekedés után szótlanul ültünk Laurával
a római lakásunk ebédlőjében. Kisfiam szerencsére már a balhé kitörése előtt
elaludt, így semmit nem vett észre csatánkból. Csak néztem feleségem arcát és
még mindig kerestem az okokat hogy jutottunk el idáig. Egyszerűen hihetetlennek
találtam, hogy az a nő, akibe beleszerettem, elvettem és hosszú évekig a
gyerekem édesanyjaként tartottam számon egyik pillanatról a másikra kiszeretett
belőlem, és olyanokat mondott egy hónappal ezelőtt, amire nincs bocsánat. Csak
néztem barna szemeit, és dús haját, ami válláról omlott le, gondolataim pedig
ezer felé cikáztak. A házasságunk haldoklott én pedig már nem akartam
megmenteni. Amikor kiderültek az okok bennem is kihalt minden érzelem iránta.
Minderre pedig egy véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetésnél jöttem rá.
Sokkal korábban értem haza az edzésről, mikor Laura hangját hallottam, ahogy a
barátnőjével trécsel. Megbújva a fal mellett álltam és minden szó ledöbbentett,
ami arról szólt, hogy már nem tart elég jónak, és ha nem keresnék ennyi pénzt
már rég lelécelt volna egy másik férfival, akivel hónapokig csalt. Fájt hallani
a kemény szavakat, és fájt, hogy ezt éppen a legpletykásabb barátnőjével osztja
meg. Amint lerakta a kagylót azonnal nekiestem, és bevallottam, hogy mindent
hallottam. Az eset után rengeteget veszekedtünk, és pedig eléggé szenvedtem. Ám
nem akartam egy percet sem egy olyan nővel együtt élni, aki félrelépve a
szemembe hazudott, így a különköltözés mellett döntöttünk, és beadtam a
válópert. Laura azonban nem akart válni, és bizonygatta szakított azzal a
férfival, aki - mint megtudtam - egy egyszerű csapos valamelyik bárban. A
válogatott mérkőzés miatt utaztam Rómába, és reméltem kicsit nyugtom lesz tőle,
de Laura utánam repült Párizsból, hogy helyrehozzuk, amit nyilván nem lehet.
Talán csak azért volt jó, hogy idejött, mert a közelemen tudhattam kisfiamat,
aki még csak négy éves. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám nem akartuk
megmenteni a házasságunkat, sőt. De minden utazás, romantikus vacsora, ajándék
után az kattogott a fejemben, hogy vajon ha nem kapna tőlem semmit, akkor is
ennyire teperne és kijárna a mérkőzéseimre, úgy, ahogy azt a kapcsolatunk
elején tette? Sajnos ebben már kicsit sem voltam biztos.
- Akkor aláírnád végre azokat az átkozott
papírokat? - Törtem meg újra a csendet, és egyre idegesebb lettem. - Csak egy
aláírás kell és ennyi, felőlem akár vissza is mehetsz Párizsba. A fiam holmija
marad, vele együtt. és...
- Mégis mit képzelsz, hogy veled marad? - Álltam
fel, és mérgesen a hajamba túrtam.
- Én vagyok az anyja!
- Én pedig az apja! Jogom van a gyerekemhez, és
ahhoz is, hogy velem éljen.
- Nem is tudsz rá vigyázni! Azt sem tudod, hogy
kell nevelni, hiszen amíg te eljárogattál addig én neveltem.
- Már megbocsáss, de nem eljárogattam, hanem
dolgoztam!! Kerestem azt a pénzt, amit te elkölthetsz mindenféle drága holmikra
- Meg a gyerekedre, és a kapcsolatunkra. -
Szúrta oda, én pedig felnevettem.
- Inkább menj haza, és írd alá ezeket a rohadt
papírokat! Látni sem akarlak többet.
- A fiam nélkül semmilyen repülőre nem ülök fel.
- Nem értem miért pattogsz. Ha perre mennénk, az
ügyvédek úgyis nekem ítélnék őt, hiszen az anyagi helyzetem sokkal jobb, mint a
tiéd.
- De én vagyok az anyja, és én tudom, hogy mi a
jó neki. Te nem is érsz rá, hiszen utazgatsz, és mérkőzésekre meg edzésekre
jársz. Mikor tudnál rá vigyázni, mondd Marco?
- Megoldanám, hiszen a fiamról van szó.
- Nem! Nem akarom, hogy más nevelje, amíg te a
labdát kergeted.
- Laura nem akarom, hogy a fiam távol legyen
tőlem.
- Akkor találjunk ki valamit. - Ajánlotta fel,
és hangja sokkal kedvesebben csengett. Legbelül tudtam, hogy igaza van, hiszen
a karrieremet sem adhatom fel. Főleg, hogy mindjárt itt az Európa Bajnokság, és
nem lesz időm, hogy Tomasso körül sürgölődjek.
- Jó akkor legyen az, hogy még ebben a hónapban
velem marad, és ha elkezdődik a torna, veled lehet. Feltéve, ha aláírod a
papírokat?
- Nem gondolkozhatnánk még egy kicsit rajta?
- Laura ezen már nincs mit gondolkozni! Vége
van, és kész. Hiába hazudsz nekem, akkor is érzem, hogy a te oldaladon sincs
ebben már több. Nyugodtan menj ahhoz a másikhoz és legyél vele boldog. Bőven
fogok gyerektartást fizetni. Egyedül csak azt kérem, ha látni szeretném, ne
tagadd meg tőlem. Rendben? - Fogtam meg kezét, de tekintete nagyon bizonytalan
volt, így inkább tovább folytattam. - Ha ezt megteszed nekem, akkor sikerülhet
nagy felhajtás és a nyilvánosság nélkül zárhatjuk le a kapcsolatunkat. Megtudod
ezt tenni? - Néztem rá, és reméltem sikerült meggyőznöm. Laura továbbra is
állta a pillantásomat, de szemeiből mintha szomorúságot olvastam volna ki.
Nyilván nem akartam, hogy haragba váljunk el, de joga volt tudni mit érzek.
- Tudod szarul esett, amit tettél, de már nem
számít. Túltettem magam a dolgokon. Most pedig, ha megbocsájtasz telefonálok,
és elmegyek találkozni az egyik csapattársammal. - Álltam fel, de visszahúzott.
- Marco én tényleg nem akartam, hogy ez legyen.
- Már késő. Ennek annyi, és tisztességtelen
voltál velem, és a gyerekeddel is, hiszen neki is rossz lesz, hogy a szülei nem
élnek együtt.
- Ha szeretnéd, maradhat veled addig, amíg
elkezdődik a torna. Utána pedig hazajön hozzám. Nekem sem hiányzik a nagy
nyilvánosság.
- Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig hívom
Stephant.
- El Shaarawy? - Tudakolta, és kisfiam dolgait
kezdte pakolászni.
- Igen. A válogatottról dumálunk, és...
- Anya, apa!- Hallottam kisfiam vékony hangját
az ajtóból.
- Kicsim felkeltél? - Guggoltam le hozzá és
megsimogattam göndör fürtös haját. - Jól aludtál?
- Igen. - Mosolygott rám, én pedig magamhoz
öleltem. Tekintete ugyanolyan kék volt, mint enyém, de arca többi része az
édesanyjáé. - Már nem vagyok álmos.
- Jó lenne, ha kicsit kimenne a szabadba. -
Jegyezte meg Laura nekem pedig azonnal eszembe jutott egy remek ötlet.
- Mi lenne, ha elvinném a játszótérre? Odahívnám
Stephant is. Ott is tudok vele beszélgetni. Egy pillanat, csak felhívom és
megkérdezem, hogy mit szól hozzá.
- Addig én összepakolom az utazós táskájába a
dolgait. - Egyezett bele feleségem, én pedig lebeszéltem csapattársammal a
dolgokat, aki örömmel belement és fél óra múlva már a játszótéren figyeltük a
gyerekeket, miközben a padon ülve beszélgettünk. Örültem, hogy jó az idő és
Tommi már elég nagy ahhoz, hogy nem kell folyamatosan a nyomában lenni, és
kicsit messzebbről is vigyázhatok rá. Stephan pedig nagyon jó társaság volt,
hiszen vele tényleg baráti volt a kapcsolatunk, ráadásul értett a gyerekek nyelvén.
- Akkor váltok? - Kérdezte miután
elmeséltem milyen nagy veszekedés volt Laura és köztem.
- Sajnos eléggé úgy áll a helyzet. De már nem is
akarom megmenteni. Az érzelmeim iránta teljesen kihaltak. Teljesen
félreismertem és fáj, hogy így hátba támadott. Na és ahogy kiderült? - Nevettem
fel keserűen.
- Elég meredek. - Állapította meg.
- Igen, áááá.... már nem is érdekel. Legalább
ezután csak a munkámra és a fiamra koncentrálhatok.
- Marco még akármi is lehet. Még fiatal vagy, és
más oldalán is megtalálhatod a szerelmet. Nem minden csaj olyan, mint Laura.
- Remélem igazad lesz, de ezentúl biztos jobban megnézem,
kivel állok szóba. - Néztem rá, ő pedig együtt érzően bólintott. - Tudod én...
- kezdtem, de ekkor a fiam játékát elvette egy másik gyerek ő pedig a homokozó
lapáttal egy nagy adag homokot szórt a fejére. Az másik kisfiú ezt nem nézte jó
szemmel, és azonnal visszatámadt egy újabb homok adaggal így kialakult közöttük
a homok csata. Rögtön odarohantam és rászóltam Tommasora.
- Azonnal fejezd be! - Szóltam rá, és ekkor már
a másik gyerek édesanyja is ott termett.
- Paolo mit csináltok? - Hallottam az ő hangját
is. - Ilyet nem szabad, mégis hogy képzeled ezt?!! - Dorgálta és zavartan rám
nézett. - Elnézést, általában nem ilyen én...
- Ugyan semmi baj, azért Tommasot sem kell
félteni. Én kérek elnézést. - Mondtam gyorsan, és belenéztem a lány barna
szemeibe. Tekintete egészen különleges volt. Ajkai teltek és csábítóan vörösre
festettek voltak. Fekete haját laza lófarokba hordta, pillangós, nyári ruhája
kiemelték dús kebleit, és csinos alakját. Hihetetlen szép volt, nekem pedig
azonnal leesett kivel állok szembe. Gondolatom egy túl régen elfeledett
ismertség emlékét hozta vissza mikor kimondtam a nevét: - Glória?
- Igen. - Válaszolta sokkal kedvesebb hangon,
mint előbb, mikor a kisgyerekkel pörölt, kinek éppen homokos ruháját
tisztította le. - Azt hittem már nem ismersz meg Marco. - Pirult el.
- Nem tudtam, hogy gyereked van. Ő itt az én
büszkeségem. Tommaso Verratti. - Mutattam be gyerekem és szorosan magamhoz
húztam, hogy én is letisztogassam nadrágját.
- Nagyon szép kisfiú, és tiszta apja. - Nevetett
fel. - Paolo nem az én gyerekem, hanem a testvéremé, csak mivel nagyon sokat melózik,
én vigyázok rá.
- Értem. Én örülök, hogy találkoztunk. -
Habogtam, és örömmel láttam, hogy a két kisfiú már együtt szalad a mini csúszda
felé.
- Én is. Mi van veled mostanában? - Kérdezte, de
tekintetét csak ritkán vette le unokaöccséről.
- Focizok, és néha pihenek. - Vontam vállat, és
szinte hihetetlen volt számomra, hogy pont itt találkozok a gimnázium béli osztálytársammal,
akiről tudtam titkon odáig volt értem. Persze ezt soha nem vallotta be nekem,
csak a barátaimtól tudtam meg, akik egyszer eltulajdonították a naplóját. Ebben
pedig minden benne volt, amit az irántam érzett. Sajnos akkor én nem
viszonoztam az érzelmeit, hiszen már akkor is a foci volt az, ami lekötötte a
fő figyelmemet.
- Veled mi a helyzet? - Érdeklődtem én is, ahogy
Stephan felé közeledtünk.
- Egy kozmetikumokkal foglalkozó cégnél
dolgozok, mint reklám szakember.
- Ez nagyon jól hangzik. - Bólogattam, és mikor
barátomhoz értünk bemutattam neki a lányt. Stephan nagyon kedvesen viszonyult
hozzá, és mialatt a gyerekekre vigyáztunk, eszébe jutott, hogy neki menni kell,
így kettesben maradtam Glóriával, és együtt hintáztattuk a fiúkat, vagy éppen
együtt álltunk a csúszda mellett, miközben a régi dolgokról beszélgettünk.
- Azért elég különös, hogy itt találkozunk. -
Jegyeztem meg.
- Igen, én is így gondolom, de örülök, hogy összefutottunk.
Tartod valakivel a kapcsolatot a régiek közül?
- Nem igazán. Eléggé eltávolodtam a várostól, és
a régebbi haverjaimtól is. Jelenleg is Párizsban lakom, és csak egy
csapatmegbeszélés miatt vagyok itt, ami holnap lesz. Te maradtál Rómában?
- Igen, én itt lakom. Nem is olyan messze innen.
- Az jó. - Vágtam rá, és ahogy egyre többet
figyeltem egyre jobban bejött. Tetszett, ahogy az unokaöccsével bánt, és az is,
ahogy a fiammal.
- A feleséged is itt van a városban? -
Érdeklődött és mikor igennel feleltem láttam a szemében, hogy kicsit csalódott.
Talán még mindig érez valamit? Ennyi év után is?
- Igen, de ő nemsokára visszarepül, és én
maradok Tommasoval addig, amíg nem kezdődik az Európa Bajnokság.
- Ő nem megy veled a meccseidre? - Kérdezte, és
a haját kezdte babrálni.
- Nem igazán szokott kijárni, és amúgy is
válunk. - Néztem rá, és átfutott az agyamon, hogy Stephanon kívül még senki sem
tud erről.
- Sajnálom, ezt nem tudtam. - Hajtotta le fejét.
- Igazából nem érdekel. Persze hazudnék, ha azt
mondanám, hogy a legelején nem esett rosszul, de sokkal jobb, hogy kiderültek a
dolgai. Neked van valakid? - Váltottam gyorsan témát, hiszen úgy véltem így is
sokat meséltem a magánéletemről.
- Nincs. Volt egy pár hónapos kapcsolatom, de
semmi komoly. - Mosolyodott el édesen, és ettől az ártatlan mozdulattól a
szívem valamiért hevesebben kezdett verni. Bár így is szép volt, de mikor
mosolyog!! - Csak a munkámnak élek, és persze a családomnak, akik rám bízzák
azokat a feladatokat, amivel nem tudnak megbirkózni. - Mutatott unokaöccsére.
Egy darabig még elbeszélgettünk, és kezdtük egyre jobban megismerni egymást.
Nekem pedig minden egyes mondatával meglepetést okozott. Hihetetlen volt
számomra, hogy az a lány, aki a gimnáziumban csak egy szürke kisegér volt, most
egy csodálatos nővé érett, aki még okos is. Egy jó óra után azonban Tommi
fagyiért kezdett nyaggatni, én pedig úgy véltem elhívom Glóriáékat is. Örültem,
hogy igent mondtak a meghívásra, amit a játszótér melletti kávézóban ejtettünk
meg. A két fiú megkapta a fagyi adagját, és amíg mi az italunkra vártunk Glória
törte meg a csendet.
- Annyira hihetetlen, és különleges, hogy itt
vagy és veled beszélgetek. Annyi év telt el és nem gondoltam volna, hogy egy
játszótéren futunk megint össze! - Csodálkozott nekem pedig nevetnem kellett
ezen.
- Igen, az élet hoz különleges dolgokat.
- Te egy híres focista lettél, és a világon
mindenhol ismerik a nevedet. Mégis úgy gondolom nem változtál semmit. Ugyanolyan
közvetlen és kedves vagy, mint a gimiben.
- Velem ellentétben, te nagyon sokat változtál.
- Kezdtem, és kicsit előrébb ültem, hogy megfoghassam a kezét. - Olyan
magabiztosabbnak, szebbnek és... - de nem tudtam befejezni, mert az éppen felém
futó kisfiam megbotlott a fagyi pedig a pólómon landolt. Legszívesebben jól
lekiabáltam volna Tommit, hiszen borzaszót kellemetlen volt a helyzet, de
inkább vettem egy mély levegőt, és kedvesebb hangon szóltam a fiamhoz:
- Tommaso miért nem figyelsz? - Törölgettem pólóm,
de csak rosszabb lett, hiszen a folt elkenődött ruhámon.
- Ne haragudj apa! - Nézett rám hatalmas nagy
kék szemeivel, amiből mérhetetlen bűnbánást olvastam ki.
- Semmi baj kicsim, de anyád nagyon kifog
akadni. - Magyaráztam, mire Glória arca különös mód felvidult.
- Én nagyon közel lakom ide, és ha gondolod, egy
perc alatt kimoshatom, és így nem ragad bele a folt. A feleséged pedig nem fog
kiakadni rád. - Ajánlotta fel és esdeklő tekintetének nem tudtam ellenállni.
Gyorsan megittuk a kávénkat, és miután fizettünk elindultunk a lány lakása felé.
Igaza volt, hiszen otthona a játszótér másik oldalán volt, így alig öt perc
alatt már felértünk hozzá. Nagyon barátságos lakásba invitál be, ami a
sajátoméhoz képest borzasztóan kicsi volt. Mindössze egy fürdőből, konyhából,
és egy nappaliból állt, ami hálószobaként is funkcionált. Mindenhol a krém és a
halványzöld színek harmonizáltak, a falakon pedig sok kép volt a családról, és
barátokról. A nappali padlója pedig tele volt gyerekjátékokkal.
- Ne haragudj a kupiért, de Paolo annyira a
szabadba akart már menni, hogy nem volt időm elpakolni.
- Semmi baj, úgy látom jobb is így. – Nyugtattam
meg mikor a két kisfiú letelepedett a szőnyegre, hogy az autókkal játszanak.
- Akkor kapd le a felsőd! - Siettetett Glória,
én pedig lekaptam és felé nyújtottam. A lány szemei egy pillanatra
elkerekedtek. Láttam rajta, tetszik neki a látvány, amit meztelen
felsőtestemből lát. Kicsit mosolyognom kellett, hiszen jól esett csodálkozása
és az, hogy ennyi év után is vonzónak talál.
- Elveszed? - Ráztam meg előtte, és mikor
rájött, hogy mennyire bámult arca egy pillanat alatt vörösbe váltott át.
- Persze, persze, én csak... - kapta ki
kezemből, és a fürdőszoba felé indult. - Berakom egy gyors mosásra. -
Szólt, és elvonult a fürdőbe, míg én letelepedtem a fiúk mellé játszani.
Glória: Bementem a fürdőbe, és úgy éreztem magam, mint aki
egy rózsaszín buborékba került. Még mindig hihetetlen volt számomra, hogy az a
Marco Verratti van a lakásomban, akibe gimnázium első napjától szerelmes
voltam. Persze azóta változtak a dolgok és bennem is változtak az érzelmek
iránta, de most, hogy újra látom, kicsit mégis megmozdult bennem valami a rég
eltemetett dolgokból. Egy nagyot szippantottam felsőjébe, és azonnal elbódított
a férfias illat. Szinte sajnáltam gépbe dobni, de mivel megígértem neki nem
késlekedhettem a mosással. Előtte a foltra kentem egy kis mosószert, és a
legrövidebb programra kapcsoltam a gépemet. Amíg forgott felhívtam a legjobb
barátnőmet, hiszen ezt muszáj voltam megosztani valakivel. Marina szerencsére
pár csörgés után felvette a készüléket.
- Szia, Glória. Mi a helyzet? Eldöntötted már,
hogy mi lesz este? - Érdeklődött nekem pedig eszembe jutott az esti buli.
- Nem tudom még, de olyan hírem van, amit ha meghallasz,
leülsz.
- Miről van szó? Az az idióta főnököd végre
előléptetett, vagy...
- NEM! NEM! - Vágtam hevesen szavába. - Sokkal
másabb, de ha nem hallgatsz meg, nem tudom elmondani.
- Oké, mondd mi a nagy hír?
- Remélem, ülsz, mert ha nem akkor elfogsz
ájulni.
- Jó ég ne csigázz! - Kérte, én pedig egy nagy
levegő után belekezdtem.
- Itt van Marco Verratti a lakásomon
félmeztelenül, és éppen Paolóval játszik, én pedig a pólóját mosom, amire
ráfagyizott a gyereke.
- Na, ne, ehhez most tényleg leülök, és próbálom
értelmezni, amit ledaráltál.
- Jól hallottad Marina. Itt van Marco Verratti,
és...
- Várj! Az a Marco Verratti, aki a gimibe a nagy
szerelmed volt, és aki most a PSG-ben focizik?
- Igen.
- Ó bassza meg ezt látnom kell!
- Nem jöhetsz ide Marina! - Tiltakoztam azonnal.
- Kérlek ne!
- Jó, de mégis, hogy keveredtél vele össze?
- A játszótéren voltam Paolóval, és a drága
unokaöcsém pont az ő fiával játszott, mikor történt egy kis balhé a gyerekek
között. Mindketten odafutottunk, és én, ahogy belenéztem azokba a csodás
szemeibe azonnal tudtam kiről van szó. Utána beszélgetni kezdtünk, és meghívott
egy kávéra, miközben a gyerekek fagyiztak. De a fia megbotlott és összekente a
pólóját. Én pedig felajánlottam, hogy kimosom, csak, hogy a felesége ne
haragudjon rá. Aki már lassan csak a volt felesége lesz.
- A volt felesége?? - Csodálkozott.
- Igen, mert válnak. Ha jól vettem ki a
szavaiból megcsalták. Most mondd meg egy ilyen őrületesen jóképű pasit, hogy
lehet megcsalni?
- Nem tudom, de most mi lesz?
- Fogalmam sincs, mert félek, nem fogok vele
többet találkozni. - Ismertem be szomorúan. - Ha ezután hazamegy, akkor ennyi.
Készül az Európa Bajnokságra és...
- Glória figyelj! Te mondtad, hogy válnak nem?
- Igen, de...
- Basszus akkor szabad a pálya?
- De még friss a dolog.
- Talán elkérhetnéd a számát, és mondjuk,
találkozhatnátok újra.
- Nem tudom. Egy focistának rengeteg dolga van.
Mégis mikor találkoznánk?
- Mikor kezdődik a torna?
- Fogalmam sincs. - Ismertem be, hiszen a foci
sosem állt hozzám közel.
- Akkor tudd meg! - Parancsolta. - Ha azt
vesszük itt a nagy lehetőséged.
- Egy hónap után nem túl hamar, hogy csak
elhívjam akármerre? Még a válást sem mondták ki, csak már nagyon szeretné
lezárni.
- Szerintem nem, mert ha meghozták a döntést,
akkor komolyan gondolja. Próbáld meg. Elvégre ő a nagy szerelmed, ez pedig a te
nagy esélyed. Maximum nemet mondd, és akkor ennyi.
- Igazad lehet. - Sóhajtottam fel. - Most
viszont mennem kell. Az esti buliról még tárgyalunk, de nem ígérek semmit, mert
nem tudom, mikor viszik haza Paolót.
- Jaj, a tesód is mindig rád sózza. - Szólt, én
pedig egyetértettem vele, hiszen így van. Bár megvallom őszintén szeretek az
unokaöcsémre vigyázni, na és ha ma ő nem lett volna, sosem futok össze
Marcoval. Gyorsan elköszöntünk és kimentem a szobába. A látványtól majdnem
elolvadtam. Az én drága focistám a két fiúval hasalt a szőnyegen és az autókat
gurigatták. Ráadásul úgy, hogy nem volt rajta felső.
- Kész is? - Nézett fel rám csillogó kék
szemekkel, de én csak megráztam a fejem.
- Még nem, csak kijöttem. Kérsz valamit inni?
Van hideg üdítő, és víz is a hűtőben.
- Egy pohár víz jólesne, köszi. - Állt fel és
követett a konyhába. - Igazán aranyos a kisfiú, és úgy látom, jól kijönnek
Tommival is.
- Ennek örülök. - Adtam a kezébe az italt. - Mondd,
mikor kezdődik a torna?
- Egy hónap múlva, de mi már előtte találkozunk
a többiekkel és együtt készülünk itt Rómába.
- Az jó. Azt hittem máshol.
- Nem, itt van a központ és mindenki idejön.
Nekem mondjuk még jobb is, mert itt is van házam.
- Biztos sokkal szebb, mint ez a kis lyuk. –
Néztem körbe kicsit szégyenlősen.
- Igen, de ez is nagyon barátságos. Látszik,
hogy nagyon tisztán tartod.
- Próbálkozok. - Sütöttem le szemem, mert
egyszerűen képtelen voltam rá nézni. Gondolataimban mindenféle dolgok jártak,
és meztelen teste csak ráerősítettek erre. - Valamit enni esetleg?
- Nem köszi, lehet, mi hamarosan megyünk. Úgy látom,
kezd kicsit fáradt lenni. - Fordult az ajtóba Tommi felé.
- Nemsokára lejár a program, és...
- Nem is kell, hogy megszáradjon. Majd rajtam.
- Oké, ahogy gondolod. - Szóltam, és Marina
szavai jutottak eszembe. - Esetleg van kedved valamerre beülni, mondjuk
valamikor?
- Jó lenne, de nem igazán érek rá. Ha Laura
hazamegy Tommi csak az enyém egy hónapig, és ha nem vele vagyok, akkor a
csapattal. Nem tudom még, hogy fogom megoldani, de rendes apaként kell
viselkedjek, hogy ne mondhasson el Laura mindenfélének.
- Én szívesen vigyázok rá, amíg te meccsen vagy.
- Csillant fel szemem, de ő csak megrázta a fejét.
- Ugyan, hiszen neked is biztos rengeteg a
dolgod, és még alig ismerjük egymást.
- Ez nem igaz! - Nevettem fel. - Hiszen négy
évet jártunk együtt...mármint a gimiben.
- Igen, ez igaz. Nem vagy idegen, de mégis. Ne
haragudj.
- Semmi baj. - Szólta szomorúan, és ekkor a gép pityegése
jelezte, hogy kész a mosás. Gyorsan kikaptam a pólót és megnyugodtam, hogy a
folt maradéktalanul kijött. Marco közben már pakolt majd gyorsan felvette és
már ott sem volt, én pedig bánatosan fektettem le Paolót, akit szintén
lefárasztott a délutáni program.
Marco: A pólóm bár vizesen, de folt mentesen túlélte a délutánt, és még egy régi új ismerőst is szereztem. De még milyet. Kisfiam azonnal elaludt a kocsiban mellettem, így nyugodtan gondolhattam Glóriára. Furcsa volt, hogy úja találkoztunk, de ami még jobban meglepetett, hogy milyen sokat változott. Persze előnyére. Tetszett, hogy milyen csinos lett. Az ajkai, szemei, és a mosolyától pedig furcsa érzés jelentkezett a hasamban. Mikor pedig elpirult a gimis időszak jutott eszembe, hiszen akárhányszor segítséget kértem tőle azonnal paprika vörös lett. Talán igent kellett volna mondanom a meghívásra? Elvégre sosem voltunk rosszba, egyszerűen sosem kerültünk közel egymáshoz. Ő mindig is az okos barátnőivel én pedig mindig a foci szerető haverjaimmal bandáztam. Általában csak lecke miatt szóltam hozzá, és emlékszem egyszer segített nekem egy matematika dolgozatomnál, ami neki köszönhetően négyes lett, így megkaptam a jobb jegyet félévkor. Hazaérve láttam, hogy Stephan elküldte az esti csapat összerázós buli helyszínét, ami szerencsére egy közeli szórakozó hely volt, így még autóznom sem kellett. A helyről nem tudtam sokat, csupán, csak, hogy nem rég nyílt, és a fiúk mindenképpen kiakarták próbálni. Laura otthon várt, és miután lefektette Tommasot, a kezembe nyomta a papírokat. Aláírva.
- Remélem elégedett vagy! - Nézett rám és
tekintete villámokat szórt felém. - Ja és csak, hogy tudd, igényt tartok az ibizai
és párizsi házunkra, az autókból legalább kettőre. Továbbá követelem, hogy
minden Tommasoval kapcsolatos kiadást Te fizess meg.
- Laura nem teljesen értem miért pont te
követelőzöl? - Kérdeztem nyugodt hangon. - Szerintem nem neked kéne
megsértődnöd.
- Ezeket jogom van követelni, Az ügyvédem is ezt
monda.
- Annak fényében, hogy megcsaltál?
- Igen, de helyre akartam hozni. Csak te nem
engeded!
- Szerinted hogy tudnék újra bízni benned?
- Meg sem próbáltad! A gyereked miatt legalább
próbálkozhattál volna! - Vettette oda hűvösen.
- Te pedig szem előtt tarthattad volna a
házasságunkat.
- Megváltozom! - Váltott át kicsit más
hangnemre, de már nem hittem neki, és ez a követelőzés is azt mutatta mindene a
vagyon.
- Nem érdekelsz! Már nem. - Sóhajtottam fel és a
nappali felé indultam, de elém állt.
- Nem értem miért is gondoltad, hogy kitartok
melletted, ha alig vagy itthon. Nekem pedig szükségem volt valakire, aki figyel
rám és...
- Anya, hogy a macim? - Lépett ki
szobájából kisfiam. - Nem találom.
- Édesem, nézzük meg az utazó táskádba. - Ment
hozzá Laura és kedves hangon bekísérte a szobába, ahova én is követtem őket.
Együtt kerestük a játékot, de sehol sem találtuk.
- Hol van a macim?? - Pityeredett el Tomi nekem
pedig rosszul esett, hogy így látom, de egyszerűen semmi ötletem nem volt.
- Az utazó táskájába raktam. Biztos vagyok
benne, hogy itt volt. Nem hagytátok a játszótéren?
- Nem. Nem is vettük ott ki.
- Nekem kell a macim!!! - Követelte egyre
hangosabban, nekem pedig bevillant Glória.
- Egy pillanat és jövök. - Szóltam és azonnal kocsiba
pattantam. Emlékeztem hol lakik a lány és imádkoztam, hogy otthon találjam.
Szerencsém volt, hiszen amint megnyomtam a csengőt a lány kedves hangját
hallottam.
- Szia, Marco vagyok és a fiam valószínű itt
hagyta a játék mackóját. Az a kedvenc játéka és nem tud elaludni, ha nem lesz
meg. Bejöhetek?
- Ó, szia persze. - Lepődött meg, de beengedett.
- Köszi, annyira hálás vagyok. Itt van ugye?
- Igen, itt, de gyere beljebb.
- Elvitték az unokaöcsédet?
- Igen, nem rég. Már ideje is volt. - Nevetett
fel, és mikor megtalálta a kezembe nyomta a játékot.
- Annyira köszönöm. Hogy hálálhatnám meg? -
Kérdeztem és arcán újra megjelent az az édes mosoly.
- Nem kell semmivel, tényleg. Nyilván való, hogy
nem dobom ki, és ha te nem szólsz valahogy visszajuttattam volna neked. Bár
eléggé nehéz egy hírességgel felvenni a kapcsolatot. - Nevetett fel, bennem
pedig megmozgatott valamit ez a csilingelő hang. Annyira más volt, mint Laura.
Róla tudtam, sosem követelőzne, sosem tenne olyat, ami nekem rosszul esne, és
biztos nem a pénzemet nézné, hiszen ismert már akkor is mikor csak egy srác
voltam a mellette lévő padból. Már éppen menni készültem mikor bevillant egy
ötlet, amivel talán meghálálhatom a dolgot.
- Nem volna kedved ma este eljönni velem
iszogatni?
- Tessék? - Kérdezett vissza, és azonnal a
hajával kezdett játszani.
- Igazából nem csak én lennék ott, hanem pár
csapattársam is, de ilyenkor nem csak mi vagyunk, hanem a csapattagok barátnői
és feleségei, meg az ismerősei.
- Értem, én nagyon szívesen elmennék veled, de
akkor mit gondolnának a többiek? - Nézett bele szemembe kicsit aggódó hangon.
- Nem igazán érdekel, mit gondolnak mások, és ők
a barátim. Ők nem fognak ítélkezni, vagy ilyesmi. A többség pedig már amúgy is
sejti, hogy Laurával a vége felé járunk.
- Marco tényleg nagyon szeretnék, és köszönöm
is, de engem is elhívtak a barátnőim. Viszont egy kávéra bármikor benne vagyok,
akár holnap is. Megadom a számom és majd összecsörgünk.
- Oké, rendben. - Vettem elő a telefonom, majd
miután otthagytam csalódottan mentem haza. A macit leadtam Tommasonak, Laurának
pedig annyit mondtam, hogy este ne várjon, mert dolgom van a csapattal.
Glória: Legszívesebben igent mondtam volna az ajánlatra, de
nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Marcot. Nem lehetek én az az, aki miatt
kényes kérdések kereszttüzébe kerül. Felhívtam inkább Marinát és elfogadtam az
ő meghívását is. Barátnőm azonban csalódottan osztotta meg velem, hogy lefújták
a partit, mert a szervező lebetegedett. Ehelyett azonban kiterveltük, hogy
elmegyünk ketten iszogatni. Ez a kedvemre is rá fért, és legalább találkozhattam
a legjobb barátnőmmel, akivel a munka miatt eléggé keveset látjuk egymást. Fél
hét körül pedig már indulásra készen vártam őt, egy mélyen dekoltált aranysárga,
pántos felsőben, és egy fekete feszes cicanadrágban. Imádtam ezt a szettet,
mert kiemelte a vonalaimat. Mivel szerettem ajkaimat hangsúlyozni, egy vörösebb
rúzst kentem rá, majd egy enyhe alapozót, és szemfestéket raktam fel. Marina
pontban hétkor érkezett hozzám. Dús szőke haja, csak úgy omlott vállára,
csillogó ruhája tökéletesen állt rajta.
- Hú de kicsípted magad. - Dicsért meg. - Azt
hittem csak iszogatunk.
- Akkor a te ruhád sem alkalomhoz illő. -
Nevettem fel. - Merre megyünk?
- Itt van a közelben egy új szórakozó hely. Az a
neve hogy Magic Fly és elég jókat hallottam róla, de még nem voltam ott sosem.
Jó lenne kipróbálni.
- Oké, én benne vagyok. - Egyeztem bele így
taxiba pattantunk és elindultunk az említett hely felé. Kintről már hallani
lehetett a zenét, és bent is eléggé nagy volt a tömeg. Marina kézen fogott és a
pult felé húzott.
- Nem kéne leülni?
- De jó lenne, de nincs hova és... - kezdtem és
egy pillanatra bent akadt a szavam, amit barátnőm azonnal észre vett, és
megkereste mit nézek.
- Hú, mennyi jó pasi! Atya jó ég! Valahogy a
közelükbe kéne kerülni.
- Nem kéne! - Vágtam rá azonnal. - Ott van egy
hely! - Siettem a frissen felszabadult box felé, és próbáltam nem Marcora
koncentrálni, akin túl tökéletesen állt a farmer és a sötétkék ing, főleg, hogy
a felső két gombot nyitva hagyta. Kék szemei pedig megcsillantak a néha arra
tévedő fényekben.
- Mi történt veled? Kik azok a pasik?
- Az egyik Marco, és a többi srác a csapattársa.
Nem tudtam, hogy idejönnek. - Magyaráztam Marinának.
- Melyikük Marco?
- A kék inges.
- Nagyon helyes. De honnan tudod, hogy azok a
fiúk a csapattársai? - Érdeklődött miközben nagyon kortyolt a koktéljában, én
pedig elmagyaráztam neki, hogy elhívott magával, de én nemet mondtam.
- Jó hülye vagy Glória. - Csóválta fejét, de
többet inkább nem beszéltünk a fiúkról, hanem sorra ittuk a koktélokat, aminek
kicsit megéreztem a hatását.
- Menjünk táncolni! - Kiáltott fel Marina, én
pedig engedtem neki, így a táncparkettre léptünk és a legcsábosabb mozgásunkat
vetettük be. Váratlanul egy kéz ért a csípőmhöz és mikor megfordultam Marco kék
szemeivel találtam szembe magam, és mivel már jól éreztem magam úgy gondoltam
nem tolom el. Tovább folytattuk a táncot, testünk pedig egyre közelebb húzódott
egymáshoz. Illata egyszerűen magával ragadó volt.
- Nem gondoltam, hogy ma látlak. - Törte meg
végül a csendet mikor a zene halkabbá vált.
- Én sem. Nem mondtad, hogy idejössz.
- Nem, de lehet ez a sors.
- Talán. - Néztem rá.
- Nem iszunk valamit?
- A barátnőm...
- Úgy látom, ő elvan a srácokkal. - Mutatott a
többiek felé, ahol az egyik játékos ölében Marinát láttam.
- Ó, akkor jó. Ihatunk. - Mosolyogtam, és együtt
a pult felé vettük az irányt. - Hogy van a kisfiad?
- Már sokkal jobban. Főleg, hogy a kedvenc
macija is vele van.
- Ennek örülök. Nem is tudtam, hogy ilyen jól
táncolsz.
- Még nagyon sok mindent nem tudsz rólam. -
Húzódott egyre közelebb, és végigsimított karomon. Annyira jóképű és
ellenállhatatlan volt. Legszívesebben megcsókoltam volna.
- Neked mik a titkos erősségeid? - Flörtölt
tovább, én pedig úgy gondoltam belemegyek a játékba. Lesz, ami lesz, elvégre
nem tudhatom, mikor adatik ez meg legközelebb.
- Az nem a nagyközönségre tartozik. - Kezdtem,
és bátorításként egy nagyot húztam italomból.
- Ó igazán? Csak nem valami titkos köpeny van a
ruhád alatt?
- Talán szeretnéd látni, mi van a ruhám alatt? -
Búgtam csábító hangon, Marco pedig kis hezitálás után a fülembe suttogta a
választ.
- Jelen pillanatban ez minden vágyam. - Lehelete
megborzongatta testem minden egyes porcikáját, vérem pedig kezdett felforrni.
- Komolyan úgy gondolod, hogy jó ötlet lenne? -
Sütöttem le szemem, de puha érintései meztelen vállamon nagyon jól estek.
- Miért várnánk? Már így is sok időt vártunk
nem? - Szólt, ezután még közelebb jött és lágyan megcsókolt. A világ egy
pillanatra megszűnt számomra, és nem hallottam sem a körülöttünk lévő
embereket, sem a hatalmas zenét, csak élveztem Marco fantasztikus csókját.
Mikor elváltunk egymástól focistám kérdőn nézett rám és az ajtó felé
sandított.
- Akkor nem megyünk valami nyugodtabb
helyre?
- Menjünk haza! - Vágtam rá, és nem érdekelt,
hogy talán bánni fogom ezt az estét. Most élvezni akartam az előttem adandó lehetőséget,
amire már tizennégy éves korom óta várok. Sietve elköszöntünk mindenkitől, és
Marina csodálkozó, de elismerő pillantását magam mögött hagyva taxiba
pattantunk, ahol már alig bírtunk magunkkal. Csókjaink szinte felforrósították
az autót, és ahogy a lakásba értünk, szinte téptük egymásról a ruhákat.
Egyikünket sem érdekelt mi lesz a jövőben, vagy akár holnap. Így is már túl rég
voltam férfival, és biztos voltam benne, hogy Marconak is hiányzik már a
kényeztetés. Hevesen az ágyra döntött, és a maradék ruhát is lehámozta rólam.
Nem kertelt és azonnal a lényegre tért. De pont ez a hevesség, amire vártam
tőle. Egyszerűen csodálatos volt az egész éjszaka, amit együtt töltöttünk, és
mikor a holdfényben figyeltem arcát reméltem ez nem csak egy estére szólt majd,
de azt tudtam már nem fogom elengedni magam mellől ezt a csodálatos embert, és
harcolni fogok kettőnkért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése