Lili: Már korán
reggel talpon voltam, és a napi teendőimet futtattam át fejben. Először is
Evelinával fogunk találkozni, akit még sem személyesen, sem pedig telefonon nem
ismerhettem meg. Zlatan szerint nagyon kedves és segítőkész, és nem kell, hogy
aggódjak. Igazából nem Evelina miatt aggódtam, hanem azért, hogy a nő időben
elintézze az esküvőt. A milánói mini kiruccanásunk után már én is úgy
gondoltam, hogy egy másodpercet sem akarok várni, és legszívesebben azonnal
hozzámentem volna szerelmemhez. Úgy éreztem, újra egymásra hangolódtunk, és már
nem gondolkoztam a hazaköltözésen. Gyorsan megetettem Jaffát, és miután a kutya
jóllakottan nyalogatta a száját, kiengedtem egy kicsit levegőzni. Maya és
Alexander még aludt, Zlatan pedig szokásához híven az edzőteremben kondizott.
Igyekeztem én is visszafogni magam, és nem kritizálni, hogy ott tölti a legtöbb
idejét. Büszke voltam rá, hiszen a decemberi időszakban sokat adományozott
olyan családoknak, akiknek kevesebb jutott mindenből. Sőt, tudtommal jövő héten
pár csapataggal a Manchesteri Alapítvány jóvoltából kórházi látogatást
terveznek. Biztos voltam benne, hogy a gyerekek nagyon fognak örülni, ha
meglátják a játékosokat, és a sok-sok ajándékot, amiket nekik szántak. Az alapítványon
keresztül pedig családilag is átutaltunk egy nagyobb összeget, hiszen a
jótékonykodást én is fontosnak tartottam. Hálás lehettem a sorsnak, hogy csak
ritkán kellett szűkölködnöm, hiszen tudtam, milyen borzasztó érzés az, mikor
arról kell dönteni, hogy mennyi ételt vegyek, hogy ki tudjam fizetni a számláimat.
Megnéztem az alvó kisfiamat, és lesiettem Zlatanhoz, hogy megsürgessem kicsit,
mert nem akartam elkésni a megbeszélt időpontról.
- Zlatan,
itt vagy? - léptem be, az edzőterembe, ahol szerelmem ült az egyik fitnesz
labdán.