⚽ Megismerni és megszeretni 17.⚽

Sziasztok! Már régóta szerettem volna, ha a jelenleg futó történetemhez társulhatna egy borítókép. Nagyon örülök, hogy elkészült, ezt pedig Ninának köszönhetem.
Ha még nem tettétek akkor csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic 
A mostani részben pedig nagyon köszönöm a segítséget Eszternek! 

Sajnos mostanában nem látom, hogy írnátok megjegyzést aminek nem igazán tudom mi lehet az oka. Talán nem jó valami, vagy rossz irányba halad a történet? Mindenféle észrevételt nagyon szívesen fogadok. A napokban gondolkoztam azon, hogy ( mivel Zlatan újra Milánóban van) elkezdenék egy újabb évadot a Resta con me-ből. Lenne kedvetek olvasni, Lili/Zlatan történetét újra? 

Stephan: Csak bámultam a telefonom miközben az előbbi beszélgetés járt a fejemben. Chiara kétségbeesett hangja még mindig a fülembe csengett. Tudtam, nem volt szép dolog így rá csapni a kagylót, de biztos voltam benne, hogy ha nem teszem én is bevallom, mennyire hiányzik. Amióta elköltöztek üres volt a ház, nekem pedig semmihez sem volt kedvem. Az edzéseken és a mérkőzéseken sem voltam ott mindig fejben, ami zavart, de nem tudtam kizárni belőle a lányt. Marina megint többször jött hozzám főzni és takarítani, ám az étel, amit elkészített sokszor landolt a kukában, hiszen enni sem volt kedvem. Testvérem és felesége rendszerint a nyakamra jártak, hogy bocsássak meg a lánynak, hiszen tudják ez nem Chiara hibája. A szívem mélyén én is tisztába voltam ezzel, de féltem, hogy ha megbocsátok, talán újra előfordulna a dolog. Este általában sokára aludtam el, és volt, hogy befújtam egy itt felejtett parfümével a szobám. Csak hogy ne érezzem annyira fájónak hiányát. Szerettem volna átölelni és megcsókolni, de egyelőre nem bírtam még a szemébe se nézni. Folyamatosan megjelent az a kép mikor benyitottam az irodába ők pedig vadul csókolóztak az asztalomon. Valentin-napkor nem volt edzés, én pedig biztos voltam benne, hogy valami romantikus dolgot szerveznék neki, ha együtt lennénk, amibe talán Nella is segített volna. Még ő is nagyon hiányzott, hiszen a majdnem fél év alatt nagyon a szívemhez nőtt, és egyre jobban erősítette bennem a gondolatot, hogy szeretnék már én is apa lenni. Mivel semmi dolgom nem volt sokáig aludtam, aztán bevágtam magam a televízió elé, majd elmentem futni. Visszafelé láttam, hogy a postaládámból lóg ki valami, de most nem volt kedvem ahhoz sem, hogy felmenjek a kulcsért és kivegyem belőle a dolgokat. Marina az emeleten sürgölődött, és miután végzett aggódó pillantások kíséretében elindult haza. Kibotorkáltam a konyhába és valami harapni való után kutattam mikor meghallottam a kapucsengő dallamos hangját. Nem tudtam ki lehet az, hiszen nem vártam vendégetek. A barátaim és a testvérem is a szerelmükkel romantikáznak, ami abból volt jó, hogy legalább annyit sajnáltathattam magam amennyit akartam, így kicsit mérgesen lépdeltem az ajtó felé. A hangulatom akkor sem lett jobb mikor megláttam az ajtó előtt toporgó hívatlan vendégemet. Először átfutott agyamon, hogy nem engedem be, de sajnos a kocsim a ház előtt állt így esélyem sem volt letagadni magam. Várni is hiába valónak bizonyult, hiszen a csengő megállás nélkül visított, ami már egyre jobb idegesített, és a hang elől még a felsőbb emeletekre sem menekülhettem fel. Tétován próbáltam kitalálni, mégis hogy menekülhetnék észrevétlenül ki lakhelyemről, de továbbra sem találtam megoldást. Gondolom vendégem is megelégelte, aminek hangot is adott. 

- Stephan engedj be!! Beszélnünk kell!!! 

- Akármit is mondasz, nem érdekel! - kiabáltam vissza neki, és még véletlenül sem akartam ajtót nyitni. - Húzz el a jó büdös francba! 

- Chiararol van szó! - próbálkozott tovább, remélve ettől megenyhülök. - Csak hallgass meg. Semmi mást nem kérek, csak had mondjam el, amit szeretnék  -  folytatta. - Esküszöm, utána elmegyek, és ha akarsz, még be is moshatsz nekem. Bár nem annyira szeretnék a repülőn vérző orral utazni. 

- Repülőn? - kaptam fel fejem, majd mégiscsak ajtót nyitottam. 

- Ma visszamegyek Amerikába, és ígérem mostanában nem fogtok látni, de előtte meg kell hallgatnod, amit mondani szeretnék - nézett rám ijedten, és egy idióta mosolyt erőltetett arcára. Tenyérbemászó képétől, már csak márkásnak tűnő hamis öltönye volt rosszabb. 

- Hallgatlak, de gyorsan mondd. Ezer felé kell mennem ma - túrtam idegesen hajamba.

- Csak nem Valentin napi programod van? - lepődött meg.

- Semmi közöd hozzá, és ha csak kémkedni vagy itt, akkor erre nem érek rá. 

- Nem, dehogy! Ne kémkedek senki után - hadarta gyorsan - Chiara szeret téged, és nagyon hiányzol neki. 

- Képzelem - forgattam meg szeme, de legbelül jól esett ezt hallani, viszont megakartam tartani a kemény gyerek stílust Carlóval szemben. 

- De igen, és én pedig..

- Carlo nem érdekel, se te se ő. Takarodj el innen! - Vágtam oda neki, de a férfi sokkal gyorsabb volt és lábát az ajtóm elé rakta, és mélyen a szemembe nézett. 

- Chiara beteg! 

- Mi a baj? - kérdeztem, és ezerféle dolog jutott eszembe. Valami rák, vagy hasonló? Jó Isten mi van, ha történik valami és én nem vagyok mellette. - Mondd már meg mi a baja? Komoly, vagy..

- Ha beengedsz, elmondom, azután miután elmondtam azt, amit akarok. 

- Az én házamba soha többé nem teheted be a lábad!

- Akkor kénytelen leszel felhívni és tőle megtudni a dolgokat, én pedig nem is rabolom tovább a drága idődet. Készülj a randidra! - nevetett gúnyosan, bennem pedig felment a pumpa, így mérgesen megragadtam és a falhoz nyomtam.

- Menj el és soha többé ne gyere még a környékre se, különben hívom a rendőrséget megértetted?! Chiaranak pedig mondd azt, hogy ... 

- Saját döntésből vagyok itt! - kapkodta a levegőt, miután engedtem szorításából - Chiara nem tudja, hogy itt vagyok, és hidd el, ha nem számítana ennyire a lányom anyja, teljesen máshol lennék. Stephan ha érzel még legalább egy parányi dolgot is iránta had magyarázzak meg mindent, és utána rátérek a betegségre is. Nem kell, hogy beengedj, és nem kell, hogy változtass a véleményeden, csak figyelj rám. - szólt esdeklő hangon, mire már nem tudtam nemet mondani, hiszen akármennyire is haragszom rá, még mindig szeretem a lányt. 

- Rendben, de amint elmondtad elmész! 

- Ígérem, egy percig sem tartalak fel - huppant le kanapémra miután lerúgta cipőjét. Én a szembe lévő fotelba foglaltam helyet. Carlo arca idegességet sugárzott, és próbálta összeszedni gondolatait. Lehet nem számított rá, hogy beengedem és a kérlelésen kívül semmi mást nem tud majd mondani. Úgy gondoltam, ha bontok egy sört hamarabb megered a nyelve, és mivel úgyis taxival jött örömmel elfogadta az italt, és jó nagyot húzott belőle. 

- Akkor elmondod, vagy még nézzük egymást? 

- Persze, persze - magyarázott kicsit nyugodtabb hangon  - tudod jól, hogy Chiaranak és nekem eléggé hosszú múltunk van, és azt is, hogy az utóbbi időben nem voltam mellettük. 

- Sosem voltál mellettük - sziszegtem a fogam alatt. 

- Igen, igazad van, és talán ha Amerikába nem lépek félre nem jutott volna eszembe, hogy visszajöjjek Rómába, és megkeressem Chiarat és Nellát. De így történt, én pedig rájöttem, hogy anno egy hatalmas hibát követtem el anno mikor elhagytam őket. 

- Nézd, ha elakarod mesélni az életed, akkor nem vagyok rá kíváncsi. Lehetne, hogy inkább azt mondd meg mi baja Chiaranak? - sürgettem. 

- Oda is rátérek majd, de hagy mondjam el, mert ha továbbiakban is vele akarsz lenni, akkor..

- Nem akarok vele lenni!  - hárítottam. 

- Ezt meg sem hallottam -  vetett felém egy lenéző pillantást és folytatta -, szóval mikor összevesztem Leonával eljöttem Rómába, és mikor megláttam a lányom belesajdult a szívem is, hogy ennyi évet voltam nélküle. Chiara pedig abból a kislányból lett igazi nő, és anya, akibe beleszerettem. Nem érdekelt már az a családom, amelyik Amerikában él, mert őket akartam visszakapni. De te ekkor már bekerültél a képbe. A sikeres és jóképű focista, akiért mindenki oda van. Én pedig rohadt mód féltékeny voltam, és minden áron azon voltam, hogy ne legyetek együtt. Igyekeztem megakadályozni az első estéteket, és még a szilvesztert is. Sajnos nem sikerült, de ahogy teltek a hetek, és többet találkoztam Chiaraval egyre boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak láttam. Ennek pedig csak az volt az oka, hogy beléd szeretetett és minden jól alakul az életébe.

- Hova akarsz kilyukadni? - húztam össze tekintetemet és egyre jobban idegesített ez a sok felesleges szöveg, amit a férfi lenyomott. 

- Most térek rá - nyugtatott - még Nellát is próbáltam ellened fordítani, de nem bírtam, és mikor elmentetek abba puccos buliba Szilveszterkor, totál kiakadtam. Úgy voltam vele, ha törik, ha szakad, visszakapom Chiarat, és tudtam, hogy csak a szülinapi bulin lesz rá lehetőségem. Igyekeztem egész este a közelébe lenni, és kettesbe lenni vele, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés. Egészen addig, míg az irodádba nem ment. Akkor azonnal utána eredtem, és igyekeztem a közelébe kerülni. Először csak beszélgettünk, de mivel ittam, ő pedig gyönyörű volt nem bírtam magammal, és kihasználva a védtelenségét rávetettem magam. Chiara nem akarta, és próbált tiltakozni, de bennem túl erős volt a vágy és... 

- Carlo hagyd abba! - kiáltottam rá dühösen. - Nem akarok erre emlékezni. Mondd el mi volt a lényeg ebbe a zavaros történetbe, és lépj le! 

- Egész végig azt magyaráztam. Nem érted?? Ő nem akart tőlem semmit, mert téged szeret. Chiara nem hibás a történtek miatt. Ez egyedül az én hibám. Szeret téged, és nem akart megbántani, és nem akarta, hogy szakíts vele!! Az egész csak miattam van, ő pedig szenved, és olyan dolog miatt van bűntudata, amiről nem is tehet. Te pedig csak bünteted, és nem engeded, hogy jóvá tegye. 

- Akkor is megcsókolt, és mikor benyitottam ő is átkarolt téged - idéztem fel a borzalmas képet. 

- Minden nagyon gyorsan történt, és már nem is emlékszem, hogy voltunk, de azt biztosan tudom, ő téged szeret, és Nella is kedvel téged. Stephan csak adj neki egy esélyt és beszélj vele. 

- Mi van, ha újra elborul az agyad és megint bepróbálkozol? - tettem fel a kérdést egy újabb üveg sör kíséretében. 

- Ne fog előfordulni, mert én Amerikába megyek, és Leonával való kapcsolatomra koncentrálok. Talán azt még megtudom menteni. Chiarat pedig nem akarom soha többé ennyire összetörtnek látni, mint ma. 

- Szóval voltál már nála? - tettem fel idegesen a kérdést, ő pedig helyeslően bólogatott. - Akkor mondta, hogy beteg? 

- Nem mondott semmit, mert látszik rajta, és dolgozni sem ment ma. 

- Ennyire nagy a baj? - vert egyre hevesebbe szívem és féltem, hogy most valami nagyon rossz dolgot hallok majd.  - mi a gond? 

- Nyugodj meg semmi komoly, csak influenza vagy valami ilyesmi. Lázas, és hány.

- Volt orvosnál? 

- Szerintem nem, és nem is akar menni, de talán holnap otthon lesz és pihen - állt fel és a cipőjét kezdte húzni -, figyelj Stephan, Chiara nagyon szeret téged, és úgy gondolom a történtek miatt gyengült le a szervezete, mert ha lelkileg rosszul volt, akkor mindig megbetegedett, és most eléggé összejöttek neki a dolgok. Te ne kövesd el azt a hibát, amit én, és ne engedd, hogy kicsússzon a kezeid közül, és ha csak egy kicsit is szereted és fontos neked, akkor tedd félre azt, amit láttál, és kezdd újra vele, én pedig ígérem, nem fogok az utatokba állni. Soha többet. Chiara megérdemli a boldogságot, te pedig megtudod adni neki azt, amit én sosem tudtam, és még a lányommal is úgy bánsz, ahogy nekem kellett volna. 

- Ugye tudod, hogy továbbra is te leszel az apja, és ha akarod, láthatod őt - mondtam kedvesebb hangon. 

- Persze, de egyelőre maradok Amerikában - vette fel kabátját és a taxit tárcsázta - ,gondold át a dolgokat és dönts okosan. Minden jót, és kérlek vigyázz rájuk. 

- Ígérem, hogy vigyázok. Köszönöm Carlo - nyújtottam felé kezem, amit szerencsémre elfogadott, és már ott sem volt. 

Este újra csak nem találtam a helyem, gondolataim pedig a délután hallottak körül forgott, egészen addig, míg már nem bírtam a tétlenséget, és Chiara háza előtt találtam magam. A kapu kódot benyomva gyorsan felszaladtam a lakáshoz, ahol pár perc kopogás után Nella nyitott ajtót. 

- Stephan! - mosolygott rám édesen és szorosan átölelt - ,de jó, hogy itt vagy. Gyere be, de kérlek, ne csapj zajt, mert anya alszik. 

- Alszik? - váltottam csendesebb hangra. 

- Beteg, és pihen, én meg kint csinálom a házim, hogyha van valami, beszaladjak hozzá a szobába. 

- Aranyos vagy - dicsértem meg. - Esetleg bemehetnék megnézni, vagy most aludt el? 

- Már jó rég óta alszik, szóval szerintem nem lesz baj, ha bemész. Sőt biztos nagyon boldog lesz, ha lát. Eléggé sokat sírt miattad mostanában - vágta oda kicsit pimasz őszinteséggel.

- Sajnálom - hajtottam le fejem.

- A lényeg, hogy itt vagy. Nagyon örülök neki, és tudod mit, vigyél be neki teát - nyomta a kezembe a bögre forró italt.

- Köszönöm - mosolyogtam rá és óvatosan benyitottam szerelmem szobájába. A lány édesen szuszogott, előtte nyitva volt a laptopja, amin az én egyik videóm volt. Halkan leraktam az asztalra az italt és kikapcsoltam gépét. Ezután óvatosan az ágyra ültem és csak néztem szépséges arcát. Olyan békés volt, és annyira gyönyörű. Kezei között pedig egy régebbi mezem, amit még a kapcsolatunk elején ajándékoztam neki. Amint ezeket láttam elkapott a bűntudat, és óvatosan megsimogattam arcát. Nem éreztem lázasnak, és ezt jó jelnek vettem. Mozdulatomra felébredt és álmos szemekkel nézett rám. Tekintete kicsit zavaros volt, mintha nem fogná fel, amit lát. 

- Szia, jobban érzed magad? - kérdeztem halkan, mire óvatosan felült, de még mindig furcsán nézett rám. 

- Álmodok vagy tényleg itt vagy? 

- Itt vagyok Chiara  - fogtam meg kezét -, hoztam neked teát. Hogy érzed magad? 

- Jobban, köszönöm - fogta magához bögréjét. - Mit keresel itt?  

- Hallottam, hogy beteg vagy, és úgy gondoltam meglátogatlak. 

- Kinek járt el a szája? Talán Nella hívott vagy Giulia? 

- Nem. Carlo mondta el - osztottam meg vele mire nagy szemekkel meredt rám. 

- Ő már nincs is az országban, mikor találkoztál vele? 

- Délután eljött, hogy tisztázzunk pár dolgot. Akkor mondta, hogy beteg vagy. 

- Értem, kedves vagy, hogy eljöttél. Láthatod, ilyen állapotba is tudok kerülni, ha kicsit sok a stressz és összejönnek a dolgok. Kérsz valamit enni? 

- Nem, nem kell semmi. Már megyek is, csak ennyiért ugrottam be. 

- Elmész? - kérdezte és hangjából kihallatszott a csalódottság -, máris? 

- Holnap edzésem van, és nem késhetek - álltam fel, ő pedig követte példám. - Gyógyulgass, és ha holnap tudok bejövök hozzád edzés után. 

- Nem szeretnél itt vacsorázni? Összeütök valamit, és elmesélhetnéd mit beszéltetek Carlóval. 

- Ne fáradj, inkább pihenj! 

- Egész nap az ágyban voltam, már sokkal jobban vagyok, és így, hogy látlak már a kedvem is jobb.

- Ennek örülök, de tényleg mennem kell - indultam az ajtó felé, de ő felém jött majd szorosan hozzám bújt. 

- Annyira hiányoztál Stephan – szipogta, könnyes szemeit pedig rám emelte. Még betegen is gyönyörű volt. - Maradj még egy kicsit. 

- Chiara én még nem tudok maradni. Az érzéseim még mindig kavarognak, és át kell gondolnom, amit Carlo mesélt.

- Miket mondott? 

- Sok mindent, de nem akarlak ezekkel terhelni, és nem is akarok róla beszélni. 

-  Bántott téged? 

- Dehogy. Behívtam sörözni, és elbeszélgettünk kicsit. 

- Olyan jó lenne, ha velem maradnál még - ült le ágyára szomorúan. Olyan törékeny volt, hogy nem tudtam még magára hagyni így én is mellé ültem. 

- Hozzak valamit? Úgy érzem nem vagy lázas. 

- Nem, nem vagyok. Én csak nem akarom azt, hogy még mindig haragudj rám, és akármit is mondott Carlo már nem érdekel, és esküszöm az életemre, hogy nem volt szándékos a dolog.

- Chiara nézz rám - emeltem fel óvatosan fejét -, én nem haragszom rád, és nem kell bocsánatot kérned. Már mindent tudok, és nem kell, hogy lelki furdalásod legyen a dolgok miatt. Ne sírj, mert azzal csak magadnak ártasz, és nem szeretném, ha komolyabb bajod lenne - töröltem le könnyeit, amik gyönyörű szemeiből folytak. Nem akartam még közeledni, de a törékeny lány hihetetlen erővel vonzott magához. Chiara megsimogatta arcom, és suttogó hangon így szólt: 

- Olyan jó, hogy itt vagy. Nagyon hiányoztál, és tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. 

- Én is szeretlek Chiara - válaszoltam és közelebb húzódva gyengéden megcsókoltam puha ajkait. A lány gyengéden túrt hajamba, de mikor hátra próbált húzni óvatosan leállítottam, amiért kérdőn nézett rám. 

- Chiara ez még nem megy, sajnálom. Jobb, ha megyek, te pedig pihensz. 

- Rendben van. Köszönöm a látogatást - állt fel ő is és az ajtóig kísért. Nella ekkor már a saját szobájába tanult. 

- Holnap, ha tudok eljövök, és több időt leszek itt. Pihenj és gyógyulj meg! Szeretlek Chiara. Jó éjt! 

- Jó éjt Stephan - ölelt újra magához és egy csókkal indított útnak. 

⚽ Megismerni és megszeretni 16.⚽

Chiara: Már több mint egy hete, hogy visszaköltöztünk, én pedig igyekeztem visszaállni a Stephan előtti életemhez. Sajnos bármennyire is próbáltam nagyon nehezen ment, amit még Nella sem tett könnyebbé. Lányomnak is hiányzott a férfi, és bármiről is beszéltünk, valahogy belefűzte szerelmemet. A napjaim abból álltak, hogy elmentem dolgozni, aztán Nelláért, és haza. De nem volt kedvem semmihez, hiszen legbelül mardosott a bűntudat, és a mérhetetlen hiányérzet amit Stephan iránt éreztem. Este nagyon nehezen aludtam el, hiszen gondolataim csak rajta jártak. Szerettem volna hallani a hangját, de nem mertem felhívni, hiszen attól rettegtem egyszerűen csak rám csapja a kagylót. Február második hetében azonban megkaptam a meghívómat a Kínában tartandó tetováló konferenciára. Örültem, hogy számítanak a megjelenésemre, de azonnal pánikba estem, mert tudtam Nellát semmiképpen nem vihetem magammal, hiszen ott nem tudnék figyelni rá. Először szüleim jutottak eszembe, de bármennyire is próbálkoznak, még semmilyen szívességet nem akartam kérni tőlük. Tartottam tőle, hogy ha valami balul sül el megint csak a fejemre olvasnak. Úgy gondoltam hétfőig jegelem a témát és egy átgondolt döntés után írok vissza. Ahogy ezen méláztam, legújabb kolléganőm toppant be hatalmas mosollyal az arcán, kezébe egy magazinnal. 

- Ezt nézd Chiara! - mutatta izgatottan. - annyira gyönyörű vagy rajta és a képek is, meg az interjú, és...

- Lassíts, kérlek Lia. - csitítottam a lányt, akit még csak pár napja ismerek, és ha nem lenne hihetetlenül tehetséges, talán fel sem veszek. Lia nemrég múlt húsz éves, de túlságosan bohókás, és álmodozó.  - milyen újságról beszélsz? 

- Amin rajta vagy, nézd - nyújtotta felém, és ekkor eszembe jutott az interjú, meg a fotózás. A képek valóban jól sikerültek, de sajnos az interjúban lévő válaszaim közül már sok nem volt aktuális. - nagyon szép vagy, és híres! Büszke lehet rád a focistás. -  mosolygott pajkosan. 

- Büszke, hát persze - húztam el a szám, és inkább vissza adtam a lapot neki, hogy a munkámra koncentráljak, de ekkor legjobb barátnőm Giulia toppant be szalonomba.

- Szépséges napot! Hogy megy a meló? - pillantott körbe és kedvesen a  többiek felé intett.

- Giulia! - ugrottam fel, hogy asztalom mögül kimászva átöleljem a lányt. - de jó, hogy itt vagy. 

- Én is örülök neked, bár már eléggé furcsán nézel ki. - mért végig, majd miután leült az egyik váró székre komoly arccal rám nézett. - sajnos nem jó értelembe véve.

- Miért mondod ezt? Tök jól vagyok. - sumákoltam neki, de a lány előtt semmi nem maradhatott titokba. 

- Ugyanolyan ramatyul vagy, mint Stephan. - vetette oda, és szerelmem neve hallatán nagyot dobbant szívem.

- Képzelem - forgattam meg szemem, de mivel nagyon kíváncsi voltam mellé ültem, és suttogva folytattam tovább - hogy van Stephan? 

- Szarul, és akármit is mondok neki, nem hiszi el. Próbáltad hívni? 

- Nem, nem akarom zavarni. 

- Istenem akkor sosem fog megbocsájtani, pedig ő is tudja, hogy szereted és ő is szeret. 

- Csalódott bennem Giulia - hajtottam le fejem, hogy a lányok és a vendégeim ne lássák könnyeimet. 

- Nem lenne időd egy kávéra? - Ismerte fel a helyzetet és miután beleegyeztem a szemközti cukrászdába mentünk át. Rendeltünk két kávét és két csokis süteményt. 

- Figyelj, lehet, ezt érzi, de tudja ő is a lelke mélyén, hogy itt nem te vagy a hibás, hanem Carlo. Csak még túlságosan megvan sértődve, de szeret téged. Ne sírj már Chiara! - Simogatta meg kezem. 

- Én komolyan beleőrülök, annyira hiányzik - fújtam ki orrom - utálom magam, és gyűlöm Carlot amiért ilyen helyzetbe hozott. Nem akartam ezt, tudod? Soha nem kellett volna bemutatnod minket egymásnak nekem pedig nem kellett volna ennyire belezúgnom. Az életem nagyon jól működött, amíg nem ismertem őt. Elmentem dolgozni, és elláttam a lányom. Nem kellett agyalnom semmin, csak, hogy hogyan osztom be a vendégeimet. Most meg.... 

- Chiara nyugi megoldjuk! Megígérem, hogy rendben lesztek jó? Ehhez pedig van is egy kiváló tervem. - kezdte és tudtam már megint valami idióta ötlet jutott az eszébe. - holnap után Valentin nap,  és arra jutottunk Manuellel, hogy elmehetnénk négyesben vacsorázni.

- Stephan sosem menne bele.

- Nem is kell tudnia róla. Eredetileg te sem tudtál volna, de én nem akartam, hogy ilyen borzasztó állapotba legyél Stephan előtt. 

- Köszi - húztam el számat, de tudtam nem gonoszságból mondja. - szerintem Stephan azonnal sarkon fordulna, ha meglátna. 

- Azért csak próbáljuk meg. Nálunk lesz a kaja, és nem kell semmit hoznod, csak magadat.

- Manuel nem haragszik rám? 

- Mikor Stephan elmesélte neki a saját verzióját, akkor kiakadt. De én elmondtam neki, amit te mondtál és szerintem a te pártodon áll. Főleg, hogy ő is ott van Stephannál, és próbálja puhítani. 

- Nem fog sikerülni. 

- Sosem tudhatod. Manuel tud rá hatni, hiszen a testvére, és az, amit vitt biztos megváltoztatja a véleményét. - pillantott fel tányérjából sokat sejtetően. 

- Miért mit vitt? 

- Az újságot, aminek te vagy a címlapján, és amibe az interjút készítették. Ha elolvassa, amiket róla mondtál meglágyul a szíve.

- Tudod, azt érzem, nem tudok a munkámra koncentrálni, és legszívesebben elmenekülnék az országból. 

- Akkor utazz el arra a konferenciára! 

- Eredetileg úgy volt, hogy megyek, de akkor még úgy voltam vele, hogy Stephan vigyázhat Nellára. Viszont most biztos vissza mondom, hiszen anyámékra még nem akarom rábízni majdnem egy teljes hétre. Szóval felejtős a konferencia. 

- Mi lenne, ha elmennél, mi pedig vigyáznánk a lányodra. Szeret minket, és mi is őt. - ajánlotta barátnőm a remek ötletet. 

- Manuel nem lenne mérges? - óvatoskodtam, és bekaptam az utolsó falatot is a csokis süteményemből. 

- Nem, mert ismeri és tudja, hogy nincs vele gond. Nella jól nevelt, okos és kedves kislány. Írd meg, hogy mész mi pedig vigyázunk rá, jó? Mikor mész? 

- 21-én kéne indulnom, és elvileg hétfőre érek haza, de lehet keddre. Még nem tudom a programot. Tudod, ott előrébb van az idő, hat órával azt hiszem. 

- Rendben, akkor csütörtökön odahozod Nellát, és ellesz nálunk. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi baj. Annyi, hogy ha van valami iskolán kívüli programja, akkor azt írd le nekem. 

- Annyira köszönöm. Nagyon jól esik ez a sok segítség, és az, hogy megvigasztaltál. Jó volt veled beszélgetni, de most mennem kell, mert mindjárt jön a vendégem. - álltam fel, de mielőtt elköszöntünk még így szólt. 

- Akkor mi lesz a Valentin nappal? 

- Inkább kihagyom. Menjetek el kettesbe - öleltem át, és beléptem a szalon ajtaján, hogy a munkával elfelejtsem a fejembe sokasodó rengeteg gondolatot, amik mind Stephan körül kavarogtak.

Hazafelé a város már Bajnokok Ligája lázban égett, ugyanis este az As. Roma a Portot fogadta, és nagyon bíztam bennük, hogy megnyerik a mérkőzést. A kézi edzés után Nella is hazaért majd miután megvacsoráztunk felvázoltam neki a tervem. 

- Ugye nem lenne baj? - Tudakoltam és édes kis arcát figyeltem. 

- Nem, de én miért nem mehetek veled? 

- Azért, mert ott reményeim szerint nagyon elfoglalt leszek, és csak késő este lesz időm bedőlni az ágyba. De mindenképpen felhívlak majd, és akármi baj van, hívj te is. Mikor te még alszol, én már rég fent leszek. Tudod ez nagyon fontos, mert itt bemutathatom a tetoválásaimat, és megismerhetik azt, hogy én milyen stílusban dolgozok. Megismerhetik a szalonom, és én is felfedezhetek új stílusokat. Nagyon fontos ez nekem, Giulia pedig maga ajánlotta fel, és az ő házuk még a sulidhoz is közelebb van. Nem kell annyit buszoznod, de talán még ők is elvihetnek párszor. Kérlek, Nella egyezz bele!! 

- Miért nem Stephant kéred meg? Nála is lehetnék, és...

- Azért, mert ő nagyon elfoglalt. 

- De Giulia is, és Manuel is. Stephannál pedig már szobám is van, és az ő háza nagyon szép. Ő biztos mindig elvinne az iskolába, és tudom, hogy ő kedves lenne velem. Anya én Stephanhoz akarok menni, és...

- Nella nem! - állítottam le. 

- De miért nem???? 

- Azért, mert Stephan még mindig haragszik rám, és nem volna jó, ha őt kérném meg. Egyszerűen nem lehet. 

- Akkor békülj ki vele, már annyiszor mondtam. 

- Nella ez nem ilyen egyszerű, és kérlek, értsd meg, hogy én is ezt szeretném a legjobban, de nem lehet. 

- Én akkor sem megyek Giuliához! - csattant fel, és beviharzott a szobájába. Nagyon elszomorodtam a viselkedése miatt, de tudtam hagynom kell, hogy lenyugodjon. Bekuporodtam a televízió elé és bekapcsoltam a mérkőzést. Stephant látni szinte felért egy lelki fájdalommal. Csak nyeltem a könnyeimet, és igyekeztem nem megfulladni, hiszen a lélegzetvétel is nehezemre esett. 

- Anya jól vagy? - hallottam Nella vékonyka hangját. - ne haragudj rám, kérlek! - ült mellém és gyengéden átölelt. - miért nézed, ha ennyire rossz neked? 

- Nem tudom, én csak látni szeretném, ha már nem beszélhetek vele - fordultam felé, és próbáltam letörölni arcomról a sós cseppeket. 

- Olyan sokat sírsz mostanában, és olyan szomorú vagy. Miatta vagy ilyen? 

- Igen, de majd jobb lesz, csak még egy kicsit rossz érzés. A felnőttek néha ilyenek. 

- Nem akartalak megbántani, és nem szeretnék összeveszni veled. Ha neked fontos ez az utazás, akkor szívesen elmegyek Giuliához, és addig maradok, ott ameddig nem jössz haza. De nagyon fogsz hiányozni. 

- Te is nekem. - öleltem át - sajnálom, hogy felforgattam az életed. Tudom, hogy neked sem volt könnyű megszoknod Stephant, majd hirtelen elköltözni, aztán gyorsan vissza. Megígérem, hogy csak akkor lesz ilyen legközelebb, ha teljes mértékben biztos vagyok a dolgomba. 

- Nem lehetne, hogy holnap beszélj vele? 

- Meglátom, de...

- Ha nyernek, felhívhatnád gratulálni! - Adott ötletet és mivel láttam rajta mennyire izgatott rá bólintottam a dologra. A mérkőzést végül 2-1- re nyerte a csapat, így kénytelen voltam betartani a lányomnak ígért fogadalmam. A mondandómat egész este fogalmaztam, így reggel álmosan és nyűgösen keltem. 

- Felhívtad már? - jött a konyhába indulásra készen. 

- Nem, de megígérem, hogy munka után telefonálok neki. De menj, mert elkésel. 

- Szeretlek anya. 

- Én is szeretlek Nella! - Öleltem át, és egy puszival búcsúztam tőle. 

A magamba kigondolt mondandóm miatt csak nehezen tudtam a munkámra koncentrálni, hiszen tudtam elég másképpen mondanom valamit Stephan pedig azonnal rám csapja a telefont. Nella már otthon volt, mikor hazaértem, és hálás voltam neki, amiért egy hatalmas meleg szendvics adagot készített, hogy feldobja kedvem. Vacsora közben az iskolában történt dolgairól beszélgettünk, és örültem, hogy nem hozza fel a telefonálós témát. Ám mivel nem akartam megszegni ígéretemet az étkezés után bementem szobámba és dobogó szívvel tárcsázni kezdtem Stephant, aki pár csörgés után felvette. 

- Szia. Mondd- szólt bele és belém hasított mennyire hiányzott már hangja. 

- Én csak gratulálni szeretnék neked a tegnapi miatt. Ügyesek voltatok, és nagyon jó meccs volt. 

- Köszi, bár én nem rúgtam gólt - magyarázkodott. 

- De te is jól játszottál, és jó volt látni a pályán - vágtam rá gyorsan és olyan idiótának éreztem magam. Főleg, hogy semmi értelmeset nem tudtam kibökni, hiszen az előre megtervezett és szépen felépített mondataim egy csapásra kimentek a fejemből. A kínos csendnek végül ő vetett véget. 

- Szeretnél még valami mást is mondani, vagy...

- Szeretnék veled találkozni, és beszélni. 

- Most is beszélünk, és nem tudom, mikor fogok ráérni. Eléggé be vagyok táblázva. Tudod edzés, mérkőzések.

- Igen persze, de talán átbeszélhetnénk a dolgokat. 

- Chiara nem szükséges Ne erőlködjünk. 

- Stephan én szeretném, ha találkoznánk, mert hiányzol - válaszoltam és nem érdekelt, hogy mennyire járatom le magam, mert tudnia kellett mennyire szenvedek - talán én nem hiányzom neked? 

- Chiara le kell tennem. Ne haragudj, de erre nem érek rá. Üdvözlöm Nellát - mondta furcsa hangon, és mielőtt bármit is mondtam volna lerakta a telefont, amivel újabb fájdalmat ejtett a szívemen. 

Reggel egy hatalmas hányással indítottam a napot, és mivel rázott a hideg elővettem a lázmérőmet és megállapítottam, a lázat. Kicsit szédültem is, így betelefonáltam a szalonba, hogy nem megyek ma és talán holnap se, így a vendégeimet osszák fel maguk között. Nella aggódva nézett rám miközben cipőjét húzta. 

- Én is itt maradhatok veled anya. 

- Nem, te csak menj iskolába, én pedig csinálok egy forró teát, bekapok pár bogyót és bebújok az ágyba aztán már jobban is leszek. Biztos csak elkaptam valamit a szalonba. Olyan sok ember jár be, és télen sok a beteg. 

- Tegnap este megint sírtál ugye? Hallottam, hogy fújod az orrod. 

- Már akkor is betegnek éreztem magam - nyugtattam meg - indulj, mert tényleg elkésel. Vigyázz magadra. Várlak haza valami finomsággal. 

- Vagy inkább pihenj és majd rendelünk valamit jó? 

- Jó - mosolyogtam rá, és végre Nella megindult az iskolába, én pedig egy nagy bögre tea társaságába visszabújtam az ágyba ahol azonnal elaludtam. A csengő visító hangjára ébredtem, és mikor realizáltam a helyzetet köntöst vettem és kisiettem az ajtóhoz, amit legszívesebben azonnal becsaptam volna. 

- Mit keresel itt? - kérdeztem dühösen a férfitől, akinek kezében egy csokor virág volt. 

- A lányok a szalonba mondták, hogy beteg vagy, és nem mentél be dolgozni. Úgy gondoltam akkor eljövök ide, és ápollak. Bár eredetileg arra gondoltam elviszlek vacsorázni, hiszen Valentin nap van. 

- Istenem Carlo mikor mész már vissza!!?? - csattogtam tovább a nappali felé. 

- Már voltam otthon, de visszajöttem, és itt leszek egész hétvégén, hogy a lányommal legyek, és veled. 

- Semmi szükség rá, és...- kezdtem, de a gyomrom újra fordult egyet én pedig újra mosdóba kötöttem ki ahol kiadtam gyomrom tartalmát. Sajnos Carlo még ezek után sem ment el, így kénytelen voltam a virágot vázába tenni. 

- Boldog Valentin napot! 

- Ez minden csak nem boldog. Kérlek, menj el, mert szeretnék aludni. 

- Akkor itt leszek addig, míg alszol és ha kell valami csak szólsz, és én azonnal viszem az ágyadba. 

- Carlo nem akarom, hogy ápolj, és egyáltalán nem akarom, hogy itt legyél.

- Chiara de én vigyázok rád.

- NEM ÉRTED MEG, HOGY NEM AKAROM!!! - Kiabáltam rá. - Nem is értem, hogy van képed ide jönni és ajándékot adni nekem mikor tudod, hogy nem szeretlek. Sőt, gyűlöllek a viselkedésed miatt!! Miért nálam nyomulsz, mikor Amerikába van a családod? Ott kéne helyre rakni az életed, nem itt, ahova már nem köt semmi. Minden jól alakult, de te elrontottad nekem, és most meg itt vagyok, és szó szerint belebetegszem a fájdalomba, és a hiányba amit Stephan iránt érzek. 

- Chiara én azt gondoltam, hogy helyre hozhatnánk, és neked is jelentett valamit. 

- SEMMIT NEM JELENTETT! - üvöltöttem zokogva. - nem kellesz nekem, és ezt a dolgot nem lehet megmenteni, mert az égvilágon semmit nem érzek irántad. Én Stephant szeretem teljes szívemből, és vele akarok lenni. Mikor érted már meg? Ő egy remek ember, aki szeretett engem és a lányunkat is. Elfogadta, hogy ő van nekem, és képzeld, még Nella is hiányolja. Te évekig elfelejtkeztél róla, most meg idejössz, és azt hiszed, jogod van mindenhez, de nagyon tévedsz, mert Nelláért már ebbe a pár hónapba is többet tett Stephan, mint te egész eddigi életében. Itt semmihez sincs jogod, semmihez. - sírtam, és lerogytam a kanapéra. 

- Chira én sajnálom - ült mellém - nem tudtam, hogy ennyire szereted ezt a fiút. Azt gondoltam ez csak egy futó kapcsolat, és mikor megláttam a lányunkkal féltékeny lettem. Megszervezte a buliját, és mindenféle drága dolgokat vett neki. Elmentetek Szilveszterezni egy elit helyre, én pedig nem tudtam ez megadni nektek. Rosszul esett és azt akartam, hogy neki is szar legyen, de neked nem akartam ekkora fájdalmat okozni. 

- Mégis sikerült. Carlo akármit is mondtam neked akkor, nekem Stephan a nagy ő. Ebben biztos vagyok. - néztem szemébe ahonnan megértés csillogott. 

- Akkor szerezd vissza. 

- Mégis hogy, mikor tegnap este is rám csapta a telefont. Akkorát csalódott bennem, hogy már soha többé nem akar látni, és beszélni velem. Nem lett volna szabad ezt tenned - álltam fel és az ajtó felé indultam - most pedig az lesz a legjobb, ha elmész, és nem találkozunk egy ideig. 

- Rendben. Gyógyulj meg és vigyázz magadra és persze a lányunkra - köszönt el, és én csak reménykedtem, hogy legalább egy évig nem fogom látni. 

⚽ Megismerni és megszeretni 15.⚽

Sziasztok!  

Végre meghoztam a Stephanos történetem legújabb részét! Fogadjátok sok-sok szeretettel, és ha tetszett lent tudtok véleményt nyilvánítani. 😘💓

Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic

Chiara: - Ti meg mit csináltok itt? - Hallottam Stephan mérhetetlen dühös hangját, majd azzal a lendülettel megragadta Carlot és a kanapéra lökte. - Azt kérdeztem mi folyik itt??!!

⚽ Megismerni és megszeretni 14.⚽

Sziasztok!!

Eléggé nagy kihagyás után végre meghoztam a Stephanos történetem legújabb részét. Sajnálom, hogy ilyen sokat hagytam ki, de mindig úgy éreztem, hogy hiába van meg egy adott történet rész, még nincs meg annyira a fejembe, hogy ezt egy fejezetbe sűrítsem. Nagyon szeretném ezt a történetet végig vinni, mert látom benne a fantáziát, és már látom azt is, hogyan fogom lezárni. Egyelőre még csak az események sűrűjébe tartunk, és bőven lesznek bonyodalmak, de most érzem úgy, hogy már nem vagyok bizonytalan ezzel kapcsolatban. 

Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic

Stephan: Kicsit idegesen várakoztam a nappaliba, és szinte percenként az órát lestem. Telefonomon a Chiaranak küldött üzenet képe jelent meg, mikor Nella jött le hozzám. Szemei kicsit aggódva tekintettek rám, ahogy leült a velem szemben lévő fotelba.

- Anya nem jött még haza? - érdeklődött lágy hangon, és én csak megráztam a fejem. - De már mindjárt nyolc óra. Merre lehetnek ilyen sokáig?

- Lehet sok a megbeszélni valójuk. Tudod milyen régen nem találkoztak. - nyugtattam meg, és reméltem igazam lesz. - Ne aggódj Nella. Inkább nézzük meg, mi van a nasis dobozba. - ajánlottam, de a kislány nem mozdult, csak nézett maga elé. - Nella mi a baj? - guggoltam le elé.

- Mi van, ha nem sikerült jó a találkozó, anya pedig haragudni fog rám, és soha többé nem engedi meg, hogy a mamával találkozzak?

- Figyelj, én nem tudom mi volt köztük, hiszen Chiara csak pár dolgot említett a múltról, de nem gondolnám, hogy történhetne olyan, amiért haragudna rád. Te vagy neki a legfontosabb a világon. Az pedig, hogy mi lesz a jövő, még nagyon sok mindenen múlik.

- Én szeretném, ha többet találkozhatnék velük, mert nagyon kedves, és jó érzés volt azt mondani a többieknek, hogy ő a mamám. Szeretném a szülinapomra is elhívni őket, ahogy apát is. - magyarázta, és bármennyire is szerettem volna tiltakozni nem tehettem. Ez Nella szülinapja lesz így nekem is el kell fogadnom, hogy egy olyan embert engedek a házamba, akit utálok. Hogy eltereljem a kislány figyelmét igyekeztem a szülinapi buliról beszélgetni, és örültem mikor mosolyogva és csillogó szemekkel magyarázni kezdett a terveiről. Már bőven benne voltunk a dekorációs témába, mikor szerelmem lépett be az ajtón.

- Anya, de jó, hogy megjöttél!! - szaladt a kislány anyja elé. - Már azt hittem valami baj van.

- Nincs semmi. - mondta, de én láttam tekintetéből, hogy szomorú, és talán könnyes is. - Kicsit elbeszélgettük az időt. Ettetek már valamit?

- Igen már megvacsoráztunk. Marina készített vacsorát mielőtt elment. Neked is van még belőle. – Mondtam kedves hangon.

- Köszönöm. Nella szeretném, ha most elmennél fürödni, és mielőtt ágyba bújnál, szólj és betakargatlak.

⚽ Megismerni és megszeretni 12.⚽

Chiara: Ahogy visszatértünk Rómába azonnal szervezni kezdtük a költözést. A kezdeti tiltakozás ellenére örültem, hogy végül rábólintottam, hiszen tényleg sokkal könnyebb volt az élet, ha nem mászkálunk egymáshoz, hanem együtt élünk. Nella is nagyon jól viselte a változást, és boldognak tűnt, ami megnyugtatott. Stephan háza tényleg sokkal nagyobb volt, mint a miénk, és végre volt egy saját gardrób szobám, ahova elfért az összes ruhám, cipőm, és táskám is. A munkahelyemre is sokkal könnyebb volt eljutnom, és Stephan betartotta ígéretet, így sokszor ő vitte Nellat iskolába, vagy ő hozta haza, ha sokáig dolgoztam. A lakásomat azért nem adtam el, hiszen sosem tudhattam mit hoz még a jövő. A sajtót természetesen azonnal bejárták a szilveszterkor készült képeink, de engem, cseppet sem zavart. Sőt büszke voltam rá, hogy egy olyan férfi oldalán lehettem, aki nem csak jóképű, de tehetséges is. A szalonban is minden remekül ment. Az új segédeim egész ügyesen betanultak, így egy hosszú távú szerződést kötöttem velük. Így már négyen vittük a boltot, én pedig Stephan unszolására a saját álmaimmal is foglalkozhattam. Sokszor festegettem, vagy rajzoltam csak úgy kedvemre, és a különböző képzéseket néztem az interneten, viszont egyik sem tűnt annyira jónak, hogy lecseréljem a mostani munkám. Szerelem mindig mondogatta, hogy a rajzaimat, vagy a képeimet akár árulhatnám is, de erről még hallani sem akartam. Az első két hét döcögősen ment, de végül egészen beleszoktam az új otthonomba, és úgy véltem a Stephanhoz néha bejáró személyzetet is mellőzhetjük, hiszen én is tudok főzni, mosni és takarítani is, ha kell, ám Stephan nagyon ellenezte, így végül rábólintottam az idős asszony maradására. Marina egy hatvan év körüli őszes, csillogó kék szemű, nagyon kedves hölgy volt. Stephant már több éve gardírozza és láttam rajta, hogy úgy szereti akár csak az unokáit, akikről sokszor mesélt miközben együtt pakolásztunk.

- Nagyon jó, hogy végre lesz itt valaki, aki vigyáz rá. - szólt kedvesen egyik este mikor a vacsorát készítettük.

- Azért előttem is biztos voltak itt lányok. - kezdtem, mire bólintott.

- Igen, persze, de ők csak jöttek és mentek. Biztos éred, mire gondolok.

- Volt olyan, aki többször jött ide, vagy esetleg itt is lakott? - puhatolóztam, hiszen Stephan volt barátnői sosem merültek fel témának közöttünk. Gondolom úgy volt vele, hogy az enyémet tudja és neki elég ez.

- Itt lakni előtted még senki, de azét volt, aki több hónapig járt ide. Általában a nagy bulik után árasztották el a házat különböző lánykák, akik dekoratívak voltak ugyan, de látszott rajtuk, hogy nem is akarnak komolyabb kapcsolatot Stephannal, csak jó volt a név. De ez még inkább a Milános korszakára volt jellemző. Mióta átköltözött ezek már egyre ritkábbak lettek, ő pedig egyre komolyabb lesz, aki remélhetőleg tényleg megmarad már melletted.

- Ezt én is nagyon remélem, hiszen én sem a kaland miatt vagyok vele. - ismertem be, és mire megterítettünk Stephan is hazaért a lányommal, majd vacsora után Marina is hazament. Nella a szobájában volt, mi pedig kettesben ültünk a televízió előtt, és alig bírtuk abbahagyni a csókolózást.

- Még nem is mondtam, hogy a hétvégén mérkőzésem lesz. Nem akartok kijönni? - nézett rám, és kisimított egy tincset arcomból.

- Nem tudom mi lesz hétvégén, de ha ráérek, szívesen elmegyek. Itt lesz ugye?

- Igen, évkezdő. Remélem, nyerünk.

- Ebben biztos vagyok. - bújtam egyre közelebb. - amúgy beszélgettem Marinával a volt barátnőidről?

- Igazán? - nézett rám kérdőn és kezdett elpirulni. - Miket mondott?

- Csak, hogy azért volt egy pár, akik sokszor jártak hozzád.

- Sosem tagadtam, hogy előtted is voltak csajaim.

- Persze, csak azt hittem, te olyan jó fiú voltál, aki nem élt az egy éjszakás kalandokkal.

- Nézd, voltak időszakaim, de akkor még fiatalabb voltam, és igen, az alkalmi kapcsolatokat sem vettettem meg. Mikor Milánóba befutottam sok buliba vettem részt, vagy én szerveztem, és oda rengeteg gyönyörű lány jött el, akiket szívesen láttam az ágyamba. De azokból sosem lett komolyabb. Csak jól éreztük magunkat és ennyi. Remélem ez nem zavar téged, hiszen amióta megismertelek senki más nem érdekel, csak te, és ha kapok is valami ajánlatot, nem érdekel, hiszen egyedül csak te kellesz.

- Ezt jó tudni. - mosolyogtam, és ekkor Nella szaladt le nagy hanggal hozzánk.

- Anya, anya nézd!! - mutatott egy képet, amin egy komplett kézi labda felszerelés volt. - A legújabb mez és cipő. Annyira szeretném szülinapomra, és a mostani cipőm amúgy is kezd kicsi lenni. Látod milyen szép? - dugta orrom alá a képet, amin egy márkás fekete-rózsaszín cipő, a hozzátartozó mez és kiegészítők voltak.

- Nella, én...

- Lehet hozzá zoknit, térdvédőt és még akár labdát is venni. Már mindenkinek a legújabb van, ez pedig olyan menő, és ha versenyekre megyek, magammal vihetem, vagy az edzéseken is hordhatnám. Erre is rá lehet íratni a nevem, és annyira szuper lenne!! Kérlek anya!! - könyörgött csillogó szemekkel. - Ugye megkapom!!! Ugye??

- Nella, én nem tudom, mert ez rengeteg pénzbe kerül, és mi lenne, ha mondjuk, megkapnád csak a cipőt, és...

- De már mindenkinek a legújabb dolgok vannak. - ült le szomorúan mellém, és Stephan kivette kezéből a papírt.

- Nagyon jól néznek ki. - szólt.

- Ugye?? - fordult felé a lányom. - Nagyon szeretném.

- Megbeszéljük rendben. - simogattam meg a hátát. - Mindenképpen kapsz valamit, csak még eldöntöm, hogy mit.

- Lehetne egy hatalmas buli is, ahova meghívhatnánk a barátaimat. Tudod, hogy tavaly volt az egyik kézilabdás társamnak bulija, és engem is elhívtak. Annyira jó volt.

- Nella még csak tíz éves vagy, nem kell buli. Megünnepeljük együtt, úgy, hogy ha szeretnéd, kinézhetsz valami éttermet, és elmegyünk vacsorázni.

- De az már annyira unalmas.

- Nella...

- Akkor legyen buli! - szólt közbe Stephan, aminek a lányommal ellentétben abszolút nem örültem, és szigorú szemekkel néztem a fiúra, aki viszont tovább folytatta. - akár itt is megszervezhetnénk, és elhívhatnád ide is a barátaidat.

- Tényleg megengednéd?

- Igen, hiszen itt van elég hely, és akár úszni lehet, hiszen a belső medencét is használhatjátok.

- Hú de király lenne!! - Állt fel lányom, és szorosan megölelte Stephant. - Köszönöm Stephan. Összeírom, hogy kiket hívok meg, és hogy miket szeretnék. De jó!!! - ugrándozott, és mielőtt bármit is mondtam volna felszaladt a szobájába.

- Ez nem kellett volna! - álltam fel és dühösen focistám szemébe néztem. - tudod mennyi pénz ez az egész??? Nem csak az ajándékok, de ha idejön egy csomó gyerek, akkor azoknak egy rakat enni és innivaló kell. Nyilván még kellenek dekorációk, és...

- Majd Marina segít, és nyilván én is.

- Nem arról van szó, hogy nem tudnék megcsinálni egy bulit, hanem arról, hogy ez az egész pénzbe kerül, főleg úgy, hogy nem olcsó ajándékokat akar. Jobb lett volna, ha előbb velem beszéled meg ezeket, mielőtt kijelented!!

- Chiara, én csak azt szeretném, hogy örüljön. - mentegetőzött, de ez egy cseppet sem hatott meg.

- Eddig is nagyon jól elvoltunk minden szülinapján. Kapott valami ajándékot, beültünk egy étterembe, sütöttem tortát ennyi. Nem volt felhajtás, csak egy nyugis ünneplés.

- Jó, de te is láttad rajta mennyire boldog volt, és mennyire szeretné ezt a bulit, és ne nézd az anyagiakat! Én találtam ki, ezért majd én állok mindent.

- Na persze, még csak az kéne. - horkantam fel - nem fogom elvárni tőled, és ajánlom, hogy Nellat is nagyon gyorsan beszéld le erről az idióta ötletről.

- Chiara miért lenne idióta? Hiszen most lesz tíz éves, és ez egy különleges ünnep neki, és szerintem neked is. Vagy talán tévedek?

- Nem. - suttogtam, és lágyabb hangom folytattam. - tudod rengeteg minden történt velem a tíz év alatt. Voltak csodálatos éveim, de volt olyan is, amikor azt hittem nincs kiút, és úgy éreztem nem tudom tovább csinálni. Egyedül voltam a lányommal, és senki sem segített. Mindent egyedül intéztem, és amíg a barátaim buliztak, meg a diplomaosztójukra készültek, én egy gyerek mellett igyekeztem fenntartani magam, és ételt tenni az asztalra.

- Viszont már nem vagy egyedül, és ha rajtam múlik, soha nem is fogsz. Nem hagylak egyedül, se téged se őt. Szeretlek Chiara. - csókolt meg lágyan, nekem pedig a szívemig értek a szavai.

- Én is szeretlek Stephan, és ha szeretnéd, akkor legyen meg a buli, de annyit kérek, hogy legalább a felét én álljam.

- Jó egyezzünk meg annyiban, hogy én leszervezek mindent, ami egy zsúrhoz kell, te pedig elhívod az embereket, és beszerzed az ennivalókat.

- Meg az ajándékokat.

- Oké, ahogy szeretnéd.

- Biztos nem baj? - pillantottam rá, de tekintete nagyon elszántan csillogott.

- Dehogy is. - ölelt meg szorosan, és újra megcsókolt.

- Köszönöm Stephan. Olyan jó vagy velünk.

- Ezt sosem kell megköszönöd. - állt fel, és miután ágyba dugtam Nellat mi is álomra szenderültünk.

Másnap munkába menet megcsörrent a telefonom majd egy ismeretlen számot láttam a kijelzőn. Úgy gondoltam biztos, az egyik megrendelőm, így vidáman szóltam bele a készülékbe. A vonal túl oldaláról egy kedves, ismeretlen női hang szólt.

- Jó napot én Claudia Fererra vagyok, a V. Inc magazin egyik főszerkesztője és Chiara Galianot keresem.

- Én vagyok, az miben segíthetek? - tudakoltam, és az jutott eszemben, mégis mit akarhat tőlem egy újságíró?

- Ez remek. Azért hívtam, mert nagyon szeretnék önnel egy interjút és egy címlap fotót a magazinunk jövő havi számában. Természetesen nem ingyen.

- Velem? - csodálkoztam miközben beértem a szalonba.

- Igen, tudja eléggé felkapott lett mostanában, és mi is felfigyeltünk önre. Maga nagyon csinos, és nagyon példa értékű életet élő nő. Remek tetováló művész, és így remek alany lenne egy interjúhoz a lapunknak.

- Bocsánat, de mégis honnan van meg a számom, és honnan tudnak rólam ennyi mindent?

- Ezeket az információkat nem adhatom ki, de mi nagyon szeretnénk magával együttműködni. A fotózás jövő héten lenne, ahogy az interjú is. Természetesen még megbeszéljük a részleteket. Kérem, gondolkozzon el rajta.

- Rendben, de nem hiszem, hogy vállalom. - mondtam, mire a hang kicsit szomorúbban csengett.

- Pedig higgye el, maga nagyon jó példakép lenne az olvasóink számára. Gondolja át. Még jelentkezek. - köszönt el, és lerakta a telefont, én pedig csak néztem magam elé, és nem tudtam mit kéne tennem. Hihetetlennek tartottam, hogy valaki velem akar interjút és fotósorozatot készíteni. Ahogy ezen méláztam a többiek is megjöttek akikkel megosztottam a telefon beszélgetést. Mindhármuk azt javasolta, hogy fogadjam el, és kérjek egy nagy összeget a képekért. Úgy voltam vele majd átgondolom, de ahogy bejött az első vendégem már csak a munkára koncentráltam, és ez így is volt egészen az utolsó vendégemig. Este kicsit fáradtan mentem haza a havas úton, és úgy gondoltam felhívom Giuliát és elmesélem neki a reggel történtetek. Barátnőm nagyon örült, és ő is azon a véleményen volt, mint kollégáim.

- Mi van, ha valami olyat kérdeznek, ami rosszul esik, vagy ilyesmi? - tűnődtem hangosan.

- Chiara ezek újságírók, akiknek fontos a példányszám. Mint mondta te most felkapott lettél, és Stephan miatt egyre többen fognak veletek, veled foglalkozni.

- Nem akarom, hogy ez legyen, mert ez csak kettőnkre tartozik.

- Tudom, de a média ilyen és Stephan híres, és ez ezzel jár. Te gyönyörű vagy, és okos. Az életed példaértékű, ami sok embernek segíthet. Egyedül neveltél fel egy gyereket, és egy saját üzletet is felépítettél. 

- Nem volt más választásom, ha nem akartam éhen halni, és a gyerekemet sem hagyhattam el. 

- Tudom, de ezt lehet mások nem így oldották volna meg, de te erős nő vagy. Úgy vélem semmit nem veszíthetnél vele, ha elvállalnád. 

- Azért még gondolkozom rajta, elvégre ez Stephanra is hatással lesz. Mi van, ha a kapcsolatunkról is kérdeznek? - méláztam el, ahogy egyre közelebb értem Stephan házához. 

- Chiara ha valami olyat kérdeznek, ami számodra kínos, vagy nagyon magánjellegű akkor arra nem válaszolsz, és ennyi. Nem gondolnám, hogy kényszeríteni fognak. Mindenesetre beszéld meg Stephannal, és dönts szíved szerint, de ha rám hallgatsz, nem hagysz ki egy ilyen jó lehetőséget. 

- Komolyan fontolóra veszem a dolgot. Köszönöm Giulia. - köszöntem el tőle, és beléptem az ajtón. Stephan és Nella a nappaliba ültek. Előttük hatalmas pizzás doboz, és egy nagy jegyzetfüzet, amibe színes tollal különböző dolgokat írtak. 

- Sziasztok. Ti meg mit csináltok? - huppantam le melléjük, és egy ölelést, és csókot adtam nekik. Stephan csillogó szemekkel nézett rám, Nella pedig nagyon izgatottnak tűnt. 

- Csak Stephannal a bulit szervezzük. Annyira jó lesz. 

- Rendben. - vettem magam elé a füzetet. - de ez mégis mennyibe fog kerülni? - pillantottam Stephanra aki édesen elpirult. 

- Azzal ne foglalkozz. Inkább egyél egy pizzát. - tolta felém a dobozt, amibe még egy szelet árválkodott. Kivettem hát belőle, és amíg megbeszéltük mire gondoltak elfogyasztottam, utána átnéztem Nella dolgait, és lefekvés előtt picit engedtem játszani a számítógépén. 

- Nemsokára benézek hozzád, de remélem, akkor már aludni fogsz.

- Megígérem anya. - mosolygott rám. - ja és anya. - nézett felém. - nagyon köszönöm, hogy belementél. Stephan nagyon jó fej. 

- Ennek nagyon örülök szívem, de ne legyél telhetetlen. - mentem újra közelebb, és egy puszit adtam fejére. - ő nagyon jó lelkű fiú, és én is nagyon szeretem, az pedig, hogy te is így gondolod, boldoggá tesz. 

- Anya, én tudom, hogy ő nem az apukám, de néha szeretném, ha az lenne. 

- Istenem Nella. - lábadt könnybe a szemem, és nem igazán tudtam mit kéne mondanom. 

- Apa nem is érdeklődött irántam mióta visszament, és biztos nem is tudja, hogy mikor van a szülinapom, de Stephan tudja, és készül rá, pedig apának kéne készülnie. 

- Kicsim apa biztos  tudja, hogy mikor van a szülinapod, de most éppen nagyon sok mindent kell rendeznie a másik családjával, de ha szeretnéd, elhívhatjuk őt is. 

- Lehet nem is jönne el. - szomorodott el, és ekkor eldöntöttem, hogy akármi lesz Carlonak igenis itt kell lennie a lánya tízedik születésnapi zsúrján.

- Én biztos vagyok benne, hogy eljön, de tudod mit, inkább aludj, hiszen holnap még edzésed is lesz, és szeretném, ha kipihenten ébrednél. Nagyon szeretlek Nella, és hidd el apukád is. Meg persze Stephan. - öleltem át és hálás voltam, amiért nem alkudozott, hanem azonnal ágyba bújt. Egy darabig még néztem az alvó kislányomat, és miután én is letusoltam Stephan mellé bújtam a hálóba, és elmeséltem neki a ma reggeli telefonhívásomat. Focistám nagy szemekkel meredt rám, de egyben büszke is volt. 

- Chiara ez fantasztikus! - pillantott rám elismerően. - remélem igent mondtál. 

- Még nem döntöttem el, mert először téged akartalak megkérdezni. 

- Mégis miért? - értetlenkedett. 

- Azért, mert miattad ismernek az emberek, és nyilván való, ha nem a te barátnőd lennék, akkor nem is érdekelném őket. 

- Jó igazad van, de ez egy nagyon jó dolog, és szerintem az üzletnek is jót fog tenni.

- Szóval azt mondod vállaljam el? 

- Mindenféleképpen, és ne izgulj. - simogatta meg az arcom. 

- Még sosem csináltam ilyet. Mi van, ha véletlenül valami olyan csúszik ki a számon, ami kellemetlen helyzetbe hoz téged, és....

- Kicsim fejezd már be! - fojtotta belém a szót. - mindent annyira túlaggodalmaskodsz. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz butaságot mondani, és minden kérdésre okos válaszokat adsz majd, szóval kérlek, fogadd el, és ne beszéljünk erről többet. - húzott magához, majd leoltotta a lámpát, és miközben forrón megcsókolt, már eldöntöttem, hogy elvállalom az interjút.