2020. június 3., szerda

⚽ Helyzetjelentés: Kicsit eltűntem ⚽

Sziasztok!! Jó rég nem írtam Nektek így úgy gondoltam már éppen itt az ideje. Szerencsére nem sok minden történt velem, de azért mégis elfoglalt voltam. A karantén alatt elég sok mindennel tudtam eltölteni az időmet, és ha úgy vesszük annyira nem unatkoztam, hogy még a blogommal sem foglalkoztam. Hála Istennek hogy úgy mondjam, nem szorulok rá, hogy kiírjam magamból a problémákat, mert az alap mindennapi apró-cseprő bajokon kívül minden rendben van. Az iskola már nagyon hiányzik, és jó lenne haladni vele, hiszen így is eléggé eltolódik már és mire végzünk lassan December lesz. (frissítés: Hétfőtől újra indul szóval hurrááá). Sokat tevékenykedek itthon a lakásba, és a héten túl voltam egy nagy ruha leltározáson. A karantént próbáljuk betartani, de azért jó, hogy már találkozhatok olyan emberekkel, akik nagyon hiányoztak. Nem tudom mi lesz még a bloggal, de ha hamarabb nem az évfordulón biztos írok majd pár sort.

Stephannal és Zlatannal kapcsolatban nincs semmi kiugró hír. Stephan újra edzésbe állt, és készülnek az idényre, amit igazából nem tudom, mikor kezdenek majd. Manuellel rendszerint posztolnak képeket Instagrammra, és mindegyiken nagyon cuki és jóképű és olyan óóóóó pasi. Zlatan pedig egy kisebb sérüléssel bajlódik, ami talán pár héten belül helyre jön. Igaz kicsit megijedtem mikor megtudtam mi a helyzet, hiszen már mindenki a legrosszabb forgatókönyvvel állt elő. Most ha jól tudom visszarepült Stockholmba, hogy kicsit a családjával legyen, és, egy szegény gyerekekkel foglalkozó kampányban vesz részt.  (ezt igazából nem állítom biztosan, mert a svéd tudásom nem annyira jó) Sokan azt is mondják, hogy már nem fog visszatérni a csapathoz, hiszen ő is belátta, hogy ez ennyi volt. A vezetőség, és amit az Ac Milanban művelnek elég gáz, és zavaros, és sokan nem értenek egyet azzal, ami ott folyik. Ibra szerződése Június végéig él, de sajnos nem sok esélyt látok a meghosszabbítására, és bármennyire is szeretném látni játszani, talán neki is az lenne a legjobb, ha szögre akasztaná a cipőt. Szívem szerint azért szorítok, hogy épségben visszatérjen, és ha összejönne az út (ami még mindig érvényes) láthassam, és teljesülne életem egyik nagy álma. De ha nem akkor már nem érzem úgy, hogy annyira beleroppannék, mint mikor kiderült, hogy nem látom. A legújabb parfümös kampány képek nagyon- nagyon- nagyon jók, és bízom benne, hogy a ruha biznisz után ez az üzlete már nem fog becsődölni.  Személy szerint nagyon jó volt látni azért, hogy a karantén alatt is sokat edzett és a Hammarby „életébe" is részt vesz, de azért mégiscsak piros- feketébe a legcukibb…főleg ha mosolyog. Egész jóba lett a „kebabos” Hakan Calhanogluval, akivel együtt járnak motorozni, Hakan pedig elmondta milyen jó fej is Zlatan. Mert volna mást mondani!!! 😂

A bloggal kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel már bennem. Jelenleg tagja vagyok a Blogzaholic csapatának, de inkább megtűrt személy vagyok, mert nem igazán veszek részt a melóba. Egyedül a pénteki kérdéseket csinálom, ami nem nagydolog, és nem egy nagy rész. Szeretném folytatni az eddigi történeteimet, és a fejembe is sok új ötlet van. Ezeket leginkább leírom a füzetembe, de a begépelésig valahogy sosincs kedvem eljutni. Így nem is lesz belőle semmi. Talán ehhez az is hozzátartozik, hogy az utóbbi időben akármit is írtam, nem kaptam sok visszajelzést. Egy-két komment volt, de valahogy nem az igazi így a dolog nekem. Már belenyugodtam, hogy elengedem az írós álmaimat, és ez tényleg megmarad hobbynak, amit ha kedven van csinálok, ha nincs akkor nem csinálom. Nem jelölök ki már nagy célokat, és nem esek kétségbe, ha akár egy hónapig nem lesz új bejegyzés. Örömmel szeretném vezetni a blogot, és csak akkor írni ha úgy érzem a lelkemnek szüksége van az írásra. Alapból azért kezdtem el, mert kellett, hogy valami elvonja a bajokról a gondolataimat. Ha úgy fogom érezni, akkor fejezetet hozok, vagy TAG-et, de ha úgy érzem, akkor csak leírom mi van velem. Hiszen ez az én oldalam amire akkor és azt írok amit akarok. Ez így volt mindig és így is lesz, és senki előtt nem fogom szégyellni/letagadni magam, és még véletlenül sem törlök erről semmit. 😊 

Úgy gondolom tavaly rengeteget írtam ( nyilván mivel minden szar volt) és örülök, hogy nem kell álomvilágba menekülni, és nem kell félnem attól, mi lesz a jövőhéten, vagy egy hónap múlva. Egyenlőre tudom mit akarok, és most sokkal jobban érzem magam a bőrömbe. Manóval is minden jó. Segítünk és támogatjuk egymást, és ez elmondható azokról az emberekről, akik fontosak nekem. Az utóbbi időbe a vírus miatt féltettem a párom, és talán kicsit magamat is, de ez a befelé fordulás és a sok egyedül lét helyre tette a lelkem, és bízom benne, hogy ez egyenlőre így is marad. 
A blogot nem hagyom el, és hamarosan jelentkezek! 

Vigyázzatok magatokra, és ne felejtsétek el: Az élet szép! 

UI: Csatlakozzatok a Blogzaholic oldalához ahol ebben a hónapban is szuper feladatokat és egy fantasztikus közösséget találtok. 

Puszi: Andrea. 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem kicsit tűntél el, de jó hogy visszatértél. :)

Andrea írta...

Örülök, hogy így látod, és köszönöm a hozzászólásodat. Nekem is jól esett már posztolni.