Már tartott a második félidő mikor visszaértünk a
helyünkre, én pedig nem tudtam eltitkolni boldogságomat, amit Stephan és Heléna
is észrevett. Zlatan visszaült Maxihoz, Manuel pedig Heléna mellé ült, így a
második félidőt olasz barátom mellett nézhettem.
- Mi ez a nagy öröm? - nézett rám Stephan.
- Semmi - vágtam rá gyorsan, és igyekeztem komolyabb arcot
vágni.
- Na persze. Azért mosolyogsz, mint valami vadalma. Mi
történt veled?
- Mondtam, hogy semmi...
- Mi történt köztetek? Tudtatok beszélni, kibékültetek?
- Stephan, hagyj már békén! Nem volt semmi. - szóltam, de
mivel láttam, hogy ennyivel nem fogom meggyőzni, egy nagy levegő után
belekezdtem. - Mondjuk úgy, hogy nem kellettek szavak, csak tettek, amik után
elszakadt a harisnyám - pirultam el, és ekkor Stephannak is leesett, hogy miről
beszélek.
- Ti dugtatok a mosdóban? - háborodott fel.
- Stephan, halkabban már!! Jó, hogy nem a hangosbemondón
kérdezed meg!!
- Éreztem, hogy ez lesz! - röhögött fel, én pedig finoman
fejbe kólintottam - Akkor rendben vagytok?
- Nem tudom, mi lesz, de ez már eléggé hiányzott. Főleg az,
ahogy közben nézett, csókolt, és....
- Jó, jó, jó!! Nem vagyok kíváncsi a piszkos részletekre. -
állított le - De akkor is tudtam, hogy nem tudsz ellenállni neki.
- Nem is akartam. Ó, már megint ez a pasi! - néztem
telefonomra, ahol újra a modellem neve jelent meg.
- Ki ez? - nézett érdeklődve telefonomra Stephan, én pedig
elmeséltem neki, hogy honnan ismerem, és mi történt majdnem köztünk.
- ... azóta pedig Messengeren írogat, és munkát ajánlott,
amit elfogadtam.
- Miért fogadtad el?
- Mert sokat kereshetek rajta. A galériában bemutatott
képeim is nagyon szépen elmentek, de egy fotózás az más. Ott tényleg én szabhatom
meg az árat, és mivel Johnnyról látom, hogy van mit a tejbe aprítania, bátran
kérhetek tőle több pénzt, mint egy rendes fotózásért.
- Mi van, ha el akar csábítani?
- Nem fog, de ha akar is, le tudom építeni.
- Na persze. - horkantott fel. - Ahogy elnézem a képeit,
eléggé meg van magával elégedve.
- Az biztos. Tudja, hogy jól néz ki, és ezért is volt
magabiztos.
- Neked bejönnek az ilyen férfiak. Legalábbis egy. - bökött
fejével az előttem lévő sorba.
- Zlatan teljesen más, mert..
- Más?! - nevetett fel édesen. - Ő is ugyanolyan egoista,
mint ez a modell, csak a rózsaszín ködtől nem látod.
- Sokat változott, Stephan! Ahogy te is. - mondtam
komolyan. - Sokkal férfiasabb, és magabiztosabb vagy. Ami persze nem baj, sőt
nálad még előny is. Többet kéne mosolyognod, és többet kéne foglalkozni a
magánéleteddel is.
- Első a játék, de amúgy, köszi. - mosolyodott el. - Úgy
érzem, jó helyen vagyok most. Jönnek a gólok, és jönnek a nyertes mérkőzések.
Próbálok odafigyelni magamra, és ebbe most nem fér bele egy kapcsolat.
- Kittivel nem beszéltél?
- Nem. - hajtotta le búsan a fejét. - Írtam rá nem rég, de
nem válaszolt, így inkább hagyom. Én toltam el, és ez már így marad. Nem is
kell nekem csaj.
- Ez hülyeség, te egy baromi jóképű pasi vagy, aki kedves,
figyelmes, és olyan... édes. Többet kéne bulizni járnod.
- Járok!
- Mikor?
- A csapattal, van, hogy elmegyünk vacsorázni, és...
- Nyugdíjas programokat szervez az As. Roma?
- Hülye vagy! Ezek csapatösszerázók.
- Akkor is jót tenne neked egy buli. Hidd el, a csajok
tapadnának rád. Elmehetnénk ma este.
- Mi lesz Alexanderral és Zlatannal?
- Ha nyer a csapat, akkor Zlatan velük lesz. Alexanderra
Maya vigyáz, és még pár órát kibír nélkülem.
- De a tesómék holnap korán indulnak haza.
- Akkor majd keveset iszol, én pedig figyelek rád. - fogtam
meg a kezét.
- Nem tudom, hogy jó ötlet- e. - szólt bizonytalanul,
és ekkor hatalmas üdvrivalgás hallatszott a stadionban, ugyanis Svédország
Jakob Johansson jóvoltából megszerezte a vezetést. Heléna helyéről felugrálva
kiabált, míg Manuel inkább csak rosszallóan elhúzta a száját. Zlatan pedig
Maxival örömködött.
- Na, basszus! - morgolódtam. - Ugye ezt még ki lehet
javítani?
- Persze, hogy ki. - nyugtatott Stephan. - Kicsit oda kéne
figyelni a fiúknak, és akkor bármi lehet.
- Remélem, igazad lesz, de akkor eljössz velem este
valamerre?
- Legyen. - sóhajtott fel, én pedig örömmel nyugtáztam
szavait, és egy puszit adtam arcára, amitől édesen elpirult. A mérkőzés
eredménye sajnos nem változott, de reménykedtem, hogy odahaza az olaszok tudnak
majd fordítani. Már a hotelszobában foglalatoskodtam babámmal, mikor Zlatan
lépett be, elégedett mosollyal az arcán.
- Ne szomorkodj szívem! Sajnos papírforma volt. - huppant
le mellém az ágyra, majd megsimogatta Alexander fejecskéjét.
- Azért remélem, nem marad így.
- Nem hát! Otthoni környezetben szarrá alázzuk őket.
- Nem örülnék neki, mert mégis csak Stephan csapata, és
milyen már egy Világbajnokság olasz válogatott nélkül. Akkor talán örülnék
neki, ha pályára lépnél, de így nem tudok a válogatottadnak örülni Zlatan. Nem
tudnál mégis visszatérni? - ültem kicsit közelebb hozzá, és mélyen belenéztem
mogyoró szemeibe.
- Lili, egész végig azon pattogsz, hogy mikor vonulok már
vissza, most meg erre kérsz?
- Nem, csak szerettem mikor magadra húztad a 10-es mezt és
te voltál a kapitány. Nagyon jól állt rajtad a sárga-kék mez, főleg mikor
mérkőzés végén levetted, és... - húzódtam egyre közelebb hozzá, miközben
combjára tettem kezem. - Imádtam, hogy te vagy a csapat szíve- lelke. Aki
megmondja, mi legyen. - suttogtam, ő pedig közelebb jött és forrón megcsókolt,
amit a szobába belépő Maya szakított félbe.
- Bocsi, én.. nem tudtam, hogy... - nézett ránk zavartan.
- Semmi baj, gyere nyugodtan. Hogy viselkedtek a gyerekek?
- Jól. Mikor akarsz indulni?
- Olyan félóra múlva. - osztottam meg vele, mire Zlatan
kérdőn nézett rám.
- Hova mész?
- Stephannal megyek bulizni. Kicsit kimozdítom őt a komfortzónájából,
és szerzek neki valami jó csajt.
- Jó csajt? Miért nem ő keres magának, és miért pont itt??
- Egy próbát megér nem? - vontam meg a vállam. - Te úgyis a
csapattal ünnepelsz, nem?
- De igen, de nem terveztem, hogy sokáig leszek, mert veled
akartam volna vacsorázni.
- Sajnálom édes, de mivel az utóbbi időben nem mi voltunk
az elsők számodra, úgy gondoltam, sokáig maradsz. Nem mondhatom már le
Stephant, szóval Maya akkor vigyázol Alexra? Én elmegyek tusolni, és
készülődök.
- Menj. Én itt leszek egész este. - nyugtatott meg, majd
egy sötétkék tunikával, és egy fekete csőfarmerral a kezembe besiettem a
fürdőbe. Élveztem, hogy a meleg víz beborít, gondolataim pedig az estén jártak.
Szerettem volna Stephannak örömet okozni, hiszen a mérkőzés is rátett egy
lapáttal rosszkedvére. Gondolataim eléggé lekötöttek, és csak akkor riadtam
fel, mikor erős kart éreztem a derekam körül, és forró csókot a nyakamnál.
- Mit csinálsz? - fordultam Zlatan felé.
- Úgy gondoltam, én is csatlakozhatnék.
- Sietnem kell! Stephan mindjárt itt lesz, én pedig még el
sem készültem.
- Felőlem akár mehetnél így. Vagy maradhatnál velem is. - suttogta,
és egyre közelebb jött hozzám. - Stephannak leesne az álla, ha így látna téged.
- Vicces vagy, de nem gondolnám, hogy ruha nélkül kéne
megjelennem. - toltam el egy picit magamtól, és végigmértem izmos testét.
- Akkor maradj velem! Én sem megyek el, és te se. Mayanak
kimenőt adunk, és hármasban töltjük az estét.
- Örülnék neki, de te sem hagyhatod cserben a barátaidat és
én sem. Nagyon régen voltam már csak Stephannal, és mivel én ajánlottam fel,
nem mondhatom le. Tudod, néha nagyon hiányzik.
- Stephan? - kérdezte kicsit mérges arccal.
- Igen, mert régebben mindent tudtam róla, most meg szinte
semmit, és ez zavar.
- Kicsim, mi lenne, ha nem Stephanra gondolnál, hanem rám?
- nyomott gyengéden a kabin falának, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy
nem tudtam ellenkezni. A csodálatos tusolás után pedig gyorsan készülődni
kezdem, és még pont időben etettem meg kisfiamat, mikor Stephan lépett be az
ajtón. Fekete farmerban, sötét pulóverben, és bőrkabátban. Haja milliméter
pontossággal beállítva állt feje tetején, szép szemei pedig izgatottan
csillogtak felém.
- Kész vagy?
- Igen. Merre menjünk?
- Azt hittem, te ismered a várost.
- Nem ismerek semmit, de felőlem egy sétálás is belefér. A
lényeg, hogy együtt legyünk, nem igaz?
- Zlatan tudja, hogy velem leszel?
- Persze, hogy tudja. - bólogattam, majd elköszönve
kisfiamtól és Mayatól elindultunk Stephannal az éjszakába.
- Néztem a neten egy szórakozóhelyet. Ha gondolod,
benézhetnénk oda. - mesélte útközben.
- Jó, menjünk, még sehol sem voltam úgyse bulizni.
- Azt gondoltam, már mindent ismersz itt, elvégre ez az
ország a második otthonod.
- Szerencsére olyan sokat nem vagyok itt, és tévedés, hogy
ez lenne a második otthonom, Stephan.
- Mi van akkor, ha Zlatan ide akar majd költözni, mikor szögre
akasztja a cipőt?
. Nem szeretnék itt élni. Nem az én világom, és senkit nem
ismerek itt.
- Olaszországban sem ismertél senkit.
- Igen, de az más. Az a kedvenc országom, és tudtam, hogy
jó lesz. Bíztam benne, és jó is lett. Akkor bemegyünk? - álltam meg a szórakozóhely
előtt, ahol már javában álldogáltak az emberek. Belépve pedig hangos zene, és
eléggé nagy tömeg fogadott. Leültünk az egyik asztalhoz, majd én egy
alkoholmentes koktélt, Stephan pedig egy sört rendelt, amit az este folyamán
még több követett.
- Akarsz velem táncolni? - nézett rám, és láttam, hogy
egyre jobb kedve lesz.
- Nem tudom, én nem igazán tudok.
- Gyere már! - fogott kézen és a parkettre indultunk, ahol
a zene ütemére mozogtunk hosszú percekig, míg kiszúrtam, hogy egy csapat lány
barátomat méregeti.
- Nézd, az a négy lány téged néz! Nem akarsz odamenni
hozzájuk?
- Mit kezdjek velük?
- Szerintem csinosak, és... melyik jönne be?
- Egyik se. - rázta meg nemlegesen a fejét, és inkább a
pult felé húzott - Inkább igyunk. - mondta és újra rendelt egy kört. Az este
folyamán viszont addig noszogattam, amíg végre erőt vett magán, odament a
lányokhoz, és felkérte egyikőjüket táncolni. Nagyon örültem, és reméltem, hogy
a dús barna hajú lány végre elveszi a rossz kedvét. Mosolyogva néztem őket,
miközben Zlatannal egyre forróbb üzeneteket váltottunk.
- Még egy kör? - jött oda váratlanul Stephan.
- Miért nem a barnát hívod meg? – zártam le gyorsan a
telefonomat, amin éppen azt ecseteltem mit tennék szerelmemmel, ha most velem
lenne.
- Barbarának hívják, de annyira nem érdekel. Inkább menjünk
haza.
- Stephan, mi a baj? Az a lány nagyon csinos volt, és úgy
láttam, majd kicsattant a boldogságtól, hogy veled táncolhat. Szerintem megismerhetnéd.
- Lili, hagyj már! Csak a fociról akart velem beszélni, és
kikérdezett a csapattársaimról, meg hogy milyen híres focistának lenni.
- Mégis miről beszélgessen veled először? - csodálkoztam.
- De nem is engem akart megismerni, hanem a híres focistát.
- Stephan, azért ennyire ne legyél el magadtól. - nevettem
fel, és mikor vette a kabátját én is így tettem, majd követtem őt az
utcára.
- Veled szinte sosem beszéltünk a fociról.
- Mert mikor megismerkedtünk, nem szerettem, és annyit
tudtam róla, mint egy halott madár.
- Igen, de te meg akartál ismerni ENGEM. Nem azt az embert,
akivé váltam. Érted a különbséget?
- Azt hiszem igen. Merre tartunk?
- Vissza a hotelba! - szólt és lépései egyre sietősebbé
váltak. - Nem akarok olyan lányt, aki a hírnevem miatt akar velem lenni.
- Ezt sajnos nem tudod kiaknázni, de kérlek, ne siess
ennyire, nem tudom tartani a tempót.
- Bocsi, csak egy hülye idióta vagyok.
- Miért mondasz ilyet? - néztem mélyen a lámpafényben
csillogó szép szemébe.
- Mert ez az igazság. Azt hiszem, egy vallomással tartozom
neked Lili.
- Stephan, nagyon kérlek, most fejezd be, mielőtt
elkezdenéd! - állítottam le sietve, és hangomból jól kihallatszott az ijedség.
- Azt hittem már túl vagyunk ezen.
- Most nem rólad van szó, hanem Kittiről. - mondta, amitől
egy hatalmas kő esett le a szívemről. - Tudod amióta csak megismertelek, semmi
más nem lebegett a szemem előtt, csak az, hogy újra visszakapjalak. Senki nem
érdekelt, csak te, és te is tudod mennyire sokat küzdöttem érted.
- Stephan, ne..
- Hallgass végig! - fogta meg a kezem, a szívem pedig egyre
gyorsabban vert, és féltem, hogy valami olyan dolog sül ki belőle, amitől újra
veszélybe kerül a barátságunk. - Szóval, csak téged néztelek minden lányban,
viszont ez megváltozott, mióta megismerkedtem a húgoddal. Vele minden olyan
könnyen ment. Szerettem, hogy hülyéskedtünk, és azt, ha komoly dolgokról folyt
a téma. Jó volt vele az ágyban, és azon kívül is. Én pedig elszúrtam. - törölte
meg szép szemét, én pedig annyira megsajnáltam. - Mindent elszúrok Lili, amit
csak lehet, és bármit teszek, vagy bárhol vagyok, ez nem fog változni. Szeretem
a tesód és hiányzik, de már nem fogok üzeneteket küldeni neki. Soha többé nem
fogok teperni egy lány után se, mert nincs értelme. Ha közel kerül hozzám
valaki, rövid időn belül elbaszom, és vége.
- Stephan, ne mondd már ezt! - suttogtam és az én szemem is
bekönnyesedett.
- Nem kellett volna akkor kisétálnom az ajtón. - hajolt
közel hozzám, én pedig átöleltem és engedtem, hogy elárasszák az érzelmek. - De
akkor annyira mérges voltam rá, pedig az én bűnöm sokkal nagyobb volt.
- Nyugodj meg, drágám! - simogattam meg a hátát. - Nem vagy
hibás semmiért.
- Tiszta gáz vagyok, hogy itt bőgök, mint egy óvodás, de
olyan rég nyomta már ez a lelkem.
- Stephan, nézz rám. - fordítottam felém arcát - Ígérem,
hogy helyre jönnek a dolgaid Kittivel, rendben?
- Hívtam a szülinapomra, ami a hónap végén lesz, de nem
válaszolt, szóval úgy gondolom, egyedül és magányosan fogok ünnepelni. Vagy szervezek
egy nyugdíjas vacsoraprogramot a csapattársaimmal.
- Vagy majd Lilike megszervezi neked. - mosolyogtam
rá.
- Dehogy is. Mindig te szervezed a szülinapom. Már tiszta
gáz, és kiszámítható is.
- Nem is igaz! - nyújtottam ki felé nyelvem, de örültem,
hogy újra vidámabb.
- Vacsora, buli, ivászat, és BOLDOG SZÜLINAPOT! – kiabálta,
én pedig a hasamat fogtam a nevetéstől, mikor az arra járó emberek ijedt arcára
pillantottam. - Most én fogom szervezni, és szeretném, ha te is ott lennél.
Ugye eljössz?
- Szerintem meghívás nélkül is mentem volna, de így még
jobb.
- Köszönöm, hogy próbáltál segíteni Lili. Nagyon
szeretlek.
- Én is szeretlek, Stephan! - öleltem át, és ekkor kikapta
pittyegő telefonom kezemből, majd röhögve olvasni kezdte az üzeneteket.
- Add oda, ez nem tartozik rád!!! – Kapálóztam a készülékem
után, sikertelenül.
- Levenném rólad a ruhát és….
- Hú de aljas vagy!! Én se olvasok bele a telefonodba. –
Dorgáltam meg, és jó mélyre süllyesztettem telefonomat, miközben ő még mindig
jót derült üzeneteimen.
- Lehet nekem is ilyet kellene írnom Kittinek.
- Próbáld meg!
- Vicces lenne, de akkor eljössz a szülinapomra? Hozhatnál
valami nagy ajándékot.
- Álmodba! – nyújtottam ki a nyelvem. – majd meglepődsz, ha
nem viszek semmit.
- A lényeg, hogy ott legyél! – Szólt komoly képpel én pedig
elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy egy olyan meglepetéssel álljak elő,
amitől Stephannak egy életre eltűnik a rossz kedve.
Remélem tetszett a rész! Ne felejtsetek el bekukkantani és esetleg kedvelni a Scripts nevű oldalunkat, amit Eszterrel vezetünk. 😏
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése