2018. február 9., péntek

4/ 5 ⚽️A munka vonzalmában ⚽️



Dühösen csattogtam ki az edzőteremből, és mikor felmentem a lakásba, Mayat láttam, aki a konyhaasztalnál ült. Fejét ráhajtva rázta a sírás, előtte pedig a csodálatos torta, amit Zlatan figyelemre sem méltatott.
- Maya, ne sírj! - siettem mellé, és nyugtatólag átöleltem - Ne haragudj rá, ő nem mindig ilyen, csak most...
- Nem tetszett neki az ajándékom. - nézett rám és szomorú, vörös szemeiből folyamatosan hullott a könny. – Lehet, hogy valami mást kellett volna kitalálnom.
- Ez nem a te hibád. Sajnálom, hogy ilyen, hidd el, megmondtam neki a magamét, és ajánlom, hogy magába nézzen és bocsánatot kérjen tőled.
- Lili, nem akarom, hogy mérges legyen rám.
- Maya, hidd el, nem te vagy a hibás, hanem ő. Az én ajándékomnak sem örült, szóval ne keseredj el! Tudod, ő most ilyen bunkó periódusában van.
- Nem, ő sosem az. Ő mindig olyan aranyos, és kedves, és... ó, ne haragudj. Nem akartam áradozni a párodról - sütötte le hirtelen szemeit.
- Elhiszem, hogy csak a jó oldalát látod, de tud tényleg nagyon gonosz is lenni. Szerencsére ez nem sokszor fordul elő, de akkor kibírhatatlan. Ne foglalkozz vele, rendben?
- Jó, de annyira rosszul esett. - sírta el újra magát, és ekkor Zlatan jelent meg. Igazából örültem, hogy látja, milyen szomorúságot okozott Mayának és reméltem, hogy ráébred arra, hogy nem volt helyes, ahogy kiborult. Szerelmem csak tétován álldogált és nézte a síró lányt. Ismertem már annyira, hogy tudjam, eléggé kiborítják a könnyek, és az ilyen helyzeteket eléggé rosszul kezeli. Egy darabig csak állt, én pedig Maya válla fölött a szememmel próbáltam lekommunikálni neki, mi volna teendője, és örültem, hogy észbe kapott.
- Én csak bocsánatot szeretnék kérni. - lépett közelebb. - Mindkettőtöktől. Nem így kellett volna lereagálnom a helyzetet, de... nektek is meg kéne érteni, hogy kemény időszakon vagyok túl, és semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak a visszatérés. - szólt és hangja nagyon magabiztosan csengett. Mikor pedig nem szóltam semmit folytatta. - Folyamatosan azt olvasom, hogy már kiöregedtem, és jól tenném, ha visszavonulnék. Ez pedig nagyon rosszul esik, hiszen azok, akik az ilyen cikkeket írják, nem ismernek engem. Nem tudják mi az, amit bírok és mégis ítélkeznek a fejem fölött. A szülinapom pedig csak ráerősít erre, én pedig nem akarok a koromra emlékezni. Ezért akadtam ki, mikor behoztad a tortát, és megláttam rajta a számot. - mondta Mayanak. - Még alig ismerlek, de tudom, hogy csak a jó szándék vezérelt mikor nekiálltál megsütni, én pedig bevallom, hogy egy bunkó voltam. Sajnálom, tényleg. Csodálatos tortát sütöttél, amit köszönök. - hajtotta le fejét, és olyan édes volt. Reméltem, hogy komolyan gondolja szavait, és nem manipulálni próbál minket. – Meg tudsz bocsájtani? - kérdezte és tudtam, hogy ennek a bűnbánó tekintetnek nem csak én, de Maya sem tud ellenállni.
- Igen, nem haragszom rád Zlatan.
- Köszönöm! - vidult fel. - Lili?
- Én sem.
- Akkor remek. - csapta össze a kezét, és az ajtó felé indult.
- Hova mész?
- Vissza a terembe, nem fejeztem be a dolgom, de este hamarabb itt leszek, és megkezdjük a tortát. Szeretlek Lili, és este a te ajándékodra is sor kerül.
- Rendben. - bólogattam, de örültem, hogy Maya jobb kedvre derül, és miután szerelmem kiment, vállat vonva fordultam a lány felé. - Legalább bocsánatot kért. Ez nagy szó.
- Igen, és mégis tetszik neki az ajándék. - szólt büszkén a lány. A nap további részét a pihenés és kisfiammal való foglalkozás töltötte ki. Vártam az estét, és egészen jól alakult minden addig, amíg fel nem hoztam Zlatannak a jövő hetet. Igyekeztem óvatosan tálalni, és próbáltam hangsúlyozni azt, hogy mennyire sokat jelentene, ha ő is részt venne rajta. Ám ő hallani sem akart róla, mondván már megígérte Maxinak, hogy együtt töltik a hét első két napját. Rosszul esett, hogy persze ebbe engem nem avatott be, és mikor ezt felhoztam, annyi volt a válasza, hogy nem az én gyerekem. A fehérnemű bemutatóból pedig nem lett semmi. A hét további napjain egyre jobban elmérgesedtek köztünk a dolgok. Ha beszéltünk is egymással, abból előbb-utóbb hangos ordítozás lett, így jobbnak láttam, ha nem szólok hozzá és hagyom, hogy arra koncentráljon, amire akar: a  focira. Egyre érdektelenebb lettem iránta, és még Maya csitítása sem érdekelt. Pénteken átküldtem a képeimet, vasárnap pedig felpakoltam Alexandert, elbúcsúztam Mayától és írtam Zlatannak egy levelet, majd felszálltam az egyik legkorábbi gépre, ami kedvenc városomba vitt. A nap melegen sütött és boldog voltam, hogy kisfiam jól viselte a repülőutat. Gyorsan lepakoltam Helénánál, és már hívtam is Melinda Rizzot, akivel egy közeli kávézóba beszéltem meg a találkozót. Egy egyszerű fekete nadrágot, fehér inget, és sötétkék zakót vettem fel. Hajamat pedig lazán hátra fogtam, hogy arcom jobban látszódjon, majd egy egyszerű natúr sminket tettem fel.
- Köszönöm, hogy vigyáztok rá! - léptem ki hálálkodva a szobámból, miközben szöszi barátnőm a gyerekekkel játszott.
- Ugyan, ez nem volt kérdés. - mondta, majd miután végigmért így szólt. - Nagyon magabiztosnak tűnsz.
- Pedig hidd el, sokkal idegesebb vagyok, mint gondolnád. De megyek is, nem akarok elkésni.
- Rendben, holnap pedig én is megyek veled, ezt ne felejtsd el! Én melletted állok, és veled leszek.
- Annyira imádlak! - léptem közel hozzá, és szorosan átöleltem. Mindent elmondtam barátnőmnek, ami Zlatan és köztem zajlott, és örültem, hogy mellettem állt. Ő is elítélte testvére mostani viselkedését, és nem tágított, amíg nem egyeztem bele abba, hogy ő is velem tartson a megnyitóra. Manuel pedig nagyon segítőkészen felajánlotta, hogy Vincent mellett kisfiamra is vigyáz.
- Sok sikert Lili.
- Köszönöm. - mosolyogtam, majd elindultam a találkozóhely felé, ahol már Melinda várt. Hangja alapján sokkal fiatalabbnak gondoltam a kinézetre negyvenes nőt, kinek barna haja szoros kontyban állt feje tetején, barna szemei pedig szigorúan tekintettek rám. Biztos voltam benne, hogy nagyon érti a dolgát, és ez a megbeszélés alatt egyre jobban erősödött.
-  Akkor most térjünk rá az árra. - szólt, mikor kiittuk a csészénk tartalmát. - Mivel ezen a kiállításon a látogatók vásárolhatnak is, úgy gondoltam a képek ára lehetne 400, és a legjobbé pedig 500.
- Mármint €? - Csodálkoztam, és az ár eléggé meglepett.
- Igen, természetesen.
- Nem sok ez egy kicsit?
- Lili, ennél sokkal drágább képeket is eladtam már, és a tieid megérnek ennyit. Azok az emberek akik eljönnek, nem az árcédula alapján fognak dönteni. Hidd el, hogy tehetséges vagy, és a jó munkát illik megfizetni. Ne szégyelld ezért magad.
- Köszönöm, hogy bízik bennem.
- Ez nem csak erről szól. - szólt szigorúan. - Bár az is igaz, hogy sosem dolgozom olyan emberekkel, akikben nem látom azt a profizmust, ami a te képeidből árad. Nagy jövőd van a szakmában, és itt minden kapcsolat sokat számíthat. - fogta meg a kezem, és egy kicsit lágyabb hangon így szólt. -  Ne engedd, hogy eltántorítsanak az álmodtól.
- Rendben van. Annyira köszönöm, hogy hívott.
- Csak magadnak köszönheted, viszont most mennem kell. Holnap délután négykor találkozunk. - állt fel, és miután elköszöntünk, visszamentem Helénáékhoz és alig vártam a másnapot. Lehet, hogy Alexander is érezte, hogy nagyon ideges vagyok, hiszen az éjszaka többször is felkeltem hozzá, megetetni, vagy csak megnyugtatni őt, ami eléggé fárasztó volt, így reggel nyúzottan ültem az étkezőasztalnál, miközben forró italomat kortyolgattam.
- Mikorra kell odaérnünk? - nézett rám barátnőm.
- Négykor kezdődik a kiállítás, de úgy gondoltam, nekünk már időben ott kéne lenni.
- Mindenképpen. Majd elviszlek a kocsimmal. - Ajánlotta kedvesen, mire Manuel jött le kezében a két kisfiúval.
- Istenem, de édes vagy! - lépett hozzá barátnőm, és elvette tőle Vincentet, én pedig Alexandert vettem magamhoz.
- Köszönöm Heléna. - mosolygott Manuel.
- Biztos elbírsz két ilyen pici gyerekkel? - néztem rá aggodalmasan.
- Bízhattok benne, és nem csak egyedül leszek, hanem átjön két olyan haverom, akik már több gyerekes apukák. Nem lesz gond, de ha mégis, azonnal telefonálok.
- Jó, de ajánlom, hogy ne sörözés és meccs nézés legyen a program! - dorgálta meg Heléna.
- Édesem, csak a babák körül fogunk forgolódni. - szólt Manuel, és lágy csókot nyomott felesége arcára. Délután előkészítettük a gyerekek dolgait, és készülődni kezdtünk. Egy sötétkék ceruzaszoknyát és egy fehér inget vettem fel, amit a sötétkék zakómmal kombináltam. Úgy gondoltam, ez elég elegáns és pont egy ilyen megnyitóra való. Barátnőm pedig egy piros egyberuhát vett fel, hosszú szőke haját pedig kiengedve hagyta.
- Milyen szép vagy. - dicsértem meg, ahogy a tükör előtt álltunk.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. - ölelt át, és miután elsoroltunk mindent Manuelnek elindultunk a megnyitó felé. Ahogy gyűltek az emberek, én egyre idegesebb lettem, de az, hogy Melinda és Heléna ott volt, sok erővel töltött fel. Természetesen Zlatantól egy bátorító üzenetet sem kaptam, ami kicsit rosszul esett, de elhatároztam, hogy semmi nem ronthatja el a kedvemet. A kiállítást Milánó egyik felkapottabb galériájában tartották, ami nagyon barátságos és tágas volt. A hat szobában pedig vegyesen pakolták ki a fotóinkat téma, és ár szerint. Rajtam kívül egy másik fotós lánynak is kiállították a képeit, akivel még a megnyitó előtt elbeszélgettem. Megmutatta nekem a munkáit, amiket ámuldozva néztem. Hihetetlenül tehetségesnek tartottam, és mindketten reménykedtünk, hogy ez a nap fellendülést hoz majd a karrierjébe. A kiállítás Melinda megnyitó beszédével kezdődött, ahol bemutatott minket a látogatóknak. A meghívottak között sok volt a kritikus, de találkoztam híres fotósokkal és újságírókkal is. Próbáltam elbeszélgetni mindenkivel és a legjobb arcomat mutatni. Szegény Helénára nem sok időm maradt, de úgy láttam, ő is elég jól elvan Melindával. Az idő elteltével már foglalásaim is voltak a legjobb képeimre, ekkor pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy felhívjam Zlatant és elbüszkélkedjek neki. Ám még a nevét sem kerestem meg, mikor egy szőke, kék szemű férfi lépett hozzám. Mályvaszínű inget és sötét farmert viselt. Hihetetlen jóképűnek tűnt.
- Hello, nem zavarok? - érdeklődött mély, búgó hangon.
- Nem, éppen telefonálni készültem, de igazából nem érdekes. - mosolyogtam rá, és inkább kistáskámba mélyesztettem a telefonomat.
- A nevem Johhny Edlind.
- Kovács Lilien. - nyújtottam felé kezem, ő pedig elfogadta, nekem pedig azonnal szembetűntek a kézfején lévő tetoválásai. - Segíthetek valamiben?
- Egy barátom hívott meg, én pedig elfogadtam, de mivel nem találom, úgy gondoltam addig elbeszélgetek a kiállítókkal.
- Egyet már megtaláltál. - szóltam. - Körbevezesselek?
- Igen, az jó lenne. - csillantak fel a szemei. - Persze csak ha nem kell még bájologni pár fejessel.
- Már letudtam a tiszteletköröket. - vontam vállat, ezután pedig körbevezettem és megmutattam neki képeimet. Örültem, hogy érdekelte őt a fotók mögötti tartalom, és jólesett beszélgetni vele, hiszen kifinomult modora kicsit jó irányba billentette néha túlságosan is magabiztos énjét. Már az utolsó szobában álltunk, mikor Heléna sietett felém izgatott arccal.
- Nézd Lili, kiket találtam! - mutatott a háta mögé, ahol Paolót és Kamillát láttam.
- Paolo! - örültem meg neki, és szorosan átöleltem volt főnökömet, és Kamillát is. - De jó, hogy itt vagytok!
- Semmiért sem hagytam volna ki. - mosolygott rám a férfi, aki az eltelt idő alatt kicsit pocakosabb, és kopaszabb lett. - Gyönyörűek ezek a fotók, és te is csodálatos vagy.
- Mintha nem is most szültél volna. - fűzte tovább a szót Kamilla.
- Köszönöm. Kedvesek vagytok, és annyira jó, hogy látlak benneteket.
- Úgy látom, már megismerkedtél Johhnyval. – nézett a hátam mögé Paolo.
- Igen. Ti is ismeritek egymást? - csodálkoztam és az említett férfira néztem, aki nagyban bólogatott.
- Paolo hívott meg. - mondta Johhny. - Azt mondta, hogy el kell jönnöm, de úgy gondolom, igaza volt.
- Te is az újságnál dolgozol? - érdeklődött Heléna.
- Nem, ő nem, csak egy jó fotóst keres, aki a legújabb képeit elkészíti.
- Igazán? Csak nem, hogy valami modell vagy? - néztem bele jeges kék szemeibe.
- Olyasmi, de van saját videó blogom is. Ha gondolod, megnézheted a Youtubeon.
- Majd rákeresek. - néztem rá.
- Szóval Johhny pont olyan fotóst keres, mint te, és ezért is hívtam el, hogy megnézze a munkáidat.
- Én pedig örülök, hogy eljöttem. - vetette rám igéző tekintetét.
- Lilien, csak gratulálni tudok! - hallottam Melinda hangját a hátam mögül. - Majdnem az összes képedet eladtuk, és a legdrágábbra is van foglalás.
- Tényleg? - dobbant nagyot a szívem. - Ezt komolyan mondja?
- Igen, nem hazudok Lili. Tudtam, hogy veled kell dolgoznom.
- Istenem, ez fantasztikus! Mi lenne, ha elmennénk ünnepelni? - vetette fel Heléna, mivel már elég kevés ember lézengett a terembe. Nagyon fellelkesített az ötlet, de sajnos Paolo és Kamilla nem tudott velünk jönni, így csak kettesben indultunk neki a városnak. Heléna azt tanácsolta, üljünk be a régebbi törzshelyünkre, amiből - mint kiderült - táncos szórakozóhely lett, és már az utcán hallani lehetett a bent dübörgő zenét. Azonban mikor megállt előtte, kicsit elfogott a bűntudat, amit a lány is észrevett.
- Mi a baj Lili?
- Csak mi éppen bulizni készülünk, de nekem otthon van a kisfiam, akivel már több órája nem foglalkoztam.
- De az utóbbi négy hónapban csak vele! A mai nap pedig fantasztikus volt, és ezt magadnak köszönheted. Szóval ne gondolj ilyenekre. Ha baj lenne Manuel már rég hívott volna.
- Igen, de...
- Lili megérdemled az ünneplést! Nem fogunk berúgni, vagy az asztalon táncolni, sőt még alkoholt sem iszunk.
- Rendben van, csak nem akarok rossz anya lenni.
- Nem vagy az! - Szorította meg a kezem és mélyen a szemembe nézett. - Gyere, szálljunk ki! - Szólt, én pedig követtem őt a bejárat felé. Rengeteg ember tolongott a helyiségben, mind a bárpult, mind a táncparkett körül, mi pedig a kikért koktélunkkal a kezünkben egy kisebb bokszban foglaltunk helyet. Elbeszélgettünk a mai napról, és arról, mennyire sok meló volt ebben a munkában.
- Nézd, ott van az a pasi, akivel a galériába futottál össze. - mutatott a pult felé, ahol Johhny iszogatott, és mikor tekintetünk találkozott, rám mosolygott és felém vette az irányt.
- Basszus idejön!
- Igen, és?
- ÉS??? NE MÁR!! - pánikoltam. - Minek jön ide, egy..
- Hiába, nincsenek véletlenek. - ért oda. - A fotós kisasszony, és csodaszép barátnője. Csatlakozhatok?
- Én...
- Persze, gyere! - húzódott arrébb barátnőm, hogy a férfi helyet foglaljon.
- Egy italt?
- Mi csak ananászos koktélt iszunk. Semmi alkohol.
- Ugyan már!! - húzta el a száját. - Váltsatok valami keményebbre. Elvégre megérdemlitek.
- Sajnos nem lehet, de köszönjük.
- Rendben, akkor két ananászos koktél és nekem egy whisky. - vette tudomásul és lazán elsétált.
- Te jó ég, már ennyi az idő Heléna?! - néztem a telefonomra.
- Igen, már ennyi, de ne aggódj már folyton. Én sem aggódok, pedig hidd el, nekem is hiányzik Vincent. De az elmúlt majdnem egy évben nem volt egy szabad estém sem. Ez a mai nap pedig engem is büszkévé tesz. Te vagy a legjobb barátnőm, és a te sikereid az enyémek is.
- Ez igaz, hiszen te is segítettél nekem. Nagyon szeretlek.
- Én is téged, és sajnálom, hogy a hülye bátyám ilyen tuskó mostanában. De remélem, azért még szereted.
- Persze, hogy szeretem, csak rosszul esik ez az elhanyagolt állapot. Szeretnék vele lenni, de szinte sosincs otthon, és hiányoznak azok az idők, mikor este ültünk a kanapén, vagy kint ültünk a teraszon, és néztük az esti égboltot. Nagyon megváltozott, Heléna.
- Igen, tudom.
- De attól még imádom őt, hiszen senki nem tud úgy rám nézni, hogy abba beleborzongjak, és senki nem tud úgy megérinteni, hogy azonnal elolvadjak. Még mindig szeretem Zlatant.
- Akkor örülök.  - mosolygott rám, és ekkor Johhny ért oda az italokkal, és újra csatlakozott hozzánk. Sokat beszélgettünk a modellkedésről, és megosztott pár információt magáról. Bő félóra múlva elmentünk Helénával mosdóba, ahol barátnőm furcsa szemekkel nézett rám, majd kibökte, hogy szeretne már hazamenni.
- Akkor én is megyek. - vágtam rá.
- Ne, maradj még, hiszen ez a te estéd.
- De kivel maradjak?
- Itt van Johhny.
- Igen, de nem akarok vele maradni.
- Lili, ez a pasi teljesen rád van kattanva,  ami biztos jólesik neked.
- Igen persze, csak..
- Kell neked az önbizalomlöket, de azért ne nagyon bonyolódj bele.
- Heléna, sosem csinálnék olyat, amivel tönkreteszem a kapcsolatomat Zlatannal.
- Tudom, de én elköszönök tőle. - szólt, és miután elment, kettesben maradtam a férfival. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, viszont igaza volt barátnőmnek. Az a rajongás, amit felém mutatott, nagyon jól esett és tényleg feltöltött.
- Tudod megütötte a fülemet, amit még Kamilla mondott a galériában.
- Igen, és micsoda?
- Hogy nemrég szültél. Ez igaz?
- Igen, van egy csodálatos kisfiam, aki már négy hónapos. Nézd! - mutattam meg a telefonomban - Imádom őt.
- Gyönyörű, de az igazat megvallva nem annyira bírom a gyerekeket.
- Én sem szerettem, de ez azonnal megváltozott, mikor ő megszületett.
- Gondolom, van apukája is.
- Igen, van. - hajtottam le búsan a fejem, mikor eszembe jutott Zlatan. - De nem szeretnék róla beszélni.
- Nem vagytok együtt?
- De igen, csak kicsit hullámvölgybe kerültünk. - Ismertem be, miközben gyönyörű kék szemeibe néztem.
- Sajnálom, mert egy ilyen igéző zöld szemű szépségnek, mint neked, mindig boldognak kéne lennie, és bármelyik férfi örülne, ha megkaphatna.
- Ugyan már. - sütöttem le tekintetemet, de legbelül jólestek a férfi szavai.
- Hidd el, nem mondanám, ha nem így lenne. - fogta meg kezem. - Én biztos mindig azt akarnám, hogy mosolyogj.
- Hozhatok még egyet? - Jött oda egy kedves pincérlány, aki azonnal kibillentett minket ebből a furcsán meghitt pillanatból.
- Igen..
- Én nem kérek, köszönöm. - tiltakoztam, és úgy gondoltam jobb ha barátnőmék felé veszem az irányt. - Ideje indulnom, mert otthon vár az én pici fiacskám. Hívok is egy taxit.
- Nem, ne hívj, majd én hazaviszlek. - ajánlotta fel, én pedig elfogadtam, és nagyon meglepődtem, mikor egy hatalmas fekete autó gördült a szórakozóhely ajtajához, amiből egy kopasz öltönyös férfi szállt ki.
- A kocsija, uram. - Mondta Johhnynak, mi pedig beszálltunk, és az általam megadott cím felé indultunk.
- Nem gondoltam, hogy sofőröd van.
- Különben nem ihatnék. - nevetett fel. - De szeretnék most a munkára térni. Elvállalnád a legújabb kampányom fotózását?
- Igen, nagyon szívesen, de csak Manchesterben.
- Rendben, akkor megbeszélem az ügynökömmel, és bármikor megejthetjük a munkát. Itt a névjegykártyám, amin rajta van a számom. - csúsztatta kezembe a címét.
- Ez pedig az én számom. - firkantottam le gyorsan elérhetőségemet egy papírra. - Köszönöm ezt a remek estét.
- Igazából nem is akartam elmenni erre a kiállításra, de úgy vélem, életem egyik legjobb döntése volt.
- Örülök, hogy így gondolod. - mosolyogtam rá, és ekkor a kocsi megállt Heléna háza előtt, én pedig a kiszálláshoz készülődtem, de Johhny megfogta a kezem és így szólt.
- Szeretném, ha mindig mosolyognál. - suttogta, majd ajkai vészesen közel kerültek hozzám. Szinte éreztem forró lehelettét, és hallottam dübörgő szívverését, de mielőtt bármit is csináltunk volna, én léptem előbb.
- Kérlek ne! - toltam el. - Én még mindig Zlatant szeretem. Jó éjt! - Szálltam ki és sietősen felszaladtam a lépcsőn, és reménykedtem, hogy Johhny nem jön utánam. Ez szerencsére nem történt meg, én pedig még mindig az események hatása alatt állva nyitottam be barátnőmhöz, és mosolyogva gondoltam vissza az estére.

4 megjegyzés:

Mumo írta...

Hú, megint ez a tili-toli Zlatan és Lili között. Bár tény, hogy Zlatan megérdemli, hogy Lili féltékennyé tegye egy kicsit. Igazi önző, seggfej jelenleg. Üdv, már most várom a következő részt!

Andrea írta...

Szia. Köszönöm hogy írtál 😉. Hamarosan hozom majd. 😘

Névtelen írta...

Remek a történet, de aggódom Zlatan miatt. így is elég gondja van, s most még ez is. Tetszik,hogy van miért izgulni de nekem Zlatan a legfontosabb. Szenvedjen kicsit de ugye még boldog lesz. Sok sikert a folytatáshoz alig várom. Gratulálok , soha ne hagyd abba. Puszi:Gabi

Andrea írta...

Szia. Köszönöm, hogy írtál. Nem fog sokat szenvedni, de azért érezze már, hogy hogy viselkedik. 😉 Hamarosan hozom a következő részt! Puszi Andrea! 😘