3/43 ⚽️ Menni vagy maradni ⚽️

Mino szavain gondolkozva lépkedtem a szemközti cukrászda felé, és rájöttem igaza van, ez ellen pedig semmit nem tehetek. Jogilag tényleg nem számítok, ami azt jelenti, hogy semmilyen információt nem kaphatok. Az pedig, hogy egy ismert személyről van szó, csak rosszabbá teszi a helyzetemet. Először úgy gondoltam tartanánk egy villám házasságot, de elvetettem ezt az ötletet. Semmi esély sincs arra, hogy Zlatan eltudna velem jönni, vagy idehívjunk valakit, aki összead. Sőt valószínűleg kinevetne, mikor ezt előadnám neki. Tehetetlenül és szomorúan vártam a fánkomat, és a narancslémet, mikor a telefonom csörgése csapta meg a fülem. Előkotorásztam és nagy mosolyra húztam a számat.

- Szia Stephan. - Köszöntem bele és próbáltam jókedvűnek tűnni. Nem akartam, hogy mindig szomorúnak gondoljon.

- Szia, Lili. Hogy van Ibra? - Érdeklődött, ami igen jól esett.

- Jól, az orvos szerint van még esély, hogy a műtét után játsszon.

- Akkor jó, ennek örülök. - Mondta majd pár perc csend után folytatta. - Arra gondoltam, ha hétfőn eljössz Rómába, szólok anyukádnak, hogy repüljön ő is ide. Sokat volt Kittivel, és most veled tölthetne egy kis időt. 

- Aranyos vagy, de nem hiszem, hogy odarepülök.

- Miért? Nem kéne egyedül lenned abba a nagy házba, mert a végén becsavarodnál az unalomba és a magányba.

- Lehet, de úgy gondoltam, hogy elrepülök Amerikába, hogy ott legyek vele. – Utaltam Zlatanra.

- De Lili nem ezt beszéltük meg Ibrával, és most...

- Nyugi már Stephan! Ha nem vagyok mellette, akkor sokkal rosszabb lesz, minthogy otthon üljek, és ne csináljak semmit!

- Mi lesz az orvosi vizsgálatokkal?

- Holnapra bejelentkeztem, és tudom, hogy szombat van, de az orvosom segítő kész volt. Utána pedig elég, ha csak a következő hónapba jelentkezek nála.

- Lili ez akkor sem így működik. - Teremtett le, és kicsit rosszul esett, hogy nem áll mellettem.

- De nem lesz baj, hidd már el! Bár kicsit aggódom, hogy Mino ellenem fogja hangolni Zlatant, és addig fogja tömni a fejét, míg tényleg nem engedi, hogy menjek.

- Talán mert ő is csak jót akar.

- Mino? - Nevettem fel, és beleharaptam a fenséges csokis fánkomba, amit végre kihoztak. - Szerintem ő lenne az utolsó ember, aki jót akar nekem. Láttad volna az undort az arcán mikor találkoztunk. Sőt még azt is mondta, hogy jogilag senki vagyok, akinek nem fognak semmi információt kiadni Zlatan állapotáról. - Daráltam le neki.

- De ez nem igaz, mert ilyet nem tehetnek.

- Mi van, ha mégis? Elvégre igaza van, mert nem vagyok se családtag, se semmi...

- A mennyasszonya vagy, és a gyereke anyja. Maximum írtok egy papírt, vagy akármit, és elvan rendezve a dolog. Mellesleg ez hülyeség, mert ilyen nincsen. Látod nekem is megengedték, hogy bemenjek Kittihez, pedig akkor még csak a barátnőm volt.

- Igazad lehet, és ez a papír sem tűnik olyan rossz ötletnek. - Méláztam el. - Lehet, megkérem, hogy írjunk egy nyilatkozat félét. Csak a biztonság kedvéért. Tudod attól tartok, hogy tényleg semmit nem fognak mondani, és akkor hiába ülök a váróba. Ez a pasi bármit el tud intézni, csak, hogy ne jussak Zlatan közelébe.

- De Ibra belement az utazásba?

- Eddig igen, de mi van, ha meggondolja magát?

- Nem tudom, de ha igazán szeret, akkor itt az idő, hogy bizonyítsa és kiálljon melletted.

- Igen, igazad van. - Mondtam. - Remélem, tényleg mellettem dönt, és nem fogja hagyni, hogy az ügynöke beledumáljon a kettőnk dolgába. Amúgy ti jól vagytok?

- Igen. Sajnos az Európa Liga elúszott, de a Bajnokságba jók vagyunk, és tartjuk a második helyet.

- Ügyesek vagytok, és büszke vagyok rád. Kittivel is minden rendben?

- Igen, csak megint keveset találkozunk, mert ha nem dolgozik, akkor az esküvő előkészületeivel van elfoglalva.

- Ez jónak hangzik. - Vidultam fel. - A tesóm jól bevan zsongva, és ahogy ismerem teli lesz mindenféle eseménnyel, és csillogással.

- Igen az biztos, bár szerintem túl sok lesz az extrém dolog.

- Inkább különlegesnek mondanám. A húgom egyik nagy napja, amit tökéletesre akar. Ne bántsd érte Stephan.

- Te hogy állsz már a készülődéssel?

- Én? Sehogy! Most éppen ez, ami az utolsó dolog az életembe. Tökéletesen megvagyok az esküvő szervezés nélkül. A babám és az apukája sokkal előrébb van, mint egy parti.

- Hihetetlen, hogy testvérek vagytok, de mégis mások.

- Igen, ez igaz, Kitti imádja a csillogást és az extrém dolgokat, én pedig inkább visszafogott vagyok. De most le kell tennem Stephan. Ezen a papír dolgon elgondolkozok. Köszönöm az ötletet.

- Remélem sikerül, de ha mégsem akkor tudd, hogy még mindig megvan a szobád.

- Köszönöm. Vigyázz magadra és a húgomra, nehogy a végén még egy nagycirkuszt is megrendeljen, hatalmas rózsaszín unikornisokkal, vagy egy csoki szökőkúttal.

- Na persze még csak az kéne. - Nevetett fel, majd még egy kis ideig elviccelődtünk, hogy Kitti milyen ötletekkel állhat elő, utána pedig búcsúztunk. Ekkora már a fánkom is elfogyott, majd egy üveg vízzel és némi péksüteménnyel a kezembe visszaindultam a kórházba. Éppen Stephan papíros ötlete járt a fejembe, mikor egy ismerős szőke kisfiút láttam meg a recepció előtt.

- Maxi te meg mit keresel itt? - Kérdeztem tőle, mire a kisfiú rám emelte kék szemeit.

- Lili! - Mosolygott rám édesen, majd átölelt és adott két puszit. Imádtam ezt a kisgyereket.

- Ugye nem egyedül jöttél?

- Nem, anyával, csak ő elment a mosdóba. - Osztotta meg velem. - Apához jöttünk. Jól van?

- Persze, már sokkal jobban, na és te?

- Jól, csak kicsit félek, hogy valami baja lesz apának.

- Semmi baja nem lesz. - Guggoltam le hozzá. - Tudod apa erős, és felfog épülni, most pedig azért van itt, hogy a doktor bácsik mihamarabb helyre hozzák.

- Anya is ezt mondja.

- Anyának igaza van, bízz benne!

- Lili! - Hallottam hátam mögül Alexandrát, majd megfordultam és üdvözlés képen átöleltem. Mint mindig most is csinos volt. Dús fekete haja a háta közepéig ért, ami eltakarta barna bőr kabátját, és az alól kilógó bordó tunikáját.

- Szia, Alexandra, hogy vagy?

- Jól, csak ez a kórház szag teljesen kikészít! - Forgatta meg a szemét. - Nem tudod, merre van Zlatan? Úgy látom a recepción nem sok sikerünk lesz.

- Igen, nem nagyon szokott itt lenni senki. - Magyaráztam. - Gyertek velem, én éppen hozzá igyekeztem vissza.

- Köszönöm. - Mosolygott rám majd Maxival kézen fogva elindultunk a liftek felé. Alexandrával az utóbbi hónapokban gyökeresen megváltozott a kapcsolatunk. Már sokkal kedvesebb és sokkal segítőkészebb lett. Maxit is szívesen áthozta hozzánk, és sosem volt rám egy rossz szava sem. Úgy gondoltam a terhesség, vagy talán Benjamin változtatta meg. Mindenesetre örültem neki, hiszen én sem akartam rossz viszonyt ápolni vele. Beértünk a folyosóra, mikor Zlatan szobájából Mino lépett ki. Ahogy észrevett minket széles mosollyal üdvözölte Alexandrát és Maxit. Rólam szerencsére elfelejtett tudomást venni, így amíg ők beszélgettek bementem szerelmemhez.

- Szia. Visszajöttem, és hoztam vizet meg péksüteményt. Van csokis, meg gyümölcsös. Melyiket kéred?

- Előbb a vizet inkább, mert ez a kórházi valami borzalom. - Fintorgott, én pedig átnyújtottam a kért üveget.

- Alexandra is itt van Maxival.

- Az jó, de miért nem jönnek be?

- Mert Minoval beszélgetnek, de biztos mindjárt bejönnek ők is. - Mondtam és leültem az ágya szélére. Még mindig furcsa volt a helyzet, és az, hogy itt van, fehér kórházi ruhába, kiengedett hajjal. Számomra mindig is ő volt az erő és a tökéletes védelmező. Ezt pedig most nekem kell átvenni, és még ha félek is, nem mutathatom ki neki.

- Akkor jó, már hiányzik a fiam. Ugye te is ettél valamit?

- Persze, és még Stephannal is beszéltem. - Újságoltam el neki.

- Az jó, mert én is akarok vele délután. Tudnom kell, hogy akkor tényleg mehetsz- e hozzájuk.

- Már megint ez a hülyeség? - Kaptam a szavain.

- Lili értsd meg, nem akarom, hogy gyere. - Fogta meg kezem. - Aggódom érted, és ha engem műtenek, te egyedül leszel, idegesen, és...

- NEM ÉRDEKEL! - Csattantam fel. - Fejezd be és fogadd el a tényt, világos??

- Senki nem fog melletted lenni!

- Akkor elhívom anyádat, vagy akárkit. Kérlek, megígérted, és egész addig úgy volt, hogy kiállsz mellettem. Mi a jó fene történt most?

- Semmi, csak átgondoltam, míg távol voltál.

- Vagy megint ez a zsírdisznó beszélte tele a fejed.

- Ne hívd így Minot. - Nézett rám szigorúan, de nem vághattam vissza, mert belépett Alexandra és Maxi. Szerencsére Mino nélkül. Zlatan széles mosolyt küldött Maxi felé és próbálta eljátszani, hogy semmije nem fáj. 

- Mikor engednek haza? - Kérdezte a kisfiú aggódó hangon. 

- Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy feleslegesen nem tartanának bent. 

- Én is mehetek veled Amerikába? 

- Maxi neked itt az iskola. - Szólt közbe Alexandra én pedig csak csendben figyeltem őket. Nem akartam megzavarni semmit, elvégre sosem tudhatom mikor fognak legközelebb találkozni.

- Akkor írsz egy igazolást, és megoldjuk. - Nézett anyjára a kisfiú. 

- Maxi ez nem így működik. Az iskola igenis fontos. 

- De annyira szeretnék apával lenni. 

- Maxi nem lehet, mert anyának dolgozni kell. Ki fog rád vigyázni? 

- Majd Lili! - Nézett rám a kisfiú. - Lili veled megy ugye apa? - Nézett Maxi Zlatanra és én is kíváncsi voltam a válaszára. 

- Még nem tudjuk, de...

- Igen, Maxi én ott leszek apukád mellett. - Vágtam bele a szavába. - Egész végig. 

- Akkor én miért nem mehetek? Lili vigyázna rám. 

- Nézd anyukád is mondta, hogy neked első az iskola. - Léptem közelebb a kisfiúhoz. - De ha szeretnéd, mindenről értesítelek majd telefonba. Megegyeztünk? Felhívom anyukádat, ő pedig majd elmondja neked a részleteket. 

- Megtennéd? 

- Persze. - Mosolyogtam és tudtam, hogy ez még egy érv Zlatan számára, hogy velük repülhessek. Maxiék jó egy óra látogatás után indultak haza én pedig mindenben segítettem szerelmemnek, amibe kellett. Beszéltem az orvosokkal és úgy határoztunk, hogy hétfőn a lehető legkorábban fogunk indulni. Este nyolc felé pedig én is készülődtem haza. 

- Elmész? - Kérdezte Zlatan mikor látta, hogy készülődök. 

- Ha csak nem akarod, hogy itt aludjak a másik ágyon? 

- Nem, jobb lesz neked otthon. Mit beszéltél az orvossal? 

- Csak, hogy hétfőn korán indulhatunk. Esetleg szóljak a pilótádnak? 

- Nem, majd én elintézem. Mit csinálsz holnap? 

- Elmegyek ultrahangra, de utána azonnal jövök hozzád.

- Nem fontos ennyit velem lenned. Neked is pihenned kéne. - Nézett rám édesen és tekintetéből láttam, hogy mennyire fáradt. 

- Tudom, hogy mikor kell pihennem. Te ne aggódj, és inkább próbálj aludni. Szeretlek. - Léptem közelebb egy csókra. 

- Tényleg felhívod majd Alexandrát? - Kérdezte meglepett hangsúllyal. 

- Persze, hiszen megígértem Maxinak nem? 

- Akkor jó, köszönöm. Ezzel sem lesz gondom. - Sóhajtott. - Vigyázz magadra és holnap találkozunk. Jó lenne, ha én is melletted lehetnék a vizsgálaton. 

- Lesz még rá lehetőséged. Holnap találkozunk. Jó éjt Zlatan. - Köszöntem el újra és kiléptem a kórteremből. Este megint a hangjára aludtam el és reggel kapkodva mentem az orvoshoz. Szerencsére minden a legnagyobb rendben van a fiammal. Szépen fejlődik, és minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell. Nyugodt szívvel léptem ki, a rendelőből, és egy gyors ebéd után siettem újra Zlatanhoz. Mosolyogva léptem be a kórterembe, de láttam Zlatanon, hogy valami gond van. 

- Szia, édes. - Mentem hozzá. - Hogy aludtál? 

- Szarul. - Vetette oda és elfordította a fejét rólam. - Azt hittem korábban jössz be. 

- Igen, de voltam a nőgyógyásznál tudod tegnap mondtam. 

- Azt gondoltam annak delelőt vége. 

- Délelőtt tízre volt időpontom, és egy kicsit elhúzódott, mert sokat beszélgettünk a babáról, és sok tanácsot kaptam. Megbeszéltünk egy következő időpontot is, és elmentem ebédelni. Hoztam neked is ennivalót. - Mondtam és próbáltam kedves lenni, bár láthatólag Zlatant semmi nem derítette jókedvre. - Kirakom akkor erre az asztalra, és segítek majd, ha kell valami. Gyere, ülj föntebb, megigazítom a párnád és...

- Hagyj már békén! - Mordult rám én pedig megdöbbentem a kiborulásán. - Nem vagyok béna, és egy kanalat még én is tudok használni. 

- Jó, csak segíteni akartam. 

- Ne segíts! Sőt inkább hagyj békén és menj el! 

- Történt valami, amíg nem voltam itt? - Puhatolóztam miközben kiraktam a levest a görgős asztalra.

- Semmi.... 

- Akkor miért vagy rosszkedvű? Mondott valamit az orvos, vagy esetleg, fáj valamid? Kérjek gyógyszert? 

- Nem kell! 

- Akkor egyél, kérlek. 

- Nem vagyok éhes. - Tolta el az asztalt olyan erővel, hogy majdnem kiömlött a folyadék. 

- Akkor nem eszel levest, de van hús is. - Mondtam és próbáltam még mindig nyugodt maradni, ám az agyam folyamatosan pörgött. - A fiaddal minden rendben. A doktor azt mondta szépen fejlődik és pont akkora amekkora az ideális. Már az időpont is megvan. - Meséltem, de a hatás elmaradt. Zlatan továbbra is fapofával nézett ki az ablakon. - Érdekel, hogy mikor fog megszületni a fiad? 

- Nem.

- Akkor jó, miről akarsz beszélgetni? 

- Semmiről, fáradt vagyok. 

- Jó, mert nekem van egy ötletem. - Kezdtem bele. - Esetleg beszélhetnénk arról, miért vagy ma ilyen bunkó? 

- Nem vagyok az. 

- De igen, és én próbálok kedves és aranyos lenni, viszont ez most nehéz. Sajnálom, hogy nem jöttem be délelőtt, de nehezen aludtam el éjszaka. Így pedig az orvos előtt fél órával ébredtem. Kapkodtam és nem volt időm beugrani előtte, bár szerettem volna. A vizsgálat után ebédeltem, mert a babának kellett, de ahogy tudtam siettem hozzád. Most pedig itt vagyok, de te...

- Lili nem fontos bejárni ide, ha gond. - Mondta és ekkor végre rám nézett Mogyoró szemeiből hatalmas szomorúságot olvastam ki. 

- Nem gond. Miért lenne az, mikor szeretlek?- Húzódtam közelebb hozzá. - Zlatan, mi történt, amit nem mondasz el nekem? 

- Semmi csak... - kezdte és furcsa volt, hogy kezd megtörni. - olvasom a híreket és mindenhol az van, hogy vége a karrieremnek. Mindenki ezt írja, az összes újság. Senki nem bízik bennem Lili. 

- Ne foglalkozz a sajtóval, mert ők csak azt írják, amiből nagyobb példányszámot remélnek. 

- De mi van, ha igazuk van? Ha senki nem bízik bennem, akkor mi értelme harcolni? 

- Nem az újságírók miatt kell, hogy visszatérj, hanem magad miatt. Vagy esetleg a fiad miatt. Láttad Maxi mennyire aggódik, és mennyire szeret. 

- Igen, tudom, de mi lesz, ha nem sikerül és csalódást okozok? 

- Nincs ilyen opció világos? Nem adjuk fel! - Mondtam keményen. - Mindenben segítek, és  biztos vagyok benne, hogy felépülsz és ugyanaz a focista leszel, mint előtte voltál.

- Komolyan mondod? - Kérdezte kicsit rekedt hangon. 

- Persze, és ne foglalkozz, az idióta firkászokkal rendben van? 

- Jó, köszönöm Lili, és ha már hoztad, akkor mégis megkóstolnám a levest és a húst is. 

- Ennek örülök. - Vidultam fel és örültem, hogy megbeszéltük a problémát. Délután újra bejött az orvos és közölte nem ártana, ha esetleg vasárnap indulnánk útnak. Ez a tologatás kicsit kiakasztott, de reméltem, ha hamarabb Amerikába leszünk én is többet tudok beszélni a doktorral. Zlatannal megbeszéltük, hogy én egy kórházhoz közeli hotelban fogok megszállni. Felhívtam a pilótát és úgy időzítettük, hogy vasárnap este nyolc körül indulunk. Mivel nem tudtam mennyi ideig tartózkodunk az államokban jó sok ruhát pakoltam a bőröndjeinkbe. Bár Zlatan végig azt magyarázta, hogy elég, ha Csütörtökig maradok, azért nem akartam magára hagyni az operáció után se. Vasárnap délelőtt pedig már indulásra készen álltak a csomagjaink, de a repülés előtt beszaladtam a kórházba, hogy akkor mindent még egyszer lefixáljunk. Semmit nem akartam a véletlenre bízni. 

- Nahát, Lilike. - Ütköztem bele Minoba ahogy a sarkon befordultam a folyosóra. 

- Mino, már megint itt vagy? 

- Igen, tudod egy pár óra múlva indulunk. Elköszönni jöttél? 

- Nem. - Kerültem ki mosolyogva. - Csak még pár dolgot megbeszélni Zlatannal. 

- Milyen dolgot? 

- Semmi közöd hozzá, de köszönöm az érdeklődést. - Szóltam lekezelő hangon, és benyitottam szerelmemhez a kórterembe. Egy csókkal üdvözöltem, majd már éppen kezdtük megbeszélni a dolgokat mikor Mino rontott be a szobába. 

- Ugye nem akarod, hogy ez a nő is jöjjön? - Kérdezte felháborodott hangon az ügynök. 

- De igen, Lili velünk fog tartani. 

- Mondd miért? 

- Mert szükségem van rá. - Hallottam Zlatant és legszívesebben felsikítottam volna örömömbe. Annyira boldog voltam, hogy kiáll mellettem. 

- Most az operáció kéne, hogy fontos legyen, és nem az, hogy ezzel legyél. - Mutatott rám, és ezt a hangsúlyt már eléggé nehezen tűrtem. 

- Már megbocsáss, de van nevem, és nem beszélhetsz úgy rólam, mintha valami szardarab lennék. Attól még, hogy a fejem fölött beszélsz a párommal mindent hallok. 

- Sajnos. - Forgatta meg a szemét, amivel egyre jobban felhúzott.

- Ide figyelj, nem érdekel, hogy mit gondolsz, mert...

- Álljatok már le! - Fojtotta belénk a szót Zlatan. - Nem akarom, hogy ez legyen, egész úton.

- Akkor hagyd itthon Lilit. 

- Mino értsd meg, hogy Lili nélkül nem tudom végigcsinálni. Ő tartja bennem a lelket. De te is kellesz, hogy segíts a média miatt. Legalább csak annyi ideig ne tépjétek egymást, míg ott leszünk. Ha csak egy kicsit is fontos vagyok nektek, akkor tűzszünetet köttök. Rendben van? Utána felőlem azt csináltok, amit akartok, de most ne. - Mondta szigorúan, szavai pedig mindkettőnket megérintett.

- Rendben van. - Mondta ki amit Zlatan hallani akar. - Nem piszkálom Lilit. 

- Köszönöm. - Néztem a szemébe. - Én is megígérem, hogy nem fogok akadékosodni. 

- Na, látjátok, már sokkal jobb nem igaz? - Kezdte Zlatan, és mikor megbeszéltük az indulási időt hazamentem a csomagokért. Már a kocsimnál voltam mikor Mino lépett ki két autó mögül. 

- Azért remélem, nem gondolod, hogy ezzel vége van. - Hallottam gúnyos hangját, amitől a vér is megfagyott bennem. 

- Nem gondolok semmit, és lehet, hogy Zlatant átvághatod, de engem nem. Tudom, hogy a tökéletes öltönyöd alatt egy szemét bunkó vagy, akinek minden a pénz. Zlatant is csak erre használod. 

- Lilike nem értesz ehhez, szóval inkább lépj le! 

- Örömmel, tudod, megyek pakolni, hiszen hamarosan repülök Amerikába. - Küldtem felé egy gúnyos mosolyt miközben beültem az autómba. A tükörből még láttam méregbe gurult fejét, amitől kitört belőlem a megkönnyebbült nevetés.