Lili
Testvéremet csütörtökön
saját felelősségre kiengedték a kórházból. Az orvosok szerint jót tett volna,
ha még megfigyelés alatt áll, de Kitti hajthatatlan volt. Nem akarta az
ünnepeket klinikai környezetben tölteni, így nem volt más választásunk.
Stephannak még volt egy utolsó mérkőzése, ezért csak pénteken csatlakozott
hozzánk Milánóba. Korábban a fiúk kitalálták, hogy rendezzünk egy nagy ünnepi
vacsorát. Az ötlet Kittinek és nekem is tetszett, hiszen így alkalmam nyílik
Heléna mellett újra találkozni Zlatan édesanyjával is. A kórházból először
egyenesen a lakásukhoz mentünk ahol testvérem és Stephan összepakoltak pár
ruhát. A várakozás jó alkalom volt arra, hogy átbeszéljük a kapcsoltunkat
Zlatannal. Végül úgy döntöttünk, megpróbáljuk újra együtt.
Stephan:
Megkönnyebbülten szálltunk ki az autóból, majd a lakásban
azonnal bőröndöket vettünk elő és bepakoltunk pár ruhát, ajándékokat, amiket
már előre megvettünk. A gondolataim az esti mérkőzés körül forogtak, de nem
kerülte el a figyelmemet, hogy Kitti picit szomorú.
- Annyira jó, hogy
újra együtt lesz a család. Mondjuk, anyáék nélkül furcsa lesz karácsonyozni, de
ők akartak elutazni. A mama biztos meglepődik majd, ha meglátja az ajtajában
őket. – Kezdtem.
- Igen, biztos. – Válaszolt kedvetlen hangon.
- Valami baj van, Kicsim? – Léptem közelebb és átkaroltam a
derekát.
- Csak most lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül.
Bárhol jártam, a Szentestét mindig otthon töltöttem, de most nem mehetek haza,
a hülye a varratok miatt.
- De mi ott leszünk neked, és Lili is. – Emeltem meg a
fejét, hogy rám nézzen.
- Igen, de az más. Tudod, ha Lili nem lenne ilyen ellenséges,
megkértem volna, hogy hívja fel és kérje meg őket, hogy repüljenek ide. Még a
jegyeket is kifizetném, de a testvérem biztos kibukott volna. - Mondta szomorú
hangon és újra pakolni kezdte a ruháit, majd egy kis idő múlva fojtott hangon
folytatta. – Tudod, ők nem rossz emberek. Jó, az apámnak voltak kemény és zűrös
ügyei, amiből baromi jól kaszált, de megfizette az árát, és rendes ember lett,
aki tisztességes munkával keresi a pénzt. Anyám is tiszta lett, és már nem
iszik. Ő is talált munkát. Lili csak a rosszra emlékszik, hiszen a legnagyobb
szarban lépett le. Ezért persze nem hibáztathatom, hiszen akkor vették fel, de halaszthatott
volna egy évet. Akkor nem tette, de apa börtönbe zárása után azonnal lelépett.
Furcsa ilyet mondani, de ha apa nem keveredett volna bele illegális üzletekbe,
sosem lett volna Lilinek annyi pénze, hogy elkezdje itt az életét. Tudod, abból
tartotta fel magát, amit anyám neki gyűjtött az évek alatt. Elhiheted, hogy nem
kevés volt a számláján. Bár gondolom ezt neked sosem mesélte, hiszen ő mindig
csak sajnáltatta magát. Apámtól tanult meg olaszul is, hiszen neki sok ilyen
„ügyfele” volt, akikkel ezen a nyelven társalgott. Lilinek pedig megtetszett,
és a nyelvvizsgáig meg sem állt. Bár neki könnyű volt, mert ő volt az okoska a
családban. – forgatta meg a szemeit
szomorúan. – Mondjuk az más kérdés, hogy azóta sikeres fotós lett, és nagyon
menő munkája van az újságnál. Örülök, hogy legalább ő itt van nekem a
családból.
- Tudják már, hogy nem mész?
- Igen, beszéltem velük, és szomorúak, de ez van.
- Miért nem akarsz velük titokban találkozni? – Érdeklődtem.
- Ha esetleg eljönnének Milánóba vagy ide, akkor apám nem
menne el addig, amíg Lilivel nem találkozik, de így, hogy Magyarországon
maradnak, könnyebb elviselni neki, hogy a nővérem nem akarja látni őket. –
Sóhajtott fel. – Azt hiszem bepakoltam, mehetünk. – Mosolygott rám, én pedig
tudtam, hogy mi az a plusz dolog, amit kap tőlem karácsonyra. Egészen a
repülőtérig kísértem őket, ahol egy külön folyosón át mentünk Zlatan gépéhez.
- Akkor, ha este nem is, holnap reggel már biztos
találkozunk. – Álltam a lánnyal szembe. – Vigyázzatok magatokra és ne
készítsétek ki egymást Lilivel.
- Megígérem. – Mosolyodott el, mire átöleltem.
- Te pedig csak a focira koncentrálj.
- Már sokkal könnyebb lesz, hiszen tudom, hogy biztonságban
vagy. Szeretlek Kitti, és azt akarom, hogy ezt mindig tudd.
- Én is szeretlek és… - Akadt bent a szó.
- Igen? Mi az?
- Még nem válaszoltam a kérdésedre, amit az autóbaleset előtt
tettél fel. – Nézett bele a szemembe. Nagyon elszántnak tűnt. - Azt hiszem már
eleget vártál a válaszra, és nem volt szép tőlem, hogy ennyi ideig nem mondtam
semmit. A kórházban volt időm gondolkozni, és rájöttem, szeretlek, és számomra
csak te vagy az, akivel boldog lehetek. Szóval a válaszom: igen. – Mondta ki
végül azt, amire már napok óta vártam, de féltem újra rákérdezni. – Hozzád
megyek Stephan El Shaarawy.
- Komolyan mondott? – Hitetlenkedtem, és furcsa mód szemeim
megteltek könnyel, pedig nem vagyok egy sírós fajta. Jó, volt látni, hogy Kitti
is elérzékenyül. – Köszönöm, szerelmem. Sokkal jobbá tetted a napom, és a
mérkőzésre is boldogabban megyek.
- Majd nézlek a tévében – Törölte meg szemeit. – és nagyon
fogok szurkolni.
- Én pedig csak neked fogok focizni. – Csókoltam meg először
lágyan, majd egyre hevesebben, de Zlatan megzavart.
- Mehetünk? – Lépett hozzánk, majd mikor meglátta, hogy
mindkettőnk szeme könnyben úszik, zavartan nézett ránk. Kitti válaszolt
helyettem.
- Stephan még a baleset előtt megkérte a kezem, de csak most
mondtam neki igent.
- Gratulálok, haver.
– Jött közelebb, és mindkettőnket átölelt. Láttam az arcán a megkönnyebbülést
mikor rájött, hogy végleg leszálltam Liliről. – De most mennünk kell. Majd
akkor holnap találkozunk Stephan, és minden jót estére.
- Köszönöm. – Szóltam utánuk, és miután felszállt a gép a
stadion elé értem és elújságoltam barátaimnak a nagy hírt. Jó esett, hogy
mindenki gratulált. Boldog voltam, tele adrenalinnal. Jót is tett a mai
mérkőzés. Úgy, éreztem, hogy a plusz edzőtermi munkával sem tudom csillapítani
a véremet. A mérkőzés a szokott időpontba kezdődött és én is a keretbe
kerültem. A gondolataim végig Kitti
körül jártak, és azon, mennyire szeretnék neki bizonyítani. Sajnos az első
félidőben nem úgy jött ki a lépés, mert az ellenfél kezdte erősebben a játékot.
Ennek meg is lett az eredménye, megszerezték a vezetést. Kicsit bosszankodtam, de
csak még erősebben hajtottam a pályán. Már a félidei hosszabbításnál jártunk, amikor
a csapatom egy szabadrúgáshoz jutott, és társaim nekem szavazták meg a bizalmat
a lövésre. A rúgást nem túl messziről, jó húsz méterről végeztem el. A labda
gyönyörűen betalált a kapuba, én pedig örömittasan szaladtam ki a padon ülő
társaimhoz. A mérkőzést végül 3-1- re hoztuk. Hazaautóztam a lakásba, majd kis
gondolkodás után svéd barátomat tárcsáztam.
- Szia, Milánóban vagy már? – Érdeklődtem.
- Igen, már itt, és gratulálok a mai estéhez. Őszintén
megmondva nem néztem, csak akkor mentem be a szobába, amikor a lányok
kiabáltak. Pont a gólodra értem oda.
Szép volt.
- Köszönöm, de most másért hívtalak.
- Miért? Mikor jössz? Ma vagy holnap?
- Sajnos csak holnap, de korán indulok. Viszont van egy
tervem, amiben segítened kell.
- Miről van szó? – Hallottam kíváncsi hangját.
- Kitti és Lili szüleiről, ugyanis kitaláltam valamit. El akarom
őket hívni, hogy együtt karácsonyozzunk. Kittinek nagyon hiányoznak, és a héten
sokat szenvedett. Szeretnék egy kis örömet okozni neki.
- Te el akarod hívni a lányok szüleit? – Ütközött meg.
- Igen, és már tudom is, hogyan fogom őket rábeszélni, hogy
ide utazzanak. Még jó, hogy az apja tökéletesen beszél olaszul.
- Lili nem fog örülni neki. – Vágta rá mérgesen.
- Majd meglátjuk. Lehet, hogy ha találkozik velük, azonnal
elmúlik minden rossz érzése és örömmel ugrik a nyakukba.
- Stephan, ne csinálj hülyeséget!
- Bízz bennem, Zlatan, és támogass benne! – Kértem, majd kis
hallgatás után így felelt.
- Mi van, ha Lili kiakad és rájön, hogy én rábólintottam
erre. Most beszéltük meg, hogy újra együtt vagyunk. Nem szeretném, hogy ez a
képlékeny dolog újra megváltozzon.
- Akkor nem segítesz?
- Nem is tudom. –
Hezitált egy kicsit. – Rendben, de csak azért, mert te kérsz rá Stephan. Mit
kell tennem?
- Amikor leszáll a repülőjük, kimehetnél eléjük. Én is ott
leszek. Majd nézek olyan járatot, ami egyszerre ér Milánóba. Úgy léphetnénk be
a lakásba, hogy te, én, és a szülők. Jó ez így neked?
- Stephan, ha bármi lesz Lilivel…
- Nem lesz semmi baj! – Vágtam a szavába, és reméltem, hogy igazam
lesz. Én sem akartam Lilinek fájdalmat okozni, de ha Kittivel az esküvőt tervezzük,
jogom van megismerni a családját.
- Oké, akkor hívj majd a részletekről. – Egyezett bele
Zlatan, majd leraktuk a telefont. Kitti gratuláló üzenetére aludtam el, és teli
volt a fejem azzal, hogy másnap belevessem magam a meglepetés megszervezésébe.
Lili: Mikor leszálltunk Milánóban Zlatan azonnal tovább
repült, mert meg akarta látogatni Maxit és sajnos Alexandrát is. Próbáltam jó
képet vágni a dolgokhoz, hiszen nem tilthatom el a kisfiától, de Alexandra
jelenléte cseppet sem volt biztató. Nem tudtam, hogy mennyire komoly a
kapcsolata az angol pasival, hiszen sosem jelent meg róluk semmi. Alexandra
pedig túl a harmincon is csinos volt. Lepakoltunk Helénáéknál és belekezdtünk a
karácsonyi dekorálásba. Helénának már egyre jobban gömbölyödött a pocakja, de
még mindig ugyanúgy pörgött, mint mikor nem volt állapotos. Manuel behozta a
fát, amit másnap terveztünk feldíszíteni. Zlatan anyukája és Kitti a konyhában
tüsténkedtek, de mivel nekem idegen volt a konyha, Heléna mellett segítettem az
ajándékok csomagolásában.
- Szóval akkor most újra dúl a szerelem? – Mosolygott rám
kedvesen szőke barátnőm, én pedig elpirulva bólintottam, mire egy halk éljenzés
volt a válasza. – Annyira örülök nektek, Lili. Zlatan tök ki volt bukva, és
hidd el, szeret téged, még a sok baromsága ellenére is te vagy az, akit
előtérbe helyez.
- Remélem, nem fog újra átvágni. Nagyon szeretem, és nem
akarok mást, csak vele lenni. Akármi lesz jövőre és akárhova igazol, megyek
vele és nem fogok semmit a szemére vetni. Az életem mellette tökéletes és
kiegyensúlyozott.
- Szóval, ha Amerikába menne, oda is követnéd?
- Mindenhova mennék vele. – Vágtam rá, és ekkor meghallottam
a telefonomon azt a dallamot, amit akkor játszik, ha Zlatan hív. – Szia, Szerelmem
éppen rólad beszéltünk Helénával. Hogy vagy? Odaértél már Manchesterbe?
- Igen, éppen itt vagyok a fiamnál és arra gondoltam mi
lenne, ha Maxi visszarepülne velem, így a szentestét együtt tölthetnénk.
- Remek lenne, már régen nem láttam. Biztos nagyot nőtt. –
Mosolyogtam bele a telefonba, majd Zlatan kis hallgatás után folytatta.
- Volna még egy kérésem Kicsim.
- Mondd. – Vártam a válaszát.
- Mit szólnál hozzá, ha Alexandrát is elhívnánk? Csak hogy
ne legyen egyedül.
- Azt akarod mondani, hogy Alexandrát is ide akarod
repülőztetni? Szó se lehet róla! Zlatan, ő a volt feleséged!
- Igen, de Maxi anyja, aki egyedül van. Nem szeretném, ha
magányos lenne szentestén.
- Akkor hívja el a pasiját! – Érveltem.
- Nincsenek együtt.
- Remek, akkor megint rád mászik. – Szaladt ki a számon.
- Lili, most miért vagy ilyen féltékeny? Ez csak egy vacsora
meg pár nap. Karácsony lesz, és nem akarok vele rosszban lenni. Maxinak is jót
tenne, ha látná, hogy a szülei nem gyilkolják egymást. Kicsim, ebben semmi
hátsó szándék nincs.
- Rendben, akkor jöjjön. – Adtam meg magam, hiszen éreztem,
ezt a vitát már nem nyerhetem meg. Visszamentem barátnőmhöz és folytattuk a
készülődést.
Zlatan:
Csütörtökön kora délelőtt visszarepültem Angliába a fiamért.
Amint beléptem az ajtón, Maxi rögtön a nyakamba ugrott.
- Apa!. – Szaladt
hozzám és szorosan magához ölelt. – De jó, hogy itt vagy.
- Szia, Kicsim! Merre van anya? – Néztem a szemébe, és
megborzoltam szőke göndör haját.
- Azt hiszem a konyhában. – Magyarázta csillogó tekintettel.
Kellemetlenül éreztem magam, hiszen olyan keveset vagyok vele, és ez sajnos a
kapcsolatunkon is meglátszott. Régebben sokat fociztunk a kertben, vagy
elmentünk ide-oda még a válásom után is, de amióta iskolás lett, a programok
elmaradoztak, most meg már hónapokig nem látjuk egymást. Annyi kérdésem lett
volna hozzá, és szerettem volna naponta az életében lenni, de a munkám miatt
lehetetlennek tűnt. A telefont mindig is személytelennek éreztem. Lerúgtam a
cipőm és felakasztottam a kabátom, majd a konyha felé vettem az irányt. Közben Maxi folyamatos kérdésekkel bombázott a
focival kapcsolatban, amikre én készségesen válaszoltam is. Majd ő is mesélni kezdett
az iskoláról és a barátairól. A konyhába beérve megpillantottam Alexandrát
köténnyel a derekán, amint a fiam kedvenc süteményét készítette. Hosszú fekete
haját szorosan összefogva viselte, és amikor megpillantott, egy kedves mosolyt küldött
felém. Még két puszit nyomott az arcomra.
- Szia, hogy van Lili testvére? – Érdeklődött, és jól esett
a tudat, hogy odafigyel, amit mesélek neki.
- Már jól, ma engedték haza. – Magyaráztam, miközben leültem
vele szemben egy székre.
- Akkor örülök neki. Kérsz valamit enni, inni?
- Ez mikor lesz kész?
- Mutattam a süteményre, amire éppen csokiöntetet kanalazta.
- Olyan fél óra, de ha szeretnéd, maradhatsz. – Ajánlotta
fel, aminek igazán örültem. Bár a kapcsolatunk valamelyest javult, még mindig
kicsit feszengtünk egymás társaságában, és sokszor csak Maxi miatt vágunk jó képet
egymáshoz. Nem igazán tudtam, hogy érez-e még valamit irántam.
- Nem jön a….- Kezdtem, de szemeivel leállított, és Maxi
felé bökött, aki miután lenyalta a csokit a kanálról a szoba felé vette az
irányt. Volt feleségem már több hónapja találkozgatott – persze szigorúan a
fiam tudta nélkül- egy férfival.
- Oké, bocsánat, nem tudtam, hogy titok, ha boldog vagy.
- Ez nem erről szól, csak nem szeretném, ha rosszul
érintené.
- Lilit is könnyen elfogadta. – Néztem a szemébe.
- Igen, de vele nem találkozik minden
nap, és ha nekem volna valakim, akkor őt minden nap látná, és nem tudom miként
érintené. Még annyira kicsi.
- Alexandra, nem lehetsz mindig egyedül, hiszen még fiatal
vagy ahhoz, hogy egyedül élj szerelem nélkül.
- De Maxi…
- Alexandra, ülj ide! – Kértem tőle és miután berakta a
süteményt a sütőbe, egy megadó sóhaj után mellém telepedett. Pár percig csak
meredtünk egymásra és hallgattuk, ahogy fiam éppen egyik kedvenc meséjét nézi.
Végül én törtem meg a csendet.
- Tudom, hogy nehéz, de mi lenne, ha megpróbálnád ezzel a
pasival?
- Semmi értelme, mert ő azt akarja, hogy költözzünk hozzá és
legyek a felesége. De ez nekem korai, és Maxi még mindig abban reménykedik,
hogy te meg én újra együtt leszünk.– Nézett bele a szemembe.
- Mikor szakítottatok?
- A múlt héten és eléggé megviselt. Mikor már azt hittem,
sosem leszek szerelmes, akkor lépett be az életembe még augusztusban, és
harmincon túl most úgy érzem magam, mint valami tini lány, aki alig várja, hogy
csörögjön a telefon. Totál becsavarodtam, pedig nem volt valami sok randink, ha
azt vesszük, hogy mióta is tart a dolog.
- Volt köztetek valami komolyabb?
- Ugyan, dehogy. Csak pár vacsorán, mozin és koncerten
vagyunk túl eddig. Nem volt köztünk szex, hiszen akkor éjszakára kimaradtam
volna, ami Maxi miatt lehetetlen.
- Nem kell ahhoz estének lenni, hogy lerendezz egy gyors
menetet. – Bukott ki belőlem.
- Zlatan, mégis mit gondolsz! – Emelte fel a hangját szigorúan.
– Nem egy gyors meneten akarok túl lenni vele, hanem egy tökéletes éjszakán.
- Azt mondod, hogy az öt hónap alatt egyszer sem volt semmi?
– Csodálkoztam, mire a lány aprót bólintott, és szomorú hangon így szólt.
- Az igazság az, hogy az öt hónap alatt háromszor mondtam
neki, hogy fejezzük be, de ő sosem akarta. Mikor elküldtem virágokat, küldött a
munkahelyemre. Még ajándékokat is kaptam tőle, most meg ő dobott ki, mert nem
bírja ezt a bizonytalanságot. Most, meg hiányzik. Annyira udvarias és
intelligens pasi. Szeret kiállításokra járni, hangversenyekre és ő annyira más,
mint te, és nem csak a stílusára igaz, hanem a külsejére is. Nagy kék szemei és
szőke haja van. Mellesleg utálja a focit. – Mondta és szép szemeit az enyémekbe
fúrta.
- Akkor biztos jó fej lehet. – Vágtam rá lenézően. – Mit csináltok
akkor karácsonykor?
- Nem tudom, szerintem ketten leszünk Maxival és élvezzük az
ünnepeket.
– Én azért jöttem, mert szeretnélek elhívni titeket
Milánóba. – Álltam fel és végre előálltam látogatásom valódi okával.
- A barátnőd mit fog szólni hozzá? Nem akarom, hogy miattam
veszekedjetek.
- Majd megoldom. Eljössz velem és a gyerekünkkel?
- Még átgondolom, de köszönöm. – Mosolygott rám én pedig úgy
gondoltam elintézek még valamit, és út közben fölhívom Lilit is, hogy elmondjam
neki.
- Maxi bejöhet velem a városba? Az egyik tetováló haveromat
látogatom meg, és legalább addig is kettesben lennénk.
- Egy újabb varratás? – Nézett rám kérdően.
- Igen, de ez olyan, ami Lilinek szól. Egy különleges mintát
szeretnék, mert ő egy igazán különleges lány. Ne haragudj. – Kértem bocsánatot
azonnal, amikor láttam, hogy rosszul esnek neki a szavaim.
- Semmi baj, nekem nem csináltattál tetoválást, de beérem
azzal is, hogy a fiadról van. Most pedig menjetek, és mire visszaértek már kész
is lesz a sütemény.
- Imádlak. – Pattantam fel majd egy puszit nyomtam az arcára,
amitől azonnal elpirult. Felöltöztettem Maxit, elindultunk a városba.
Lili:
Csütörtökön feldíszítettük az egész lakást. Mire Zlatan este
visszaért, már ünnepi árban úszott minden. A lányokkal megnéztük Stephan
mérkőzését, és együtt örültünk barátom csodálatos lövésének. Maxi hatalmasat
nőtt és jól esett, hogy kedvesen viszonyul hozzám. Számomra sokat jelentett a
kisfiú bizalma. Szerettem őt, és én is meg akartam neki mindent adni. Az ajándékait is úgy válogattam össze, hogy
előtte Zlatannal alaposan átbeszéltem mindent. Már bőven tizenegy óra volt,
mikor végre mindenki elvonult a szobájába. Nagyon vártam már, hogy újra
kettesben legyek szerelmemmel. Mialatt ő a fürdőben volt, meggyújtottam pár
illatgyertyát, hangulatos fényt csináltam és a köntösöm alá felvettem egy erre
szánt csipke fehérnemű szettet. Nem is kellett sokat várnom.
- Hú, ez meg mi? – Lepődött meg majd nagyot nyújtózott. A
mozdulattól felcsúszott picit a pólója, ami alól kockás hasa bukkant elő. Csak
egy apró mozdulat volt, de a fantáziámat azonnal beindította.
- Csak egy kis hangulat. Remélem, nem tartod túl nyálasnak
vagy esetleg soknak. – Léptem közelebb hozzá, és a köntösöm kötőjével kezdtem
babrálni.
- Nem, sőt, de mégis mire készülsz?
- Ez csak egy kis karácsony előtti meglepetés. – Bújtam még
közelebb és kezemet bevezettem a pólója alá. – Ha úgy vesszük, egy direkt neked
szánt meglepetés.
- Igazán, és mi lenne az?
- Ahhoz, hogy megtudd, ki kell oldanod a csomagolást. –
Mutattam a köntösöm megkötőjére, de továbbra is értetlen képet vágott. – Az
ajándék a ruha alatt van, a desszert pedig benne.
- Akkor lássuk. – Mondta, és ahogy meglátta a ruha alól
kivillanó piros csipkés anyagot, tekintete azonnal megváltozott. Egyre
hevesebben kezdte lehúzni rólam a köntösöm, míg végül ott álltam talpig vörös
csipkében.
- Hogy tetszik? – Néztem rá és láttam, hogy elértem a célom,
pillantása egy pillanat alatt tüzessé változott. – Boldog karácsonyt.
- Te aztán nem vagy semmi! Erre nem számítottam. – Habogta.
– Gyönyörű vagy én pedig a világ legszerencsésebb pasija, hogy…
- Jaj, fogd már be és tedd, amit akarsz! – Teremtettem le
játékosan, mire végre megcsókolt és a karjaiban az ágyba vitt.
- Órákig el tudnálak nézni ebben a cuccba, de a desszertre
is fáj a fogam. Egész éjszaka csak szeretkezni akarok veled, Lilien.
- Imádlak. – Nevettem fel, és beletúrtam a hajába. – Mire
vársz akkor? – Húztam le a pólóját és megláttam egy pici kötést, ami egész lent
volt a csípője tájékánál.
- Ez meg mi?
- Ez, semmi. – Húzta vissza a pólóját és számomra ritkán
látott zavar fogta el. – Mi lenne, ha ez most rajtam maradna?
- Nem, mondd meg mi az? Újabb tetkó, vagy megsérültél? –
Ültem fel aggódva.
- Lili, ez semmiség, de hadd maradjon a póló, kérlek.
- Szeretném tudni Zlatan, kérlek!!! – Néztem rá és próbáltam
a legellenállhatatlanabb nézésemet bevetni. Sikerrel jártam. Levette róla a
ragasztót, én pedig megláttam egy újabb mintát a bőrén. Nagyon frissnek tűnt az
egész, és szinte alig volt látható a többi minta miatt. Jól meg kellett néznem,
hogy lássam az orchidea szirmot és benne az 1989-es számot.
- Ez a kedvenc virágom, és a születési dátumom.
- Eredetileg a csuklómra akartam a többi közé, de azt
mindenki kiszúrná, és azt szerettem volna, ha erről csak te és én tudunk. Ezt
neked csináltattam.
- Te varrattál magadra egy rám emlékeztető dolgot? – Futott
könnybe a szemem a meghatottságtól.
- Igen, remélem, tetszik. Nem nagy minta, de ha rá nézek, te
jutsz eszembe.
- Gyönyörű. – Töröltem meg a szemem. – Hozzáérhetek?
- Persze, nem fáj, csak még elég friss, így be kell kenni
egy krémmel,és le kell kötözni egy pár napig. – Magyarázta, én pedig végigfuttattam az újam
a mintán, ami ugyan csak egy pár cm-es volt, mégis sokat jelentett a számomra.
- Még sosem csináltak ilyet nekem.
- Mindent megtennék érted, Kicsim. – Húzott közelebb, és
újra megcsókolt, majd végre lekerült rólam a csipkemelltartó, róla pedig a
póló. Már egész kezdünk ellazulni, mikor kopogást hallottunk az ajtón.
- Csináljunk úgy, mintha aludnánk. – Tanácsoltam, de ez nem
riasztotta el az ajtóban álló személyt
- Zlatan, beszélnünk kell. – Mondta, és újra kopogni kezdett
az ajtón álló aki Alexandra volt.
- Ne foglakozz vele! – Húztam közelebb, de ekkor bevetette a
fegyverét, amire Zlatan azonnal ugrott.
- Maxiról van szó.
- Remek! – Morogtam, ahogy azonnal öltözködni kezdett.
Jobbnak láttam én is visszavenni a ruháimat, és szembe nézni a fekete hajú
lánnyal.
- Mondd. – Nyitotta ki Zlatan az ajtót és utáltam, hogy
legelteti a szemeit barátomon.
- Csak Maxi nem bír aludni, és azt szeretné, ha mellette
lennél, és vele aludnál.
- Tudod, mi már éppen aludnunk. – Kezdtem mérgesen mielőtt
Zlatan megszólalhatott volna. – Szóval mondd meg
Maxinak, hogy majd holnap vele alszik az apja.
- Nem lenne tőle boldog.
- Igaza van, csak felveszem a pólóm és megyek.
- De hát…
- Lili, majd holnap együtt alszunk. – Nyomott egy puszit az
arcomra, és már ott sem volt.
- Szép darab. – Szólt vissza Alexandra a válla fölött a
ruhámra utalva, ami kilátszott a köntösömből. Az agyamat azonnal elöntötte a
köd, majd megfogtam a kezét és magam felé fordítottam.
- Egész végig ezt fogod csinálni?
- Mégis mit? Nem
tudtam, hogy megzavartam valamit.
- Nagyon is jól tudod mit zavartál meg, te kígyó és nem
fair, hogy a fiadat használod fel erre.
- Sajnálom, de nem tehetek róla, ha az apjával akar lenni,
de persze te erről nem tudsz, hiszen nincs gyereked.
- Akkor sem helyes, amit teszel.
- Ó, mert te aztán nagyon jól tudod, mi a helyes és mi nem
ugye, Lilien. Nős pasikat csábítasz el és egyik focista ágyából ugrálsz a
másikba. Most mennyi időt fogsz kibírni Zlatan mellett? Talán egy hónapot vagy
kettőt?
- Semmi közöd hozzá, ahogy már a pasimhoz sincs!
- A pasidhoz?? – Nevetett fel. – Sajnálom, hogy Zlatan a
farkával gondolkozik az esze helyett, és sajnálom, hogy te ezt ki is használod.
- Szeret engem! – Csattantam fel. – Igenis szeret!
- Téged is ott fog hagyni valami fiatalabb miatt. Lásd
Lolita. – Bukott ki belőle, nálam pedig elszakadt a cérna.
- SOHA NE HOZD FEL EZT NEKEM !
- Csak nem, hogy rosszul esik hallani, Lilike. Ugye milyen
rossz,ha átvágnak és egyedül maradsz? Mondjuk, te elég jól megoldod, hiszen
keresel egy balekot, aki kizárólag focista, és eljátszod a nagy szerelmest,
hogy az ágyába köss ki.
- Nekem legalább van valakim ellentétbe veled, aki úgy
viselkedik mint akinek hiánya van.
- Nem is csodálom, mert aki ennyire közönséges azt csak arra
használják. Másra nem kellesz egy pasinak sem. – Vágta a szemembe a sértést én pedig
elvesztettem a fejem és egy hatalmas pofont kevertem le a lánynak amire Zlatan
azonnal ott termett.
- Lili mit csinálsz? – Ugrott közénk, hiszen a fekete hajú
keze is lendült. – Mégis mi folyik itt? – A hangzavarra Zlatan anyukája
kivételével mindenki kijött és riadtan tekintettek ránk.
- Sértegetett! – Magyaráztam. - én pedig megpofoztam.
- Fejezzétek be! – Emelte fel hangját Zlatan mielőtt a
fekete hajú is mondott volna valamit.
- Nem akarom, hogy ez a pár nap erről szóljon.
- Akkor fegyelmezd meg a barátnődet!
- Nem engem kell fegyelmezni, te…
- LILI, ELÉG! – Zlatan hangja nagyon mérgesen csengett, és a
szemei is dühösen csillogtak rám. – Nem tűröm, hogy így viselkedjetek egymással,
amíg itt vagyunk. Holnap karácsony van, amit békében kéne eltölteni, nem
acsarkodva.
- Nem én kezdtem. – Szóltam, mint valami kisgyerek, aki a
tanító néninek magyarázkodik.
- Nem érdekel, te a gyerekem anyja vagy,- mutatott először
Alexandrára, majd rám- te pedig a barátnőm, és itt vagyunk a testvérem lakásában,
aki nemsokára megszül. Nem szeretném, hogy Heléna vagy Maximilian feszültséget
érezzen köztetek! Szóval, bírtok viselkedni a következő két napba vagy most
azonnal visszahúzok Manchesterbe és beleszarok ebbe az egészbe?
- Igen. – Suttogtam.
- Jó, igen, de ne mászkáljon ilyen ruhákban, mert a gyerekem
még kicsi, és nem szeretném, ha kivillanó melleket látna. Jó éjt. – Hagyott ott
minket Alexandra, én pedig gyorsan elmagyaráztam a többieknek, min robbant ki a
balhé. Jól esett, hogy mellettem állnak ki. Pénteken Stephan is megérkezett, és
kicsit furcsálltam, mert egész délelőtt Zlatannal pusmogtak valamin. Mikor a
közelükbe értem, elhallgattak. Úgy gondoltam, biztos csak a karácsony miatt,
így nem is firtattam a dolgokat, hanem a lányokkal töltöttem az időm.
Stephan:
Beléptem a lakásba, ami már csodálatos fényáradatba
tündökölt. Magamhoz öleltem a családtagjaimat és azonnal Zlatanhoz indultam,
aki kérdőn nézett rám.
- Miért nem hívtál, hogy mikorra kell kimenni?
- Mert nem ma kell. – Suttogtam. – Beszéltem az apukájukkal,
de csak holnap reggel tudnak jönni. Hirtelen érte őket a hívásom, de tudtak
rólam és a balesetről is, így nem volt nehéz rábeszélni őket az utazásra.
Ismernek téged is és Lilit is figyelemmel követik. Hiányoznak nekik a lányaik.
Az édesanyja még sírt is a telefonban, mikor megemlítettem Lilit.
- Akkor holnap reggel megyünk ki?
- Igen. – Bólogattam, és az ő szemében is láttam azt az
izgalmat, ami a holnapi szülői találkozás hoz magával.
Lili:
Amíg mi a fa dekorálásával foglalatoskodtunk Zlatan, Stephan
és Manuel kivitték Maxit az udvarra, hogy csak a végső képet lássa, majd mikor
már a helyére került minden dísz, lehuppantunk a kanapéra és Heléna forró
csokiját kortyolgatva beszélgettünk.
- Szóval, akkor Stephan megkérte a kezed? – Fordult Alexandra
a húgomhoz.
- Igen, meg. – Húzta
ki magát büszkén a testvérem. – én pedig igent mondtam.
- Az jó, de hol van a gyűrűd?
- A gyűrűm… az még nincs, de… nem is kell.
- Pedig akkor ez így nem az igazi. – Szúrta oda a fekete
hajú, mire az ajtóban Stephant láttam meg. Arca piros volt a kinti hidegtől,
kabátját pedig hó borította. Szeme egy pillanatra zavartan csillogott felénk,
majd csendben lerúgta a csizmáját, szobájuk felé indult. A lányok nem
hallották, de én azonnal utána mentem.
- Stephan, milyen volt a kinti hó csata? – Kezdtem.
- Jó, a tesómék épp hóembert építenek. Ez a kisfiú olyan,
mint egy energia bomba.
- Igen, az. Akár csak az apja. – Nevettem fel. – Ne foglalkozz
Alexandrával. Neki az a lényeg, hogy másnak rossz legyen.
- Jó, de igaza van. Milyen eljegyzés az, olyan ahol nincs
gyűrű?
- Olyan, ami nem az anyagiakon alapszik és… mi ez? – Vett
elő egy kis dobozt és felém nyújtotta.
- Ezt szánom a húgodnak. Megnézed?
- Igen. – Bólogattam bőszen, mire barátom felpattintotta a
dobozkát, amiben egy csodálatos gyűrű pihent.
- Ez gyönyörű. Mikor akarod neki odaadni? Ma este?
- Nem, inkább holnap.
- De miért, hiszen ma van szenteste? – Kíváncsiskodtam. – Ma
van az ajándékozás.
- Igen, de még van egy tervem, amit csak holnap tudok kivitelezni.
- Ahogy gondolod. Ez a gyűrű is csodálatos. Biztos vagyok
benne, hogy húgom imádni fogja. – Biztatattam, majd átöleltem és végül együtt
mentük ki a többiekhez. Az este jókedvűen telt és karácsonyi zene mellett
bontogattuk az ajándékokat. Örültem, hogy mindenkinek sikerült elnyernem a
tetszését, és én is olyan dolgokat kaptam, amiknek örülhettem. Később a fiúk
leültek xbox-ozni, mi pedig karácsonyi sorozat maratont iktattunk be sok
pattogatott kukoricával és sok vörösborral. Bőven éjfél felé tértünk nyugovóra,
és jólesett, hogy Zlatan ezúttal engem választott a fia helyett.
- Boldog karácsonyt. – Suttogta bele a fülembe, amitől kicsit
megborzongtam.
- Neked is. Csak nem, hogy itt alszol?
- De igen, veled leszek.
- Holnap egész délig alhatunk, vagy amit csak akarsz. –
Húztam kaján mosolyra a szám, de ő elkomolyodott. – Mi a baj?
- Semmi, de még lesz holnap reggel egy kis elintézni valónk
Stephannal.
- Mi lenne az?
- Titok, és remélem, jól fogod fogadni.
- Mit? – Ültem fel.
- Az újabb ajándékot, amit Stephan talált ki, viszont úgy
gondolom, jó ötlet.
- Nem mondod meg nekem?
- Sajnos nem tehet, de hidd el, fontos dolog. De most inkább
folytassuk azt, amit tegnap félbeszakítottunk. – Simította ki a hajamat én
pedig átadtam neki magam. Reggel egyedül ébredtem, és mikor kibotorkáltam,
Maxit láttam, amint ajándékaival játszik a fa közelében. Elmosolyodtam, ahogy a
szőke göndör fejecskéjére néztem. Majd hangokat hallottam a konyhából. Zlatan anyukája
kedvesen fogadott. Kávéztunk és beszélgettünk egy kicsit. Az angolja már egyre
tökéletesebb lett, és pár mondatot olaszul is elsajátított. Furcsa volt a dolog,
hiszen a házban észrevétlenül váltogattuk az olaszt és az angolt, Zlatan és
Heléna pedig csak svédül kommunikáltak az anyukájukkal. Mégis megértettük
egymást. Tíz óra felé már sokalltam Stephanék távollétét, de hiába hívtam,
egyik fiú sem vette fel. Dél körül aztán nagy kő esett le a szívemről, amint
Zlatan hangját hallottam meg kintről. Úgy gondoltam, ebéd előtt még elküldök
pár e-mailt, de mikor a szobám felé indultam, Kitti hangját hallottam meg.
- Anya, apa ti meg mit kerestek itt? – A kérdés magyarul
hangzott el, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. – Lili, gyere ide! – Hívott
Kitti.
- Mit akarsz, és mi ez a… - Akadt bent a szavam is, amikor
megláttam a majdnem hat éve nem látott szüleimet az ajtóban. Ahogy belenéztem
apám szemébe, úgy éreztem, azonnal elszédülök. A fejem zúgni kezdett, és a
mellkasomban is erős szorítást éreztem.
- Istenem, Lili! – Hallottam távolról anyám hangját, és
láttam, felém közelít. Teljesen más volt, mint ami eddig az emlékezetemben élt
róla. Arca sokkal szebb volt, és kevesebb ránc borította. Talán
plasztikáztatott?
- Lilike, hogy vagy? Mennyire szép lettél és…- Akart
megölelni apám is.
- NE ÉRJ HOZZÁM! – Ordítottam, majd sarkon fordultam,
bevonultam a szobámba és beletemetkeztem az oly régen elfeledett érzéseim
előtörésébe.
2 megjegyzés:
#miisittvagyunk
Köszönöm 😉
Megjegyzés küldése