Zlatan:
Kedd reggel Kittit levették a lélegeztető gépről, ami jó
jel volt, de Lili még mindig aggodalmaskodott. Hiába próbáltam nyugtatgatni úgy
tűnt semmit sem hat. A lány néha- néha magához tért, de akkor is csak
pillanatokra volt fent így beszélgetni nem lehetett vele. Mivel picit fáradt voltam
Stephannal együtt elindultunk a kórház egyik automatájához. A büféhez egyikünk
sem akart lemenni, mert tartottam attól, hogy esetleg rájönnek a tartózkodási
helyünkre amire a sajtó tuti, hogy ráharapna. Beledobtam néhány pénz érmét és a
gép kiadta a két kávét, majd komótosan visszasétáltunk a szobához. Mivel vizit
volt úgy gondoltuk jobb lesz ha kint várakozunk.
- Jól vagy? – Kérdeztem meg most először Stephantól mióta
ideértünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a kapcsolata Kittivel, és
láttam rajta, hogy ő sincs teljesen a helyzet magaslatán. Szemei eléggé fáradtan
csillogtak és arca is elgyötörtnek tűnt.
- Jól, csak kicsit félek ettől az egésztől. – Ismerte be - Mikor
magához tért azt hittem felismer, vagy valami, de semmi. Csak mered rám olyan
furcsa szemekkel, utána pedig visszaaludt. Bármi történik vele az az én hibám
lesz.
- Ne mondj ilyet
Stephan. Baleset volt. – Nyugtattam majd egy nagyot húztam az italomból ami
eléggé rossz minőségű volt.
- Szólnom kellett volna, hogy kapcsolja vissza az övét, de
csak azzal voltam elfoglalva, hogy veszekedtünk és vádoltam, amiért újra a
munkát választja helyettem.
- Ezek a lányok már csak ilyenek. – Próbáltam elviccelni a
dolgot. – Első a munka és utána a szerelem.
- Igen, ez így van. Amúgy akkor ti most Lilivel újra együtt
vagytok? – Kérdezte és hangjából kicsengett az izgatottság.
- Nem tudom, tényleg. Még nem tisztáztuk le a dolgokat, de
nem hiszem, hogy most lenne itt az ideje ennek az egésznek. Pedig mindjárt
Karácsony és örültem volna neki, ha velem tölti az ünnepeket.
- Nem most lesz a Boxing Day?
- De, huszonhatodikán már focizok, ami lehet, neki nem is
tetszene. Mindenesetre szeretném helyrehozni a dolgokat köztünk és az este
eléggé jól sikerült. – Osztottam meg vele és reméltem vette a lapot.
- Értem én…
- Figyelj Stephan tudom, hogy te és Lili nem voltatok jóba
hónapokig, és ehhez én is eléggé hozzájárultam.
- Igen, ez így van, de ha Lili szeret téged, nem fogom
hátráltatni a döntésében. Sőt, azt mondom legyetek boldogok haver. – Nézett rám
és nagyon elszánt volt. A válasza meglepett, de végre kimondta azt, amit már
rég mondania kellett volna.
- Stephan én…
- Zlatan félre állok, vége, ha ő téged választott, akkor nem
fogok többé akadékoskodni, nem fogok kétértelmű dolgokat tenni és nem próbálom
meg visszahódítani. Mindketten tudjuk, kiért van oda és én is beláttam a tegnap
egyedül végig szenvedett várakozás során míg Kitti a műtőbe volt, hogy őt
szeretem. Kitti kell nekem. Szóval akkor vigyázz rá és kérlek ne bántsd meg még
egyszer. – Nyújtotta felém a kezét én pedig elfogadtam, majd átöleltem. Nagyon
jól esett, hogy Stephan belátta, hogy Lili tényleg engem szeret és tudtam
ezentúl tényleg vigyáznom kell a lányra. Az orvosok kijöttek majd a fiú odament
hozzájuk és barátnője hogyléte felől érdeklődött, de mivel nem akartam zavarni
bementem a szobába és örömmel láttam, hogy Kitti kinyitotta a szemét és
testvére szívószálon keresztül vizet itat vele.
- Szia. – Köszöntem neki mire a lány is visszaköszönt, bár
hangja eléggé erőtlen volt még. Lili szemei ellenben örömtől könnyesen
csillogott. Leültem az egyik fotelba és onnan figyeltem őket. Beszélgetésükből
semmit nem értettem, hiszen magyarul folyt. Elméláztam, hogy nem lenne- e jó
ötlet a szüleiknek is szólni, hiszen legjobb tudomásom szerint Kitti minden
ünnepnél hazalátogat, és ez most valószínűleg nem fog megtörténni, ám Lili
biztos kézzel lábbal tiltakozna az ötletem miatt. Kicsit később Stephan is
belépett és ő is majd kicsattant a boldogságtól mikor barátnője felismerte.
Gyorsan mellé ült és látszott rajta, hogy ki sem lehet majd robbantani a beteg
ágy mellől. Talán picit elaludhattam, mert arra eszméltem, hogy Lili
szólongat édes hangján.
- Bocsi én csak azt hiszem bealudtam. – Töröltem meg a
szemeimet.
- Semmi baj. – Mosolygott rám. Kint már eléggé sötét volt, a
szobába pedig felkapcsolták a kislámpát. Kitti békésen aludt így barátnőm
suttogásra váltott át. – Arra gondoltunk Stephannal, hogy hazaugrunk egy pár
ruhát összeszedni a húgomnak, de maximum egy óra és már itt is vagyunk.
Vigyázol addig rá?
- Mi lenne ha én mennék és Stephan maradna. Elmehetnék
kettesbe? – Álltam fel és közelebb léptem hozzá, majd átkaroltam a derekát.
Olyan szép volt nekem pedig bevillantak az éjszaka képei amitől az a bizonyos
testrészem kezdett beindulni. – Én is tudok segíteni a pakolásba és talán
megbeszélhetnénk…
- Most nem ez a legfontosabb. – Fordult el tőlem. –
Stephannal megyek, mert el kell hozni a másik autóját is. Szerencsére a
rendőrséggel lebírta tisztázni a dolgokat.
- Jó akkor én maradok? – Sóhajtottam fel. – Remek.
- Ha nem akarsz segíteni, akkor nem kell. – Fordult felém
mérgesen. – Felőlem haza is mehetsz, nem kell pátyolgatni.
- Lili nem erről van szó, de nem értem miért olyan nagy baj,
ha én akarok veled menni. Nem is ismerem annyira Kittit és amúgy is alszik.
- Bármelyik percben felébredhet újra és kérhet vizet, vagy
akármit. Szívtelen vagy, de mindegy nem is tudom mit vártam tőled. Pakolj össze
és menj haza, a munkát pedig majd megbeszéljük, addig nem kell fizetned egy
eurót sem.
- Most miért vagy ilyen? – Mérgelődtem. – Nem mondtam, hogy
nem maradok, csupán csak félek, mert nem ismerem annyira a testvéredet és
utálom a kórházakat. Már így is túl sok amit itt töltöttem. Lili szeretlek ne
legyél már ilyen. Kérlek, tudom, hogy csak ideges vagy és fáradt. Nem kell
visszajönnöd, csak reggel. Aludd ki magad rendben? – Húztam magam közel hozzá
és felemeltem a fejét, hogy belenézzek az újra zöld szemeibe.
- Jó, oké, de nem alszok ott, csak picit pihenek és
visszajövök.
- Ahogy szeretnéd. – Suttogtam majd nem bírtam ellenállni
csodálatos ajkainak és megcsókoltam. Szerencsére ő sem ellenkezett csak szorított
magához, majd mikor már nem bírtuk levegővel elváltunk egymástól.
- Zlatan nekem még nagyon sok mindent kell átgondolnom
magamba kettőnkről. Ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, és bár
tényleg jó volt az együtt töltött éjszaka, nekem nem elég ennyi. Bizonyítanod
kell.
- Bármit megteszek érted. – Bizonygattam és újra rákaptam
ajkaira.
- Akkor megyünk? – Lépett be Stephan is a szobába mi pedig
szétreppentünk mi valami ijedt madár. – Bocsi, nem akartam semmit megzavarni.
Beszéltem a rendőrséggel, meg azokkal akik elvontatták a kocsimat. Most taxival
megyünk és majd visszajövünk a másik autómmal. Köszönöm, hogy vigyázol rá
Zlatan. – Hálálkodott majd Kitti ágyához lépett. Egy darabig elnézte a lányt
majd egy puszit nyomott alvó arcára. – Próbálunk sietni, de ha bármi van kérlek
hívj fel, mert a telefonom be lesz kapcsolva.
- Az enyém is, engem is hívhatsz, és köszönöm. – Nézett rám
Lili majd egy gyors puszi után kimentem a kórteremből én pedig közelebb ültem
Kittihez. Elővettem a telefonomat és írtam Alexandrának egy üzenetet, hogy már
ideje lenne megbeszélni a Karácsonyt, hiszen szerettem volna ha Maxi velem
lenne. Míg volt feleségem válaszára vártam az éjszakás nővér lépett be a
szobába az én szívem pedig hatalmasat dobbant és annyira meglepődtem, hogy
majdnem kiejtettem a telefonomat a kezemből.
- Jó estét meghoztam az esti gyógyszeretek és elvégzek pár
vizsgálatot. – Kezdte kedvesen, de mikor
felfogta kivel áll szembe majdnem kicsúszott a tálca a kezéből amin a vérnyomás
mérő, valami folyadékkal teli tasak és pár szem gyógyszer volt. Egy pillanatig
csak riadtan meredtünk egymásra, majd mikor rendezte magát közelebb lépet és
lerakta az ágy melletti pultra a tálcát. Nem szólt semmit, de láttam rajta,
hogy nagyon zavarba van, hiszen keze is végig remegett míg a vérnyomás mérővel
bajlódott. Félt rám nézni, ami engem is rosszul érintett. Dús barna haját
összefogva horda, de egy pár tincs még így is kuszán keretezte az arcát ami
vörösben pompázott. Fehér köpenye alatt, zöld pólót és nadrágot viselt ami elég
feszes volt ahhoz, hogy kiemelje teste idomait amik pont ott kereskedtek ahol
szükséges volt. Három évvel volt fiatalabb Lilitől, de a hasonlóság még így is
elképesztő volt. Ahogy végzett a vérnyomás méréssel rám emelte zavartan
csillogó szemeit megköszörülte a torkát és kedves hangon így szólt.
- Az infúziót ki kéne cserélnem. Oda engednél?
- Persze, bocsánat. – Pattantam fel mire egy folyadékkal
teli tasakot vett le a tálcáról. Próbáltam utat adni neki,de mivel nem várta
meg míg odébb állok szembe kerültünk egymással. – Oda engednél? – Tette fel
újra és ekkor belenézett a szemembe. Furcsa volt az egész helyzet és talán
kicsit vicces is, hiszen nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok vele újra
találkozni.
- Rendben van minden? – Próbáltam valami értelmes dolgot
kinyögni.
- Igen, a vérnyomása jó, most pedig kap egy kis fájdalom
csillapítót, és egy kis nyugtatót, hogy reggel kipihenten ébredjen.
- Felfog épülni?
- Igen, már rendben lesz. Ez a barátnődnek is megmondhatod.
– Szólt szomorúan és én éreztem, hogy bocsánatot kellett volna kérnem tőle
akkor mikor ez az egész kirobbant.
- Akkor jó éjszakát, néha benézek, ha nem baj, de nem
szándékozok zavarni. Van egy privát szoba ahol te is tudnál aludni, ha
szeretnél. – Ajánlotta fel és furcsán érintett, hogy ennyire kedves. Miért nem
ordít velem vagy vág a fejemhez dolgokat?
- Nem, én megígértem Stephannak és Lilinek, hogy itt
maradok.
- Ahogy gondolod, akkor jó éjszakát. – Mondta, de még
mielőtt kiment volna utána szóltam.
- Lolita én nem akartam, hogy ez történjen, és én tényleg
sajnálom. Nem volt jogom kihasználni téged.
- Már nem számít, túltettem magam rajtad. – Fordult vissza.
– Nekem is bocsánatot kell kérnem a cikk miatt, csak annyira megalázottnak
éreztem magam, és úgy gondoltam, ha kiteregetem a dolgokat, akkor talán
valamivel jobb lesz, de nem lett egy kicsivel sem. Viszont veled ellentétben én
nem bántam meg semmit, és újra megtenném.
- Lolita ne mondd ezt.
- Nem fogok hazudni neked Zlatan, mert így van. El kellett
jönnöm Angliából, hogy ne botoljak mindenhol olyan dologba, ami rád emlékeztet,
ugyanis az a kórház ahol előtte dolgoztam és gyakorlaton voltam pont arra van
amerre a stadion is. De mondhatnám azt, hogy ha bekapcsoltam a televíziót,
akkor is sokat mutattak, vagy elmentem az újság árusnál és alig volt olyan hét,
hogy valamelyik sport újság csak picit ne írt volna rólad ami már sok volt.
Erre meg itt találkozunk.
- Mióta dolgozol itt?
- Két hónapja vettek át, és nagyon jó a program, ez mellett
pedig tanulok. Vagyis próbálok, mert eléggé drága az iskola, és azért vállaltam
éjszakai műszakot, mert jobban fizet mint a normál, de valamiből élni is kell
és nem mindenkinek lehet olyan szerencséje, hogy kedvére szórhatja a pénzt. –
Fúrta smaragd szemeit az enyémekbe.
- Segítek ha szeretnéd. – Kaptam az alkalmon, majd mikor a
tárcámból kivettem egy nagyobb összeget felé nyújtottam. – Fogadd el ezt olyan bocsánat
kérés gyanánt.
- Nekem nem a pénzed kellett volna hanem a szíved, de azt
már más lefoglalta amiről szólnod kellett volna és akkor nem zúgtam volna beléd
ennyire és most nem tartanék itt ahol vagyok.
- Lolita nem akartalak megbántani, csak azon az éjszakán,
egy idióta voltam.
- Tudnom kellett volna, hogy barátnőd van! – Mondta mérgesen
és mikor Kitti mozgolódni kezdett csendesebbre váltott. – Nem kellett volna
eltitkolnod és rosszul esett, hogy az a lány kirángatott az ágyadból és
megalázott előtted, meg a barátnőim előtt akik a színes bőrű fiúval voltak. Nem
kis időbe telt visszaállítanom az önbizalmamat, de már nem érdekes. Legyél
boldog vele, hiszen csak ez számít nem? Neked ő a tökéletes nő én pedig csak
egy kis botlás voltam.
- Bocsáss meg. – Suttogtam, mert tudtam igaza van. Soha nem
használtam még ki a hírnevemet előtte és azóta sem tettem ilyet. Tudtam, hogy a
viselkedésemre egyszerűen nincs mentségem, de reménykedtem, hogy amíg Kitti a
kórházba van tudunk normálisan kommunikálni. Belenéztem a szemeibe amiből
hatalmas szomorúságot olvastam ki és legszívesebben eltöröltem volna az egész
együtt töltött éjszakánkat, csak hogy ne bántsam meg ezt a törékeny lányt.
Közelebb mentem hozzá és megfogtam a kezét. Éreztem, hogy próbálja tartani
magát előttem, de ez egyre nehezebben megy.
- Nem akartalak megbántani, ezt tiszta szívből mondom, és
reménykedek, hogy még ha nem is bocsájtasz meg nekem teljesen azért még tudnunk
értelmesen viselkedni egymással.
- Megpróbálom, megígérem, de ha szeretnéd, átkérem magam
máshova és holnaptól egy másik nővér lesz az éjszakás.
- Nem akarom, hogy ezt tedd miattam, de ha neked könnyebb lenne,
akkor tedd, amit szeretnél.
- Arról inkább ne beszéljünk, hogy én mit szeretnék. –
Nevetett fel fájdalmasan.
- Mert miről volna szó? – Értetlenkedtem mire magához húzott
és puhán megcsókolt én pedig nem ellenkeztem.
- Basszus én… - Habogtam zavartam, és a szemem elé kaptam a
kezem, bár nem sok értelme volt, hiszen azonnal felfogtam tekintetemmel a
tökéletes testét amiről csordogált le a víz.
- Lili, nem tudsz kopogni? – Meredt rám, bár ő nem tűnt
annyira zavarnak, mint én. – Mit akarsz? – Kapott végül maga elé egy
törölközőt.
- Csak Kitti fogkeféjéért jöttem, meg egy tusfürdőért és nem
gondoltam volna, hogy éppen itt vagy.
- Nem hallottad, hogy csobog a víz?
- Nem, bocsánat. – Mondtam és próbáltam elvonatkoztatni
attól, hogy még mindig tökéletesen néz ki ruha nélkül. – Szólj ha bejöhetek. –
Néztem rá majd kihátráltam a fürdőből, miközben próbáltam kirázni fejemből a
képet. Hátamat a falnak döntöttem és magamba elméláztam a látottakon. Basszus
még mindig milyen jól néz ki, hiszen még mindig annyira izmos, de már nem olyan
kisfiús mint mikor megismerkedtünk. Sokkal férfiasabb és sokkal izgatóbb.
- Jöhetsz. – Hallottam újra a hangját majd vettem egy nagy
levegőt és újra beléptem a párás helységbe. – Ez az ő részlege, bár gondolom
észrevetted a sok pipere miatt.
- Igen, köszönöm, és bocsi. – Pirultam el, de ő nem
válaszolt hanem kiment. Gyorsan összeszedtem a dolgokat majd fejben leellenőriztem,
hogy minden elraktam e. Jó volt, hogy már a kórházba írtam egy listát, így a
konyhába ülve pipáltam ki azokat amiket már elraktam.
- Nem vagy éhes? – Jött ki Stephan ezennel már felöltözve. –
Kéne enned valamit.
- Ahogy neked is. – Néztem rá a papírból. – Készítsek valamit?
Mi van itthon? – Álltam fel és hűtőhöz léptem.
- Nem sok minden, de nekem elég egy szendvics is, mert nem
hiszem, hogy több kaja lemenne most a torkomon. Rosszul esik, hogy nem vagyok
mellette.
- Hidd el nekem is, de Zlatan vigyáz rá. – Nyugtattam meg.
- Mi van ha bealszik és nem veszi észre, ha Kitti szól. – Pánikólt,
de én próbáltam leinteni.
- Nyugi, sok mindent ellehet rá mondani, de biztos vagyok
benne, hogy figyel a tesómra. Jó ember és sokat változott.
- Bocsánat, hogy megzavartalak titeket. – Bökte ki mikor már
a szendvicset készítette.
- Semmit nem zavartál meg.
- Akkor te meg ő…
- Nem tudom. – Vágtam a szavába, mert tudtam mi érdekli. –
Fogalmam sincs mit tegyek. Szeretem nagyon is, de még mindig félek. Tudod nem
volt egyszerű összeszednem magam Lolita után, tudva, hogy egy ilyen gyönyörű
lánnyal lépett félre.
- Ez ugye tudod, hogy egy nagy ökörség.
- Dehogy is Stephan, az a lány vékony és akkor mellei vannak,
mint két hatalmas lufi és…
- Az a Lolita pont olyan mint te. – Vágta rá ekkor hirtelen
úgy állt mintha lefagyott volna.
- Step. jól vagy? – Érdeklődtem hiszen sehova sem tudtam
tenni a viselkedését. – Valami baj van?
- Mit dolgozik az a lány?
- Fogalmam sincs, de nem is érdekel. Egy számító liba
gondolom aki rámászik híres pasikra. Biztos sok férfit fogott már meg így. –
Meséltem, és még a gondolattól is undorodtam, hogy erről a nőről kell beszélni.
- Akkor nem tudsz róla semmit csak a nevét. – Ült le mellém
majd miután bólintottam csendben ettünk és nekem eszembe jutottak azok az idők
mikor még végig beszélgettük és végig nevetgéltünk az egész vacsorát. Hiányoztak
azok az idők és szerettem volna legalább csak picit visszahozni, de barátom mélyen
a gondolataiba temetkezve ette a vacsoráját.
- Stephan én köszönöm, hogy ennyire szereted Kittit. –
Kezdtem bele.
- Ezt nem kell megköszönnöd. – Állt fel. – Természetes dolog.
- Hiányzol. – Mondtam neki mielőtt kilépett volna a
konyhából. – Hiányzik minden ami veled volt. Mármint a barátságod és az elmúlt
három hónapban ha bármi jó vagy rossz dolog történt velem azonnal téged
akartalak hívni, de mikor már a kezembe volt a telefon eszembe jutott, hogy
csak magamnak okoznék fájdalmat, hiszen nem vennéd fel.
- Lili nem akarok erről beszélni. Ha befejezted próbálj meg
aludni, de nekem vissza kell mennem a kórházba.
- Én sem maradok egyedül. – Vágtam rá gyorsan.
- Lili neked pihenned kell…
- Ahogy neked is, de mindegy is, hogy én mit mondok. Nem
hallgatsz meg. Tedd amit akarsz. – Mérgelődtem majd olyan erővel vágtam be a
mosogatóba a tányért, hogy az majdnem ketté tört.
- Nekem is hiányzol. – Hallottam kedves hangját. – Nekem is
lett volna annyi minden amit veled akartam megosztani, csak erősebb volt az
egóm mint, hogy bocsánatot kérjek tőled. Sosem akartalak megbántani és sosem az
volt a célom, hogy hónapokig ne beszéljünk egyszerűen csak belefáradtam akkor
abba, hogy bármit papolok neked te mész a saját fejed után és hajtod a szerelmet
amit tudjuk jól, hogy csak egy ember iránt érzel igazán.
- Rosszul esett, hogy kidobtál, aztán pedig küldtem neked
egy csomó üzenetet, és hívtalak, de egyre sem válaszoltál. Azt hittem utálsz.
- Sosem utáltalak Lili, hiszen nagyon- nagyon szeretlek, de
már csak barátként. Megkértem a húgod kezét. – Pillantott rám és eleresztett
egy szégyenlős mosolyt.
- Komolyan? – Lelkendeztem. – Ez fantasztikus, annyira
gratulálok. – Majd boldogan magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy egy hatalmas
súly hullik le a szívemről ám mikor rá emeltem újra a tekintetemet Stephan nem mosolygott,
hanem szomorú arcot vágott.
- Még nem tudom mi lesz a válasza, mert éppen akkor jött
belénk az autó, és…
- Stephan tuti, hogy igent fog mondani, de tudod mit nem is
vagyok álmos. Gyorsan kapjuk össze magunkat és menjünk vissza hozzá.
- Biztos nem akarsz pihenni? – Nézett rám megilletődve.
- Nem, dehogy is, gyere már. – Húztam az ajtó felé, majd
téli kabátot vettünk és a garázs felé indultunk ahol barátom kiállt a másik
autójával. Egész úton beszélgettük és nevetgéltünk azon, hogy mindenféle idióta
dolgokat tervezek az esküvőjükre. Volt ami bejött neki, de volt olyan ami
eléggé lehetetlen lett volna kivitelezni, de nekem már az is hatalmas örömöt
okozott, hogy végre úgy beszélgettünk mint régen.
- Stephan nálad jobb férjet nem tudnék elképzelni Kitti
mellé.
- Köszönöm Lili. – Mosolyodott el majd átölelt. Nagy csomaggal
és hatalmas mosollyal az arcomon közeledtem a testvérem kórterme felé, de még
oda sem értünk mikor egy dús barna hajú lány lépett ki az ajtón kezébe egy
tálcával. Csak pár pillanatig néztünk egymásra, de bennem megfagyott a vér is
és az agyam azonnal elborult.
- Te meg mit kerestél a húgom szobájába? – Kiabáltam rá, de
mintha meg sem hallotta volna sietőssé tette lépteit. – Nem hallottad, hogy
neked szóltam te ribanc?
- Lili hagyd kérlek. – Próbált csitítani Stephan és hangomra
Zlatan is kijött a kórteremből.
- Minek neveztél? – Fordult felém végre Lolita.
- Jól hallottad. – Értem utol. – Egy ribancnak, vagy
kurvának. Melyik tetszik jobban?
- Nem vagyok egyik sem, mert ha nem látnád nővér vagyok. –
Nézett mélyen a szemembe és engem rendkívül idegesített, hogy nyugodt volt, ellenben
én majdnem felrobbantam.
- Nővér? – Nevettem fel gúnyosan. – Melyik orvost kellett leszopnod,
hogy ideáig eljuss?
- Lili fejezd be. – Állt elém Zlatan is. – Hagyd őt békén.
- Mit kerestél a testvérem szobájába? - Szegeztem neki kérdést, amire újra csak
nyugodtan válaszolt, sőt még mosolygott is, amiért megtudtam volna tépni.
- Mint láthatod itt dolgozok, mint nővér, és ehhez nekem nem
kellett széttennem a lábam. Ellenőriztem a testvéred vérnyomását és kicseréltem
az infúzióját. Most pedig sértegetsz még vagy mehetek?
- Nem akarom, hogy még egyszer betedd ebbe a szobába a
lábad. – Mutattam az ajtóra.
- Akkor keressetek valaki mást, most pedig még más betegeim
is vannak. – Szólt majd haját hátra vetette és leforrázva hagyott magamra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése