Stephan:
- Mikor érkeztél? – Érdeklődött miközben közelebb húzódott
hozzám és a karjaim közé bújt.
- Olyan órája.
- Ne haragudj, hogy nem vártalak meg, de néztem ígérem. –
Hadarta el gyorsan és nekem mosolyognom kellett ettől az édes magyarázkodástól.
- Sajnos nem voltam kezdő és már- már azt hittem be sem
állítanak, de…
- Aztán az edző rájött, hogy akkor a legjobb, ha a pályán
vagy. – Vágott bele a szavamba. – Majd kiugrott a szívem mikor végre
felmutatták a táblát.
- Én is boldog voltam, de sajnos az eredményen nem tudtam
változtatni.
- Majd a következő mérkőzésen. – Bíztatott.
- Neked legyen igazad. Hidd el én is nagyon szeretnék még
ebbe az évben gólt rúgni, de sajnos már csak egy mérkőzésünk lesz csütörtökön.
- Hazai pályán?- Kíváncsiskodott mikor kikászálódott a
takaró alól és felkelt a kanapéról akkor vettem észre, hogy egy piros tangát és
a mezemet viselte. Az álmosság ami kezdett újra rám telepedni egy csapásra
elillant, és még mielőtt Kitti a konyha felé indult megfogtam a kezét és
magamhoz húztam.
- Nem is tudtam, hogy hordod. – Simítottam ki egy tincset az
arcából.
- Minden mérkőzéseden felveszem, mert lehet, beleképzelem,
de szinte érzem az illatodat és így könnyebb, hogy nem vagy velem. Tudod eléggé
nehéz egy focista barátnő élete.
- Komolyan így gondolod? – Emeltem fel a fejét.
- Igen, hiszen alig vagyunk együtt és be kell valljam egyre
jobban hiányzol. – Osztotta meg velem, annyira édesen, hogy muszáj volt
megcsókolnom.
- Kitti gyere velem a következő meccsemre. – Ajánlottam fel,
de a lány sajnos nemlegesen bólogatott.
- Nem lehet Stephan, mert dolgozom.
- Akkor kérj egy szabadnapot, vagy egy szabad estét.
- Stephan, nekem most van a szabad estém.
- De mindig akkor vagy szabadságon, ha idegenbe játszok, és
ha Rómába, akkor sosem.
- Sajnálom, hidd el. – Nézett rám szemlesütve. – De van egy
ötletem. – Húzódott kicsit közelebb. – Megígérem neked, hogy csütörtökig a bár
közelébe sem megyek és az egész hetet együtt tölthetjük.
- Komolyan? – Csillant fel a szemem. – Megígéred?
- Igen, elvégre én is szeretnék veled lenni minél többet,
hiszen nagyon fontos vagy nekem Stephan. De mi lenne, ha ketten letusolnánk és
elmennénk aludni?
- Benne vagyok. –
Mosolyogtam rá majd egy összebújós zuhanyzás után egy összebújós éjszaka
következett. A Vasárnapot lustálkodással és este egy nagy sétával zártuk a
városba. Nem érdekelt ki lát meg és ki fotózhat le mert csak egymással voltunk
elfoglalva és én borzasztóan boldog voltam, hogy végre Kittivel tölthetem az
elkövetkező pár napot. Már beterveztem előre minden napot és igyekeztem olyan
dolgokat kitalálni ami Kittinek is tetszhet, és nem fogunk összefutni sok
emberrel. Bár szerelmem sosem mondta, tudtam nem szereti, ha sok rajongó vesz
körül. Hétfőn lebeszéltem az edzőmmel, hogy felmentést kérek a napi edzésről,
és örömmel láttam, hogy Kitti örül, mikor felajánlottam, hogy menjünk el a
kedvenc éttermébe vacsorázni.
- Jó leszek így? – Lépett be a szobába egy feszes bőr
csőnadrágba és egy mélyen kivágott zöld felsőbe. Egyszerűen a szavam is elállt
mikor megláttam kerek fenekét. Szinte még arról is elfelejtkeztem, hogy az
ingemet hogy kell begombolni. Kittit pedig rettentően mulatta a bénázásom.
- Stephan majd én segítek. – Nevetett fel, közelebb lépett
és pár mozdulattal begombolta az ingemet. – Nagyon jóképű vagy és jobban örülnék,
ha nem be hanem ki kéne gombolnom a ruhád, de arra még ráérünk a vacsora után. –
Mosolyodott el huncutul.
- Te sem panaszkodhatsz. Szeretlek Kitti. – Szorítottam
magamhoz majd kezem egyre lentebb vándorolt és a fenekéhez ért. A testem
akaratlanul is reagált rá és szívem szerint nem is érdekelt, hogy
asztalfoglalásunk van, csak behúztam volna magam mellé az ágyba.
- Stephan higgadj le. – Tolt el magától. – Nem akarok
elkésni.
- Oké. – Sóhajtottam fel megadóan. Az étterembe nagyon jól
éreztem magam és láttam a lányon, hogy ő is élvezi az estét. Már rég volt
ennyire meghitt a hangulat köztünk, még úgy is ha néha érintettük a focit és a
bár dolgait. Mikor már a desszertnél voltunk Kittinek megcsörrent a telefonja
és elnézést kérve kiment a mosdóba. Furcsa volt, hogy miért nem beszél előttem,
de jobbnak láttam, ha nem rontom el az estét a féltékenykedésemmel. Mikor
azonban visszajött már teljesen más arckifejezést vágott. Sehova nem tudtam
tenni, hiszen az előbb önfeledtem mosolygott, most pedig tekintete teli volt
gondterheltséggel. Nem mertem rákérdezni, de a vacsora további részébe barátnőm
már nem volt ott fejbe. Az édességek után fizettem és elindultunk a kocsi felé.
Úgy terveztük, hogy vagy iszunk még valamit az egyik szórakozó helyen vagy egy
kései mozira térünk be ahol kevés az ember. Sajnos ha megakartam nézni egy
filmet mindig lehetetlen időpontokba kellett moziba mennem, így a fél
tizenkettes vetítési idő hétfő este pont jónak ígérkezett.
- Akkor hova szeretnél menni? – Néztem rá kíváncsian. Gyönyörű
volt ahogy a kinti hidegtől az arca kipirult és zöld szemei csak úgy szikráztak
a kintről bejövő lámpa fénybe. – Mozi vagy
buli? Melyiket választod? Amúgy ha moziba mennénk akkor sincs gond és tudom,
hogy eléggé sokára lesz vége, de holnap nem kell főznöd, mert meghívott az
egyik csapattársam ebédre minket. – Újságoltam neki.
- Én inkább hazamennék. – Mondta csendesen és kinézett az ablakon,
amin a hulló hópelyhek megálltak.
- Igazán? – Kaptam fel a fejem. – Egy összebújós estében is
benne vagyok. – Kacsintottam rá miközben indítottam az autót és hazafelé vettem
az irányt. A hó egyre jobban esett és az út is csúszósabbá vált, így a
sebességet is visszavettem.
- Nem erről van szó Stephan. – Kezdte és újra idegessé vált
a hangja. – Nekem holnap korán kell kelnem.
- Ugyan miért? – Nevettem fel. – Már mondtam, hogy nem kell
főznöd, sőt semmi dolgod nincs csak velem lenni, hiszen beszéltem Spallettivel
és engedéllyel vagyok távol a héten az összes csapatmunkától.
- Stephan hallgass már végig! – Csattant fel és nagyon
meglepett a hirtelensége.
- Én nem érek rá holnap, sőt nem érek rá egész Péntekig.
- Mégis hogy érted ezt? – Húztam össze a szemöldököm.
- Az a helyzet, hogy az egyik lány megbetegedett és be kell
ugranom dolgozni ,és…
- De Kitti nem ezt beszéltük meg. – Mondtam neki és nagyon
rosszul esett, hogy megint előtérbe helyezi a munkát a kapcsolatunktól, mikor
én is megtettem neki azt, hogy lemondtam az összes heti edzésemet, pedig
Spaletti nem szereti ha ellógunk róla.
- Tudom, de a nagyfőnök engem írt be a helyettesítésre.
- Édesem te vagy a második ember a bárba. Ha te nem akarsz
akkor bemegy más, írd át a munka naplót vagy akármit. Megígérted. – Néztem rá vádlón,
és mérgembe jó erősen ráléptem a gázra. Semmi másra nem vágytam már, csak hogy
időben hazaérjünk és lezárjuk ez a tökéletesnek indult napot.
- Sajnálom. – Suttogta szomorú hangon.
- Sajnálom? – Mérgelődtem még mindig. – Ennyit tudsz csak
mondani?
- Mégis mit mondhatnék?
- Vágott vissza mikor megcsörrent a mobiltelefonja és kikapcsolva a
biztonsági övet hátul kezdett kotorászni a táskájába, de mire előkapta a telefont
az már elnémult, és a lány nem hívta vissza az illetőt így folytattam a
mérgelődést.
- Talán megmagyarázhatnád, miért nem tudsz velem lenni?
- Stephan én szeretnék, de kell ez a munka és hálával
tartozom Albinnak….
- Már megint ez a töketlen svéd.
- Ne beszélj így róla! – Védte meg újabb löketett adva a mérgemnek. – Több hónapig segített nekem és kifizette a nyelvtanfolyamomat
is. Nem sétálhatok csak ki úgy és hagyhatok ott csapot, papot.
- Oké mennyi volt?
- Micsoda?
- A tanfolyam. – Vágtam rá.
- Rengeteg, és ezért nem volt elég a fizetésem, amit a
táncolással kerestem és Svédország sem olcsó hely. Minden drága volt a kaja, a
lakás és ő mindenben segített. Értsd meg nélküle nem itt tartanék. –
Magyarázkodott tovább miközben forrt bennem a méreg.
- Mondj egy számot és kifizetem az utolsó Euróig, utána
pedig felmondhatnál.
- Persze, és akkor mégis mit csinálnék? – Nevetett fel
gúnyosan.
- Hozzám jöhetnél és lennének gyerekeink és olyanok lennénk,
mint egy nagycsalád. A focival annyi pénz keresek, hogy nem kell dolgoznod. –
Vázoltam fel az álmaimat mire Kitti nagy szemekkel nézett rám. Mikor
kicsodálkozta magát izgatott hangon kérdezte:
- Te most megkérted a kezem?
- Tessék? – Néztem rá és rájöttem mi is szaladt ki a számon.
Arcom azonnal vörösbe változott és most rajtam volt a magyarázkodás.
- Kitti én…
- Megkérted a kezem. – Suttogta és szemei csillogtak a
boldogságtól.
- Lehetséges, és akkor mi a válaszod? – Sürgettem, és ekkor
egy hatalmas csattanást hallottam majd elsötétült előttem a világ. Szirénázó mentőket hallottam és mikor magamhoz
tértem hatalmas fájdalmat éreztem a fejembe. Próbáltam megmozdulni, de nagyon
erőtlennek éreztem magam. Egy mentős lépett oda hozzám.
- Uram, jól van? – kérdezte és én bólintottam, hogy igen, és
örültem, hogy kinyílt a légzsák, ami valószínűleg megvédett egy súlyosabb
sérüléstől. Az ajtó kinyílt és a férfi segített kiszállni.
- Örülhet, hogy be volt kapcsolva. – Hallottam kedves hangját
amint a mentőkocsihoz kísért. Kaptam egy meleg takarót és egy nő megvizsgálta a
fejem és mindenféle kérdéseket tett fel nekem. Egy kicsit szédültem, és ahogy
az ütközés előtti kérdésekre válaszoltam bevillant Kitti.
- Elnézést hol van a barátnőm? – Tört rám a pánik, ami még
jobban felerősödött mikor megláttam szerelmemet a hordágyon feküdni.
Nyakmerevítő és lélegeztető pumpa volt rajta amit az egyik nővér nyomkodott.
- Kitti. – Szaladtam hozzá, de ő semmire nem reagált. –
Kitti itt vagyok veled hallod. Nyisd ki a szemed kicsim. - Fogtam a kezét, ami
jéghideg volt.
- Kérem, hagyja, és engedje, hogy tegyük a dolgunkat.
Azonnal be kell vinni a kórházba. – Tolt el mellőle az egyik mentős fiú
miközben hátra betették a kocsiba.
- Vele megyek. – Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon és örültem,
hogy ők sem ellenkeznek. A sziréna bekapcsolt mi pedig útnak indultunk.
Mindenféle orvosi szavak röpködtek és kérdéseket szegeztek nekem, ami nagyon
idegesített, hiszen a fejem újra fájni kezdett. Kitti hófehér arcát figyeltem,
amikor a nővér bekötötte neki az infúziót. Az időt sem érzékeltem, csak akkor
tudatosult bennem, hogy odaértünk mikor kinyílt a mentő ajtaja és becsapódott a
hideg Decemberi levegő. Barátnőmet kivették és azonnal közre fogták az orvosok
és a nővérek.
- Kitti itt vagyok veled! – Fogtam meg újra a kezét. – Mondja,
mi lehet a baja? Miért nem tér magához? – Érdeklődtem az egyik őszebb hajú
orvostól.
- Valószínű belső sérülései vannak, de amíg nem tudunk
biztosat mondani kérem kint várakozzon, mi pedig felkészítjük a műtétre. –
Mutatott egy műanyag székre.
- Műtétre? – Estem kétségbe.
- Lehetnek belső vérzései, amiket el kell állítani, vagy
akár megrepedhetett valamelyik létfontosságú szerve. Sajnos nem volt bekötve
így a sérülései komolyan is lehetnek, bár úgy tűnik törései, nincsenek ami
meglepő. – Magyarázott. – Ha esetleg szeretné értesíteni valamelyik hozzátartozóját
azt megteheti amíg az operációval végzünk, de mi is telefonálhatunk.
- Nem, én ismerem a nővérét, majd őt értesítem, mellesleg
kérhetném, hogy ezt privátan kezeljék. Tudja…
- Ez csak természetes Mr. Shaarawy. Innen a sajtó nem fog
megtudni semmit, de most ha megbocsájt, megmenteném a barátnőjét.
- Köszönöm. – Hálálkodtam, majd miután leültem a székre
előkaptam a mobilom. A telefonom hajnali
hármat mutatott és reméltem, hogy Lili azért még felveszi. Az utóbbi időbe nem
tárgyaltunk, és ez is idegesített, de örültem, hogy szerencsével jártam. Ahogy
az üzenetet továbbítottam leraktam a telefonom és a kezembe temettem az arcom.
Nagyon nehéz volt egyedül a várakozás, hiszen a percek csigalassúsággal teltek.
Átgondoltam az egész estét és minden mozzanatát. Nem mentem gyorsan és az, hogy
megálltam mikor a lámpa már sárga volt elővigyázatosságból tettem. Tudtam akkor
jöhettek belénk. Utáltam magam, hogy nem figyelmeztettem barátnőmet mikor
kikapcsolta az övét. Szerettem volna beszélgetni valakivel, de ilyenkor nem
akartam senkit sem zargatni.
- Uram egy kávét hozzak? – Jött oda egy nővér, aki
valahonnan borzasztóan ismerős volt. – Vagy esetleg valami ennivalót?
- Köszönöm nem, én várok. – Néztem fel rá.
- Van egy privát szobánk ahol nyugodtan
ledőlhet.
- Nem, én… - Kezdtem és bármilyen férfiatlan is volt a viselkedésem
eleredtek a könnyeim. Az jutott eszembe, ha valami történik a barátnőmmel soha
nem leszek már olyan mint régen. Tudatosult bennem, hogy szeretném, ha a
feleségem lenne, és mellette akarom leélni az egész életem. A nővérke mellém
ült és kedvesen vigasztalt. Jó volt beszélgetni valakivel és talán egy kicsit
elterelte a gondolataimat. Kint már kezdett hajnalodni és én még mindig a nővérkével
beszélgettem. Jó volt, mert elmesélte nekem, hogy valószínű mi lehet Kitti baja
és elmagyarázta részletesen a dolgokat. Megtudtam, hogy nemrég kezdett el gyakornokoskodni
a kórházba, és szeretne orvosi egyetemre menni, de nincs rá pénze így marad
nővér. Beszélgettünk a fociról is, és ekkor kinyílt a műtő ajtaja és kitolták a
lányt. Azonnal felpattantam és odaindultam a doktorhoz.
- Hogy sikerült?
- Nyugodjon meg a műtété remekül sikerült. Most sok
pihenésre van szüksége.
- Mikor fog felébredni? – Türelmetlenkedtem.
- Nem tudom megmondani, de ha minden jól megy, akkor, ha
kimegy az altató hatása. Egyenlőre az intenzíven tartjuk megfigyelés alatt, és
ha ilyen az állapota, akkor akár már holnap átrakhatjuk egy szobába.
- Kérhetnék egy magánszobát?
- Ez csak természetes. – Mosolygott rám megnyugtatóan és
mielőtt tovább indult volna visszaszólt. – Stephan nyugodjon meg, minden rendbe
jön.
- Tényleg köszönöm, és önnek is, hogy tartotta bennem a
lelket. – Fordultam a nővérkéhez.
- Lolita már csak ilyen segítőkész. – Kacsintott rá a doktor
úr majd tovább állt.
- Bemehetek hozzá? – Tudakoltam Lolitától mire igenlően
bólintott és bekísért Kittihez. Szájában még mindig ott volt az intubációs cső
és egy szívmonitor volt mellé állítva. Arca nyugodt volt és békésen szuszogott.
Mellé ültem majd mikor letettem a fejem az ágyra azonnal elnyomott az álom.
Lili:
- Úr isten. – Hallottam Zlatan hangját, de nem jutottak el a
tudatomig a szavak. Még mindig olasz barátom pánikszerű szavai víz hangzottak a
fülembe. A húgom eszméletlen állapotban fekszik egy római kórházba és én nem
vagyok mellette. Nem védtem meg, csak a saját magánéletem érdekelt. – Lili mi
lesz most? – Sürgetett Zlatan én pedig mint aki ekkor ébredt az álomvilágból
ráemeltem tekintetemet.
- Foglalok egy jegyet Rómába és… - Mondtam gépiesen.
- Ne, nem kell. Mindjárt telefonálok és elrepülünk a
gépemmel. Várj. – Kapta elő mobilját majd intézkedni kezdett, én pedig éreztem,
hogy mozdulnom kéne, de a hír súlya hatalmas teherként nehezedett rám és
béklyóba kötötték végtagjaimat. Pár perc telefonálás után Zlatan elém térdelt
és mélyen a szemembe nézett.
- Elintéztem mindent kicsim, ha akarod most azonnal
indulhatunk. Már taxit is hívtam, szóval ha gyorsan elindulunk nem sokára
testvéred mellett lehetsz.
- Így nem mehetek a kórházba. – Néztem végig a ruhámon.
- Vannak még itt dolgaid, ha szeretnéd, lehozom őket a
szobámból. Én is magamra kapok egy másik ruhát. Lehozom őket, addig próbálj meg
megnyugodni. – Adott egy csókot majd elszaladt, hogy átöltözzön, és én még
akkor is az ágy szélén ültem mikor visszatért kezébe egy rég nem látott
pólómmal és farmer nadrágommal.
- Lili vedd fel ezeket. – Nyújtotta felém a ruhákat, de én
csak üveges szemmel meredtem rá, mire mellém ült az ágyra. – Édesem nem lesz
semmi baj, és…
- … és ha mégis. Mi történik, ha mégis?
- Nem szabad ilyenekre gondolni Lili, csak arra, hogy jól
van. Lehet, mire odaérünk, már kinyitja a szemét és vidáman fog mosolyogni. –
Biztatott, de akármennyire is szerettem volna hinni neki nem tudtam, csak újra
kitört belőlem a sírás, így átölelt, fejem a mellkasába fúródott miközben
gyengéden simogatta a hátam.
- Ugye velem jössz? – Néztem fel rá.
- Persze, hogy veled megyek Lili ez nem is kérdés, csak
öltözz át, mert a taxi bármelyik pillanatban ideérhet. Gyere. – Húzott fel én
pedig felvettem a Zlatan által lehozott ruhákat. Kis idő múlva pedig hallottuk
a taxi dudálását. Kezembe fogtam a kis táskámat, majd kézen fogva léptünk ki a házból,
és pár perc alatt a repülőtérre érkeztünk. Egy szűk és kanyargós folyosón
mentünk keresztül ahol szinte senkivel nem találkoztunk. A Decemberi hideg
levegő a csontomig hatolt, és egyedül csak a kezem volt meleg amit Zlatan
erősen szorított. Az agyam teljesen kikapcsolt így csak a mellettem lépkedő
férfira hagyatkoztam. Mogyoró szemeiben aggodalommal vegyes riadalmat láttam valahányszor
rám tekintett. Zlatan beszélt pár szót a pilótával, amíg én türelmesen vártam a
hidegbe. A gép nem volt nagy, és meglepődtem, hogy szerelmem felajánlotta, de
visszagondolva kényelem és gyorsaság szempontjából kiváló döntés volt. Felértünk
a fedélzetre és miután lepakoltuk a dolgainkat fáradtan rogytam le a vajszínű
ülések egyikébe. Nagyon furcsa volt, mert nem ültem még sosem magángépen és
meglepődtem a berendezésen, ami a négy fotelen kívül egy asztalból egy televízióból
és egy nagyobb kanapéból állt amiben ketten is kényelmesen elfértünk. A felszállás
simán ment majd csak az elsuhanó felhőket láttam az ablakból, amik olyanok
voltak mint egy hatalmas vattacukor.
- Kértek valamit inni? – Lépett be egy fiatal lány, piros légi
utas kísérő ruhája csinosan állt rajta és csábító szemekkel nézett Zlatanra, de
ilyen állapotban még ez sem tudott felhúzni. Gondolataim továbbra is húgom
körül kavarogtak.
- Sara ő itt a barátnőm Lilien. – Mosolygott rá szerelmem és
bemutatott minket egymásnak. A lány finoman végigmért majd rám villantott egy
műmosolyt. – Sara a repülő pincére, aki mindig készen áll, ha utazom valamerre.
Az édesapja nagyon jó barátom, és mivel Sara amúgy is ilyen munkakörbe dolgozik,
mindig szívesen fogadom a szolgálatait.
- Értem. – Bólogattam, de teljesen hidegen hagyott a lány,
mert borzalmas fáradság lett úrrá rajtam.
- Szóval akkor mit hozhatok? – Kérdezte újra Sara, mire
Zlatan válaszolt.
- Egy kávét és egy nyugtatót tát.
- Máris hozom. – Bólintott majd kiment az ajtón és elhúzta a
paravánt.
- Szép lány. - Állapítottam meg mikor kettesbe maradtunk.
- Igen, és nagyon fiatal. Most töltötte a húszat. – Nézett rám
és mikor végignéztem rajta eszembe jutott a fotózás, ugyanis a saját márkás fekete
szabadidőjét húzta magára.
- Mi lesz a munkával? – Tettem fel a kérdést.
- Ne foglalkozz most ezzel. – Próbált nyugtatni és gyengéden
megsimogatta a combom. – Már intézkedtem és átrakjuk egy olyan időpontba, ami
neked jó.
- De ez…
- Lili semmi nem fontosabb annál, mint, hogy most a húgod
mellett légy. A munka jelenesetbe várhat.
- Kicsim annyira sajnálom, és annyira félek, hogy nem érek
oda időbe és…
- Csssss, mondtam, hogy ne gondolj erre. – Szólt majd egy gyengéd
csókkal belém fojtotta a szót én pedig hagytam magam elmerülni az édes pillanatba,
aminek Sara vetett véget.
- Meghoztam az italokat. Mást kértek? – Pillantott Zlatanra
aki kivette a tálcát a lány kezéből és lerakta az asztalra.
- Nem csak azt, hogy a landolásig senki ne zavarjon.
- Oké. – Bólintott majd miután kiment behúzta az ajtót.
Zlatan a kanapéra mutatott.
- Feküdj le ide kicsim, ezen ketten is elférünk, bár előbb
idd meg ezt. – Nyújtotta felém a bögrét.
- Tudod, hogy utálom a teát.
- Nem érdekel, mert ez jót fog tenni. Ne makacskodj, hanem
idd meg! – Parancsolta szigorúan és én nagy duzzogva lehúztam a forró italt.
Igaza volt szerelmemnek, az ital hatására a görcsösség kezdett feloldódni én
pedig újra egyre álmosabb lettem
- Gyere ide. – Húzott közel magához és én bekuckóztam a
karjai közé. Fejemet a mellkasára hajtottam és kezemet becsúsztatta a pólója
alá. Éreztem szívverését és mellkasának egyenletes emelkedése engem is
megnyugtatott.
- Köszönöm, hogy velem vagy. – Néztem bele csodálatos szemeibe,
amibe imádtam elveszni.
- Lili nem csak akkor állok melletted, ha minden szuper. Ez
a kapcsolat lényege. Jóban-, rosszban.
- Hú ez most úgy hangzott mint egy házassági fogadalom. –
Szaladt ki a számon és látta, hogy felcsillan a szeme.
- Bocsánat én csak…
- Lili én komolyan gondoltam és most, hogy újra
megbocsájtottál készen állok akár elvenni téged. Persze ha akarod. – Tette hozzá
az utolsó mondatot félve.
- Honnan veszed, hogy megbocsájtottam?
- Talán az együtt töltött csodálatos éjszaka miatt? Vagy
neked nem jelentett semmit?
- De csak én még mindig bizonytalan vagyok.
- Vagy esetleg bennem
nem bízol?
- Igen. – Vallottam be szemlesütve. Nekem még mindig fáj,
ami közted és Lolitával történt.
- Soha többé nem lesz ilyen, ígérem!
- Ezekkel az ígéretekkel már többször megégettem magam. –
Csattantam fel.
- Lili ne veszekedjünk, csak ma ne. – Esdekelt én pedig
belementem. Amúgy is fáradt voltam így jobbnak láttam, ha nem feszegetem tovább
ezt a témát, hanem engedem, hogy a fáradság úrrá legyen rajtam és beborítsa az
egész testem. Már bőven hajnalodott mikor szerelmem ébresztgetett, és ahogy
leszálltunk a taxival azonnal a kórházba kértük magunkat. Idegesen és félelemmel
a szívembe rohantam a folyosókon miután a recepción megmutatták merre kell
menni. Berontottam az ajtón, és ahogy a szobába értem Stephant és a húgomat
pillantottam meg. Barátom fejét az ágyra hajtva aludt és Kitti szemei is csukva
voltak. Mellette a szívmonitor egyenletesen pityegett és a lélegeztető gép is
tette a dolgát. Nem akartam Stephant felébreszteni, de talán megérezte
jelenlétemet, hiszen kinyitotta a szemét és álmosan nézett rám. Haja
össze-vissza állt, csodálatos szemei alatt pedig nagy karikák éktelenkedtek.
- Lili én annyira sajnálom. – Állt fel suttogva. – Nekem kellett
volna vigyáznom rá, de…
- Nem hibáztatlak Stephan. – Nyugtattam meg, majd átöleltem
és szorosan magamhoz szorítottam majd mindkettőnkből kitört a sírás és csak öleltük
egymást hosszú percekig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése