Sziasztok!! Új rész! :). Eléggé sok időbe telt mire elkészültem ezzel a résszel, és lehet, hogy az előző részből lesz egy pár ismerős dolog, de olvassátok el! Remélem ti is úgy gondoljátok majd mint én, hogy megéri. :). Jó olvasást nektek! Puszi.
Csak néztem erre a csodaszép gyűrűre és nem tudtam mit kéne
válaszolnom. Stephan tekintete reménykedően csillogott rám.
- Szóval? – Kérdezte. „ fenébe tudnom kellett volna, hogy
erre készül!! Mért nem vettem észre?? TE JÓ ÉG??? Én meg… mit feleljek?”
- Step…. Nekem… bocsánat, de ki kell mennem a levegőre. –
Majd otthagytam szegényt. Pár perc múlva azonban ő is követett.
- Lili… szóval akkor nem a válasz? – Hallottam szomorúságtól
teli hangját.
- Stephan ez nekem annyira hirtelen… és….
- Hirtelen?? Három éve együtt vagyunk. Mi ebbe olyan
hirtelen???
- De tudod, hogy házasság ellenes vagyok? Miért nem lehetne
csak egyszerűen együtt lenni… gyűrű nélkül.
- Mert akkor mi értelme a sok álomnak, amit együtt terveztünk
el? A gyerekek meg az összeköltözés??
- Stephan kérlek… én még csak 27 éves vagyok… és…
- Igazából ez most eléggé rosszul esik, mert lehet én vagyok
a naiv, de úgy gondoltam, hogy majd a meghatottságtól könnyekbe törsz ki és a
nyakamba borulva igennel felelsz.
- Nem tudok igennel felelni Stephan, mert….
- Talán van valaki más? – Szegezte nekem a kérdést, és
tudtam, hogy nem bánthatom meg azzal ha bevallom lefeküdtem a legjobb
barátjával.
- Nem… ugyan… nincs senki én csak.. időt kérek!! Kérlek. –
Fogtam meg a kezét. – Adj mondjuk egy hónapot!!
- Egy hónap után mi lesz? Ha három év nem volt elég akkor
egy hónap mire lesz jó?
- Semmire. – Suttogtam csendben és úgy gondoltuk mivel az
estének már amúgy is lőttek hazamegyünk. Otthon szerencsére már mindenki aludt.
Stephan azt mondta, hogy jobb lesz ha hazamegy, de szerencsére megbírtam
győzni, hogy még maradjon. Elvégre nem kell attól még szakítanunk, hogy nemet mondtam. Persze ez eléggé buta kifogás volt és én is tudtam, hogy most
borzalmasan beleléptem a lelki világába ezzel a nemleges válasszal, de
beleegyezett abba, hogy Szilveszter után megyünk haza. Hajnaltájban kimentem a
mosdóba és láttam, hogy a konyhába ég a villany. Félve léptem be és láttam,
hogy Zlatan ül az asztalnál előtte egy pohár sörrel.
- Szia. Nem bírsz aludni? – Kérdeztem tőle félve.
- Nem…. és… semmi kedvem Alexandra mellé feküdni. – Nézett
rám és szemei nagyon pirosak voltak.
- Jól vagy? – Ültem le mellé és mikor megpróbáltam megfogni
a kezét elhúzta tőlem.
- Nem tudom mit kéne gondoljak most Lili! Mi ez az egy
hónapos baromság?
- Csak időt kértem!!
- Időt? Mégis miért?
- Mert… lehet, hogy megváltozik a véleményez Zlatan.. és..
- Ugyan már Lili mindketten tudjuk, hogy miért mondtál
nemet.
- Ez nem rólad szól és akár hiszed akár nem az, hogy veled
bármi is volt nem a legerősebb tényező ami miatt azt mondtam Stephannak amit!
NEM CSAK TE VAGY A KÖZÉPPONTBA MINDIG!!
- Akkor mégis mi?
- Tudod én… utálom a házasságot és… félek ettől az
elkötelezettségtől, mert mi van ha elrontom? Nem akartam Stephant megbántani
csak… őszinte akartam vele lenni. Nyilván veled őrületes volt a tegnap éjszaka,
de én vérbeli házasság ellenes vagyok Zlatan. A családom borzalmasan zűrös és
mindenki csak bántotta egymást,és a nagy balhé kitörése előtt az anyám és az
apám csak ordítoztak egymással. Én nem ezt akarom.
- Pedig a házasság igenis jó Lili.
- Basszus ezt pont TE mondod?? – Kérdeztem
meglepődve.
- Ha jó emberhez mész hozzá lehet még boldog életed… és..
hidd el nem ezt akarom Alexandrának, de ő beleéli magát ebbe az álomvilágba ami
nincs meg a házasságunkba. Ezért akarok én VELED lenni. Nem mással… és már
vettem is egy kisebb lakást és mivel tudom, hogy szereted a csöndesebb helyeket
ez egy nyugodtabb környék. Veled akartam oda költözni érted? Még egy pár
haverommal is beszéltem, akik különböző magazinokba fotóznak, hogy legyen melód
és az egyiknek küldtem egy pár képedet…és… Januártól már kezdhetnél is.
- Te munkát szereztél nekem? – Kérdeztem meglepetten és
nagyon meghatott a nagylelkűsége.
- Igen, mert úgy gondoltam, ha nemmel felelsz Stephannak
akkor azonnal ideköltözhetnél hozzám és együtt lennénk. Fél éves lenne ez a
meló, mert utána máshova igazolok és akkor már semmi értelme, hogy Párizsba
dolgozz. Mindent megteszek érted, amit csak akarsz Lili.
- De… Zlatan ezt nem
lehet. Te és én… ez nem helyes amit teszünk.
- Miért nem??
- Mert mégis milyen embernek gondolnának szerinted? Egy
házasság törőnek, vagy egy kurvának aki nem nézi a házasság szentségét. - Álltam
fel és töltöttem magamnak egy pohár vizet.
- Ez baromság, de nem számít, mert bármi lesz én… akkor is
elköltözök Alexandrától, mert ez nem bírom… ezt a látszatot. Te csinálhatod, de
én nem fogom. – Szolt és lehúzta a sörét.
- Jó döntést hoztam Zlatan!! Neked feleséged van és…
gyereked, akinek kell egy apa és te is imádod Maxit. Nekem pedig jó lesz ez és
ha Stephan úgy dönt, akkor egyedül is elleszek. Majd visszaköltözök Milánóba, és
majd valamikor elmúlik az, amit most úgy gondolom, hogy érzek.
- Mondd és az a szerelem mikor fog elmúlni, amit irántad
érzek? Ez már több éves… és…
- Idővel minden megváltozik, és ha nem találkozunk, akkor…
nem fog ez az egész… akadályt jelenteni.
- Akadályt? Neked ez akadály? Tegnap nem ezt mondtad… sőt… a
tested sem ezt mondatta mikor csókoltalak és kényeztettelek. Mindkettőnkben
ott van az egymás iránti vágy és be kell, valljam, nem volt elég belőled ennyi.
Többet akarok még belőled, és tudom, hogy te is így érzel. Neked sem volt elég
ennyi - Jött a hátam mögé és ajkai a nyakamat érintették. – Mert most is mást mond a tested, mint amit te
akarsz nekem bemesélni Lili.
- Vissza kell mennem. – Léptem előre, de megfogta a kezem és
maga felé fordított.
- Mondd a szemembe, hogy már nem érzel semmit és akkor
elhiszem.
- Kérlek, ne kényszeríts erre. – Suttogtam és nem mertem
belenézni mogyoró szemeibe, csak idegesen néztem ide- oda.
- Semmi baj… élj akkor ebbe a tagadásba. – Nézett rám
szigorúan majd ott hagyott egyedül a tehetetlenség érzését maga után hagyva a
szívembe. Másnap nem sokat beszéltünk egymással Stephannal. A karácsonyi nagy
ünnepi hangulatra nagyon rányomta a válaszom a negatív bélyeget. Bár Alexandra
és Heléna mesélt mindenféle történetet egész nap és Maxit hallgattuk, ahogy
aranyosan beszélget hol az apjával hol Alexandrával. Láttam Stephanon, hogy ő
is erre vágyik. Család és gyerek, de még nem tudtam neki megadni azt, amire
vágyott. Velem nem jó lóra tett, de ezt akkor tudta mikor összejöttünk.
Másodszorra is. Az ünnepek hamar lecsengtek. A szilvesztert még együtt
töltöttük, majd Stephan Rómába vitette át a dolgait. Én már nem tartottam vele
így szétmentünk. Stephan borzasztóan összetört. Láttam a tekintetéből, hogy nem
tudja miért, de a tényleges okát nem akartam neki elmondani. Soha nem tudhatja
meg, hogy csak azért hagytam el, mert már a legjobb barátjába vagyok szerelemes.
Az igazat megvallva nem valami békésen váltunk el, amiről az is tehetett, hogy
a sajtóban mindenféle idióta pletykák jelentek meg rólunk és a szakításunk
körülményeiről és az, hogy sokat járkáltam az új főnökömmel, pedig tőle tényleg
nem akartam semmit. Helénával átbeszéltem a dolgokat és mivel kibékültünk hozzá
költöztem újra Milánóba. A régebbi lapom átvett, de szerencsére mivel megvolt a
végzettségem sportcikkeket is írhattam a lapba. Sőt saját rovatom is lett.
Imádtam csinálni és anyagilag is helyre billentem. Egyik nap rohantam haza a
munkából mikor csörgött a telefonom.
-
Hello. – Kaptam fel gyorsan a készüléket aminek
kijelzőjén a főnököm száma állt.
-
Lili merre vagy? – Kérdezte.
-
Már hazafelé tartok. Valami baj van? Nem jó a cikk?
-
De a havi irományod szuper, csak már a jövő hónapin
töröm a fejem. Van egy fiú, akivel interjút kéne csinálnod.
-
Rendben. – Egyeztem bele. – Kiről lenne szó? Utána
néznék.
-
Ezért szeretlek, mert máris beleveted magad a melóba. A
neve… várj… itt van leírva. Valami arabos nevű gyerek, és Milánba is focizott, de már
Romába nyomja…. Ó mi a fene. Megvan. El Shaarawy.
-
Tessék? – Kérdeztem riadtan a hangomba sok ijedséggel.
– Ezt nem csinálhatom meg.
-
De mért? Ő az egyik legjobb focista. Vagyis tehetséges.
Kell vele egy interjú. Lehet benne munka, barátok… de egy kis magánélet sem
ártana. A lány rajongóknak biztos leesik a bugyijuk, ha meglátják, kivel van
nagy interjú. Ezért kell egy kis magánélet is bele. A csajok imádják ezt.
-
Paulo!! Sajnos akkor sem fogadhatom el, ugyanis több
mint valószínű hallani sem akar arról, hogy velem találkozzon.
-
De hát miért? – Érdeklődött és muszáj voltam színt
vallani.
- Az igazság az, hogy három évig voltunk együtt,
és nem olyan rég szakítottunk. Mivel nem békésen váltunk el nem hiszem, hogy
hallani akarna rólam. Főleg nem dolgozna velem együtt. Sajnálom Paulo, de dobj
be valami mást. Vagy valakit aki ugyanilyen jó focista.
-
De nekünk ő kell… most ő az akiről minden újság
cikkezik. Ebből mi sem maradhatunk ki. Na és a két oldalas extra interjú csak
még jobb. Tudod te mennyi plusz olvasót hozna ez a konyhára Lilien? Mellesleg
miért nem tudtam én erről?
-
Mert nem beszéltem róla soha és próbáltuk elkerülni a
nyilvánosságot. Szerencsére eléggé ritkán készült rólunk kép.
-
Nézd próbáld meg és ha nem jön be… vagy ha tényleg
ennyire utál akkor nézek valaki mást.
-
Oké. Köszönöm Paolo. Akkor hétfőn találkozunk.
-
Rendben jó hétvégét! – Köszönt el majd én is leraktam a
kagylót. Egész hétvégén ezen a hülye interjún törtem az agyam. Tudtam, hogy
simán kitudnám cselezni csak annyit kéne tennem, hogy felhívom az ügynökét.
Stephannak csak akkor esne le mikor már nem tudna visszakozni. De ezt nem
tehetem meg vele. Hiszen mégiscsak három évet voltunk együtt szóval már ezért
is nekem kell felkérni a cikkre.
-
Oké mi a bajod? – Lépett be Heléna szobámba.
-
Miért? – Érdeklődtem.
-
Egész hétvégén ilyen… zizi vagy. Nem figyelsz rám és
még bulizni sem jöttél el velem. Semmi kommunikáció csak a szobába gubbasztasz.
Mégis mi a fene van?
-
Ó nem is tudtam, hogy ilyen vagyok. – Néztem rá bűnbánóan.
– Csak van egy meló amit fogalmam sincs hogy fogok megoldani.
-
Valami fotózás?
-
Nem, vagyis nyilván a képeket is én fogom készíteni, de
ez inkább egy mély interjú egy különleges emberrel.
-
Különleges? Miért…valami tudós vagy…az elnök.....
-
Stephan El Shaarawy.
-
Hogy mi van? – Nézett rám barátnőm és gyorsan leült az
ágyamra.
-
Igen. A főnököm szerint mióta újra visszajött csak
ontja a gólokat és újra a csúcs tör a csapattal. Vagyis a Romával. Jövő hónap
10.-ég kell megcsinálnom.
-
Mit akarsz tenni?
-
Fogalmam sincs. Két lehetőség van. Az egyik, hogy felhívom
az ügynökét és akkor nem futhat el, de ezzel becsapom és az amúgy sem jó
viszonyunk csak tovább romlik. A másik pedig, hogy őt hívom fel, de
kockáztatom, hogy nem fogadja el az ajánlatot és ugrik a melóm.
-
Egyik sem tűnik olyan jó opciónak, de még van időd.
-
Igen, de nem akarom az utolsó pillanatra hagyni. Holnap
felhívom az ügynökét és megkérdezem, hogy mennyire elfoglalt.
-
A tesóm múltkor mesélte, hogy valószínű másik száma
van.
-
Remek akkor honnan a fenéből tudjam meg ezt?
-
Talán ha felhívnád Zlatant.
-
Soha. – Hárítottam gyorsan.
-
Akkor felhívjam én?
-
Megtennéd? – Néztem rá hálásan.
-
Persze… egy pillanat és meglesz. – Mosolygott rám majd
kiment a szobámból. Lehetőségem lett volna beszélni Zlatannal, de elbasztam.
Nem lehetek ennyire félős. Mindegy nem számít, csak a telefonszám kell és kész.
Nem kell magamnak felesleges gondokat okoznom azzal, ha ő talán mondd
valami olyat ami jól esne, de nem lehet. Másnap beszéltem az ügynökkel és
megtudtam, hogy a meccsen és az edzésen kívül jelenleg semmi egyéb
elfoglaltsága sincs. Két hétig tologattam mire rászántam magam a hívásra. A
szívem őrölt módon dobogott mikor beleszólt a telefonba.
-
Igen? – Hallottam a hangját.
-
Szia Stephan én Lili vagyok. Volna rám egy pár perced?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése