- Nálunk akartuk elmondani - szóltam gyorsan
közbe, remélve enyhítem kicsit a hirtelen beállt jeges légkört - a vacsorán.
- Mégis hány éves ez a kislány? - Hallottam apám
hangját, aki újra végigmérte Nellat, és közelebb lépett hozzá.
- Nemsokára már tíz éves leszek- húzta ki
büszkén magát a kicsi, és arcocskája pirospozsgás színben játszott.
- Jó ég, akkor te nagyon fiatalon szültél
Chiara! Mégis hogy... és... - hitetlenkedett tovább anyám és egyre jobban
kezdett kiakadni.
- Igen, eléggé, de remélem, hogy ha megismerik a
lányom....
- Ezt nem tudom felfogni! A fiam is tudott
erről? - Pillantott rám apám, én pedig nem hazudtam neki.
- Igen, tudtam, viszont jobb lenne, ha
visszakísérnénk Nellat az édesapjához, és utána otthon, nyugodt körülmények
között beszélhetnénk ezt át.
- Rendben, mi sem akarunk itt botrányt. Nem
tenne jót a hírnevednek kisfiam - aggodalmaskodott anyám, ahogy körbenézett az
oszladozó tömegen.
- Anya most baj van? - Tekintett fel Nella,
ahogy Carlo felé közelítettünk, de szerelmem nem tudott megszólalni, csak
könnyeit próbálta titkolni egy hatalmas szemüveggel.
- Nella nincs semmi baj, csak tudod az én
szüleim kicsit szigorúbbak, és meglepődtek azon, hogy anyukádnak fiatalon
született egy csodálatos lánya - nyugtattam meg, és reméltem sikerül is. Carlo
gúnyos mosollyal várt minket, és bár legszívesebben azonnal orrba vertem volna,
nem lehetett. A hely és az idő sem volt megfelelő.