2017. június 9., péntek

3/29 ⚽️Sztriptíz egy kis extrával ⚽️

Kitti: A televízió előtt ültünk, és élveztük ezt a kis csendet, és azt, hogy végre kettesben lehetünk Stephannal. Hihetetlenül hiányzott már, hogy ott és akkor csókoljam meg, amikor szeretném és olyan dolgokat mondjak neki, ami picit pimasz, mégis felkelti az érdeklődését. Heléna, Manuel és Jurka sétálni mentek, Stephan pedig berakott valami filmet, ami jobban hajazott egy horrorra, mint egy akciófilmre. Minden félelmetes résznél- a kicsi ingerküszöböm miatt - Stephan mellkasába fúrtam a fejem. Szerelmem jót nevetett a gyávaságomon és szorosan ölelt magához. 
-Mondd, miért nem nézünk valami mást? - Szóltam ki a tenyerem közül, mire megsajnált és kapcsolgatni kezdte a készüléket. A nagy kapcsolgatás közepette megakadt a szemem a kedvenc filmemen.
- Hé, nyomd vissza! - Szóltam gyorsan, és ő engedett a kérésemnek. - Imádom ezt a filmet. - Mondtam neki.
- Mi a franc ez? - Nézett kérdőn a képernyőre, ahol éppen Channing Tatum vonaglott egy széken ülő lány előtt.
- Ez az egyik kedvenc filmem. a Magic Mike XXL. - Néztem barátomra majd újra a képernyőre ahol forró jelenetek követték egymást.
- Nekem nem igazán jön be. - Húzta el a száját, én pedig csak mosolyogtam. - Ez ilyen vetkőzős pasi?
- Igen, olyan, de nagyon jó szerintem. Szuper ahogy táncol, meg az egész film olyan akár egy nagy show.
- A csajok biztos élvezik az ilyeneket. - Mondta.
-  Az biztos, hiszen a lányok erre vannak kiéhezve. Mellesleg nem hiszem, hogy a hülye haverjaid még egyszer sem vittek el téged egy ilyen bárba ahol lányok táncolnak. - Cukkoltam.
- Nem, még sosem voltam ilyen helyen. Talán majd szerveznek nekem a legénybúcsúmra. - Mosolyodott el.
- Még csak az kéne. Nem fogom hagyni, hogy más üljön az öledbe miközben a csípőjét mozgatja.
- Ez nem rajtam múlik. - Nevetett fel, majd felállt és berakott a mikróba egy zacskós pattogatott kukoricát, én pedig újra a televízió felé fordultam. Stephan pár perc múlva egy nagy tál kukoricát rakott le elém majd szinte alig hallhatóan megkérdezte. - Te is vetkőztél Svédországba?
- Tessék? - Szakítottam el tekintetemet a képernyőről. 
- Csak azt kérdeztem, hogy te is vetkőztél mikor Svédországba dolgoztál, vagy csak...
- Stephan, mégis mit gondolsz? - Háborodtam fel. - Mondtam, hogy táncoltam, igen. Rúdon, de nem szabadultam meg egyetlen egy ruhámtól sem.
- Biztos?
- Miért hazudnék? Voltak lányok akik igen, de én még túl fiatal voltam ahhoz, hogy mutogassam magam. Nekem csak a tánc tudásom kellett.
- Akkor megnyugodtam. - Bújt közelebb majd lágyan megcsókolt és az ölébe vett. - Soha többé nem kell azt tenned amíg velem vagy. - Nézett bele a szemembe. - Sosem engedem meg, hogy bántsanak és olyanra kényszerítsenek amit nem akarsz. Szeretlek és velem biztonságba érezheted magad.
- Köszönöm. - Mondtam kedvesen majd eszembe jutott valami és felpattantam az öléből. - Mikor jönnek vissza a testvéredék?
- Fogalmam sincs, de úgy tudom elmentek vacsorázni valamerre még. De miért? 
- Majd meglátod. Nézd a televíziót majd ha szólok gyere be a szobába. Én most elvonulok egy kicsit.
- De hát hová mész? - Nézett kérdőn azokkal a szép szemeivel.
- Mindent megtudsz idővel, de nem illik leskelődni. Ja, és addig gondold ki az esküvőnk dátumát.
- Rendben van kicsim, akkor akármit is csinálsz siess vele. - Szólt és én bevonultam a fürdőszobába. Gyorsan lekaptam a ruháimat és beálltam a tus alá. Rózsás tusfürdőt nyomtam a kezembe aminek az illata betöltötte az egész kabint és már előre izgatott voltam a tervem miatt. Még sosem csináltam ilyet egyetlen férfinak sem, főleg, hogy az a férfi életem szerelme. Nem is tudom miért pattant ki az agyamból ez a dolog, de reméltem, hogy nagy sikert fogok vele aratni Stephan előtt. A tus után illatos testápolóval kentem be magam, majd a hullámos hajam jobbnak láttam, ha hajvasalóval kisimítom. A tükörben pedig elcsodálkoztam mennyire sokat dob az arcomon, hogy nem lóg bele a hajam, hanem szép egyenesen omlik a hátam közepéig. Törölközőbe tekertem magam, majd felvonultam a nekünk kijelölt szobába. Reméltem Manuelék bőven éjfél felé érnek haza, és nem zavarnak meg semmit. Felkaptam a fekete combfixemet amit egy-egy piros masni díszített és tudtam Stephan egyik kedvenc darabja amit csak ritkán használok. Fekete csipke fehérneműt kaptam magamra és a szekrényem előtt álldogáltam. Nagyon ütős és szexi darabot akartam felvenni amit Stephan egy mozdulattal leakar tépni rólam, viszont semmi olyat nem találtam ami erre megfelelő lenne. A pillantásom az egyik székre siklott majd megláttam szerelmem tegnap este levetett sötétkék ingét. A ruha után kaptam és az orromhoz emeltem. Imádtam, hogy érezni lehetett rajta az illatát, ami erős, férfias volt. Egy pillantás alatt felforrósodott a vérem ahogy fejben átéltem a tegnapi éjszakánkat és reméltem a mai este csak még jobb lesz. Magamra kaptam a ruhadarabot és az álló tükörhöz léptem, hogy végignézzek magamon. Elégedett mosolyra húztam a számat, majd miután elkészítettem egy dögös sminket bekapcsoltam egy pont erre az alkalomra való zenét. Az izgalmam már a tetőfokára hágott és azon is elgondolkoztam, hogy inkább hagyom az egészet a fenébe. Mi van ha valamit elrontok? Elvégre nem vagyok sztriptíz táncos, csak egy lány aki eléggé jól mozog. Nyilván emlékeztem sok olyan mozdulatra amiket a kolléganőim mutattak, de sosem használtam fel élesben. Mindig is kritizáltak, hogy nem vetkőzöm és sok bántást is kaptam, de sosem törtem meg. Nem akartam az a fajta lány lenni aki mindenkinek mutogatta a meztelen testét és várta, hogy a bugyijába tömködjék a pénzt. Végül mégis nagy levegőt vettem és kisétáltam a lépcsőkorláthoz. Úgy láttam Stephan újra visszatért a horrorfilm nézéséhez, ami jó jel volt, mert legalább nem aludt bele a várakozásba. 
- Stephan szeretném ha feljönnél. - Szóltam le neki. 
- Elkészültél? - Kérdezett vissza és a hangja izgatottan csengett, majd kikapcsolta a televíziót. 
- Igen kicsim, készen vagyok, és nagyon várlak. - Futottam be a szobába és újra elindítottam a zenét. Olyan ideges voltam, hogy attól féltem kidobom a taccsot. 
- Kitti te meg.... - Lépett be a szobába és azonnal megláttam a tüzes csodálkozást a szemébe. Egyszerűen tökéletes volt. Életem szereleme. - Mire készülsz? 
- Csak úgy gondoltam örülnél neki ha mutatnék valamit. - Mentem közelebb hozzá és a fülébe suttogtam a szavakat. - Mindent úgy kell csinálnod ahogy én mondom, és semmit nem tehetsz anélkül, hogy ne engedélyezném. Rendben? - Néztem fel rá és ő alig észrevehetően bólintott. 
- Nagyon szexi vagy. - Mért végig, majd visszarántott magához. 
- Hé, mondtam, hogy nem tehetsz semmit az engedélyem nélkül! - Teremtettem le kedvesen, de mivel nem tudtam ellenállni neki, közel húztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Ajkai követelőzően falták az enyémet és egyre lentebb vándoroltak a nyakamon. Egyik lábamat a csípőjére rakta, így megéreztem merev férfiasságát. De mielőtt még elvesztettem volna a fejem, eltoltam magamtól. - Oké, most legyen elég ennyi. Arra kérlek ülj le ide, és figyelj jól! - Mutattam az egyik székre, amit már jó előre odakészítettem. 
- Kitti én...
- Csak csináld amit mondok. Kérlek! - Néztem rá esdeklően és átfutott az agyamon, hogy lehet teljesen hülyének gondol. 
- Rendben, kicsim azt teszem amit csak szeretnél - Ült le a székre és rám emelte csodálatos tekintetét.

Stephan: Amint beléptem a szobába elfogott egy furcsa érzés. Kitti az ingemben állt a szoba közepén, ami borzasztóan szexi volt számomra. A ruha alatt csak a a fehérneműjét és egy combfixet viselt, amin miután végigfuttattam a szemem a gatyám azonnal szűkös lett. Ahogy a fülembe suttogott, megéreztem édes illatát és forró lehelete átjárta a gerincemet. Nagyon megkívántam, de ahhoz, hogy rájöjjek, mire készül, követnem kellett az utasításait. Egy forró csók után leültetett egy székre majd a felhangzó zenére mozogni kezdett előttem. Akkor már sejtettem miről lehet szó, és mire is készül, a felismerés pedig azonnal szíven ütött. Még sosem csinált ilyet nekem senki és az, hogy a barátnőm megajándékoz egy ilyennel hatalmas örömmel töltött el. Imádtam nézni ahogy vággyal teli tekintettel néz rám és úgy mozog mint egy istennő. Majd hátat fordítva nekem, csípője a zene ütemére ringatózott haja pedig csodálatos fátyolként omlott a hátáig. Néha körbejárta a székemet miközben gyengéden érintette meg a vállamat és a nyakamat. A szívem vadul kalapált és hatalmas önuralom kellett, hogy ne álljak fel székemből és ne húzzam az ágyamba. Arca egyre jobban kipirult, smaragd szemei pedig csak úgy csillogtak a hangulat világításban. Arccal felém fordulva gombolni kezdte az inget ami egyre több rálátást engedett a csipkecsodából amit felvett. De nem vette le teljesen a ruhadarabot hanem tovább húzta az időt, és a hátam mögé lépett. Belecsókolt a nyakamba és végigfuttatta puha nyelvét a fülemen. Hatalmas sóhaj szakadt ki a torkomból Kitti kezei pedig a felsőm gombjaival foglalatoskodtak. 
- Segítsek? - Érdeklődtem, mikor nem tudta kigombolni a ruhámat, de válaszra sem méltatott, csak nagy hirtelenséggel az ölembe ült és előröl folytatta a mozdulatot. - Kitti gyönyörű vagy. - Néztem rá és forró tenyerét éreztem a mellkasomon. - Szeretlek. - Mondtam és közben a lány dorgálása ellenére végigvezettem tenyerem a combján.

Kitti: - Ne. - Állítottam le és elvettem kezét a lábamról ami nem is volt olyan könnyű. Stephan légzése egyre gyorsabb lett és én is egyre jobban akartam őt. Izmos mellkasát simogattam és forró puszikkal borítottam be. Ezután egyre lentebb haladta és fel sem nézve rá a két lába elé térdeltem. Az övéhez nyúltam és lassú mozdulatokkal kikapcsoltam azt. Stephan persze azt hittem most végre megkaphat, de egy huncut mosoly után elléptem tőle. Örömmel konstatáltam, hogy tényleg nem erre számított, de addig akartam húzni az agyát ameddig csak bírom. Szemből álltam neki és folytattam az ingem gombolását és végül a földre dobtam a ruhadarabot. Ott álltam előtte, combfixben és fehérneműbe miközben rajta még mindig ott volt a kigombolt ing és a nadrág aminél egyre kivehetőbb volt vágya. Háttal újra az ölébe ültem és mellkasának dőltem, miközben a zene ütemére ringatóztam. 
- Ne kínozz kérlek! - Mondta csendesen és forró csókot nyomott a nyakamra. - Annyira akarlak. 
- Még ne. - Szóltam, de egy váratlan mozdulattal kikapcsolta a melltartómat és a földre dobta. Úgy voltam vele, jobb ha megfordulok. - Tetszik a dolog? 
- Nagyon, még sosem csinált ilyen nekem senki szívem. De jobb lenne ha. - nézett végig rajtam - levennéd a többi ruhát is. 
- Türelmetlen vagy. - Túrtam bele a hajába és forrón megcsókoltam. Nagy kő esett le a szívemről, hogy tetszett neki az eddigi műsorom majd újra kiszálltam öléből és folytattam a táncomat addig amíg már egyetlen ruhadarab sem takarta a testem. Végül megadtam neki amire annyira vágyott és szinte bezuhantunk az ágyba. Stephan hevessége még engem is meglepett, de jólesett érezni, hogy ennyire szeret. Számomra sokkal többet jelentett ez a tánc, hiszen bebizonyosodtam róla, hogy nem ítél el. Hosszú percekig csak feküdtünk egymás mellett, és hallgattuk ahogy Manuelék hazaérnek. Jobban láttuk, ha nem megyünk ki, így ők azt hitték már mélyen alszunk. Pár perc zajongás után pedig újra csönd borult a házra. Csak feküdtünk hosszú percekig egymás mellett míg végül Stephan törte meg a csendet. 
- Tudom mikor legyen az esküvőnk. - Nézett rám és a kinti lámpa fénye megvilágította arcát.
- Tényleg? Akkor mikor jó neked? 
- Mit szólnál a Június 3.-ai időponthoz? 
- Tökéletes lenne. - Mosolyogtam rá és szemem a boldogságtól megtelt könnyekkel. - Annyira boldog vagyok Stephan, hogy hozzád mehetek és a feleségednek mondhatom magam.
- Én vagyok a szerencsés, hogy egy ilyen kedves és csodálatos lányt hozott a sors az életembe. Szeretlek Kitti. 
- Én is szeretlek Stephan. - Suttogtam majd újra mellkasára hajtottam a fejem és esküvői gondolataimba elmerülve aludtam el.

Nincsenek megjegyzések: