Chiara: Már több mint egy hete, hogy visszaköltöztünk, én pedig
igyekeztem visszaállni a Stephan előtti életemhez. Sajnos bármennyire is
próbáltam nagyon nehezen ment, amit még Nella sem tett könnyebbé. Lányomnak is
hiányzott a férfi, és bármiről is beszéltünk, valahogy belefűzte szerelmemet.
A napjaim abból álltak, hogy elmentem dolgozni, aztán Nelláért, és haza. De nem
volt kedvem semmihez, hiszen legbelül mardosott a bűntudat, és a mérhetetlen
hiányérzet amit Stephan iránt éreztem. Este nagyon nehezen aludtam el, hiszen gondolataim
csak rajta jártak. Szerettem volna hallani a hangját, de nem mertem felhívni,
hiszen attól rettegtem egyszerűen csak rám csapja a kagylót. Február második
hetében azonban megkaptam a meghívómat a Kínában tartandó tetováló konferenciára.
Örültem, hogy számítanak a megjelenésemre, de azonnal pánikba estem, mert
tudtam Nellát semmiképpen nem vihetem magammal, hiszen ott nem tudnék figyelni
rá. Először szüleim jutottak eszembe, de bármennyire is próbálkoznak, még
semmilyen szívességet nem akartam kérni tőlük. Tartottam tőle, hogy ha valami
balul sül el megint csak a fejemre olvasnak. Úgy gondoltam hétfőig jegelem a
témát és egy átgondolt döntés után írok vissza. Ahogy ezen méláztam, legújabb
kolléganőm toppant be hatalmas mosollyal az arcán, kezébe egy magazinnal.
- Ezt nézd Chiara! - mutatta izgatottan. -
annyira gyönyörű vagy rajta és a képek is, meg az interjú, és...
- Lassíts, kérlek Lia. - csitítottam a lányt,
akit még csak pár napja ismerek, és ha nem lenne hihetetlenül tehetséges, talán
fel sem veszek. Lia nemrég múlt húsz éves, de túlságosan bohókás, és
álmodozó. - milyen újságról beszélsz?
- Amin rajta vagy, nézd - nyújtotta felém, és
ekkor eszembe jutott az interjú, meg a fotózás. A képek valóban jól sikerültek,
de sajnos az interjúban lévő válaszaim közül már sok nem volt aktuális. -
nagyon szép vagy, és híres! Büszke lehet rád a focistás. - mosolygott
pajkosan.
- Büszke, hát persze - húztam el a szám, és
inkább vissza adtam a lapot neki, hogy a munkámra koncentráljak, de ekkor legjobb
barátnőm Giulia toppant be szalonomba.
- Szépséges napot! Hogy megy a meló? -
pillantott körbe és kedvesen a többiek felé intett.
- Giulia! - ugrottam fel, hogy asztalom mögül
kimászva átöleljem a lányt. - de jó, hogy itt vagy.
- Én is örülök neked, bár már eléggé furcsán
nézel ki. - mért végig, majd miután leült az egyik váró székre komoly arccal
rám nézett. - sajnos nem jó értelembe véve.
- Miért mondod ezt? Tök jól vagyok. - sumákoltam
neki, de a lány előtt semmi nem maradhatott titokba.
- Ugyanolyan ramatyul vagy, mint Stephan. -
vetette oda, és szerelmem neve hallatán nagyot dobbant szívem.
- Képzelem - forgattam meg szemem, de mivel
nagyon kíváncsi voltam mellé ültem, és suttogva folytattam tovább - hogy van
Stephan?
- Szarul, és akármit is mondok neki, nem hiszi
el. Próbáltad hívni?
- Nem, nem akarom zavarni.
- Istenem akkor sosem fog megbocsájtani, pedig ő
is tudja, hogy szereted és ő is szeret.
- Csalódott bennem Giulia - hajtottam le fejem,
hogy a lányok és a vendégeim ne lássák könnyeimet.
- Nem lenne időd egy kávéra? - Ismerte fel a
helyzetet és miután beleegyeztem a szemközti cukrászdába mentünk át. Rendeltünk
két kávét és két csokis süteményt.
- Figyelj, lehet, ezt érzi, de tudja ő is a
lelke mélyén, hogy itt nem te vagy a hibás, hanem Carlo. Csak még túlságosan
megvan sértődve, de szeret téged. Ne sírj már Chiara! - Simogatta meg
kezem.
- Én komolyan beleőrülök, annyira hiányzik -
fújtam ki orrom - utálom magam, és gyűlöm Carlot amiért ilyen helyzetbe hozott.
Nem akartam ezt, tudod? Soha nem kellett volna bemutatnod minket egymásnak
nekem pedig nem kellett volna ennyire belezúgnom. Az életem nagyon jól működött,
amíg nem ismertem őt. Elmentem dolgozni, és elláttam a lányom. Nem kellett
agyalnom semmin, csak, hogy hogyan osztom be a vendégeimet. Most meg....
- Chiara nyugi megoldjuk! Megígérem, hogy
rendben lesztek jó? Ehhez pedig van is egy kiváló tervem. - kezdte és tudtam
már megint valami idióta ötlet jutott az eszébe. - holnap után Valentin
nap, és arra jutottunk Manuellel, hogy elmehetnénk négyesben vacsorázni.
- Stephan sosem menne bele.
- Nem is kell tudnia róla. Eredetileg te sem
tudtál volna, de én nem akartam, hogy ilyen borzasztó állapotba legyél Stephan
előtt.
- Köszi - húztam el számat, de tudtam nem
gonoszságból mondja. - szerintem Stephan azonnal sarkon fordulna, ha
meglátna.
- Azért csak próbáljuk meg. Nálunk lesz a kaja,
és nem kell semmit hoznod, csak magadat.
- Manuel nem haragszik rám?
- Mikor Stephan elmesélte neki a saját
verzióját, akkor kiakadt. De én elmondtam neki, amit te mondtál és szerintem a
te pártodon áll. Főleg, hogy ő is ott van Stephannál, és próbálja
puhítani.
- Nem fog sikerülni.
- Sosem tudhatod. Manuel tud rá hatni, hiszen a
testvére, és az, amit vitt biztos megváltoztatja a véleményét. - pillantott fel
tányérjából sokat sejtetően.
- Miért mit vitt?
- Az újságot, aminek te vagy a címlapján, és
amibe az interjút készítették. Ha elolvassa, amiket róla mondtál meglágyul a
szíve.
- Tudod, azt érzem, nem tudok a munkámra
koncentrálni, és legszívesebben elmenekülnék az országból.
- Akkor utazz el arra a konferenciára!
- Eredetileg úgy volt, hogy megyek, de akkor még
úgy voltam vele, hogy Stephan vigyázhat Nellára. Viszont most biztos vissza
mondom, hiszen anyámékra még nem akarom rábízni majdnem egy teljes hétre.
Szóval felejtős a konferencia.
- Mi lenne, ha elmennél, mi pedig vigyáznánk a
lányodra. Szeret minket, és mi is őt. - ajánlotta barátnőm a remek
ötletet.
- Manuel nem lenne mérges? - óvatoskodtam, és
bekaptam az utolsó falatot is a csokis süteményemből.
- Nem, mert ismeri és tudja, hogy nincs vele
gond. Nella jól nevelt, okos és kedves kislány. Írd meg, hogy mész mi pedig
vigyázunk rá, jó? Mikor mész?
- 21-én kéne indulnom, és elvileg hétfőre érek
haza, de lehet keddre. Még nem tudom a programot. Tudod, ott előrébb van az idő,
hat órával azt hiszem.
- Rendben, akkor csütörtökön odahozod Nellát, és
ellesz nálunk. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi baj. Annyi, hogy
ha van valami iskolán kívüli programja, akkor azt írd le nekem.
- Annyira köszönöm. Nagyon jól esik ez a sok
segítség, és az, hogy megvigasztaltál. Jó volt veled beszélgetni, de most
mennem kell, mert mindjárt jön a vendégem. - álltam fel, de mielőtt
elköszöntünk még így szólt.
- Akkor mi lesz a Valentin nappal?
- Inkább kihagyom. Menjetek el kettesbe -
öleltem át, és beléptem a szalon ajtaján, hogy a munkával elfelejtsem a fejembe
sokasodó rengeteg gondolatot, amik mind Stephan körül kavarogtak.
Hazafelé a város már Bajnokok Ligája lázban
égett, ugyanis este az As. Roma a Portot fogadta, és nagyon bíztam bennük, hogy
megnyerik a mérkőzést. A kézi edzés után Nella is hazaért majd miután
megvacsoráztunk felvázoltam neki a tervem.
- Ugye nem lenne baj? - Tudakoltam és édes kis
arcát figyeltem.
- Nem, de én miért nem mehetek veled?
- Azért, mert ott reményeim szerint nagyon
elfoglalt leszek, és csak késő este lesz időm bedőlni az ágyba. De mindenképpen
felhívlak majd, és akármi baj van, hívj te is. Mikor te még alszol, én már rég
fent leszek. Tudod ez nagyon fontos, mert itt bemutathatom a tetoválásaimat, és
megismerhetik azt, hogy én milyen stílusban dolgozok. Megismerhetik a szalonom,
és én is felfedezhetek új stílusokat. Nagyon fontos ez nekem, Giulia pedig maga
ajánlotta fel, és az ő házuk még a sulidhoz is közelebb van. Nem kell annyit
buszoznod, de talán még ők is elvihetnek párszor. Kérlek, Nella egyezz
bele!!
- Miért nem Stephant kéred meg? Nála is
lehetnék, és...
- Azért, mert ő nagyon elfoglalt.
- De Giulia is, és Manuel is. Stephannál pedig
már szobám is van, és az ő háza nagyon szép. Ő biztos mindig elvinne az
iskolába, és tudom, hogy ő kedves lenne velem. Anya én Stephanhoz akarok menni,
és...
- Nella nem! - állítottam le.
- De miért nem????
- Azért, mert Stephan még mindig haragszik rám,
és nem volna jó, ha őt kérném meg. Egyszerűen nem lehet.
- Akkor békülj ki vele, már annyiszor
mondtam.
- Nella ez nem ilyen egyszerű, és kérlek, értsd
meg, hogy én is ezt szeretném a legjobban, de nem lehet.
- Én akkor sem megyek Giuliához! - csattant fel,
és beviharzott a szobájába. Nagyon elszomorodtam a viselkedése miatt, de tudtam
hagynom kell, hogy lenyugodjon. Bekuporodtam a televízió elé és bekapcsoltam a
mérkőzést. Stephant látni szinte felért egy lelki fájdalommal. Csak nyeltem a
könnyeimet, és igyekeztem nem megfulladni, hiszen a lélegzetvétel is nehezemre
esett.
- Anya jól vagy? - hallottam Nella vékonyka
hangját. - ne haragudj rám, kérlek! - ült mellém és gyengéden átölelt. - miért nézed,
ha ennyire rossz neked?
- Nem tudom, én csak látni szeretném, ha már nem
beszélhetek vele - fordultam felé, és próbáltam letörölni arcomról a sós
cseppeket.
- Olyan sokat sírsz mostanában, és olyan szomorú
vagy. Miatta vagy ilyen?
- Igen, de majd jobb lesz, csak még egy kicsit
rossz érzés. A felnőttek néha ilyenek.
- Nem akartalak megbántani, és nem szeretnék
összeveszni veled. Ha neked fontos ez az utazás, akkor szívesen elmegyek
Giuliához, és addig maradok, ott ameddig nem jössz haza. De nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem. - öleltem át - sajnálom, hogy
felforgattam az életed. Tudom, hogy neked sem volt könnyű megszoknod Stephant,
majd hirtelen elköltözni, aztán gyorsan vissza. Megígérem, hogy csak akkor lesz
ilyen legközelebb, ha teljes mértékben biztos vagyok a dolgomba.
- Nem lehetne, hogy holnap beszélj vele?
- Meglátom, de...
- Ha nyernek, felhívhatnád gratulálni! - Adott
ötletet és mivel láttam rajta mennyire izgatott rá bólintottam a dologra. A
mérkőzést végül 2-1- re nyerte a csapat, így kénytelen voltam betartani a
lányomnak ígért fogadalmam. A mondandómat egész este fogalmaztam, így reggel
álmosan és nyűgösen keltem.
- Felhívtad már? - jött a konyhába indulásra
készen.
- Nem, de megígérem, hogy munka után telefonálok
neki. De menj, mert elkésel.
- Szeretlek anya.
- Én is szeretlek Nella! - Öleltem át, és egy
puszival búcsúztam tőle.
A magamba kigondolt mondandóm miatt csak nehezen
tudtam a munkámra koncentrálni, hiszen tudtam elég másképpen mondanom valamit
Stephan pedig azonnal rám csapja a telefont. Nella már otthon volt, mikor
hazaértem, és hálás voltam neki, amiért egy hatalmas meleg szendvics adagot
készített, hogy feldobja kedvem. Vacsora közben az iskolában történt dolgairól
beszélgettünk, és örültem, hogy nem hozza fel a telefonálós témát. Ám mivel nem
akartam megszegni ígéretemet az étkezés után bementem szobámba és dobogó szívvel
tárcsázni kezdtem Stephant, aki pár csörgés után felvette.
- Szia. Mondd- szólt bele és belém hasított
mennyire hiányzott már hangja.
- Én csak gratulálni szeretnék neked a tegnapi
miatt. Ügyesek voltatok, és nagyon jó meccs volt.
- Köszi, bár én nem rúgtam gólt -
magyarázkodott.
- De te is jól játszottál, és jó volt látni a
pályán - vágtam rá gyorsan és olyan idiótának éreztem magam. Főleg, hogy semmi
értelmeset nem tudtam kibökni, hiszen az előre megtervezett és szépen
felépített mondataim egy csapásra kimentek a fejemből. A kínos csendnek végül ő
vetett véget.
- Szeretnél még valami mást is mondani, vagy...
- Szeretnék veled találkozni, és beszélni.
- Most is beszélünk, és nem tudom, mikor fogok
ráérni. Eléggé be vagyok táblázva. Tudod edzés, mérkőzések.
- Igen persze, de talán átbeszélhetnénk a
dolgokat.
- Chiara nem szükséges Ne erőlködjünk.
- Stephan én szeretném, ha találkoznánk, mert
hiányzol - válaszoltam és nem érdekelt, hogy mennyire járatom le magam, mert
tudnia kellett mennyire szenvedek - talán én nem hiányzom neked?
- Chiara le kell tennem. Ne haragudj, de erre
nem érek rá. Üdvözlöm Nellát - mondta furcsa hangon, és mielőtt bármit is
mondtam volna lerakta a telefont, amivel újabb fájdalmat ejtett a
szívemen.
Reggel egy hatalmas hányással indítottam a
napot, és mivel rázott a hideg elővettem a lázmérőmet és megállapítottam, a
lázat. Kicsit szédültem is, így betelefonáltam a szalonba, hogy nem megyek ma
és talán holnap se, így a vendégeimet osszák fel maguk között. Nella aggódva nézett
rám miközben cipőjét húzta.
- Én is itt maradhatok veled anya.
- Nem, te csak menj iskolába, én pedig csinálok
egy forró teát, bekapok pár bogyót és bebújok az ágyba aztán már jobban is
leszek. Biztos csak elkaptam valamit a szalonba. Olyan sok ember jár be, és
télen sok a beteg.
- Tegnap este megint sírtál ugye? Hallottam,
hogy fújod az orrod.
- Már akkor is betegnek éreztem magam -
nyugtattam meg - indulj, mert tényleg elkésel. Vigyázz magadra. Várlak haza
valami finomsággal.
- Vagy inkább pihenj és majd rendelünk valamit
jó?
- Jó - mosolyogtam rá, és végre Nella megindult
az iskolába, én pedig egy nagy bögre tea társaságába visszabújtam az ágyba ahol
azonnal elaludtam. A csengő visító hangjára ébredtem, és mikor realizáltam a
helyzetet köntöst vettem és kisiettem az ajtóhoz, amit legszívesebben azonnal
becsaptam volna.
- Mit keresel itt? - kérdeztem dühösen a férfitől,
akinek kezében egy csokor virág volt.
- A lányok a szalonba mondták, hogy beteg vagy,
és nem mentél be dolgozni. Úgy gondoltam akkor eljövök ide, és ápollak. Bár
eredetileg arra gondoltam elviszlek vacsorázni, hiszen Valentin nap van.
- Istenem Carlo mikor mész már vissza!!?? -
csattogtam tovább a nappali felé.
- Már voltam otthon, de visszajöttem, és itt
leszek egész hétvégén, hogy a lányommal legyek, és veled.
- Semmi szükség rá, és...- kezdtem, de a gyomrom
újra fordult egyet én pedig újra mosdóba kötöttem ki ahol kiadtam gyomrom
tartalmát. Sajnos Carlo még ezek után sem ment el, így kénytelen voltam a
virágot vázába tenni.
- Boldog Valentin napot!
- Ez minden csak nem boldog. Kérlek, menj el,
mert szeretnék aludni.
- Akkor itt leszek addig, míg alszol és ha kell
valami csak szólsz, és én azonnal viszem az ágyadba.
- Carlo nem akarom, hogy ápolj, és egyáltalán
nem akarom, hogy itt legyél.
- Chiara de én vigyázok rád.
- NEM ÉRTED MEG, HOGY NEM AKAROM!!! - Kiabáltam
rá. - Nem is értem, hogy van képed ide jönni és ajándékot adni nekem mikor
tudod, hogy nem szeretlek. Sőt, gyűlöllek a viselkedésed miatt!! Miért nálam nyomulsz,
mikor Amerikába van a családod? Ott kéne helyre rakni az életed, nem itt, ahova
már nem köt semmi. Minden jól alakult, de te elrontottad nekem, és most meg itt
vagyok, és szó szerint belebetegszem a fájdalomba, és a hiányba amit Stephan
iránt érzek.
- Chiara én azt gondoltam, hogy helyre
hozhatnánk, és neked is jelentett valamit.
- SEMMIT NEM JELENTETT! - üvöltöttem zokogva. -
nem kellesz nekem, és ezt a dolgot nem lehet megmenteni, mert az égvilágon
semmit nem érzek irántad. Én Stephant szeretem teljes szívemből, és vele akarok
lenni. Mikor érted már meg? Ő egy remek ember, aki szeretett engem és a
lányunkat is. Elfogadta, hogy ő van nekem, és képzeld, még Nella is hiányolja.
Te évekig elfelejtkeztél róla, most meg idejössz, és azt hiszed, jogod van
mindenhez, de nagyon tévedsz, mert Nelláért már ebbe a pár hónapba is többet
tett Stephan, mint te egész eddigi életében. Itt semmihez sincs jogod,
semmihez. - sírtam, és lerogytam a kanapéra.
- Chira én sajnálom - ült mellém - nem tudtam,
hogy ennyire szereted ezt a fiút. Azt gondoltam ez csak egy futó kapcsolat, és
mikor megláttam a lányunkkal féltékeny lettem. Megszervezte a buliját, és
mindenféle drága dolgokat vett neki. Elmentetek Szilveszterezni egy elit
helyre, én pedig nem tudtam ez megadni nektek. Rosszul esett és azt akartam,
hogy neki is szar legyen, de neked nem akartam ekkora fájdalmat okozni.
- Mégis sikerült. Carlo akármit is mondtam neked
akkor, nekem Stephan a nagy ő. Ebben biztos vagyok. - néztem szemébe ahonnan
megértés csillogott.
- Akkor szerezd vissza.
- Mégis hogy, mikor tegnap este is rám csapta a
telefont. Akkorát csalódott bennem, hogy már soha többé nem akar látni, és
beszélni velem. Nem lett volna szabad ezt tenned - álltam fel és az ajtó felé
indultam - most pedig az lesz a legjobb, ha elmész, és nem találkozunk egy
ideig.
- Rendben. Gyógyulj meg és vigyázz magadra és
persze a lányunkra - köszönt el, és én csak reménykedtem, hogy legalább egy
évig nem fogom látni.