⚽️ Végre kész lett!!! ⚽️

Sziasztok!!!

Végre elkészült a másik blogom ahol kizárólag az én véleményeimet olvashatjátok. Szó lesz benne fociról, F1-ről és egy kicsit tenisztről is. De ha valami fontosabb történik más sportágakba azzal is szívesen foglalkozok.

Először a Top 10- focistámat nézhetitek meg.
Szívesen várom a véleményeiteket.
Puszi Andrea: Katt ide.

UI: A jövőhéten pedig hozom az új részt, de ha még nem olvastátok el a tegnapit akkor hajrá!! :).

3/42⚽️ Erősnek maradni a végletekig ⚽️

Zlatan: Egy perc alatt eldőlhet minden. Lehetsz szerelmes, vagy az addig tökéletesen működő életed véget érhet. Sok minden kavargott a fejembe, és talán a fájdalomcsillapítótól kerültem ennyire bódult állapotba, de mindig Lilihez tértek vissza a gondolataim. Életem nőjéhez, és a gyerekem anyjához, akinek a tekintete sosem látott riadalmat és félelmet tükrözött. Nem akartam előtte kimutatni a fájdalmamat, és örültem, hogy a stadion elnyomta az ordításom mikor a földre érkeztem. Már ott tudtam, hogy vége, de talán a büszkeségem nem engedte azt, hogy hordágyon vigyenek le. Igenis lebírok sétálni a saját lábamon. Persze amint kiértem a kamerák kereszttüzéből felfeküdtem rá. Ekkor már nem is láttam a fájdalomtól és nem érdekelt a büszkeség se. Csak egy jó erős gyógyszerre vágytam, és arra, hogy kimondják azt, amit tudtam. Vége, ennyi volt. A kórházba betoltak a röntgenbe, majd elvégeztek egy csomó vizsgálatot. Nyomkodták, és próbálták mozgatni, ami nem ment, és végül megállapították a diagnózist. A térdembe elszakadtak a szalagok, ami már magában is csak fél év kihagyást jelent. Csalódottan és szomorúan feküdtem a szobába ahova betoltak. Telefonom megállás nélkül rezgett, de csak egy emberrel akartam beszélni. Megkerestem a névjegyzékembe és hívtam.

- Szia Stephan! - Köszöntem bele még kicsit mindig zavart hangon. - Beszélhetünk?

- Zlatan mi van veled? Hogy vagy? Mit mondtak az orvosok? - Zúdította rám kérdéseit olasz barátom. 

- Jelenleg a Manchesteri sport kórházba vagyok, és úgy tűnik elszakadt két szalag is a térdembe. Egy elülső kereszt és az egyik oldal szalag. Valószínű, ha valaha is játszom, akkor is több mint fél év a kihagyás. 

- De hogy történt?? Meglökött valaki vagy.....

- Nem bántott senki. Egyszerűen felugrottam a labdáért és ennyi volt. Egy rossz mozdulat, amiről senki nem tehet.... talán csak én a túlerőltetéssel. - Magyaráztam neki. - Jelenleg fekszem egy kórterembe és várom az orvosomat, és az ügynökömet.

- Mino odamegy? - Csodálkozott.

- Igen, mert mindent átkell vele tárgyalnom. Fogalmam sincs mi lesz.

- Vannak fájdalmaid?

- Most nincs, de elég nagy dózisú injekciókat kaptam. A fejem is most kezd tisztulni, és átgondoltam egy pár dolgot Stephan.

- Milyen dolgokat? Lili tudja már a diagnózist?

- Nem, még nem hívtam, mert....

- Zlatan hívd fel! - Mondta parancsoló hangon. - Teljesen összevan törve.

- Jó, majd beszélek vele, de most le kell raknom, mert bejött a doktor. Majd még visszahívlak, és elmondom a tervemet.

- Rendben van, de hívd fel Lilit!!!! - Mondta szigorúan.

- Ígérem, hogy megteszem, de tényleg le kell raknom. Szia.

- Szia és vigyázz magadra!

- Rendben, köszönöm. - Raktam le és tekintetemet Minora és a sportorvosra szegeztem. Az ügynökömmel nem sokszor találkozok, mert Lilivel valamiért ki nem állhatják egymást. Igaz Minot tényleg nem sok ember bírja a stílusa miatt. Tipikus olyan ember, akinek mindene a pénz, de a munkáját nagyon jól végzi, és a mi kapcsolatunk sem tartana ki ennyi éve, ha nem segített volna abba, hogy ennyi remek klubba játsszak. Termetét tekintve nem az a tipikus olasz szépfiú. Inkább a duci vonalat erősíti, ellenben orvosommal, aki korai ötvenes ellenére remek formába van.

- Megjöttek az eredmények. - Kezdte Dr. McNally. - Sajnos nem szolgálhatok jó hírekkel Zlatan, és beigazolódni látszik, amit tudtunk. A szalagok tényleg elszakadtak, és ezt csak műtéti eljárással lehet helyrehozni.

- Értem. - Bólintottam, és bár szerettem volna valami értelmeset kibökni semmi nem jött ki a számon. Legbelül borzasztóan csalódottnak éreztem magam.

- A jó hír viszont az, hogy ha ma sikerül telefonálnom, akkor akár már a jövő héten is megműthetik egy klinikán, Amerikába.

- Amerikába?- Kérdeztük egyszerre ügynökömmel.

- Igen, ott. Egy remek orvos végezné az operációt, aki kizárólag sport sérülésekre szakosodott. Nagyon jó hírű, és....

- Várjon! Nincs más? - Fojtotta belé a szót Mino.

- Hogy érti, hogy nincs más?

- Mi van, ha nem jó az a valaki, és az ügyfelem sokkal rosszabbul lesz, mint jelenleg.

- Nem gondolnám, hogy ennél már lehetne rosszabbul. Ha még játszani akar, akkor sajnos csak azt tudom, mondani, hogy igenis ő a legjobb. De nyugodtan nézzen utána, nem egyedül szokott dolgozni, hanem egy másik kollegájával. A nevük Dr. Freddie Fu és Dr. Volker Musahl. Ha kétségei vannak, nézzen utánuk, de garantálom, csak jó híreket fog hallani.

- Mikor kéne mennem? - Néztem rá és az agyamba azonnal bevillant Lili. Nem engedhetem, hogy velem jöjjön.

- Még ma este telefonálok neki, de úgy gondolom már Hétfőn indulnia kéne, hogy ott is megnézzék, és felmérjék a dolgokat.

- Rendben, köszönöm, doktor úr. Mindenképen elfogadom ezt az opciót, hiszen ha ő a legjobb, akkor nekem is az kell.

- Gondolja át, most pedig próbáljon meg aludni. A nővérek bejönnek és segítenek, amibe kell.

- Köszönöm. Jó éjt!  - Köszöntem el, majd Mino felé néztem. - Mit gondolsz?

- Nem tudom Zlatan! Eléggé veszélyes.

- De nincs más! - Mondtam keményen. - Megcsinálom akármi is lesz, és utána felépülök és ennyi.

- Mire felépülsz a szerződésed lejár és...

- Mino! Nem akarok, most ezzel foglalkozni. Egyelőre legyünk ezen túl, és majd meglátom mi lesz. Sosem mondtam ilyet, de most a foci várhat.

- Jó, de most mennem kell! Holnap beugrok. Kell valami?

- Nem, majd Lilivel behozatom a dolgaimat.

- Ugye nem akarod magaddal hozni Amerikába?- Kapott a szavaimon.

- Miért ne jöhetne velem? Ő a barátnőm, akit feleségül fogok venni, és jelenleg a fiammal várandós.

- Mert elveszi az eszedet!!!! - Mondta mérges hangon és barna szemei szúrósan néztek rám.

- Ugyan már Mino! Ne mondd ezt, mert nem igaz!

- Te tudod, de NEM akarom, hogy jöjjön!!! Ha felakarsz épülni fél év alatt, akkor csak a munka lebeghet a szemed előtt!

- Figyelj, nem fogok felépülni fél év alatt, ezt te is és én is tudom. Lili pedig sosem hátráltatott, csak erősített.

- Ugyan már gondolj az Európa Bajnokságra. Ott is csak az járt a fejedbe, hogy mikor kúrhatod már meg!

- Te hülye vagy! Inkább jobb lenne, ha tényleg hazamennél, és csak akkor jönnél be, ha hívlak!

- Rendben van, vigyázz magadra és szólj, ha kellek. - Mondta nyugodtabb hangon és kilépett a kórteremből, nagy csendet maga után hagyva. A nővérek segítettek a tisztálkodásba, és az öltöztetésbe is. Bár eléggé megalázónak éreztem a helyzetemet, sajnos egyedül ezekre képtelen lettem volna. Kicsit megkönnyebbülve hívtam fel édesanyámat, akinek elmeséltem a történteket. Szegény eléggé kiborult, de megnyugtattam, hogy rendben lesz minden, majd végül azt hívtam, akit már az első pillanatban értesítenem kellett volna.

 Lili: A kádba ültem és csak meredtem magam elé búsan. Szemeimből a könnyeket törölgettem és próbáltam megnyugodni. Beszéltem Stephannal és Helénával is, de Zlatan még mindig nem jelentkezett. Nem akartam felhívni, mert úgy gondoltam alszik, vagy esetleg éppen az orvosokkal tárgyal. Barátnőmtől megtudtam pár információt, ami sajnos nem derített jobb kedvre, de megígértem neki, hogy erős maradok, és mindenben Zlatan mellett állok. Mivel elhűlt a víz, jobbnak láttam, ha kijövök és megpróbálok aludni, ám ekkor megcsörrent a telefonom és végre meghallottam szerelmem hangját a vonal másik végén.

- Zlatan hogy vagy? - Kérdeztem és az, hogy erősnek mutatom magam azonnal szertefoszlott.

- Szia, kicsim, már jobban egy kicsit, és talán picit nyugodtabban is.

- Mit mondott az orvos?

- Sajnos nem sok jóval kecsegtet.

- Beszéltem Helénával és ő elmondta, hogy mi a diagnózis. Sajnálom Zlatan. - Sírtam el magam.

- Semmi baj, édes. Én is sajnálom, és kicsit dühös is vagyok ez miatt. De vannak opciók, amivel javulhat a helyzet.

- Miről van szó? - Kíváncsiskodtam miközben bekuckóztam az ágyamba.

- Dr. McNally szerint van egy orvos, aki megtudna műteni Amerikába.

- Amerikába kicsim?

- Igen, Lili ott. A pontos helyet még nem tudom, de ha sikerül lerendezni, akkor már hétfőn indulok.

- Indulok? - Akadtam meg az egyes számon.

- Vagyis indulunk Minoval.

- Ó azzal az idiótával mész? - Mérgelődtem. - Akkor velem mi lesz Zlatan?

- Lili nem hinném, hogy jó ötlet lenne repülni.

- Ugye nem gondolod, hogy mikor műtenek, nem leszek ott veled?? - Méltatlankodtam.

- Babát vársz, és nem akarom, hogy valami gond legyen.

- A magángépeddel megyünk nem?

- De igen, de Mino....

- Szóval innen fúj a szél! Ő nem akarja, hogy menjek igaz? - Kérdeztem hűvösen.

- Lili Mino csak jót akar nekem, és attól tart, hogy túl sokat fogok a magánéletemmel tölteni.

- Egy pénzéhes zsírdisznó, aki a saját anyját is eladná, ha pénz ütné a markát belőle!

- Tudod, hogy ez nem igaz kicsim. - Csitított, majd folytatta. - De most szeretnélek megkérni pár dologra.

- Igen? - Figyeltem. - Miről lenne szó?

- Be kéne hozni pár ruhát, és pár tisztálkodó szert is. A kocsimért pedig jó lenne, ha elmennél a Lowry hotelhez. Otthagytam, de nem akarom, hogy sokáig ott legyen.

- Zlatan én nem akarom azt az autót vezetni. - Ismertem be félve. - Nekem túl gyors és nem merek beleülni a kocsidba. Kérj meg mást kérlek!

- Lili neked is kéne egy jó autó. Mi van a tiéddel?

- Jó a tömegközlekedés, vagy a gyaloglás. Semmi bajom ezzel a kettővel, a kocsim pedig szervizbe van már elég rég. Kérd meg az egyik csapattársadat, vagy ilyesmi. Inkább mondd, hogy mi kell még holnapra az alapdolgok mellé.

- Semmi csak te! - Búgta édesen és úgy szerettem volna mellette lenni. 

- Jó, összeszedem a dolgokat, és holnap az első dolgom lesz, hogy beviszem. 

- Várj! Inkább akkor gyere be holnap, ha telefonálok jó? 

- Oké, rendben, nem akarlak zavarni, csak máris hiányzol. Furcsa lesz nélküled az éjszaka.

- Hidd el, nekem is! De akkor reggel hívlak, és kérlek, ne idegeskedj, mert rendben vagyok. 

- Jó! Nagyon szeretlek Zlatan! - Mondtam elfúló hangon. - A csapat amúgy nyert, és továbbjutottatok. 

- Igen, már értesültem róla. Akkor jó éjt Lili, szeretlek! - Köszönt el, én pedig jobbnak láttam, ha tényleg megpróbálok aludni. Nagyon aggódtam, és iszonyúan hiányzott is mellőlem életem férfija. Minden apró neszt meghallottam a lakásba, és sokáig forgolódtam, míg végül az az ötletem támadt, hogy bekapcsolok egy interjút vele a Youtube-on. Ennek szerencsére sikere volt és hamar álomba merültem. Reggel pedig az ajtó csengő ébresztett fel. Köntöst húztam és lesiettem a lépcsőn. Az ajtóban egy fekete hajú, öltönyös ember állt, aki nem lehetett több harmincnál. Még sosem láttam, és kicsit féltem is tőle. Vajon mit akarhat? 

- Jó reggelt! - Köszönt barátságosan. - Maga Kovács Lilien? 

- Igen én. - Nyújtottam a kezem felé. - Mit szeretne? 

- Csak egy aláírást szeretnék kérni, és, hogy legyen kedves kinyitni a kaput, hogy beálljak az autóval. 

- Ó értem. - Bólogattam és úgy gondoltam Zlatan biztos hazahozatta az kocsiját a hotelből. Gyorsan megkerestem a kulcsot és már nyílt is a zár. Ám meglepetésemre nem a sport kocsi gördült be, hanem egy piros- fekete Mini Cooper. A meglepetéstől tátva maradt a szám és még kabátot is elfelejtettem venni, és csak köntös-papucs szerelésbe mentem ki az udvarra. 

- Elnézést, de ez mi? Szerintem nem ide szánták! 

- Pedig önnek érkezett, és itt van a levél is. Használja balesetmentesen! Viszont látásra. - Mondta a férfi majd a kezembe nyomta a papírost és már távozott is. Még mindig nem hittem a szememnek, és úgy gondoltam jobb, ha elolvasom, ami a levélbe áll. Visszamentem a lakásba és egy kávé mellett neki láttam az üzenetnek. " Drága Lili, tegnap mondtad, hogy nem jó az autód, bennem pedig már akkor felmerült egy ötlet, hogy mi lenne, ha megvenném neked álmaid kocsiját. Remélem, tetszik, és örülsz neki. A másik autóddal nem lesz gondod, mert már lerendeztem mindent. Ha gondolod, ezzel be is jöhetsz hozzám, akár most. A hotelből pedig majd Paul hozza el az enyémet. UI: Remélem, tetszik a piros-fekete szín is. Szeretlek Zlatan!" Többször is átkellett olvasnom a levelet még elfogadtam a tényt, hogy szerelmem vett nekem egy autót. Örültem neki, de kicsit mérges is voltam. Való igaz ez az álmaim kocsija, amit én is megtudtam volna venni, viszont sajnáltam rá a pénzt, amit majd inkább a gyerekemre akarok elkölteni. Gondolataim közben gyorsan összeszedtem ami Zlatannak kellhet majd beültem az új autómba és meg sem álltam a kórházig. 

Zlatan: Stephannal megbeszéltem, hogy szeretném, ha Lili Rómába lenne, amíg engem Amerikába műtenek Azt, hogy egyedül legyen itthon semmi képen nem akartam. Örültem, hogy barátom is helyesli a döntésemet és támogat. Tudtam, hogy neki is sok munkája van, még így is, hogy nem jutottak tovább az E. L-be, de ezt nem akartam az orra alá dörgölni Stephan mindent megtett a csapatért, és nem tehet róla, ha sokszor mellőzve van. Gondolat menetemet ajtó kopogás zavarta meg, majd megláttam barna hajú szerelmemet kinek zöld szemei szomorúan néztek rám. Tudtam neki sem volt könnyű az éjszakája. Az enyém is elég rémes volt, és sokszor kértem extra adagot a gyógyszerekből. 

- Hogy vagy? - Lépett közelebb miközben levette barna bőr kabátját, ami alatt egy szürke tunikát és fekete harisnyát viselt. Nagyon csinos volt, és alig vártam, hogy átöleljem. - Mit mondtak az orvosok? 

- Nem sok jót! De gyere, ülj le ide, mert fontos, amit mondani akarok! 

- Miről van szó? Nem vállalják el Amerikába se? - Nézett rám ijedten, én pedig, hogy megnyugodjon megfogtam a kezét. 

- Ugyan dehogy. Szerencsére reggel a doki azt mondta elvállalják egy Pittsburghi kórházba. A gyógyulási idő 7-8 hónap, de lehet több is. 

- Addig mi lesz? 

- Kérlek, ne vágj közbe! - Mondtam kicsit szigorúbb hangon, mert egybe akartam neki felvázolni a tervemet. - A műtétet jövő szerdán fogják elvégezni, de én már hétfőn repülök az Államokba. 

- Akkor megyünk Amerikába! Rendben, addig elintézek pár dolgot és becsomagolok. 

- Csak én megyek és Mino, te pedig szépen itt maradsz! 

- Nem, nem!! Mégis mit képzelsz, hogy addig egyedül leszek és beleőrülök az idegességbe? - Kérdezte felháborodott hangsúllyal és szemei mérgesen néztek rám. 

- Lili nem leszel egyedül. Mindenre gondoltam, és sosem hagynálak magadra. Beszéltem Stephannal és úgy döntöttem, jobb lesz, ha visszamész Rómába.

- Úgy döntöttél? Nem vagyok egy kibaszott váza, vagy akármi, amit pakolgathatsz!! - Csattant fel és egyre mérgesebb lett. 

- Lili kérlek! - Próbáltam nyugtatni, de ő felállt és mérgesen az ablakhoz sétált. 

- Nem! Nem megyek Rómába és nem fogod megtiltani, hogy veled repüljek! Igenis elmegyek és veled leszek végig. 

- Mino majd ott lesz és...

- Ó és az a beképzelt pöcs fog segíteni majd neked mikor tusolni kell vagy esetleg felöltözni? Nem bírsz lábra állni nem tűnt fel? 

- Majd szólok anyámnak. - Vetettem fel, de Lili megint visszatudott vágni. 

- Neki Heléna mellett a helye. Zlatan én vagyok a társad, és nekem kell melletted lennem. A bajban is és nem csak akkor, ha minden csupa boldogság. - Ült újra az ágyam szélére és legbelül nagyon jólestek a szavai. 

- Nem akarom, hogy állapotosan utazz. Az nem tenne jót a babának. Maradj Stephannal és ha elengednek, visszarepülök ide és a Carrington edző központba fogok lábadozni, és erősödni. 

- Kérlek hagy menjek veled! - Mondta szinte már sírós hangon. - Nekem az sokkal rosszabb, ha nem tudok semmit, csak várok. Szóval, ha jót akarsz nekem és a gyerekednek megengeded, hogy veled menjünk. Legalább a műtétig és addig, míg biztonságba tudlak. - Mondta és ekkor már semmi nem jutott eszembe. 

- Rendben, de meg kell ígérned, hogy nem veszekszel Minoval.

- Megpróbálom, de akkor ő se legyen paraszt, és ne nézzen rám úgy, mintha undorodna tőlem. Ja és ne fölényeskedjen. 

- Megígérem, hogy a kedvedért megbeszélem vele. - Mosolyogtam rá. 

- Akkor mehetek veled Amerikába? - Kérdezte és tekintete annyira édesen csillogott, hogy nem tudtam neki ellenállni. 

- Köszönöm! - Ugrott a nyakamba, mire fájdalmasan felszisszentem, ugyanis teljes súlyával rám nehezedett megnyomva ezzel a térdem. 

- Ne haragudj! - Pattant fel azonnal. 

- Semmi baj, csak kicsit nehéz voltál. 

- Hozzád bújhatok azért? - Érdeklődött félve.

- Persze, gyere! - Helyezkedtem kicsit arrébb, úgy, hogy ő is odaférjen az ágyamba. - Felőlem itt maradhatsz egész nap. 

- Mi lenne, ha itt aludnék a másik ágyon? 

- Nem gondolnám, hogy jó ötlet lenne. - Simogattam majd csak élveztük kicsit a csendet én pedig simogattam a hátát. Ám kisvártatva eszembe jutott egy dolog, amiről még nem is érdeklődtem. 

- Mond mivel érkeztél ide? 

- Egy csodálatos autóval, ami reggel csak úgy begurult a bejáróba. - Nevetett fel. 

- Tetszik? 

- Nagyon bejön. A színe csodálatos, és köszönöm, de igazán nem kellett volna. Nem tudom mennyibe került, de...

- Csss! Lili, ne beszélj olyan sokat. - Állítottam le és inkább lágyan megcsókoltam. 

- Tényleg nem kellett volna. Én is megbírtam volna venni, de nem akartam szórni a pénzt. Bár akinek ennyi van, mint neked. - Cukkolt, pedig tudta, hogy utálom, ha az anyagi helyzetemet hozzuk előtérbe. Sosem kérkedtem azzal, hogy mennyi pénzem van, és az autókon és a magángépemen kívül nem voltak luxus dolgaim. 

- Tudod, hogy mennyi mindent kellett ezért csinálnom? Nem csak úgy adják azokat a kupákat, és azt a sok zsetont. Nem csak álltam a pályán, mint az a bizonyos. 

- Igen tudom, és büszke vagyok rád!

- Hogy fogom így megnyerni az E. L-t? - Méláztam el és megint eszembe jutott szomorú helyzetem.

- Zlatan már így is rengeteget tettél a csapatért. 

- De még többet akarok.

- Legyen elég a két kupa és talán majd az Európa Liga trófeája is.

- Utálom, hogy nem tudok besegíteni, hiszen.... - csuklott el a hangom. - nagyon szeretnék a döntőn is betalálni.

- Eddig is remek találataid voltak.

- Lili teljesen kibuktam és...

- Ne gondolj erre. - Fogta az arcom a kezei közé. - csak az lebegjen a szemed előtt, hogy megműtenek, és sokkal jobb leszel, mint voltál. Én pedig végig melletted leszek. 

- Köszönöm, hogy itt vagy! Rengeteget jelent. - Simogattam meg és próbáltam leplezni a fájdalmamat.

- Mondtam, hogy mindig! - Suttogta, de a meghitt pillanatoknak hamar vége szakadt, mert bejöttek az orvosaim. Lili felpattant és kiment, egyedül hagyva velük. 

Lili: Jobbnak láttam, ha kimegyek és nem zavarom őket. Úgy gondoltam veszek egy kávét, meg némi harapni valót, és mikor a táskámat kerestem túlságosan ismerős hangok ütötték meg a fülemet. 

- Csak nem, hogy Lilikéhez van szerencsém? - Kérdezte gúnyos hangsúllyal Zlatan menedzsere. Egyszerűen gyűlöltem ezt az embert. A nagyképű stílusával és a pénzéhségével együtt, és azzal, hogy sosem érti meg, hogy nem csak a fociból áll Zlatan napja. 

- Szia Mino. - Fordultam felé, és végignéztem rajta. Mint mindig most is öltönyt viselt, amit világoskék inggel kombinált. - Hogy vagy? 

- Jól, de sokkal jobban lennék, ha nem találkoztam volna veled. - Vetette oda. 

- Az érzés kölcsönös! De, hogy megnyugodj, már megyek is. Hozok Zlatannak valami ennivalót.

- Itt is remek a kiszolgálás, és ez miatt nem kell visszajönnöd. 

- Nem gondolnám, hogy Zlatannak elég lesz a kórházi koszt. - Szóltam és lezártnak tekintettem a beszélgetést. Már éppen indulni készültem mikor utánam szólt. 

- Remélem, nem akarod még a rehabilitáció alatt is boldogítani? 

- Tessék? - Néztem mérgesen a szemébe és kezdtem felkapni a vizet. 

- Jól hallottad. Nem akarom, hogy ott legyél és elvond a figyelmét a munkáról! Ugyanis amint megműtik, maximum két hetet kap és utána újra edzésbe áll! Ezzel talán lerövidíthetjük az időt.

- Még mit nem! Neki igenis pihenésre van szüksége, ráadásul annyira amennyit csak akar! Megértetted?? Nem fogja megint túlhajszolni magát, és nem fog edzeni, csak ha ő úgy érzi világos??? 

- Lilike te ez nem értheted. Itt nem csak a fociról van szó hanem.....

- Hanem miről? Hogy tovább tömd a zsebed a nevével? Istenem ha  tudná mennyire kétszínű ember vagy, de én megmutatom neki, és Amerikába végig vele leszek. 

- Csak szeretnéd. - Szólt oda. 

- Igenis így lesz, ugyanis ő is belement, hogy mellette legyek, és nem tudod lebeszélni róla. 

- De letudom, hidd el, tudom, mivel vehetem rá. De amúgy nem is tudom, mit pattogsz drágám. Ugyanis semmi közös hozzá. 

- Ez nem igaz. 

- Tényleg? Nem gondolnám, hogy családtag lennél. Elvégre nem vagy a rokona, vagy a felesége. Jogilag senki vagy, és semmilyen információt nem fognak megosztani veled, az állapotával kapcsolatba. Akár ott ülsz a váróba akár nem. Gondolkozz el e drágám! - Mondta és tekintetéből kiáradt a gonoszság. Ekkor kijöttek az orvosok és Mino újra hozzám fordult. - És ha már kávéért indultál hozhatnál nekem is egyet. Köszönöm.  - Szólt majd otthagyott és bement Zlatanhoz, nekem pedig egy fantasztikus ötlet jutott az eszembe, amivel akár már holnaptól családtag lehetek. 

⚽️ Egy kis pályázati munka ⚽️

Sziasztok!! 

Még nyáron jelentkeztem egy Fejős Éva pályázatra, amit - mint a mai nap folyamán kiderült - nem sikerült megnyernem. Nem mondhatom, hogy nem esett rosszul, de azért legbelül éreztem, hogy nem fognak kiválasztani. A lényeg az volt, hogy egy nyári képről kellett írni egy 5000 karakteres szösszenetet.

Viszont most úgy gondoltam megosztom veletek, hogy lássátok ilyet is tudok.

Remélem, tetszik majd nektek. Ha gondoljátok, írjátok meg! 

Puszi Andrea. 

Erről a képről kellett írni: 

A tengerparton ültem egy koktéllal a kezembe és a vizet bámultam. A kényelmes nyugágy és a vessző napernyők árnyéka megteremtették a tökéletes pillanatot. Tökéletes pillanat? Vajon tényleg ez lenne az, amibe nincsenek szabályok, és nincsenek korlátok. Egyedül csak a víz, napfény és a puha homok. Miután kihörpintettem a jeges italomat eltűnődtem a dolgokon. A szüleim mindig a tökéletességre törekedtek és engem is ebbe a „ketrecbe” kényszerítettek. Apám a menő ügyvéd, míg édesanyám elismert színésznő, akiknek fontos a külsőség, és a jó megjelenés. Én sosem játszhattam a gyerekekkel az udvaron, hiszen már kicsi korom óta szépségversenyekre hurcibáltak ami azzal járt, hogy minden napom bevolt táblázva. Magániskolába jártam, és rengeteg féle különórára. Később az edzőterem lett a második otthonom és arról, hogy egyedül megegyek egy hatalmas adag fagyit, vagy egy szelet tortát szó sem lehetett. Az egyetemet a fővárostól távol végeztem el. Ez volt életem legjobb időszaka, hiszen távol voltam a hatalmas elvárásoktól és korlátoktól, de tudtam, ha bármi baj van, csak egy telefon és ők azonnal ott teremnek. Itt ismerkedtem meg életem szerelmével, Balázzsal, akivel négy évig alkodtunk egy párt. Tetszett az szókimondósága, és ahogy imádta az életet. Bár ami mégis vonzott benne az a hihetetlenül magával ragadó mosolya és tekintete volt. Még tetoválást is csináltattam miatta, amit miután anyámnak megmutattam majd kitért a hitéből. Hozzáakartam menni és gyerekeket szülni neki, ám a családom hallani sem akart róla. Hiszen nem volt állandó munkája, és anyagilag sem állt annyira jól, mint mi. Az egyetemet ugyanis nem fejezte be, hiszen dolgoznia kellett, hogy eltartsa özvegyen maradt édesanyját. Egyedül csak egy gyógy masszőri papírt tudott felmutatni, ami anyáméknak nem volt elég. Minden ágálásom ellenére szakítanunk kellett és ő annyira összezuhant, hogy elköltözött még az országból is. Egészen ide Olaszoszországba, én pedig hozzámentem Mátéhoz, akinek csillaga fényesen ragyogott a hírességek egén. Anyám beprotezsált egy csomó műsorba, és filmbe, és végül azt vettem észre, hogy színésznőként tartanak számon. Pedig nem is vagyok tehetséges, és nem is szeretem igazán, de persze ha egyszer belekerülsz nagyon nehéz kimászni. A házasságom harmadik évébe jöttem rá, hogy terhes vagyok, és nem sokkal később megszületett Evelin, akinél szebb kislányt sosem láttam. Gyönyörű szőke haja, és hatalmas kék szemei vannak. Ennek már öt éve, és ahogy itt ülök, kicsit lelkifurdalásom van, hogy csapot-papot otthagytam és eljöttem ide a szívem után. Persze Time a legjobb barátnőm vigyáz rá, és tudom mellette biztonságba lesz. Legalább távol van a nagy veszekedéstől és a válási procedúrától, amit azután adtam be, miután rányitottam Mátéra, és az egyik újdonsült valóságshow sztárocskára. A látványtól lefagytam, és sosem hittem volna, hogy a tökéletesnek hitt férjem képes ilyet tenni. Balázst mindig is követtem az Instagrammon így az utazásom célja egyértelmű volt. Alig vártam már, hogy lássam azt a férfit, akivel több éve nem beszéltem már, de a szívemben még mindig élénken él. Hiába is tagadtam le, nagyon hiányzott és a nap minden pillanatába arra vágytam, hogy vele legyek. Szerettem a családomat, de érte felhagytam volna mindennel és Evelinnel együtt ideköltöztem volna. Akárcsak az első szavára is. Legalább távol lennék a sok idióta firkásztól, akik előbb utóbb úgyis rájönnek, hogy valami nem kerek köztünk, majd minden címlapon a mi képünk fog díszelegni. Már előre félek Evelin reakciójától. A parton egyre több ember mozgolódott és én egyre türelmetlenebb lettem. Tudtam, hogy Balázs minden reggel kijön ide futni. Már régóta él kint él, és fitnesz edző ként tevékenykedik. A sport mindig is fontos volt számára és ez a képei alapján csak előnyére vált. Volt, hogy elálmodoztam a monitor előtt és elméláztam milyen lenne megölelni izmos testét, vagy csak érezni újra az illatát. A koktélom is elfogyott, de nem kértem másikat, inkább jobbnak láttam, ha kicsit kinyújtóztatom elzsibbadt végtagjaimat. Fizettem és a víz felé indultam. A meleg szél sós levegőt hozott felém, ami jól esett. A lábamat a hullámok nyaldosták, és elfogott a béke. Egy különleges kagylót piszkálgattam a lábammal, de nem bírtam kiszedni így ruhám nem kímélve leguggoltam a földre majd eltakarítva róla a puha homokot kiszedtem. Még sosem láttam ehhez foghatót. Sima volt és azurkék. Amint a kagylót vizsgálgattam egy hatalmas hullám telibe kapta a ruhámat, és mivel a víz hideg volt ijedten ugrottam hátra, és beleütköztem egy férfiba. Megkapaszkodtam benne és felnéztem rá. Azonnal tudtam ki áll előttem, egy szál rövidnadrágba. Napbarnított bőre kiemelte sötétkék szemeit. Szőke haja pedig kicsit az arcába lógott. Légzése a futástól gyors volt. Végignéztem rajta és a látvány nagyon imponált. Szinte semmit sem változott. Mosolya még mindig olyan ellenállhatatlanul vonzó volt, mint pár éve, ám mikor felismert szemein átfutott az enyhe riadalom és nekem szegezte a kérdést:

- Te meg mit keresel itt? 

3/ 41 ⚽️Egy karrier vége? ⚽️

Már bőven elmúlt kilenc óra és én egyre idegesebb lettem. Sehogy sem találtam a helyem, ebbe a hatalmas házba. Megfürödtem, majd felmentem a hálóba. Beraktam egy kellemes zenét és egy könyvvel bekuckóztam az ágyba. Próbáltam az olvasni valómra koncentrálni, de sehogy sem ment. Gondolataim csak Zlatan körül jártak. Hol lehet? Mit csinál? Mikor jön már haza? A telefonom után nyúltam, és már majdnem feltárcsáztam szerelmemet mikor kapunyitást hallottam, és, hogy Zlatan beáll a garázsba. Megkönnyebbülve vettem tudomásul és mosolyogva elkapcsoltam a villanyt alvást szimulálva. Hallottam, ahogy belép, leveszi a kabátját, cipőjét, majd a lépcsőn át a szobába veszi az irányt.

- Lili megjöttem. Alszol? - Szólt kedves hangon, de nem válaszoltam. - Ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani, csak felhúzott ez az egész ügy. - Lépett közelebb, leült az ágy szélére, és egy sóhaj után folytatta. - Sajnálom azt is, hogy kiabáltam, mert te nem ezt érdemled. Igazából, nem is tudom miért vagy még mindig velem, de remélem, megbékülsz, mert nagyon szeretlek. - Simította végig a karom, amitől kicsit megborzongtam. - Úgy látom, tényleg alszol. - Állt fel, és egy puszi után a fürdő felé indult. Hallottam, hogy megengedi a vizet, és igyekeztem legyőzni a gondolatot, hogy mellé álljak. Bő tízperc múlva pedig mellém bújt, és ekkor már nem bírtam ki. Felkapcsoltam a kisvillanyt, felültem és szigorú szemmel ránéztem.

- Csak neked akarok jót, és azt, hogy többet legyünk együtt. - Kezdtem mire meglepett szemekkel meredt rám. - Tudom, hogy neked ez a munkád, de lehet, hogy ezt a sors akarta így, mert érezte, hogy fáradsz.

- Én sosem fáradok el, vagyis inkább nem fáradhatok el, mert akkor kapom a kritikákat.

- Ne foglalkozz velük! - Ingattam a fejem.

- Próbálok, de nehéz, Lili, mert tudom, mire vagyok képes.

- Nem csak te vagy a csapatba!

- De azt akarom, hogy én legyek a legjobb! - Magyarázta, én pedig úgy gondoltam befejeztem. Nem fogok veszekedni, így kedvesen csak ennyit mondtam:

- Nekem akkor is te vagy a legjobb! - Bújtam hozzá, majd lágyan megcsókoltam. Kisvártatva azonban eltolt magától majd komoly hangon így szólt.

- Figyelj, lent maradt a telefonom a pulton. Nem hoznád fel?

- Nem! – Makacskodtam.

- Naa, kicsim!! - Kérlelt kiskutya szemekkel, és természetesen nem tudtam nemet mondani neki.

- Lásd jó szívem. - Kaptam a köntösöm után, lesiettem a lépcsőn, és amit a pulton találtam attól a szavam is elakadt. Egy csodálatos rózsacsokor díszelgett a közepén arany masnival átkötve. A felirat pedig ez volt rajta: Ne haragudj rám! Meghatottan végigsimítottam a szalagon és elámultam a virág fantasztikus illatán, és kinézetén. Annyira elvarázsolt a nem várt ajándék, hogy észre sem vettem, hogy szerelmem mögöttem áll.

- Hogy tetszik?

- Csodálatos. - Böktem ki elfúló hangon, majd szembefordultam vele. - De egy virágcsokorral nem győzhetsz meg, és nem fogok olyan könnyen megbocsájtani. - Játszottam továbbra is a sértődöttet.

- Akkor mivel engesztelhetlek ki?

- Egy Francia utazással? - Mondtam mire csak megforgatta szép szemeit. - Nagyon kérlek!!!!

- Lili nem tudom még mi lesz!

- De ha esetleg eltiltanak, akkor....

- Lili kérlek, ne feszegesd ezt a témát. Ha eltiltanak is jelen kell lennem a mérkőzéseken és az edzéseken. - Magyarázta én pedig egyre szomorúbb lettem. - De figyelj csak. - emelte meg a fejem, hogy a szemembe nézzen. - Cserébe megígérem, hogy az eltiltásom idején, csak egyszer megyek edzésre a két hét alatt.  A lehető legtöbb időt fogjuk együtt tölteni, jó? 

- Rendben, nekem már ez is elég Zlatan. Nem a lehetetlent akarom kérni, csak egy kicsivel több időt együtt. - Fogtam meg a kezét majd a vázával együtt felmentünk a hálóba és elaludtunk. Zlatan betartotta az ígéretét, és tényleg sokat voltunk együtt. Elmentünk vásárolni, éttermekbe jártunk, vagy csak sétáltunk a városba. Utóbbit leginkább este, mert így kevesebbszer kellett megállni, hogy fotózzák, vagy aláírást kérjenek tőle. Ilyenkor én mindig félreálltam és igyekeztem elfogadni a tényt, hogy ő egy ismert ember. Minden nap sokáig voltunk fent és mindkettőnk megmutatta azokat a filmeket a másiknak, amiket szeret, és reggel sokáig lustálkodtunk az ágyban. De aminek a legjobban örültem, hogy olyan dolgokat csináltunk együtt, amiket előtte sosem. Együtt főztünk, és ő megpróbált megtanítani XBOX-ozni, aminek az lett a vége, hogy súlyos vereséget szenvedtem. Visszavágót javasoltam, de ő elvette a kontrollert és a magasba emelte. Természetesen nem értem el, így felálltam a kanapéra. Szerelmem ekkor látta, hogy védtelen vagyok így derekamnál fogva felkapott és felvitt a hálóba. Gyengéden az ágyra rakott majd megcsókolt. Hosszú percekig csak csókolóztunk mikor bevillant valami. Gyorsan eltoltam magamtól és a határidő naptárom után kotorásztam. 

- Mit csinálsz Lili? - Nézet rám értetlenül. 

- Elfelejtettem, hogy a héten mikor kell orvoshoz mennem. 

- Orvoshoz? Miért?

- Mintha nem tudnád, hogy ellenőrzésre kell mennem, a baba miatt. - Magyaráztam és megnyugodtam, hogy a találkozó időpontja holnapra esik. - Holnap kell mennem. 

- Elmehetek veled? - Kérdezte és ez igazán meglepett. Még sosem volt velem a nőgyógyásznál. 

- Persze, hogy jöhetsz Zlatan, sőt nagyon boldog lennék! - Csillant fel a szemem. 

- Akkor ezt megbeszéltük, elviszlek, és végig bent leszek veled. Tudod nem mondtam még, de gyönyörű vagy, így várandósan. - Nézett végig a hasam, ami már jól láthatóan gömbölyödött. 

- Köszönöm, nem hittem volna, de élvezem ezt az időszakot. 

- Lehet már tudni, hogy milyen nemű lesz? - Puhatolózott mire én bólintottam. 

- Persze, már régóta tudhatnám, de eddig nem akartam. Igazából mindig arra vártam, hogy veled együtt fogom megtudni. - Osztottam meg vele és a meghatottságtól eleredtek a könnyeim. - Szeretlek, és mindnet veled akarok végigvinni. 

- Melletted leszek mindig. De most aludjunk, hogy holnap friss legyél. - Tanácsolta, majd egy gyors tusolás után egymás karjába aludtunk el. Az orvoshoz reggel kilencre volt időpontom, és örültem, hogy nem kellett sokat várnom. Kedveltem az doktort, mert nagyon komolyan vette a dolgát és olyan tanácsokkal látott el, amit hasznosnak véltem. Zlatannal kézen fogva léptünk be a vizsgálóba, amire sötét fény borult, majd mikor meglátta kivel érkeztem, dermedten bámult rá, de nem szólt egy szót sem. Nagyon vicces helyzet volt, és úgy gondoltam jobb lesz, ha bemutatom őket egymásnak. 

- Doktor úr ő a párom Zlatan Ibrahimovic. - Mutattam rá, majd szerelmem kedvesen bemutatkozott. 

- Maga sosem mondta, hogy kitől vár babát. Persze gondolhattam volna, hogy magának is van valami kapcsolata az egyik játékossal, mert mindig Unitedes barátnőkkel jött. 

- Igen, ez így van. - Feküdtem fel és ő rányomta a gélt a hasamra. Szerelmem feszülten figyelte a monitort ahol megjelent a kicsi. Már sokkal jobban kivehető volt, mint előtte bármikor. 

- Doktor úr lehet tudni milyen nemű? - Érdeklődött gyengéd hangon Zlatan, akin látszott mennyire megérintette ez az egész. 

- Ez természetes, de Lilien nem szerette volna még tudni. Esetleg elmondhatom már? 

- Igen, persze, nagyon szeretném tudni. - Válaszoltam izgatottan. 

- Oké, készen állnak? - Húzta az időt mire mindketten bólintottunk. - Rendben akkor látják azt a dolgot ott a kicsi lábacskái között? - Mutatott a képre. - Örömmel jelenthetem be, hogy egy kisfiú van születőbe. - Mondta ki és a szívemet hatalmas boldogság fogta el. - Gratulálok Lilien és persze önnek is Zlatan. - Nézett szerelemre, aki szinte maga elé meredve nézett, és csak akkor eszmélt fel mikor megsimogattam az arcát. Ekkor picit könnyes szemmel rám nézett és így szólt. 

- Köszönöm, hogy ezt megadod nekem. 

- Nélküled nem volna. - Nevettem fel, majd még egy pár vizsgálat után mosolyogva hagytuk el a vizsgálót, egy ultrahang képpel a kezembe. 

- Megmutathatnánk anyáméknak is. - Tanácsolta mikor már hazafelé indultunk. - Alig várom, hogy elmondjam neki. 

- Lesz még egy fiú unokája. 

- Igen, ez így van. - Sóhajtott fel és megszorította a kezem. Otthon pedig bekapcsoltuk a gépet és mindenkinek elújságoltuk a jó hírt. Heléna is megmutatta a kicsit, aki pufi arccal mosolygott a kamerába. Este pedig megünnepeltük egy romantikus vacsorával a napot. Már az ágyba feküdtünk és a holnapi napról beszélgettünk. 

- Holnap végre újra a pályára léphetsz. - Támaszkodtam a kezemre miközben a mellkasát simogattam. - Olyan jó volt ez a pár nap. 

- Nekem is, de igazából már alig várom, hogy újra játsszak. Ez a mai nap pedig, új erőkkel tölt fel. Tudod mikor megláttam az ultrahangon a kicsit olyan ideges voltam, és örülök, hogy egészséges, és semmi baj nincs vele. 

- Vigyázok rá nagyon! - Ígértem. 

- Én pedig rátok, ahogy csak tudok. - Szorított magához és álomba szenderültünk. Zlatannak nagyon jót tett, hogy újra játszott és tényleg tele volt energiával. A következő két mérkőzésén pedig betalált a hálóba, a csapa pedig egyre feljebb került a tabellán. A kisfiam szépen növekedett és már éreztem is őt. Szerettem mikor mocorog, még akkor is, ha éjszakánként nem bírtam aludni tőle. Az idő is kezdett tavasziasodni én pedig elővettem a gépemet és újra fotózni kezdtem a városba. Jól esett, hogy nem kell egy adott témára szorítkoznom. A munkám háttérbe szorult, helyette most inkább hobbiként éltem meg ezt. Volt, hogy órákig bolyongtam a városba, de egyszerűen élveztem a friss tavaszi levegőt, és sokszor átfutott az agyamon, hogy nem is olyan rémes ez a Manchester. A következő Európa Liga mérkőzést Április 20.- ára időzítették, és én mindenképen részt akartam venni rajta. 

- Lehet, nem kéne eljönnöd. - Mondta Zlatan a vacsora alatt és aggódva pillantott rám. - Nem szeretném, ha valami bajod lenne, a túl hangos zaj miatt, vagy esetleg valaki megnyomná a hasad. 

- Semmi bajom nem lesz kicsim! - Fogtam meg a kezét. 

- Jobban örülnék, ha a VIP-be lennél, mint eddig. Miért kell neked a közönségbe ülni? 

- Mert onnan sokkal jobb képeket tudok készíteni, és nem vagyok olyan, akinek csak a VIP a jó. 

- Eddig semmi bajod nem volt vele. A lelátón nagyon sok ember van, és nem biztos, hogy figyelnek rád. 

- Vigyázok magamra Zlatan! Ne aggódj! Felveszem a piros mezemet és drukkolok a többi szurkolóval. Igazából alig várom, már hogy a stadionba legyek. 

- Ó csak nem, hogy hiányzik neked is a  foci? - Mosolygott rám miközben a tányérokat pakolta a mosogatóba. 

- Egy kicsit igen. A hangulat, meg úgy az egész, és kicsit rossz is volt, hogy a két utóbbi meccsen, amin gólt rúgtál nem lehettem ott személyesen. 

- Semmi baj, mert éreztem, hogy velem vagy lélekbe. 

- Mindig veled vagyok édes. - Csókoltam meg lágyan. Zlatan már délelőtt elment, hogy a csapattal a megszokott hotelbe találkozzanak, és együtt készüljenek fel a mérkőzésre. Én próbáltam elérni Stephant, de sajnos nem vette fel. Tudtam, hogy rosszul érintette őket, hogy valószínű nem jutottak be a negyeddöntőbe és egy kicsit jobbkedvre akartam deríteni, de a telefon némán csengett. Belefogtam a lakás takarításába és mire végeztem már arra eszméltem, hogy indulhatok is a stadion felé. A hangulat, mint mindig most is fantasztikus volt, és nem csak az United szurkolók, de a vendégek is nagy transzparenseket raktak ki. Átverekedtem magam a tömegen és elfoglaltam a helyem, a stadion egyik pálya közeli részébe. Körülvoltam véve Unitedes szurkolókkal, és jól esett hallani az ő véleményüket is. Csendben figyeltem a beszélgetésüket és sok mindennel egyetértettem velük. Egy idősebb férfi ült mellettem, aki nagyon értett a focihoz. A többiekkel együtt én sem bírtam a fenekemen maradni, amit a mellettem ülő meg is jegyzett. 

- Még sosem láttam ilyen nőt, aki ennyire beleéli magát egy meccsbe. 

- Komolyan? - Csodálkoztam. - Pedig sok más nőnemű is rajong érte.

- Lehet, de az én környezetembe csak én vagyok ilyen. A lányaim és a feleségem is utálja. Helyette inkább valami Trónok harcát néznek. - Mesélte, és bár tudtam, hogy melyik sorozatról van szó, de sosem láttam belőle egy részt sem. - Mellesleg Ryan vagyok. - Nyújtotta felém a kezét barátságosan mire én is bemutatkoztam. A közönség felhördült és mi is a pályára tekintettünk, ahol egy Rashford passz után Mhkitaryan a hálóba vágta a labdát. A tömeg egy emberként felhördült mi pedig egymás nyakába borultunk a szomszédommal. Mivel az első mérkőzésen az eredmény 1:1- lett így a győzelem a továbbjutás miatt kötelező volt. 

- Mióta szurkol az Unitednek? - Kérdezte székszomszédom, mikor éppen nem sok minden történt a pályán. 

- Igazából csak ettől az évtől. Maga? 

- Már az idejét sem tudom, de legyen annyi, hogy az apám először egy Manchester United mérkőzésre hozott ki hat éves koromba. Most pedig már elmúltam hatvan is. 

- Ez nagyon aranyos. - Állapítottam meg. - Igazán jó lehet ilyen hosszú ideje rajongani valamiért. 

- Igen, ez egy hosszú és egyoldalú kapcsolat. - Nevetett fel. - Magának Ibrahimovic a kedvenc játékosa? 

- Igen, ő.

- A mezéről sejtettem, igazán szép darab. 

- Eredeti. - Büszkélkedtem. - A páromtól kaptam. 

- Én nem vagyok egy ilyen mezvásárlós típus, hiszen minden évben változik. 

- Az igaz. - Értettem vele egyet, és sajnos a harmincadik percben az ellenfél egy kapufa után mégis a kapuba talált. Bosszankodtunk és reménykedtünk abban, hogy a fiúk feltudnak törni még. A  védelemből Rojo kibukott és nem tudták mennyire komolya a sérülése, de körülöttem mindenki hosszabb gyógyulási időt jósolt neki, hiszen nem a saját lábán, hanem hordágyon vitték le. A csapatok nem bírtak egymással, és az állás mindkét játékrészben döntetlenre állt, így sajnálatos módon egyre közelebb került a hosszabbítás. 

- A két perc alatt még bármi lehet. - Súgta oda nekem Ryan mikor felemelték a két percet jelző táblát.

- Igen, remélem csak pozitív. - Bizakodtam, és reméltem esetleg szerelmem betalál a kapuba, de ez egyenlőre nem történt meg. Éppen a telefonommal voltam elfoglalva, hogy sms-t írjak Stephannak mikor mindenki felhördült körülöttem. Csak egy pillanatra akartam a kijelzőre figyelni, de amit láttam azt nem akartam elhinni. Szerelmem a földön feküdt és fájdalmas képpel markolászta a térdét. 

- Mi történt vele? - Érdeklődtem pánik hangon, de a visszajátszásból azonnal megláttam. Egy felugrás után hátra bicsaklotta térde, és elvesztette az egyensúlyát. - Miért nem kel már fel? Miért kell beszaladni hozzá? 

- Ajaj, ez nagy baj. Zlatan nem szokott csak így fetrengeni, főleg nem egy fontos kupa sorozatnál mikor a csapata vesztésre áll. 

- De hát miért nem áll már fel? - Lábadt könnybe a szemem. - Mi a baja???? 

- Sajnos nem tudom, de durvának tűnik, gondolom, a csapat orvosok mindjárt megállapítják.

- MI? - Néztem rá, majd újra a kivetítőre ahol még mindig fájdalmas arccal feküdt, és mikor felült láttam az arcán, hogy ennyi volt. Behozták a hordágyat, amit elutasított és segítséggel a saját lábán távozott a gyepről. - Nekem le kell mennem hozzá! - Villant be.

- Gondolod, hogy oda engednek? 

- Tudom, hogy odaengednek! Én vagyok a barátnője. - Mondtam és könnyes szemmel lesiettem az öltözőkhöz. Nem érdekelt már semmi, se a mérkőzés, se az eredmény, sőt az sem izgatott, hogy esetleg kikapnak. Az agyamba csak az zakatolt, hogy minél hamarabb Zlatan közelébe legyek és megtudjam mi a helyzet. Reméltem nem komoly és esetleg csak egy kis húzódásról van szó. A folyosókon mindenki sürgött- forgott és ekkor már éreztem, hogy nagy a baj. Az egyik ajtó mögül pedig fájdalmas hangokat hallottam ki, majd megállapítottam, hogy ez nem lehet más csak Zlatan. Elindultam az ajtó felé, de egy őr elém állt, akit még sosem láttam.

- Sajnálom, de nem mehet be! 

- De igenis bemegyek világos!! Ugyanis bent a gyerekem apját vizsgálják és tudnom kell, mi van vele!!! Értette, szóval vagy beenged, vagy olyat teszek, amit még magam is megbánok. 

- Lilien. - Jött ki a szobából a doktor - Miért nem nézed a meccset? 

- Maga szerint? Hogy van Zlatan? Bemehetek hozzá? 

- Jelenleg nem akarom felkavarni, mert...- kezdte, de én félre toltam és benyitottam az ajtón. Az orvosi szobába megláttam őt az ágyon fekve. Térde már most hatalmasra dagadt. A kép azonnal szíven ütött. A mindig erős férfi, most összetörve nézte a plafont. 

- Zlatan mi  történt? 

- Lili nem kéne itt lenned. - Nézett rám, majd óvatosan felült. - Mondtam, hogy senkit ne engedjenek be.

- Én nem senki vagyok, de mi történt? 

- Csak felugrottam és ennyi volt. Egy pillanat alatt történt az egész, de mikor ott feküdtem már tudtam, hogy vége. 

- Vége? Minek van vége?? - Pánikoltam. 

- A szezonomnak Lili. - Hajtotta le a fejét szomorúan. - Ennyi volt... egy rossz felugrás.

- Nem, nem. Ez nem igaz. - Tagadtam. - Te mindig erős vagy, és mindig felállsz, és sosem vagy sérülékeny és...

- Lili nyugi!! - Intett csöndre. - Nem lesz semmi baj, de most ki kell menned, hogy megállapítsák a diagnózist. 

- Itt maradok veled! 

- Nem, jobb lenne, ha hazamennél, és én majd telefonálok.

- Nem gondolod, hogy magadra hagylak Zlatan!!! - Háborodtam fel. - Itt maradok, és nem mozdulok mellőled.

- Kicsim nem biztos, hogy ez jót tesz most neked vagy a babának. Nem akarom, hogy idegeskedj. 

- Otthon sem lenne jobb. - Szóltam és ekkor visszajött a csapat orvos, aki egy pár mentős is követett. 

- Mehetünk Zlatan! - Mondta sürgetően, majd a mentősök lesegítették az asztalról. 

- Hova mész? Hova viszik? 

- Bevisszük a kórházba, hogy elvégezzünk pár vizsgálatot. - Kezdte az egyik mentős. 

- Vele mehetek? 

- Nem akarom, hogy gyere, és ha jöhetsz, felhívlak! Értetted? Menj haza és nyugodj meg! Kérlek! 

- Megígéred, hogy felhívsz? - Suttogtam. 

- Igen, megígérem. - Mondta és mielőtt elvezették szorosan magamhoz húztam és megcsókoltam. Nem akartam elengedni, de tudtam nincs más választásom. Kivezették a mentő autóhoz, én pedig leültem az öltözőbe és csak üveges tekintettel néztem magam elé. Pár másodperc múlva a csapat orvos jött vissza nagy sietősen.

- Itt felejtettem az egyik fájdalom csillapítót. – Magyarázta.

- Kérem, várjon! – Szóltam utána. – Tudta nekem mondani valamit?

- Nézze, őszinte leszek. Úgy állapítottam meg, hogy a térdében elszakadtak a térd szalagok.

- Az mit jelent pontosan? Mikor fog pályára lépni?

- Nem tudom, mert ő mindig is egy erős felépítésű játékos volt, viszont ez a legkeményebb focistát is kényszer pályára küldi. Ha a sejtésem beigazolódik, az azt jelenti, hogy több mint fél évet kell kihagynia. Sajnálom Lilien, de most mennem kell. Ígérem tájékoztatni, fogjuk. Egyenlőre annyit tehetünk, hogy megnézzük a röntgenfelvételeket, és elvégzünk pár vizsgálatot. Menjen haza és pihenjen le, mert a maga állapotának nem jó a sok idegesség.

- Köszönöm. – Mondtam, és mikor az orvos elment az öltözőbe rogytam és felhívtam Stephant.

- Lili mi a baj? – Kérdezte mikor hallotta sírok.

- Zlatan lesérült…. vége a karrierjének. 

Sziasztok!! Ezt a részt nagyon nehezen írtam meg!  Próbáltam nem túl érzemes lenni, de azért átjöttek a dolgok. Igazság szerint a videót még mindig képtelen voltam rendesen megnézni, ami lehet látszik is. Remélem így is tetszett. Szépséges hétvégét nektek! Puszi. Andrea  😉

⚽️ Blogon kívül: Felhívás a csendes olvasókhoz!! ⚽️

Sziasztok!! 

Egy kedves blogos barátnőm indította el ezt a kezdeményezést, amihez én is csatlakozok! 

Kérlek olvassátok el és gondolkozzatok el rajta! 

Az Ő blogját és a kezdeményezést itt olvashatjátok el eredetibe: Katt ide

Az utóbbi időben egyre több blogon vettem észre, hogy hiába lelkes a szerkesztő, hiába posztol, egyszerűen senki sem kap kommentet. 

Hol van az az időszak, mikor az embernek nem esett le a gyűrű az ujjáról, hogy kapott egy hozzászólást a témával kapcsolatban?

Hol van az az időszak, mikor nem csak egy gyors like-ra futotta a Facebookon, hanem tényleg, vettük a fáradtságot, hogy elolvastuk a blogger/ina bejegyzését, és megosztottuk vele a gondolatainkat?

Eltűnt. És ezért rettentően szomorú vagyok.

Igazából ez egy felhívás a mindenkori mindig csendes olvasóknak, hogy hiába csinálja egy blogger/ina a blogját, hogyha nem kap visszajelzést. Ha nem kap visszajelzést, honnan tudja, hogy jó-e az, amit csinál? Hogy olvassák a bejegyzéseit? Hogy lesznek-e érdeklődök, olvasók, esetleg jelentkezők, hogyha nyereményjátékot rendez?

Ez nem csak a szerkesztőkön múlik, hanem RAJTATOK olvasókon is, hogy egyetlen kommenttel támogattok minket.

Mi mit kapunk ezért cserébe? Ugyanúgy semmit, mint ti. De nem jobb érzés azt tudatni a kedvenc íróddal, szerződdel, hogy überjó, amit csinál? És tudod, hogy ezt meghálálja, hogy nem hagyja abba a blogolást?

Sokan egyáltalán nem pénzért írnak, hanem szívből, szórakozásból. És ezt az örömet, a lelkesedést veszitek el azzal, hogy csendben olvastok valakit. Hány meg hány nagyszerű bloggertársam zárta be online naplóját, mert hiába olvasták, ha annyit se írtak neki, hogy „Szia! Klassz a blogod, csináld még!”? 

Mit tudtok tenni? Akár chatbe, akár vendégkönyvbe, akár hozzászólásban ÍRTOK a szerkesztőnek. 

Mi mit tudunk tenni? Tartjuk a lelkesedést, és kitartunk egymás mellett, támogatjuk egymást akkor is, hogyha továbbra is csendben marad az olvasótábor...

Valószínű, hogy ez is le fog csengeni x idő múlva, de ez mind megelőzhető, hogyha író-olvasó figyel egymásra. És ez az olvasókon is múlik, nem csak rajtunk, írókon...