Sziasztok!!
Még Zlatan szülinapja körül álmodtam róla, ami nagyon ritkán fordul elő. Hiszen nem is igazán szoktam álmodni, és ha igen akkor közeli ismerősökről, barátokról, vagy random emberkről. Fura is volt reggel felkelni, de annyira az eszembe járt, hogy úgy gondoltam kicsit gondolkozok rajta, és kerítek köré egy történetet. Fogadjátok sok szeretettel!
A festővásznam előtt ültem és csukott szemmel próbáltam elképzelni a képet, amit álmomba
láttam. Emlékeztem rá, hogy az idő borús volt, és az eget fényes villámok
szántották végig, miközben az eső sűrűn hullott. A jelenet nagyon megfogott és
úgy gondoltam felvételi munkának kiváló lenne. Előkaptam a palettámat, és
kinyomtam a megfelelő színeket. Imádtam festeni, rajzolni, és szerettem volna
olyan művészeti iskolába járni, ahol képezhetem a tehetségemet, és olyanoktól tanulhatok,
akikre felnézek. A művészet volt a mindenem, amivel igazán kifejezhettem
magam. Műhelyem falain pedig egymást
érték a létrehozott munkáim. Sajnos elég ritkán jutott időm kedvenc tevékenységemre,
mióta egy cukrászdában dolgozok. Mozdulataim könnyedek voltak, én pedig szinte
transzba igyekeztem visszahozni az álomképet. Munkálataimat azonban egy
erőteljes kopogás szakította meg, majd megláttam egy hullámos szőke fejet az
ajtóba.
- Bocsi ’Lia dolgozol? – kérdezte nővérem, és válaszomat meg sem várva
belibbent szobámba hatalmas magas sarkúin.
- Mint látod. Készítem a felvételi képem – pillantottam rá, és végigmértem
karcsú alakját. Kinézetre cseppet sem hasonlítunk egymásra, hiszen nekem szög
egyenes barna hajam és zöld szemem, nővéremnek pedig hosszú szőke haja és barna
szeme van.
- Wow ez gyönyörű! – csodálkozott és jól esett, hogy ő is elismeri
szenvedélyem. – Tuti, hogy a tiéd lesz a legjobb, és azonnal felvesznek. Ezt
vihetnéd kiállításra is. – elmélkedett.
- Igen, az év végén lesz egy karácsonyi esemény, amin ha minden jól megy én is
részt vehetek, és ha sikerült ingyen bejuthatnék az egyetemre. Ezért hajtok
annyit. – magyaráztam, és eszembe jutott, hogy nem tudom miért is jött. – mellesleg mit keresel itt? Nem valamelyik
stúdióba kéne lenned, vagy hajkurászni a jobbnál- jobb focistákat?
- Ha tudni akarod nem szoktam őket hajkurászni. – védekezett. – megállnak nekem
maguktól is.
- Ezt még el is hiszem. – nevettem fel, hiszen nővéremnél szebb sportriportert
még sosem láttam.
- Igazából azért jöttem, mert szeretnék tőled egy kis segítséget kérni. –
huppant le a velem szembeni székre. – Ma lesz egy fontos interjúm, és szeretném,
ha elvinnél kocsival, utána pedig haza.
- Miért? Elfelejtettél vezetni? – értetlenkedtem.
- Dehogy, csak a munka után lesz egy kis tortázás és pezsgőzés én pedig nem
tehetem meg, hogy ne igyak legalább egy pohárral.
- Kinek lesz a születés napja?
- Zlatan Ibrahimovicnak, az Ac. Milan focistájának. Most harminc kilenc éves,
és...
- .. még focizik? – ütköztem meg a számon. – ez a búcsú bulija?
- NEM! De ne kérdezz már, mert időre kell mennem. Elviszel, vagy keressek mást?
- Legyen. – sóhajtottam fel, mire szorosan magához ölelt és ujjongva
köszöngette, hogy megteszem.
- Akkor gyorsan megigazítom a sminkem, te pedig kérlek, öltözz át, valami
csinosba.
- Ez miét nem jó? – mértem végig magam a tükörbe, ahonnan egy bő fekete pólós
lány nézett vissza.
- Mert a tesóm vagy, és szeretném, ha te is olyan csinos lennél, mint a többi korod
béli lány.
- Akkor felmegyek a szobába és felkapok egy másik ruhát. – egyeztem bele.
- A lényeg, hogy ne fekete legyen. – szólt még utánam, így kénytelen voltam egy
szaggatott csőfarmert felvenni és a fekete felsőm helyett azt a mustár sárga
vékony blúzt választottam, amit még nővéremtől kaptam, végül a fekete szegecses
bőrkabátom akasztottam le a fogasról.
- Szinte hihetetlen, hogy mennyire csinos vagy, ha normálisan öltözködsz.
- Köszi, ez kedves volt. – dobtam tesóm felé egy mosolyt. – akkor megyünk? A
ház előtt áll a kocsim.
- Istenem mennyire nagy itt a kupi! – kiáltott fel mikor meglátta az ülésen a
sok rajzot, üres ételes és üdítős dobozokat. – Hogy lehet így élni, és vezetni?
- Bocsi, de elég sokat vagyok az autómba, hogy így nézzen ki. Ha nem férsz el,
told odébb a rajzokat. Amúgy mikor végzel? – érdeklődtem miközben gázt adtam.
Nővérem beírta a GPS-embe az utat így az adott hang után mentem. – Elmehetnénk
utána kajálni, vagy valami.
- Fogalmam sincs, mert ez egy különleges interjú lesz. Tudod mondtam, hogy
mostanában volt a születésnapja, és ebből az alkalomból beszélgetek vele picit.
- Azért az elég meredek, hogy ennyi idősen is játszik.
- Ráadásul nem is akárhogy. – mondta tesóm. – Igazi profi.
- Értem, és akkor ezért kell a felhajtás?
- Igen, de ő erről nem tud és nem is akarom, hogy megtudja, szóval ne szóld el
magad már azonnal.
- Jó, bár ha gondolod, be sem megyek. Megvárlak itt az autóba. – ajánlottam, de
ő csak nemlegesen ingatta szőke fejét.
- Szeretném, ha te is ott lennél, hiszen sosem láttál még interjúzás közben és
olyan jó lenne, ha te is belelátnál abba, amit csinálok, és elmondanád a
véleményedet.
- Legyen. – bólintottam, ő pedig elővett egy halom papírt és azokat olvasta az
út hátralévő részébe. A GPS Milánó külvárosáig vezetett végül egy stúdiónál
kötöttünk ki.
- Itt is vagyunk! Istenem valamiért nagyon izgulok! – kezdte tesóm, és furcsa
volt, hiszen ő mindig nagyon magabiztos. – Tudod, szeretnék egy saját műsort a
csatornánál, és ha ez jól sülne el, akkor nagyobb esélyem lenne.
- Ez komoly? – csodálkoztam, de boldog voltam, hiszen minden vágya egy olyan műsor,
aminek ő a producere és teljesen a saját neve alatt fut.
- Igen, de egyelőre sok a vetélytársam, ezért nehéz a helyzetem. Jó lenne olyan
anyagokat készíteni, amiknek én tervezem meg a menetét, a helyszínt, vagy a
témát. Főleg az utóbbit, mert szeretném, ha az alanyok annyira bizalmasan
állnának hozzám, hogy egyik kérdés se hozza őket zavarba és ne passzolják le
azonnal.
- Én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. – biztattam, s szorosan magamhoz
öleltem. – legalább neked.
- Lia én biztos vagyok benne, hogy a te álmod is valóra válik majd, és bejutsz
arra a sulira, és ha sikerül és mindenben támogatlak.
- Pont ezt nem akarom, azért is nem
mentem anyáékkal Amerikába, hogy mindent magam teremtsek meg, és azért gürcölök
a cukrászdába, hogy elérjem, amit akarok. Nem kell, hogy segíts.
- Ki mondta, hogy anyagi támogatásra gondoltam? – pillantott rám pimaszul, mire
játékosan nyelvet öltöttem neki.
- De én tényleg komolyan mondtam Lia. Te vagy a testvérem, fontos vagy nekem,
és megígértem anyuéknak, hogy bármivel fordulj is hozzám azonnal segítek.
- Nyugi nincsenek anyagi vagy bármilyen gondjaim.
- Te tudod, de….
- Nyugi már felfogtam, és köszönöm! Őszintén. – tettem a szívemre a kezem, de
mivel túl nyálasnak találtam az egész helyzetet kitört belőlem a nevetés.
- Gonosz vagy, hogy még ebből is gúnyt űzöl. – forgatta meg szemét, majd
magához kapta púder színű táskáját és kiszállt autómból. Mivel a mozdulat
váratlanul ért csak futtában kaptam magamhoz a rajzos mappámat, és már siettem
is utána. A stúdió nem volt annyira nagy, mint gondoltam, de barátságos
környezet áradt a hófehér bútorokból, és a hangulatos világítás élénkké tette a
helyet. ’Letta a terem másik végében állt és egy fejhallgatós férfival
beszélgetett. Félénken nézem feléjük, ám megbátorodtam mikor tesóm rám nézett
és hívogató mozdulatot intézett felém.
- Ő a húgom Lia Leotta. Ő pedig a producer és ennek az egész műsornak a
kitalálója Franco Esposito.
- Örülök, hogy megismerhetem. – nyújtottam kezet felé.
- Úgy látom nálatok családi vonás a szépség. – kezdte udvariasan Franco, de
mielőtt valamit válaszolhattam volna, egy kockás inges farmás nadrágos csajszi
szaladt Francohoz és izgatottan magyarázott.
- Megjött Zlatan!! Készen álltok? Jöhet?
- ’Letta te kész vagy?
- Igen, csak összeszedem a papírjaimat.
- Remek, megyek és idevezetem. Örültem Lia a találkozásnak. Remélem, tudunk még
beszélgetni az interjú után, és te is részt veszel az ünneplésben.
- Meglátjuk! – szóltam utána, ’Letta pedig izgatott hangon egy szék felé
mutatott.
- Akár oda is leülhetsz jó? Kérlek, maradj csendbe és foglald el magad.
- Értettem anyuci! Nem beszélek, és szinte levegőt sem veszek. – húztam el két
újam szám előtt, úgy mintha egy cipzárt húznék el.
- Imádlak, és köszönöm, hogy elhoztál meg minden. – ölelt meg, és ekkor belépett
egy magas férfi. A bőrkabátja alatt fekete pulóvert és farmert viselt. Haja
lazán hátrafogva állt. Arcát kisebb szakáll és bajusz fedte. Nem volt tipikus
jó pasi, de barna szemeiből valami rosszfiús csibészség áradt, ami mégis
vonzotta a tekintetet. Igyekeztem
észrevétlenül a helyemre osonni, míg ’Letta leült Zlatannal az interjú helyre.
Próbáltam figyelni a kérdésekre és megállapítottam, hogy tesóm tényleg érti a
dolgát. A focista hangja nyugodt volt, de mégis erőteljes, mosolyától pedig én
is jobbkedvre derültem. Még ülve is magasabb volt nővéremtől, még úgy is, hogy
figyelmesen előre dőlve ült. Kezeit összekulcsolva a térdein pihentette, és
feltűnt, hogy nem visel karikagyűrűt, pedig úgy tudtam régebb óta él
kapcsolatban. Szinte alig bírtam levenni róla tekintetemet, ceruzám pedig
magától suhant a rajzlapomon. Próbáltam minden apró részletre figyelni, hogy
portrém hibátlan legyen. Arcának apró rácait, ami korát mutatta, és amiből
látszott, hogy mégiscsak közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz. Szeretek
színesben rajzolni, de ennek a képnek sokkal jobban állt a fekete-fehér. Nem is
néztem az időt, és már az interjúról is elfelejtkeztem. Csak Zlatanra és a
pontosságomra figyeltem, mikor ’Letta felállt és kiment az ajtón, ahonnan pár
perc múlva a kockás inges lány és Franco lépett ki. A lány kezében egy kisebb
torta, tesóm kezébe tálca rajta pár pohárral, Franco pedig a pezsgőt hozta.
- Igaz nem most volt, de azért nem is olyan régen, szóval szeretnénk a csapat
nevében boldog szülinapot kívánni és köszönöm a közös munkát.
- Ezt igazán nem kellett volna. – vágta rá a focista, akin látszott, hogy erre
igazán nem számított. Figyeltem ünnepüket, mire Franco felém fordult.
- Lia gyere ide te is. Ne maradj ki az ünneplésből.
- Á én, nem…. – hárítottam, mikor tesóm mégis karon ragadott és a társasághoz
akart húzni. Kezembe még mindig ott volt a rajz, amit idegesen takargattam. –
Ez meg mi?!
- Én… én…csak unatkoztam, és ha nem baj kiszaladnék a mosdóba. – vágtam rá, és
inkább lefordítottam a székre művemet. –
Majd utána én is odamegyek.
- Oké rendben, addig kiszaladok tányérokért a tortának. Ne maradj soká!
- Igyekszek. – bólintottam. A mellékhelységből visszaérve azonban csak Zlatant
láttam a terembe és a szívem nagyot dobbant, ahogy megláttam, hogy éppen a róla
készült rajzot vizsgálja.
- Ezt te csináltad? – emelte rám barna szemeit.
- Igen, én. Kicsit unatkoztam és gondoltam elütöm valamivel az időt. Tudom,
hogy nem profi munka, és csak egy kis firkálmány az egész. – sütöttem le
tekintetem.
- Firkálmány?! Én nem mondanám annak. Sőt, ez nagyon bejön. – mosolygott rám,
és úgy éreztem akaratlanul is mindjárt elolvadok.
- Tényleg?!
- Igen. Hazavihetem?
- Persze, de ha több időm lenne, készítenék egy sokkal jobbat. – szabadkoztam,
de nem sok idő volt tovább beszélgetni, hiszen tesóm és két munkatársa
bontották meg ezt a csodás pillanatot.
Az interjú másnapján már a cukrászdába nyomtam az igát, és igyekeztem
mosolyogva kiadni a rendelt süteményeket, kávékat, miközben még mindig a
focistán járt az eszem. Sajnáltam, hogy nem tudtunk tovább beszélgetni, főleg
úgy, hogy tudtam erre már sosem lesz lehetőség. Délután kicsit lelassult a
forgalom, mikor bejött egy ismeretlen férfi és engem keresett.
- Én vagyok tessék? – álltam elé, mire egy borítékot nyomott kezembe, de mikor
a feladóról kérdeztem csak titokzatosan mosolygott, és ott hagyott. Kíváncsi és
izgatott lettem egyszerre. Az írás ismeretlen volt, és néhol nagyon figyelnem
kellett a szövegre, ami egyre nagyobb örömmel töltött el, és így szólt.
Kedves Lia!
Nem sokszor szoktam ilyet tenni, de
mindig is felfigyelek arra, aki tehetséges, és úgy gondolom, te az vagy.
Remélem nem haragszol azért, hogy utánad érdeklődtem kicsit, és megtudtam
ahelyett, hogy fejlesztenéd és kamatoztatnád a tehetséged, egy cukrászdában jó
pofizol idegesítő vendégekkel, akiknek néha a fejére öntenéd a kávét, de
megteszed, a pénz miatt.
Mivel nem szeretném, hogy akár egy évet is kihagynál, úgy gondolom,
megérdemled, hogy azzal foglalkozz, amit igazán szeretsz. Mint én a focival.
Ezért úgy gondolom, támogatom az egyetemi tanulmányaidat addig, míg ilyen
tökéletes rajzokat, és festményeket készítesz, mint múltkor. Fogadd el és
szerezz másoknak is örömet a tehetségeddel, amiből sok van.
A részletetek később átbeszéljük. További szép napot!
Zlatan Ibrahimovic
A levél elolvasása után könnyek szöktek a szemembe, és csak nézem a papírt,
amin a betűk lassan összefolytak előttem a sós cseppektől. Létezhet, hogy
valaki ennyire jó és ennyire önzetlen? Úgy gondoltam végre tényleg rám mosolyog
a szerencse és ezt a lehetőséget nem engedem el.
Remélem tetszett az agymenésem, és örömmel olvastátok történetemet.
Hamarosan jelentkezem. Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea.
