Sziasztok!!
Szinte el sem hiszem, hogy újra
tudok írni Nektek, ráadásul azon a gépen, amin eddig is, ezt pedig az én
Manómnak köszönhetem, aki még a szerelőn is túltett (aki azt mondta nem tudja mi
a baja) ő megcsinálta nekem. Annyi minden történt velem az elmúlt hónapokban,
hogy alig tudom észben tartani, és felsorolni, ezért úgy gondoltam, hogy
igyekszek szépen sorba leírni a dolgokat, mert nem akarok belekeveredni az
események sűrűjébe.
A napjaimat mostanában a suli teszi
ki, amibe már kezdek nagyon jól belerázódni. Jelenleg a szociális gondozó és ápoló képzést igyekszek elsajátítani. Eddig
nem tűnik annyira vészesnek, bár mint minden mást tanulás nélkül ezt sem lehet
megcsinálni. Egyedül talán a szociálpolitikát érzem távolnak magamtól, mert ott
sok a számomra ismeretlen kifejezés, de biztos vagyok benne, hogy azon is
átrágom majd magam. Szeptemberig pedig amúgy is rengeteg az idő, és már most
biztos vagyok benne, hogy sikeres vizsgát fogok a kezembe kapni.
A közösség nagyon jó, ami könnyebbé
teszi a bejárást, és az órákon való figyelmet is, mert nem az van, hogy monoton
tanulás, hiszen sokszor átbeszéljük a dolgokat, és ha valamit nem értünk bátran
meglehet kérdezni. Van pár hangadó, de én inkább az a csendesebb típus vagyok,
aki inkább figyel és ír. Sok jegyzetet kapunk, ami nagy segítség, mert könyvünk
sajna nincsen… egyenlőre.
Elég jó a beosztásunk, mert ha
kicsit fáradunk, akkor tartunk egy pár perces szünetet, ami elég, hogy igyunk
és együnk pár falatot, kimenjünk levegőzni, és beszélgessünk kicsit.
Van amikor e-mailba kapjuk meg a jegyzeteket,
ilyenkor itthon megnézem és megpróbálom leírni a füzetembe. Ez nem csak azért
jó, mert (ha megint elmenne a netem, meglegyen), hanem, hogy így is tanuljam az
anyagot.
Pont múlt héten nézegettem a
tavalyi bejegyzéseimet, és rájöttem akkor mennyire rosszul alakultak a dolgaim.
A mostani helyzetem fényévekkel jobb, még akkor is, ha nincs melóm.
Megint csak azt tudom mondani, hogy
hálás lehetek a sorsnak, hogy ez a képzés elindult, hiszen ebből is jön be némi
pénz, amit a tanfolyamra kapok, ráadásul olyan embereket ismerhettem meg,
akiket másképpen sosem.
Már a másik posztba is írtam, hogy
végre úgy érzem, tartozok valahova. Itt nem néznek ki senkit, és nem ítélkeznek
feletted, és pláne nem akarnak azért kitolni veled, mert más vagy, mint ők. Az
a legjobb az egészben, hogy különböző korosztály vagyunk, és így mindenkinek
más az élet felfogása, és másképpen tudunk hozzászólni a dolgokhoz.
Bár kevés embert engedek közel
magamhoz, és kevés az, aki több dolgot tud rólam, szerencsére van egy nagyon
kedves lány, akivel már az első napok óta nagyon jó barátok lettünk. Sokkal
fiatalabb, mint én, de ez szerintem nem baj, mert nagyon jól eltudunk
beszélgetni, és segítünk a másikon, ha úgy van, és nagyon jó érzés az, hogy nem
érzem magányosnak magam.
Talán amitől tartok az a februárban
induló gyakorlat ahol idős embereket kell ellátnunk, és segíteni nekik. De nem
a feladatoktól félek, hanem pl, hogy nem tudom őket felemelni az ágyról,
megfürdetni őket, vagy olyan dolog, amihez egy erős ember kell. Én nem igazán
vagyok ilyen típus, de más feladatot szívesen megcsinálok. Nem gondolok
undorodva a tisztálkodási feladatokról sem, hiszen ez lesz a munkám, és ezért
is tanulok, hogy olyan jó eredménnyel végezzem el, amilyennel csak lehetséges.
Összességében nagyon jól telnek a
napjaim, és végre már a bloggal is többet tudok majd foglalkozni, így, hogy
helyre állt az internetem.
A héten szeretnék belehúzni, hogy
újra fellendüljön az oldal. Elkezdem folytatni a Stephanos történetet, és majd
írok egy helyzetjelentőt a két fiúról is.
Kérlek, látogassatok el a
#blogzaholic facebookos csoportba, hiszen egy jó kis közösség kezd kialakulni,
ahol figyelünk a másikra.
