2019. április 7., vasárnap

⚽ Megismerni és megszeretni 10. ⚽


Sziasztok!!

Elérkeztünk a 10. részhez, és nagyon örülök neki. Őszintén azt terveztem, hogy maximum ennyi résznél fogom befejezni, de ahogy folyamatosan írom, és pörgetem a fejembe az ötleteket, mindig kijön belőle még egy fejezet. Bár igen, tudom, hogy sokáig nem volt rész, de kicsit elvitt a másik történetem, amit, ha szeretnétek olvasni, akkor itt megtehetitek. A bloghoz visszatérve most azt mondom talán 20 rész lesz, de lehet, hogy csak 15. Nem tudom, de szeretném addig írni, még tetszik Nektek, és olvassátok. Köszönöm a kommenteket, és az  x-eket a négyzetekbe, amiket a részek végén találhattok. Még nem tudom mi lesz a vége, de remélem azt is hamarosan kitalálom.  

Jó olvasást!

Chiara: Stephan ébresztője visítva hasított bele a szoba nyugodt csendjébe, én pedig a mellettem fekvő férfira néztem.
- Stephan kelned kell! - szóltam rá, mire csak egy halk morgás volt a válasz. - lekésed a buszt.
- Nem érdekel! - ölelt át, és mosolyogva rám nézett. - nem akarok menni.
- De ez a munkád, és menned kell.
- Nem is fogok játszani. Lehet beteget jelentek.
- Na, még csak az kéne. - ültem fel, de mikor kiszálltam volna az ágyból ő visszahúzott és megcsókolt.
- Nagyon jó volt az este és az éjszaka is. – szólt és olyan édes volt ahogy álmos szemekkel pillant rám, haja pedig kócosan keretezi arcát.
- Én is élveztem, de most csinálok egy kávét, hogy felébredj. Nellat nem keltem fel.
- Ez az utolsó mérkőzésem az idénybe, és mivel lesz két hét szabadságom arra gondoltam, az pont elég lesz átpakolni a dolgaitokat hozzám.
- Már miért kéne átpakolni? - húztam össze szemöldököm és nem értettem mire akar kilyukadni.
- Mert hozzám költöztök - vágta rá úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Mi van? Nem költözünk hozzád Step'
- Tegnap igent mondtál mikor rákérdeztem. - kelt ki ő is az ágyból és öltözködni kezdett.
- Ó basszus, akkor az nem álom volt? - jutott eszembe - én csak úgy rávágtam, de nem gondoltam komolyan.
- Mégis miért nem? Hiszen ez volna már a természetes.
- Ez abszolút nem természetes. - álltam fel és inkább kimentem a konyhába, hogy megcsináljam a reggeli kávét focistámnak.
- Chiara már együtt vagyunk mióta, és könnyebb lenne neked is és nekem is, ha összeköltöznénk. Az én házam sokkal nagyobb, és nem kéne nyomorognotok, és..
- Már megbocsáss, de nem nyomorgunk, és tökéletesen jól érezzük magunkat itt a lányommal!! A másik pedig, hogy ez nekem túl gyors. Még fél éve sem vagyunk együtt.
- Mit számít, ha mindketten tudjuk, mit akarunk, és, hogy szeretjük egymást. Boldogok vagyunk együtt.
- Stephan ez mindent megváltoztatna. - magyaráztam, de inkább csészéket vettem elő, hogy lefoglaljam magam.
- Igen, egy fokkal fentebb emelnénk a kapcsolatunkat. Mi ebben a rossz?
- Ez nekem gyors, és.... én nem vagyok erre felkészülve. Én.... - dadogtam, és valami indokot próbáltam keresni, így előhozakodtam Nellával. - nem én nem vagyok felkészülve, hanem a lányom.
- Ő még nem is tud erről.
- Igen, de ha megtudja, lehet, hogy kiakad.
- Vagy lehet, hogy nem. A munkahelyed sokkal közelebb van hozzám, így akár gyalogosan is megteheted az utat. Nem kell a kocsival bajlódni.
- Nella iskolája viszont sokkal messzebbre esik.
- Viszont kiváló a tömegközlekedés, de mivel én általában csak délelőtt járok edzésekre, ha gondolod én is el tudom vinni. Nekem útba esik.
- Ezt nem kérhetem tőled - néztem bele mélyen a szemébe és bár jól esett, tudtam, hogy ez óriási kérés lenne.
- Kérni sem kéne, hiszen felajánlottam. Chiara miért félsz? - lépett közelebb és átkarolta a derekam.
- Nem félek, csak az együttlakás nem olyan könnyű egy kisgyereknek, és lehet, mi sem lennénk annyira toleránsak a másikkal.
- Úgy vélem lakva ismeri meg egymást a legjobban az ember, én pedig ott akarok lenni melletted akkor is, ha egy rosszabb nap után jössz haza a munkából. Mindig, de ha te nem...
- Stephan még véletlenül sem erről van szó, csak nekem akkor is gyors a tempó.
- Rendben akkor nem hozom fel többet – szólt és hangja nagyon csalódottan csengett. – amíg elkészíted, én összepakolok. - A kávé mellé készítettem pár pirítóst, majd reggelizés közben rátérem a szilveszteri bulira amit Giuliától hallottam.
- Igen, Monacóban lesz, és nagyon várom. Szeretném, ha oda azért velem jönnétek. – fogta meg kezem és éreztem, ha erre nemet mondok, már tényleg megbántom. – Nella miatt ne aggódj, mert biztos vagyok benne, hogy jól érzi majd magát. Ha megjövök a mérkőzésről akár másnap indulhatunk is. Manuel lerendezte a szállodát és előkészített mindent.
- Meddig akartok ott lenni?
- Egy hétre gondoltam, de ha szeretnéd, már másnap hazajöhetünk.
- Az jó lenne, mert Nellanak iskola lesz már a héten, és én is dolgozom.
- Nem veszel ki egy hetet? – pillantott rám reménykedve, majd folytatta – akkor el tudnánk menni mindenfelé. Két hétig ráérek, és szeretnék annyi időt veled lenni, amennyit csak tudok. Olyan jó lenne, ha nem félnél.
- Én nem félek csak…
- Inkább ne magyarázkodj. – állt fel és kihúzta a bőröndjét a szobámból. – Akkor holnap este jövök. Vigyázz magadra.
- Stephan kérlek ne így menj el!
- Semmi baj, nem haragszok, csak már nagyon beleéltem magam. – jött hozzám, és egy ölelés után kilépett az ajtón, én pedig úgy döntöttem befekszek még Nella mellé.

Stephan: A többiekhez érve próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, és igyekeztem nem Chiarara gondolni. Legbelül borzasztóan rosszul esett, hogy elutasította az ajánlatomat, hiszen mikor igent mondott nagyon boldog voltam. Azonnal tervezgetni kezdtem a dolgokat, és úgy gondoltam minden flottul fog menni. Nevetségesnek tartottam a kifogásait és azt, hogy fél felvállalni a dolgokat. Persze a sajtó előjött pár lesi fotóval, de a kapcsolatunk továbbra sem volt hivatalos, és féltem, hogy talán Nella miatt megrekedünk majd, és örökre ez a külön élés lesz jellemző. Az úton inkább csendben nyomogattam a telefonom és Manuellel beszéltem meg a Szilveszteri estét. Sajnos testvéremnek közbe jött egy fontos munka, így csak a partin fogunk találkozni velük. Ez azért is volt baj, mert tudtam, hogy Giulia jóba van Chiaraval, és féltem, hogy a lány nem akar barátnője nélkül velem utazni, ám hiába kérleltem nem tudta átrakni az ügyeit másik napra. Ez is csak bosszantott, így inkább becsuktam a szemem és megpróbáltam aludni. Mikor leszállt a repülő egyenesen a stadionhoz indultunk, majd az edző leadta az utasításokat. Én a kispadra kerültem, de most valahogy nem bántam. A tegnap este miatt eléggé fáradt a mai enyhe veszekedésünk miatt pedig letört voltam. A padon végig beszélgettük az eseményeket csapattársaimmal, és szurkoltunk a pályán lévő fiúknak, aminek meglett az eredménye, hiszen az As Roma 2-0-ra nyert. A lefújás után volt egy kis ünneplés, hiszen nem csak a győzelmet ünnepeltük meg, hanem azt, hogy eljött a jól megérdemelt pihenés ideje. Mindent megtettünk ebben az évben, hogy jól teljesítsünk és a csapat most is jól áll a tabellán. Kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, és jó szünetet. Persze tudtam, hogy pár csapattársammal még találkozni fogok Monacóban. Sokan már Parmából indultak a nyaralásra, de egy páran visszatértünk Rómába. Én bőven éjfél után értem a városba, de nem Chiarahoz mentem, hanem a saját lakásomba. Küldtem a lánynak egy üzenetet, hogy hazaértem, és másnap délután indulunk. Direkt nem akartam korai géppel repülni, mert biztos voltam benne, hogy későn érek haza, és nem lesz kedvem hajnaltájban pakolászni. Elővettem egy sört a hűtőből és kimentem a teraszra. A város fényei csodálatosak voltak, én pedig elgondolkoztam a múlt évemen. Sok minden történt velem, de azt hiszem akkor fordult a legjobbra minden mikor megismerkedtem Chiaraval, és randizni kezdtünk. Furcsa volt visszagondolni, hogy testvérem lakodalmába még fogalmam sem volt róla, hogy az a lány, akitől az összevissza álló haja és az eléggé egyedi ruhája miatt kiakadtam Manuelnek, most életem részévé vált. Igaz még most is voltak meredek választásai, de sokat javult, és ezt betudtam annak, hogy ő is változik. Nellat is nagyon megszerettem, és sosem éreztem azt, hogy kolonc lenne. Sőt egyre inkább kötődöm ugyanúgy hozzá is, mint szerelmemhez. Gondolataimat a telefonomon jött üzenet szakította félbe, és szám széles mosolyra húzódott a sorok olvasása után. „ Örülök, hogy itthon vagy. Mi már bepakoltunk, és nagyon várjuk az utazást. Szeretlek Chiara.”  Újra, és újra átolvastam, és fürdés után kellemesen bújtam ágyba, azzal a tudattal, hogy két hétig pihenhetek, és megpróbálhatom rábeszélni Chiarat az összeköltözésre.

Chiara: Reggel izgatottan keltettem kislányomat, és bár tudtam Stephan nem fog reggel nyolckor dörömbölni az ajtón, azért nem akartam semmit az utolsó pillanatra hagyni. Még sosem voltam Monacóba, így kicsit utána néztem az internetet, és amit láttam nagyon tetszett. A Twiga bárnak nagyon jó híre volt, bár úgy láttam nem kimondottan esti bulikra voltak szakosodva. Mikor Nellanak is mutattam a képeket, boldog mosollyal nyugtázta, mennyire jó lesz.
- Stephan azt mondta, hogy lesznek ott olyan emberek, akik programokat csinálnak nektek. Amíg mi bent vacsorázunk, és szórakozunk. De nyugi óránként megnézlek majd, és ha bármi baj lenne te is odajöhetsz hozzánk. - nyugtattam meg mikor a kanapén ültünk.
- Ugyan már anya, nem kell féltened. Biztos lesznek ott más gyerekek is, akiknek a szülei bent fognak bulizni – forgatta meg szemeit.
- Nem haragszol, hogy nem a barátnődnél ünnepelsz majd?
- Nem, sőt, jobb is, mert kicsit unalmas volt tavaly is. Persze tudom, hogy a szülei figyelnek ránk, de azért na…
- Jaj, Nella! – nevettem fel. – még nagyon fiatalok vagytok. Nyilván vigyázni akarnak rátok. Gyorsan átellenőrzöm a papírokat, és összedobok valamit. – álltam fel, és mikor már a konyhában tüsténkedtem Stephan hangját hallottam az ajtó felől.
- Sziasztok! – köszönt nagy mosollyal és nagy bőröndöt húzott maga mögött. – Hogy álltok a pakolással?
- Szia, kicsim. – siettem hozzá, és igyekeztem kedves lenni, és ügyelni arra, hogy még véletlenül se említsem meg a tegnapi vitánkat. – Gratulálok a győzelemhez.
- Köszi, de nem sokat tettem hozzá. – szólt szerényen és leült a konyhába.
- Kérsz valamit enni?
- Nem, köszi, már ettem, és amúgy is alig várom, hogy este már a hotelban legyünk, és együtt vacsorázzunk, és borozgassunk. – suttogta fülembe, ahogy közelebb lépett.
- Stephan kérlek! – toltam el magamtól. – Nella is ott lesz.
- Igen, de egy csodálatos lakosztályt vettünk ki, és igaz, hogy a tesómék később jönnek, de mi így is jól fogjuk érezni magunkat.
- Mi az, hogy a tesódék később jönnek? – ütköztem meg a mondatán.
- Manuelnek közbe jött egy meló, és csak Szilveszter napján tudnak jönni.
- Komolyan? – szomorodtam le. – de én azt hittem, hogy ők is ott lesznek.
- Igen, viszont így is jól elleszünk. Csak te meg én…
- Meg Nella.  – fejeztem be helyette a mondatot.
- Igen, persze, de azért remélem, tudunk kettesbe is lenni. Már nagyon vártam ezt a két hetet, és a lehető legtöbb időt akarok veled lenni. A barátaim amúgy ott vannak már, és egyikkőjüknek van egy szuper jachtja, amivel ki tudunk hajózni a nyílt vízre is. Szeretnélek bemutatni nekik.
- Oké, rendben. – válaszoltam, és kicsit féltem. – remélem, nem okozok csalódást.
- Ugyan már, ők a legjobb barátaim, és van olyan, akivel már találkoztál. Manuelt például ismered, és Lorenzót is.
- Igen, persze. – bólogattam, és jobbnak láttam, ha bemegyek a szobába. Szerelmem barátaival nem volt gondom, egyedül azt nem szerettem, hogy Stephan a közelükben teljesen más lesz, és átmegy olyan emberbe, akinek a hülyeség és a bulizás a lényeg. Egyedül a fodrászát kedveltem meg, aki már sokkal komolyabb, és a feleségével is jókat tudok beszélgetni. Este hat körül indultunk a reptérrel, és miután felszálltunk újra izgatottság lett rajtam úrrá.
- Nyugi, olyan jó lesz minden. – fogta meg kezem Stephan, és gyengéden megcsókolt. 
- Nagyon remélem.
- Nézd anya milyen szép! – kiáltott fel kislányom, és a hófehér felhőre mutatott az ablakon túlról. – olyan mintha egy nagy vattacukor lenne.
- Igen, csak nem olyan édes. – nevetett fel Stephan, és újra felém fordult. – Látod, Nella mennyire élvezi az egészet. Egy kicsit te is legyél ilyen és engedd el az aggodalmaidat, mert nem fog semmi olyan történni, amiért idegeskedni kéne. Egy csodálatos szállodába leszünk, ami közel van a tengerhez, és aminek fantasztikus a konyhája.
- Voltál már ott?
-  Pár éve minden évben elmegyünk a fiúkkal, de most nagyon jó, hogy végre vihetek valakit, aki fontos nekem.
- Mit fognak szólni a barátaid, ha megtudják, hogy van egy lányom?
- Szerintem simán a húgodnak nézik majd, és csodálkozni fognak, hogy egy szexi anyuka a barátnőm. – suttogta és egyre forróbban csókolta a nyakam.
- Stephan a repülőn ülünk. – toltam el, mire Nella újra elámult a látványon. Kicsivel este nyolc után értünk földet, de az idő nagyon meleg volt, és szinte alig akartam elhinni, hogy December van. A nap már lemenőben volt, mikor a taxi a szállodához vitt minket. Egyszerűen csodálatos volt az út, és a hangulatom egyre jobb lett, és ez csak fokozódott mikor kiszálltam a kocsiból. A nagy üvegajtó felett arany betűk hirdették a nevet: Hotel Monte Carlo Bay.
- Itt fogunk pihenni. – kapta ki a csomagokat szerelem.
- Wow ez szuper!!! – ugrándozott Nella, és ekkor egy piros ruhás fiú lépett oda hozzánk, és elvette Stephan kezéből a bőröndöket, és bekísért minket az épületbe.  A hall csodálatos volt, és tágas. Sokféle ember lézengett, de mi rögtön a recepcióhoz mentünk.
- Jó estét, szobafoglalásom van Stephan El Shaarawy névre. – kezdte szerelmem, mire a férfi elkérte a személyi igazolványunkat, és az alapján kezdte bevinni a gépbe az adatokat.
- Igen, persze a lakosztály. – szólt, majd egy fekete mágneskártyát nyújtott át. – a csomagokat felvisszük. A hotelban található uszoda, bár, wellness központ, és négyféle étterem is.
- Köszönöm, már ismerem a járást. Esetleg megnézné, hogy Manuel Galiano megérkezett már?
- Igen, már meg, és az ön szobája mellettiben szállt meg.
- Rendben, nagyon köszönöm. – Mosolygott Stephan, és visszavette az igazolványokat.
- Kellemes pihenést, ha bármi gondja van, vagy igénybe venné a szobaszervizt csak telefonáljon a recepcióra.
- Oké. – búcsúztunk el és a lift felé vettük az irányt, miközben Stephan magyarázott. – Már jó rég ide járunk, és ismerem a járást. Általában mindig ugyanabba a szobába szállunk meg. Az egyik legszebb, amiből csodálatos a kilátás.
- Ez az egész hely gyönyörű. – csodálkoztam, mikor kinyílt a lift.
- Nahát, még ülni is lehet a liftbe!! – szólt Nella és azonnal helyet foglalt. Mikor kinyílt a lift ajtó egy tágas folyosón mentünk végig, és a 123-as szoba felé vettük az irányt. Stephan végighúzta a mágnes kártyát a záron, ami egy kattanás után kinyílt, nekem pedig szinte tátva marad a szám. Egy hatalmas előszobát pillantottam meg, ahol egy nagy hófehér francia ágy foglalt helyet. Onnan két oldalt két szoba nyílt. Baloldalon a kisebbikben az ágy rózsaszín takaróval volt leterítve, és egy nagy televízió, egy különleges csillogó gömbökből álló lámpa, és egy éjjeli szekrény volt található. A jobbról nyíló nagyobb szobában ugyancsak hófehér, baldachinos francia ágy kapott helyet, egy bárszekrény, televízió, egy asztal és két éjjeli szekrény mellett. A külön szobából egy másik ajtón keresztül nyílt a fürdő, amiben egy hatalmas jakuzzi volt. A másik fürdő az előszobából nyílt, és egy hatalmas kádat, wc-t, és tusolót találtunk benne. Ám ami a legjobban megfogott az az ámulatba ejtő kilátás. A nap lement és a város fényei csodálatosan világítottak, és mivel közel voltunk a tengerhez még a morajlást is lehetett hallani. Szinte nem hittem a szememnek, hogy itt vagyok, és borzasztóan szerencsésnek éreztem magam. Nella miután minden helységet végignézett az ágyra ugrott és hangosan kérlelni kezdte Stephant.
- Ugye lehet enyém a rózsaszín szoba? Kérlek!!
- Persze, direkt azért olyan, mert tudtam, hogy a kedvenc színed.
- Komolyan? – néztem rá.
- Igen, direkt ilyet akartam. A belső szoba a miénk, ahonnan a jakuzzis fürdőszoba nyílik. A külső pedig Manueléké ha megjönnek.
- Annyira szép ez az egész, és olyan hihetetlen. Nem is tudom, mit mondjak neked, de köszönöm, hogy elhívtál minket.
- Ugyan, ezt nem kell megköszönni. - húzott közelebb és lágyan megcsókolt. – holnap átnézek a haveromhoz, de most, találjátok ki, mit akartok enni, és felhozatjuk. De ha szeretnétek, lemehetünk az étterembe is.
- Inkább holnap. Eléggé sok volt ez Nellanak. Ha megfürdik, utána elküldöm aludni, hogy kicsit együtt legyünk. – simítottam meg arcát.
- Igazán? – lepődött meg.
- Igen. – kezdtem és eszembe jutott a vitánk. – nem akarom, hogy azt hidd, nem szeretlek, és talán azért nem akarok hozzád költözni. Nagyon szeretlek, csak gyors a tempó, viszont most itt ténylegesen együtt leszünk egy pár napig, és ha jól működik minden, talán komolyabban átgondolom a dolgokat.
- Tényleg? Én annyira szeretném. – kapkodott a szavak után, és olyan édes volt.
- Megígérem. – csókoltam meg, aminek Nella vetett véget azzal, hogy éhes. Egy odakészített könyvecskén volt a menü, amit kicsivel fél óra után hoztak fel. A teraszon fogyasztottuk el, miközben a városról, és a következő napokról beszélgettünk. Nella szerencsére hamar ágyba bújt, Stephan pedig kitalálta, hogy próbáljuk ki a jakuzzit, egy üvegpezsgő társaságában. Még egyszer benéztem Nellahoz, és megnyugodtam, hogy békésen alszik.
- Hogy van? – érdeklődött szerelmem, aki már átvette a fekete fürdőnadrágját, én pedig újra csak elégedetten néztem végig izmos testén. Stephan egyszerűen tökéletes férfi volt, én pedig nagyon szerelmes voltam belé.
- Szerencsére elaludt. Gyorsan átveszem én is fürdő ruhám. – kutattam a bőröndömbe, és egy két részes fehér bikinit kaptam elő. – elfordulnál?
- Ne már! – húzta el száját. – láttalak már meztelenül.
- Igen, de azt szeretném, ha a végeredményt látnád. – szóltam pajkosan.
- Rendben, akkor mi lenne, ha én addig előkészíteném a vizet, te pedig jössz, ha készen vagy.
- Benne vagyok. – bólintottam, és Stephan egy üveg pezsgővel bevonult a jakuzzihoz.  Átöltözés után azért még rápillantottam Nellara, hiszen nem szerettem volna, ha esetleg olyat lát, ami nem neki való, majd nyugodt szívvel benyitottam Stephanhoz aki már a habok között lubickolt. Mikor meglátott azonnal végigmért és láttam rajta, hogy tetszik, amit belőlem lát.
- Hogy festek? – tudakoltam.
- Eszméletlenül gyönyörű vagy. Gyere be, már kitöltöttem a pezsgőt. – mutatott a poharakra, én pedig mellé csúsztam a vízbe, ami pont olyan meleg volt amennyire szeretem, a buborékok pedig fantasztikus hangulatot adtak az egésznek. Stephan felém nyújtotta az egyik poharat és a sajátját is magához vette.
- Mire iszunk? – érdeklődtem.
- Szerintem igyunk arra, hogy végre itt vagy velem, és arra, hogy boldogok vagyunk, és szeretjük egymást.
- Ez aranyos. – úsztam közelebb és miután összekoccintottuk a poharat mindketten kortyoltunk az italból. Nagyon finomnak találtam, és ahogy fogyott az üvegből én is egyre felszabadultabb lettem. Egyre forróbban öleltük és csókoltuk egymást, és a végén már ruha nélkül élveztük a jakuzzit és a másik testét. Fantasztikus volt a pezsgőfürdőben szeretkezni, és csak átadni magamat azoknak az élvezeteknek amit Stephan nyújtott. A fürdés után mindkettőnk felkapta a fürdőköpenyét Stephan pedig azonnal az ágyra ugrott, és kért csatlakozzak én is hozzá.
- Pillanat, csak megnézem Nellat. – suttogtam, és óvatosan átlopóztam kislányom szobájához.
- Miért kell ellenőrizni mindig? – hallottam a hátam mögül Stephant kinek kezében egy újabb üvegpezsgő volt.
- Ez nem ellenőrzés csak most idegen helyen van, és nem szeretném, ha megijedne vagy ilyesmi.
- Látod, mennyire békésen alszik.
- Igen, és olyan szép kislány. – szaladtak könnyek a szemembe.
- Akárcsak az édesanyja. – puszilta meg fejem. – gyere, menjünk, igyuk meg ezt a pezsgőt, és talán folytassuk, amit abbahagytunk.
- Mi lenne, ha a teraszon innánk meg? – ajánlottam, szerelmem pedig beleegyezett. A fények a pezsgő, és Stephan boldoggá tettek és mikor ezt megosztottam vele is, elkomolyodott.
- Én is nagyon boldog vagyok Chiara, és ezért szeretném, ha többet lennénk együtt. Ezért vetettem fel az összeköltözést is.
- Stephan mondtam, hogy gondolkozom rajta. – néztem bele szemeibe, és inkább kortyoltam az italomból.
- Igen, tudom, de én tényleg nagyon szeretném.
- Így is, hogy van egy lányom, aki szinte minden percemet kitölti és folyamatosan az eszembe jár?
- Engem nem zavar, sőt. Még sosem volt ilyen elragadóan aranyos barátnőm, aki még komoly is. Te engem is komollyá teszel, és melletted úgy érzem már nem csak a munka fontos, hanem a család is. Persze eddig is az szerepelt az első helyen, hiszen imádom a szüleimet, és Manuelt is, de te megmutattad azt, hogy milyen, ha van egy… egy… - kereste a szavakat, és én nem tudtam mire akar kilyukadni. – szóval van egy gyereked is. – bökte ki és a válasz borzasztóan meglepett.
- Stephan én..
- Nézd, tudom, hogy Nella nem az én lányom, és sosem fogok olyan lenni, mint az apja, de nagyon megszerettem őt, és megígérem, hogy amíg együtt vagyunk, mindig vigyázni fogok rá.
- Istenem, ez annyira jól esik. – hatódtam meg. – Carlo óta még senki nem mondta ezt nekem. Sőt inkább ellenségesek voltak a lányommal kapcsolatban. Köszönöm, hogy elfogadod Stephan. – bújtam közelebb, és lágyan megcsókoltam, ő pedig felkapott és a szobába vitt, ahol újra forrón egymásnak estünk, én pedig eldöntöttem, hogy hozzáköltözöm.

2 megjegyzés:

BezTina írta...

Szia!
Élvezettel olvastam minden sorát!
Nagyon szépen köszönöm hogy ezt a részt is olvashattam!
További kellemes, hétvêgêt! Valamint Kellemes, gyorsan telő hetet kívánok Neked!

Andrea írta...

Szia. Nagyon örülök, hogy tetszett. Köszönöm, neked is minden jót a hétre. :).