2019. február 24., vasárnap

⚽ Megismerni és megszeretni 8. ⚽


Sziasztok! Elérkeztem a 8. fejezethez és olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy mi a véleményetek a történetről? Jó irányba halad, nem döcögős? Haladjak nagyobb léptekbe, vagy jó így? Mit változtatnátok meg és, mit szeretnétek benne látni? Köszönöm, ha válaszoltok a kérdéseimre, mert nagyon fontos.
A rendelés továbbra is fent áll, és ha szeretne valaki kérni akármelyik focistáról, csak írja le a konkrét dolgokat, és szívesen megírom.

A részek kicsit rövidebbek mostanában, de remélem így is szívesen olvassátok őket.
Jó szórakozást hozzá! Puszi Andrea.


Chiara: Sajnos nagyon elnéztem az időt így képtelen voltam Stephan segítséget kérni, aki szerencsére azonnal igent mondott. Boldog voltam, hogy van mellettem egy olyan férfi, mint ő. Stephan még akkor is kitartott mellettem mikor a szülei tudomást szereztek Nelláról, és nagyon kiakadtak miatta. A csokis sütim már egész szépen nézett ki mikor nagy hanggal Nella szaladt be az ajtón. Nyomában focistámmal és.... Lucyvel. Mikor megláttam azonnal furcsa, jeges érzés futott végig rajtam. 

- Szia, anya, mikor lesz kész? - Érdeklődött csillogó szemekkel lányom és közben mindhárman levették a kabátjukat. 
- Már nemsokára. - mosolyogtam rá, de hangom korántsem volt olyan nyugodt, mint szerettem volna, hiszen Lucy arca arról árulkodott, hogy mindenhol szívesebben lenne, csak nálam nem. Kedvesen üdvözöltem, majd Stephan kitalálta, hogy amíg elkészül az édesség, Nella megmutathatná azokat az érmeit, amikről egész úton mesélt.
- Jó, akkor mindjárt kihozom!! - Örömködött lányom. 
- Vagy inkább anya is bemehetne veled. - vetette fel Stephan, és meglepetésemre Lucy beleegyezően bólintott, s miután levette a cipőjét követte Nellat a gyerekszoba felé, én pedig láttam, hogy alaposan végigméri a lakásom minden pontját. Ideges voltam és féltem, hogy Nella valami olyat mondd, vagy tesz amitől Stephan édesanyja rossz anyának gondol. 
- Jól vagy? - Lépett be szerelmem a konyhába és a sapkától összeborzolt haját igazgatta. Nagy szemei édesen néztek rám, fekete pulóvere pedig nagyon jól állt rajta. Egyszerűen imádtam ezt az embert, és nem akartam, hogy egy apró dolgon elcsússzon a kapcsolatunk. 
- Mégis miért van itt az anyád? - kezdtem és előtte már nem titkoltam mennyire nem örülök a látogatásának. 
- Azért, mert mikor hívtál éppen vásárlás után voltunk, így nyilván nem rakom ki az út közepére.
- Nem hiszen el, hogy miért nem mondtad azt, hogy nem érsz rá. 
- Mert ráértem, és szeretném, ha tudnád, hogy bármikor számíthatsz rám. - lépett közelebb és megfogta a kezem. 
- De az anyád...
- Chiara nézd, az anyám nem rossz ember, csak...
- Csak utál engem és valószínű Nellat is, akinek semmi köze nincs a mi balhénkhoz, és nem akarom, hogy gonosz legyen vele. Mellesleg láttad, hogy felmérte a lakást miközben a szobájába ment? Még takarítani sem volt időm, és ott van egy kosár vasalatlan ruha a sarokba. Mit fog gondolni rólam? 
- Édesem nyugodj már meg!!!
- De nem tudok. - túrtam a hajamba és úgy éreztem mindjárt elsírom magam. 
- Nem hiszem, hogy Nella olyat tenne, amivel lejáratna, hiszen okos kislány és jó nevelést kapott. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit kell mondani. 
- Biztos? - néztem rá ő pedig közelebb jött és gyengéden megcsókolt, ami jólesett ideges lelkemnek. 
- Biztos! Szóval ne izgulj. Valószínűleg végigmutogatja anyámnak az összes kézilabdás díját, és ereklyéjét, hiszen egész úton csak ezekről mesélt. 
- Azért nem hallgatnád ki őket? - érdeklődtem, de eszembe jutott, hogy én is megtehetem. - vagy vigyázhatnál a süteményre és hallgatózhatnék én is. - szóltam és elindultam a szoba felé, de Stephan visszahúzott. 
- Nem illik hallgatózni, és nem akarom, hogy odaállj az ajtó elé. 
- Akkor mész te? 
- Én sem megyek, mert ők most ismerkednek egymással, és nem akarom, hogy megzavarjuk őket. Inkább azon gondolkozz, hogy este te jössz hozzám, vagy én maradjak itt. 
- Stephan nem hiszem, hogy ez jó ötlet. A szüleid a városban vannak.
- Igen, de ha most nem leszünk együtt akkor két napig nem is látlak, és szeretném, ha újra együtt aludnánk. - húzódott egyre közelebb - eljöhettek hozzám is, hiszen Nella számára is van szoba. A lényeg, hogy újra szeretkezzünk, mert már őrületesen kívánlak. - suttogta nekem pedig jóleső borzongás futott végig a gerincemen, de észnél kellett lennem. 
- Step' én nem tehetem most ezt! - néztem bele szemeibe, de mintha nem mondtam volna semmit, lágyan a pultnak döntött és csókolgatni kezdte a nyakam, keze pedig a pólóm alá vándorolt. Igyekeztem tartani magam és inkább hátat fordítva neki megnéztem a sütőben majdnem kész édességet. Szerelmem azonban nem bírt nyugton maradni és hátulról átölelve újra magához húzott. 
- Isteni illatod van, és kimondhatatlanul hiányzol. - suttogta vággyal fűtve a fülembe. 
- Stephan! - fordultam szembe vele. - higgadj le! Itt van az anyád.
- Csak még izgalmasabb lenne. - emelte egyre fentebb felsőmet, de én elrángattam a kezét.
- Te totál be vagy gőzölve. - nevettem fel. 
- Még csodálkozol? Nagyon rég voltunk már együtt. 
- Még egy hét sem telt el. - mosolyogtam, bár nagyon jólesett, hogy ennyire velem akar lenni, hiszen én sem gondoltam másképp. - Figyelj, megpróbálom összehozni a ma estét, de csak akkor, ha nálam alszol, és nem mi megyünk, mert Nellanak a saját szobájában a helye. Hidd el, hogy én is szeretném, mert nekem is hiányzol, és imádok veled lenni. 
- Biztos? - emelte rám édesen kisfiús tekintetét. - Néha úgy érzem, megpróbálok mindent megtenni, de nem elég. 
- Ugyan Stephan ennél több nem kell!! Na, ne legyél már ilyen. - húztam közelebb és nyakát átfogva szenvedélyesen megcsókoltam, miközben a lányom szobájából nagy nevetés szűrődött ki. 
- Nem néznél be hozzájuk? - kérdeztem újra, Stephan pedig végre beleegyezett. 
- Rendben, viszont akkor nyugodj meg! 
- Köszönöm, szeretlek. 
- Én is szeretlek. - válaszolt, és örültem, hogy Stephan is csatlakozik hozzájuk. Gyorsan kivettem a készre sült süteményeket egy tálcára, elővettem az üdítőket, és a négy poharat. Egy pár percig tanakodtam, hogy a konyhában, vagy a nappaliban terítsek, de végül az utóbbi mellett döntöttem, hiszen ott sokkal nagyobb volt a hely, és kényelmesebben el tudtunk férni. A legszebb tányérokat vettem elő, majd miután a szalvétákat is kikészítettem örömmel néztem végig az asztalon. Kivettem egy süteményt, hogy újra megkóstolhassam, és nagy kő esett le a szívemről, mert tudtam ez remekül sikerült. Már majdnem bekopogtam Nella szobájába, hogy mindenkit az asztalhoz invitáljak, de ekkor a lányom jött ki sietve. 
- Kész van már? - érdeklődött és mikor bólintottam a mosdó felé vette az irányt. Szerettem volna megkérdezni, hogy mi a helyzet Lucyvel, de mivel úgy láttam mosolyog reméltem minden jól alakul.

Stephan: Miután Chiara többször megkért bementem a kislány szobájába, hogy megnézzem mi a helyzet. Reméltem igazam lesz, és Nella semmi olyat nem tesz, ami felhúzná anyámat. Az ajtó előtt megálltam és próbáltam hallgatózni.
- Ezt pedig a legutóbb nyertem mikor Torinóba voltunk. Erre vagyok a legbüszkébb, mert ez volt az első olyan torna, amin már jegyeztek minket. - hallottam Nella csilingelő hangját. 
- Nagyon szép. - szólt anyám, és hangja olyan volt, mint mikor kiskoromban engem dicsért meg mikor megnyertem valamit. - igazán ügyes vagy. 
- Ez pedig a csapatom. Én vagy a kapitány. 
- Ó igazán? Ez nagy szó, de nem megy a kézilabda a tanulás rovására? 
- Dehogy!! - nevette el magát a kislány, én pedig tovább toporogtam az ajtóba. - Szeretek tanulni, bár az igaz, hogy a matekot nem igazán kedvelem, de az angolt nagyon. Anya azt mondta, hogy ez az egyik legfontosabb tantárgy, és azért is lényeges, mert ha profi kézilabdázó akarok lenni, beszélnem kell angolul. 
- Ez igaz. - szólt anyám, én pedig már nem tudtam tovább várni így benyitottam hozzájuk. A szoba nem egy tipikus lányos kinézetű volt, hiszen rengeteg poszter, szalag, és mezek lógtak a falról. Bár a színe azért babarózsaszín volt, ami megegyezett a szőnyeggel és a függönnyel is.   - Stephan! De jó, hogy bejöttél. Nézd meg te is a kupámat. Ezt kaptam legutóbb. - mutatta csillogó szemekkel. - addig én elszaladok mosdóba. - állt fel, de még visszalépett az ajtóba. - ja és megnézem, hogy áll anya a sütivel, mert már nagyon várom, hogy kész legyen. 
- Rendben, itt megvárunk. - szóltam utána, és leültem anya mellé az ágyra, amin szintén rózsaszínes ágytakaró volt. Egy darabig nem szóltunk egymáshoz csak Nella egyik érmét forgattam a kezembe. Legbelül féltem rákérdezni, hogy mi volt, és, hogy miről beszélgettek, de szerencsére végül anyám törte meg a csendet.
- Nagyon aranyos kislány és igazán jól nevelt. Persze nyilván látszik rajta, hogy fiatal és néha szeleburdi, de elismerésem. A barátnőd nagyon jó anya, és nem olyan, mint amilyennek képzeltem. 
- Ezt most komolyan mondod? - néztem rá meglepődve és átfutott agyamon, hogy ez biztos csak vicc. 
- Igen, és remélem nem fog megváltozni. 
- Azt én is, de mivel lopta be magát a szívedbe? - kíváncsiskodtam. 
- Tudod majdnem olyan, mint te mikor ennyi idős voltál. Neki is mindene a sport, és látszik rajta, hogy elszánt, és nagyon keményen edz és harcol azért, hogy jó legyen. Még ilyen fiatalon is komolyan veszi az álmait. Nem mellesleg az iskolában is szép eredményei vannak. Egyedül annyiban különbözik, hogy neki a  tanulás is fontos. 
- Én is szerettem tanulni. - vágtam rá azonnal.
- Azért azt nem mondanám Stephan. Csak a foci járt az eszedbe és a tanulásra magasról tettél. Ha én nem lettem volna, ott még ennyi papírod sem lenne. Nellában látszik, hogy mindent szeret és egy nyugodt, kiegyensúlyozott kislány. Sajnálom, hogy ítélkeztem kisfiam, csak tudod mennyire féltelek. 
- Tudom anya, de.... 
- Már mindjárt kész!! - szaladt be Nella. - Anya csinálja a legjobb süteményt az egész világon.
- Az én anyukám is pont ilyen. - viccelődtem vele, mire anya véletlenül rátenyerelt a távirányítóra és a televízió - ami egy kisebb szekrényen volt-  bekapcsolt. 
- Ó elnézést! - sajnálkozott. - csak véletlen volt. 
- Semmi baj, mindjárt kikapcsolom. - kapta ki az irányítót anyum kezéből. 
- Ez az Aladdin? - kapta fel fejét anyám.
- Igen, a világ legjobb meséje!! Imádom. - lelkendezett Nella. - Nagyon szeretem és a kedvencem Jázmin. Egyszer annak öltöztem be egy iskolai buliba, és az egészbe az volt a legjobb, hogy anya varrta az egész jelmezem. 
- Tudod a kisfiamnak is ez volt a kedvenc meséje. Állandóan ezt kellett olvasni neki. 
-  Tényleg? 
- Igen, nagyon szerettem ezt a mesét, és kicsi koromban minden este arra aludtam el, hogy anya felolvasta nekem. 
- Nekem is mesélte régebben anya, de mióta nagyobb vagyok, már én olvasom el, vagy megnézem a dvd-n. - osztotta meg velünk büszkén, és ekkor Chiara lépett be a szobába. 
- A nappaliba kiraktam a sütit és az üdítőket. Szerintem gyertek ki, és ott is együtt lehetünk, és ott is tudunk beszélgetni. - Nézett rám és hangja még mindig remegett, ahogy anyámra nézett. - Bár ha szeretnétek ide is behozhatom. 
- Ugyan szívesen kimegyünk. - állt fel anyám és mosolyogva Chiarara nézett. - A kislányoddal remekül ellehet társalogni. 
- Képzeld Stephannak is az Aladdin a kedvenc meséje, és nekem is. 
- Ezt még nem is említetted. - pillantott rám szerelmem, én pedig elvörösödtem, hiszen már olyan cikisnek éreztem ezt a témát. 
- Nem volt rá alkalom. - követtem őket a nappaliba. A kis asztalra szerelmem szépen kirakta a csokis süteményeket egy üveg tálcára. Minden nagyon szép volt, és bíztam benne ez még egy plusz pont lesz anyámnak. 
- Remélem jó lesz így. - dörzsölte össze tenyerét. 
- Tökéletes. - vágtam rá azonnal, és helyet foglaltam anyám mellett. A szívem kicsit hevesebben dobogott, és reméltem Chiara tényleg olyan jól tud sütni, mint főzni, hiszen a sütési tudását még nem igazán ismertem, de abban biztos voltam, hogy ha ez bejön, szerelmem tényleg bevágódik anyámnál. Az első percekben szinte érezhető volt a feszültséggel vegyes izgalom, ami tovatűnt mikor anyám elismerően beszélt Chiaráról. Láttam, hogy a lány is megkönnyebbült és egyre felszabadultabban viselkedik. Nella pedig a kinti televízióhoz hozta az Aladdint, és elindította az elejétől, amitől nagyon sok gyerekkori emlék jött vissza. Az egész délután nagyon jó hangulatban telt, én pedig boldog és büszke voltam anyámra, hogy félretéve az előítéletit barátkozni próbált, és Chiarara, hogy ilyen jól megállta a helyét édesanyámmal szemben. 

4 megjegyzés:

BezTina írta...

Szia
Szerintem, nem döcögős és, kíváncsi vagyok mit hozol még ki belőle... érdekesek az eddigi részek, egyáltalán nem laposak..szaval semmi ok esetleges aggodalomra :) :) Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam! :)

Andrea írta...

Szia. Akkor megnyugodtam és örülók, hogy olvasol és tetszik neked. Köszönöm. 😊❤

Mumo írta...

Szia! Nekem is tetszik a történet. Mindig várom a folytatást. Ami nekem furcsa volt, hogy az előző részben Chiarát nem védte meg az anyósától a legjobb barátnője, igazán szólhatott volna egy két jó szót az érdekében.De most is ahogy eddig is mindig nagyon személyessé tudod tenni az adott történetet.Talán ezért is vettem nehezebben a Szerelemből ötös című storydat, remélem nem az én kritikám miatt nem folytattad, mert nem az volt a célom. Érdekes, mert olvastam több kink típusú könyvet, de ott nem zavart ennyire. Igaz mindig a férfi volt a felnőtt...Úgy látszik mégsem vagyok olyan nyitott, mint gondolnám magamról. Nem vagyok sem homofób, sem rasszista, a középiskolai oszt.főnököm is egy nála 25-30 évvel idősebb kollégájához, főnökéhez ment hozzá, s szépen éltek...Ugyanakkor nekem furcsa a jelenlegi francia miniszterelnök, s a felesége kapcsolata, hisz 16 évesen jött össze a kp.iskolai tanàrnőjével, akinek idősebbek voltak a gyerekei... Remélem a munkahelyen minden ok, ahol túl sok nő dolgozik együtt, az sosem egészséges közösség, nem irigyellek ezért. De most jön végre a tavasz, süt a nap, csicseregnek a madarak, így az élet is szebbnek tűnik. Úgyhogy nagyon várom a folytatást. Szép hetet!

Andrea írta...

Szia! Köszönöm, hogy megint írsz, és hogy újra elnyerte a tetszésedet a történet. Nem a kritika miatt nem folytatom a Szerelemből ötöst, csak egyszerűen nincs időm két blogot is vinni egyszerre... bár nagyon- nagyon szeretném azt is tovább írni,de nem tudom mikor lesz időm a következő részt legépelni. A munkáról csak annyit mondok, hogy próbálom minden nap megtalálni azt amiért szeretem a munkám.... még úgy is h még véletlenül sem azt csinálom amiért annyit tanultam. De hát ez van. Azért fő a pozitivitás. Hamarosan hozom a következő részt. Puszi Neked! :).