⚽ Megismerni és megszeretni 5. ⚽

Chiara: Stephan felkapott és miután a szobájába cipelt azonnal az ágyára rakott. Tudtam akármi is lesz holnap, a ma estét már senki nem zavarhatja meg. Szerelmem követett az ágyra és forrón megcsókolt miközben a ruhámból próbált kihámozni. Örültem, hogy csak egy alsó volt rajta, így ő könnyen levetette ruházatát. Szinte hihetetlen volt, hogy egy ilyen tökéletes pasival vagyok együtt, és ahogy végigsimítottam izmos hátát a vágy őrületes erővel ragadott magával. Én is igyekeztem segíteni a vetkőzésben, és élveztem minden apró csókot, amivel beborította testem.

- Istenem Stephan. - sóhajtottam fel és a hajába túrtam.

- Baromira ki vagyok rád éhezve. - lihegte, és én is így gondoltam. Nagyon vágytam már rá, és az, hogy megtörténik még most is hihetetlen. - Annyira gyönyörű vagy Chiara. - mért végig mikor már csak fehérnemű volt rajtam. - tökéletes, és kívánatos.

- Te sem panaszkodhatsz. - mosolyodtam el, és pajkosan végighúztam kezem a mellkasától kezdve egészen a legérzékenyebb pontjáig. Stephan szemében különös fény villant, és szó nélkül rá vetette magát melleimre, ahonnan már lekerült a melltartó. Ajkai nyomán szinte tüzelt a bőröm és semmi mást nem akartam, csak hogy átéljem vele azt, amit már rég éltem át bárkivel is. Nyelve egyre lentebb haladt hasamon át a legérzékenyebb pontom felé, amit már csak a fehér neműm takart. Felnyögtem mikor végre odaért és forró levegőt fújt rá. Egyre szorosabban markoltam a párnát, torkomból pedig egyre hangosabb nyögések szakadtak fel.

- Ne csigázz Stephan! - kérleltem, és rájöttem mennyire hiányzott már az, hogy valaki ennyire jólesően kényeztesse a testem, és ilyen őrületes erővel vegye birtokba minden egyes porcikáját. Szerelmem félretolta a csipkés anyagot majd nyelvével lágyan megérintette legérzékenyebb pontomat. A szívem olyan gyorsan kezdett verni, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Ám Stephan nem hagyta, hogy így vesszek egy a gyönyörben. Óvatosan a hátamra fordított, és miután a hajamat félretolta nyakamból, forró levegőt fújt rá, amitől azonnal libabőrös lettem. Szememet becsukva élveztem, hogy végighalad gerincemen, és megáll farcsontom körül.

- Annyira puha bőröd van drágám. Nem tudok veled betelni. - lihegte. - örökké akarlak kényeztetni.

- Stephan én....- kezdtem, de focistám belém fojtotta a szót.

- Szeretlek Chiara! - mondta ki amit  már máskor is mondott, de sosem hangzott még ennyire őszintének. A meghatottságtól fűtve szembefordultam vele és a szemébe néztem.

- Én is szeretlek Stephan. - húztam közelebb egy csókra ő pedig nem ellenkezett. Szorosan ölelt magához, miközben gyengéden belém hatolt. Az érzés leírhatatlan volt, én pedig hagytam magam elmerülni a gyönyörbe, ami újra és újra elsodort magával. Stephan testi éhsége szinte csillapíthatatlannak bizonyult, és folyamatosan szinten tartotta vágyaimat. Remek kondíciójából és persze fiatal korából adódóan pedig a tempóval sem volt gondja, és azonnal képes volt újra elcsábítani, hogy aztán újra az egekbe repíthessen. Hajnaltájba óvatosan kiosontam a konyhába egy pohár vízért, amíg ő a fürdőben tartózkodott. Ruha gyanánt pedig belebújtam az egyik pólójába, ami a széken pihent. Az ismeretlen házban kicsit bizonytalanul lépkedtem, de miután rátaláltam az említett helyre töltöttem magamnak. A hideg víz még jót is tett, én pedig mosolyogva gondoltam erre a pár órára, amit az imént eltöltöttünk. Visszagondolva beláttam mennyire igaza volt barátnőmnek, és mennyire buta voltam, hogy megvontam magamtól az ilyesfajta élvezeteket is. Az órára néztem, ami hajnali négy körül járt, és reméltem Carlo visszamondta a foglalást az útról, és vigyáz Nellara. Tudtam már nem sokáig maradhatok szerelmemnél, hiszen reggel munka és még lányomat is el kell fuvaroznom az iskolába. Amint ezeken méláztam az ijedségtől összerezzentem mikor focistám átfogta derekam.

- Min gondolkozol kicsim? - érdeklődött és fejét a vállamra tette.

- Csak, hogy mikor kéne kelnem, hogy még az előtt hazaérjek, ahogy a lányom felkel. - fordultam felé miután a mosogatóba raktam a poharat. Stephan tekintete felmérte ruházatomat, és édesen elmosolyodott.

- Mondtam már mennyire szexin áll rajtad a pólóm?

- Kicsit nagy, de....

- Pont tökéletes. - ölelt át és felrakott a pultra, én pedig megéreztem, hogy újra akció kész. - Olyan tökéletes akárcsak te. - suttogta, de én eltoltam magamtól.

- Stephan, mi lenne, ha bemennénk a szobába és talán pihennénk. Hamarosan úgyis mennem kell.

- Mi lenne, ha reggel sem mennél el? - vette fel - reggelizhetnénk együtt, utána pedig megnézhetnénk egy filmet. Nincsen edzésem és egész nap a tiéd vagyok, te pedig lehetnél az enyém.

- Sajnos nem lehet. Tudod, van egy munkahelyem és persze van egy lányom.

- De te vagy a főnök, és ha jól tudom, már hárman vagyok. Nem kéne minden nap bejárnod, hogy dolgozz. Elég lenne két nap is a héten. Chiara az egészet te építetted fel, és rengeteget dolgoztál vele. Megérdemelnél egy kis pihenést, és hogy tényleg csak úgy legyél ott, mint főnök.

- A vendégek leginkább hozzám jönnek, mert engem ismernek. Nem passzolhatom le csak úgy a visszatérő kuncsaftokat.

- Akkor azokkal foglalkozol a többinek meg megmondod, hogy nem vállalod, és, hogy a munkatársaidnál is kérhetnek tetoválást.

- Mintha az ilyen könnyű lenne. - sóhajtottam fel és búsan lehajtottam a fejem, amit Stephan óvatosa maga felé fordított.

- Ha kell, én mindenben melletted állok. Sőt, talán nem is kéne dolgoznod, és végre valóra válthatnád az álmod. Hiszen ha nem kell dolgoznod, akkor újra tanulhatnál.

- Tanulni? - húztam fel szemöldököm.

- Egyszer mesélted, hogy minden álmod, hogy a rajzaidat megismerjék, és gyerekeket taníts. Én segítek neked, hogy ez valóra váljon. Van egy ismerősöm, aki ilyesmikkel foglalkozik. Nála érdeklődhetnék és...

- Stephan ha nem dolgoznék és csak a nyereséget venném ki, az nem lenne elég. Hiszen ahhoz, hogy több pénzem legyen nekem is oda kell állni a székhez, és nekem is dolgoznom kell.

- Akkor nem tetszik az ötletem?

- Átgondolom jó. - adtam egy puszit arcára, hogy kicsit jobb kedvre derítsem, és szerencsére a hatás nem maradt el, ám mielőtt bementünk volna a szobába komoly képpel nézett szemembe.

- Miért sírtál mikor bekopogtál hozzám?

- Nem akarok erről beszélni. - szálltam le a pultról és inkább elfordultam.

- Szeretném tudni, hogy miért voltál annyira kibukva, hogy sírva eljöjj hozzám. Talán Carlo tett valamit? Talán akaratoskodott veled, vagy bepróbálkozott?

- Ugyan dehogy! - jöttem rá mire célozgat és jobbnak láttam, ha elmondom a történteket. Elvégre miért titkolóznék előtte, mikor együtt vagyunk. - Az a helyzet, hogy Carlo lefoglalt jövő hétre egy utazást Ibizára, én pedig nem örültem neki. A hátam mögött döntött megint, és nagyon összevesztünk. Azt hozta elő nekem, hogy nem akarom megmenteni a kapcsolatunkat, holott nem is a mi kapcsolatunkat kéne megmenteni, hanem az övét. A mostani feleségével, érted? De ő újra azon van, hogy mi legyünk együtt. Én pedig kiabáltam vele, és kiakadtam. Majd sírva elrohantam, ide hozzád.

- Nem értem miért szól bele az életedbe. Már semmi köze nincs hozzád. A lányáról is alig gondoskodott az utóbbi években nem?

- De igen. Jó persze küldött minden évben pénzt, de az nem volt elég sok mindenre. Csak olyan tessék-lássék összeg volt, amire azt mondhatja, hogy ő igenis támogatott minket. Legszívesebben elküldeném, de Nella miatt nem tehetem meg, mert rosszul esne neki, hogy újra apa nélkül marad. Fogalmam sincs, mit tegyek Stephan!

- Érzel még iránta valamit? - tette fel félénken a kérdést.

- Ugyan, dehogy! Ami kettőnk között volt az már régen elmúlt...

- De nem tudnál újra beleszeretni ugye?

- Amilyen sok fájdalmat okozott már nem. Soha többé nem fogok vele lenni, és már csak arra koncentrálok, hogy a mi kapcsolatunk működjön. - bújtam hozzá, és reméltem meggyőztem őt.  - Téged szeretlek teljes szívemből.

- Én is kicsim. - csókolt meg, és újra behúzott a szobájába ahol megmutatta mennyire igazat mondott.

Stephan: Chiara  telefonja hajnali hat körül ébresztett minket, én pedig álmosan figyeltem, ahogy visszaveszi tegnap esti ruháját, és készülődni kezd. Kint még hideg sötétség volt, így álmos hangon megkérdeztem tőle: - Biztos ki akarsz menni ilyen hidegbe? Nem lenne jobb visszabújni a jó meleg ágyba, és egy kicsit velem pihengetni még?

- Édesem. - ült oda mellém. - hidd el, én lennék a legboldogabb, ha tehetném, de sajnos nem lehet.

- Legalább egy csókot kaphatok?

- De csak egyet - engedett nekem, de mivel erősebb voltam így behúztam magam mellé az ágyba, hogy még egy kicsit érezzem fantasztikus illatát, és csókoljam forró ajkait. Tudtam teljesen elvette az eszemet, de az sem érdekelt, hiszen végre mérhetetlenül boldognak éreztem magam valaki mellett, aki ugyanolyan különleges és néhol különc, mint én.

- Stephan mennem kell! - tolt el megint, és ekkor már nem erősködtem. Megvártam, míg elkészül a fürdőbe, és egészen az ajtóig kísértem.

- Biztos ne vigyelek haza? - ajánlottam fel, de ő újra csak nemlegesen bólogatott.

- Ugyan, maradj, a taxi bármelyik pillanatban itt lehet, és te legalább visszabújhatsz a jó meleg ágyba.

- Nélküled már nem lesz ugyanolyan kényelmes. - sütöttem le szemem remélve, hogy ez meghatja őt, de sajnos nem lett igazam. - Lehet, már én sem fogok aludni. Inkább felkelek, és elmegyek futni.

- Hihetetlen, hogy ennyi testmozgás után sem vagy fáradt. - nevetett fel, és a szívem teljese ellágyult ettől az édes, csilingelő hangtól.

- A szex nem volt testmozgás. - hárítottam mosolyogva. -  Hiszen ilyentől sosem fáradok ki.

- Olyan zizi vagy, de én így imádlak. - jött közelebb és szorosan átfogta a nyakam.

- Én is imádlak, és legszívesebben soha többé nem engednélek el. - csókoltam meg forrón, de turbékolásunkat a taxi dudálása szakította félbe, én pedig ígéretemmel ellentétben visszazuhantam az ágyba és azonnal elaludtam. A hetem onnantól gyorsan pörgött, és már az sem izgatott, hogy idegenben kikaptunk a Juvétól. Boldogságom egyszerűen határtalan volt, és amint egy pici szabadidőm volt újra Chiara mellett akartam lenni. Szerencsére a lány is így vélekedett, így ahogy hazaértem Torinóból eljött hozzám, hogy újra egy szenvedélyes éjszakát éljünk át együtt. Vasárnap hármasban feldíszítettük a fát, és örültem, hogy Nellaval is tudtam kicsit beszélgetni, akitől megtudtam, hogy Carlo hazarepült, hogy az ünnepek alatt megpróbálja volt feleségével rendezni a dolgokat. Chiara éppen a konyhában sürgölődött mi pedig bent ketten pakoltuk fel az ablakdíszeket, amit barátnőm hozott, hogy még ünnepibbé varázsoljuk a lakást.

- Szomorú vagy ez miatt? - érdeklődtem, mire a kislány csak némán bólogatott.

- Jó volt, hogy apa itt volt egy kicsit, mert nagyon rég találkoztam már vele, és az, hogy végre úgy éreztem nekem is van apukám.

- Nella tudom, hogy hiányzik, de neki már Los Angelesben van a családja.

- Mi is a családja vagyunk. Én is olyan lánya vagyok, mint Ruby. - szólt szinte sírós hangon. - ráadásul pont karácsonykor ment el, és ez annyira rossz. Nagyon hiányzik, mert azt hittem a Szentestét hárman fogjuk tölteni, mint egy igazi család, ahol van anya és van apa, és vagyok én.

- Figyelj kicsim, - guggoltam le hozzá, és belenéztem nagy barna szemeibe - megértem, hogy ez nehéz, de velünk is nagyon jól elleszel. Én nagyon szeretem az édesanyádat, és megígérem, hogy ha nem is fogom teljesen átvenni apa helyét, de megpróbálok veled is jól kijönni. Rendben? Szeretném, ha barátok lennénk. Már csak anya miatt is.

- Anya is szeret téged, és én is...csak...ő az apukám.

- Megértem, de.. - ám nem tudtam befejezni, mert a kislány hangos zokogásba tört ki, én pedig annyira sajnáltam, hogy szorosan magamhoz öleltem, hogy megnyugtassam, de a könnyei továbbra sem apadtak, míg a hangokra Chiara is bejött.

- Mi történt? - sietett oda aggódó arccal.

- Nellanak hiányzik az apukája. - osztottam meg vele, miközben még mindig a kislány hátát simogattam, aki könnyeivel teljesen átáztatta a pólóm váll részét.

- Édes kis csillagom, de hát megbeszéltük tudod. - ült le földre Chiara, és magához húzta lányát, én pedig jobbnak láttam, ha kettesbe hagyom őket. Rossz volt, hogy akármit is teszek neki csak Carlo fog hiányozni. Istenem mi a jó francnak kellett egyáltalán visszajönnie mikor évekig le se ejtette a lányát.

- Viszek neki egy pohár vizet. - jött ki Chiara a konyhába.

- Jobban van már?

- Egy kicsit megnyugodott. Mondd miért kellett felhoznod az apját? - szegezte nekem a kérdés, én pedig értetlenül néztem rá.  - Nagyon rosszul esett neki, hogy Carlo elment, és nem akartam felhozni, de te...

- Nem én kezdtem el beszélni róla, hanem ő. - védtem azonnal magam.

- Igen, de akkor is hagyhattad volna annyiba, és nem kellett volna magától értetődő dolgokat kérdezni.

- Sajnálom, én...

- Nem gondolkoztál! Nem érdekes, de akkor sem kérdezhetsz olyat, amihez baromira nincs közöd. Nem vagy az apja!

- Jó, igazad van, nem vagyok az apja, de megpróbáltam megnyugtatni.

- Remekül sikerült, köszönöm szépen. - vágott vissza, és szikrázó szemekkel visszasietett a szobába. A jó kedven egy szempillantás alatt eloszlott, és ez kihatott Szentestére is, főleg úgy, hogy Chiara lemondta a 25.-ei vacsorát is, én pedig egyedül ünnepeltem Manuelékkel, és a barátainkkal, akik folyamatosan cukkoltak a szerintük nem létező barátnőm miatt. Chiarát pedig hiába is hívogattam nem vette fel, és sms-ben is csak annyit írt, hogy Carlo újra visszarepült, mert nem sikerült helyrehoznia a dolgokat az Amerikai családjával. Újra elfogott a düh és a csalódottság, de leginkább a féltékenység, amit szinte egész vacsora alatt éreztem. Fejemet búsan lehajtva ültem a lépcsőn, miközben egy pohár bort tartottam a kezembe. A holnapi mérkőzésre gondoltam, és arra, hogy vajon mit csinálhat jelen pillanatban szerelmem. Hiányzott az illata, a hangja, de még jobban a forró csókja, és a teste.

- Nehogy rálépj az orrodra! - viccelődött Manuel és letelepedett mellém. - Jól vagy?

- Igen, csak nagyon hiányzik Chiara. Szerettem volna, ha ma este velünk ünnepel, de persze megint fontosabb volt neki a lánya, mint én, és valószínű, hogy ez mindig így lesz. Ráadásul, ha ez nem lenne elég még a volt pasija is visszaköltözött.

- Én úgy tudom, nem lakik velük.

- Tényleg? - csodálkoztam és ez valamelyest felderített.

- Giulia azt mondta, hogy Chiara kerek-perec kijelentette Carlonak, hogy nem lakhat náluk, hanem vegyen ki egy szobát, vagy akármi.

- Nem hinném, hogy ez igaz, mert ha Nella ragaszkodik az apjához, akkor Chiara biztos belemegy, hogy újra együtt lakjanak. Az a legszarabb, hogy én mindig csak másodlagos leszek ebben a kapcsolatban, de már az sem érdekelne, ha Nella elfogadna. Még neki is vettem ajándékot, de valószínű nem fogom már odaadni neki.

- Szerintem még nincs annyira késő. - kezdte és furcsa mosolyra húzta száját.

- Mire akarsz célozni?

- Arra, hogy menj el hozzájuk, és lepd meg őket, mert ha Chiara ilyen, akkor valószínű a holnapi mérkőzésre sem jön majd.

- Azt nem akarom, hiszen ott találkoznának anyuékkal.

- Igen, szóval szerintem menj el most hozzá és beszéljétek meg a dolgokat. - állt fel és felsegített engem is a lépcsőről. Testvérem szavai egyre jobban motoszkáltak a tudatomban, míg végül a mit veszíthetek elvből kiindulva elköszöntem a többiektől, felpakoltam a csomagokat és Giulia által küldött süteményt, majd a lány lakására indultam. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn és belekopogtam a lány ajtaján, aki kisvártatva ajtót nyitott. Kedves arca meglepettséget tükrözött, nekem pedig azonnal szembe tűnt a karácsonyi pizsamája, aminek elején nagy hóember mosolygott. A nadrág részét pedig apró hópelyhek mintázták.

- Szia Stephan! Azt hittem a bulin vagy.

- Ott voltam, de hiányoztál, és gondoltam hozok sütit is. - mutattam fel a dobozt.

- Köszönöm, de igazán nem kellett volna.

 Giulia küldte, és sajnálta, hogy nem jöttél. Ahogy én is.

- Igen, de nem tehettem mást. Nem jössz be?

- Nem akarlak zavarni, csak látni szerettelek volna. Merre vannak a többiek?

- Senki nincs itthon. - vont vállat, és betessékelt a lakásba - Carlo visszajött, és magával vitte a keresztszüleihez Nellat, hogy ők is odaadják neki az ajándékokat. Én pedig egyedül maradtam itthon, és gyönyörködök a fába, és bugyuta ünnepi filmeket nézek. Szegény Nella nem nagyon akart elmenni, hiszen alig emlékszik rájuk.

- Nem tartjátok a kapcsolatot?

- Senkire nem volt szükségem az Acero családból. Az enyém meg nem foglalkozik velünk még az ünnepek alatt se. - magyarázta, és láttam rajta, hogy az utóbbi rosszul esik neki.

- Élnek még a szüleid?

- Igen, de több éve nem beszéltünk. Anyám néha felbukkan a szalon körül, vagy Nella iskolai előadásán, de ennyi. Az apám meg a kézilabda mérkőzéseire szokott kijárni, de velem továbbra sem akarnak beszélni.

- Sajnálom. Ez rossz lehet ilyenkor, mikor sok helyen együtt van a család.

- Már megszoktam. Kérsz forrócsokit? - kínálta én pedig elfogadtam a finom italt.

- Azért a holnapi mérkőzésemre még eljössz? Én még mindig szeretném, ha velünk lennél, és kicsit megismernéd a szüleimet.

- Szerinted jó ötlet? - nézett rám és furcsa ijedséget olvastam ki a szeméből.

- Előbb- utóbb úgyis túl kell rajta lenni, és szerintem erre egy mérkőzés jó indító lehet.

- Figyelj Stephan én elég sokat gondolkoztam a dolgokon és mikor hívtál sok minden átfutott az agyamon, és talán azért nem vettem fel, mert időre volt szükségem Lehet, hogy ami köztünk van, az mégsem annyira tökéletes.

- Mire akarsz kilyukadni? - érdeklődtem, és féltem a válaszától.

- Talán nem kéne ennyire erőltetni ezt a találkozót, amíg magunk sem vagyunk biztos a kapcsolatunkban.

- Te most szakítani akarsz? - álltam fel, és szívem egyre gyorsabban kezdett verni. Azt nem lehet, hogy elveszítsem azt a nőt, akit ennyire megszerettem.

- Nem, csak azt mondom, hogy talán kicsit gyors a tempó, és, hogy...

- Gyors? Majdnem két hónapja együtt vagyunk, és még alig voltunk kettesben egy kis időt.

- Igen, de én...

- Szeretsz engem Chiara? - fogtam át derekát, és mélyen a szemébe néztem.

- Persze, hogy szeretlek Stephan. Már rég éreztem ilyet bárki iránt is, és nem akarom, hogy ennek vége legyen, csak sajnálom, de néha össze vagyok zavarodva - nézett rám szomorúan, ám hirtelen felcsillant szép szeme. - Még oda sem adtam az ajándékodat. - szaladt be szobába és egy kicsi dobozt hozott elő. - igaz, hogy nem nagy valami, de remélem, tetszik. Boldog Karácsonyt! - nyújtotta át, én pedig kibontottam a dobozt, amiben egy vastagabb karkötő, és egy ezüst nyaklánc volt, amiről kétféle medál lógott. Az egyik egy S-betű a másik pedig egy kicsi szív. - A neved kezdőbetűje, és a szív pedig rám utal. 

- Köszönöm kicsim, ezt mindig hordani fogom. Nekem is van számodra egy ajándékom. Kérlek, bontsd ki! - adtam át én is, és izgatottan figyeltem reakcióját. 

- Egy hófehér bunda kabát!! - kiáltott fel. - ez csodálatos!! Imádom! 

- Tényleg tetszik? 

- Igen, gyönyörű, és kényelmes. - bújt bele azonnal, és mosolyogva a tükör elé sietett. - Hogy áll? 

- Baromira szexi vagy benne. - dicsértem meg, és szorosan átfogtam derekát. 

- Nem érdemlem meg. Biztos drága volt.

- Érted semmi nem drága Chiara!  - csókoltam meg lágyan, ő pedig nem ellenkezett. Behúzott a szobába és újra egymáséi lettünk. Másnap gőzölgő kávé illatára ébredtem, ami a konyha felől jött.

- Jó reggelt Stephan! - mosolygott rám szerelmem, akin csak egy fehér trikó és egy piros fehérnemű volt, de mivel én is csak alsóba voltam nem éreztem kényelmetlennek magam.

- Szia, jól aludtál?

- Csodálatosan. - bújt közel hozzám. - mindjárt kész a reggeli. Mikor kezdődik a mérkőzés?

- Este hatkor, de én hamarabb bemegyek.

- Rendben. Elvileg Carloék is hamarosan visszaérnek, de nyugi Nella nem jön velem a meccsre. Viszont szeretném minél hamarabb elmondani a családodnak, mert nem akarok titkolózni.

- Ahogy gondolod, én nem erőltetek semmit.

- Jó, köszi. - rakta elém a kávét, és kettesben megreggeliztünk, én pedig úgy gondoltam végre minden újra sínen van. Sajnos a sérülésem miatt még nem tudtam végigjátszani a teljes játékidőt, de mivel az edző már cserébe rakott így reménykedtem, hogy talán kapok pár perc lehetőséget. Az öltöző előtt álltam mikor Giulia, Manuel, anya, apa, és Chiara jött felém a folyosón. Szerelmem, anyukám mellett lépkedett, és úgy láttam igazán jól elbeszélgetnek.

- Kisfiam. - ölelt át anyukám. - jól vagy?

- Igen, már felöltöztem, csak kijöttem elétek. - üdvözöltem őket, és mindenkinek adtam két puszit.

- Azt jól tetted, hogy van a sérülés? - ölelt át apám is.

- Már jobban, de még nem kezdek. Talán a vége felé beállok pár percre.

- Azért csak vigyázz magadra!

- Vigyázok anya, ígérem. Látom, már ismeritek Chiarát.

- Igen, a testvéred volt olyan kedves és bemutatott neki.

- Örülök, hogy eljöttél. - súgtam szerelmem fülébe, akin láttam, hogy nagyon zavarba van ettől.

- Elrendeztem mindent, és a szüleid kedvesek. Nem is tudom miért izgultam ennyire, bár még Nella nem jött fel.

- Lesz még rá idő.

- Mennünk kell! - hallottam a csapattársaimat, ezután gyorsan elköszöntem és követtem a fiúkat. A mérkőzés nagyon jól indult, a Roma pedig már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést. Mivel nem játszottam gondolataim végig Chiarán és a szüleimen járt. Reméltem a lánynak sikerül úgy elvarázsolni őket, ahogy engem is. Számomra nem is volt fontosabb, mint az, hogy a családom és a partnerem között kiváló legyen a kapcsolat. A félidőt 2-0-as vezetéssel zártuk, így magabiztosan nyitottuk a másodikat is. Legbelül azért reménykedtem hátha pályára küldenek, de sajnos erre hiába vártam. Az As Roma végül 3-1- re hozta a kötelezőt, én pedig mosolyogva öltöztem át. Testvéremmel megbeszéltük, hogy a játékosoknak kihelyezett garázsnál találkozunk, de szerencsémre sokkal hamarabb utolértem őket.

- Sziasztok!

- Kisfiam, már itt is vagy!

- Igen, siettem, ahogy csak tudtam. Hogy tetszett a meccs? - néztem anyámra, de  tudta, hogy nem csak a mérkőzésre gondolok.

- Nagyon jó volt, a kis barátnőd pedig igazán kedves, és ami fontos, hogy nagyon komoly nő. Nem olyan, mint akikkel eddig összegabalyodtál. Vigyázz rá, és ne szúrd el Stephan!

- Nem fogom anya. - ígértem miközben még mindig a folyosókon ballagtunk. Apám Chiarával és Manuelékkel beszélgetett, így az ő véleményét még nem tudtam, de reméltem ő is ilyen pozitívan nyilatkozik majd. - Amúgy mikről beszélgettetek?

- Csak hétköznapi dolgokról, és rólad. Elmesélte, hogy Manuelék hoztak össze titeket.

- Igen nekik is nagy részük volt benne.

- Mesélt a munkájáról is, és hogy saját maga építette fel az üzletét.

- Igen, a szülei nem nagyon támogatták.

- Nem is értem az ilyet. - bólogatott, mikor a távolból egy hangot hallottunk.

- ANYA!!! ANYA!!! Várj meg!!

- Nella, te meg mit keresel itt? - hallottam Chiara hangját, akin látszott, hogy mindjárt elájul.

- ANYA!! - futott még mindig felénk Nella, és mikor odaért a távolból Carlot láttam, aki gúnyosan mosolyog felénk. Az a szemét biztos direkt csinálta.

- Szia, Nella, te meg mit keresel itt? - érdeklődött még mindig zavart hangon Chiara.

- Apa elhozott, és megláttunk titeket. Azt mondta szaladjak ide köszönni. Csókolom. - köszönt oda szüleimnek a kislány.

- Nahát, azt monda neked, hogy anya? - húzta fel a szemöldökét apám.

- Igen ő itt Nella Acero az én kilenc éves lányom. – mutatta be a gyereket, szüleimen pedig láttam, hogy nem hisznek a fülüknek.