Sziasztok!!
Úgy gondoltam, mivel már ez a negyedik része a
Stephanos történetemnek illene címet adnom neki, így egy kedves hozzászólóm ötletéből merítve a Megismerni és megszeretni lett a címe. Remélem nektek is
ugyanúgy tetszik, mint nekem.
Most pedig fogadjátok sok szeretettel a legújabb
fejezetemet!
Stephan: Karácsonyig már csak egy hét volt hátra, én pedig egyre
idegesebb lettem az előkészületek miatt. Mivel a sérülésem okán nem
játszhattam, az edzőtermi munkák közben bőven volt időm a Chiaraval való
kapcsolatomon agyalni. A randi óta csak kétszer találkoztunk, de akkor is csak
kevés időre, hiszen az ünnepi hajrában Chiarának rengeteg megrendelése volt.
Magányos estéimen pedig nem hívhattam el, hiszen tudtam a lányával kell
töltenie az idejét. Igyekeztem elfogadni a helyzetet, de legbelül csalódott
voltam az elszalasztott együttlétünk miatt, és kicsit frusztrált, hogy nem
tehetek semmit ellene. Bár nem volt bajom Nellaval, de azzal továbbra sem
értettem egyet, hogy az apja még mindig velük lakik. Azonban mikor ezt
megjegyeztem a lány azzal takarózott, hogy nem érez semmit, és csak a gyerek
miatt hagyja ezt. Féltékenységemet már egyre nehezebb volt kordába tartani, és
nem tudtam mikor fog kitörni belőlem mindaz, amit erről a helyzetről igazán
gondolok. Szerettem a lányt, és semmiképpen nem akartam elveszíteni. A
következő mérkőzésünk Torinóban volt a Juventus ellen, én pedig kitaláltam,
hogy egy remek hétvégét tölthetnénk együtt, és még a mérkőzésen is ülhetne
mellettem. Tervemen addig törtem a fejem, míg megfordítottam autóm kormányát és
a tetováló üzlet felé vettem az irányt.
Az óra hatot mutatott, és reméltem
szerelmem hamarosan zár. A kirakat ablakán az ünnepi világítás mellett kevés fény
szűrődött ki a szalonból, ami arra utalt, hogy nincs már vendége.
- Szia. - léptem be, és azonnal megéreztem a
különleges fenyőillatú füstölő szagát. Az üzlet már karácsonyi dekorációban
pompázott. Sok helyen fenyő girlandok voltak felrakva, amikről sokszínű gömbök
lógtak le, és külön fajta fény füzérek díszítették a szalon egy-egy pontját.
- Szia Stephan! - jött hátulról elő seprűvel a
kezében a lány. Nagyméretű mustár sárga pulóveréhez jól ment a sárgás haja. -
Milyen kellemes meglepetés. - ölelt át és egy csókot nyomott ajkaimra. -
Hogy vagy?
- Jól, köszi. Végeztél mára? - érdeklődtem.
- Sajnos csak a vendégekkel, de még vannak
szerkesztgetni való képeim, és előre is kell rajzolnom pár mintát. - hallottam
kicsit szomorú hangját.
- Kár, azt hittem már végeztél.
- Csak takarítok, hogy utána mehessek is azonnal
haza.
- Sokáig maradsz, mert ha nem talán
megvárhatnálak.
- Eléggé sok dolgom van, és gondolom neked is.
Szerintem ne várj meg, mert lehet, még itt leszek egy órát is.
- Én ráérek, és maximum főzök neked kávét, vagy
hozok valami kaját innen a közelből.
- Édes vagy, de nem kell. Ilyenkor már nem
kávézok, és ha éhes is lennék a hűtőben van ennivalóm, amit Carlo hozott még
délelőtt.
- Értem. - bólogattam. A tökéletes Carlo megint
jó pontot szerzett.
- De köszönöm, kedves vagy, és örülök, hogy
látlak. Milyen napod volt?
- Átlagos. Elmentem edzeni délelőtt és délután
is. Voltam a tesóméknál, és velük is átbeszéltem a karácsonyi dolgokat. Ugye
még mindig együtt fogunk ünnepelni?
- Igen, ez nem kérdés. - nyugtatott meg és az
asztalához ült majd bekapcsolta a gépét.
- Akkor megnyugodtam. De más miatt is jöttem
igazából. - kezdtem és valamiért elfogott az idegesség. Nem akartam, hogy
Chiara nemet mondjon, és tudtam óvatosan kell vázolnom a helyzetet.
- Más miatt is? -
emelte rám szépséges szemeit.
- Tudod, a hétvégén Torinóban játszunk és arra
gondoltam mivel nem lépek pályára talán eljöhetnél velem, és együtt
szurkolhatnánk a csapatnak. Nem fontos a srácokkal menni, mert mi már
elmehetnénk pénteken, és ott lehetnénk vasárnapig. Kivennék egy szobát, és
kicsit kettesbe lehetnénk, sőt még...
- Stephan ez szuper ötlet, de nem érek rá, és a
lányomat sem hagyhatom egyedül.
- Nem lenne egyedül. Ott van az apja.
- Igen, de az nem ugyanaz. Két éjszakát nem
lennék otthon. Ilyen még sosem volt mióta megszületett.
- Már nem kisbaba, hogy dajkálni kell!
Megmagyaráznád neki, hogy velem vagy. Csak őszintén, és mondhatnád, hogy anya
szeretne kicsit a barátjával lenni.
- Ezt nem mondatom neki. - Vágta rá azonnal.
- Mégis miért nem? Nella már elég okos, és
megérthetné, hogy az édesanyjának is kell egy kis kikapcsolódás, vagy olyan,
mikor a szerelmével lehetne.
- Még csak az kéne, hogy ezt mondjam!! -
háborodott fel, én pedig nem értettem a helyzetet. Mégis miért tiltakozik
ennyire az ellen, hogy kettesbe legyünk. - Figyelj Nella így is eléggé sérült
lelkileg. Még akkor is, ha erős kislánynak mutatja magát. De rosszul esett
neki, hogy anno szétmentünk az apjával, és, hogy Carlo le sem ejtette. Most,
hogy velünk van, a lányom boldog én pedig nem akarom, hogy úgy érezze ellene
vagyok a dolgoknak.
- Szóval az édesanyjának nem jár a boldogság? -
hajoltam közel hozzá, és mélyen a szemébe néztem.
- De igen, viszont nem helyezhetem magam
előtérbe vele szemben. A karácsony rendben lesz, de mást sajnos nem tudok
ígérni.
- Akkor mindig ez lesz? - kérdeztem és inkább
hátat fordítottam neki, hogy ne lássa, mennyire rosszul esnek szavai. Szerelmes
voltam belé, de féltem, hogy ha ez így megy tovább Chiarának semmi ideje nem
lesz arra, hogy kettesben lehessünk. Ha pedig mégis akkor valami közbejön.
- Mármint? Mire gondolsz?
- Csak neked sosem lesz arra időd, hogy
ténylegesen velem legyél, és talán egy kicsit te is tegyél a kapcsolatunkért.
Randit szervezek, vagy elviszlek, bárhova ha szeretnéd. Én...
- Stephan nézd, én elsősorban anya vagyok, és
nem barátnő. Ezt értsd meg! Mikor összejöttünk azt mondtad nem lesz vele gond,
pedig már akkor is tudtad, hogy Nella van nekem. Hidd el, én is szeretnék csak
veled lenni, de ha tudnék, akkor sem tehetem, hiszen van egy munkahelyem is
ahol én vagyok a főnök. Itt is felelősséggel tartozom a beosztottjaimért.
Sajnálom, ha ez neked nem megy így, de sajnos nem tudok többet adni magamból,
mint amennyit jelenleg elvárnál.
- Akkor nem jössz velem Torinóba? - fordultam
felé lemondóan.
- Nem, de köszönöm.
- Rendben akkor én megyek is. További jó munkát.
- léptem volna ki, de gyorsan felállt az asztaltól, és szorosan átölelt.
- Kérlek, ne menj így el! - csókolt meg. - nem
szeretnék veszekedni veled.
- Én sem szeretnék, és tudom, hogy sok dolog van,
ami közénk áll.
- Megoldjuk! Jó? - biztatott. - megpróbálok
kicsit lazább lenni, és ha lemennek az ünnepek, többet leszek veled. A Január
úgyis laza szokott lenni a szalon szempontjából. - mosolyodott el. - Te vagy az
egyik legjobb dolog az életemben Stephan és én sem akarom elszúrni. Légy egy
kicsit megértőbb rendben?
- Rendben. Akkor biztos ne várjalak meg?
- Nem kell, vigyázz magadra, és minden jót a
hétvégén.
- Nem lépek pályára, de köszi. - csókoltam meg
és kiléptem a szalonból. Eldöntöttem akármi is lesz, kivárok, és nem hagyom
veszni ezt a kapcsolatot. Talán ha megértő leszek könnyebben fog majd ő is
viszonyulni hozzám.
Chiara: Ahogy Stephan elment lerogytam az asztalomhoz, és
igyekeztem a munkámra koncentrálni. Rengeteg előjegyzésem volt, amit
mindenképpen be szerettem volna fejezni időbe. Holnap is sok vendég lesz, és
mivel nem bírtam egyedül még egy embert vettem fel segítségül, aki egyelőre
csak próbaidőn van, de ha jól teljesít még állandó munkát is kaphat nálam.
Elkezdtem rajzolgatni, de gondolataim csak csatárom körül kavarogtak. Láttam
rajta, hogy megbántottam, és fájdalmat okoztam neki akaratomon kívül. Nem
akartam elszúrni ezt a kapcsolatot, de sehogy sem tudtam mit kéne másképpen
csinálni. Hiszen Nella volt az, akit mindig előtérbe helyeztem és most, hogy
Carlo visszajött talán magamra is lehetne időm. Elvégre igaza van Stephannak.
Istenem miért ilyen nehéz a döntés? Tekintetem a másik szék felé siklott, amit
egy válaszfal különített el a többitől. Még jó, hogy Stephan nem látta azt a virágcsokrot,
amit Carlotol kaptam. Volt párom nagyon aktív és túl kedves az utóbbi időben,
és úgy érzem, újra kezd érezni valamit. Talán Nella miatt? Vagy, mert
feleségével az óta sem tudott rendes hangon beszélni? Mindig boldog voltam,
hogy Nella az életem része, de a Stephannal való kapcsolatom sokkal könnyebben
alakulna, ha csak egyedül lennék. Mélázásom odáig jutott, hogy szemeimből
eredetek a könnyek és nagy zokogásba kezdtem. Egyszerűen utáltam ezt a
lehetetlen helyzetet és azt, hogy nem tehetek semmit.
- Csak nem sírsz? - hallottam legjobb barátnőm
hangját. - Chiara mi történt, hogy így kiborultál? Talán megbántott egy vendég,
vagy...
- Nem, semmi baj. - próbáltam rendezni magam, és
egy zsebkendővel megtörölgettem arcom, majd felnéztem a szőke hajú lányra, aki
aggódó tekintettel figyelte mozdulataimat.
- Nem úgy tűnik, mint aki totál boldog.
Megbántott valaki? - ült le a kanapéra, én pedig mivel már úgyis fáradt voltam
elpakoltam a dolgaimat, és mellé telepedtem.
- Csak volt itt Stephan, és elhívott magával
Torinóba, ahol a következő mérkőzésüket játsszák a Juventus ellen. De én Nella
miatt nemet mondtam, ami neki rosszul esett, és előjött azzal, hogy én nem
teszek azért, hogy működjön a kapcsolatunk. Pedig ez nem igaz, csak én
elsősorban anya vagyok, és csak utána vagyok az a nő, akit ő akar. - sírtam el
újra magam, és totál idiótának éreztem magam. Giulia egy nagy levegőt vett és
belekezdett.
- Elhiszem, hogy ez kiakaszt, de Stephant is
meglehet érteni. Elvégre már együtt vagytok mióta és még pár óránál nem
töltöttetek többet kettesben. Nem beszélve arról, hogy a múltkori randiról is
hazasiettél.
- Mert Nella beteg lett! - védekeztem, de már
megbántam, hiszen pont barátnőmnek ecseteltem másnap, hogy Carlo milyen
gerinctelen módon szabotálta az esténket, és, hogy maga Nella mesélte reggel,
hogy csak picit fájt a feje és a hasa.
- Ezt te sem gondoltad komolyan Chiara! Nem nézheted
örökké Nella érzéseit.
- Ő a lányom!
- Igen tudom, és azt is, hogy okos gyerek, aki
már önálló. Hiszen egyedül jár az ország másik felébe mérkőzésekre, és önállóan
csinálja a dolgait. Nem kell már mellette csücsülnöd ahhoz sem, hogy kiváló
eredményeket érjen el az iskolában. Sokkal érettebb, mint te hiszed, és
akármennyire is nem akarod belátni, kezd felnőni, és joga van ahhoz, hogy megtudja,
már nem akarsz az apjával lenni, akkor sem, ha Carlo talán elhiheti vele, hogy
még van remény. Te Stephannal jársz, aki jó ember, és aki tökéletesen illene
hozzád. Chiara még csak huszonhat éves vagy. Nem zárkózhatsz be, és nem
vonhatod meg magadtól azokat az élvezeteket, amik kijárnának egy ennyi idős
nőnek.
- Utálom, hogy igazad van! - szipogtam. - De
akkor mit tegyek?
- Először is zárd be a boltot és gyere el
hozzánk ma este vacsorára. Odahívjuk Stephant is, és ha szeretnéd, elhozhatod
Nellat is.
- Ez ma nem fog menni. - álltam fel, és a
táskámba kezdtem pakolászni.
- Miért ne menne?
- Csak mert....
- Nem akarok semmi kifogást hallani. Hazamész,
átöltözöl valami dögös cuccba, és eljössz hozzánk.
- Mégis mit mondjak Carlonak?
- Semmit nem kell mondani neki. De ha mégis akarsz,
akkor legyen annyi, hogy megbeszéljük az ünnepeket. - állt fel ő is, és kedvesen
rám nézett. - drágám, te vagy a legjobb barátnőm. Stephan pedig a férjem
testvére. Mindkettőtöket imádlak, és azt szeretném, ha végre mindkettőtök olyan
boldog lenne amilyet megérdemeltek.
- Köszönöm. - öleltem át hálásan. - Nem tudom,
mit kezdenék nélküled.
- Mindig itt leszek, ha segítség kell. Viszont
akkor most indulás haza, és amint átöltöztél jöhetsz is hozzánk.
- Rendben. Szia. - köszöntem el a lánytól,
akitől nagyon sok erőt kaptam, és akinek minden szavával egyet kellett értenem.
Lekapcsoltam a lámpákat, majd hazasiettem. Otthon meglepő módon állt a bál, és
arra léptem be, hogy Carlo Nellaval ordítozik miközben kislányom a konyhában
sír.
- Mit történt itt? - szaladtam hozzá. - Miért
sírsz?
- Mert apa nem engedi, hogy elmenjek Barbarával
holnap suli után a városba.
- Még szép, hogy nem mész! - hallottam Carlo
mérges hangját, ezután ő is megjelent az ajtóban.
- De az anyukája is jön, és akkor meg tudnám
venni nektek az ajándékokat, mert olyan helyre is megyünk. Utána pedig
meghívtak magukhoz forró csokizni, és mézeskalácsot sütni. Egy csomó
osztálytársam ott lesz, és másnap amúgy is laza napunk lesz az ünnepi programok
miatt. Kérlek anya hagy menjek el! Ha gondolod, felhívhatod Barbara anyukáját,
és megkérdezheted a részletekről. Nem akarok kimaradni, mert jó buli lesz, és
más osztályokból is ott lesznek páran.
- Rendben, megbeszéljük Nella, de most nyugodj
meg. - öleltem át, és egy pohár vizet nyújtottam felé. - Megígérem, hogy holnap
az első dolgom lesz felhívni a barátnőd édesanyját, viszont úgy gondolom, ha ő
is veletek lesz, akkor nem lehet akadálya.
- Imádlak! Köszönöm. - vidult fel szép arca és
beszaladt a szobába.
- Mégis miért engeded el? - dörrent rám Carlo.
- Talán ezt majd én eldöntöm, most pedig ha
megbocsájtasz, készülődnöm kell, mert vacsorára megyek Giuliáékhoz. Mindjárt
szólok is Nellanak róla.
- Vacsorára? - ütközött meg a szavaimon, de én
nem foglalkoztam vele. - Ilyenkor akarsz elmenni?
- Igen, ugyanis ma hívott meg, én pedig nem
mondtam nemet. Már úgyis régóta nem voltam náluk.
- Nella egyedül lesz addig?
- Nem, hanem mint jó édesapa vigyázol rá. Bár őt
is meghívták, szóval lehet, magammal viszem.
- Oda akarod vinni ahol Stephan van?
- Igen, legalább tudnak beszélgetni kicsit. -
zártam le, és óvatosan bekopogtam Nella ajtaján. A lányom éppen a telefonján
lógott és valószínűleg Barbarával beszélt.
-.... és ott lesz Leo. Tudod az, akitől kaptam a
csokit. - szólt és aprón felkuncogott, de engem kicsit megdöbbentett, amit
hallok. Már majdnem bementem, de Nella tovább ecsetelte a történteket. - és
képzeld még egy puszit is kaptam tőle. Annyira cuki ez a fiú, és remekül
kézilabdázik, és mindig jól áll a haja. Remélem, holnap őt is elengedi az
anyukája és találkozhatok vele. Igen tudom, bár még nekem is kérdéses, hogy ott
leszek -e, de bízok benne, hogy mehetek. Most viszont lerakom. Majd a suliban
találkozunk holnap. Drukkolj! Szia, Barbara. - köszönt el barátnőjétől, én
pedig egy halk kopogás után beléptem szobájába.
- Szia, kicsim. Megnyugodtál már? - ültem le
ágyára ő pedig zavarában a háta mögé dugta telefonját.
- Már igen, és beszéltem Barbarával, és ő is
nagyon szeretné, ha elmennék. Meg persze én is.
- Örülök, hogy ilyen jóba vagytok. Barbara
igazán kedves kislány és a szülei is rendesek.
- Igen, és a többi osztálytáram is ott lesz,
meg... talán más osztályokból. - magyarázta és azonnal elpirult.
- Fiúk is lesznek?
- Igen, de nem kell parázni, mert már
mindegyikőjüket ismerem a kézi edzésekről, táborokból és tornákról.
- Rendesek?
- Igen, különösen Leo aki... - magyarázta nagy
hévvel, de talán rájött, hogy nem akarja megosztani velem, és nem folytatta
tovább. - jó fej.
- Jó fej? Mást nem lehet róla tudni? -
puhatolóztam.
- Ő másik osztályba jár, és a kézi csapatból
ismerem. Mikor a bajnokságon voltunk úgy jött ki, hogy véletlenül fejbe dobott
egy labdával az egyik edzésen, és annyira megijedt, hogy megharagudtam rá, hogy
kaptam tőle egy csokit. Pedig nem is haragudtam rá, mert nagyon vicces, és
kedves. A haja pedig mindig szuperül áll, úgy, mint Stephannak.
- Csak nem hogy tetszik neked ez a fiú? - vettem
viccesre a hangom, elvégre Nella még nagyon fiatal a fiúkhoz.
- Jaj, anya dehogy is. Ő a barátom!!! De tényleg
jó fej, és jól esett tőle az ajándék és a puszi is.
- Szerintem is kedves dolog volt tőle. Viszont
szeretnék valamiről beszélni veled. - álltam fel és Carlotól tartva inkább
bezártam az ajtót. - Biztos tudod, hogy Stephannal találkozok már egy ideje, és
a mai napon is találkozok vele. Ismered Giuliát igaz?
- Igen persze, ő a barátnőd. Már régen láttam.
- Ma este elhívtak magukhoz vacsorára, és
szeretnék elmenni, mert mint mondtam találkozok Stephannal. Tudod ő eléggé
fontos lett nekem az utóbbi időben. Kezdünk nagyon jó barátok lenni.
- Úgy, mint nekem Leo?
- Igen, de tudod, a felnőttek kicsit másképpen
hívják már ezt a barátságot, és ha nagy leszel neked is lesz majd egy olyan,
akivel nagyon sok időt szeretnél tölteni. Stephan pedig ilyen és én örülnék, ha
te elfogadnád ezt a dolgot. - fogtam meg kezét és a szívem a torkomban
dobogott. Nella szava nagyon nagy súlyban befolyásolja a Stephannal való
kapcsolatomat. - Haragudnál rám, ha ma este elmennék arra a vacsorára, és
esetleg Karácsonykor velük ünnepelnék? Persze Szenteste itt vagyok, csak az
utána következő napot lennék vele.
- Nem, én bírom Stephant. Szerintem kedves, és
vicces fiú, de ugye azért apával is barátok maradtok?
- Nella, ami apával van, nem olyan, mint ami
Stephannal. Az édesapád sokszor tett olyan dolgokat, amik nem estek jól.
Stephanban pedig olyan fiút találtam, akivel úgy érzem, a szívem megtelik
boldogsággal.
- Szerelmes vagy belé?
- Nella, én...
- Jaj, anya nem vagyok annyira gyerek már. Tudom,
miről van szó. Szóval akkor szereted őt?
- Igen, és ezért szeretnék vele többet együtt
lenni. De hidd el téged sosem foglak elhanyagolni, mert nagyon szeretlek, és te
vagy a mindenem.
- Én is szeretlek anya. - ölelt magához én pedig
nagyon boldog voltam, hogy Nella elfogadta és nem ellenzi, hogy Stephannal
legyek. - Nyugodtan menj el a vacsorára, és érezd jól magad, én pedig itt
maradok apával, és megpróbálok kibékülni vele.
- Jól teszed. Akkor én megyek is öltözni, és ha
kész vagyok, még ma este felhívom Barbara anyukáját, és minden részletet
megbeszélek vele. - ígértem meg majd hatalmas boldogsággal indultam öltözni, és
nem foglalkoztam Carlo rosszalló pillantásaival sem. Egy fekete hosszabb ruhát
vettem fel, ami kiemelte dekoltázsomat.
- Mondd, te tényleg el akarsz menni? - lépett
elém Carlot mikor már a csizmámat húztam. - Hallottam miket magyaráztál
Nellanak.
- Nem érdekel a véleményed. - szóltam könnyedén,
és a tükör elé álltam, hogy egy utolsó pillantást vessek magamra.
- Nem érdekel?? Teletömöd mindenfélével a fejét.
- Csak elmagyaráztam neki a dolgokat, hogy ő is
világosan lásson. Nella okos lány, és felfogta, amiket mondtam neki.
Megértette, hogy szeretem Stephant, és vele akarok lenni. Elfogadta és ennyi.
Ennél több pedig nem kell nekem.
- Ezzel minden álmát eloszlattad, amiben eddig
bízott. - tette csípőre a kezét, és továbbra is szúrós szemmel nézett rám.
- Nem hinném, hogy bármibe is bízott.
- De igen!! Bennünk bízott. Vagyis, hogy a
szülei újra együtt lesznek.
- Carlo neked Amerikában van a családod. Ott van
Leona és a lányod. Inkább azon törd a fejed, hogy azt a házasságot, hogy hozd
helyre. Minket pedig hagyj békén! Most pedig megyek, és fogalmam sincs, mikor
jövök haza. Ne várjatok meg.
- Nem mehetsz el csak így Chiara!! Chiara maradj
itt!! - hallottam még kiabálását, de már nem érdekelt. Fogtam egy taxit és
barátnőmékhez vitettem magam, ahol már mindenki ott volt. Köztük Stephan is,
aki meglepődve nézett rám mikor beléptem az ajtón. Fekete pulcsit, és picit
szakadt farmert vett fel. Cuki szemei pedig édesen csillogtak rám.
- Szia, drágám! - jött oda azonnal. - te meg mit
keresel itt?
- Giulia engem is meghívott a ma esti vacsorára.
- De jó! Annyira örülök, hogy itt vagy, és
milyen csodálatosan festesz. - szólt, ahogy lesegítette rólam a kabátot.
- Köszönöm.
- Szia csajszi! Látom egyedül jöttél. -
köszöntött barátnőm is, és miután Manuelnek is adtam két puszit letelepedtem
focistám mellé a kanapén.
- Igen, mert Nella úgy döntött nem jön el. -
szóltam miközben elfogadtam tőle egy pohár bort.
- A vacsora már kész, csak terítenem kell.
- Esetleg segítsek valamit? - álltam fel, de
Manuel leintett, hogy inkább maradjak, majd ő segít feleségének.
- Nem tudtam, hogy a lányod is hivatalos. –
kezdte Stephan.
- Giulia őt is meghívta, de jobbnak látta, ha
otthon marad.
- Lehet nem kéne ezt mondanom, de örülök, hogy
csak egyedül jöttél, és, hogy újra látlak.
- Én is. Tudod elmagyaráztam neki a köztünk lévő
dolgot.
- Igazán? - döbbent le.
- Igen, és úgy látom, elfogadta, hogy ezen túl
többet fogok veled találkozni.
- Elmondtad neki, hogy többet akarsz velem
lenni?
- Igen, mert úgy éreztem nem tehetem meg vele,
hogy átverem. Ő a lányom, és mindig fontos lesz számomra, de te... - pirultam
el. - te is egyre fontosabb vagy.
- Olyan jólesik, hogy ezt csináltad miattam.
- Inkább kettőnkért. - simítottam meg arcát és
lágyan megcsókoltam. Stephan ajkai puhák, voltak én pedig elvesztem csókjába,
ami hosszú percekig kitartott. Talán el sem váltunk volna, ha Manuel nem zavar
meg minket, és jelenti be, hogy mehetünk enni. Barátnőm kitett magáért, és
remek vacsorát készített. Evés közben szóba került a munka, és a hétvégi
mérkőzés is, ahova Manuel is elkíséri testvérét. Mikor már a süteménynél
tartottunk a jövő heti karácsony is szóba jött.
- Akkor a Szentestét te otthon töltöd? - nézett
rám Manuel, én pedig bólintottam.
- Másnap pedig nálunk vagy. Jó lesz, és ha
gondolod Nella is eljöhet. Már ismer minket, és rajta kívül más gyerekek is
jönnek majd. Ez nekünk nem családi ünnep, hanem inkább baráti. Stephannak
Karácsony másnapján mérkőzése van.
- Te is pályára lépsz? - néztem rá kérdőn, mire
nemlegesen megrázta a fejét. Sajnáltam, hogy még mindig sérült, de kicsit
örültem is neki, hogy nem hajtja túl magát.
- Sajnos még nem állok rá készen. Pedig jó lenne,
de legalább veled is tudok lenni. Arra igazán eljöhetnél.
- Majd meglátom. - mondtam, de ekkor Manuel
vetett fel egy ötletet.
- Tényleg eljöhetnél. Találkozhatnál a
szüleinkkel és együtt ülhetnétek a meccsen is, majd ha vége idejönnénk hozzánk,
és itt tölthetnél még egy kis időt. Mi úgy terveztük, hogy nekik akkor adjuk
oda az ajándékokat.
- Ó, én még nem vettem semmit, és...- jöttem
azonnal zavarba, és átfutott agyamon, hogy fogalmam sincs mit kéne vennem
nekik.
- Nem is kell! - fogta meg kezem Stephan. - az a
lényeg, hogy itt vagy, és megismernek téged. Már nagyon kíváncsiak rád. Főleg
anyám.
- Na, igen, eléggé sokat kérdezgeti rólad
Stephant. - nevetett fel Giulia, de engem ez egyáltalán nem nyugtatott meg.
- Aranyosak vagytok, de nem állíthatok ide üres
kézzel. Nem is vagyok olyan aki... csak úgy...
- Chiara nyugi!! Nem lesz semmi baj! Nem fognak
megenni, és semmi olyan dolog nem történik, amiért aggódnod kéne.
- Rendben, meglátom, de most ha megbocsájtotok,
kimennék a mosdóba. - álltam fel, és az említett hely felé vettem az irányt. A
szívem vadul dübörgött, és féltem ettől a találkozástól. Főleg attól a résztől
mikor kiderül, hogy van egy lányom. Mégis mit fognak gondolni rólam, és mi van,
ha egyáltalán nem tetszek majd nekik? Tudtam, hogy ezt sehogy nem kerülhetem
el, hiszen ha Stephannal hosszú távra tervezek - márpedig ez így van – akkor,
előbb- utóbb túl kell essek ezen is.
- Jól vagy? - kopogtatott barátnőm az ajtón.
- Persze, csak egy kicsit felfrissítettem
magam. - nyitottam ki az ajtót mire a szőke lány bejött.
- Stephan nagyon boldog, hogy itt vagy. Látszik
rajta, hogy imád téged. Egész este mosolyog.
- Én is boldog vagyok vele, hidd el, de...
- A jövő hét miatt aggódsz. - trafált bele a
lány.
- Igen. Nagyon félek tőle.
- Nem kell. Hidd el én is féltem, de amennyire
rágörcsöltem olyan könnyen ment minden.
- Igen, de neked nem volt akkor egy kilenc éves
lányod.
- Chiara kérlek, ne lovagolj már ezen a témán. -
sóhajtott fel. - Ha a kicsi fiacskájukat szereted, és ezt látják rajtad, akkor
elfogadnak majd. Na és ha Stephanon is meglátják, mennyire odáig van érted, azonnal
nyert ügyed lesz.
- De ugye te is itt leszel velem?
- Persze, hogy itt, és ha bármi gáz lesz,
azonnal a segítségedre sietek. - fogta meg kezem, én pedig kicsit megnyugodtam
szavaitól, és együtt léptünk ki a fiúkhoz. Segítettem elpakolni a vacsora
maradékát, majd leültünk párjainkhoz.
- Jobban vagy? - érdeklődött Stephan.
- Igen, már sokkal jobban. - bújtam közel hozzá,
és valami Karácsonyi filmet kezdtünk nézni, ami nekem már kicsit nyálas volt,
de az, hogy Stephan karjaiba lehetek mindennél többet ért. Közben pattogatott
kukoricát falatoztunk, és végig kommenteltük az eseményeket.
- A mi tálunk kiürült! Nektek is hozzak? -
kérdezte kis idő múlva Manuel, én pedig akkor eszméltem, hogy fogalmam sincs,
mennyi lehet az idő.
- Megmondanád hány óra? - néztem fel rá.
- Olyan tíz körül lehet. - vont vállat, én pedig
azonnal felpattantam.
- Basszus már ilyen késő van? Nekem haza kell
mennem!
- De hát miért? Nella elvan Carloval nem?
- Igen, de akkor sem lehetek ilyen későn el. Ne
haragudjatok, de nem tudom veletek végignézni a filmet. Sajnálom, de tényleg
mennem kell!
- Már nincs sok belőle, és utána hazaviszlek. -
ajánlotta szerelmem.
- Nem kell, maradj csak nyugodtan. Fogok egy
taxit és már itt sem vagyok. Köszönök mindent Giulia. Remekül éreztem magam, és
minden nagyon finom volt.
- Várj! Nem kell telefonálnod. Hazaviszlek akkor
most. - jött Stephan is, és ő is öltözködni kezdett.
- Nem kell, hogy fuvarozz.
- Chiara nem jelent gondot. Szeretnélek
hazavinni.
- Na, jó, köszönöm. - hálálkodtam, ezután
gyorsan elköszöntem barátnőméktől és már indultunk is haza. Stephan megállt a
lakás előtt, én pedig mélyen a szemébe néztem.
- Köszönöm, hogy hazahoztál.
- Örülök, hogy végül elfogadtad. Jó volt már
kicsit veled lenni a mai vitánk után.
- Nem akartalak megbántani. - fogtam meg kezét,
és hogy nyomatékosítsam mondataim forrón megcsókoltam. Stephan egyre közelebb
jött és egyre követelőzően csókolt. Fantasztikus volt, és éreztem, hogy nagyon
szeretnék már vele lenni. Keze a kabátom alá csúszott, és egyre lentebb kezdte
simogatni testem. Szívem dübörgött az izgalomtól, és rajta is láttam, hogy
egyre jobban hatalmába keríti a vágy. Persze tudtam, hogy ezt itt nem
csinálhatjuk, így erőt vettem magamon és leállítottam.
- Stephan mennem kell.
- Rendben, akkor jó éjt. - suttogta. - vigyázz
magadra kérlek!
- Te is! - szóltam és kiszálltam az autóból. A
csípős levegő még jót is tett felhevült testemnek, és csak lassan haladtam
lakásom felé. Belépve Carlo mérgesen fogadott és rögtön számon kért, amiért
ilyen későn értem haza.
- Mondtam, hogy ne várjatok meg! Nella már
alszik?
- Igen, már alszik, hiszen holnap iskola. Én
néztem át az összes leckéjét, és én segítettem neki bepakolni is.
- Remek, de én nem szoktam átnézni a háziját,
ugyanis kitűnő tanuló, és mindenre figyel már. Önálló kislány, akinek nem kell
ellenőriznem minden lépését ahhoz, hogy megbízzak benne. Bemegyek, hozzá egy
puszira majd lefekszem.
- Amúgy jövő hétre lefoglaltam egy utat Ibizára.
Úgy gondoltam vasárnap indulhatnánk, és ott tölthetnék az ünnepeket is. Sőt még
a Szilvesztert is.
- Tessék? Mit csináltál? – fordultam felé, és
azt hittem rosszul hallok.
- Nellanak még nem mondtam, de neked most
mondom. Nem csodálatos? Hárman a melegbe, miközben itt, mínusz fokok vannak.
Úszhatnánk egész nap, koktélt iszogatnánk. Felfedezhetnénk a környéket, és....
- A megkérdezésem nélkül lefoglaltál egy utat
Ibizára?? - fogtam fel és azonnal méregbe gurultam. - Hogy van pofád ahhoz, hogy
az életünket irányítsd!!!!
- Chiara én azt hittem örülni fogsz neki és...
- ÖRÜLNI?? - ordítottam már teljes hangerőn. -
mégis minek kéne örülnöm? Az meg sem fordult a fejedbe, hogy talán én is
szerveztem programot?
- Mégis milyen programot szervezhetnél? - tette
fel bután, én pedig úgy éreztem legszívesebben pofon vágnám.
- Istenem Carlo!!! Mégis milyet, te idióta?!!
Nellaval vannak szokásink ilyenkor, és én a két ünnep között dolgozok!! Nem áll
meg attól az élet a szalonban, hogy iskola szünet van!! A karácsony első és
másnapját pedig Stephannal töltöm.
- Na persze, még csak az kéne! – horkantott fel
mérgesen.
- Igenis így lesz, és nem fogod megmondani, mit
tegyek!! Vidd el Leonát, vagy akit akarsz, de minket felejts el!!
- Nem hiszem el, hogy meg sem próbálod helyre
hozni a dolgokat kettőnk között!! - kiabálta már ő is.
- Helyre hozni?? Nem most kéne kapálózni értünk
Carlo!! Rengeteg éved lett volna rá, de te le sem szartál minket! Hosszú évekig
arról álmodoztam, hogy visszajössz hozzám, és újra együtt leszünk. Mikor elmentél
azt hittem belehalok a fájdalomba, és abba, hogy itt maradtam egyedül egy alig
két éves kislánnyal, miközben te leléptél arra hivatkozva, hogy ez neked túl
sok. Szerinted nekem nem volt túl sok olyan fiatalon? Az álmaimat kellett
feladnom azért, hogy olyan életet teremtsek a lányomnak, amilyen most van!!! -
zokogtam már szinte magamon kívül.
- Én is küldtem pénzt minden évben. - vágott
vissza.
- Szerinted az a pár száz euró mégis mi a jó
francra volt elég? Szinte semmire, de mégis talpra álltam, és nagy nehezen
beindítottam a szalonomat. Nélküled!!!
- Chira én...
- Az életem szerelme voltál Carlo, akinek
mindent odaadtam!!! Mindent!! De már erről lekéstél, én pedig újra helyre
jöttem, és végre kezdtek nyitni a férfiak felé is. Tisztességben neveltem a
lányunkat, és úgy érzem remek munkát végeztem vele, de most végre a magam
oldalát is néznem kell, és ha tetszik, ha nem Stephannal kezdenek nagyon
komollyá válni a dolgok, én pedig mindent megteszek, hogy ezt ne rontsam el!
Neked pedig semmi közöd az életemhez, és semmi beleszólásod abba, hogy mikor,
kivel, és hova megyek. Kettőnk között mindennek vége!!! - álltam fel mérgesen,
és gondolkodás nélkül újra a kabátomhoz nyúltam.
- Mégis hova mész már megint? - sietett utánam.
- Stephanhoz! - csaptam rá az ajtót, majd meg
sem álltam az említett fiú lakásáig. Szemeimből hullottak a könnyek, és tudtam,
csak nála nyerhetek vigasztalást. Kis idő múlva focistám álmos fejjel nyitott
ajtót, én pedig azonnal a nyakába omlottam és csak sírtam megállíthatatlanul.
- Chiara mi történt? - simogatta hátam, ám én
válasz helyett a falhoz nyomtam és olyan hevesen csókoltam, mint még soha. -
Chiara én...
- Szeretkezz velem ma este! - suttogtam. - Veled
akarok lenni, és senki nem érdekel, csak te, és az, hogy végre együtt legyünk.
- magyaráztam, mire Stephan szó nélkül felkapott és a szobájába cipelt.
2 megjegyzés:
Szia Andrea!
Elősszőr is nagy megtiszteltetés a cím választás!
A részről:
Nella nagyon aranyos és okos kislány, az anyukája pedig -amennyire eddig látszik- igyekszik következetesen nevelni.
A "kedves" apuka nem komplett...ott a másik csaladja amit szintén tönkre tett-még ha altalaban két ember is kell a dolgokhoz- es a helyett, hogy össze szedné magát és megprobalni rendbehozni a dolgokat Chiaraéknál kilincsel...és undoritó modon próbál ujra beférkőzni hozzájuk...
Értek Chiara érveit...de én akkor is össze csomagoltam volna a férfi egyed cuccait....
Köszönöm szépen,hogy ezt a részt is olvashattam!
Boldog Bêkés Szeretetben Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánok Neked!
Köszönöm hogy írtál! Jólesik olvasni a véleményed. Carlo talan mar nem sokaig fog rajtuk élősködni, de azert meg felforgat pár dolgot. Neked is Boldog Új Évet Kívánok és köszönöm, hogy olvasol! ❤
Megjegyzés küldése