2020. november 16., hétfő

⚽ Helyzetjelentés: Az elmúlt év, és egy sikeres vizsga. ⚽






Sziasztok!

 

Lassan már az idejét sem tudom, mikor voltam így, hogy végre volt időm pár napot gondolkozni egy bejegyzésen, sőt még laptop elé is tudtam ülni. 

Biztos tudjátok, hogy az elmúlt évemet egy Munkaügyi Központ által támogatott tanfolyamon töltöttem, ahol szociális gondozó és ápolónak  tanultam. Amikor először jelentkeztem rá, nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekelni fog, és ennyire komolyan veszem majd. Egy elég kétszínű közösségből jöttem el, és úgy voltam vele, jobb lesz, ha nem mutatom ki az igazi valós énem, és csak annyit mondok el magamból, ami feltétlenül szükséges. Erre tényleg odafigyeltem, de hála Istennek, már az első hónapokban megtapasztaltam, hogy fantasztikus emberekkel vagyok körbe véve, és egy olyan csapat tagja lehetek, akik nem bántják egymást, ha hibáznak, hanem segítenek. Nem kellett másnak tűnnöm, mint ami vagyok, és ez nagyon jó érzés volt. Én is kezdtem egyre aktívabb lenni, és egyre jobban nyíltam meg a többiek felé, úgy, hogy végig magamat adtam. 

Elkezdett érdekelni az, amiért minden nap bejárok, és egyre komolyabban vettem a dolgomat.  Egyszerűen nem is lehetek elég hálás a társaimnak, élükön egy kedves lánnyal, akivel szerintem elég hamar jóba lettünk, és akinek külön köszönök mindent. Remélem, hogy a barátságunk kitart még a tanfolyam után is.

 

Nyilván nem tagadhattam azt sem, hogy nem mindig voltak rózsás napok, de ez inkább a gyakorlati idő környékén jött elő. Alapjáraton nem is a munkával volt bajom, hiszen tényleg szívesen megcsináltam bármit, amit kértek, de lelkileg sokkal jobban megviselt, mint gondoltam. Sajnos sosem voltam egy lelkileg erős ember, de februárba biztos megdöntöttem a sírás rekordomat.  Szerintem nem is volt olyan nap, amikor ne sírtam volna el magam. Sokan mondták, hogy biztos a stressz miatt volt, de szerintem a megfelelési kényszer is közrejátszott. 
Tudom, hogy néhány melóra – a fizikai állapotomból kifolyólag – alkalmatlan vagyok, és ez is sokszor bántott. Hiszen borzasztó érzés az, ha nagyon- nagyon szeretnél valamit megcsinálni, mégsem tudod, mert nehéz, vagy még nem vagy elég képzett hozzá.   

Mindent egybe vetve azt is túléltük, és amikor már minden kezdett jó lenni, jött ez a vírus, és mindent átírt. Dühös és mérges voltam/vagyok, hogy megfosztott a legnagyobb álmomtól, hiszen ha így haladunk, már sosem fogom élőben látni Zlatant.


A második gyakorlati időmet most ősszel töltöttem le, és ez már kicsit jobban alakult, hiszen tudtam, mire számíthatok, és volt olyan, hogy már jól is éreztem magam. Sok - sok szeretetet kaptam, rengeteg új dolgot tapasztaltam, kedves idős emberekkel ismerkedtem meg, akiket a szívembe zártam. Számos életutat hallgattam végig, amiből újra kiderült, hogy a Ne ítélj elsőre! mindig érvényes. 
Magamat is jobban megismertem, főleg a kitartásom lett erősebb, és néha még magamon is meglepődtem egy-egy feladat után. Sokszor volt olyan, hogy nem gondolkoztam, csak csináltam, és közben nem is tűnt annyira nehéznek.

Múlt héten letettem a vizsgáimat. Tudtam, hogy nem lesz elég kettes, vagy hármas. Csak olyan jegy kell, amit ha megmutatok, egy munkáltatónak látja, hogy nem csak úgy átrugdostak. Igazán sokat készültem rá, főleg a szeptemberi gyakorlat után nyomtam meg a tanulást, aminek végül egy négyes bizonyítvány lett az eredménye. 

Nem tudom még mit fog hozni a jövő, de most egyelőre kivárok, és igyekszek majd lecsapni a legjobb lehetőségre. 


Szívem szerint olyan helyen dolgoznék, ahol hátrányos helyzetű, esetleg fogyatékos gyerekekkel lehet foglalkozni, vagy szívesen visszamennék oda, ahol a gyakorlatomat töltöttem és az idősek nappali ellátásában tudnék segíteni. Az ott dolgozók nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak. Úgy érzem, ott biztos feltalálnám magam, és megállnám a helyem.

Biztos észrevettétek, hogy az utóbbi időben nem sokat írok a blogba, pedig sok esemény és hír volt, Zlatan és Stephan kapcsán is. A helyzet az, hogy sok olyan dolog van, amiért nem tudok az írásra koncentrálni. Az életem több területét is próbálom/próbáljuk helyre hozni, és ehhez idő kell. 


A család számomra a legfontosabb a világon, hiszen mindig számíthatok rájuk, és örültem, hogy ők is büszkék rám. Legalábbis remélem.


Nagyon bízok benne, hogy minden a helyére billen, és végre olyan szenvedéllyel tudok majd írni Zlatanról és Stephanról, mint régen, mert őszintén hiányzik az, hogy róluk írjak, és néha elterelődjenek a gondolataim.

Hamarosan jelentkezem! 



Ne felejtsétek: Az élet szép! Puszi Andrea.


2020. október 25., vasárnap

⚽Őszi TAG: 10+1 kérdés az évszakról⚽

 Sziasztok!! A mai napon egy újabb kéréssorral érkeztem Nektek, amit újra csak Nina oldaláról vettem. Én nagyon szeretem ezeket a kitöltögetős dolgokat, és ha ti is kedvet kaptok hozzá akkor töltsétek ki ti is. 

Az előző kérdéssoromat Itt találhatjátok. 








1. Kedvenc őszi illat?
Nincs igazán őszi kedvenc, de talán a sütőtök, és a vanília. Az utóbbit imádom gyertyába.

2. Hogyan töltenél el egy esős napot?
Egy nagy bögre kávéval bekuckózok a laptop elé és írok ameddig csak időm engedi.

3. Kedvenc őszi ital?
Különösen nincs kedvencem, de szeretem a forró csokit, és annak mindenféle ízesítését.

4. Milyen outfitet viselsz legtöbbször az ősszel? Melyik a kedvenced?
Mostanában nagyon megszerettem a mustársárga színt. Alapból írtam Nektek, hogy van egy ilyen színű bőrkabátom, de most beszereztem egy ilyen színű egybe ruhát is, amit vastag harisnyával kombinálok. De van ilyen színbe vastag kötött pulóverem is amit szintén nagyon szeretek.

5. Mi a kedvenc őszi recepted?
Csak a sütőtök, vagy a sütőtök krémleves.

6. Szoktál sütőtököt faragni? Képet, ha van!
Nem szoktam, mert én nem igazán tartom ez a Halloweent olyan ünnepnek, ami fontos lenne. Nyilván gyerekeknek jó móka, de felnőtt fejjel úgy gondolom, nekünk sokkal szebb ünnepünk van, amit érdemesebb ápolni.

7. Szeretsz őszi dekorációt készíteni és/vagy kidekorálni a szobád/lakásod?
Igazából semmi kézügyességem sincs, szóval nekem annyiba kimerül, hogy kirakok az ajtóra egy őszi kopogtatót, és kicsivel több gyertyát a lakásba.

8. Öltöztél már be halloweenkor?
Nem, és nem is az én ízlésem.

9. Kedvenc film, ami az őszhöz kapcsolódik?
Nincsen kedvenc őszi filmem.

10. Mit szeretsz a legjobban ebben az évszakban?
A természet őszi színeit.

10 + 1. Valami személyes kedvenc, amit még fentebb nem említettél meg.
Nincs személyes kedvenc, azt hiszem mindenre kitértem. 


Ennyi lett volna ez a kis szösszenet. Ha tetszett töltsétek ki nyugodtan. Jövőhéten szülinapot ünneplünk szóval ( ha minden jól megy) egy különleges Stephanos poszttal jövök Nektek. 

Hamarosan jelentkezem. Ne felejtsétek: Az élet szép! 

Puszi: Andrea. 


2020. október 3., szombat

⚽ Zlatan 39 ⚽

 Sziasztok!!! 


Végre kicsit jobb hangulatom van, és a héten már ez a harmadik bejegyzésem. Úgy tűnik kezdek visszatalálni magamhoz, az íráshoz és persze a bloghoz. 

Ha gondoljátok nézzétek meg a Emis Killáról szóló részt, vagy ha egy őszi TAG-et szeretnétek kitölteni akkor ajánlom figyelmetekbe, az Őszi kérdéssort. 

Hogyha pedig kíváncsiak vagytok mi történik az Ac Milan háza táján kattintsatok a Hivatalos magyar oldalra ahonnan én is inspirálódók, és megtudhatom a legújabb információkat a csapatról. 


De a mai nap amiért végre írok, az egy olyan alkalom ami csak egyszer van egy évben, ez pedig Zlatan szülinapja. Pár napja már agyalok azon, hogy mi legyen a szülinapos poszt, hiszen minden évben szoktam valami különlegessel készülni. Akár egy fejezet, vagy összeszedem tőle a kedvenc videóimat. Viszont most úgy döntöttem csak egy egyszerű posztot fogok írni. 

Kicsit furcsa ezt írnom, hogy már 39 éves, holott ( jó igen elfogult vagyok) nem tűnik annyinak. Nyilván az évek során nagyon sokat változott külsőleg, de (nem ismerem személyesen) azért stílusban ugyanaz az ember maradt aki volt akkor mikor az első idényét töltötte az olasz csapatnál. 

Továbbra is erőt tudok meríteni abból a nagy elszántságból, és tenni akarásból amit ő képvisel, és ha nehezek is a napok akkor eszembe jut és talán annyira már nem is nehéz az adott feladat. Most már csak az önbizalmat kéne elsajátítanom és meglennék elégedve magammal. 😂


Szeretem azért mert a megcsalással kapcsolatos pletykákkal ellentétben továbbra is egy példás családapa aki szereti a feleségét, és a gyerekeit. Halkan megjegyzem sosem gondoltam, hogy az amit az olasz sajtó kitalált róla és a szőke műsor vezetőről igaz lenne. 

Erre pedig a napokban Zlatan cáfolt rá, hiszen egy nagyon édes kép került ki róluk, ami ritkaságnak számít. Sőt szerintem én még a sok év alatt kb. háromszor láttam olyan képet amin ilyen cuki belsőséges viszonyban kapták volna le őket. 
A gyerekeken pedig mindig meglepődök, hogy már milyen nagyok, és mennyire hasonlítanak a szüleikre. Bár a gumiharisnyát nem teljesen értem továbbra sem. 





Kiváló üzletember, és persze fantasztikus játékos, aki sajnos a vírus?! miatt kénytelen picit pihentetni a focit, így a legutóbbi mérkőzésen sem játszott ami meglátszott a csapat stílusán és persze az eredményen is. 

De a vírus nem győzte le, hiszen még otthon sem pihen, hanem keményen edz és hajtja magát, hogy mindig a legjobb formáját tudja hozni. 
Ez pedig az adott videónál is jól látszik, amit saját Instagram oldalára töltött fel. Címnek pedig csak ennyit írt: ˇˇEz az állat megszelídíthetetlen" 




Mellesleg már a születésnapi ajándéka is megvan már, ami mi más is lenne, mint egy újabb Porsche autó. 


A napokban én is megleptem magam, ugyanis végre megérkezett az új Ac Milan mezem, amit én Innen rendeltem. Igazán egyszerű az egész folyamat, és ha a bankkártyás vásárlást választod a futárnál már nem kell fizetni. Én pénteken rendeltem, és már kedden a kezembe is kaptam a csomagot. A vásárlás során egyszerűen beállíthatod a méretedet, és azt is, hogy egyéni vagy esetleg egy csapattag nevével ellátott mez tulajdonosa szeretnél lenni. A mez színe között is választhatsz, bár én a szokásos piros-feketét részesítettem előnybe, természetesen Ibrahimovic felirattal, és a hozzátartózó 11-es számmal. Egyedül csak a két vállán lévő kupa jelet nem kértem hozzá, mert számomra azok teljesen lényegtelenek voltak. Őszintén megmondom, hogy nagyon tetszik, és teljes mértékben megvagyok vele elégedve. Nem gagyi minőség, hiszen belül egy plusz anyag van ami az izzadság felfogására való. ( bocsi, de nem tudom másképpen megfogalmazni ezt). Óvatosan programon kipróbáltam és megnyugodtam, hogy mosás után sem lett baja. Jelenleg ebbe alszok, és tényleg imádom, és tényleg bátran ajánlom Nektek a rendelést, ha ti is ennyire nagy fanok vagytok, mint én. 

Ennyi lett volna a kis megemlékező posztom, és már most megígérem, hogy Stephanról sem fogok elfelejtkezni, hiszen hamarosan az ő szülinapja is közeleg. 

Hamarosan jelentkezek, ne felejtsétek az élet szép! 
Puszi Nektek: Andrea. 



2020. október 2., péntek

⚽ Őszi kérdéssor⚽

 Sziasztok! 


Nina oldalán találtam ezt az őszi kérdéssort, és gondoltam én is kitöltöm. 

Fogadjátok sok szeretettel, és ha még nem olvastátok el az előző Emis Killaról szóló írásomat akkor kattintsatok ide






  • Sorolj fel 3 dolgot, amít szeretsz az őszben?
    Az eső hangja
    A szép őszi színek
    A finom új borok
  • Milyen ízesítésű a kedvenc teád?
    Nem szeretem a teát
  • Melyik az az esemény/alkalom, amit a legjobban vársz idén ősszel?
    Igazából azt várom már, hogy vége legyen a gyakorlatomnak és végre levizsgázzak.
  • Szereted a sütőtököt?
    Igen nagyon!!  Imádom enni és az illatát is.
  • Ha meghívnának egy Halloween buliba, minek öltöznél be?
    Őszintén nem tudom, de lehet szurkoló lánynak, vagy női focistának.
  • Melyik a kedvenc ruhadarabod az évszakban?
    Nincs kedvencem, de van egy mustársárga bőrkabátom, amit nagyon szeretek, mert kényelmes és a színével kitűnik a tömegből.
  • Sima sál vagy cső sál?
    Egyiket sem bírom igazán.
  • Milyen illatokat szeretsz ősszel?
    Ilyenkor nagyon szeretem a gyertyákat és a füstölőket, mert jó ha valami apró fény is van a sötét szobába. Illatnál nem vagyok válogatós, de szeretem azt aminek erősebb aromája van.
  • Melyik a kedvenc forró italod?
    A forralt bor.
  • Melyik a kedvenc őszi ételed?
    Nem tudom, mert évszaktól függetlenül mindent megeszek. De pl mostanában nagyon sok almát és szőlőt eszek.
  • Hordasz úgy sálat, hogy bent is magadon hagyod?
    Nem.
  • Előfordul, hogy ilyenkor még napszemüveget hordasz?
    Mivel alapból szemüveges vagyok, így én még nyári időszakba se hordok napszemüveget nem hogy ilyenkor.
  • Mi az a három dolog, ami beugrik elsőnek, ha az őszre gondolsz?
    Sötétség, eső, és a hideg idő.
  • Kávé, tea vagy forró csoki?
    Ha választani kell, akkor forró csoki.
  • Bakancs vagy UGG csizma?
    Nem igazán tudom mi az a UGG csizma, szóval maradok a bakancsnál, bár én inkább magas szárú cipőt hordok. Kedvencem egy sötét zöld, ami tipikus őszi.