Sziasztok! A napokban egy aranyos kérés érkezett hozzám, az
egyik olvasómtól. Megmondom őszintén először meglepődtem aztán megijedtem a
feladattól, hiszen rendelésre még sosem írtam senkinek semmit. Mégis egy percig
sem gondolkoztam azon, hogy elvállaljam e, hiszen ez nekem is egy olyan dolog,
amiben kipróbálhatom magam. Remélem sikerült teljesítenem a feladatot, és
örömet szereztem Diánának is, akitől előre elnézést kérek, ha néha felbukkanna
egy-egy hiba.
2015. Január 17-. Szombat/Vasárnap és az
utána következő napok 😉
Diana szemszöge: A gépem hatalmas hóesésben
szállt le a Francia főváros repülőterére, én pedig izgatottan lépkedtem magam
után húzva csomagomat. Egy pár percre elidőztem egy kirakat üvegébe és reméltem
Davidnek is bejön kinézetem, ami egy hófehér télikabátból, piros bőrcsizmából
és színben hozzáillő kesztyűből állt. Dús fekete hajam pedig csillogó mintás
sapka alá dugtam. Magamban elmosolyodtam, hogy fehér kabátom milyen jól kiemeli
vakító kék szemem, amikbe David annyira szeret belenézni. Tekintetem a várót
pásztázta és reménykedtem, hamarosan meglátom azt, kit szilveszter óta
hiányoltam. Furcsa volt, számomra a hideg, hiszen nálunk ilyenkor mindig meleg
van, így mikor vendéglátóm megemlítette a melegebb ruhákat nyakamba kaptam a
fővárost és egy hatalmas bevásárlásra indultam. Szívem egyre jobban dübörgött,
és újra és újra a telefonom óráját figyeltem. Az idő dél körül járt, a repülőm
pedig fél órát késett, így az is megfordult fejembe, hogy David talán nem várt
meg, és jobbnak látta, ha hazaindul. Gondolatmenetemet a telefonom dallamos
hangja zavarta meg, majd a kijelzőn fürtös hajú barátom képét pillantottam meg,
majd izgatottságtól remegő hanggal fülemhez kaptam a készüléket.
- Szia, már itt vagyok! - Daráltam le gyorsan.
- Szia, ne haragudj, hogy nem értem még ki
érted, de ebbe a hóesésben teljesen beállt a forgalom. Viszont már csak pár
sarokra vagyok a reptértől. Egy kicsit tudnál még várni?- Érdeklődött és
hangjából kihallottam, mennyire kétségbe van esve.
- Persze, addig leülök. Ne kapkodj, mert a végén
valami bajod esik, és azt semmi képen nem szeretném.
- Jó, akkor ott találkozunk. Puszi. - Köszönt
el, én pedig egy műanyag székhez húztam táskám, és újra elővettem telefonomat.
Unalmamba a képeimet nézegettem, ami az idei karácsonyi és a szilveszteri buli
emlékét őrizték. Ez már a második, és bár szerelmünk nem fukarkodott
hullámvölgyekbe úgy gondolom a kezdeti nehézségek, a távolság és a
különtöltött idő ellenére kapcsolatunk kezd a jó irányba terelődni. Az pedig,
hogy elhívott magához máris egy előnynek tettem be. David és én gyerekkorunk
óta nagyon közel állunk egymáshoz, nekem pedig minden tekintetben ő az első.
Furcsa volt mikor rájöttünk, a barátságnál sokkal többet érzünk egymás iránt,
mégis egy csodálatos időszak vette kezdetét. Sosem gondoltam úgy rá, mint egy
hírességre, pedig tagadhatatlanul az egyik leghíresebb aktív focista Brazíliában.
Számomra mégis az a fiú marad kinek játékát csodálattal néztem a téren,
miközben a kőlépcsőn ültem, és a fodrászat rejtelmeibe próbáltam elmerülni.
Persze már akkor is elkalandoztam, és tekintetem mindig izmos, kidolgozott
testén felejtettem, és alig vártam, hogy véget érjen a grundfoci mi pedig
kettesben hazainduljunk. Egyszerűen imádtam a mosolyát, és csodálatos barna
szemeivel nehezen tudtam betelni. Szerelmünk akkor roppant meg kicsit mikor
David húsz évesen Portugáliába került, és hivatásos focista lett. Sokáig
próbáltuk a távkapcsolatot, de engem már akkor idekötött a munka, és az, hogy
végre önálló fodrász szalont nyithattam a főváros legfelkapottabb környékén.
Igyekeztünk kihasználni a technika adta lehetőségeket, de semmi nem
helyettesíthette a személyes kontaktust, így eltávolodtunk egymástól. A sors
szerencsére közbeszólt, hiszen, tavaly egy konferenciára voltam hivatalos
Párizsba, amin David csapata is részt vett, mi pedig újra összegabalyodtunk,
majd megbeszéltük nem bírjuk ki egymás nélkül, így újra randizni kezdtünk. Igyekeztünk
jobban ráfeküdni a személyes találkozókra is. A karácsonyt és a szilvesztert is
együtt töltöttük nekem pedig életem egyik legszebb élménye fűződik ahhoz a pár
naphoz. Csak kettesben voltunk, és egymáson kívül senkivel nem foglalkoztunk.
Szinte alig szálltunk ki az ágyból, és ha mégis akkor is csak annyi időre, még
elmentünk vacsorázni, vagy valami romantikus programra. A túlfűtött perceknek
hamarosan kimutatható eredménye is lett, hiszen már Január első napjaiba furcsa
rosszullét kerülgetett, így kíváncsian vettem egy tesztet, amin két csík
mutatkozott. A felismerés hatalmas boldogsággal töltött el, és szinte alig
láttam az örömkönnyektől. Persze titkon mindig is reménykedtem, hogy David,
életem szerelme lesz a gyermekem apja. Óvatosan hasamra raktam kezem és
végigsimítottam rajta. Még semmi látható jele nem volt, és még David sem tudott
róla, de bíztam abba, hogy ő is hasonlóan fogadja majd az apaság tényét.
Tudtam, hogy bármit megtennék érte, és ha arra kér, költözzek ide, egy
másodpercet sem fogok gondolkozni a válaszon, hiszen semmi másra nem vágytam,
csak David közelébe lenni a nap minden percébe. Arcom hatalmas mosolyra
húzódott mikor a távolból megláttam amint a fürtös hajú fiú felbukkant a
tömegbe. Gyorsan feltápászkodtam, és elé indultam.
- Diana, de gyönyörű vagy! - Ölelt szorosan
magához, és mielőtt én is megdicsérhettem volna egy forró csókkal üdvözölt.
"De hiányzott már" gondoltam, és ahogy elváltunk én is végigmértem
őt. Fekete téli kabátját belepték az olvadt hópelyhek hosszú haját pedig egy
fekete kötött sapkával takarta el.
- Köszi, te is nagyon jól nézel ki, és örülök,
hogy ideértél. - Simogattam meg arcát. - Hogy vagy? Mit csináltál ma?
- Most már sokkal jobban, hogy itt vagy. Egész
délelőtt edzésen voltam, holnap pedig lesz egy mérkőzés. Eljössz megnézni?
- Ki nem hagynám. - Néztem fel rá, és annyira
boldog voltam, hogy kézen fogva sétálhatok ki vele a reptérről. Persze
gondolatom folyamatosan a baba körül forgott, és az mikor és hol mondom majd
meg neki. David berakta ezüst Mercedesébe bőröndjeimet, és miután besegített
indított.
- Mi a program mára? - Érdeklődtem miközben
arcát figyeltem, ami annyira vonzó volt számomra, és olyan nehezen tudtam
betelni vele. Barna szemei az utat figyelte, de néha azért rám pillantottak.
- Holnap meccs van, de ma úgy gondoltam
elmehetnénk pár helyre, és talán körbevezetnélek a városba. Este pedig
összefutnánk pár csapattársammal, akiket már ismersz. Persze ha nem zavar.
- Ugyan dehogy. Nekem csak az a lényeg, hogy
velem legyél. - Fogtam meg a sebváltón pihentetett kezét.
- Akkor jó, de nyugi nem leszünk sokáig, és
megígérem, hogy egy percre sem hagylak egyedül.
- David elleszek a többi feleséggel és
barátnővel együtt. - Szóltam. - Jól megy a foci?
- Igen, elég jól szerencsére, és vezetjük a
tabellát.
- Ennek igazán örülök.
- A te munkád hogy megy? Jól megy a szalon? Van
még szabad hely?
- Szerencsére jól megy, és már egyre nagyobb a
hírünk van.
- Örülök, hogy boldog vagy, bár őszintén
megmondva Karácsony óta átfutott pár dolog az agyamon kettőnkkel kapcsolatban.
- Vágott komoly arcot én pedig levegőt venni is elfelejtettem.
- Miről van szó?
- Majd bent elmondom. - Szólt és beállt hatalmas
háza udvarába. Szerettem ezt a házat, mert viszonylag közel van a központhoz,
mégis nyugodt környéken található. Miután felpakoltuk dolgainkat David
bevezetett az előszobába, majd kibontott egy üveg bort, és felém nyújtotta a
poharat, amit fáradságra hivatkozva nem fogadtam el. Persze elmondhattam volna
a babát, de addig nem akartam előhozakodni vele, míg nem tudom, ő mit akar.
Szerencsére nem esett le neki semmi, így miután kézen fogva bevezetett a hálóba
leültetett az ágyra, és egy nagy levegő után belekezdett.
- Diana én annyira örülök, hogy itt vagy, és el
sem hiszed mennyire hiányoztál. Szilveszter óta csak rád gondolok, és mikor
visszafelé jöttem a repülőn arra jutottam, ha legközelebb jössz, már nem
akarom, hogy visszamenj! Vagy ha mégis akkor csak annyi időre, amíg
összepakolod a dolgaidat, és visszajössz.
- Ó David. - Sóhajtottam fel és szemem megtelt
könnyel. - Erre már én is gondoltam, csak nem mertem előhozakodni vele.
- Diana, én.. - kezdte és zsebébe kezdett
kotorászni, ám mielőtt bármit is mondott volna megszólalt a telefonom.
- Ne haragudj, de elfelejtettem hazaszólni a
szüleimnek. Mindjárt jövök. - Álltam fel és a konyhába vonultam. De a telefon
másik végén nem anyukám volt, hanem húgom köszöntött nagy hanggal.
- Hali, na, elmondtad már neki??!! - Kiabálta.
- Hé halkabban tesó! - Csitítottam. - Még nem
tudja, de még nem volt alkalmas a pillanat.
- Miért nem? Az ágyba dőlés miatt elfelejtetted?
- De hülye vagy! Még nem tartunk ott, bár
remélem hamarosan igen. - Morfondíroztam, és ahogy ezt kimondtam kimondhatatlan
vágyat éreztem David iránt. - Nagyon szeretném, ha tudná, de egy különleges
pillanat kell. Ezt nem lehet csak úgy beközölni.
- Jó rendben, te tudod. Viszont én megyek.
Minden jót, és vigyázz magadra. - Köszönt el húgom.
- Megnyugodott a család? - Lépett mögém David és
lágyan belecsókolt nyakamba, engem pedig azonnal átjárt a jóleső borzongás.
- Igen meg. - Suttogtam és élveztem, ahogy egyre
lentebb halad ajkaival.
- Egész végig erre vártam kicsim. - Suttogta,
majd miután maga felé fordított megcsókolt, ezután felkapott és a hálóba
cipelt, hogy egy csodálatos együttléttel ajándékozzon meg. Három óra körül
felöltöztünk majd Daviddal együtt egy kedves étterembe ebédeltünk. Kicsit
furcsa volt, hogy felismerték, de igyekeztem úgy tenni, mint akit nem zavar.
- Jól érzed magad? - Fogta meg kezem mikor már a
desszertnél jártunk. Barna szemeiből melegség sugárzott, és csodálat, ahogy rám
nézett - Ezután elmehetnénk a toronyhoz. Télen nem sokan vannak, és talán
megnézhetnénk a Louvre-t is. Azért gondoltam erre, mert odáig vagy a
kiállításokért.
- De édes vagy! Amúgy mit akartál mondani
mielőtt a telefonom megszólalt?
- Én csak..... - jött azonnal zavarba, amit nem
igazán értettem. - Csak erről a költözésről, és, hogy mennyire jó lenne, ha
mindig itt lennél. Rájöttem, hogy szükségem van arra, hogy mellettem legyél
Diana. A foci jól megy, és bár még nem rúgtam gólt, de egy hátvédnek nem is ez
a dolga. Mégis egyre többet jársz az eszembe. Szeretlek Diana.
- Én is szeretlek David, és örülnék, ha együtt
élnénk. - Mosolyogtam rá, és legbelül éreztem itt lenne a nagy pillanat a
bejelentésre, de sajnos nem tudtam kibökni, mert a pincér éppen akkor jött
mikor belekezdtem volna. Délután a Szajna partján sétálgattunk ezután elmentünk
a Louvreba, ami nagyon sok érdekességet tartogatott számomra, David pedig végig
készségesen figyelte, ahogy csillogó szemekkel gyönyörködök a kiállított
darabokba. A hamar jött sötét miatt a toronyból csodálatos volt a kilátás a
városra, és mivel barátom lefoglalta az egészet így kettesbe andaloghattunk.
- Milyen?
- Ez csodálatos! - Álmélkodtam. - Annyira
gyönyörű!
- Akár csak te kicsim! - Szólt és szorosan
magához ölelt. - Nem győzőm elégszer mondani mennyire boldoggá teszel azzal,
hogy velem vagy.
- Én is, az vagyok David. Az egész nap
egyszerűen fantasztikus volt, és én olyan jól éreztem magam a közeledbe. Párizs
is annyira szép város. Persze a miénk is jó, de ez! - Néztem újra körbe.
- Tudod az jutott eszembe, hogy nyáron simán
feljöhetnénk ide, és akár megnézhetnénk a naplementét, vagy a napfelkeltét.
Csak kettesbe, úgy, mint most.
- Mikor lettél te ennyire romantikus?
- Te hozod ki belőlem drágám! - Nevetett fel. - Melletted
más ember leszek. Olyan nyugodtabb, és még a holnapi mérkőzés sem izgat annyira.
- Nekem sem nagyon jutott eszembe a szalon. -
Ismertem be, majd még kicsit nézelődtünk és elindultunk készülődni a buliba. Én
egy hosszabb piros egybe ruhát vettem fel, amit csillogó övvel kombináltam. Alá
vastag harisnyát, és combcsizmát húztam. Hosszú hajamat laza hullámokba
rendeztem, sminkemmel pedig kék szemeimet hangsúlyoztam ki. David is őrületesen
vonzó volt sötétkék ingében és sötét nadrágjával. Éppen a fürdőben volt, mikor
beléptem mögé ő pedig a tükrön keresztül végigmért.
- Jó ég, de szexi vagy!
- Köszi, te sem panaszkodhatsz. - Pirultam bele.
- Szerinted hogy legyen a hajam? - Kérdezte, és
újra a tükör felé fordult. - Annyira nem exkluzív, hogy összekössem, de....
- Nekem így a legjobb! Egyszerűen imádom a
hajad, mert annyira cuki vagy vele! - Mentem közelebb és beletúrtam fürjei
közé. - Inkább hagyd így!
- Oké, a te kedvedért. - Szólt és egy gyors
puszi után kabátot vettünk és elindultunk a buliba.
- Izgulsz? - Nézett rám, mikor megállt a
hatalmas villa előtt.
- Egy kicsit, de nem lesz baj. Elvégre már
ismerem őket....nagyjából, és ők a csapattársaid, akikkel szinte minden nap
együtt vagy.
- Nem lesz itt az egész csapat, csak páran.
Inkább sok olyan, akik csak haverok, és egy pár csaj.
- Csajok? - Nevettem fel, mire David édesen
magyarázkodni kezdett.
- Modellek, de hidd el, már innen tudom, hogy
egyik sem ér a nyomodba.
- Édes vagy!
- Szeretlek! - Suttogta, ezután kézen fogva
beléptünk a hatalmas házba, ahol elég sokan voltak. David azonnal a
csapattársai felé húzott, én pedig még mindig a berendezésen ámuldoztam. Persze
David háza is csodálatos volt, de itt nagyon látszott, hogy megy a rongyrázás.
- Hello fiúk!
- Szia, David, már azt hittem nem is jössz! -
Köszöntötte egy vakító kék szemű fiú, akiről derengett, hogy olasz.
- Azt gondoljátok, kihagynám a bulit? Egyébként
szeretném bemutatni a barátnőmet. - Diana Rosa.
- Örülök, hogy itt vagy! A nevem Marco Verratti,
és én vagyok a házigazda. Érezd jól magad. A csaj részleg valamerre a konyha
felé van.
- Köszönöm, de jó nekem David mellett, és...
- Sziasztok! Nahát, ki ez a szépség? - Lépett
elém egy magas, hosszabb hajú játékos, és kedvesen rám mosolygott. - Csak nem
te vagy David barátnője?
- De igen, ő az. - Ölelt át szerelmem, majd
bemutatott minket egymásnak, Zlatan pedig széles mosollyal mért végig.
- David nagyon jól választott, de remélem te is
tudod milyen ritka jó fej pasid van.
- Igen, ezzel tisztában vagyok. - Bólogattam és
örültem, hogy ilyen jó véleménnyel vannak barátomról. David a többi embernek is
bemutatott, én pedig egyre jobban feloldódtam a társaságba. Leültem pár barátnő
és feleség mellé, akik meglepő módon nem voltak díszmacák, és értelmesen
lehetett velük beszélgetni. David eközben a fiúkkal iszogatott, de sokszor jött
oda mellém, és biztosított arról, hogy ha bármi bajom lenne, nyugodtan szóljak,
ám igazából sokkal jobban éreztem magam, mint vártam. Alkoholt továbbra sem
vettem magamhoz, de szerencsére ez nem tűnt fel senkinek egészen addig, amíg a
konyhába turbékoltunk Daviddal, és Marco lépett be.
- Isztok valamit? Koktél, vagy esetleg egy pohár
bor, vagy valami más? - Kérdezte és a bárpult felé indult. David egy újabb
pohár bor mellett döntött, de én igyekeztem a szokásos alkoholmentes koktélom
mellett maradni.
- Biztos nem iszol valami erősebbet? -
Érdeklődött az olasz fiú, én pedig nemlegesen megráztam a fejem. Ekkor belépett
Zlatan és nagy hanggal rákezdett.
- Miért nem iszik a csajod valami keményebbet?
Talán terhes? - Röhögött fel, én pedig azonnal zavarba lettem. Arcom vörösbe
változott, és csak habogni tudtam, és igyekeztem menteni a helyzetet, ami
sikerült is több- kevesebb sikerrel, és örültem, hogy az eset után David nem
hozza fel a dolgokat. Este a kandalló előtt fekve pihentünk és a buliról,
csapattársairól és a holnapi mérkőzésről beszélgettünk.
- Tudod, örülök, hogy elvittél és bemutattál pár
embernek. A fiúk nagyon rendesek és a feleségekkel is jót beszélgettem.
- Ennek örülök, hiszen nagyon fontosak a
számomra. Ők a második családom.
- Ez nem csoda, hiszen a pályán is csak egymásra
számíthattok.
- Azért remélem, nem sokáig lesznek csak ők azok,
akikre számíthatok. - Szólt és a hajammal kezdett játszani.
- David tudod, hogy mindig itt leszek veled, még
akkor is, ha kicsit távol lakunk a másiktól.
- Imádnék veled élni Diana. Reggel együtt
kelnénk, és együtt feküdnénk este.
- Akár csak most. - Bújtam egyre közelebb, majd
egy forró csók után szinte egész éjjel egymás testével foglalkoztunk. Reggel
friss kávé, és croissant illat fogadott amint a konyhába léptem. David egy szál
alsóba készülődött, haja kócosan keretezte arcát, csillogó szemei pedig
felragyogtak mikor meglátott.
- Jó reggelt kicsim, már mindjárt kész vagyok a
reggelivel. - Adott egy puszit üdvözlésként, és két tányért pakolt az asztalra.
- Köszönöm, nagyon jó illata van. Segítsek
valamit?
- Nem kell, csak ülj le! Tudom, hogy szereted a
csokis croissantot ezért bőven vettem belőle. Van kávé is, de csokis tejet is
vettem.
- Mennyire figyelmes vagy, nem is gondoltam
volna. Ma mi a program? - Érdeklődtem, falatozás közben.
- Este mérkőzésem lesz, és már egy órával előtte
ott kell lennem a stadionba, de a délelőttöm és a délutánom jó része szabad. Ha
gondolod, megnézhetünk még pár városrészt, bár eléggé hideg van kint.
- Esik a hó!! - Pattantam fel, és az ablakhoz
siettem. A várost már enyhe hóréteg takarta, ami gyönyörű fehérré varázsolta az
összképet. - Milyen szép.
- Igen, az! Volna kedved kimenni a bódékhoz?
- Azok nem csak karácsony előtt vannak? -
Kérdeztem.
- Nem, ezek egészen február közepéig vannak, és
nagyon jó a hangulatuk. Volna kedved hozzá?
- Igen, de még mennyire, csak felöltözöm. Te nem
kapsz magadra valamit?
- Miért talán nem tetszem? - Nézett végig magán,
én pedig közelebb léptem és végigsimítottam meztelen mellkasán.
- Te vagy a legtökéletesebb férfi David, én
pedig szerencsésnek érzem magam melletted, és nem tudom elégszer meghálálni,
hogy elhívtál magadhoz.
- Nem kell hálálkodnod kicsim. - Emelte meg
picit fejem és szinte elvesztem barna szemeibe.
- Jobb lesz, ha felöltözünk.
- Szerintem nem kell annyira sietni! - Kapott
fel, én pedig mielőtt bármit is tehettem volna, becipelt a szobába, így a
délelőtti városnézésből nem lett semmi. Persze nem mintha bántam volna, sőt
mivel Davidnek pihenni kellett így beraktunk egy filmet, kukoricát
pattogtattunk David pedig újra begyújtott a kandallóba. Annyira nyugodt volt ez
a pár óra, amit a mérkőzés előtt töltöttünk. Sajnos azonban focistámnak időbe a
Parce the princesbe kellett érni, és mivel nem akartam egyedül lenni, én is
elkísértem. Szerelmemtől kaptam egy kártyát, amivel nélküle is beengednek
bárhova.
- Ülj fel a helyedre jó? A külön részlegbe van a
jegyed, ahonnan az egyik legjobb a rálátás a pályára.
- David nem kellett volna. Elülök én a rendes
nézőtéren is.
- Nem fogom hagyni, hogy a barátnőm a tömegbe
üljön le! - Válaszolta ellentmondást nem tűrő hanggal. - Viszont már mennem
kell, megleszel egyedül? Általában a többi barátnő is fent szokott ülni, szóval
hátha összefutsz pár lánnyal a buliról.
- Ne aggódj már miattam, nem vagyok kislány.
- De még mennyire, hogy nem. - Súgta fülembe. -
Ezt bizonyítottad tegnap is és ma délelőtt is.
- David hűtsd le magad, és irány az öltöző! -
Nevettem fel és egy puszi után elváltunk egymástól. A stadion gyönyörű volt, és
hatalmas. Örültem, hogy nem csak én voltam a külön részlegbe, így nem kellett
egyedül drukkolnom. A meccs a szokott időben kezdődött, a PSG az Evian gárdáját
fogadta. Szerelmemen annyira jól állt a mez, és eszembe jutottak azok az idők
mikor még Brazíliába focizott én pedig szó nélkül csodáltam a technikáját. A
játék nem alakult jól, hiszen az ellenfél nagyon hamar megszerezte a vezetést,
de a mellettem ülő Heléna megnyugtatott, és biztosított róla, hogy a PSG-be
sokkal tehetségesebb játékosok vannak és az ellenfél előbb- utóbb kifárad.
Mivel nem sűrűn járok foci meccsekre a hatalmas hangulat, amit a szurkolók
okoztak azonnal rám ragadt, és már alig bírtam a fenekemen ülni. A mellettem
ülő szőke lánnyal egyszerre drukkoltunk, tekintetem pedig egy percre sem
tévesztette el hosszú hajú barátomat, akin láttam mennyire hajt a pályán. A
meccs a harmincadik percig 1-0-ra állt, mikor egy szögletrúgás következett a
hazaiak javára, David pedig egy fejessel értékesítette a találatot. Azonnal
felugrottam a helyemről, és együtt örültem a többiekkel. Végre megszerezte az
első gólját a csapatba. A félidő végéig a Párizs újra betalált így a csapat
2-1-es vezetéssel vonulhatott le a pályáról. Heléna tanácsára lementem az
öltözőkhöz és azonnal focistámhoz rohantam.
- De ügyes vagy!
- Tetszett?
- Igen, nagyon.
- Megszereztem az első gólomat a csapatba, és
tudod mi járt végig a fejembe?
- Hogy nagyon jó játékos vagy? - Vontam össze
szemöldököm mire felnevetett.
- Nem, de ez sem rossz ötlet. Te jártál a
fejembe Diana, és az, hogy mennyire megakarom mutatni neked.
- Édes, de én tudom, hogy jó vagy, akár gólt
rúgsz akár nem. Sőt számomra te vagy a legjobb focista az egész világon. Büszke
vagyok rád!
- Köszönöm, a mérkőzés után van egy
meglepetésem. - Nézett rám titokzatosan, és ekkor eszembe jutott a baba.
- Nekem is van, és remélem, jól fogadod majd.
- Ugye jó dolog?
- Igen, az, de menj, jön az edző! Én itt leszek,
és csak neked fogok szurkolni.
- Köszönöm! - Csókolt meg és besietett a társai
után. A második játékrészben mindkét fél eredményes volt, de mivel a kékek
eggyel többet rúgtak a végeredmény 4-2 lett. Boldogan vonultam le újra az
öltözők felé, és türelmesen vártam, míg szerelmem elkészül, de az utunk nem
hazafelé, hanem a város legmagasabb pontja felé vezetett. Útközben a
mérkőzésről beszélgettünk, és én újra elmondtam mennyire büszke vagyok rá.
- Melletted még a foci is sokkal könnyebben
megy. Te adtál erőt ahhoz, hogy ma ilyen jól teljesítsek a pályán. Neked
akartam bizonyítani és sikerült.
- David nekem sosem kell semmit bizonyítani. -
Néztem fel rá. - Hiszen már annyiszor mondtam számomra te vagy a legjobb az
egész világon.
- Köszönöm kicsim. - Szólt lágy hangon, és újra
szorosan magához ölelt. Az időjárás szerencsére megenyhült így hiába borított
mindent hó, nem volt hideg.
- Miért jövünk ide? - Kíváncsiskodtam miközben a
siklón egyre fentebb mentünk.
- Majd meglátod, ha felértünk. Remélem tetszeni
fog, mert őszintén megmondva elég sok ideig szerveztem. - Szólt, a szívem pedig
egyre gyorsabban dobogott. Vajon mi vár, és mit tervez? Mi van, ha tudja a
babát, és most kicsit mérges rám, amiért titkolóztam.
- David én mondani szeretnék valamit! - Kezdtem,
de ekkor a fülke ajtó kinyílt mi pedig kiléptünk a levegőre, ahol egy darabig a
kilátásba gyönyörködtünk. Sokkal szebb volt ez, mint a toronyból, és szívesen
maradtam volna, de focistám egy kis étterem felé vezetett. A helység teli volt
virágokkal és mindenféle gyertyákkal, amiktől az egésznek mérhetetlen romantikus
hangulata volt, és mikor a pincér egy külön asztalhoz ültetett rájöttem rajtunk
kívül egy vendég sincs.
- Ilyen későn lehet már nem fognak kiszolgálni.
- Hidd el, biztos kifognak. - Fogta meg kezem,
arcáról pedig enyhe idegességet olvastam le. - Úgy szerveztem, hogy csak mi
legyünk, és senki ne zavarjon meg minket. Milyen pezsgőt szeretnél inni?
- Én nem iszok alkoholt. - Mondtam gyorsan, és
éreztem itt a pillanat.
- Értem, csak akkor nem tudom, mivel
koccintsunk. Feltéve, ha a meglepetésem jól sül el.
- Meglepetés? - Kérdeztem izgatottan.
- Igazából a vacsora végére terveztem, de olyan
ideges és türelmetlen vagyok, hogy nem bírom ki, szóval essünk túl rajta. -
Szólt, majd némi kotorászás után egy apró dobozt húzott elő zsebéből, és elém
térdelt. Mikor felfogtam mi is történik alig kaptam levegőt, és szemeimet
azonnal ellepték a könnyek.
- David te most...
- Diana Rosa hozzám jönnél feleségül? - Kérdezte
és csillogó szemekkel nézett rám miközben kinyitotta a dobozt, amiben egy
csodálatos gyémántgyűrű pihent. - Szóval mi a válaszod?
- Igen, igen! A leghatározottabb igen! -
Zokogtam örömömbe, szerelmem pedig felállt és remegő ujjamra húzta az ékszert.
- Köszönöm kicsim! - Ölelt át majd forrón
megcsókolt.
- David nekem is van egy meglepetésem a
számodra. - Kezdtem miután kicsit megnyugodtunk és leadtuk a rendelést.
- Igazán és miről van szó?
- Állapotos vagyok, és a baba a tiéd. - Daráltam
le gyorsan, és féltem mit fog rá reagálni.
- Tessék? Hogy mit mondtál? - Kérdezte, mint aki
nem hall jól. - Azt mondod lesz egy babánk, és, hogy apa leszek?
- Igen azt, és....
- Ez életem legszebb napja tudod? - Szólt
miközben a könnyeivel küszködött. Nagyon régen láttam sírni, és most, hogy ez
megtörtént úgy éreztem azonnal leolvadok a székről. Pár perc múlva megnyugodtunk,
és egész vacsora alatt a babáról és a jövőről beszélgettünk, és kitaláltuk,
hogy amilyen hamar csak lehet, ideköltözök, így másnap az első géppel repültem
vissza Brazíliába. Az életem megváltozott, és bár a lezárás nem egyik
pillanatról a másikra ment, a családom elfogadta, hogy nem, csak másik városba,
de másik földrészre is költözök. Persze örültek, hiszen még sosem voltam
ennyire boldog, mint mikor februárban újra leszálltam a Francia fővárosban.
David magángépével utaztam, így a csomagjaimat sokkal könnyebben áttudtam
szállítani, és a tömeg miatt sem kellett aggódnom. Szerelmem már várt, és
azonnal hazavitt. Tekintete izgatottságtól csillogott mikor beléptem az ajtón,
majd azonnal kézen fogott és felvezetett az emeletre, ahol egy fehér ajtó előtt
állt meg. Tudtam, hogy az egyik vendégszoba, viszont fogalmam sem volt miért
nem megy be.
- Diana még nem köszöntem meg, hogy feladtad
értem az otthoni életed, és, hogy egy csodálatos babával fogsz megajándékozni.
Na meg persze azzal, hogy hozzám jössz. Tudom korai még az időpont, de jobbnak
láttam, ha időben elkezdjük a berendezkedést. - Magyarázott, ezután kinyitotta
az ajtót, nekem pedig az ámulattól szinte leesett az állam. A régebbi
vendégszoba helyett, most egy csodálatos gyerekszoba fogadott, minek közepébe
egy hófehér ágy volt. A falak enyhe szürke színben pompáztak, és egy gyönyörű
fa díszítette. A pelenkázó és a többi bútor fehér színe jól harmonizált a puha szőnyeggel,
ami a padlót borította.
- Berendeztem a babaszobát, bár igaz még nem
tudjuk milyen nemű lesz, de ha kislány rajzolhatunk virágokat a fára.
Tetszik?
- Nagyon! - Szóltam, és beljebb léptem. - Az
egész annyira barátságos. Köszönöm.
- Alig várom, hogy hárman legyünk! - Rakta kezét
hasamra, én pedig tudtam David lesz a legtökéletesebb apa és férj az egész
világon.