2018. július 8., vasárnap

⚽Heti körkép⚽

Sziasztok!!

Elérkezett a vasárnap, és úgy gondoltam itt az ideje, hogy leírjam mi volt az én két drágámmal a héten.

Stephan továbbra is nyaral, bár már nem sokáig ugyanis Hétfőn, kezdődik a felkészülési időszak. A hétvégén Eminem koncerten voltak, ahol testvérével vett részt. Manuel is eléggé aktív volt a nyáron, szóval ha Stephan nem is rakott fel dolgokat, Manueltől értesülhettem az eseményekről.

Az As. Roma eléggé sok új játékost szerződtetett, és kicsit tartok tőle, hogy Step' kiszorul a padra, vagy még kevesebb játéklehetőséget kap. Sokszor megfordul a fejembe, hogy talán jobb lenne neki egy olyan csapatba igazolni, ahol tényleg annyi játéklehetőséget kap amennyit megérdemel. Ezáltal fejlődhet, és még az eddigieknél is jobb lenne. Kicsit aggódom még azért is, hogy elment az egyik jó barátja, Nainggolan is. Jó persze a Róma továbbra is benne van a B.L.-be, de ha valami nagyobb kupát szeretne nyerni, nem gondolnám, hogy tovább kéne maradnia.
Szerintetek csak én gondolom így? Nektek mi a véleményetek?


A fiúk a szünet után elég kemény edzéssel rázódhatnak vissza az idénybe, hiszen naponta kétszer kell részt venniük az edzésmunkába. Július 20.-ától pedig megkezdődnek a mérkőzések is. Az első két mérkőzést szerintem simán hozzák majd, hiszen két olyan csapattal játszanak, akiket nem tartok erős ellenfélnek.

A könnyű kezdés után viszont elég kemény menet következik, hiszen kezdődik Amerikába az International Champions Cup.
A mérkőzések a következők lesznek:

Július 25: Tottenham- As Roma.
Július 31: Barcelona- As Roma
Augusztus 7: Real Madrid- As. Roma

Remélhetőleg ebből legalább egyet sikerül megnyerniük majd. Én nagyon bízom benne, és önbizalommal telve indulnak meg majd az új szezonnak.

Két kép az első edzésről.
Úgy látom sokkal izmosabb, mint tavaly, és valahogy sokkal vonzóbb is.

Zlatan: Természetesen Ibra sem maradhat ki a  felsorolásból. Körülötte is pörögtek az események. A Svédek sajnos kikaptak tegnap az Angoloktól 2-0-ra. Nagyon drukkoltam nekik, és tényleg annyira bíztam bennük, viszont legbelül tudtam, nekik ennyi volt a V.B. ..... és ezt nem csak Zlatan hiánya miatt érzett szomorúságom mondatja velem. Ha pedig az Angol mérkőzésnél tartunk van egy vicces történet is. Lehet olvastátok már, hogy Zlatan fogadást kötött Instagrammon David Beckhammel. Mikor először megláttam nem is tudtam hirtelen mit jelent ez az egész, és először azt gondoltam félrefordítottam, de tényleg fogadtak, amit Zlatan talált ki. Az alku a következő volt: Ha az Angolok győznek elhívja Davidot egy vacsorára, legyen az akárhol a világba. Viszont, ha a Svédek győznek Beckhamnek kell valamit vásárolnia Zlatannak az IKEA áruházból. Az Angol focista is belement ám neki is voltak feltételei, ami Svéd győzelem esetén abból állt volna, hogy szívesen elmegy vásárolni az IKEÁ-ba, de ha vereséget szenvednek akkor a Svéd csillagnak kell elmenni Angliába, ahol egy válogatott mérkőzésen viselnie kell egy angol mezt, és a félidőbe halat és sültkrumplit, vagyis Fish and Chips-et kell ennie. Nagyon várom már, hogy lássam rajta a Három oroszlánosok mezét, miközben falatozik.
Szerencsére az egyéni játékára nem lehet panaszom, hiszen tegnap este rendezték meg az LA Galaxy- Columbus Crew mérkőzést, amit ugyancsak felvételről tudtam megnézni, de teljes mértékben megérte. A csapat VÉGRE GYŐZÖTT!! Zlatan pedig újra gólt lőtt. Igaz, csak büntetőből, de az nagyon szép volt. Az eredmény amúgy 4-0 lett. A mérkőzéshez hozzátartozik az, hogy Ibra nem játszotta végig a meccset, hiszen a második félidőbe lecserélték. Remélem nem lesz komoly baja, mert úgy láttam a padon a műtött térdét jegelte.
Egy kis öröm még, hogy beválasztották a 2018-as MLS All Star válogatottba is, ahol majd a Juventus ellen mérkőznek meg. Az időpontot még nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy remek mérkőzésnek nézhetünk elébe.

Sajnos csak olyan képet tudtam kirakni ami a mérkőzés után készült, hiszen Instagrammról nem tudok képeket leszedni.

Remélem sikerült némi plusz információhoz jutnotok általam. További szép napot, és kellemes hetet kívánok NEKTEK! Puszi.

Andrea. :).


9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia. Lehet tőled novellát kérni? :)

Andrea írta...

Szia. Persze megpróbálhatom csak mondd meg hogy kit szeretnél, mi legyen kb benne és megcsinálom. 😊

Névtelen írta...

David Luiz*-*
Én igazából valami aranyos kis sztorira gondoltam. �� Például kiderül, hogy Davidnek gyereke lesz. Vagy valami hasonló. (De még a PSG időszakából)
Köszönöm. ����

Andrea írta...

Hu!! Oke megcsinalom. Megprobalok utana nezni a dolgoknak es megpróbálom megírni, oldalszam esetleg 6-7v mennyire gondolsz? Viszont csak jövőhét hétfőre, keddre lesz kesz mert ma indulok nyaralni. Meg annyi hogy esetleg egy nevet v fedőnevet irnal mert a megszólításnál olyan személytelen nekem ez az egész. 😊 Nagyon köszönöm amugy a bizalmat. Puszi. Andrea

Névtelen írta...

Köszönöm szépen *-*
Ohm...a név:Diana
Esetleg egy 7-8 oldal számosat meg lehet oldani? :)
Köszönöm még egyszer és jó nyaralást :)

Andrea írta...

Megpróbálom persze. Köszi. Akkor jövőhéten nézd a blogot. 😊😊

Névtelen írta...

Ohh még el felejtettem, hogy a lány lehetőleg brazil legyen, mint David éééés valami jó szakmája legyen(például kozmetikus, fodrász, stb) :)

Andrea írta...

Szia már kész van, csak alakítani való van rajta. Szerda este, vagy Csütörtökön kikerül. Remélem örömmel fogadod majd. :).

Névtelen írta...

Szia. Köszönöm szépen :) ^-^. Biztosan tetszeni fog:)