14. fejezet. Üzenet és egy újabb csalódás.

- Bocsánat én… - Néztem Stephanra. – Én… bemegyek és megnézem Zlatant. – Majd otthagytam és besiettem a terembe.

- Édesem már mindenhol kerestelek. – Jött felém Ő és átkarolta a derekam. – Merre voltál?

- Csak kimentem egy kicsit levegőzni. – Néztem bele a szemébe.

- Csupa víz vagy. Át kéne öltöznöd. Ha gondolod, segítek benne? – Súgta a fülembe és ekkor Stephan jelent meg a hátam mögött. – Csak nem te is levegőztél? – Csodálkozott mikor meglátta Stephant aki szintén elázott külsővel lépett be a terembe.

- De… na és neked milyen volt az a szőke csaj?

- Francesca? Csak egy barátom volt.

- Remek… - Hagyott ott minket.

- Mi a baja? – Nézett rám, de én csak a vállamat vonogattam. Szerencsére nem tulajdonított neki nagy dolgot, sőt inkább közelebb húzott magához majd újra a fülembe suttogott: - Szóval akkor hazavigyelek átöltözni?

- Zlatan nem…. én…

- Lili alig várom, hogy kettesbe legyünk és érted. – Majd megcsókolt.- Kívánlak, és ha hazavinnélek életed legjobb szeretkezését élhetnéd át.

- Nem hagyhatom itt Stephant. – Toltam hátrébb, de a légzésem már attól is felgyorsult, hogy elképzeltem Zlatant ruha nélkül.

- Maximum fél óra lenne. Kérlek, Lili nem tudom mikor fogunk legközelebb találkozni.

- Jó, de akkor is el kell köszönnöm Stephantól.

- Miért???

- Mert ő a barátom Zlatan és illetlenség csak úgy lelépni.

- Nem fogja engedni, hogy velem gyere. – Húzott magához újra. – Nem érzed, mennyire be vagyok....

- Á szóval itt vagytok. – Hallottam Heléna hangját. – Lili veled meg mi a fene történt?

- Csak esik kint. – Mondtam, mert gondoltam, hogy az ázott kinézetemre gondol.

- Nem jöttök beljebb?

- Éppen hazaindultunk, hogy Lili átöltözzön.

- Aha…átöltözzön…. Perszeeee… - Mosolygott Heléna. – Mondd Zlatan kit akarsz átvágni?

- Pár perc és visszajövünk. – Próbáltam menteni a helyzetet, majd Heléna rosszalló pillantások kíséretében odébb állt mi pedig kimentünk. Zlatan már a taxiban is alig bírt magával.

- Nyugodj le kérlek. – Toltam el a kezét a bugyimtól. – Mindjárt hazaérünk.

- Figyelj Lili én… akármi is lesz én… nem akarlak elveszíteni.

- Miért mondod ezt?

- Mert….én… nekem mondanom kell valamit. – Nézett rám, de nem tudta elmondani, mert megálltunk a ház előtt. Levettem magamról a vizes ruhát és mikor a szekrény előtt álltam fehérneműben Zlatan hátulról átkarolt és belecsókolt a nyakamba. Éreztem, hogy nagyon be van gerjedve és ez engem is feltüzelt. Felé fordultam majd lassan gombolni kezdtem az ingét. Közben végig a szemébe néztem.

- Direkt csinálod ugye?

- Mégis mit??? – Néztem rá ártatlanul.

- Húzod az agyam. Két másodperc alatt az ágyra tennélek.

- Maradj csöndben. Most én irányítok.

- Vagy csak szeretnéd. – Majd felkapott és a falnak nyomott. – Na most mi lesz?

- Engedj el….ez így nem ér. Sokkal erősebb vagy mint én.

- Gyönyörű vagy Lili… én pedig kurva kanos… szóval??

- Mondd miért vagy ilyen….

- Milyen??

- Piszkosul jóképű. – Mosolyogtam rá, majd közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Lekerült róla az ing és rólam is a melltartó. Épp az övével babráltam mikor csörögni kezdett a telefonom. – Fel kell vennem. Már biztos keresnek. Ennyi idő alatt vissza kellett volna érnünk.

- Nem értem miért vagy ilyen?? Éppen kettesbe lehettünk volna, te meg rohansz vissza Stephanhoz. – Mondta és a nadrágján keresztül is láttam, hogy megkívánt, de próbáltam elkapni a fejem mielőtt rá ugranék.

- Zlatan ő a barátom.

- De nem a pasid.

- Te talán az vagy? – Néztem a szemébe. – Mi van most velünk Zlatan???

- Nem tudom…. Lili nagyon kemény döntés előtt állok… és eléggé nagy szarba vagyok.

- Talán nem megy a foci?

- De. Az egyszerűen kibaszott jól megy, csak Alexandra és…

- Nem akarok erről hallani. – Fordultam el tőle és felvettem a még mindig csörgő telefont.

- Igen? – Szóltam bele.

- Lili merre vagy? – Hallottam Stephan aggódó hangját.

- Éppen hazaugrottam átöltözni.

- Kivel vagy? Vagy csak egyedül mentél? Elmenjek érted??

- Nem… én… Zlatannal jöttem haza. – Válaszoltam és Stephan azonnal levette a szitut.

- Értem… gondolom, akkor ma már jöttök vissza és…

- De… de megyünk, mindjárt megyünk, csak felkapom a másik ruhámat.

- Jó… akkor siessetek vissza. – Szólt és nagyon nagy bánatot véltem kihallani a hangjából. Éreztem, hogy újra megbántottam… és pont a születésnapi buliján. Mekkora szemét vagyok.

- Igyekszünk. – Majd leraktam a telefont és próbáltam leráncigálni a vállfáról egy mélykék ruhát. Zlatan először csak nézte a próbálkozásomat, majd mellém állt felnyúlt és egyszerűen leakasztotta.

- Köszi. – Mosolyogtam rá. – Nem akartam idetolni a széket.

- Pedig szívesen megnéztelek volna, ahogy felmászol rá. – Mosolygott kajánul, majd leheveredett az ágyra.

- Ne csináld ezt mennünk kell. – Fordultam felé mérgesen.

- Nem akarom, hogy menjünk. Mért nem tudsz inkább mellém feküdni és… velem lenni egy kicsit… érted?

- Mindig csak a szexen jár az eszed. – Mentem ki mérgesen a szobából, és a fürdőbe próbáltam magamra rángatni a ruhámat, de persze sehogy sem ment. „Basszus” – mondtam hangosan mikor a ruha a cipzárnál megadta magát és elszakadt. Természetesen nem volt olyan ruhám amit még felvehettem volna és már így is késésbe voltunk. Stephan már tuti ki akadt, és mindenféle mást gondol, ami nem is történik köztünk.

- Jól vagy??

- Nem… én… elszakadt a ruhám. – Néztem fel rá. – EZ IS MIATTAD VAN ZLATAN!!

- Miért vagy mérges?? Mert hazahoztalak, és mert veled akartam lenni? Lili mondd már meg mi a fene bajod van velem? Talán valami rosszat mondtam???

- Nem én….nem tudom. – Ültem le az ágyra és a kezembe temettem az arcom. – Csak olyan furcsa, hogy itt vagy velem és nem akarom, hogy ennek vége legyen. Te holnap elmész és mikor látlak újra??? Nem bírok nélküled meglenni… én….

- Karácsonykor visszajövök jó?? Vagy eljöhetnél te is hozzám Párizsba.

- Komolyan velem akarsz karácsonyozni?

- Minden veled akarok csinálni. – Simogatta meg az arcom majd magához húzott és ledöntött az ágyra. Újra csak egy bugyi volt rajtam ő pedig már csak az alsóját hagyta magán… aztán már azt sem. Annyira jó volt újra magamba érezni őt és már teljesen elfeledkeztem Stephanról. Már hajnalodott mikor hangokat hallottam a bejárattól.

- Szerinted ide jöttek vagy Helénához? – Hallottam Manuel hangját. Magamra kaptam a bugyimat majd Zlatan ingét és kiléptem hozzájuk.

- Sziasztok. – Láttam a két fiút. Szerencsére Stephant teljesen józannak láttam.

- Akkor ide jöttetek. - Állapította meg Stephan.

- Itt vannak a ruháim.

- Ahhoz képest Helénához is mehettetek volna, mert….

- Elszakadt a ruhám és….

- Nézd fáradt vagyok!! – Állított le Stephan. Manuel pedig csak mérgesen nézett rám. Úgy gondoltam jobb lesz ha visszavonulok a szobába és bebújok Zlatan mellé.

- Mennyi az idő? – Kérdezte álmos hangon.

- Négy óra körül. Még van időnk ugye?

- Igen, még bármire van időnk.  – Mosolyodott el és én tudtam mire gondol. Arra ébredtem, hogy Zlatan már nincs mellettem. Kimentem a konyhából és megláttam a három fiút. Nagyon komoly képet vágtak.

- Jó reggelt. – Köszönt rám Manuel. – Jól aludtál?

- Igen. Valami gond van?

- Nem… minden rendben drágám. Csináljak valami reggelit?

- Nem kell köszönöm. Milyen volt a buli?

- Szuper. Köszönöm nektek a mindent.

- Te vagy a legjobb barátom, ez csak természetes.

- Azt hiszem, én hamarosan indulok. - Szólt Zlatan.

- Máris? – Kérdeztem szomorúan.

- Nem tehetek mást Lili. – Állt fel majd egy csók után bevonult a szobámba. Stephan és Manuel az asztalnál ültek és nem szóltak semmit.

- Stephan mi…. Esetleg…

- Hagyjál. Kiviszem Zlatant meg a tesómat a repülőtérre majd jövök.

- Utána beszélhetnénk? – Próbálkoztam.

- Nincs miről beszélnünk. – Nézett rám csodaszép szemeivel. Egyedül maradtam a lakásba. Heléna nem vette fel a telefont így a gondolataimmal maradtam és sikerült egy kicsit a munkámra koncentrálni. Következő hónapban újra hazalátogatok, de mivel Zlatan megígérte, hogy együtt töltjük a Karácsonyt most nem leszek Magyarországon az ünnepek alatt. Megnéztem a jövő heti dolgaimat mikor Stephan kopogtatott az ajtómon.

- Szia. Bejöhetek?

- Igen persze… amúgy is beszélnem kell veled. – Fordultam felé. – Gyere ülj le az ágyra.

- Lili ezt oda kell adnom neked. Zlatan küldte. – Nyújtott felém egy borítékot.

- Mi ez??? – Csodálkoztam.

- Egy üzenet és…. én kimegyek, olvasd el és… én… szóval… sajnálom. A szobámba leszek ha kellek.

- Rendben. – Téptem fel a borítékot és olvasni kezdtem.

Drága Lilien!!

Már akkor tudtam, hogy többet érzek irántad mint barátság mikor még csak Stephan csaja voltál. Úgy gondolom akkor csapott belém ez a dolog mikor készülődtetek a szülinapi buliba és elvittem a tesóm cuccait neked. Ahogy az ajtóban megláttam azokat a gyönyörű smaragd szemeidet totál kész lettem. Tudom, hogy akkor még Alexandrával voltam, de mindig csak te jártál az eszembe. Nyilván nem közeledtem hiszen nem vagyok egy kapcsolat romboló fickó és Stephan a barátom. De mikor szétmentetek szemét módon örültem és soha nem fogom elfelejteni azt amikor először megcsókoltalak majd együtt voltunk egy fantasztikus éjszakán. Sajnálom a történteket és sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de nem tudok mást tenni. A mi utunk elválik, ugyanis jövőhónapban elveszem Alexandrát. – A mondatot kb. kétszer kellett elolvasnom, hogy felfogjam. – Szemét és gyáva módon nem mertem szemtől szemben elmondani neked az igazságot, mert nem tudtam volna szembenézni a fájdalmaddal és a könnyeiddel,  de kérlek, ne utálj meg, mert hidd el, még mindig szeretlek. Sosem szerettem senki mást ennyire, de nem tehetek mást. Az okokat inkább nem írom le, mert úgysem értenéd meg. Kérlek vigyázz magadra és légy Stephannal, mert ő tényleg megbecsül és szeret téged. Na és ő volt az igaz szerelmed vagy nem? Az embernek csak egy nagy Ő-je van az életében a többi már csak másodlagos. Neked pedig tudom a szíved mélyén ő az igazi. – Mekkora idiótaságok ír. 

Sajnálom és vigyázz magadra!! Ne hívj és ne is beszéljünk!!  Jobb lesz így mindkettőnknek.

Csók: Zlatan.

Ültem a levelemmel a kezembe és már sírni sem volt erőm. Hogy tehette ezt?? Elveszi és én…. én itt maradok egyedül. Igaza volt Stephannak ,és újra kihasznált.  Hihetetlen, hogy alig pár órája még ebbe a szobába voltunk együtt most meg eldob magától. Egy utolsó szemétláda. Eldöntöttem, hogy baromi erős leszek és nem érdekel senki. Akkor is boldog leszek, és ehhez nem kell Ő. Furcsa mód nem sírtam és mikor Stephan vagy Heléna kérdezte mindig csak azt válaszoltam: „ Jól vagyok” Majd egy nagy mosolyt villantottam feléjük.

A napok teltek múltak és már a karácsonyi készülődés kellős közepén jártam. Az újság ahol gyakornokoskodtam felhívott és mondta, hogy kiválasztottak egy fontos munkára. Borzalmasan büszke voltam magamra. Abból állt a munka, hogy két előre meghatározott modellt aki valamilyen sport ágban jeleskedik,  kellett fotózni és majd a legjobb képek bekerülnek egy jövő évi naptárba. Sajnos akkor még mikor pályáztam a munkára nem tudtam, hogy mi fog történni és az én két modellem Stephan és Zlatan volt. Velem együtt hatan voltunk és mindenkinek két modellt kellett megnevezni. Úgy gondoltam nem fogom megváltoztatni a véleményem és így legalább Zlatan is látja, majd mennyire erős vagyok nélküle is. Szerencsére nem nekem kellett telefonálgatni a munka miatt. A fotózásig még volt egy hét mikor mindenki leadja a teljes listát az ügynökségbe. Kijövet az újságárusnál megakadt a szemem az egyik címlapon, amibe az állt, hogy Zlatan még Karácsony előtt elveszi Alexandrát. Minden ott volt, hogy milyen ruha, helyszín, ételek. Részletezték azt is, hogy a ruhát mindig újra kellett alakítani, mivel Alexandra pocakja folyamatosan növekszik. A hír hideg zuhany ként ért. Eddig is tisztában voltam vele, de most, hogy így a képembe lett vágva már más volt. Hazamentem, leültem a nappaliba és sírtam. Megállíthatatlanul. Stephan erre jött ki, és értetlenül nézett rám.

-          Mi a baj? – Kérdezte félénken.

-          Ez. – Mutattam a lapra és felé nyújtottam.

-          Sajnálom, de hát… tudni lehetett, hogy előbb utóbb ide is elfog jutni a híre a dolognak. Lili sajnálom én… - Jött közelebb, de eltoltam magamtól.

-          Hagyjál békén! – Mondtam neki mérgesen és beviharzottam a szobámba. Nyilván Stephan értesítette Zlatan, mert fél óra múlva megcsörrent a telefonom és az ő neve állt a kijelzőn. Semmi kedvem nem volt felvenni, de mivel a fotózás miatt is tárgyalnunk kellett nem kerülhettem ki. Igyekeztem olyan nyugodt hangon beszélni amennyire csak tudtam. Elhatároztam, még véletlenül sem említem neki, hogy mit láttam.

-       Szia … már éppen hívni szerettelek volna a jövő heti találkozónk miatt. Jó neked akkor a fotózás?

-          Persze, megyek mindenképpen. Örülök, hogy lesz még egy elegáns fotó sorozatom.

-          Igazából csak a három legjobb kép kerül be a naptárba. Egy négyképes és kettő a két sarkába.

-          Ez igazán jól hangzik. – Vágta rá, és erre nem tudtam semmit válaszolni. Hallgattunk a telefonba és nem sokon múlt, hogy ne hozzam elő az esküvőt, de megelőzött.

-          Lili én sajnálom.

-          Mégis mit? – Játszottam a tudatlant.

-          Az esküvőt, tudom, hogy el kellet volna mondanom, de… gyáva voltam és nem önszántamból teszem ezt elhiheted…és a levélbe könnyebb volt leírni, mert….

-          Fejed be!  - Szóltam csendesen, mert éreztem, ha ezt a témát feszegetjük, elveszítem a kontrollt és kitörik belőlem a sírás. Nem akartam gyengének mutatni magam.

-          Lili… nem tehettem mást, a gyerek miatt van. Alexandra nem engedi, hogy a nevemre vegyem, csak ha elveszem. Attól még téged szeretlek. – Vége, elszakadt a cérna és csak zokogtam bele a telefonba, Ő pedig hallgatta. Egyszerre volt megalázó és mégis jó. Legalább hallgatja mennyire nagy fájdalmat okozott nekem.

-           Nem akartam, hogy ez történjen.

-          Mikor lesz az esküvő?

-           Ahogy hazajövök Szerdán a fotózásról azon a héten, Szombaton. 

-          Húú ez…. komoly. – Semmi értelmeset nem bírtam kinyögni. – Nagyon közeli.

-          Igen és mivel Stephant is meghívtam eljöhetnél te is. Párizsban lesz….

-          Mekkora gerinctelen idióta vagy. – Mordultam rá. – Még jó, hogy csak telefonon keresztül beszélünk, mert ha itt lennél kedvem szerint lekevernék neked egyet. Szerinted milyen érzés lenne nekem, hogy ott állsz az oltár előtt és boldogan mondod ki az igent?

-          Erre nem is gondoltam.

-          Soha többet ne hívj fel és ne szólj hozzám. A fotózáson találkozunk. – Csaptam le a kagylót. Egy hétig újra teljesen padlón voltam, de a fotózás napjának reggelén erősnek és magabiztosnak éreztem magam. Felvettem egy sexi mélykék nadrágot hozzá barna téli mégis elegáns csizmát. Felülre egy fekete toppot majd rá egy hófehér télikabátot. Stephannal mentem, mert ő is benne volt a 12-ben. A naptár elején nem a leghelyesebb volt az első. A helyezéseket a főnököm írta elő, de minden csoporttársamnak ott kellett már reggel nyolcra lenni. A lista így nézett ki:

-          1, Cristiano Ronaldo

-          2, Lionel Messi

-          3, Wesley Sneijer

-          4, Javier Hernández

-          5, Mesut Özil

-          6, Olivier Gioud

-          7, Zlatan Ibrahimovic

-          8, Stephan El Shaarawy

-          9, Sergio Ramos

-          10, Neymar

-          11, Sergio Agüero

-          12, Iker Casillas

Zlatan fotózásánál végig idegesnek éreztem magam. Megállapítottam, hogy nagyon jóképű, ami még nagyobb fájdalmat okozott bennem. Ami rettentően meg nehezítette a dolgom talán mégis az volt, hogy minduntalan beszélgetni akart velem. Igyekeztem úgy tenni, mint akit nem érdekel és hűvösen viszonyultam hozzá, ám ez semmit sem segített. Csak nyomult és nyomult.

-          Fejed be! – Álltam elé a szünetben. – Hagyj békén.

-          Mért viselkedsz velem ilyen durván?

-          Ugye te sem gondoltad komolyan ezt a kérdést?

-          Lili én sajnálom, de téged szeretlek… komolyan

-          Mért nem hagyod már békén? – Jött oda Stephan. – Nem elég, hogy fájdalmat okozol neki, még felhozod a dolgokat?

-          Stephan te ebbe kérlek ne avatkozz bele. – Szóltam rá kedvesen.

-          Ó már vártam mikor jössz ide. Egész végig ellenségesen néztél rám.

-          Most ide jöttem, és kérlek, hogy hagyd Lilit. Csináljuk meg gyorsan és akkor mindenki megy dolgára. Nem kell találkoznotok.

-          Stephan nem kell ezt tenned. Nem kell megvédeni.

-          Stephan még mindig szeret téged. – Nézett rám Zlatan.

-          Ez nem igaz…. Én csak…. Én csak… nem szeretem, ha szomorkodsz.

-          Ó milyen nemes lelkű ember. – Gúnyolódott Zlatan, de leállítottam és ekkor szóltak, hogy kezdhetjük a nagy hajrát. Este hat órára a gépemen voltak a jobbnál jobb képek. Megköszöntük mindenkinek az együttműködést, viszont mielőtt elbúcsúztunk volna az egyik fiú Sergio felvetette azt az ötletet, hogy mivel ennyit dolgoztunk meghívnak minket egy jó buliba. A fiúk mellett eljött a sminkes, világosító, stylist még mi hatan a csoport tagjai. Először enni mentünk és már ott kezdtük az alapozást. Egy finom pezsgővel koccintottunk a remek munkára. Eléggé fáradt voltam és éhgyomorra egy pohár pezsgőtől is úgy éreztem kóvályog a fejem. Próbáltam tehát inkább enni, ami nem esett nehezemre mivel csak akkor jutott eszembe, hogy alig ettem egész nap. A vacsora után bulizni invitáltak minket. A VIP részlegre tereltek bennünket és egész este egyikünk sem ment egyetlen szinttel se lentebb. Élveztük a bulit és három óra tájban Heléna is meglátogatott minket. Zlatan jelenléte mégis valahogy rossz érzéssel töltött el, főleg az, hogy folyamatosan a sminkes kolléganőmet fűzte. Irtóra mérges és dühös voltam rá, és az igazat megvallva rettentően féltékeny. Szerettem és nem akartam, hogy másé legyen. Egy óvatlan odapillantásomnál pedig majd kiugrott a szívem. Zlatan és kiszemeltje forró csókba fonódtak össze, majd kis idő múlva kézen fogva távoztak a helyszínről. Úgy gondolom ez volt az a pont amikor megfogtam az üveg tequilát és……

„ Te jó ég hol vagyok” – Gondoltam mikor kinyitottam a szemem. Egy idegen helyen voltam egy…. „ NEM EZ NEM LEHET!” – Néztem a mellettem fekvő férfira. " MÁR MEGINT MIT CSINÁLTAM???" 

Egy kis ismertető egy kis én. :).

Sziasztok!!! Igaz, hogy napról napra írom a történetet, de nem nagyon tudtok rólam semmit. Úgy gondoltam, most felfedem magam. :).

Szóval 27 éves vagyok. Egy éve vagyok férjnél és sosem gondoltam, hogy ez ennyire jó lesz, de mégis. Örülök, hogy megtaláltam ŐT!!!Három éve egy általános iskolában dolgozok mint pedagógiai asszisztens. Imádom a munkámat,mert szeretem a gyerekeket is. Nagyon kedvesek és őszinték. Na és mellettük nem érzem azt, hogy 27 éves lennék. Alapból is kicsit bolondos és szétszórt vagyok. Az írás már nagyon régóta megvan mint hobby. Imádom kifejezni az érzéseimet, gondolataimat és ha még ez másnak is tetszik az csak nekem öröm.

Nagyon szeretem a focit. Az első meccs amit láttam egy Real Madrid meccs volt ami még a galaktikus Madridi korban volt Onnantól kezdve pedig jobban kezdem érdeklődni a téma iránt és sokat néztem a különböző csapatokat, bajnokságokat. Amit renderesen próbálok követni az a Spanyol, Olasz és.... sajnos most már (Zlatan miatt) az angolt is.
Persze nem pasi miatt nézzük a focit?? Ez nem minden esetben igaz, hát lányok vagyunk nem igaz??? Én személy szerint azért is szeretem a focit mert én olyan kiabálós drukkolós, ugrálós típus vagyok. A férjem előtt olyan barátaim voltak akik nem szerették a focit. Mindig csodálkoztam pasi és nem szereti?? A férjem pedig azon csodálkozott, hogy ez fordítva hogy lehetséges. Vicces volt. Nem nagyon szeretem a nyálas, romantikus sorozatokat, pedig igazán romantikus alkatnak tartom magam. Egyedül amiét az első résztől kezdve követek az a Grace Klinika. Talán azért szeretem ezt a kórházas sorozatot, mert sajnos egy betegségem miatt eléggé sokat vagyok/voltam kórházba.

Ennek a blognak a részei már 2012/13-ban íródtak és jelenleg a második évadán dolgozok. Szóval mostani részek amiket felrakok már nagyjából megvannak. Persze lehet veletek is előfordult már, hogy az olvasó érdekeit, kívánságait helyezitek előtérbe ezért most én is alakítgatok egy kicsit a történeten. Még sosem találkoztam személyesen egyikőjükkel sem, de AC milan meccsen már voltam és borzalmasan jó érzés volt. Az a tömeg és a hangulat. Imádtam minden percét. :). A két fiú munkásságát is régóta követem és nagyon tehetséges játékosnak tartom mindkettőt. Persze most egy kicsit Zlatan felé húz a szívem. Számomra a férjem után Ő az álom pasi. Sokan nem bírják de én imádom mikor valami olyasmit mondd amivel ő is  tudja, hogy felháborítja az embereket. Biztos vagyok benne, hogy direkt teszi. Remélem Stephan is hasonló karriert ér majd el mint ő. Persze már most sem panaszkodhat szerintem. Lili karaktere már rég a fejembe volt és szerettem volna testet ölteni neki. Az, hogy írok sokkal másabb emberré tett.Azt vettem észre, hogy ha lelkileg bajba vagyok akkor sokkal többet írok mint amikor minden rendben van. Ez mással is így van?? Szeretek olvasni és jó lenne ha a két fiú tudna erről a blogról, de persze maradjunk a realitás talaján nem igaz? :). Örülnék egy könyv kiadásnak is, de mikor valahova fel kell rakni a storyt előtte mindig félek egy kicsit, hogy na most ez milyen véleményt fog kapni? Ezt úgy látom, hogy egyre többen szeretitek olvasni aminek nagyon örülök és remélem továbbiakban is fogjátok a véleményetekkel segíteni a blogom. :).



Remélem továbbra is velem lesztek. és ne felejtsétek álmodozni igenis jó. :). Puszi Andrea. :).

13. fejezet. Happy B. Day??!!!

Leültünk a kanapéra és miután megnyugodtam beszélgetni kezdtünk. Mi négyen. Mindenről és annyira jó volt…. Mint régen… és mégse. Hihetetlen volt az, hogy újra mellettem van és foghatom a kezét. Ennyi hónap után. Szinte semmit sem változott talán csak egy kicsit izmosabb lett. Iszonyúan hálás voltam Stephannak, hogy ezt tette miattam. Tudtam, hogy ez egy hatalmas erőfeszítés volt számára.

- Szóval akkor hol lesz a szülinap? – Nézett rá Zlatan.

-  Szülinap??? Azt hittem, hogy már megünnepeltétek. – Mondtam. Tudtam, hogy neki most volt a 30. szülinapja a múlt hónap elején. Sajnáltam, hogy nem tudtam vele lenni, és hiába tudtam, hogy Heléna elment hozzá mivel éppen rosszba voltunk nem tarthattam vele.

- Tudod az én szülinapom is most volt 27. –én… és… szóval Zlatan ezért IS jött. Meghívtam a bulimra. – Basszus. Sokkolódtam le. Együtt élek ezzel a pasival és még a szülinapja dátumát sem tudom megjegyezni. Borzalmasan zavarba lettem.

- Stephan ne haragudj…. Én….

- Semmi baj Lili…. Elfelejtetted. Nem érdekes. Eléggé sok minden foglalt le mostanában.

- De akkor hol lesz? – Érdeklődött Heléna.

- Úgy terveztem, hogy először beülhetnénk, valamerre kajálni aztán persze bulizhatnánk is. Felőlem bármelyik klub jó lesz és nem úgy gondoltam, hogy négyen, hanem a csapattagok közül is egy pár haverom.

- Rendben. Megszervezzem? – Kérdezte Zlatan.

- Nem köszi. Viszont nekem mennem kell…. Lili te gondolom maradsz.

- Igen ha nem baj. – Majd átöleltem és a fülébe suttogtam, hogy „köszönöm”. Este Heléna elment otthonról és csak a miénk volt a lakás. Annyira fantasztikusan éreztem magam újra mellette.

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy.

- Nekem is furcsa egy kicsit de…. örülök neki.

- Mikor mész vissza?

- Holnap után. A hétvégén már focizok.

- Rendben és…. hogy haladsz?

- Nagyon jól. Lehet szoktad nézni a….

- Nem. Egyetlen meccsedet sem láttam, ne haragudj. Egyszer megpróbáltam, de…. nem bírtam. Bocsánat.

- Semmi baj.

- Most haragszol rám? – Bújtam közelebb hozzá.

- Nem. Rád sosem tudnék haragudni drágám. Szóval akkor igazán elvagyok Párizsba. A foci nagyon jól megy és a csapat is az első perctől kezdve befogadott. Egyedül csak te hiányzol. De rettentően. Alexandra az őrületbe kerget azzal, hogy mindenkinek úton útfélen nyilatkozik. Rettentően gyűlölöm a sajtót, de ő kikészül, ha egy héten nem ír róla legalább egy újság. A terhessége minden mozzanatáról tudatja a világot. Ráadásul folyton hisztizik és… nem szeretem. Ő nem te vagy. Stephannal eléggé gyakran beszélünk és az egyik legutóbbi telefonálás során szóba jöttél te is. Azt mondta eléggé rosszul nézel ki és már attól fél, hogy depresszióba esel. Ekkor úgy döntöttem, hogy látni akarlak. Nem érdekelt, hogy Alexandra miket hord majd össze. Megmondtam neki, hogy eljövök és kész. Na meg persze itt volt a szülinapi buli is. Mindenképpen eljöttem volna, mert nem érdekel tényleg senki más a világon csak TE és felőlem Alexandra annyit patáliázhat amennyit csak akar.

- Ez meredek. – Mosolyogtam.

- Nem akarok nélküled visszamenni. – Nézett rám és hangja nagyon komolyan csengett.

- De akkor mi lesz a babával? 

- Nem tudom, de erre ráérünk akkor gondolni nem igaz?

- Alexandra nem hozta még fel az esküvőt?

- De… sőt… folyamatosan ezt a témát feszegeti. Soha nem fogom elvenni. Az egyedül, akit elvennék az te lennél.

- Tényleg? – Lepődtem meg. – Én… nem is tudom.

- Talán nem szeretnél hozzám jönni?

- De…. nagyon is. Jó ég, de még mennyire.

- Akkor gyere velem Párizsba és elkezdhetjük szervezni a dolgokat.

- Kedves és édes vagy és téged szeretlek a világon a legjobban, de még egy évet várni kell. 

- Szerinted kibírom én azt az egy évet még? - Nézett mélyen a szemembe, majd megcsókolt és végre megkaptam azt, ami a repülőtéri esemény után annyira hiányzott. Másnap barátnőmmel elmentünk vásárolni a fiúk pedig együtt szervezkedtek a városba.

- Na milyen volt a tegnapi nap? – Érdeklődött Heléna, amikor már nagy csomagokkal megrakodva egy kis koktélozó teraszán cseverésztünk.

- Szuper, és… köszönök neked is mindent.

- Sosem haragudtam rád igazán.

- Akkor jó. Ennek örülök. – Mosolyogtam rá. - Tudod ez az egész őszi idény egy káosz volt és…. az érzelmeim rohadtul ingadoztak és….

- Lili tudom, hogy szereted Zlatant, de… ő nem a te embered. – Fogta meg a kezem. – Figyelj, tudom, hogy nehéz elfogadni a tényt, de ő visszamegy, és minden ott folytatódik ahol abbamaradt. Azt, hogy pár napot együtt lesztek és lefeküdtetek még nem változtat semmin.

- Szerintem meg igenis változtat. – Néztem rá és igyekeztem nem figyelembe venni, hogy a könnyeim kezdik csípni a szemeimet.  – Zlatan szeret… és….

- Lili kérlek!!!! 

- Nem akarom, hogy meg mondd mit tegyek és azt sem, hogy Ő mit érez!! Mégis honnan tudod???

- Jó szeret. Igen, szeret… de… Lili értsd meg, hogy ez így nem mehet tovább. Nem teheted tönkre magad miatta. Lépj túl a testvéremen. Én itt vagyok neked, ha kellek.

- Annyira gyűlölöm, hogy igazad van! – Fújtam ki az orrom. – Gyűlölöm azt a rohadt kurvát és…. bocsánat. – Jutott eszembe, hogy mit mondtam. Helénával pont azért vesztünk össze, mert csúnyán beszéltem Alexandráról. Ő teljesen kiáll mellette, és alig várja, hogy megszülessen a baba. – Figyelj Heléna…. Szeretném ezt a pár napot kiélvezni vele jó? Utána megígérem, hogy megpróbálok talpra állni. Rendben van?

- Oké. Még a ma este a tiétek. Használd ki, de Stephant NE bántsd meg!! Nagyon sokat tett azért, hogy Zlatan most itt van.

- Rendben. – Mosolyogtam majd elindultunk hazafelé. A buli előtt még négyen beültünk vacsorázni egy neves étterembe. Stephan megkapta az ajándékot tőlünk és boldog voltam, hogy mosolyogni látom.

- Totál tele ettem magam. – Nevettem a taxiba. – Most úgy nézek ki ebbe a ruhába, mint valami bálna.

- Ugyan már te vagy a legcsodálatosabb lány a világon. Jó választás volt Heléna. – Dicsérte meg testvérét Zlatan, mert tudta, hogy magamtól sosem tudtam volna kiválasztani ezt a ruhát, Tűzpiros és mélyen dekoltált  aminek a mell részénél apró csillogó kövek voltak. Pont nem az amire az első pillanatban szavaztam volna. Heléna rózsaszín ruhában a fiúk pedig öltönyben pompáztak mellettem. Imádtam mikor elegánsan vannak felöltözve…. Akkor nem is a focistát látom bennük, hanem az elegáns lovagot. Zlatan pedig olyan volt mint egy herceg. Magas hosszú hajú és őrületesen szexi. De azért Stephan sem okozott csalódást, csak ez a torna csuka az öltönyhöz nem volt a legelőnyösebb választás, de Stephan mindig is az extrémitásáról volt híres.

- Itt a tesóm. – Kiáltott fel Stephan mikor meglátta Manuelt. Ismertem Stephan testvérét és tudtam, hogy ő egyengeti a karrierjét, de általában többet van úton, mint hazájába. Olyan üzletemberféle, akinek rengeteg kapcsolata van. Szerencsére nem volt nehéz rábeszélnem, hogy jöjjön el a bulira.  

– Ki intézte ezt el? – Kérdezte Stephan mikor átölelték egymást.

- Én voltam. – Mosolyogtam rá. –  Igaz, hogy húzta a száját deee azért eljött. – Piszkáltam Manuelt.

- Ugyan már. Egy ilyen csodaszép lánynak azonnal igent mondanék bármikor.

- Na jó bemegyünk? – Szállt ki Heléna is az autóból. – Eléggé hideg van itt kint.- A terembe hatalmas volt a tömeg. Stephan sok csapattársa is itt volt és rengeteg lány. Helénával rengeteget táncoltam és Zlatannal is sokat voltam együtt.

- Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. – Öleltem át mikor egy nyálas lassú zene ment.

- Én is…. De… el kell mondanom valamit… amiről tudnod kell.

- Rossz hír? – Tudakoltam.

- Lehetséges.

- Akkor ne mondd el ma…. Majd csak holnap. Ez legyen a kettőnk estéje is. – Csókoltam meg.

Stephan szemszöge: Manuel és a többiek hatalmas hangulatot csináltak. Hiába a tesóm hatalmas party arc. Rengeted csodaszép lány volt ott. Szinte csak kapkodtam a fejem, mert mindenki az én közelembe akart kerülni. Éppen egy barna hajú lánnyal voltam elfoglalva, akivel akár lehetett is volna valami, de Lili iránti érzelmeim nem engedték a tovább lépést. Oldalra néztem és láttam, hogy csak úgy csillog, a szeme mikor arra a bunkóra néz. Vajon fog még engem is ennyire szeretni, mint mielőtt megcsaltam? A zene után azt láttam, hogy Zlatan kiment a teremből. Tekintetünk találkozott és ismertem már annyira, hogy láttam valami nem okés. Elnézést kértem a táncpartneremtől és követtem őt.

- Hú de rohand, hideg van. Ne hozzak egy kabátot? – Kezdtem a beszélgetést.

- Nem… köszi. Jó ez a friss levegő.

- Te meg mi a szart csinálsz? – Lepődtem meg mikor Zlatan kezébe egy cigarettát láttam.

- Nyugi ez csak elektromos. – Fordult felém, de a válasza cseppet sem nyugtatott meg.

- Valami gond van??? Talán nem érzed jól magad?

- De szuper… és tényleg, köszi a meghívást, de…. hatalmas bajba vagyok.

- Mégis miért?

- Alexandra teljesen kikészít. Én ezt nem fogom tudni tovább csinálni Stephan!  - Nézett le rám.

- Akkor hagy ott!! Te nem ilyen vagy Zlatan hanem kemény és szókimondó. Most pedig egy csaj zsarolgat.

- Nem tehetek mást. A szülei kurva befolyásosak és bármit elérnek, hiszen rengeteg pénzük van és….

- Az nem minden. Te tehetséges vagy!!

- Baszhatom a tehetségem, ha a politikus apuka kezei aki mellesleg a PSG egyik fő akárkije mindenhova elérnek... nem fogok padozni életem végéig.

- De mégis mi a baj???

- Alexandra azt akarja, hogy vegyem el… és én igent mondtam.

- MIT CSINÁLTÁL??? – Háborodtam fel. – De hát Lili….. itt van Lili és…. – Habogtam és bele se mertem gondolni ez neki mennyire fog fájni.

- Elvette volna a gyerekemet.

- Ezt nem teheti meg.

- De igen… ők MINDENT megtehetnek. Hát nem érted??? – Tárta szét a karját és egy jó nagyot szívott a cigarettából. – Egyedül az vigasztal, hogy a munkámba tényleg oda tudom tenni magam. Mellesleg Decemberbe lesz az esküvő és szeretném, ha te lennél a tanúm.

- Zlatan én…. ÚR ISTEN!! Addig már…. Miért ilyen hamar??

- Mert Alexandra ezt akarja.

-  Undorító.

- Az… és az a legszomorúbb, hogy ő nem ilyen volt, hanem egy szuper dögös, kedves és vicces lány. Most meg egy hárpia, aki csak követelőzni tud és….

- Sziasztok. Nem jöttök be? – Jött ki Lili. – Eléggé hideg van, és úgy látom, mindjárt esik. – Nézett fel az égre. Mennyire édes volt és mennyire meg akartam óvni ettől a sok fájdalomtól, ami rá vár.

- Mondd el neki te! – Hagytam ott őket és jobbnak láttam, ha bemegyek a terembe. Vettem magamnak egy italt és egy húzásra ledöntöttem a pohár tartalmát.

Lili szemszöge:

- Mit kell elmondani? – Néztem Zlatanra. – Azt a rossz hírt, amit bent is el akartál? – Léptem közelebb hozzá.

- Igen… elmondjam most vagy???

- Nem… mondtam, hogy ez legyen a mi esténk.

- Lili akármi lesz is én… szeretlek.

- Tudom, de most gyerünk be, mert megfagyok. – Majd kézen fogva a terembe indultunk. Éjfél felé észrevettem, hogy egy szőke csak folyamatosan Zlatant bámulja. Cseppet sem tetszett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Helénával nem tudtam megtárgyalni az esetet, mert úgy láttam Manuellel igazán jól elvannak. Elmentem mosdóba és mire visszaértem Zlatan a bárpultnál ült és azzal a szőke csajjal beszélgetett. „ Nagy levegő elvégre csak dumálnak” – Mondtam magamnak, és ekkor odajött Stephan egyik csapattársa és felkért táncolni. Nem mondtam neki nemet, de végig Zlatanon tartottam a szemem. A csaj csak vigyorgott rá, mint a vadalma és a haját babrálta. „ Ez flörtöl a pasimmal” – Jutott eszembe, de nem akartam beleavatkozni. Nem tűnhetek egy féltékeny kis libának mindenki előtt. De akkor már igazán felment bennem a pumpa, mikor a lány a combjára rakta a kezét és simogatni kezdte, majd a nyakkendőjénél fogva közel húzta magához és a fülébe suttogott valamit.

- Ne haragudj, de ki kell mennem. – Kértem bocsánatot a tánc partneremtől és jobbnak láttam, ha kimegyek a teremből.

Stephan szemszöge: Láttam Zlatant amint azzal a szőkével dumál és láttam, hogy Lilinek cseppet sem esik jól. Nem akartam beleavatkozni, mert önző módon reméltem, hogy összekapnak. Ha ez a szemét nem tudja megbecsülni, akkor már nem is érdekel. Hiába sír, hogy Alexandra idegesíti, akkor sem tesz ellen semmit. Csak magát sajnáltatja. Láttam Lilit, hogy az ajtó felé megy és sír. Utána mentem és utolértem amint a szemközti parkhoz sétál.

- Lili várj meg!! – Futottam át az úton.

- Stephan menj vissza a vendégeidhez. Én csak… kijöttem egy kicsit levegőzni.

- De itt meglehet fagyni. – Vettem le a zakómat majd ráterítettem. – Gyere vissza.

- Nem… addig nem akarok amíg Zlatan azzal a csajjal dumál.

- Jó… rendben… ezt már nem bírom tovább.

- Tessék? – Nézett fel rám.

- Az elmúlt három hónapba mást sem tettem, csak körülötted ugráltam. Azt néztem NEKED mi a jó és, hogy mivel lehetne jobb kedvre deríteni téged. Mindenben csak a te előnyödet kerestem és….

- Stephan kérlek, ne beszéljünk erről.

- De igen beszélünk, mert rohadtul unom, hogy ki lettem használva. Mind érzelmileg és testileg is…de az már más dolog elvégre én is ugyanúgy akartam…vagyis akarlak, mint régen, de…. én… ezt már nem bírom nézni, amit csináltok.

- Akkor ne nézd és hagyj minket békén. – Fordult el tőlem és elindult az egyik pad felé. Ekkor azonban eleredt az eső és már baromira fáztam.

- Lili gyere be.

- Nem…. hagyjál békén Stephan. Te nem tudod milyen szar most nekem.

- TALÁN NEKEM NEM AZ????  - Kiabáltam rá és még magamon is meglepődtem. Sosem kiabáltam senkivel és főleg Lilivel nem akartam. – Bocsánat…. De nekem sem könnyű. Itt vagyok VELED és látom, hogy min mész keresztül. Nekem is rossz, főleg az a tudat, hogy bármit teszek, én sosem leszek annyira jó a szemedben, mint az a tapló paraszt, akit a legjobb haveromnak nevezek. De ez is csak miattad van!!! MINDEN MIATTAD TESZEK!!! MINDENT!!!!! Te meg szarsz rá!!! 

- Stephan kérlek. – Hullottak a könnyei és annyira sajnáltam. – Te nem tudod, mennyire szeretjük egymást.

- EGYMÁST?? Esetleg csak te őt. – Az eső egyre jobban esett és az ingem is átázott, de eldöntöttem addig nem megyek be míg velem nem jön.

- Mondta, hogy szeret.

- Mondta?? Te jó ég!! Annyi mindent mondott már és mégis itt tartotok, hogy nem veled van hanem egy szőke csajjal.

- Beszélgetnek.

- De Alexandrával már nem csak beszélgetni fognak hamarosan. – Vetettem neki oda.

- Miről beszélsz?? – Jött közelebb.

- Semmiről… menjünk be!

- Stephan… érzem, hogy szeret! – Bújt hozzám és ekkor már nem tudtam magamba tartani. Meg akartam védeni mindentől és lehet, jobb lett volna, ha nem így tudja meg, de nem volt más választásom. Fel kellett nyitni a szemét.

- Akkor miért veszi el Decemberbe Alexandrát?? – Kérdeztem. Lili felnézett rám és csak a fejét rázta.

- Nem… nem veszi el. Mondta nekem, hogy az egyedüli, akit elvenne, az csak én vagyok.

- HAZUDIK MINT A VÍZFOLYÁS!! De tudod, mit leszarom, csukd be a szemed és élj rózsaszín ködbe tovább… nem érdekel, de tudd, hogy én csak vigyázni akarok rád. – Mondtam csendesen majd jobbnak láttam, ha magára hagyom. Borzalmasan rosszul esett, hogy nem hallgat meg és fájt a tudat, hogy mit kell még elviselni.

- Stephan várj! – Jött utánam majd mikor megfordultam átölelt és megcsókolt. Csak faltam az ajkát és már az sem érdekelt, hogy a hideg esőben állunk. 

12. fejezet. Más nézőpontok

Stephan szemszöge: Mikor Zlatan elment Lili teljesen összetört. Nem tudtam semmi olyat tenni amivel jobb kedvre deríthetném. Megpróbáltam mindent, de semmivel nem lehetett kibillenteni ebből a depressziós állapotából. Október 3.- án volt Zlatan 30. éves. Reménykedtem benne, hogy nem jut eszébe de Heléna természetesen figyelmeztette rá. A csajok néha olyan idiótán tudnak viselkedni. Az én születésnapom 27.- én volt és szerettem volna egy bulit rendezni, de féltem, hogy mi lesz ha ezzel újra magamra haragítom a barátomat. Bementem hozzá beszélgetni. Felvetettem neki a vacsora ötletét, de nem figyelt rám. Aztán közelebb mentem hozzá és nem tudom egyszer csak az ágyba kötöttünk ki. Onnantól kezdve pedig szinte minden éjszakát együtt töltöttünk. Örültem, hogy végre az enyém lehet és igyekeztem elhessegetni azt a gondolatot, hogy azért van velem, mert Zlatan épp nincs itt. Reméltem ő is ennyire élvezi az együtt léteinket, mint én. Az egyik ilyen éjszaka után azonban arra ébredtem fel, hogy Lili nincs mellettem. Kimentem és hallottam, hogy a fürdőszobában sír és hallottam, hogy magában azt motyogja, hogy „ Hiányzol Zlatan” és hogy „ezt nem kellette volna” Gondoltam bűntudata van és tudtam, hogy tenni kell valamit, mert ez csak rosszabb lesz. Másnap feltárcsáztam ezt az idiótát, aki szerencsére felvette:

- Hello. – Köszöntem bele a telefonba.

- Szia. Mi van? Hogyhogy felhívsz?

- Mert beszélnünk kell egy fontos dologról.

- Nézd…. Nem érek rá…. És…

- Zlatan Liliről van szó. – Mondtam és tudtam, hogy ez betalált.

- Mi van vele? Talán…. Nem jól van?

- Nem… abszolút nincs jól és félek, hogy ez csak rosszabb lesz….mert… én már nem tudok neki segíteni. Rohadtul szemét módon bántál el vele és…

- Ha azért hívtál, hogy sértegess, akkor jobb lenne ha leraknánk.

- Nem… várj!  - Állítottam le. –  Tudod volt a szülinapot 27. -én és mivel akkor nem ünnepeltük meg  gondoltam csinálok egy bulit…. Amire jó lenne ha te is eltolnád a képedet.

- Meghívsz engem? – Csodálkozott.

- Mégis csak haverok vagyunk vagy mi a szar…. Na és persze Lilinek is jólesne ha látna.

- Még átgondolom és…

- Zlatan ezen nem akarom, hogy gondolkodj! Válaszolj, jössz vagy nem?

- Rendben megyek. Kösz a meghívást haver.

- Nem csak magam miatt teszem. – Mondtam, de örültem is neki hogy igent mondott. Beszéltem Helénával is és meg tudtam győzni, hogy legalább csak beszéljék meg a dolgokat. Még jól is esett, neki, mert így újra láthatta a testvérét. Remélem minden úgy fog alakulni ahogy elterveztem. Nem tudom min vesztek össze, de nem is érdekel. Ez olyan…csajos dolog, amibe semmi pénzért nem akartam beleütni az orromat. Nekem már az lesz a szülinapi ajándék, ha Lilibe végre újra visszatér az élet és a jókedv, és ha ezzel el kell viselnem ezt a bunkó haveromat, akkor összeszorítom a fogam és megteszem. Persze továbbra sem mondok le arról, hogy valamikor még újra a barátnőm lesz.

Zlatan szemszöge: Épp edzésről jöttem haza, de semmi kedvem nem volt otthon tartózkodni és Alexandrával báj cseverészni. Borzalmasan elegem volt abból, hogy úton- útfélen mindenféle magazinnak interjúzik a terhességéről. Nem szeretem a firkászokat, mert valótlan és buta dolgokat írnak. Inkább a munkámról kéne, hogy írjanak, de akármennyire is jó vagyok a PSG-nél azt sajnos csak a sportújságok címlapján jelenik meg…. És ott kis csak egy kicsi cikk. De ha Alexandra tálal ki, már azonnal oldalakon át lehozzák. Nagyon rosszul viseli a terhességét és ezzel nekem is nehezebb a munkámra koncentrálni. Hisztizik és mindenféle extra kívánsága van. Hiányzott Lili, de nem mertem felhívni, mert féltem, hogy elküldene a búsba. Váratlanul azonban Stephan nevét láttam a telefon kijelzőmön. Lebeszéltem vele a szülinapját és jól esett, hogy gondol rám. Örültem, hogy Lili mellett van.

- Szia. – Léptem be a lakásba. – Alexandra a kanapén feküdt és egy lakberendezési magazint olvasgatott. – Azt hittem ma dolgozol.

- Nem… már nem megyek be. Hétvégén elmehetnénk a szüleimhez. – Jött közel hozzám, de mikor megpróbált átölelni eltoltam magamtól. Már jó ideje nem szeretkeztünk, de nem voltam képes Lili után mással lenni. Főleg nem vele. Csak éltünk egymás mellett, mint két lakótárs. Számomra ez kényszer volt.

- Nem megyek veled sehova, ugyanis vissza kell mennem Milanóba. – Néztem mélyen a szemébe.

- MI???

- Igen… egy haveromnak lesz a szülinapja és meghívtak.

- Na és mi lesz velem? – Emelte fel azt az idegesítő hangját.

- Majd anyádéknál leszel. Nekem akkor is el kell mennem. Holnap indulok.

- Mondd ki az?

- Stephan El Shaarawy.

- Igazán?

- Igen… és legalább a tesómmal is összefuthatok.

- Nem akarom, hogy elmenj!

- Leszarom. – Hagytam ott és bevonultam a szobába, de utánam jött. – Mit akarsz???

- Nem mehetsz el Zlatan!!!!

- Alexandra állj le jó?? Itt vagyok veled… ezt akartad nem? Viszont nem tilthatod meg, hogy elmenjek egy buliba ahova meghívtak….

- Miközben a terhes feleséged itt van.

- Nem is vagy a feleségem. – Vetettem oda neki hűvösen.

- Még….

- Nem akarlak elvenni már ne haragudj.

- De igen. – Nézett rám mérgesen. – Elmehetsz, de akkor Decemberben összeházasodunk.

- Nem! Ezt nem csinálod meg velem.

- Akkor nem mehetsz el!

- Bazd meg nem vagy az anyám!!!

- Vagy ez van semmi…. És elköltözök, olyan helyre ahol a büdös életbe nem láthatod a gyereked!!! Most még elmehetsz, mert gondolom MIATTA mész vissza…. De utána Decemberbe összeházasodunk.

- Miért jó neked ha elveszlek, de tudod, hogy NEM SZERETLEK!!!??? - Néztem bele mélyen a szemébe és ő erre nem tudott válaszolni. Én meg fogtam magam és ott hagytam a fenébe. Mégis mi francért zsarolgat??? Hogy tehet ilyet egy nő??? Alexandra olyan kedves volt mikor összejöttünk és annyira csodaszép. Most ennek nyoma sincs, mert csak egy követelőző hisztérika lett. Hatalmas volt rajtam a nyomás, és de mikor visszamentem igent mondtam neki. Nem veszíthetem el a még meg sem született babánkat. Másnap korán reggel elindultam a repülő térre és felszálltam a Milánói gépre. Stephan jött ki elém és egyenesen Helénához fuvarozott. Nem volt felhőtlen a barátságunk, de bírtunk egymással beszélgetni. Beléptem és Heléna azonnal a nyakamba ugrott.

- Hol van? – Kérdeztem és tudta kire gondolok. Csendben besétáltam a szobába és megláttam Lilit aki a fotómat nézte.

- Hello. – Köszöntem rá. Mikor megfordult láttam mennyire szomorú a szeme és milyen sokat fogyott, mégis csodaszép volt és kívánatos.

- Zlatan. TE JÓ ÉG!!! – Hallottam a hangját és kitört belőle a sírás. Odamentem hozzá és csak átöleltem. Mennyire jó volt érezni újra az illatát. Stephan és a tesóm pedig csak álltak a szobába és nézték a mi kis jelenetünket. 

11. fejezet. Túlélni a fájdalmat.

-          Értem. – Vettem tudomást az eredményről és igyekeztem annyira erősnek tűnni amennyire csak lehet. Stephan megszorította a kezem.

-          Tehát akkor tiéd a gyerek. Akkor irány a PSG?

-          Igen így van. – Mondta Zlatan. – Drágám én….

-          Kérlek most menj el.

-          Lili…. Én…

-          Te nem hallod hogy mit mondd. Nem akar tőled semmit.

-          Mondd miért szólsz bele a magánéletembe? Semmi közöd nincs hozzá. Jó lenne ha leállítanád magad Stephan!!!

-          Való igaz, hogy megcsaltam de soha nem csinálom másnak gyereket, csak ha a kapcsolatunk komoly.

-          Tudod nem akartam volna….

-          Fejezzétek már be!!! – Kiabáltam rájuk. – Csak magatokkal és az idióta faszságaitokkal vagytok elfoglalva holott az egyedüli akinek ez komolyan fáj ÉN VAGYOK!! De ti hülye "ki a jobb" dolgot csináltok még ebből is!!! Mégis mit képzelsz TE mivel vagy jobb TŐLE? – Mutattam először Stephanra majd Zlatanra?? Semmivel… - Mondtam mérgesen majd fogtam a táskámat és otthagytam őket a lakásba.

-          Na mi volt?? - Érdeklődött Heléna mikor beléptem a lakásba.

-          Szerinted? – Néztem rá szomorúan.

-          Pozitív. Alexandra is mondta és….

-          Mondd mi a szart keres itt? – Mérgelődtem.

-          Halkabban már…. Még meghallja és….

-          LESZAROM! – Csattantam fel, majd berohantam hozzá. – Mondd mikor tervelted ezt ki??? – Estem a bent ülő lánynak.

-          Tessék? Miről beszélsz?

-          Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek drága „megdugatom magam a híres EX pasimmal, hogy aztán magamhoz kötözzem” Alexandra.

-          Ez nem így van. Nem terveztem ezt a gyereket, ezt te is elhiheted.

-          Akkor miért rondítottál bele egy tökéletes kapcsolatba?

-          Még nem voltatok együtt és…. én… szeretem őt. – Nézett mélyen a szemembe. – elmentem hozzá, hogy összepakoljam a dolgaimat, de… való igaz nem ellenkeztem, viszont ő csókolt meg az ajtóba és aztán követték egymást a dolgok. Nagyon régen nem védekeztünk, már mert sosem történt baj….. mostanáig. Figyelj Lili én…. nem tudok mit mondani. Zlatan az apja és a Párizsi klub is megkereste… de ez már régi dolog.

-          Hogy érted ez?

-          Csak hogy már tavaly is elmehetett volna, de nem ment… és most újra felmerült az átigazolása és komolyabban érdeklődnek, mint bármikor. Szóval ez majdnem jól is jött.

-          Egyáltalán nem jött jól. – Vetettem oda undorodva. – Elmegy egy másik klubhoz és…. soha többé nem fogom látni, pedig már azt gondoltam, hogy vele maradok örökre.

-          Örökre? – Nevetett fel Alexandra. – Vele sosem lehet örökre tervezni…. Én… nem tudom mi lesz velünk, de most megígérte, hogy velem marad. Remélem így lesz, de semmi nem garantált nála.

-          Mondd akkor mi lesz????

-          Semmi… együtt leszünk és boldogan neveljük a babánkat. – Mosolygott rám miközben én darabokra törtem legbelül.

-          Mikor indultok?? – Érdeklődött Heléna.

-          Zlatan már Pénteken aláírja a szerződést…szóval Csütörtökön.

-          Húúú de az… holnap után. – Csodálkozott barátnőm.

-          Igen… tudod van egy nagyon jó orvosom Párizsba és Zlatanon is elvégzik az orvosi vizsgálatokat az új klubjába. Biztos megfog felelni hiszen remek erőnlétbe, van. Na jól van én megyek. Minden jót Lili. – Köszönt vissza gúnyosan én pedig bevonultam a szobába és ki sem jöttem egész nap.

Csütörtök: 

Mint valami őrült vezettem a sztrádán a repülőtér felé. Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy még ne szálljon fel. Zlatan megy a PSG-hez!!!!!  Szinte mindenhonnan ez folyt, de én az utolsó pillanatig kételkedtem benne, és ha csak egy kicsi remény is volt az itt maradására mindenképpen ki akartam használni. Talán azért mert mindezek ellenére még mindig nagyon- nagyon szerelmes voltam belé. Az agyam csak pörgött és pörgött. Nem tudtam, hogy merre lehet és igazából azt sem, hogy pontosan mikor indul a gép. Azt hiszem csak a véletlenen és a csodán múlott, hogy akkor megláttam őt. A nagy tömegben a tekintetem ide- oda járt míg végül egy pár ember gyűrűjében pillantottam meg. Magassága miatt kitűnt a tömegből összekötött hajjal, fehér pólóba, farmernadrágba és nagy napszemüvegbe le se tagadhatta volna magát. Próbáltam a közelébe kerülni, de a pár emberből hirtelen már egy egész tömeg lett. Mindenki a közelébe akart kerülni. A fotósok kattogtattak és kiabáltak. Borzasztóan idegesített és az már csak hab volt a tortán, hogy az egyik firkász felismert. Ekkor mindenki rám nézett ami csak annyiban volt jó, hogy Zlatan is észre vett. Mellém állt és a riporterekre rá se hederítve ezt kérdezte:

-          Te meg mit keresel itt?

-          Beszélnünk kell. Kettesbe. – Mondtam halkan.

-          Nem… nem tudom megoldani. A repülőm fél óra múlva indul.

-          Az még jó. Kérlek. – Néztem bele a szemébe és a könnyeimmel küszködtem.

-          Ott van Mino. Egy pillanat. Várj meg itt. – Majd elviharzott a menedzsere felé a tömeg meg utána. Egy pár perc múlva egyedül jött vissza.

-          Mino Riola beszél nekik helyettem is. Gyere, menjünk be ide. – Majd egy kisebb szobába invitált be. -  Mit akarsz?

-          Kérlek ne menj el! -  Pillantottam fel rá. – Ne hagyj itt! Én… nem tudom mi lesz..

-          Lili ezt nem most kellene megbeszélnünk. Már lekéstünk erről. Nekem mennem kell.

-          De csak látogatóba mész… vagyis csak ilyen csapatlátogatóba nem?

-          Mibe?

-          Nem maradsz ott ugye? Csak megnézed a csapatot és visszajössz. Elvégre neked itt van a klubod amihez tartozol. – Szinte hallottam mekkora butaságokat hordok össze- vissza, de minden szalmaszálba kapaszkodtam már.

-          Nem…. ez nem így megy. Már félig aláírtam. – Hangja nyugodt és fegyelmezett volt ellentétben az enyémmel, ami pedig ideges és hisztis.

-          Mi van ha én is azt mondom, hogy terhes vagyok?

-          Mi vagy? – Lepődött meg.

-          Nyugi nem vagyok, de akkor itt maradnál? Velem?

-          Ezt ne hozd fel, ha nem igaz. – Válaszolt mérgesen.

-          Zlatan…. Figyelj én, nem akarok egyedül lenni.

-          Lili ne dramatizáld már túl. Nem leszel egyedül. Elvégre Stephannal laksz együtt újra nem? Próbáld meg vele…. Ő komolyabb fiú mint én.

-          Attól még nem járunk, hogy ott lakok, mert én csak téged szeretlek.  – Bújtam közelebb hozzá, de ő eltolt.

-          Lili én ezt nem tehetem. Figyelj, én Alexandrával vagyok, és hamarosan lesz egy csodaszép fiam.

-          De én szeretlek. Talán te nem? – Figyeltem az arcát, de mintha nem is kérdeztem volna semmit. Szemeiből semmit nem bírtam kiolvasni.

-          Nemsokára megjön Alexandra. Mérges lesz, ha nem talál itt. – Nézett az ajtó felé.

-          Akkor ennyi?

-          Mondd mért én lettem a bűnbakja ennek a kapcsolatnak? Felajánlottam neked, hogy tarts velem, de te nemet mondtál. Akkor mégis miről beszélünk és mért jöttél ide patáliázni?

-          Ezt ennek gondolod? – Sírtam el magam.

-          Na ne már. Fejezd be!

-          Nem mehetek veled akármennyire is szeretném…

-          Távkapcsolatba sem mentél bele.

-          Nem bírnám megoldani, hogy hétről hétre repülőre üljek. Tudod nem mindenki van olyan jól eleresztve anyagilag.

-          Semmi ötletem nem tetszett amit felajánlottam neked. Semmi… és mégis idejössz és magyarázol és sírsz.

-          Szeretlek.

-          Megjött Alexandra… - Szolt, de ahogy a keze az ajtó kilincs után nyúlt hirtelen visszafordult, majd megcsókolt. Azt kívántam soha ne legyen vége ennek a pillanatnak, és mikor a pólója alá nyúltam és megéreztem tökéletes testét felfortyant bennem a vágy. Ő is megkívánt, majd valami pultféleségre ültem fel. Sietve lerángatta rólam a bugyim majd kikapcsolta az övét. Vadul csókolóztunk és egyre gyorsabban mozgott bennem. Mindketten tudtuk, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk és minden pillanatát ki akartam élvezni. El akartam raktározni a bőre illatát, a csókja ízét és minden apró részletét, amikre örökre emlékezni akarok. Sajnos nem tartott sokáig az együttlétünk, de az tartalmas volt.

-          Basszus Alexandra már hívogat. – Nézett a telefonjára majd megigazította a ruházatát. Én is hasonló képen tettem és mire Zlatan felvette a mobilt már újra összeszedtem magam.

-          Ez fantasztikus volt. – Suttogtam. – Ennek akarunk véget vetni?

-          Lili mennem kell…. Tényleg kurva jó volt, de… most megyek.

-          Szeretlek. – Próbálkoztam újra.

      - Én is szeretlek. Ezt jól jegyezd meg, de nem tehetek mást. Minden jót Lili. – Ezután egyedül maradtam az üres szobába. Kicsit később kijöttem, és próbáltam nem figyelni a hatalmas embertömegre, ami körülvette őket. Zlatan mellett Alexandra pózolt és a gömbölyödő hasát mutogatta. Zlatan talán észrevette a jelenlétemet, hiszen a tekintetünk találkozott majd némán elköszöntünk egymástól. Egész úton a lakásig zokogtam az autóba.

Mivel Helénával összevesztem Alexandra miatt újra Stephannal laktam. Sokat törtem a fejem azon, hogy másik albérletet keresek, de anyagilag nem volt jobb lehetőségem. Stephan nagyon nyomult, ami még nehezebbé tette a helyzetemet. Imádtam és még mindig tökéletes pasinak tartottam, de azt, hogy a barátságon túl lépjünk még nem érkeztem megfelelőnek. Egyik este azonban bejött a szobába.

- Szia. Ne haragudj, de bejöhetek?

- Igen persze…. mizu?

- Semmi én csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk vacsorázni. Volna kedved?

- Ne haragudj de éppen dolgozok és….

- Lili…. Szeretném ha jó kedved lenne….

- Jó kedvem van. – Majd felé villantottam egy tettetett mosolyt, de Stephan már túl jól ismert így nem tudtam becsapni.

- Nézd…. Zlatan nagyon jól érzi magát Párizsba…. Már ha ez érdekel.

- Nem. Nem érdekel és kérlek ne hozd őt fel nekem. Nem szeretnék róla hallani.

- Pedig el kell fogadnod ezt a dolgot, hogy…

- Stephan befejeznéd? Nem akarok erről beszélgetni. Nekem most dolgom van.

- Lilien mi lenne, ha elmennénk vacsorázni? – Jött közelebb és megsimogatta az arcom. – nem hagyom, hogy bánatos legyél… mert…. még mindig szeretlek. – Majd gyengéden az ágyra fektetett.

- Stephan én…. – Állítottam le… - Nem hiszem, hogy jó lenne, ha most….elvesztenénk a fejünket.

- Semmi nem érdekel csak te. – Majd közelebb húzott magához én pedig átadtam neki magam és igyekeztem elhessegetni a bűntudatomat.

November:

A munka eléggé akadozott, de igazából semmi nem érdekelt már. Egyedül az adott erőt, hogy tudtam már csak két félév van és mehetek haza, hogy otthon folytassam a munkát az újságnál. Hiányzott Heléna és a régi dolgaink, de ami a legjobban hiányzott az Zlatan. Nem néztem egy meccsét sem és mikor valahol megláttam a képét vagy hallottam a róla szóló hírt elfordítottam a fejem, vagy elkapcsoltam a televíziót. Sokat sírtam és egyszerűen úgy éreztem, hogy mikor felszállt arra repülőre egy darabot is elvitt belőlem. Mikor néha rá gondoltam szó szerint nem kaptam levegőt. Stephan mindig sajnálkozó pillantásokat lövellt felém és tudtam, hogy hibát követek el minden egyes nap mikor újra ágyba bújok vele mégsem éreztem elégnek a dolgot. Mikor vele voltam egy pillanatra elfelejtettem azt aki megbántott és átvert. Nem akartam arról tudomást venni, hogy Stephan újra azt hiszi, hogy együtt vagyunk. A suli után sokat voltam a szabadba és az őszi fákat, a tájat, várost, vagy csak úgy mindenfélét fényképezgettem. Néha a csoporttársaimmal beültünk egy kávéra vagy ebédelni, de a társasági életem teljesen megszakadt. Kezdtem úgy érezni, hogy olyan vagyok, mint Bella, akit elhagyott Edward. Mint egy élőhalott. Semmi nem váltott ki belőlem pozitív érzelmeket. Alig mosolyogtam csak minden nap a túlélésért voltam és azért, hogy ne kattanjak be Zlatan hiányától. Sokat hallgattam Rihanna egyik számát, ami teljesen visszaadta azt az érzést ami bennem kavargott. Egy csodaszép Novemberi napon Stephan várt az iskola előtt. Vadonatúj autója nagyon felkeltette a figyelmet. Odamentem hozzá mire ő intett, hogy üljek be. Úgy tettem és mikor megkérdeztem hova megyünk nem felet csak annyit, hogy van egy meglepetése, aminek biztos nagyon fogok örülni.

-          Mégis milyen meglepetés? – Érdeklődtem. Nem hittem, hogy bármi is felbírna dobni.

-          Tudom, hogy szomorú vagy és szeretnélek jobb kedvre deríteni.

-          Ez nagyon aranyos és tényleg köszönöm, de én… nem valószínű, hogy már leszek valaha is jókedvű.

-          Ettől akkor is eldobod az agyad. – Nézett rám és megállt Heléna házánál.

-          Mért álltunk meg itt? Heléna már nem beszél velem. – Hajtottam le szomorúan a fejem.

-          Kérlek, szállj ki és menj be hozzá. Mindenképpen meg kell beszélnetek ezt a dolgot. Hiszen barátnők vagytok és tudom, hogy hiányzik neked. Akkor bemész?

-          Be… de komolyan ez a meglepetés? – Néztem rá és nem is titkoltam mennyire csalódottnak érzem magam. Azt gondoltam valami eredetibb ötlettel áll elő.

-          Csak menj be! – Unszolt mire beadtam a derekam és bementem Helénához. Való igaz, hogy borzasztóan hiányozott a legjobb barátnőm. Sokat beszélgettünk és a végén még nevettem is. Úgy éreztem Stephan tényleg segített rajtam. Nem hiába ő a legjobb barátom.

-          Szóval akkor komolyan nem haragszol? – Néztem rá miközben egy pohár vörösbort tartottam a kezembe.

-          Nem, nem… de ezt már megbeszéltük. Ó bocsi csak csöngettek. – Szolt majd felpattant és az ajtó felé vette az irányt. Ekkor megláttam a szekrényen egy képet amin Zlatan az új csapata mezébe volt. Kék és piros színekből állt a bal sarkába pedig a címerbe az Eiffel torony volt. Közelebb mentem és jobban szemügyre vettem a képet. „ Ha tudnád, mennyire hiányzol” Suttogta és ekkor egy ismerős hangot hallottam a hátam mögött.