2016. november 14., hétfő

2/24. Fejezet. ⚽️ Búcsúzás és egy kis reménysugár ⚽️

Stephan:

A következő mérkőzésemig már nem sok időm volt és próbáltam sokkal többet edzeni, mint eddig. Sokat jártam az edző terembe és a közös csapat tréningek után is még a pályán voltam. Általában én voltam az utolsó, aki visszament a szállodába. Nagyon szerettem volna bizonyítani, hogy az edző is lássa, mennyire szeretnék kezdeni a következő mérkőzésen, amire már csak három napot kellett várni. A Németek ellen lépünk pályára és igazán szerettem volna, ha a csapatom bejut a negyed döntőbe, hiszen a tegnapi Spanyolok elleni győzelemmel remek esélyeink voltak akár a végső megmérettetésre is. Hatalmas öröm lenne számomra, ha felemelhetném az Európa Bajnoki kupát még így is, hogy nem sok mindent tehettem hozzá csapatom győzelmi sorozatához. Bár az azért elégedettséggel töltött el, hogy pont a Svédek ellen sikerült betalálnom. Boldog voltam, hogy Lilivel is találkoztam tegnap, mert szegény eléggé sokat melózik mostanában így alig volt időnk találkozni. Rengeteget vannak úton és kicsit féltem is őt, hiszen mindenhova időben kell odaérniük barátnőm pedig, szereti a sebességet. Kamillával is normálisan tudtam beszélgetni, aminek szintén örültem, mert már csak Lili miatt sem akartam vele rossz kapcsolatot ápolni. Éppen egy edzésről indultam a szálloda felé, amikor megcsörrent a telefonom és bár eléggé húztam a számat felvettem a készüléket:
- Mondd Zlatan! – Szóltam bele.
- Szia, haver mit csinálsz? – Hallottam erős hangját.
- Éppen edzésről tartok haza, tudod, készülök a következő mérkőzésre, ugyanis menetelünk tovább. Főleg a tegnapi fantasztikus győzelmünk után. – Válaszoltam és jól esett egy kicsit heccelni ezzel őt. Imádtam, hogy valamiben én állhatok nyerésre.
- Gratulálok, de úgy tudom, te nem léptél pályára. – Vágott vissza, de jobbnak láttam, ha egy levegő vétel után elengedem a fülem mellett a bántó mondatát.
- Figyelj, mondd miért hívtál és essünk túl rajta. – Sürgettem.
- A segítséged kellene.  – Mondta és elméláztam, hogy miben tudnék, én segíti.
- Miről volna szó?
- Szóval… - kezdte és eléggé zaklatottá vált a hangja. – 30.–án írok alá Manchesterbe és van egy pár dobozra való cuccom, amit még össze kéne pakolnom.
- Segítsek dobozokat pakolni? – Nevettem fel. – Talán nincsenek költöztető emberek?
- Nem csak erről van szó. – Mondta majd egy nagy levegővétel után folytatta. – hanem Lili mellett kéne lenni.
- Mikor elmész? – Kérdeztem rá és tudtam, hogy erre gondol. Undorító dolognak tartottam, amit művel. Átpasszolja, nekem élete szerelmét mikor neki már nem kell és szegény lány így is teljesen odáig van érte. Ez a szemétláda bármit megtehet vele ő akkor is meg fog neki bocsájtani, ha kell akár ezerszer is. Tudom, hogy a B.L. az álma és én is szeretnék nagy tornákon szerepelni és nagy meccseket játszani, de mikor találok egy kedves lányt, akivel mindent meg tudnék oldani és családot is alapíthatnék, vele akkor nem hagynám el semmi pénzért. A karrier csak egy múló dolog, de a családom a foci után is velem lesznek.
- Többek között igen. Szeretném, ha mellette maradnál és tudom, hogy sok a dolgod meg minden, de talán nem nagy kérés, ha napi szinten tudnál vele beszélgetni.
- Miért lesz attól neki jobb? – Érdeklődtem és próbáltam nem felhúzni magam ezen a témán. – Mondd miért lesz neki attól jobb, hogy bár én ott vagyok vele, mint a legjobb barátja, de te, aki a szerelme elment.
- Bármikor meglátogathat, és akkor beszélünk, amikor csak akar.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. Rengeteg meccsed lesz, ha beindul az idény és nem hiszem, hogy edzésekről is el fogsz lébecolni, mert nem olyannak ismerlek, aki csak egy tréninget is kihagyna. Meg amilyen a mentalitásod neked első lesz a foci és nem Lili.
- Megkértem a kezét, de nemet mondott.
- Tudom tegnap mesélte. – Osztottam meg vele és bár örültem Lili nemleges válaszának nem igazán értettem miért csinálta, hiába magyarázta meg tegnap akkor is zavaros nekem ez az egész. Az egy dolog, hogy engem anno kikosarazott, de Zlatant.
- Nemet mondott, és lehet ez a mostani döntésem miatt van. Persze elfogadta a gyűrűt, de csak, mint ilyen ígéret ajándékként és nem, mint eljegyzés. Fél az egyedülléttől és ezért is szeretném, ha mikor pakolunk, akkor ott lennél vele, és ha kibukik, akkor foghatnád a kezét és talán még ott is aludhatnál vele, persze azt nem szeretném, hogy rámássz, mert ő akkor is az enyém és én… - Hallgatott el.
- Haver jól vagy? – Kérdeztem mikor meghallottam, hogy Zlatannak mintha elcsuklana a hangja. Sosem gondoltam volna róla, hogy ennyire padlóra vágja Lilitől való távozása.
- Persze csak ahhoz, hogy kövessem, az álmaimat el kell hagynom Lilit, és ez szar, mert ő gyűlöli a távkapcsolatot és nem is akarja megérteni mennyire fontos ez nekem.
- Csak mert félt és szeret. A P.L. nem egy leányálom. – Mondtam tárgyilagosan.
- De akkor mi a fenének mondott nemet?? Nem vagyok elég jó? – Csattant fel.
-  Mindketten tudjuk, hogy nem egy házasság párti és fél a kötelezettségektől.
- Ez igaz lehet. Szóval akkor mikor érsz rá? – Kanyarodott vissza az eredeti témához.
- Csak lefürdök és átöltözök. A lakás előtt találkozzunk, mondjuk olyan fél óra múlva.
- Rendben van, és köszi Stephan. – Szolt majd lerakta a telefont. Egész úton ezen járt az agyam, és már előre féltem Lili kitörésétől.

Lili: 
A tegnapi Olasz meccsen lezárultak a csoportkörök és boldog voltam, hogy Stephanék bejutottak a nyolcad döntőbe. Nagyon büszke voltam a barátomra még így is, hogy nem lépett pályára. Mióta Zlatan elment tőlem csak egyszer beszéltem vele és az sem volt annyira tartalmas. A gyűrűt visszahúztam az kezemre és próbáltam szokni az érzést, hogy rajtam van. Mivel a következő meccsekig volt pár nap szabadságunk így Kamillával elhatároztuk, hogy gyorsan elküldjük az anyagot Paolónak és csak pihenni fogunk. Átbeszéltem vele a dolgokat és arra jutottam, hogy nem éri meg vele veszekednem, hiszen elvileg egy csapat vagyunk és itt Párizsban csak egymásra számíthatunk. A két másik kollégámat szinte alig láttuk, de nem is nagyon hiányoztak. Jól elvoltunk mi ketten. Jóval délutánba járt már az idő és én épp a televíziót néztem Kamilla pedig Márkkal volt egy munkaegyeztetésen mikor csörgött a telefonom. Barátnőm Heléna hívott és örömmel kaptam fel a készüléket.
- Szia Lili van már programod Július 23. –ára? – Kezdett bele rögtön a közepébe.
- Nem hiszem, de remélhetőleg nem küldenek ki Rioba. – Utaltam az Olimpiára, amiről egyre többet beszélgettünk Kamillával. Ő menni szeretett volna én nem. Semmi kedvem nem lett volna rengeteget repülőzni és ott elkapni valami fura fertőzést.
- Akkor nagyon imádkozzál, hogy ne is ugyanis akkor lesz az ESKÜVŐM!!! – Kiabálta az utolsó szót Heléna.
- Micsoda? Te jó ég, ez fantasztikus. – Ugrottam fel örömömbe a kanapéról. – Nagyon gyorsak vagytok.
- Igen Manuel nagyon édes volt, mert beszélgettünk a babáról és, azt mondta ő azt szeretné, ha családba nőne fel és én is ezen az állásponton voltam. Erre másnap elvitt vacsorázni és megkérte a kezem. Nyilván való igent mondtam. – Nevetett fel majd így folytatta: - Nem úgy, mint egyesek.
- Szóval hallottad. – Sóhajtottam fel.
- Persze, hogy hallottam. Mégis mit gondolsz Kovács Lilien hogy ezt eltitkolhatod előlem?
- Nem, dehogy is, csak fel akartalak hívni, de nem tudtam te hogyan fogadnád. Zlatan is eléggé rosszul reagálta le. Főleg, hogy utána elküldtem a búsba most meg alig beszélünk.
- Miért nem fogadtad el Lili? – Kérdezte komolyan és tudtam, hogy a legjobb barátnőmnek nem hazudhatok.
- Jaj Heléna én félek attól, hogy egyedül maradok. Most is a fejem fölött lebeg ez az egész átigazolás. Stephan a Rómába Zlatan az Unitednél te pedig összeházasodsz Manuellel, aminek nagyon örülök tényleg, de mindenki megy az útján én meg egyedül vagyok, és egyhelyben állok.
- Lili ez nem igaz, hiszen remek fotós vagy és már egész jók a cikkeid is.
- Mi az, hogy egész jók? – Kaptam fel a fejem.
- Nyugi már csak hülyülök. Tehetséges vagy és hidd el majd a nagyobb sikerek is jönnek, csak tényleg az gondoltam egy nagycsalád leszünk és igent mondasz a tesómnak. Nagyon sokat készült rá és még ilyen kis beszéde is volt.
- Itt nem adta elő, bár amint megláttam a dobozt pánikba estem.
- Hihetetlen vagy. Szerintem te vagy az egyedüli, aki nem akar férjhez menni ahhoz a pasihoz, akibe amúgy teljes szívvel szerelmes.
- Igen lehetséges. – Mosolyodtam el.
- Lesz rá azért esély, hogy esetleg meggondold magad? – Puhatolózott.
- Nem tudom. lehetséges, hiszen már szokom a gyűrűt.
- Ez remek és van még valami… - Kezdte Heléna, de ekkor meghallottam, hogy babrálnak a zárral. Furcsa volt, mert Kamilla sosem viszi el a kulcsát, ha itthon vagyok, csak csenget.
- Várj egy kicsit. Azt hiszem jött valaki. – Állítottam le Helénát majd Stephan fejét pillantottam meg az ajtómba. – Heléna ne haragudj, de most le kell tennem. Majd még este felhívlak, és nagyon gratulálok nektek. Remélem, ott tudok lenni.
- Én is és vigyázz magadra. Szia. – Köszönt el miközben Stephan már be is jött az előszobába.
- Szia. Neked meg honnan van kulcsod? – Köszöntem rá.
- Zlatan adta és ő is jön, csak hoz egy pár dobozt. – Nézett rám aranyosan.
- Dobozt, de hát miért? – Értetlenkedtem.
- Mert pakolunk. Szia, Lili. – Jött be Zlatan is majd köszönés képen adott egy puszit.
- Pakolsz? Mégis hova és…- De meg sem várta, amit akartam kérdezni tőle, azonnal bevonult a hálóba.
- Lili csak vegyél mély levegőt. – Szólt Stephan és mindketten Zlatan után mentünk, aki a ruháit nézegette.
- Egy pár dolgot már átküldtem Alexandrával, de itt is vannak ruháim és cipőim is. Meg egy pár sport cuccom.
- Akkor ez most ilyen elköltözés? – Esett le és igyekeztem nagyon erősnek tűnni. Elhatároztam, hogy lesz, ami lesz nem sírok. – Már nem is fogunk találkozni?
- Nem tudom, mert én holnap repülök, hiszen 30.- án bejelentem és aláírok. Úgy volt, hogy már ma este megyek, de Alexandra még a szüleinél van, akik Maxival szerettek volna még egy picit lenni, és még én sem pakoltam össze mindent.
- Rendben. Akkor segítsek vagy valami? – Kérdeztem és igyekeztem nem ránézni a hatalmas ruhakupacra, ami pár perc alatt összegyűlt.
- Nem kell, köszi. – Mosolygott rám.
- Akkor én nem is zavarok, a nappaliba leszek – Hagytam ott őket és kiléptem a szobából. Bekapcsoltam a televíziót, de agyam semmit nem fogott fel a műsorból, hiszen csak a szobában lévő férfin járt.
- Jól vagy? – Ült le mellém Stephan és megfogta a kezem mire némán bólintottam. – Ne szomorkodj, hiszen eddig is megbírtátok oldani és ezután sem lesz másképp.
- Elfelejtkezik rólam és lesz neki más. – Néztem rá barátomra.
- Miért mondasz ilyeneket? Ugyan miért volna más? Meg amúgy is, ha hamarabb nem a tesóm esküvőjén tuti találkoztok.
- Igen. Akkor már te is hallottad a hírt, de azért fura nem?
- Eléggé, de én örülök nekik, hiszen Manuel is majd kicsattan a boldogságtól, és biztos vagyok benne, hogy Heléna sem viselkedik másként.
- Jó nekik, hogy van egy biztos pont az életükben. Ők már örökké együtt lesznek.
- Remélem, de neked is van Lili. – Szorította meg a kezem. – Én veled vagyok, és mindig számíthatsz rám.
- Stephan bármi lesz, mi mindig itt leszünk egymásnak jó? Megígéred ezt nekem? – Kérdeztem és csodaszép szemeit néztem miközben csak kihullott pár könnycsepp az enyémekből.
- Persze, hogy megígérem Lili. – Ölelt magához. Egy pár perc telhetett így el mikor Zlatan hangját hallottam a másik szobából.
- Lili idejössz egy kicsit?
- Egy pillanat. Igen? – Néztem rá kérdőn és nem értettem miért van két fotónk is a kezébe.
- Melyiket akarod megtartani? Egyiket elviszem, mert jó lenne ott is, ha lenne egy közös képük és…
- Felőlem mindkettőt elviheted. – Vetettem oda neki majd hátat fordítottam és a konyhába igyekeztem, de miután gyorsan lerakta a képeket megfogta a kezem és maga felé fordított.
- Mit akarsz? – Kérdeztem és próbáltam nem rá nézni, de felemelte a fejem és kisimított egy tincset a szememből, ami még egy kicsit könnyes volt.
- Ne csináld ezt, mert akár hiszed akár nem nekem is nagyon nehéz.
- Figyelj, nem tudom, hogy kell ehhez az egészhez viszonyulnom, szóval engedd meg, hogy azt érezzem amit. Felőlem elviheted, az összes képet nekem nem kell egy se. – Néztem rá mérgesen.
- Lili csak örülj velem, kérlek! Én annyira boldog vagyok, és büszke vagyok magamra és…
- Te mindig az vagy. – Ültem le az ágyra. – Mindig ez a fene nagy én vagyok a Király hozzáállás.
- Lehet, de ez nem nagyképűség ez önbizalom és most is csak azt tudom mondani, hogy igenis boldog vagyok, hogy még elhívtak egy ilyen kaliberű csapatba. Anglia nem távolság.
- Legalább nem Kínába mentél vagy Amerikába. – Szóltam miközben felvettem az egyik sárga cipőjét amire Maximillian felirat volt belevarrva.
- Szeretlek Lili és akkor hívsz, amikor csak akarsz, és akkor jössz, amikor csak akarsz. Rendben van?
- Rendben, de a ma estét sem töltjük már együtt? – Reménykedtem.
- Sajnos nem lehet édes, mert holnap nagyon korán jelenésem van orvosi vizsgálatra.
- Értem. Akkor pakolj gyorsan és menj, én addig Stephannal leszek.
- Szeretném, ha vigyáznál vele. – Aggodalmaskodott.
- Ő a barátom, és ő mindig ott volt, amikor te nem. – Vágtam rá és magára hagytam majd Stephan mellé ültem a kanapéra, aki éppen a telefonját nyomkodta és Manuellel beszélgetett.
- Na, mik a hírek? – Érdeklődtem.
- Semmi, a tesóm csak az esküvőről dumál.
- Értem én visszamegyek Zlatanhoz. – Álltam fel, de Stephan megfogta a kezem és újra feltette a kérdést.
- Jól vagy?
- Én azt hittem, hogy még egy estét együtt tölthetek vele és most kiderült, hogy nem. Egyet sem. De nem érdekes. – Mosolyogtam szomorúan és ekkor eszembe jutott egy ötlet.
- Zlatan mi lenne, ha én mennék, el oda ahol most te alszol?
- Tessék? Eljönnél velem a szállodába?
- Ha csak így lehetünk együtt utoljára akkor…
- Lili nem utoljára. Ne lásd már ennyire borúsan a dolgokat, te JÓ ÉG! – Túrt bele hosszú hajába.
- Oké, rendben, csak még veled akartam volna lenni.
- A tesóm esküvőjén találkozunk, és nem kell, hogy ma velem gyere. -  Adott egy puszit majd felkapta az egyik dobozt. – Ezt kiviszem, és még jövök.
- Stephan is tudna segíteni és én is és akkor hamarabb végeznél. – Ajánlottam fel mire belement. Gyorsan le akartam rendezni ezt az utolsó nagy búcsúzást és hálát adtam az égnek, hogy Stephan itt van mellettem. Maximum fél óra múlva pedig meg is volt minden és én csak az üresen tátongó szekrényt láttam magam előtt.
- Akkor én megyek Lili. – Lépett közelebb hozzám. – Akkor hívsz, amikor akarsz és holnap én is telefonálok. Vigyázz magadra jó? – Húzott közelebb magához majd lágyan megcsókolt.
- Ne menj el. – Suttogtam mikor már a cipőjét húzta. – Ne menj el. – Ismételtem újra és újra, de persze nem hallotta, mert túlságosan el volt foglalva Stephannal, ám amikor már a kocsinál volt kiszaladtam hozzá, Stephan pedig utánam.
- NE MENJ EL!! Én megteszek mindent, hozzád megyek, ha kell én bármit megteszek komolyan, csak maradj, velem kérlek!! Annyira szeretlek. – Fogtam meg a kezét.
- Én is szeretlek Lili, de mennem kell. – Nézett rám majd forrón megcsókolt. Átöleltem a derekát és magamhoz szorítottam. Úgy éreztem sosem akarom elengedni. Soha. Csak élveztem a puha ajkát és próbáltam nem levegőért kapkodni, hiszen annyi ideig akartam élvezni édes csókját, amíg csak tudom. Mikor viszont a pólója alá csúsztattam volna a kezem leállított és így szólt.
- Lili ne nehezítsd meg! Mennem kell. Stephan vigyáz rád igaz Stephan? – Nézett rá és beült az autójába.
- Persze. – Hallottam barátomat a hátam mögül majd megfogta a kezem és elhúzott a kocsitól így Zlatan el tudott hajtani én pedig úgy éreztem újra összetörök. Stephan behúzott a lakásba és ekkor Kamilla is megjött. Látta, hogy nem aktuális a helyzet a csevegésre így inkább bevonult a saját szobájába. Csak ültem üveges tekintettel a nappaliba Stephan pedig éppen teát főzött. Elhatároztam, hogy soha többé nem fogok egyetlen férfinak sem hinni és soha többé nem zuhanok meg. Egy napot adtam magamnak a siránkozásra és elhatároztam, hogy utána vége. Soha nem láthatja rajtam sem Zlatan sem Stephan mennyire fáj. Soha nem fog velem játszani többé. Elment és vége, számomra nincs többé ez az ember. Összetörte a szívemet, tehát már érezni sem tudok. A dobozokkal együtt a szerelmes Lili is vele ment.
- Tessék, ezt idd meg. – Nyújtott felém egy bögre teát Stephan. – Jót fog tenni.
- Nem szeretem a teát. – Makacskodtam.
- De ez akkor is jót fog tenni. Idd már meg! – Nézett rám szigorúan én pedig belekortyoltam a meleg italba, ami tényleg egész finom volt. – Ez egy nyugtató tea, amire most pont szükséged van. – Ült le mellém.
- Köszönöm. Bemegyek Kamillához és megbeszélem vele a munkát.
- Lili inkább pihenned kéne. Gyere ide és ha akarsz akkor sírd ki magad.
- Nem fogok sírni. Nagyon kemény csaj vagyok. – Mondtam neki és próbáltam elnevetni a dolgot.
- Túl jól ismerlek már drágám ahhoz, hogy tudjam mennyire megrázott ez az egész dolog.
- Miért nem akart még itt maradni?
- Mert holnap korán kel és biztos nem akart felébreszteni és…
- Vagy nem akart velem lenni. – Állapítottam meg. – Biztos már…
- Biztos nem akarta, hogy fájjon. Nem érted meg Lili? Neki is szar és nyilván azért nem akart veled lefeküdni, mert utána neki is rossz lenne. Kérlek, nézd már egy kicsit az ő helyzetét is.
- Mióta véded őt ennyire? – Kérdeztem és meglepett, hogy mennyire kiáll Zlatan mellett.
- Nem védem, de ez az igazság. Minden álma az a rohadt kupa akkor hagy harcoljon meg érte. Lehet, én sem tennék másképp, de nekem nincs ilyen lehetőségem.
- Itt hagynád Olaszországot?
- Nem azt mondtam, csak talán gondolkoznék rajta. Viszont most nagyon várom a szezonkezdést és a következő meccset is. Ez a legjobb dolog, hogy Párizsba lehetek. Tudod mennyire boldog voltam mikor megkaptam a behívómat? Lili nekünk az életünk a foci és, hogy mennyire jól csináljuk, a dolgunkat az kupákba kell mérni és minél jobb vagy annál több kupát nyersz. Imádok futballozni, ahogy Zlatan is és nem bánthatod, azért mert van egy álma.
- Remek akkor én vagyok a rossz. – Állapítottam meg.
- Nem vagy rossz, csak lehetnél egy kicsit megértőbb.
- Hagyjuk, inkább bemegyek a szobába. – Hagytam ott Stephant és mikor megláttam az üres szekrényt, szívemet elöntötte a fájdalom. Gyorsan becsuktam, és lefeküdtem az ágyra. Még egy inget sem hagyott itt, amin érezhettem volna az illatát. Semmi nem maradt belőle csak a fotók a falon. Kutakodni kezdtem a fiókba, hátha találok még valamit, de semmi nem volt. Mintha sosem lakott volna velem. Szememet elöntötték a könnyek én pedig nem is akartam megállítani őket. Nagyon hangosan zokogtam mikor bejött Stephan és leült mellém.
- Lili miattam sosem kéne sírnod. – Ölelt magához szorosan. – Soha nem bántanálak meg.
- Annyira… - Kezdtem, de a mondatot nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonom. Újra Heléna hívott én pedig miután kicsit megnyugodtam felvettem.
- Szia. Bocsi, vissza akartalak hívni, csak elmaradt.
- Semmi baj. Jól vagy? – Kérdezte aggódva és tudtam, hogy valószínűleg már beszélt a testvérével.
- Persze minden szuper. A tesód kiköltözött én pedig itthon vagyok Kamillával és Stephannal.
- Akkor rendben, bár a hangod nem annyira azt mutatja és..
- Heléna jól vagyok! – Mondtam erélyesebben mire abbahagyta a puhatolózást.
- Figyelj mielőtt leraktuk volna még lett volna egy pár dolog, amit meg kellett volna beszélnünk.
- Miről van szó? – Érdeklődtem.
- Csak tudod, mivel én hamarosan Manuelhez megyek, nyilván összeköltözünk az ő lakásába és arra gondoltam, hogy mivel kell a pénz is, és egy lakás amúgy is kelendő eladom.
- Eladod a lakásodat? – Csodálkoztam és ekkor leesett a dolog. – De akkor én hol fogok lakni Heléna?
- Lili figyelj, egy pár hónapig még lakhatsz benne, hiszen nyilván nem fogom a fejed alól elvinni, de…
- Miért nem adod ki bérbe nekem?
- Mert az nem éri meg és kell a pénz.
- Talán Manuelnek nincs elég pénze? – Lepődtem meg.
- Nem erről van szó. Mindent ő akar állni az esküvővel kapcsolatba és megegyeztünk, hogy a baba dolgait az én pénzemből vesszük meg. Nézd, én nem vagyok olyan jól eleresztve és ezért gondoltam ezt a lakás eladást. Milánóba rengeteg szép hely van, és ha szeretnéd, segítek másik otthont keresni.
- De nekem jó, ami van. Szeretem azt a helyet és mindig beszálltam mindenbe. Pontosan fizettem és…
- Lili figyelj, sajnálom.
- Sajnálod? Azt hittem a legjobb barátnőm vagy erre meg csak úgy az utcára küldesz?
- Ez nem így van. – Védekezett.
- De igen így van. Mégis mit gondolsz, hova a fenéből menjek? Nekem sincs sok pénzem és…
- Lili ne már.
- NE MÁR? Azt hittem a legjobb barátnőm vagy! – Kiabáltam vele. – Erre meg kipakolsz, csak mert férjhez mész egy gazdag pasihoz. Jesszusom, Heléna.
- Lili Manuel és én nem vagyunk közös kasszán, és nem is gondoltam, hogy egy hamar azon leszünk, hiszen nekem első a függetlenségem.
- Te is ugyanolyan, vagy mint a testvéred!! Csak a magad érdekeid nézed és engem leszarsz. Elegem van belőletek, és soha többé nem akarok rólatok hallani!!  Hagyjatok békén! – Teremtettem le és kinyomtam a telefont majd a földhöz csaptam. Mostanában ha mérges vagyok, mindig ezt csinálom. Nagyon gyorsan ki kell találnom valamit, de eléggé sötét jövő elé nézek, hiszen se pasim se lakásom. Ráadásul mindez két olyan ember miatt, akik nagyon a szívemhez nőttek.
- Miért kiabáltál Helénával? – Hallottam Stephan kedves hangját a hátam mögött és elmeséltem neki a dolgokat.
- Lili ha szeretnéd én nagyon szívesen beszélek Manuellel és esetleg ő tud beszélni Heléna fejével.
- Nem kell, de köszönöm, csak rosszul esik.
- Megvegyem neked a lakást? – Nézett rám kérdőn és én nagyon meglepődtem a segítő készségén.
- Drága Stephan ugyan már.  – Néztem bele a szemébe, és jól esett, hogy ennyire a szívén viseli a sorsom.
- Lili én meg tudnám venni neked…
- Túl drága. – Állítottam le.
- Érted semmi sem drága, és ha azt látom, hogy mosolyogsz akkor már megérte. Hidd már el, hogy mindent megtennék érted.
- Annyira szeretlek. – Öleltem magamhoz és abban a pillanatban tényleg így gondoltam, ahogy beszívtam fantasztikus illatát, majd picit eltolt magától és a szemembe nézett. Lehet meglepődött a mondatomon, mert légzése felgyorsult majd láttam, hogy tekintete az ajkaimra tévedt. Tudtam, hogy mondanom kell valamit, mielőtt barátom olyat tenne, amit nem kéne.
- Stephan kérlek, ne gondolj a mondat mögé semmit.
- Rendben. – Állt fel és idegesen beletúrt a hajába.
- Ne haragudj, csak kicsúszott a számon. Vagyis nem csúszott ki, mert tényleg így gondolom, de csak barátság szintjén.
- Semmi baj Lili. – Majd magához húzott én pedig mellkasához szorítottam a fejem majd adott egy lágy puszit a fejemre.
-  Van még más ötletem is. – Kezdte.
- Micsoda? – Húzódtam el tőle és a szemeibe néztem.
- Költözz hozzám, Rómába. – Mondta izgatottan, majd mikor értetlen arcomat látta folytatta. – Te úgyis össze-vissza mászkálsz, az országba mikor interjúzol, és egy-egy eseményről fotózol. Ez a lap országos szintű és tudom, hogy Milánóba van, a központ viszont csak egy hónapban maximum kétszer kell találkoznod Paolóval. Az anyagokat e-mailbe is elküldhetnéd neki, és ha találkozni akarsz, akkor vonatra szállnál és pár óra alatt ott vagy. Velem lehetnél és én örülnék neki, mert magam mellett tudnálak így biztos lehetek benne, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget mikor esetleg szomorú vagy.
- Stephan én még nem tudom. Ezen még nem is gondolkoztam. – Hajtottam le a fejem.
- De jó ötletnek tartod? – Nézett rám és csodaszép szemeiből sugárzott a reménykedés.
- Igen, jó lenne veled lakni megint, viszont akkor beszélnem kell Paolóval.
- Nem kell most döntened, elég az E. B. után és Heléna mondta, hogy nem rak ki azonnal. Lili én volnék a világ legboldogabb embere, ha újra együtt laknánk. Komolyan drágám annyira jó lenne és amúgy is semmit se kéne kitapasztalni, hiszen már laktunk együtt és ismerjük a másik napirendjét. Tudjuk miket szeret a másik, és a számlák fizetése sem okozott soha problémát. Veled mindent megtudok beszélni, és te sem lennél egyedül és én sem. Tiszta sor.
- Stephan, de akkor is csak…
 Barátság. – Vágott bele a szavamba, hiszen nagyon jól tudta mit akarok. -  Megértettem már ezerszer és elfogadtam, de tudom, hogy még érzel azért dolgokat irántam és bár félre álltam azért mindig itt leszek, ha kellek. Bármilyen formába. – Simogatta meg az arcom.

- Köszönöm, hogy vagy nekem. – Fogtam meg a kezét és már nem is láttam olyan borúsnak a jövőt, mint pár perccel ezelőtt.

2 megjegyzés:

Dolores Faria írta...

Szia!
Nagyon tetszett a történet, bár az elején egy kicsit kiakadtam Zlatanra, de hát ez van.Viszont a végén Stephan annyira cuki volt, hogy végig vigyorogtam míg olvastam. :D
Remélem hamar hozod a folytatást.
Addig is ihlettel teli időt kívánok: Dolores <3

Andrea írta...

Szia. Köszönöm, örülök, hogy tetszett és hogy írtál. Hamarosan hozom a folytatást. :). <3