10. fejezet.Csalódás....

Az utcára érve azonban nem tudtam merre kéne menni és Zlatan is utolért. Átölelt én pedig csak zokogtam és sehogy sem tudtam abbahagyni.

-          Nem…. ezt nem hiszem el. Nem teheted ezt velem… velünk. – Kiabáltam. – Mégis mit képzel ez a hülye idióta picsa? Honnan tudja egyáltalán, hogy te vagy az apja? Amilyen kurva mindenkivel összefekhet és…

-          Az időpont, amit megadott stimmel. Az utolsó együtt töltött esténken történt. A szakítós sex.

-          Nem vagyok kíváncsi a részletekre.  – Néztem rá a könnyeim között.

-          Lilien figyelj, ha igaz is a hír akkor sem kell szakítanunk,  viszont az én családom baromi zűrös volt és megfogadtam ha gyerekem lesz nem fogom hagyni, hogy apa nélkül nőjön fel vagy akár az egyik szülőjébe is hiányt szenvedjen. Mindenben támogatom Alexandrát és Párizs gyönyörű hely és a PSG egy igen jó csapat. Ott is nézhetnénk házat.

-          Én nem mehetek el. Nekem itt vagy az ösztöndíjam és itt van az iskolám.

-          Biztos ott is rengeteg ilyen jellegű suli van.

-          Nem érted. Én nem mehetek veled. Én…..

-          Lilien. – Jött közelebb hozzám, de amikor át akart ölelni ellöktem magamtól és beszálltam az autóba, majd indítottam. Fogalmam sincs, hogy merre megyek, hiszen a könnyeimtől amúgy sem láttam semmit. Csak mentem a városon keresztül, míg végül azon kaptam magam, hogy Stephan lakása előtt állok. Megálltam leállítottam a motort, majd a kormányra hajtottam a fejem és bőgtem, mint egy óvodás. Nem tudom mennyi ideig sírtam, mikor Stephan kopogott az autó ablakán. Felnéztem rá és kinyitottam az ajtót.

-          Lili mi a fenét keresel itt… és jól vagy? – Lepődött meg mikor meglátta könnyes arcom.

-          Nem… én… beszélnünk kell…. Vagyis valakivel beszélnem kell és….

-          Figyelj nem tudom miért jöttél ide hiszen világosan elmondtam, hogy nem akarok hallani semmit rólatok.

-          De én beszélni szeretnék veled, mert…. annyira össze vagyok törve.

-          Talán a tökéletes Zlatan mégsem olyan tökéletes?

-          Nem… mi…. vagyis ő….. meghallgatsz? – Néztem fel rá ártatlan szemekkel, de sajnos semmi nem hatotta meg.

-          Semmi olyat nem tudsz mondani amitől, megváltozna a véleményem. – Mondta szigorúan majd a lakás felé vette az irányt én pedig követtem, de rám csapta az ajtót. Szerencsére még nem felejtettem el a kapu kódot így gyorsan utolértem a lépcsőn.

-          Te meg hogy jöttél be? – Kérdezte.

-          Talán elfelejtetted, hogy több mint fél évet laktam itt.

-          Jó…. – Sóhajtott. – Mi történt? – Léptünk be a lakásba és mikor eszembe jutott miért is jöttem újra könnyekben törtem ki.

-          Alexandra… terhes és… én……- Habogtam.

-          Mi… várj! Várj már! Így nem tudom, hogy miről beszélsz.

-          Csak arról. – Folytattam egy nagy levegő után – hogy Alexandra terhes és Zlatan a gyereke apja.

-          Ezt nem hiszem el. – Csapott mérgében az asztalra. – Egy utolsó szemétláda.

-          Ne mondd ezt, kérlek. – Fogtam meg a kezét. Bár fogalmam sem volt miért védem még mindig Zlatant de akkor sem esett jól, hogy bántó szavakat mondanak róla.

-          Igyál egy pohár vizet, attól megnyugszol, és higgadtabban el tudod mondani a történteket.

-          Rendben van. – A víz segített, de a fájdalmamat nem mosta el. Minden esetre jó volt elmesélni neki a dolgokat. – Utálom, hogy minden pasi ennyire átvág. – Siránkoztam.

-          Sajnálom.

-          Ó én… bocsánat, csak kicsúszott a számon. Ne haragudj Stephan.

-          Nem.. igazad van. Ha nem tettem volna veled is ezt akkor talán még mindig a barátnőm lennél. Nem tetted volna Zlatannal azt amit én pedig most nem akarnám beverni a képét.

-          Nem tudom mit tegyek, hiszen akkor még nem voltunk együtt, szóval semmi okom rá, hogy haragudjak de ez egy gyerek. Aki még csak nem is az enyém.

-          Mért talán te is terhes vagy? – Csodálkozott.

-          Jaj dehogy is. Nem, csak tudod, én szeretem Zlatant. Komolyan és én úgy érzem ő az. Tudod a nagy Ő. Az ember megérzi, ha rátalál nem?

-          De… igen. Aztán tesz egy butaságot és elveszíti. – Suttogta. – Ezt fel kell vennem. - és gyorsan elsietett a másik szobába telefonálni. Engedtem magamnak még egy pohár vizet mikor csöngettek az ajtón. Stephan telefonált és én nem tudtam mit tegyek. A csengő továbbra is visított én pedig nem késlekedtem tovább. Kinyitottam és Zlatan állt az ajtóba.

-          Reméltem, hogy itt leszel.

-          Mért jöttél utánam?

-          Beszéljük meg.

-          Mégis mit? Ezt nem tudod már megmagyarázni.

-          Annyi nem elég, hogy szeretlek? Azt szeretném, ha velem jönnél. – Nézett mélyen a szemembe és a hátunk mögött megjelent Stephan.

-          Csá. Mit keresel itt?

-          Csak Lilivel szerettem volna beszélni.

-          Ő nem szeretne….

-          Hé… rólam van szó és én is itt vagyok. – Szóltam közbe.

-          Hazajössz? – Nézett rám Zlatan és ahogy nézett nem tudtam ellenállni neki. Bocsánatot kértem Stephantól és megköszöntem a segítséget és az együttérzést. Este egymás mellett feküdtünk és a jövőről beszélgettünk. Zlatan azzal érvelt, hogy bárhol bebírom fejezni az iskolát és ő majd mindenben segít, de én nem akartam a nevével visszaélni.

-          De nem értem azt sem, hogy mért kell Párizsba költöznöd ahhoz, hogy támogasd Alexandrát.

-          Mert ő Francia lány. Ott akar élni és ott szeretné felnevelni a gyereket is. A családja közelébe könnyebb lesz neki is a terhesség alatt.

-          Az biztos, de én akkor sem akarom, hogy elmenj. Neked itt van az otthonod mellettem. Mikor fog kiderülni, hogy ki az apa? – Néztem fel rá.

-          Nyilván kilenc hónap múlva.

-          Akkor meg…. Zlatan akkor meg…. Mikor mész a PSG- hez?

-          Lili ezt nem érted. – Simogatta meg az arcom, de én eltoltam magamtól a kezét.

-          Mi az, hogy nem értem? Nem akarom, hogy elmenj tőlem. Ha odamész, akkor te nem fogsz kilenc hónap múlva visszajönni.

-          Mégis mi a fenét vársz tőlem?

-          Azt, hogy minél hamarabb derüljön ki az eredmény. Világos?

-          Jó… holnap beszélek Alexandrával. De most kérlek gyere ide!

-          Ugye tudod, ha te vagy az apa akkor…. én nagyon szomorú leszek?

-          Semmi sem biztos. – Csókolt meg majd egymás karjaiba aludtunk el. Alexandra szerencsére belement, de mivel ez egy veszélyes teszt volt Zlatannak eléggé a zsebébe kellett nyúlni, hogy végzés nélkül elvégezzék a vizsgálatot. De mint mondta ezt értem teszi. Egyik nap éppen Stephannal voltam és mindenféle dologról beszélgettünk.

-          Annyira jó, hogy mellettem vagy Stephan.

-          Majd rájössz, hogy ki mellett kéne lenned. – Jegyezte meg gúnyosan, de igyekeztem elsiklani a megjegyzése fölött. Mostanában eléggé sokat kaptam tőle, de már annak is hálás voltam, hogy szóba áll velem. Szerettem Stephant mégis Zlatan iránti érzelmeim erősebbnek bizonyultak. A teszt elvégzése két hétbe telt.

-          Szia kicsim merre vagy? Itt van a boríték a kezembe.

-          Stephannal….. idejössz?

-          Oda?? – Hallottam csodálkozó hangját.

-          Igen, mert Stephan azt mondta, hogy őt is érdekli a dolog.

-          Ez a mi magánügyünk.

-          Zlatan kell valaki, aki mellettem áll.

-          Jó akkor ott vagyok két perc múlva.

-          Na mi van? – Érdeklődött Stephan.

-          Megvan az eredmény. – Mondtam szomorúan.

-          Mondd mi lesz, ha pozitív?

-          Fogalmam sincs.

-          De mégis…. Akkor szakítasz vele?

-          Mi értelme lenne az olyan kapcsolatnak, aminél ilyen nagy a távolság?

-          Meglehet oldani ha nagyon, szereted, de….. akármi van melletted állok. Talán eltudom felejteni azt az érzést, amit okoztatok nekem… és…

-          Stephan már ezerszer bocsánatot kértem.

-          Jó, de nem annyira könnyű ezt elfogadni, hogy a legjobb haverod kúrja a volt csajodat és….

-          Csöngettek. – Pattantam fel és kinyitottam az ajtót. Zlatan állt az ajtóban, kezében a borítékkal. Arcáról idegességet olvastam le.

-          Csá….na mi van? – Jött ki Stephan és én azt javasoltam, hogy üljünk le a nappaliba. Nagyon ideges voltam, de féltem is…. Borzalmasan féltem, mert tudtam, hogy ez eldönti a jövőnket Zlatannal…. Meg persze Stephannal is.  Egyikőjüket sem akartam elveszíteni. Nélkülük az életem már nem érne semmit.

-          Szóval mi van abba rohadt borítékba? – Kérdezte Stephan.

-          Jó…. Szóval… az eredmény … – Nézett rám Zlatan és kimondta.  – Pozitív.